1963. október 2.
Az Úr Jézus így szólt:
"Ne engedd, hogy a föld vonzzon magához. Te nyílegyenesen repülsz Felém, a sok kegyelem segítségével, mellyel elhalmozlak. Ezáltal tudsz megmaradni röptödben. Visszaesést nem engedünk, mert kegyelmeim állandó röpülésben tartanak. S közel az idő, csak légy türelmes. Én már alig várom jöttödet. Kislányom, Erzsébetem! Szívemre ölellek, és minden szenvedésedért, melyet megváltó munkámért vállaltál, el nem mondható jutalmat kapsz."
1963. október 9.
A Szűzanya is kért nagyon szelíd szavakkal:
"Kármelita kislányom! Vigyázz lelked csendjére! Semmi neszt be ne engedj, mely lelked csendjét zavarná, mert szavaink úgy fognak továbbra is szólni, ha alázatos, szent áhítattal hallgatsz szavainkra."
A Szent Szűznek ezek a szavai úgy hangzottak lelkemben, mint mikor mi, édesanyák, intjük, óvjuk gyermekeinket aggódó, féltő szeretettel.
1963. október 18.
A virrasztás idején a Szűzanya kezdett velem beszélni, és közben édesanyai Szívének határtalan fájdalmát lelkembe árasztotta, és miközben lelkem megtelt anyai Szívének fájdalmával, Ő tovább beszélt:
"Kislányom, csak egy anya értheti meg lelkem szorongását és fájdalmát. Azért szólok hozzád. Te tudod, mi az aggodalom. Tudom, megértesz. Ó, az Én gyermekeim közül, de sokan elkárhoznak! Roskadok a fájdalomtól, s azért osztom meg veled, hogy ösztökéljen mindjobban a szent ügy megindítására. Anya vagy te is, és Szívem aggodalma a tied is."
Közben anyai fájdalmát növelte lelkemben, s újra kért, ne sajnáljak semmi fáradságot, és ne mellőzzem kérését, mely rajtam keresztül fog megindulni.
1963. október 19. - szombat
Reggel, már az ébredésnél egy megrázó szavával csak ennyit mondott a Szűzanya:
"Menj, gyermekem, siess! Minden perc a lelkek elvesztését jelenti. Menj, gyermekem!" - ismételte újra.
A szentáldozás után is arra kért:
"Ne engedd úrrá lenni magadban a kételkedés ólomsúlyú érzelmeit, mert ez csak gátol terveim keresztülvitelében! Most rövidesen olyan személyekhez fogom az ügyet vezérelni, akik nagymértékben előre lendítik szent ügyemet."
Ezen szavaira még jobban lelkemre nehezedett a kételkedés: Édesanyám, már annyi indítást elfogadtam és kérésednek minden erőmmel eleget tettem, mindez csak kísérlet maradt... Bocsáss meg!... Nem akarok én semmit tenni az én képzeletem szerint. De mivel látjátok, mennyit szenvedek emiatt, fosszatok meg hát teljesen minden gondolattól, és csak azt tudjam gondolni és tenni, amire ti kértek. Ha szabad azt kérnem, tartsátok távol tőlem azt, hogy saját képzelgéseimnek vagyok áldozata...
Míg így tehetetlenül vergődtem, a Szent Szűz csak ennyit mondott:
"Higgy anyai hatalmamban!"
Éreztem tehát, mennem kell az Ő indítására... Tennem kell a Szent Szűz kérését, mely lelkemben, mint vészjósló harang állandóan sürget.
1963. október 22.
Ahogy a szentmiséről hazajöttem és elkezdtem házimunkám végzését, Szent Őrangyalom arra kért, hogy vonuljak el és imádjam a Szentháromságot. Őrangyalom kérésére kis szobámba vonultam, mely a kert végében egy kis házacskában van. A Szentháromság imádása közben itt átélt csodás kegyelmekről nem lehet beszélni, sem írni. Ezt csak átélni lehet. Itt minden emberi szó gyenge. Volt idő, mikor a Szentháromság által átsugárzó kegyelmek átáradását fényességük és megvilágításuk fényénél valamelyest le tudtam írni, de az csak halvány, homállyal fedett ahhoz képest, ahogy ezt most éreznem, átélnem engedik.
1963. október 23-24.
