Az
utóbbi időben több írás is megjelent az engesztelők honlapján, melyek
pánikszerű kétségbeeséssel próbálják meggyőzni az engesztelők hűségben
maradt részét arról, hogy milyen jó lesz nekünk, sőt az egész világnak,
ha végre fölépülhet az a bizonyos méregdrága, ronda épületféleség
(nevezzük „szélfogónak”) a Normafánál, amit senki nem kért – rajtuk
kívül.
Ezen írásokkal több hitbéli, logikai, és ízlés-béli
probléma is van. A teljesség igénye nélkül kiragadnék közülük néhányat,
amelyekre lelkiismereti kötelezettségem sarkall.
A Szentháromság
Gyermekei Engesztelő Családja spontán küldetéstudattal állítja, hogy
az engesztelő kápolnát először az engesztelő lelkek imádságaiból kell
fölépíteni, és csak ezután épülhet fel kőből. Ha ezt elfogadjuk
alapvetésnek, fölmerül a kérdés: vajon hogyan sikerült imádságból
fölépíteni az engesztelő kápolnát, ha csak ilyen fércmunkának tűnő
“szélfogóra” futotta a megvalósult terv szintjén? Talán azért, mert nem a
Natália nővér által kért szellemben engesztelnek? Esetleg azért, mert
megalakulásuktól kezdve – vagy már azt megelőzően is – pontosan tudták,
hogy egy teljesen más épületért lobbiznak? Erre utal, hogy a Család
tagjai nem kérdőjelezhetik meg a kápolna épületének kinézetét, és eme
kitételt a belépő nyilatkozaton pedig nem tüntették fel. Vajon ezt a
„korrektség és átláthatóság jegyében” tervezték így?
A Natália
nővér közléseit jól ismerő engesztelők tudják, hogy Jézus részletesen
megadta (lediktálta) az építendő kápolna paramétereit, melynek alapján
anno pontos tervrajz, legutóbb látványterv is készült. Eme engesztelő
művön Mindszenty hercegprímás és XII. Piusz pápa kétségbevonhatatlan
egyházi jóváhagyása van.
Jogosnak tűnik a kérdés, hogy egy olyan
engesztelő imacsalád, amelyik „nem kérdőjelezi meg” a kápolna
kinézetét, hogyan akar egységbe tagozódni az eredeti, Natália nővér
nevével fémjelzett engesztelő művel és elkötelezett tagjaival? Hogyan
lehetne egységben lenni azzal az engesztelő imacsaláddal, amelyik azért
harcol, hogy „szerintük köztes célként”, mégis ugyanarra a helyre,
ahová Jézus és Szűzanya kérték az eredeti kápolnát, bármi mást
építsenek, emberi szempontok és igények alapján (például, hogy ne fújja
el kellékeiket a szél (sic!), amikor ott akarnak misézni)?
Az
engesztelők honlapja egy másik írásában több olyan templomépítési
párhuzamot hozott fel érvként a Szentírásból, melyek minket csöppet sem
győztek meg arról, hogy jó lesz az a „szélfogó”, ami mellett
kardoskodnak, mi tovább már külföldieknél is koldulnak érte, egy, a
magyarokat lejárató, csúsztatásokkal teli koldusmesével. A
következőkben eme szégyenteljes koldusmese leginkább gyomorforgató
csúsztatásaiból utalnék néhányra.
• Úgy állítják be azt a
„szélfogót”, mintha ahhoz ugyanazok az ígéretek fűződnének, mint a
Jézus és Mária által kért eredeti kápolnához.
• Egy másik hamis
állítás a koldusmesében az, hogy a Világ Győzelmes Királynője
engesztelő mű, a szeretetláng előfutára volna. Ezt a kettőt nagyon
szerencsétlen dolog összemosni, annál is inkább, mert Natália nővér
külön hangsúlyozta, hogy a Világ Győzelmes Királynője engesztelő művet,
ne keverjék semmi mással, hanem önmagában valósítsák meg.
