Mi jön még a melegházasság után?

Az angolszász konzervatívok egyre-másra teszik le a fegyvert a melegházasság ellen vívott ütközetben. A kultúrharc azonban nem ér véget a melegházasság törvényi elismerésével. Van, aki a családi adókedvezmények ellen folytatná a harcot, mások a poligámia elismerését tekintik a következő lépésnek.

„A jobboldal elvesztette a melegházasság ellen vívott ütközetet, de a szexuális szabadság elleni háború még nem zárult le” – írja Laurie Penny, a New Statesman feminista kolumnistája.

Mint arról a Metazin is beszámolt, Észak-Amerika és Nyugat-Európa egyre több állama engedélyezi a melegházasságot. Ma már az azonos nemű párok egybekelését hagyományosan ellenző angolszász konzervatív értelmiség és a pártok jelentős része is támogatja az egyenlő bánásmód elvének e kiterjesztését.

Mindez azonban korántsem jelenti, hogy a nyugati világban véget érne a házasság körüli kultúrharc. Penny például diszkriminatívnak tartja a családi adókedvezmény intézményét, amely az egyedülállókat arra kényszeríti, hogy anyagilag támogassák a házasságban élőket. A melegházasságot támogató Cameron brit miniszterelnök a jövő évtől adókedvezményben részesítené a házaspárokat annak reményében, hogy így megerősítheti népszerűségét a tradicionalista szavazók körében. Az adókedvezmények elsősorban azon családoknak kedveznének, ahol az egyik fél nem dolgozik. Perry szerint nyilvánvaló, hogy a konzervatív kormányfő a főállású anyáknak kedvezne, amivel egyértelműen a kispolgári-keresztény életmódot és családmodellt részesítené előnyben, és egyúttal megsarcolná a más világnézetűeket. Az adókedvezmény ráadásul a házasság fenntartására ösztönöz, ami méltánytalan lehet a nők számára, tekintve a családon belüli erőszak elterjedtségét – jegyzi meg a feminista szerző.

Penny mindazonáltal nem ellenzi „a kulturális kisebbségek támogatását”, így azokét sem, amelyek az „archaikus és bizarr” (eredetileg dinasztikus és klán-érdekeket szolgáló), a szeretetet eltárgyiasító, a családot formális jogi-üzleti viszonyként értelmező házasság hagyományát folytatnák, elvégre az esküvő igen drága mulatság. Feltéve, hogy a másik végletet választóknak is juttatnak némi állami támogatást sajátos hobbijuk támogatására: a szinglik például kaphatnának az államtól szexuális segédeszközöket, mások némi támogatást az orgiák megszervezésére – írja Penny, és nem tréfából.

De nem csupán a házasság előnyben részesítését éri bírálat. Felvetődik az is, nem számít-e törvénytelen diszkriminációnak, hogy a nem hagyományos együttélési modellek nem kapnak támogatást. A melegházasság ellenfelei gyakran érvelnek azzal, hogy ilyen alapon logikus lépés lenne a poligámia törvényi elismerése. Azt gondolják, hogy ezzel aztán megdönthetetlen érvet vettek elő. Pedig van, aki komolyan ezt a logikát követi. Mint arról az Economist szakbloggere beszámolt, a poligámia amerikai hívei bizakodnak – hiszen ha a legfelsőbb bíróság a meleg párok számára lehetővé tette az egybekelést, akkor elvi akadálya nem lehet a többnejűségnek sem. Igaz ugyan, hogy a poligámia a gyakorlatban sokszor a nők alávetettségét és kihasználását jelenti, de ez önmagában nem ok rá, hogy a szabadon, önszántukból többes kapcsolatban élőktől megtagadjuk a házasságot. Elvégre a monogám családon belüli erőszakot és a nők elnyomását sem a házasság intézményének betiltásával akarjuk megoldani.

