Összefoglaló tények a depresszió világából:

• A felnőtt lakosság közel 20 százaléka életében legalább egy súlyos (major) depresszión átesik, és minden adott évben a népesség 6-8 százaléka, illetve minden adott hónapban pedig 3-5 százaléka szenved major depresszióban.
• A depressziós betegek jelentős hányada (fele, kétharmada) nem fordul orvoshoz vagy pszichológushoz panaszaival, mivel a betegek (és a hozzátartozók) nem is gondolják, hogy gyógyítható állapotról illetve betegségről van szó.
• A depresszió legnagyobb veszélye az öngyilkosság, de nagyon gyakori a másodlagos alkoholizmus, illetve drog-abuzus (dependencia), a tartós munkaképtelenség (betegállomány), rokkantnyugdíjazás illetve a munkahely elvesztése.
• A súlyos, kezeletlen depressziósok kb. hatoda öngyilkosságban hal meg, és a befejezett öngyilkosságok 60-65 százalékát major depresszió alatt követik el.
• Ugyanakkor klinikai vizsgálatok igazolják, hogy a sikeresen kezelt és hosszútávon rendszeresen gondozott major depressziós betegek öngyilkossági rizikója rendkívül nagymértékben csökken.
• Magyarországon évente 25.000 öngyilkossági kísérlet van.
• Magyarországon naponta átlagosan heten követnek el öngyilkosságot.
• Az öngyilkosságot elkövetők mintegy háromnegyede férfi, bár esetükben az éves adatok nagyobb kilengéseket mutatnak, míg a nőknél viszonylag állandó, illetve egyenletesen csökkenő az arány.
• Tízből nyolc öngyilkosságot elkövető ember előzetesen beszél a szándékáról.
• Az öngyilkosság előfordulási gyakorisága Európában és Ázsiában a legmagasabb, az első tíz országból, ahol a legtöbb öngyilkosság történik, hét európai.
• Magyarországon az öngyilkosságok száma 1987. óta csökkenőben van, 2011-ben 2422 ember halt meg öngyilkosságban.
• Világviszonylatban azonban ez nagyon magas szám, jelenleg ötödikek vagyunk az öngyilkosságok gyakoriságában, mindössze négy szovjet utódállam: Litvánia, Fehéroroszország, Oroszország és Kazahsztán áll előttünk.
• Az öngyilkosság módszerét tekintve leggyakoribb az önakasztás, főleg a férfiak körében, nagyjából 70%.
• Nemtől függetlenül a házasok ritkábban követnek el öngyilkosságot, mint az elváltak, vagy az özvegyek - ez a különbség a férfiaknál markánsabb.
• Öngyilkosságok gyakrabban fordulnak elő a nap és a hét első felében, illetve tavasszal és nyáron. Gazdasági válságok idején is megugrik az öngyilkosságok száma, viszont háborús helyzetekben alig fordul elő.
• Az utóbbi 45 évben 60%-kal nőtt az öngyilkosságok száma világszerte.
• Az öngyilkossági kísérletek többségét nők követik el, de a befejezett, sikerült öngyilkosságokat a férfiak.
• Ismert jelenség, hogy közismert emberek öngyilkossága a krízis helyzetben lévőkre erősen hathat, mintegy járványokat indíthat el.

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja a Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetségét a 116-123 hívószámon, ami a nap huszonnégy órájában egész Magyarországról elérhető, és mobilról is ingyenesen hívható (www.sos505.hu)! Vagy, ha tud angolul keresse fel a Reddit megfelelő fórumát, ahol névtelenül beszélhet problémáiról.