A Szentháromság imádásában elmerülve telt el mind a két nap. S időközben a kételyek oly mértékben zavarták lelkemet, hogy most már úgy éreztem, ez a végsőkig kimerít. Nem tudok szabadulni nyomasztó lelki kínjaimtól, hogy saját képzelgéseimnek vagyok esztelen áldozata. Ki tud ettől megszabadítani? Hiszen ez nem a gonosz kísértése, lelkemben a Sátánt a Szűzanya megvakította már régen. Valóban önmagamtól erednek ezek a küzdelmek? Most éppen nincs alkalmam arra, hogy lelkiatyámhoz menjek, ő bizonyára tisztázni tudná a lelkemben uralkodó kételyek zavargását.
Úgy éreztem, hogy lelkem szédítő magas árbocra kapaszkodik fel, és vagy lesz erőm oda feljutni, vagy zuhanok le a mélybe. De ezt a hosszantartó küzdelmet már nem bírom tovább... Kínlódásom közben is éreztem, hogy a Szentháromságban való elmerülés tartja fenn lelkemet, hogy végképp fel ne adjam a heves küzdelmet, mely csak nem akart szűnni a lelkemben.
Estére járt már az idő, amikor az Úr Jézushoz mentem, hogy ott lelkem megpihenjen... Majd hirtelen a Szeretet Lelke remegő érzéssel töltött el.
Azt kell írnom, hogy a tér és idő érzete megszűnt bennem, és ebben a lelki elragadtatásban az Úr szólalt meg. Hangja rendkívüli erőt árasztott reám, és szavait egészen emberi hangja által adta tudtomra:
"Leányom, a nagy küzdelmek jutalmaként a Szentháromság fokozott mértékben birtokába vette lelkedet. Tetőfokára juttattam most minden emberi erőd megfeszítését. Ne lepődj meg azon, amit és ahogyan most szólok. Hogy megértsed szavaim értelmét, csakis ilyen, általad ismert szavakkal adhatom tudtodra, hogy mind mennyiségben, mind minőségben megfeleltél az isteni követelményeknek."
E szavai lelkemet elképzelhetetlen örömökbe engedték elmerülni, miközben tovább szólt még:
"Ezentúl, mivel a kételyek szorongásától megtisztult a lelked, most már gyakran lesz részed abban, hogy a mennyei Atyához felemelkedj és elmerülj a Szentháromság csodálatos gyönyörűségében. Én most már ritkábban fogok szólni hozzád. A Szentháromságban való gyakori elmerülésed által emelkedik lelked mind nagyobb mértékben Istenhez és időzik a mennyei Atya társaságában. Szenvedéseid értékálló jutalma ez.
Kételyeid helyett most másféle szenvedések ajándékával jutalmazlak meg: Ezentúl nagy harcot kell vívnod állandóan a test követeléseivel, mely lelked magasra törő vágyait igyekszik nagy erővel a földhöz vonzani. Csakis ennek állandó leküzdése és féken tartása által maradhatsz meg a Szeretet Lelkének birtokában. Fáradságos küzdelmeid minden áldozatát a 12 papi személy javára fogom fordítani, kik Anyám Szeretetlángját lesznek hivatva ismertté tenni és elindítani."
Most a Szűzanya kapcsolódott bele, és mérhetetlen szeretetében így szólt:
"Szavaim hitelességét érvényre juttatom lelkedben, kicsi eszközöm. Alázat, áldozat! Ez a kettő elválaszthatatlanul uralja lelkedet. Higgy most már végre anyai hatalmamban, mely hatalommal a Sátánt megvakítom és a világot a kárhozattól megmentem."
1963. október 28.
Este az Úr Jézushoz mentem... Útközben is Benne elmerülve mentem, hogy legalább azt a csendességet jól kihasználjam... Megkérdeztem az Úr Jézust: Imádott Jézusom, a leírt szavak között van-e olyan, ami az én képzelgésemből származik? Mutass rá kérlek, mert ez még nyugtalanít! Ő egyszerre mellém állt, áldott kezét vállamra tette - nem láttam, csak éreznem engedte jelenlétét, mintegy mosolyogva azt mondta:
"Semmi okod arra, hogy ilyesmire gondolj!"
S szavai nyomán jelenlétének érzetét még tovább is fokozta.