(Metazin)

Az orvosok abortálni akarták őket, pap lett az ikrekből

Két chilei pap, akik ikrek, azt állítják, hogy édesanyjuk döntése a doktorok abortuszt javasló tanácsával szemben segített elmélyíteni papi hivatásukat.

Paulo és Felipe atya 1984-ben született a chilei Lagunillas de Casablancában. Édesanyjuk, Rosa Silva, mielőtt a gyermekei megszülettek volna, röntgenvizsgálatokon vett részt. Az orvos azt mondta neki, hogy furát lát, három lába és két feje van a babának, és az abortuszt javasolta, ami „terápiás céllal” volt engedélyezve az országban. Az orvosok azt mondták, veszélyben lehet az élete, de ő azzal válaszolt, hogy vállalja, amit Isten neki szán.

A gyermekek szeptember 10-én születtek meg. Elsőként Felipe – miután viszont a méhlepény nem választódott le, a doktorok ki akarták takarítani a nő méhét. Ő azonban nem engedte, mert úgy érezte, még egy gyermek születni fog. Paulo 17 perccel később született meg. Ha édesanyja enged az orvosi beavatkozásnak, második fia csak nagyon súlyos sérülésekkel jöhetett volna világra.

Az ikreknek édesanyjuk akkor mesélte el születésük körülményeit, amikor már a szeminárium hatodik évében jártak. Habár az ikrek katolikus szellemiségű otthonban nőttek fel, kamasz korukban eltávolodtak a hittől és nem jártak misére sem. Szüleik válása kellett hozzá, hogy visszataláljanak a hithet és az egyházba, és ekkor bérmálkoztak meg, már felnőtt fejjel. Ugyan közel álltak egymáshoz, mégsem beszéltek egymással arról, hogy mindketten papnak készülnek. 2003-ban léptek be a szemináriumba, amit a család először nehezen vett, de miután édesanyjuk látta, hogy boldogok, megtalálta a békéjét. Az ikreket 2012-ben szentelték pappá.

Isten nem rendetlenkedik körülöttünk. Azt szeretné, hogy boldogok legyünk, és a papság gyönyörű hivatás, amiben teljesen boldogok vagyunk – mondta ezzel kapcsolatban Felipe a CNA-nak. Születésükkel kapcsolatban Paulo azt mondta: édesanyja bölcsessége, hogy erről a megfelelő időben beszélt velük.

Magyar Kurír

Minden második magyar eutanázia párti???

Egy népszavazási kezdeményezés motiváltsága, egy felmérés értelmezésének manipuláltsága szembesít és figyelmeztet, hogy a halál és pusztulás kultúráját szellemi mérges gázokkal is lehet terjeszteni.

Megrendített, hogy ezt a Magyar Nemzet augusztus 23-i Látó-Tér oldala terjeszti. Egy statisztika értelmezése mindig tükrözi a világ-szemléletet, ez esetben például, hogy a korcsoporti megosztásból azt a következtetést vonja le az elemző, hogy a hatvan éven felüliek azért – ó milyen konzervatívak – ellenzik az eutanáziát, mert vallásosak. Pedig hát joggal lehet azt is feltételezni, hogy életkori adottságaik miatt komolyabban érintettek, mint a harmincas éveiket taposók. Sőt ha megfelelő módon és szándékkal tennék fel a közvélemény kutatók a kérdéseket, akkor az is kiderülhetne, hogy a fiatal felnőtt generáció fájdalom tűrése, leterheltsége hogyan befolyásolja a válaszadást.

Szellemi mérgezés, emberiség, magyarság elleni bűntett, ha egy statisztikai felmérés eredményét arra használja valaki, hogy népszavazás döntsön, majd később rendelet és törvény, a sérült, a szenvedő élet értékességéről vagy értéktelenségéről, s hadd nevezzem nevén: a gyilkosságról, amit szépítve lehet asszisztált öngyilkosságnak is nevezni. Sajnos hazánk nevezetes a magas öngyilkossági adatairól, amivel már igen sokan foglalkoztak, komoly szakemberek. Ezért tartom igen nagy felelőtlenségnek, hogy nem az élet-igenlést, hanem ezt a bennünket jellemző életerő hiányt, gyöngeséget szabadságjogként tünteti fel a média. Persze a modern ember nem ajándékként, hanem a kezdetektől tehernek éli meg a maga és mások életét.