Források: http://www.suicidprevencio.hu/; http://www.szorongas.hu/depresszio.html; http://www.ksh.hu/docs/hun/xftp/gyor/jel/jel307121.pdf; http://index.hu/tudomany/egeszseg/2013/10/10/fiatalok_koreben_vezeto_halalok_az_ongyilkossag/

Fiát kivégezték, ő életeket ment

Tamara Csikunova fiát Üzbegisztánban kivégezték. Ezt követően alapítványt hozott létre a halálbüntetés elleni küzdelem előmozdítására, Anyák a halálbüntetés és a kínzás ellen néven. Október elején részt vett Rómában a Sant’Egidio közösség által szervezett találkozón, ahol a világvallások vezetői, politikusok, neves közéleti személyiségek beszélgettek napjaink kihívásairól és imádkoztak együtt a világ békéjéért. A találkozó során interjút adott a Magyar Kurirnak:

Szomorú személyes történet vezetett ahhoz, hogy a halálbüntetés elleni küzdelem egyik vezéralakjává vált. Mi volt az a történet?

2000. július 10-én kivégezték a fiamat. Halálbüntetésre ítélték, siralomházban volt, és ezen a napon Taskentben végrehajtották az ítéletet. Egyetlen fiam volt, az élet értelmét jelentette számomra. Az ítélet meghozatala után három hónappal végezték ki, még csak huszonkilenc éves volt. Lelőtték, azon a napon, amelyre láthatást engedélyeztek nekem. Megengedték, hogy találkozzam vele, és aztán nem elém, hanem a halál elé vitték. A börtön előtt vártam rá, ő is várta, hogy találkozhasson velem, és nem tudtuk, hogy a halálba viszik. Feltettem magamnak a kérdést: miért ez az erőszak? Miért nem tették lehetővé, hogy még egyszer lássuk egymást? Máig nem tudom, hol temették el, mert az országunk törvénye értelmében a halálbüntetés áldozatait titokban temetik el.

Mit tett Ön a tragédia után?

Kértem az üzbég kormányt, hogy ne kínozzák az áldozatok hozzátartozóit és magát a halálraítéltet. A siralomházban az a legnagyobb kínzás, hogy az ember hosszú időn keresztül mindennap várja a halált, és nem tudja, mikor hajtják végre az ítéletet. A fiam halála után az államügyészséghez fordultam, hogy megtudjam, miért végezték ki. Rövid választ kaptam: ha nem él már az az ember, nincs probléma. És amikor tiltakoztam, azt válaszolták: bármikor összetaposhatunk téged is, mint egy legyet. A válasz magyarázatához az is hozzátartozik, hogy Üzbegisztán 90 százalékban muzulmán ország, a nőnek hallgatnia kell, amikor egy férfi beszél, és én beszéltem. Akkor eldöntöttem, hogy létrehozok egy alapítványt, hogy véget vessünk a halálbüntetés szörnyűségének. Megkaptam később a levelet, amelyet a fiam a halála előtt írt nekem. A cellatársa juttatta el hozzám a rokonain keresztül. Azt írta benne: „Drága Anyácskám! Nagyon szeretlek. Te vagy a legfontosabb ember számomra. Kérlek, vigyázz magadra, mert ezek itt szörnyű emberek. Tudnod kell, hogy én nem öltem meg senkit. Nem vagyok bűnös. De nem akartam, hogy téged is bántsanak. Jobb, ha meghalok. Emlékezz rám! Fiad, Dimitrij.” Annak a fiúnak pedig, aki a levelet továbbította, azt mondta a fiam: „Ha anyám nem tud már rajtam segíteni, kérj tőle segítséget te, mert ő képes segíteni neked is.” Így kezdtem el küzdeni a halálbüntetés ellen. Az életért, a halál ellen.

Milyen módjait választotta a halálbüntetés eltörléséért folytatott küzdelemnek?