•
Azzal vádolják az engesztelőket, hogy megosztottak. Megosztottságunk
okaként azt jelölik meg, hogy nem vagyunk egységben velük, így béke
sincs köztünk, mert hát mi olyan megátalkodottak vagyunk, hogy
mindenáron ragaszkodunk ahhoz a kápolnához, amit Jézus és Szűzanya
kértek, horribile dictu, ugyanabban a formában, ahogyan Jézus
lediktálta, pedig szerintük annak megépítése most „nem reális”.
A botláskő az, hogy amit ők megosztottságnak titulálnak, azt mi Isten akarata iránti hűségként értelmezzük.
A
pontos értetőség kedvéért le kell szögezni, hogy a kívánatos egység
csakis ugyanazon értékek mentén valósulhat meg. Megnyilvánulásaikból úgy
tűnik, hogy ők, a modernizmus legtöbb áldozatához hasonlóan,
humanistákká váltak, amennyiben emberi elképzelések, érzelmek és
szempontok vezérlik működésmódjukat, mi pedig Isten kegyelméből
katolikusok maradtunk, tehát Isten akaratának megvalósítására
törekszünk. Márpedig az olaj, nem oldódik a vízben, és ez bizony nem
megosztás, hanem a két különböző természetből fakadó elkülönülés.
Visszatérő
elem a történelemben, hogy mindazokat, akik az Isten iránti hűségben a
változó széljárás ellenére is kitartanak, éppen azok szokták
megosztással vádolni, akik (általában megalkuvásból, vagy hamis
engedelmesség okán) letértek az Isten által kijelölt útról. Márpedig az
ilyen megalkuvásoknak, mint minden bűnnek, rendszerint az értelem
elhomályosulásában, az emlékezet hiányosságaiban, és az akarat rosszra
hajlásában tetten érhető hitvesztés lesz a következménye, amint –
legnagyobb fájdalmunkra – itt is látható.
Az Ég által kért
engesztelő kápolna témájához a Szentírásból inkább egy másik párhuzam
kínálkozik: Noé bárkája. Noé az Úr „irreálisnak” tűnő kérésére „vak
engedelmességgel” kezdte el építeni a Bárkát, és tette ezt minden
részletében az Úr által precízen megadott paraméterek szerint. Az sem
tántorította el, hogy mindenki gúnyolta, hiszen tekintetét igaz hittel
és engedelmességgel az Úrra és kérésére szegezte, nem pedig az
emberekre.
Belegondolni is rossz, mi lett volna, ha Noé vitába
száll az Úrral… például mondhatta volna, ha „emberileg gondolkodik”:
„Uram, nézd, ez most nem reális. Semmi jel nem mutat arra, hogy vízözön
lesz, különben sincs ennyi fa…, szerintem most sokkal reálisabb volna
egy kisebb bárkát építeni, az gyorsabban elkészülne… stb.” Megmenekült
volna Noé, és mindaz, amit az Úr rábízott? Nyilván nem!
Velünk,
megosztott, békétlen, sőt – vádlóink szerint – a világ békéjével is
játszadozó engesztelőkkel van egy kis probléma – jelesül az, hogy nem
lehetünk egységben az emberi elképzeléseken alapuló tervekkel, nemes
egyszerűséggel azért, mert mi Isten tervével óhajtunk egységben lenni.
Hogyan is gondolhatják, hogy egy „szélfogó” bármilyen nagy bajt
elháríthatna? Mi inkább attól tartunk, hogy a bajt épp Isten tervének
megcsúfolása hozhatja ránk, ugyanis Isten nem hagy magából gúnyt űzni.
Istent, kérésének megvalósíthatóságában nem leckéztethetjük a realitás
mentén, hiszen tudjuk, hogy minden kérése a természetfeletti dimenzióból
indul ki. Így hiszünk abban is, hogy ő nem kér olyat, ami nekünk
lehetetlen és ha teljesítjük kérését, Ő is betartja ígéretét. E két
teljesen különböző hozzáállást nem lehet közös nevezőre hozni!
Nagyon
régóta tartozunk a Szűzanyának e Hellyel, amit Szent Fia kért számára.