Már a hetvenes évek elején, amikor részese voltam a Telefon Lelki Elsősegély Szolgálat indulásának, szembesültünk azzal, hogy egyes nyugati országok – pl. Franciaország, a liberalizmus elve alapján ellenezte az öngyilkossági szándékkal foglalkozók megsegítését, mondván, hogy aki akarja, tegye meg. Szerencsére idehaza akkor még elfogadták a pszichológiai kutatások eredményét, hogy az életellenesség, öngyilkossági késztetés kényszeres, megváltozott tudat állapot, nem szabad akaratú tett. Csak zárójelben jelzem, hogy a „konzervatív Katolikus Egyház” is elfogadta a kutatások eredményeit, és változtatott az öngyilkosság megítélésén, ahogyan ez a temetési eljárásokban tükröződik.

Sajnos a leközölt cikk, illetve a felmérés kiértékelője úgy állítja be, mintha szabad akaratú és emberhez méltó tett lenne az eutanázia választása. S ez elősegíti, hogy a szenvedéstől, kiszolgáltatottságtól fájdalomtól félő ember kegyes halálnak tekintsen egy kényszerpályát. Ha valaki figyelemmel kíséri, mi történt Nyugat Európában, különösképpen Hollandiában és Belgiumban, akkor kiderül a számára, hogyan terjed az életellenesség, akkor is, ha pl. Hollandiában még mindig csak nem büntetendő, ha orvos, jogász és hozzátartozó illetve a tiszta tudatú beteg döntése alapján történik a gyilkosság. De Hollandiában már a beteg gyermeket, a szülők illetve gyám tudta nélkül halálra ítélhette volna az orvos. Hát ez már nekik is sok volt, és ezt nem szavazták meg. A világsajtót bejárta annak az USA-beli fiatalasszonynak az esete, akinek egy könnyelmű kijelentése miatt, amit egészségesen tett, a férje- kívánságára orvosi segédlettel éhen és szomjan halt, a szülei, testvérei tanúságtétele ellenére, hogy ők tudnak vele kommunikálni. A férj már együtt élt azzal, aki miatt élt az eutanázia jogával. Terry Scivióról évente megemlékeznek azóta is az életvédők.

De hiszen a cikk statisztikai adatokat közöl! Ez a realitás, mondhatja valaki. Igen, ez egy jelenségnek, a halál civilizációjának, a manipulált magyarázata. Talán nem veszi észre a statisztika értelmezője, hogy az idősebbek, a sérültként élők, akiknek életében már több a szenvedés, baj és betegség, nem azt kívánják, hogy megöljék őket? Nem az úgynevezett kegyes halált, hanem a társadalom, a család, a barátok, támogató, elfogadó magatartását várják? Képmutató az a társadalom, mely látványosan akadálymentesíti a közlekedést, de közben meg akar szabadulni azoktól az embertestvéreitől, akik csak segítséggel tudják venni a mindennapok akadályait. Képmutató magatartás, hogy likvidálni akarjuk a szerintünk már nem emberhez méltó, szenvedő életet. Aminek a látványát mi nem tudjuk, nem akarjuk elviselni, s melyre nem akarjuk pocsékolni jóléti erőforrásainkat.

Mintha manapság csak akkor szólalnának meg a pszichológia szakemberei, vagy akkor kapnának szólásjogot, ha az élet-, az ember-, a családellenes trendek ártalmatlanságát bizonyíthatnák. Milyen manipulatív, konzervatívnak, maradinak címkézni azokat, akik védik az életet a természetes foganástól a természetes halálig. Hogyan lehetséges, hogy évek óta a TV, rádió „megható” történeteket közöl – a „mégis kinek az élete” stílusban, a halálhoz való jogról. S nem hír, vagy csak elvétve, amikor a valódi szeretet őrzi meg a beteg ember, az idős ember személyi méltóságát.