Nemcsak tiltakozó akciókat szerveztem, hanem felvettem a kapcsolatot a siralomházban ülő emberekkel, hiszen értük akartam tenni. Felvettem a kapcsolatot rokonaikkal, főleg az édesanyákkal. Biztosítani akartam nekik a jogot, hogy meg tudják védeni magukat, találkozhassanak szeretteikkel, gyermekükkel, férjükkel; hogy fellebbezhessenek az ítélet ellen. A fellebbezések általában az íróasztalfiókban végezték. Pedig a fellebbezésekkel foglalkozni kell. Ezeknek a nőknek tudatában kellett lenniük a jogaikkal, kellett valaki, aki ért hozzá. Én jogász vagyok, segítettem megírni a fellebbezéseket, és személyesen be is vittem őket. Találtam a Koránban néhány verset, nem idézem szó szerint, körülbelül így hangzik: Ne bántsátok az asszonyokat, mert ők édesanyák is, könnyeiket Isten úgy fogadja, mint a legkedvesebb imádságot. Könnyeik a legnagyobb bűneitek. Az egyik asszony a fellebbezés benyújtásakor elmondta a hivatalnoknak ezeket a sorokat, és az elhallgatott. Elmagyaráztam az asszonynak azt is, mi áll Üzbegisztán alkotmányában és a büntetőjogban. Így amikor azt mondták neki, nincs joga tiltakozni, ő megmutatta a megfelelő részeket, amelyek a jogát igazolták.

Eredményes volt a küzdelem, Üzbegisztánban eltörölték a halálbüntetést.

Visszatekintve, már mosolyogva tudom elmesélni ezeket az állomásokat, de akkor szörnyű volt, zárt ajtókon kellett bejutni. És nem volt elég kinyitni az ajtót, el kellett érni, hogy valóban meghallgassanak. Nagyon fontos volt bevonni a munkába ügyvédeket is. Végül elértük, hogy Üzbegisztánban 2008-ban eltörölték a halálbüntetést. Az előző években körülbelül kétszáz halálos ítéletet hajtottak végre évente. A siralomházban akkor 98 ember menekült meg a haláltól, megváltoztatták a büntetésüket. Tizenketten kaptak csak közülük életfogytiglant, a többiek 20–25 évet, 21 ember pedig szabadult.

Meg tudott bocsátani fia gyilkosainak?

Nagyon sokáig nem sikerült megbocsátanom azoknak, akik megölték a fiamat. Két éven keresztül nem tudtam aludni sem. Két ellentétes érzés volt bennem azokban az években: a bosszú és a halálvágy. Állandóan azt kérdezgettem: miért történt ez? Beszélgettem erről a metropolitával, sok vallási vezetővel. 2002-ben levelet írtam a Sant’Egidio közösségnek, és ebből egy véget nem érő barátság született meg. Segítettek megérteni, miért fontos a párbeszéd, és lassan-lassan eljutottam oda, hogy megértsem, miért fontos a megbocsátás. A közösség tagjai szerte a világon leveleznek halálraítéltekkel. A leveleink hatalmas reményt nyújtanak nekik. Egyikük azt írta, már a gondolat, hogy valaki törődik a sorsukkal, kiemeli őket abból a halálból, amit a siralomházban való lét jelent.

2004-ben Rómában Tamara Csikunova tevékenységét Colombe D’Oro-békedíjjal értékelték. Szintén 2004-ben európai körútra indult, számos országban beszélt a halálbüntetés elleni küzdelemről. Hazatérve, komolyan megfenyegették, de kitartó munkája nyomán mégis megszületett az eredmény: Üzbegisztánban 2005-ben törvény született a halálbüntetés eltörléséről, amely 2008-as hatállyal lépett életbe. 2005-ben Nürnbergben kitüntették az emberi jogok védelméért. Közreműködött a halálbüntetés eltörlését célzó, 2007-ben Kirgizisztánban, 2010-ben pedig Mongóliában sikerre vitt küzdelemben. A Sant’Egidio közösség képviseletében folytatja továbbra is a küzdelmet a halálbüntetés ellen.