Ha egy királynőnek gyémánttal tartozunk, de egy üveggolyót akarunk
venni helyette, amit gyémánt árban mérnek, akkor vajon leróttuk a
tartozásunkat? Nem sértés ez, vagy gúnyolódás? Miből gondolják, hogy ha
építenek neki egy „sufnit’, oda be fog költözni?
Visszatekintve a
II. világháborút megelőző időkre, látjuk, hogy a vész azért nem
kerülte el Magyarországot, mert az egyháziak nem teljesítették Jézus és
Mária kérését. Szűzanya azt mondta Natália nővérnek: „Nem.
Még nem maradhatok veletek…A helyem még nincs kész, ezért visszatérek
Fiamhoz a nektek megígért kegyelmekkel…De ismét eljövök, ha elkészül a
helyem…”. Ez világos beszéd! Azt jelenti magyarul, hogy
csak és kizárólag a számára kért helyen, a Jézus által megadott tervek
szerint fölépített kápolnába fog betérni. Akarjuk, hogy velünk maradjon
a számunkra megígért kegyelmekkel, vagy nem?
„Ez a kápolna nem akármilyen, helyettesíthető kápolna. Ez a Szűzanya Világ Királynő-i székhelye lesz, ami nem a magyaroknak, hanem a Szűzanyának készül annak az országnak a földjén, amelyik az Ő tulajdona. Jézus
el fogja érni, hogy az általa tervezett kápolna ott és olyan formában
épüljön fel, ahogyan azt Ő eltervezte Szeplőtelen Édesanyjának a
tiszteletére, kitüntetésére.”
„Natália nővér azt mondta, elsősorban azokért kell imádkozni, akik a bajt mozgatják.
„Engeszteljünk azokért, akik az igazi kápolna építése ellen dolgoznak.”
(Az
idézett mondatokat A Kápolna című kiadványban olvashatjuk, ennek
szerzője Natália nővér munkatársa, Fogas Anna; Szent József Kiadó.)
Imádkozzunk értük, főleg mert:
•
látjuk, hogy hazudnak nekünk, tudatlannak néznek bennünket, emberileg
gondolkodnak, nem hisznek a természetfelettiben, nem engedelmeskednek
Jézusnak és a Szűzanyának, sőt észre sem veszik, hogy gúnyt űznek
belőlük… (ha észrevették, még nagyobb a bűnük);
• mert nem
hisszük el, hogy nem tudják megépíteni az igazi kápolnát, sokkal inkább
úgy tűnik, hogy nem akarják azt felépíteni. Máskülönben miért dobnának
ki ennyi pénzt fölöslegesen egy olyan célra, amit egy olcsóbb sátor is
képes volna betölteni.
Hol van itt a ráció?
Koldulni
egy gyémánt árban mért üveggolyóra, elverni rá a pénzt, és tovább
tartozni a Királynőnek a gyémánttal, közben pedig megosztást kiáltani
mindazokra, akik az eredeti adósságot óhajtják törleszteni? Nem balgaság
ez?
Mi lesz, ha megkérdezi a Királynő, hogy hová lett a pénz,
mire költötték, ahelyett, hogy tartozásukat kiegyenlítették volna? Mit
fognak válaszolni? Mert egyszer meg fogja kérdezni!
Mi, hűségben
maradt engesztelők, minden irracionális történés ellenére
rendíthetetlenül hiszünk Jézusban és a Világ Győzelmes Királynőjében,
akik megígérték, hogy a kápolna végül föl fog épülni ott és úgy, ahogyan
ők kérték. Nekünk nincs más dolgunk, mint engesztelni a Natália nővér
által megadott imádságokkal.
Olvassuk tehát újra Natália nővér
három kötetes naplóját, és A Kápolna című kis kiadványt, amelyből
idéztünk, tartsuk meg a „Többlet Engesztelő Imaórákat” és a többit
bízzuk Jézusra és a Szűzanyára!
Mondjuk minden harangszóra:
Világ Győzelmes Királynője, most mutasd meg hatalmadat!
Jézus, Világ Győzelmes Királya, jöjjön el a Te Országod!
(Az idézett eredeti, hiteles kiadványok a Szent József kiadónál beszerezhetőek.)