Lehet konzervatívnak címkézni azt, aki azt mondja, hogy az életet csak radikálisan lehet védeni, a természetes foganástól, a természetes halálig. De nem lehet harcolni a háborús emberirtások és a halálos ítéletek ellen, s közben a védtelen, sérült, törékeny életet presszionálni, hogy érezze magát tehernek, válassza a halált, mintsem, hogy másokra, illetve a társadalomra szoruljon.

38 évet dolgoztam kórházban, betegek mellett. Tapasztalatból és meggyőződésből állítom, hogy a beteg, az idős ember számára fontos az a biztonság, hogy engem itt gyógyítani akarnak és nem meggyilkolni. Már évekkel ezelőtt egy belgiumi utam során szembesültem azzal, hogy ott az emberek többsége nem pusztán olyan kártyát hord magánál, ami a vércsoportját adja tudtul baleset esetére, hanem egy rendelkezést is, hogy őt katolikus kórházba vigyék, ha az utcán rosszul lesz. S ennek oka, hogy nem akarja magát kegyes halállal meggyilkoltatni.

Kinek az érdeke állandóan újramelegíteni a túlnépesedési pánikot, amikor a szakemberek már demográfiai télről beszélnek - és nem a javak igazságos elosztására szólítani fel az egyeseket és a társadalmat? Nagybetűs hírként közölni a korrupciós ügyeket, és nem gondolni végig, mi a következménye, ha emberi, gazdasági, társadalmi „haszon” valakinek a halála? Ha valaki már materialista értelemben nem „emberi erőforrás”, akkor le kell selejtezni.

Kinek az érdeke a megfogant élet elpusztítása, manipulálása, a lombik bébi program, a szelektív abortuszhoz való jog, lassanként már nem csak a gyermek neme, hanem szemének színe szerint is?

Kinek az érdeke, azt sugallni, hogy az intelligensebb, a képzettebb ember eutanázia párti, csak a maradi és kevésbé iskolázott ellenzi azt. Kinek az érdeke úgy állítani be a dolgokat, mintha a fejlett, haladó Nyugaton ez jól szabályozva lenne, és nem az életellenesség gátszakadása következett volna be? Kinek az érdeke, hogy dönthessen életről-halálról, háborúról és fegyveres beavatkozásokról?

Kinek az érdeke, hogy az a tapasztalat, tudás, élet- és világ szemlélet, ami első látásra nem hasznos, de amely a betegséget, szenvedést is, mint életjelenséget fogja fel, tűnjön el a palettáról?

Kinek az érdeke, hogy arra nevelje a befolyásolható tömeget, hogy az állatot többre értékelje, jobban óvja, tisztelje, mint szenvedő embertársát?

Ki az, aki önző és buta naivsággal nem gondol a közmondásra: Ma nekem, holnap neked!!!!

Vajon nem arra lenne szüksége elöregedő és megfogyatkozó népességünknek, hogy minden áron és módon az élet tiszteletére neveljük magunkat és egymást? Hogy azt tanuljuk meg egymástól, hogyan lehet valaki békés és boldog minden élethelyzetben?

Vajon nem arra lenne szükségünk, hogy a média az élet szolgálatába álljon, és ne az erőszakot, brutalitást, gyilkosságokat mutassa, - ne a TV- és internet játékok képezzék ki a gyilkolásra és bosszúra a fiatalokat?

Kellenek a példaképek, hírt kell adni a mindennapok jóságáról, szépségéről, hűségéről. S akkor talán fel tudnánk fedezni azt is, hogy értelme van az élet küzdelmeinek, a sebzett, szenvedő életnek is. Igen, mindegyikünk boldog akar lenni, de ehhez szükséges, hogy elfogadjuk és megéljük: minden élet ajándék és gazdagság, - és igen, életem, életünk értelme, hogy tudjuk, örök életünk van, Krisztusban, aki maga az élet útja és igazsága, boldogsága.

Tizenkét év óta rákos vagyok, áttéteim vannak. De hálás vagyok minden napért és percért, amit élhetek, és azért is, hogy tanulgatom méltósággal átölelni a szenvedést. Igen, ehhez szükségem van a testvéreim, a környezetem, az orvosaim bátorítására. Köszönöm, hogy ők értékesnek tartják az életemet, fontosnak a tapasztalatomat, segítségemre vannak a mindennapokban. Emberek.

Sztrilich Ágnes szociális testvér

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek - 'The Warning'

Üdvösség Anyja: Az utolsó napon, amikor felvirrad a hajnal, egy hangos harsonaszó lesz hallható világszerte

2013. augusztus 28. szerda, 20:00

Gyermekem, hadd öleljelek meg téged, mivel továbbra is elviseled a Fiam ellen elkövetett sértéseket, melyeknek tanúja vagy.

Ha hallgattok ezekre a Szent Üzenetekre és megtanuljátok megérteni azokat, akkor közületek sokan nagy bátorsággal fognak előretörni, hogy figyelmeztessék a világot az elkövetkezendő időkre annak érdekében, hogy Isten felkészíthesse gyermekeit az Új Paradicsomra.

Amit meg kell értenetek, hogy a Fiamnak végzett munkátokért gyűlölni fognak benneteket. Sokan nem fognak elfogadni benneteket, és ennek eredményeként fájdalmat és megaláztatást fogtok elviselni. Minden megtett lépésetek akadályba fog ütközni, mivel ti Fiam nyomdokaiban jártok.

Egyikőtök sem fogja ezt könnyűnek találni addig, míg csendes beletörődéssel el nem fogadja, hogy erre számítani kell. Még azok is, akik követik Fiamat, de nem fogadják el ezeket az Üzeneteket, harcolni fognak ellenetek, és az Ő Nevében üldözni fognak titeket. Ők nem látják, hogy az ilyen gyűlöletes viselkedésükkel megsértik Fiamat.

El kell fogadnotok, hogy amikor Fiam ismertté teszi Magát, akkor meg fogják támadni Szavait, és azok nagy megosztottságot fognak okozni. Amikor megértitek, hogy miért vagytok kitéve ilyen támadásoknak, és hogy miért büntetnek benneteket, amiért az Ő Nevében beszéltek a világhoz, akkor ezt a Munkát majd könnyebbnek fogjátok találni.

Ez az üldöztetés, sajnos, folytatódni fog Második Eljövetelének Napjáig. Az Ő kedvéért kérlek benneteket, hogy fogadjátok el ezeket a megpróbáltatásokat Iránta való szeretetből, és ezzel a szenvedéssel nagy dicsőséget ajándékoztok Istennek. E szenvedésből semmi sem megy kárba, mert amikor Jézus iránti szeretetből elfogadjátok a szenvedést, akkor az legyőzi a gonoszt, mivel gyengíti az emberiség elpusztítására irányuló tervét.

Bocsássatok meg azoknak a szegény lelkeknek, akik e Küldetés ellen harcolnak. Ne vegyetek tudomást arról a kegyetlenségről, amelyet Fiam Nevében el kell viselnetek. Fogadjátok el, amikor Fiam iránti szeretetetek miatt gyűlölnek benneteket, mert akkor nagyon kedvesek vagytok Isten előtt.

Bocsássatok meg azoknak a felszentelt szolgáknak, akik akadályoznak benneteket, hogy az Igazság Könyvéről beszéljetek. Ők nem értik Isten Tervének nagyságát, mely által az Új Kezdetre készíti fel az emberiséget, mivel ők maguk sincsenek arra felkészülve. Sokan közülük egyszerűen, csak Fiam iránti szeretetből teszik azt, amit tesznek. Ők nem gondolják, hogy ártanak. Egyszerűen csak nem látnak, mert képtelenek látni.

Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok, hogy Nekem, Édesanyátoknak adassék meg az a Hatalom, hogy segítsek nektek kibírni ezt az utazást az utolsó napig, ami közel van, anélkül, hogy feladnátok. Azon a Napon, amikor felvirrad a hajnal, egy hangos harsonaszó lesz hallható világszerte. Ez pontosan úgy fog hangzani, mint ahogy azt elvárnátok, és ezt az angyalok kórusa fogja követni. Hallható lesz minden egyes országban, városban, faluban – mindenhol.

Ezután, gyermekem, te, mint a hetedik angyal bejelented, hogy Fiam megérkezett. Az égbolt arannyá változik, és nem sokkal azután egy csodát fog látni minden férfi, nő és gyermek – minden bűnös. Fiam felismerhető lesz majd a felhőkben, éppen úgy, ahogyan eltávozott. Aztán az Új Jeruzsálem alászáll a Mennyből – az Új Kezdet mindazok számára, akik elfogadták Isten Irgalmát.

Szeretett Édesanyátok
Az Üdvösség Anyja

Egy Szíriában maradt jezsuita vallomása: minden elfogy, csak a szolidaritás növekszik

Frans Van der Lugt holland jezsuita tizenöt hónapja él elszigetelten, fenyegetésben a szíriai Bustan al-Diwanben, a legszegényebbek között. Tizenöt hónapja a hulladékokból és az elhagyott házakban talált maradékokból élnek, és nem tudják, meddig tart még a megszállás.

Bustan al-Diwan, Homs városának legősibb negyede 2012 júniusában került a lázadók kezére, azóta is körbeveszi őket a szíriai hadsereg. Van der Lugt atya biztonsága miatt nagyon aggódik a rend, különösen azóta, hogy közel két hónappal ezelőtt Szíria északi részén elrabolták Paolo Dall’Oglio római jezsuitát.

2012 júniusában Homs egymilliós lakosságából mindössze 200 ezer maradt a lakóhelyén. Van der Lugt atya akkor úgy döntött: marad. Ott marad a frontvonalon, a lázadók által birtokba vett, Aszad mesterlövészei által ellenőrzés alatt tartott területen, az ártatlan keresztény és muzulmán áldozatok mellett.

Ziad Hilal jezsuita Homs egy másik részében él, 900 méterrel távolabb, a hadsereg fennhatósága alá tartozó területen. Ő a napokban egy genfi találkozóra Európába érkezett, tőle származnak a hírek jezsuita testvéréről, aki a külvilágtól elzárva él. Megrendítő írásos tanúságtételt hozott a kis keresztény közösség életéről: nyolcvan keresztény osztozik a városnegyed megmaradt, körülbelül tízezer lakója szegénységében, nyomorában. Semmi mozgásterük nincs.

Van der Lugt leírja, hogy hamarosan éhezni fognak, minden készletük elfogyott. Jelenleg fejenként hetente egy kiló lisztet kapnak, az segíti a túlélést. Nincs gáz, áram, fa, de még a házak ablakai és ajtajai sincsenek már meg, hogy védenének a közeledő hideg ellen.

Ír közössége lelkiállapotáról is: „Heti találkozásaink a szeretet, egymás felé való nyitottság, a kölcsönösség jegyében telnek. Egységes közösségként élünk, erőssé tesz minket, hogy ilyen nehéz körülmények között élünk együtt. Mindannyiunknak egyre nagyobb szüksége van a másik segítségére. Nehéz életkörülményeink ellenére életben tartjuk a reményt Tudjuk, hogy ebben a szenvedésben osztozik velünk az egész szíriai nép, erőt kell adnunk egymásnak a túléléshez. Ily módon megtapasztalhatjuk a szolidaritást, amely lehetővé teszi majd számunkra, hogy új látóhatárokra találjunk” – tájékoztat a Vatican Insider.

Magyar Kurír