Thullner Zsuzsanna/Magyar Kurír

Az Igazság Könyve – Beteljesült próféciák

Hat magzatot mentett meg az abortusztól

„Már befizettük a csekket és megvolt az időpont is csütörtök reggel 7 óra. Egész éjjel nem aludtam, interneteztem reménykedtem hátha találok bármi olyat ami megkönnyítheti a döntésem. Rátaláltam erre az oldalra és elolvastam a leírottakat, hogy mennyit szenvedtek azok, akik lemondtak a babájukról. Ekkor eldöntöttem, bármi is lesz ezután, de én megtartom a babákat, és ha kell, egyedül nevelem fel őket. Másnap reggel elmondtam neki, hogy nem vetetem el a babákat, erre nagyon ideges lett, és azzal fenyegetőzött, hogy megöli magát”- írta januárikommentjében ikerbabak00.

A Kozonithy blog szerzője 2007. április 22-én tett ki egy posztot Fényképek abortusz után címmel. A poszt végén volt egy link abortált magzatok fényképeihez. Mint a szerző írja, azóta ezt a bejegyzést a Google már az első 10 között dobja ki, ha valaki beírja az abortusz szót, vagy ha a szó szerepel a keresett szövegben. Ennek hatására olyan nők – nem egy esetben 18 év alatti lányok – kezdtek a bejegyzés alá kommentárokat írni, akik valamilyen úton módon teherbe estek (vagy ha úgy jobban tetszik áldott állapotba kerültek) – bár az ő értelmezésükben a terhet inkább a szó szoros értelmében vehetnénk, hiszen a magzat a legkülönbözőbb okokból főként lelki terhet jelent számukra, ami miatt az abortuszon gondolkodnak. Az abortuszon gondolkodó kismamák segítséget és tanácsot kérnek itt máig, és kapnak is másoktól, anyáktól, apáktól, kismamáktól, tapasztalt és laikus hozzászólóktól egyaránt.

Ikerbabak00 bejegyzése után szinte egy év telt el addig, mikor barbara2008 februárjában megírta, mit élt át az abortuszkor és utána:

Az abortusz egy nagyon megrázó és undorító dolog...Kitépnek belőled egy darabot..te meg csendben tűröd...és ami utánna jön,az a legszörnyűbb..minden meg fog változni,magadra maradsz,senkit sem érdekel,hogy nem tudod elfelejteni...nem lehet beszélni senkivel..nekem a saját anyám mondta azt,hogy próbáljam elfelejteni...3éve jártunk a barátommal,amikor teherbe estem,nagyon szerettem őt,akartam a babát,de ő hevesen tiltakozott..én féltem,hogy elveszítem és miatta tettem meg..azóta nem tudom feldolgozni,Miden más lett...nagyon sokszor érzem magam egyedül a világban és ha ránézek egy babára

elkap a sírógörcs...egy viszont számomra világos..Ha egy pasi nem akarja a gyereket,akit tőle vársz,jobb elfelejteni...nincs olyan,hogy nem megfelelő az idő,vagy nincs pénz..csak az számít,hgoy bízol-e a választottadban és viszont...eggyütt bármire képesek lesztek...én halgattam a barátomra és minden nap azzal a gondolattal kelek,hogy nem kellett volna megtennem...ezt a terhet már egész életemben cipelni fogom és nemhogy múlna..csak erősödik..olyan űr van bennem,hogy néha úgy érzem szétrobbanok és nagyon dühös vagyok...

...nagyon szeretem a barátomat,vele szerettem volna leélni az életem,de ezt nem tudom neki megbocsájatni...egyszerűen valami elszakadt köztünk...a legrosszabb,hogy ő ezt nem látja...nem is érzi,hogy tartozik nekem emiatt...az egész életem megváltozott...más dolgok a fontosak...a babát meg nem tudom elengedni...sokszor látom álmomban az arcát...a pasiknak künnyű..semilyen felelősség nincs rajtuk,a barátom mai napig nem is fogja fel,mit csinált velem...

..remélem azért vki vigyáz a babámra odafent...mert most is sírok...pedig már háromhónap telt el...remélem az esetemből mindenki tanul..és ha legalább egy baba menekül meg a haláltól az írásom miatt,akkor tudni fogom legalább tettem vmit ...