Az Úr Jézus így szólt:
"Ne engedd, hogy a föld vonzzon magához. Te nyílegyenesen repülsz Felém, a sok kegyelem segítségével, mellyel elhalmozlak. Ezáltal tudsz megmaradni röptödben. Visszaesést nem engedünk, mert kegyelmeim állandó röpülésben tartanak. S közel az idő, csak légy türelmes. Én már alig várom jöttödet. Kislányom, Erzsébetem! Szívemre ölellek, és minden szenvedésedért, melyet megváltó munkámért vállaltál, el nem mondható jutalmat kapsz."
1963. október 9.
A Szűzanya is kért nagyon szelíd szavakkal:
"Kármelita kislányom! Vigyázz lelked csendjére! Semmi neszt be ne engedj, mely lelked csendjét zavarná, mert szavaink úgy fognak továbbra is szólni, ha alázatos, szent áhítattal hallgatsz szavainkra."
A Szent Szűznek ezek a szavai úgy hangzottak lelkemben, mint mikor mi, édesanyák, intjük, óvjuk gyermekeinket aggódó, féltő szeretettel.
1963. október 18.
A virrasztás idején a Szűzanya kezdett velem beszélni, és közben édesanyai Szívének határtalan fájdalmát lelkembe árasztotta, és miközben lelkem megtelt anyai Szívének fájdalmával, Ő tovább beszélt:
"Kislányom, csak egy anya értheti meg lelkem szorongását és fájdalmát. Azért szólok hozzád. Te tudod, mi az aggodalom. Tudom, megértesz. Ó, az Én gyermekeim közül, de sokan elkárhoznak! Roskadok a fájdalomtól, s azért osztom meg veled, hogy ösztökéljen mindjobban a szent ügy megindítására. Anya vagy te is, és Szívem aggodalma a tied is."
Közben anyai fájdalmát növelte lelkemben, s újra kért, ne sajnáljak semmi fáradságot, és ne mellőzzem kérését, mely rajtam keresztül fog megindulni.
1963. október 19. - szombat
Reggel, már az ébredésnél egy megrázó szavával csak ennyit mondott a Szűzanya:
"Menj, gyermekem, siess! Minden perc a lelkek elvesztését jelenti. Menj, gyermekem!" - ismételte újra.
A szentáldozás után is arra kért:
"Ne engedd úrrá lenni magadban a kételkedés ólomsúlyú érzelmeit, mert ez csak gátol terveim keresztülvitelében! Most rövidesen olyan személyekhez fogom az ügyet vezérelni, akik nagymértékben előre lendítik szent ügyemet."
Ezen szavaira még jobban lelkemre nehezedett a kételkedés: Édesanyám, már annyi indítást elfogadtam és kérésednek minden erőmmel eleget tettem, mindez csak kísérlet maradt... Bocsáss meg!... Nem akarok én semmit tenni az én képzeletem szerint. De mivel látjátok, mennyit szenvedek emiatt, fosszatok meg hát teljesen minden gondolattól, és csak azt tudjam gondolni és tenni, amire ti kértek. Ha szabad azt kérnem, tartsátok távol tőlem azt, hogy saját képzelgéseimnek vagyok áldozata...
Míg így tehetetlenül vergődtem, a Szent Szűz csak ennyit mondott:
"Higgy anyai hatalmamban!"
Éreztem tehát, mennem kell az Ő indítására... Tennem kell a Szent Szűz kérését, mely lelkemben, mint vészjósló harang állandóan sürget.
1963. október 22.
Ahogy a szentmiséről hazajöttem és elkezdtem házimunkám végzését, Szent Őrangyalom arra kért, hogy vonuljak el és imádjam a Szentháromságot. Őrangyalom kérésére kis szobámba vonultam, mely a kert végében egy kis házacskában van. A Szentháromság imádása közben itt átélt csodás kegyelmekről nem lehet beszélni, sem írni. Ezt csak átélni lehet. Itt minden emberi szó gyenge. Volt idő, mikor a Szentháromság által átsugárzó kegyelmek átáradását fényességük és megvilágításuk fényénél valamelyest le tudtam írni, de az csak halvány, homállyal fedett ahhoz képest, ahogy ezt most éreznem, átélnem engedik.
1963. október 23-24.
