2013. augusztus 17., szombat

Óriás Jézus-kilátót avattak Székelyföldön

Felavatták a mai napon azt az óriási Jézus-kilátot, amit még két éve emeltek a székelyföldi Gordon-tetőn. A térrednezés csak mostanra készült el.
jez3
Fotó: MTI / MTI
A közelben több település van, Bogárfalva, Farkaslaka és Szentlélek. A farkaslaki polgármester korábban a székelyhon.ro című újságnak azt mondta, hogy a kilátóval a helyiek azt köszönték meg Krisztusnak, hogy a 2005-ös árvíz után sikerült újjáépíteniük a környéket.
Teljes neve Jézus Szíve-kilátó, 22,5 méter magas. Ez Európában az ötödik legnagyobb ilyen alkotás. A kilátó létrehozásának ötlete még 2003-ban, a bogárfalvi templom avatásakor született.
A kilátó építését Magyarországról is többen biztatták, a nemrégiben elhunyt Makovecz Imre a kezdeményezőknek egy kápolnatervrajzot adományozott. Ezt is megépítik, a tervek szerint 2020-ra.


MTI

Erőszakos kiházasítások Angliában

Kanállal védekeznek a fiatal lányok a rájuk erőszakolt, külföldön kötendő házasság ellen Nagy-Britanniában. A The Daily Mail című brit lap szerint a brit földön, de jobbára muszlim családokban élő lányok az alsóneműjükbe dugják az evőeszközt. Az ugyanis a repülőterek fémdetektorait azután riasztja, a lányok pedig azzal, hogy a biztonsági személyzet motozásra viszi őket, végre megszabadulnak szülői őrizetüktől.
A brit kormány tudomása szerint Nagy-Britanniában évente több ezer hajadont adnak férjhez szüleik erővel. Az egyes számú célország Pakisztán, utána Banglades, India, Szomália, Törökország, Irak és Irán a sorrend.
A hivatalos adatok szerint 2012 decemberéig 1485 esetben kapott állami segítséget házasságkötés elől menekülő lány, az apák sokszor halállal fenyegetik lányaikat. Több mint ötszáz lány 17 év alatti volt, a legidősebb pedig egy 71 esztendős nő.
A brit kormány a minap figyelmeztetést intézett az iskolás lányokhoz, hogy vigyázzanak, mert a nyári szünidőben a leggyakoribb az erőszakos kiházasítás. A Karma Nirvana nevű lánymentő szervezet is a kanalas trükköt tanácsolja nekik utolsó menekülési lehetőségként. Műanyag evőeszköz persze nem jó, a lényeg, hogy a tárgy fémből legyen, így kanál helyett természetesen más eszköz is megteszi.
(MTI)

A tékozló lány története

A szülőkre vágott ajtó ha újra nyílik
„Alig várom, hogy elköltözzem itthonról!" „Ha kiszabadulok innen, vissza se jövök soha!"
anya lanya
Ilyen és hasonló mondatok, azt hiszem, valamennyiünk száját hagyták már el, ha máskor nem, kamaszkorunkban, ha másét nem, az enyémet biztosan.
Furcsa teremtmény az ember, mindig vágyakozik valamire, aztán amikor célt ér, hirtelen megszűnik a hajtóerő és új vagy éppen teljesen ellentétes dolgok után kezd el ácsingózni. Soha nem szerettem teljesen elköteleződni, a túl szoros kapcsolatokat sem családon belül, sem családon kívül. Túl független, túl emancipált lelkület adatott. Kellett a saját felségterület. Igazi kamasz voltam, minden életkori sajátosságot remekül produkáltam.
Húszas éveim közepét taposva mégis azt tapasztalom, hogy ha bármilyen gondom, problémám, gyötrelmem, kétségem, örömöm vagy bánatom van, egy helyre fordulhatok teljes bizalommal, őszinte nyíltsággal: a családomhoz. A legbiztosabb ponthoz, ami csak létezhet emberi életünkben. Emberek, ismerősök, barátnők jönnek-mennek, a család viszont marad. Nem morzsolódik le útközben, nincs olyan távolság, ami megkoptatná, nincs az az idő, ami kikezdhetné.
Az egykori nyűg igazi kinccsé lett. A régi teher most kiváltság. Jó érzés azzal a biztos tudattal kelni-feküdni, küzdeni a mindennapokban, hogy olyan közösséget kaptam családnak, amelynek minden egyes tagja igazi csoda, ajándék Mellettem állnak, ha örülök, őszinte szeretettel élik meg velem a boldog pillanatokat. Tértől és időtől függetlenül segítenek a bajban, csapatmunkában oldjuk meg a nehézségeket, kacifántos történeteinken együtt nevetünk. A nap huszonnégy órájában riasztható mindegyikünk, nincs bánat, amit ne együtt viselnénk és nincs móka, amit ne közösen hoznánk össze. Minden vita, nézeteltérés ellenére teljes erőbedobással nyújtanak támaszt, adnak vigaszt.
Köszönöm, hogy a Gondviselés ebbe a földi kis közösségbe helyezett. Köszönöm, hogy olyan otthont adott, ahol mindig tárt karokkal, örömtől könnybe lábadt szemekkel fogadnak. Köszönöm, hogy van olyan soha meg nem szűnő kötelék, kis csapat, amely életem örök biztos pontja. Köszönöm a kimondatlan elköteleződést, amely hozzájuk fűz. Az egyetlent az életben, ami mellett nem tudatosan döntünk, amit nem érvek és ellenérvek racionális egyeztetése után hozunk meg, amit csupán útravalóul kapunk, az első percünktől az utolsóig: a családét.
Ahogy a mondás is tartja: néha el kell utaznunk, hogy hazataláljunk. Jelentem, megtörtént!
Szoták Orsolya
Forrás: parokia.hu