Aztán 2008 szeptemberében megérkezett az első olyan komment, amiben valaki azt írta, abortuszon gondolkodik.

sziasztok.nekem 4hónapja van egy barátom,és egy hete kiderült hogy 11hetes vagyok.ő nem akarja a babát,és én rá vagyok kényszerülve holna az abortuszra,mert ha magtartom,elhagy.és ezt nem akarom,és inkább szenvedek.....

Ezután rengetegen kezdtek el a kommentekben arról írni, milyen kismamának, anyukának lenni, és hogy akármilyen kilátástalan a helyzet, mégis miért jó a baba mellett dönteni.Például:

Kedves Kati! Miért lennél rákényszerülve az abortuszra? Én 21 évvel ezelőtt ugyanilyen helyzetben voltam, mint Te. Akkor azt mondtam a barátomnak, hogy én mindenképpen meg akarom szülni a gyerekemet, mert az őtőle van, akit szeretek, és ha neki nem kell, hát fölnevelem én egyedül. Ez szíven ütötte, erre nem számított. Összeházasodtunk és azóta született még egy gyerekünk. Az a kicsi baba élni akar... És ha megpróbálnád a gyerekkel kettesben az életet? Ha azt mondanád a barátodnak, hogy bármikor láthatja, amikor csak akarja...

Majd jött a következő abortuszon gondolkodó lány kommentje, ami alatt beindult az újabb spontán babamentő akció, amit aztán még több követett.

Sziasztok!
20 éves vagyok, a párommal fél éve járunk együtt, nagyon szeretjük egymást. Szó volt már házasságról is. Nem lakunk együtt még sajnos.
Most derült ki hogy terhes vagyok tőle. Nem tudom mennyi idős lehet.2-3 héttel ezelőtt vettünk tesztet, az negatív volt, szóval....
Főiskolára járok, 3-ad éves vagyok. Júniusban végeznék (de még csúszhatok is 1 évet) Januárban lesz egy fontos vizsgám, attól függ hogy bent maradok e suliban vagy sem) --Befolyásolja a vizsgát.
Mindenképp beakarom fejezni a sulit, de nem levelezőn!!! Meg még tovább akarok tanulni!!
angol nyelvvizsga, ECDL, jogosítvány + másik diploma!!
Nem akarom egyből gyerekkel indítani az életem.
Gyerekes vagyok, nem tudok főzni se!! Nem bírom a gyereksírást :( aranyosak, de nem érzem magam képesnek rá :( HELP!
Neki nincs fix munkahelye, most talált munkát...
20 éves ő is. Megakarja tartani a gyereket. El is akar venni feleségül. Szeret, imád. Mindent megakar tenni hogy később jó lenne nekünk....
Én nem akarom megtartani. Szeretnék még tanulni, dolgozni, karrier....
De az abortusz borzasztó dolog...és fájdalmas azt olvastam :( ettől is félek nagyon. Nagy a kockázat a későbbiekre nézve :( és a lelkiekben tönkremennék bele tuti :( párom szerint is nagyon kilennék készülve.
Mit tegyek? Mi lesz ha nem lehet majd többi gyerekem ezek után??
Segítsetek kérlek!!
Nem tudom mi legyen? Bizonytalan vagyok.
Pénteken megyek ultrahangra addig gondolkozok.....

A több segítségkérőnek nem csak anyukák, hasonló helyzetet átélt nők segítettek, hanem beszálltak orvosok is.

Kedves Nile!

Orvos vagyok, naponta betegeket veszek fel, köztük nőket, akik közül többük abortálta gyermekét. Számos esetben olyan pszichés zavarokkal küzdenek, amelyek egyéb testi betegségek forrásai, okozói. Van, aki elmebeteg lett, van aki csak csendesen próbál küzdeni a post-abortus syndroma részeként megnyilvánuló súlyos depresszióval.
Az abortusz megoldásnak tűnik az adott pillanatban egy problémára, azonban a későbbiekben sokkal több problémát okoz. Ha kedves a pici élete, és a saját testi-lelki egészséged, tarts ki mellette, vállald föl őt! Kérj segítséget Böjte Csaba csobánkai anyaotthonában, a Nagycsaládosok Országos Egyesültétől, vagy az Alfa Szövetségtől www.communio.hu/meh/alfa.htm
Megéri! A jelenlegi krízis - ha nehéz de jó, helyes megoldást választasz - személyes növekedéshez, érettséghez, és számos új baráthoz fog juttatni.

Végül Nile megtartotta a babát, és ebben a blognak is szerepe volt:

Sziasztok!
Köszönöm a sok jó tanácsot, nem vetettem el a babát, viszont közben kiderült, hogy ujjbegynyi sérvem van, és a hasfalam mellette is el van vékonyodva, valamint a hosszanti hasizmom is el van távolodva, így gyenge az egész.
Én nagyon félek ettől, már most, pár hét elteltével is nehezen tartom magam.Nem tudom, hogy látom el mejd a másik két picit, és őt, ha megszületik. Számtalanszor műtött, szétrongyolódott sérült hasfallal hogy lehet kihordani úgy, hogy nem kell végigfeküdni az egészet, mikor már most, 9 hetes körül is nehéz a szakadt hasfalam miatt.
Én nagyon félek, ingerült vagyok, és a két gyerekemre sem tudok úgy figyelni.
Amióta eldöntöttük, hogy megtartjuk, azóta rettegek, hogy mi lesz, ha nem tudom magam tartani, vagy teljesen szétszakad a hasam.
Az orvos azt mondja, nem akadálya a terhességnek, de mi lesz közben, és utána azt ő sem tudja.
Nem a császártól, hanem a sérvtől és a szita hasfalamtól félek,amit a trerhesség még jobban szét fog szakítani.
Nincs döntés, ami számomra megnyugtató lenne.

Nile

Judy29 2009 márciusában talált rá a bejegyzésre:

Sziasztok!
29 éves vagyok és kb 4 hetes terhes.Összejöttem valakivel,de kiderült,hogy nem az az ember akit kerestem.Viszont terhes lettem(Ő nem tudja)Nem tudom,hogy mit csináljak,mert volt már egy ab.-m.Talán most kezd beindulni a vállalkozásom,de nem megy olyan jól,hogy egyedül neveljek egy babát.Mi lesz így velem?Terhesen,gyerekkel kinek kellek?Bejelentett munkám sincs.Mit csináljak?Segítsetek.

Számos hozzászólás, biztatás és a a lehetőségek felvázolása után érkezett a komment:

Sziasztok!
Nagyon szépen köszönöm a sok bíztatást.Úgy döntöttem,hogy megszülöm a babát és ha már megszülöm akkor fel is nevelem.Nem tudnám odaadni senkinek.
Fogalmam sincs,hogy mi lesz,de az Édesanyám az első sokk után bíztos segíteni fog.Szerencsére nagyon sok barátom van akik szintén mellettem állnak.És mindenkinek kívánom,hogy jó döntést tudjanak hozni.

A poszt elején említett ikerbabak00 ezutáná írta meg idézett történetét:

Sziasztok!!!
Én is hasonlóan jártam mint ti itt néhányan. nem szerettünk volna még a párommal kisbabát, de mégis összejött. Persze mikor kiderült, hogy babát várok akkor ő kijelentette,hogy én kellek neki de a baba nem.Annyira szerettem, hogy képes lettem volna bármire érte.így hát bele egyeztem, mert nem szerettem volna elveszíteni.Elmentünk orvoshoz, hogy megbeszéljünk vele egy időpontot, de persze előtte megvizsgált. Kiderült, hogy két kis emberke fejlődik benne szóval ikrek.Nekem majd meg szakadt a szívem mikor megtudtam, hogy két gyerekről kell lemondanom.Ő nem is igazán foglalkozott ezzel.Már befizettük a csekket és megvolt az időpont is csütörtök reggel 7 óra.Egész éjjel nem aludtam, interneteztem reménykedtem hátha találok bármi olyat ami megkönnyítheti a döntésem.Rá találtam erre az oldalra és elolvastam a leírottakat, hogy mennyit szenvedtek azok akik lemondtak a babájukról. Ekkor eldöntöttem bármi is lesz ezután
de én megtartom a babákat és ha kell egyedül nevelem fel őket.Másnap reggel elmondtam neki hogy nem vetetem el a babákat, erre nagyon ideges lett és azzal fenyegetőzött, hogy megöli magát.akkor jöttem rá hogy nem jelentek niki semmi t csak magára tud gondolni. Persze elhagyott, de nem tett magában kárt.a babák megszülettek.Két gyönyörű egézséges kisfiúk.Most már 3 hónaposak, de soha egyetlen egy percre sem bántsm meg hogy akkor nem tettem meg azt a szörnyűséget, mert senki sem lehet fontosabb egy gyereknél.mindenkinek azt ajánlom ha ilyen helyzetbe kerül jól gondolja meg mit tesz hisz egy ember életéről van szó aki nem védheti még meg magát és csak az anyukájára számíthat!!!!!

Egy 19 éves lány is az abortuszon gondolkodott, de végül máshogy döntött.

Sziasztok !

19éves vagyok már van egy kislányom 14honapos és most 2hete derült ki hogy babát várok minden nap gondolkodok hogy mi legyen megtartsam e vagy ne
néztem videot is a abortuszrol szörnyü
nem tudom mit tegyek de páromal nem igazán vagyunk jobba és mi lesz ha megtartom és 2gyerekel egyedül kérlek irjatok
És mostmár nem csak kaparás van hanem vákumozás is lehetséges?

Sziasztok voltam dokinál ma most 6hetes vagyok és már ver is a kis szive
megkérdeztem a dokitol mennyi a abortusz 30000ft hogy megöljem a gyerekem hmm azota is gondolkozok minden percben
és ugy döntötem megtartom és máskor nagyon nagyon vigyázok :D

Legalább hat baba életben maradásában játszott szerepet ez az egy bejegyzés és a kommentelők. Természetesen nem csak sikertörténetek vannak, többen az abortusz mellett döntöttek, és ezután írtak a blogra kommentet. Ugyanakkor a heti több száz letöltés azt sejteti, hogy a poszt azóta is sokakat segíthet. Ki tudja, hányan nem írták meg, hogy a gyermek mellett döntöttek? Végül idézzük az egyik utolsó kommentet:

Sziasztok!
Szerintem ne döntsön senki sem az abortusz mellett.Nekem is el kellett döntenem hogy abortusz vagy a gyerekeim felnevelése, de én szerencsére mellettük döntöttem,10 hónapos iker fiaim vannak,de a mai napig áldom Istent, hogy akkor a végzetes nap előtt ráleltem erre az oldalra, mert segítettek jó döntést hozni. Mindenkinek nagyon szépen köszönöm!

(dobray, mandiner.blog)

Az eutanázia aláássa a társadalmi szolidaritást

André-Joseph Léonard mechelen-brüsszeli érsek felhívja a figyelmet az eutanáziát kiterjesztő belga törvényjavaslat veszélyes társadalmi hatásaira.

A korábbi hírünkben felvázolt belga törvényjavaslat, amely az eutanáziát kiskorú gyermekekre is kiterjesztené, továbbra is kemény vita tárgya. Az eutanáziát kiszélesítő törvénynek az is veszélye, hogy megnyit egy kaput, amely aztán egyre szélesebbre tárul. A vita jelenlegi szakaszában a Belgiumban 2002-ben elfogadott törvényt kívánják kiterjeszteni a 15 év alatti gyermekekre és az Alzheimer-kórban szenvedő betegekre. Ha javaslatot jóváhagyják, az orvosok véget vethetnek egy gyermek életének, ha olyan helyzetben van, amelyre orvosilag nincs megoldás, testi vagy pszichés szenvedése elhúzódó és elviselhetetlen, és eutanáziát kér. Az is kérhetné a kegyes halált, aki „elviselhetetlenül” szenved.