A Szentháromság imádásában elmerülve telt el mind a két nap. S időközben a kételyek oly mértékben zavarták lelkemet, hogy most már úgy éreztem, ez a végsőkig kimerít. Nem tudok szabadulni nyomasztó lelki kínjaimtól, hogy saját képzelgéseimnek vagyok esztelen áldozata. Ki tud ettől megszabadítani? Hiszen ez nem a gonosz kísértése, lelkemben a Sátánt a Szűzanya megvakította már régen. Valóban önmagamtól erednek ezek a küzdelmek? Most éppen nincs alkalmam arra, hogy lelkiatyámhoz menjek, ő bizonyára tisztázni tudná a lelkemben uralkodó kételyek zavargását.
Úgy éreztem, hogy lelkem szédítő magas árbocra kapaszkodik fel, és vagy lesz erőm oda feljutni, vagy zuhanok le a mélybe. De ezt a hosszantartó küzdelmet már nem bírom tovább... Kínlódásom közben is éreztem, hogy a Szentháromságban való elmerülés tartja fenn lelkemet, hogy végképp fel ne adjam a heves küzdelmet, mely csak nem akart szűnni a lelkemben.
Estére járt már az idő, amikor az Úr Jézushoz mentem, hogy ott lelkem megpihenjen... Majd hirtelen a Szeretet Lelke remegő érzéssel töltött el.
Azt kell írnom, hogy a tér és idő érzete megszűnt bennem, és ebben a lelki elragadtatásban az Úr szólalt meg. Hangja rendkívüli erőt árasztott reám, és szavait egészen emberi hangja által adta tudtomra:
"Leányom, a nagy küzdelmek jutalmaként a Szentháromság fokozott mértékben birtokába vette lelkedet. Tetőfokára juttattam most minden emberi erőd megfeszítését. Ne lepődj meg azon, amit és ahogyan most szólok. Hogy megértsed szavaim értelmét, csakis ilyen, általad ismert szavakkal adhatom tudtodra, hogy mind mennyiségben, mind minőségben megfeleltél az isteni követelményeknek."
E szavai lelkemet elképzelhetetlen örömökbe engedték elmerülni, miközben tovább szólt még:
"Ezentúl, mivel a kételyek szorongásától megtisztult a lelked, most már gyakran lesz részed abban, hogy a mennyei Atyához felemelkedj és elmerülj a Szentháromság csodálatos gyönyörűségében. Én most már ritkábban fogok szólni hozzád. A Szentháromságban való gyakori elmerülésed által emelkedik lelked mind nagyobb mértékben Istenhez és időzik a mennyei Atya társaságában. Szenvedéseid értékálló jutalma ez.
Kételyeid helyett most másféle szenvedések ajándékával jutalmazlak meg: Ezentúl nagy harcot kell vívnod állandóan a test követeléseivel, mely lelked magasra törő vágyait igyekszik nagy erővel a földhöz vonzani. Csakis ennek állandó leküzdése és féken tartása által maradhatsz meg a Szeretet Lelkének birtokában. Fáradságos küzdelmeid minden áldozatát a 12 papi személy javára fogom fordítani, kik Anyám Szeretetlángját lesznek hivatva ismertté tenni és elindítani."
Most a Szűzanya kapcsolódott bele, és mérhetetlen szeretetében így szólt:
"Szavaim hitelességét érvényre juttatom lelkedben, kicsi eszközöm. Alázat, áldozat! Ez a kettő elválaszthatatlanul uralja lelkedet. Higgy most már végre anyai hatalmamban, mely hatalommal a Sátánt megvakítom és a világot a kárhozattól megmentem."
1963. október 28.
Este az Úr Jézushoz mentem... Útközben is Benne elmerülve mentem, hogy legalább azt a csendességet jól kihasználjam... Megkérdeztem az Úr Jézust: Imádott Jézusom, a leírt szavak között van-e olyan, ami az én képzelgésemből származik? Mutass rá kérlek, mert ez még nyugtalanít! Ő egyszerre mellém állt, áldott kezét vállamra tette - nem láttam, csak éreznem engedte jelenlétét, mintegy mosolyogva azt mondta:
"Semmi okod arra, hogy ilyesmire gondolj!"
S szavai nyomán jelenlétének érzetét még tovább is fokozta.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése