Elismerték: ideológiai oktatást folytat a Soros-egyetem

Több nyugati sajtóorgánum is elismerte, hogy a Soros-egyetemen ideológiai oktatás zajlik, és a CEU körüli viták egy ideológiák közti ütközőzónává váltak. Ismert nyugati lapok nagy vonalakban azt is meghatározzák, hogy milyen ideológiát oktatnak a Soros-egyetemen.

A Soros György által alapított egyetemen meghatározott társadalompolitikai és külpolitikai irányelvek mentén zajlik az oktatás – ez a legismertebb nyugati sajtóorgánumok CEU-t védő publicisztikái alapján már le se tagadható. Az ott tanuló diákokat külpolitikai téren az euro-atlanti integráció igenlésére, társadalompolitikát tekintve pedig az egyéni érdek közösségi érdek fölé helyezésének elfogadására kondicionálják.

Az individualista liberalizmus és az euro-atlanti integráció szükségességének gondolata minden nagyobb nyugati lap Soros-egyetemet védő publicisztikáiban felmerül, ezáltal gyakorlatilag elismerték, hogy maga az egyetem ezt az irányvonalat képviseli, a CEU „veszélybe sodrása” pedig ennek az ideológiának a terjesztését akadályozza.

A Bloomberg amerikai hírügynökség szerint a CEU körüli vitából egy ideológiák közti harc bontakozott ki; szerintük Orbán Viktor már évekkel ezelőtt szembefordult a liberalizmussal, és ennek jegyében zajlik az „egyetem elleni támadás”. A lap azt írja, a CEU elleni fellépéssel Orbán „az egész nyugati értékrenddel szembefordult”. Ezzel

a Bloomberg elismerte, hogy a Soros-egyetemen egy jól körvonalazható nyugati értékrend szellemében zajlik az oktatás.

Az amerikai lap még a kormány bevándorláspolitikája és a Soros György által javasolt migrációs politika közt is kontrasztot von, ezzel azt sugallva, hogy a kormány azért “próbálja bezáratni” vagy “ellopni” és kontroll alá vonni az egyetemet, mert ott az oktatók bevándorlást támogató nézeteket képviselnek.

A Vice magazin szerint az Orbán-kormány a Vlagyimir Putyin orosz államfő által hozott intézkedéseket másolja. Ebből az összehasonlításból ugyanakkor kimaradt az izraeli mintára hivatkozás, mert a Vice magazinnak nem célközönség a magyar radikális jobboldal. (A magyarországi liberális sajtóorgánumok azzal próbálták a felsőoktatási törvény módosítása ellen hangolni a szélsőjobboldali szervezeteket, hogy hangsúlyozták: az Orbán által tervezett módosításhoz hasonló törvény működik Izraelben is. Ezzel a hivatkozással a liberális sajtó a szélsőjobboldali közösségek zsidóellenes alapállását próbálta felhasználni a kormány elleni mozgósításra).

Miközben a Bloomberg a nyugati orientáltság megtagadásaként értékeli a felsőoktatási törvény módosítását, a Financial Times már a Fidesz újrakategorizálására próbálja ösztönözni a politológusokat, és szélsőjobboldali miniszterelnököt emleget. A FT hasábjain megjelent publicisztika szerint Orbán Viktor egy szélsőjobboldali populista, és a CEU-t érintő törvénymódosítás annak jele, hogy szembefordult a liberalizmussal.

Bár a politikai korrektség Soros ellenségei számára nem engedi egyértelműen kijelenteni, hogy a Soros-egyetem ideológiai oktatást folytat, a nyugati vezetők és nagyobb nyugati sajtóorgánumok kész tényként beszélnek arról, hogy a „CEU elleni támadás” a liberalizmussal és a Nyugattal szembefordulást jelenti – ezáltal elismerik, hogy a Soros-egyetem a liberalizmus és a nyugati orientáltság nézeteit képviseli. Ők is úgy hivatkoznak a Soros-egyetemre, mint aminek működése arra jelent garanciát, hogy az ott tanuló külföldi diákok olyan oktatást kapjanak, ami után politikai tevékenységük során a Nyugathoz tartozás gondolatát és a liberális demokráciát képviselik majd. Ezek után kár is lenne tagadni, hogy Soros egyetemén ideológiai oktatás zajlik – ezt az érintettek maguk ismerték el.

http://www.hidfo.ru/2017/05/elismertek-ideologiai-oktatast-folytat-a-soros-egyetem/

A mi hitünk próbatétele

„Boldogok, akik nem látnak, mégis hisznek.” (Jn 20,29)

Molnár Tamás 1978-ban megjelent „A keresztény humanizmus” című könyvét ilyen megállapításokkal fejezte be: „Az utóbbi néhány nemzedéknek nem az a tapasztalata, hogy egy új vallás ölt formát a szemünk láttára, hanem az, hogy egyszerűen semmi sincs: Isten halála után az ember is meghalt. Ebben az értelemben a kereszténység utáni korszak egyúttal a humanizmus utáni korszaknak is nevezhető, hiszen látszik, hogy a humanizmus képtelen újra megtermékenyíteni akár ideológiai, akár technikai alternatíváját azon a szellemi értelemben holdbéli tájon, amivé a világunk vált. … Az emberi lét irányítására és kereteinek megadására szolgáló és így az embernek a létezés értelmét megmutató összes realitásoktól való általános idegenkedés közepette a politikai, kulturális és etikai tér, amelyben továbbra is él, elkerülhetetlenül két fő érdeklődési területre szűkül: a szexre és a vérre. … A szex és a vér a humanista civilizáció logikus végkifejletét jelenti: ennek szükségszerű eredményei. Az összes dolognak hangsúlyozott redukálása az emberre elvezet a végső redukcióhoz, amely által az emberben rejlő állatihoz jutunk. … mindezt az egyházban úgy nevezik: az autonóm ember szakadatlan Jézus-keresése. … így eljutottunk a bűn halálosabb oldalához, … sőt a gyűlöletre, gyilkosságra és minden korlát felrúgására biztató teológusokhoz. … A társadalom sosem épült »humanista« értékekre; ilyen alapokon csak a társadalom felszámolása valósulhat meg.”

C. S. Lewis még korábban, már 1943-ban ugyanerre a következtetésre jutott, amit „Az ember likvidálása” című könyvében így fejezett ki: A 20. század polgárai „nem rossz emberek, hanem egyáltalán nem emberek többé: ahogy elhagyták a régi rendet, ürességbe kerültek. A tőlük függő emberek sem szükségesen boldogtalanok. Egyáltalán nem emberek többé, hanem művi produktumok. Az ember végső meghódítása az ember likvidálásához vezetett”.

E két keresztény gondolkodó tehát már évtizedekkel ezelőtt emberhez méltatlannak ítélte meg világunkat. Mi azonban elmondhatjuk, hogy mára a világ és a kereszténység helyzete még az általuk elképzeltnél is borzalmasabb, istentelenebb, istentagadóbb lett. Aki ma úgy véli, hogy ezen a kilátástalan helyzeten ember változtathat, az egyszerűen vagy nem néz szembe a valós tényekkel, vagy maga is istentelen. Aki azt hiszi, hogy a világon bármilyen emberi erő javíthat valamit, az valójában csak arról ad tanúbizonyságot, hogy nem szakadt el eléggé e világtól, sőt megvan benne e világ szeretete. Ezekre nem érvényes az a jellemzés, amit a Diognétoszhoz írt levél szerzője a keresztényekről ad: „A keresztények is a világban vannak, de nem e világból valók.”
De a világ állapotán való kesergés – annak felismerése után, hogy emberi erő ekkora istentagadáson már nem változtathat – sem más, mint e világ szeretete vagy hiúság. Az ilyen ember nem csak e világban él, de ebbe a világba is való, hiszen lelki állapotát e világ helyzete a megengedettnél jobban befolyásolja.
A gonosz olyan módon eluralkodott a világon, hogy emberi erő már nem képes szembeszállni vele, egyedül Isten közvetlen beavatkozása – „a Bárány kardja” – birkózhat meg vele. Ahogy János apostol írja a Jelenések Könyvében: „Majd láttam: A vadállat és a föld királyai összegyűltek a seregeikkel együtt, hogy harcra keljenek a Lovassal és seregével. De ezek elfogták a vadállatot és vele együtt a hamis prófétát, aki csodákat tett, és félrevezette velük azokat, akik a vadállat bélyegét viselték, és a képmását imádták. Elevenen bevetették mind a kettőt a kénköves, tüzes tóba. A többit a Lovas kardja ölte meg, amely a szájából tört elő. (Jel 19,19-21) – Tehát Urunk közvetlen beavatkozása képes egyedül megoldani e világ sorsát.

Genovai Szent Katalin tisztítótűzről szóló értekezésének a mai katolikus számára egyik legfontosabb, sőt, döntő gondolata a következő: „A kegyelem állapotában elhunyt lélek tisztulási procedúrája, … valójában … annak a tisztulási folyamatnak a története, amit ő maga élt át a teljesen tiszta, őszinte és önzetlen istenszeretethez vezető útján.”
A világ és a hivatalos „egyház” állapota, valamint Szent Katalin tapasztalata azt sugallja a mai katolikus számára, hogy saját „tisztulási folyamatára” koncentráljon, hogy ez az egyetlen, ami lehetővé teszi számára, hogy Istennek tetsző életet folytathasson. Ennek első lépése az e világtól való tökéletes lelki – és amennyire csak lehet, saját lelke érdekében!, testi – elhatárolódása. Ebben a világban kell ugyan élnie – elsősorban azért, mert Isten így határozott felőle –, de soha nem szabad elfelejtenie, hogy nem vehet részt e világ dolgaiban!
Ne felejtsük, hogy Isten mindent lát: Ő sokkal jobban ismeri e világ romlottságát, Ő többet lát ebből, mint mi, és mégis eltűri. Számára nem vagyunk kísérleti nyulak: nem azon gondolkodik, hogy miféle borzalmat engedhet még meg a világban, annak kiderítésére, hogy meddig bírjuk el. Ő nem játszik se velünk, se a világgal. Második pontként tehát tudnunk kell, hogy Istenbe vetett hitünk és bizodalmunk gyöngeségét jelenti, ha kétségbe esünk a világ helyzetén, sőt még akkor is, ha nem alázattal, hanem szomorúsággal fogadjuk azon döntését, hogy nekünk most, ebben a világban kell élnünk.
Mi nem tudhatjuk, hogy miért, de biztosak kell lennünk abban, hogy Ő tudja, mit miért enged meg. Hogy Ő nem csak azt tudja, hogy mindez a borzalom végül az Ő dicsőségét fogja szolgálni, de azt is, hogy az a tény, hogy nekünk most kell élnünk, lelkünk üdvössége céljából számunkra a lehető legjobb megoldás!
A mostani szörnyűséges istentelen világ türelmes elviselése, sorsunk igenelése valójában a mi hitünk erősségének a kérdése! Ahogy a testi mártíroknak emberfeletti Isten-bizalomra volt szükségük a testi kínok elviselésére, úgy van nekünk emberfeletti Isten-hitre és Isten-bizalomra szükségünk lelki szenvedéseink elviseléséhez. Ez a mi hitünk próbatétele, nekünk ezt a próbát kell kiállnunk!

Ezért adjunk hálát minden nap Istennek, hogy ma élhetünk és ma szolgálhatjuk Őt, amikor az Őt szolgálók száma napról napra kisebb lesz! Törődjünk saját magunk megszentelődésével. Lelki szenvedéseinket, a világ és az Egyház sorsa feletti bánatunkat fogadjuk úgy, mint a saját lelkünk tisztító folyamatát szolgáló szenvedést.
És ha mostanáig sokat imádkoztunk, és nagyon igyekeztünk Isten minden parancsát teljesíteni, akkor minden további nap még ennél is kicsivel többet imádkozzunk, és még egy kicsivel jobban legyünk engedelmesek Hozzá. Ezt, otthon, Isten jelenlétében egyedül magunk is elvégezhetjük. Töretlenül bízzunk benne, hogy Isten lát bennünket, ismeri helyzetünket, jobban, mint magunk – és ezért ilyen körülmények között is megadja kegyelmét, ha mindig hűségesek – és egyre hűségesebbek – maradunk Hozzá!

Viselkedjünk úgy, hogy érvényesek legyenek ránk Urunk Jézus Krisztus ezen szavai: „Boldogok, akik nem látnak, mégis hisznek” (Jn 20,29), illetve mai értelmezésben: Boldogok, akik nem zavarodnak meg a mai szellemi, lelki, fizikai zűrzavaron, a hivatalos „egyház” súlyos szentségtörésein, és akkor is töretlenül hisznek és bíznak Urunkban, ha képtelenek felfogni, hogy mindez mire jó, mindezt miért engedi meg Isten.

http://katolikus-honlap.hu/1701/probatetel.htm

A búcsú kihirdetésének liturgiája három részből állt: a búcsú bevezetése a kereszt felállításával, a mindennapi vecsernye, valamint a kereszt levétele.

A búcsú-kihirdetés liturgiája
Részlet a Das Geschäft mit der Sünde – Ablass und Ablasswesen im Mittelalter
című könyvből
Írta: Dr. Christiane Laudage
2016.

Dr. Laudage asszony körülbelül fél évvel ezelőtt napvilágot látott könyvének címe – „A bűnnel folytatott üzérkedés” (alcím: „Búcsú és a búcsú-jelenség a középkorban) – félrevezető: azt sejteti, hogy a szerző a búcsút a mai világ szemszögéből ítéli meg és el, és hogy a búcsúban Lutherhez, a protestánsokhoz és a modern emberekhez hasonlóan ő is üzletet lát. De a cím csal: a levéltári dokumentumokon alapuló könyv az igazságot írja le, azaz katolikus érzülettel és a katolikus tanítás alapján nyújt alapos betekintést abba a világba, amelyben Európa még katolikus volt. Ami mindenekelőtt azt jelentette, hogy komolyan vette a bűnt, elsősorban az Isten fenséges személye, és az Ő és Misztikus Teste, azaz az Egyház törvényei ellen elkövetetett vétséget, és tudta, hogy ezek a vétkek súlyos büntetéseket vonnak maguk után. Egyúttal azonban bízott Isten irgalmasságában is, és azt is tudta, hogy az őszinte megbánás után jóvátétellel és büntetéssel tartozik bűneiért, melyek egy részét a Krisztus által az Egyházra bízott kincseket mintegy „felhasználva” e földön is leróhatja.

Azon a napon, amikor a keresztet felállították, az egész világi- és szerzetes-papság összegyűlt a főtemplomban, ahonnan a hívekkel együtt körmenetben vonultak a Legméltóságosabb Oltáriszentséggel egy másik templomba, ahol a búcsúbiztos vagy ennek megbízottjai várták őket. Mikor a tömeg megérkezett a templomba, a kántor rázendített az „Advenisti desiderabilis – Eljöttél, Te, az óhajtott” antifónára (a Canticum triumphale antifóna 2. strófájára). Az ének alatt a gyóntatók megkapták a biztos áldását: „Iube, Domne, benedicere – Adj áldást, atyám!” Ezt követően a gyóntatóknak odaadták a botokat azon bűnösök részére, akik nyilvános vezeklést akartak végezni. Ezután mindannyian körmenettel vonultak vissza a főtemplomba. Megérkezéskor a papok és hívek térdenállva elénekelték a „Media vita in morte sumus – Életünk közepén körülfon minket a halál” antifónát. Ezután következett a közgyónás.

Ilyenképpen lelkileg és testileg ráhangolódva Jézus Krisztus megváltó halálára, a szertartás elérkezett a csúcspontjához: a kereszt felállításához. Az orgona rázendített a Te Deum-ra. Amikor az énekben a „Te ergo quaésumus, tuis famulis subveni, quos pretioso sanguine redemist – Téged azért kérünk, légy segítséggel a Te szolgáidnak, kiket szent véreddel megváltottál” részhez értek, amit háromszor, egyre magasabb hangon megismételtek, a keresztet lassan felemelték. A biztos ezt követően mondta el prédikációját, amit a szentmise bemutatása követett.

A keresztre rátették a pápa címerét és a kereszt alá helyezték azt a faládát, amiben az adományokat gyűjtötték. A főtemplomban a kereszt alatt minden este vecsernyét imádkoztak. A résztvevők kijöttek a kórusból, és az „O crux gloriosa – Ó, dicsőséges kereszt” antifóna éneklése közben a kereszt köré gyülekeztek, ahol az „O Crux, ave, spes unica – Ó szent kereszt, reménységünk” (a Vexilla Regis 6. strófájára) antifónára zendítettek. Ezután háromszor megismételték az antifóna második versszakát, amire a hívek először, „ezen örömidőben”, másodszor „ezen kegyelemteljes időben”, harmadszor pedig „e szenvedés érdemei által” szavakkal válaszoltak. Végül a biztos vagy a helyettese imát mondott és a következő könyörgéssel zárta a vecsernyét: „Kérünk Téged, Urunk Jézus Krisztus, a mi Jó Pásztorunk, tekints kiengesztelődve nyájadra és a juhokra, akiket drága véreddel a kereszten megváltottál, hogy ördögi mesterkedés által se ne űzessenek, se ne vesszenek el; ki az Atyával és a Szentlélekkel egyetemben élsz és uralkodol, mindörökkön örökké, Amen.

A búcsúkampány befejeztével a keresztet szintén ünnepélyes ceremóniával vették le. Énekek és olvasmányok elhangzása után a keresztet rátették a faládára, ezt újabb ének követte, majd a búcsúbiztos prédikációt mondott, az „és a kapuk bezárultak” témáról. Beszédének mondanivalója előre meg volt határozva, és így szólt: A búcsú ideje alatt a menny kapui megnyíltak a bűnbánók és a tisztítótűzben szenvedő lelkek előtt, és most a kereszt levételével e kapuk újra becsukódtak. A kereszt ezután még hat napig a ládán maradt, hogy mindenkinek módja legyen adományát benne elhelyezni.

A búcsú meghirdetésének liturgiájában a kereszt állt a középpontban, mint annak szimbóluma, hogy Jézus Krisztus kereszthalála által megváltotta az emberiséget. Mégha a búcsúk különböző projektek (keresztes hadjáratok, templomok, utak, hidak, árvaházak) finanszírozását is szolgálta, a liturgia egyértelműen a lelkipásztori aspektust, a lelkek megmenekülését szolgálta; és mindenekelőtt az őszinte bűnbánatot és az alapos gyónást hangsúlyozta ki. Az imák és énekek a keresztről, Jézus Krisztusnak az emberek megváltásáért történt haláláról és feltámadásáról szóltak, és ennek a templomban felemelt kereszt volt a látható jele. A búcsú ideje alatt számos világi és szerzetes-pap állt készen a hívők meggyóntatására és feloldozására. A liturgia a hívek azon szándékának a komolyságát hangsúlyozta, hogy őszinte gyónás, a búcsúban elnyert kegyelmek áhítatos fogadása által megtisztultan kezdjenek új élethez (ez a szándék különösen a teljes búcsúk után volt a hívekben nagyon erős és hatékony). Az így elnyert megszentelő kegyelem állapotában a búcsúlevél volt a garancia, hogy a hívő továbbra is óvakodjon a bűntől, s így ne szakadjon el Istentől. A búcsúlevél nem számított menlevélnek a bűnelkövetéshez, sőt, aki ilyesmire akarta használni, annál elvesztette eredeti kegyelmi hatását. A búcsúk elsődleges értelme a jámbor, istenfélő életre való felhívás volt, a búcsú erre és az örök élet elérésére nyújtott segítséget a híveknek az Egyház kegyelmi eszközeivel.

A liturgia során elhangzott énekek szövege:

1. Canticum triumphale antifóna 2. strófája Advenisti desiderabilis quem expectabamus in tenebris, ut educeres hac nocte vinculatos de claustris: Te nostra vocabant suspiria, te larga requirebant lamenta, tu factus es spes desperatis, magna consolatio in tormentis. Alleluia.

Megérkeztél, Te, az óhajtott, akire mi a sötétségben vártunk, hogy minket, akiket bűneink gúzsba fontak, eme éjjel börtönünkből kivezess. Hozzád küldtük mindig fohászunkat, Érted könyörögtek bőséges panaszaink, Te lettél a kétségbeesettek reménye, nagy vigasz a kínokban. Alleluja.

2. Iube, Domne, benedicere. – Dominus sit in corde tuo et in labiis tuis: ut digne et competenter annunties Evangelium suum: in nomine Patris, et Filii, et Spiritus Sancti. – Amen.

Adj áldást, atyám! – Az Úr legyen szívedben és ajkadon, hogy méltó és illő módon hirdesd evangéliumát az Atya, a Fiú † és a Szentlélek nevében. – Ámen.

3. Media vita in morte sumus; quem quaerimus adjutorem, nisi te Domine, qui pro peccatis nostris juste irasceris? Sancte Deus, sancte fortis, sancte et misericors Salvator, amarae morti ne tradas nos.

Életünk közepén körülfon minket a halál, kihez is fordulhatnánk segítségért, ha nem hozzád, Uram, aki jogosan haragudhatsz ránk bűneink miatt? Szent Isten, szent erős, szent és könyörületes Üdvözítő, ne engedd az örök halál keserves szenvedéseit!

4. O crux gloriosa, O crux adoranda, O lignum pretiosum et admirabile signum, Per quod et diabolus est victus, Et mundus Christi sanguine redemptus.

Ó, dicsőséges kereszt, ó, imádnivaló kereszt, ó, drága fa és csodálatos jel, mely által az ördög legyőzetett és a világ Krisztus vére által megváltatott.

5. Vexilla Regis (6. strófája): O Crux, ave, spes unica, hoc Passionis tempore, piis adague gratiam, reisque dele crimina.

Ó szent kereszt, reménységünk, üdvözlégy mi békességünk, nyerj a híveknek malasztot, bűnösöknek bocsánatot.

http://katolikus-honlap.hu/1701/ablass.htm