André-Joseph Léonard mechelen-brüsszeli érsek a SIR-nek adott interjújában rámutatott: ebben a kérdésben az egyéni szabadság üt vissza, amely szerint minden ember saját életének és halálának ura, azaz ő rendelkezhet arról, mikor és hogyan haljon meg. A téma minden bizonnyal a mai kulturális közegben gyökerezik. A halál idejéről és módjáról való döntés azonban másokat is bevon a megvalósításba. Azt kéri, hogy orvosok, ápolók, az orvosi személyzet, gyógyszerészek alkalmazkodjanak, igazodjanak az illető akaratához, és tegyenek eleget annak. Megtévesztő tehát azt gondolni, hogy az eutanázia választása csak az érdekelt személyt érinti, vagy hogy itt az egyén szabadságáról van szó: ez a választás másokat is bevon az eljárásba.

Azzal kapcsolatban, hogy hogyan hat vissza a társadalomra egy eutanáziát engedélyező törvény, tapasztalata alapján az érsek megállapította: árt az emberek közti szolidaritásnak. Alapjában véve az eutanáziáról való törvényalkotás nem tudatosan, de azt a gondolatot táplálja a közvéleményben, hogy mindenkinek egyedül kell megoldania saját problémáit.

„Amitől leginkább tartok – mondta André-Joseph Léonard –, éppen az a benne meghúzódó, álnok hatás, az a légkör, amely különösen nagy befolyással lehet az idősekre, azokra, akik nem tudják ellátni magukat: ha nehéz helyzetben vannak, úgy dönthetnek, hogy aláírnak egy papírt azt gondolva, hogy halálukkal megoldanak minden problémát, nem lesznek többé terhére senkinek. A gondolatmenet világos: ’érzem, hogy öregszem, kezdem elveszíteni mentális és fiziológiai képességeimet, jobb, ha meghalok’. Az eutanázia lehetősége olyan légkört teremt – a szolidaritás helyén, amely a gyengébbekkel való törődést is magába foglalja –, amelyben burkoltan ott rejlik a gyengébbtől való megszabadulás, amikor az teherré válik a közösség számára.”

A brüsszeli érsek határozott véleménye, hogy meg kell állnia az eutanázia kiterjesztésére irányuló folyamatnak. Egy törvényjavaslat szülői beleegyezés nélkül is jogot biztosítana a kiskorúaknak az eutanáziához. A tervek között szerepel a lehetőség kibővítése a demenciában vagy Alzheimer-kórban szenvedőkre is. Ezek a javaslatok aláássák a társadalmi kötelékeket és az emberek közti szolidaritást is – hangsúlyozta. Fennáll a veszély, hogy a megnyitott kapu egyre inkább kitárul.

Két eset az egész világon nagy port kavart. A 42 éves Nancy Verhels egy rosszul sikerült műtét következtében „gyógyíthatatlan állapotba” került, és „elviselhetetlen szenvedéseket” kellett elviselnie, ami utat nyitott számára, hogy eutanáziához folyamodjon.

Christian De Duve (1974-ben orvosi Nobel-díjat kapott) a Le soir című lapban közzétett levelében nyilatkozott arról, mi vezette őt az eutanáziáig: „Nem vagyok hívő. Meghalok, nem történik semmi.” Így várta lányát az Egyesült Államokból, és szerettei körében távozott el a földi életből. Lánya, Francoise nyilatkozta: „ránk mosolygott, azt mondta ’viszlát’, majd örökre lehunyta szemét”.

Magyar Kurír