Az
atyáinktól származó sok dolog között, amelyek szükségesek a hagyomány
helyreállításához, kevés olyan dolog van, amelyet jobban elhanyagolnak,
de amely ugyanakkor szükségesebb is lenne, mint a testi böjt. Még a
hívő katolikusok is, akik buzgón törekszenek a szentmise és a valóságos
jelenlétnek kijáró tisztelet helyreállítására, a legalapvetőbb böjtöt,
amelyet atyáink még 1950-ben is gyakoroltak, ritkán értik és
gyakorolják. Ráadásul a modern világnak a saját étvágya és az érzéki
élvezetek iránti rabsága a rabszolgatartó szociális média mindenütt
jelenlévő uralmán keresztül a katolikus családokba is behatol. Ezért
ebben a cikkben az a szándékunk, hogy az olvasóknak megadjuk a
szükséges ellenszert mind a lelki életben burjánzó tanbeli tévedésekkel
szemben, mind pedig az elődeinktől származó szükséges gyakorlati
bölcsességet a böjt eme erényének visszaszerzéséhez.
Az ember igazi állapota
Mint
katekizmusunkból tudjuk, a szent keresztség megtisztít az eredendő
bűntől, de annak hatásai bennünk maradnak, és hajlamosítanak bennünket
ősszüleink bűnére. A lelki élet a keresztény által tett erőfeszítés,
hogy ezeket a hatásokat Isten erejével legyőzze és örök jutalmat
érdemeljen ki Isten kegyelme által -, azt a jutalmat, amelyet a
Krisztus szenvedésével egyesülőknek ígértek.
Az
eredendő bűn hatásai közé tartozik az értelem elsötétülése, az akarat
meggyengülése és a rosszra való általános hajlam. Ez a hajlam annak a
következménye, hogy érzéki vágyaink irányítják értelmünket és
gondolkodásunkat, ahelyett, hogy ez fordítva lenne. Más szóval,
értelmünk az érzéki vágyaink rabszolgája, és ezért úgy viselkedünk, mint
az állatok, akiknek nincs értelmük. A megfelelően rendezett lélek az
értelmet és az akaratot használja az érzéki vágyak irányítására, hogy
azok a helyes értelemnek megfelelően rendezettek legyenek.
Mik
ezek az érzéki vágyak? A domonkos felfogás szerint ezek közé tartoznak a
haragvó képesség (irrascibile) és a vágyódó képesség (concupiscibile)
vágyai, és ezek a testünkben, nem pedig a lelkünkben találhatók. Ezek
az vágyak azokat a természetes javakat kívánják, amelyeket Isten az
emberi természet használatára és parancsolatainak teljesítésére
teremtett. A vágyódó képesség minden közvetlen, érzéki élvezetre
vágyik, de különösen két természeti jó felé irányul: az étel és a
szexuális aktus (nemzés) felé. Ezek a dolgok önmagukban jók, de az
eredendő bűn által romlásunk okozóivá válhatnak.
Az
ember bukott állapotában a vágyódó képesség az értelmet az étel és a
szexuális aktus iránti vágyak rabjává teszi, ami két elhatalmasodó bűnt
eredményez: a falánkságot és a kéjvágyat. Ezek – az étel utáni vágy és
a házastársi aktus – nagyon erős természetes hajlamok, mivel az emberi
természet számára (az Isten által teremtett és a helyes értelem által
elrendelt) nagy jót jelentenek, így a hozzájuk kapcsolódó bűnök
különösen uralkodóak a bukott ember számára.
Így
modern világunkban, amely az eredendő bűnt fékező minden hatást
ledobott magáról, ezt a két mindent elsöprő rosszat látjuk: a falánksági
fogyasztást és a paráznaság rabszolgasorba taszító szellemét. Ezekhez
aztán hozzáadhatjuk a közösségi média mindent átható uralmát, amely a
technológia segítségével manipulálja ennek a vágynak a közvetlen
örömeit. [1] Valóban, a modern korszakot, amely megkísérelte
trónfosztani Krisztus Királyt, a “test uralmának” – vagyis a vágyódó
képesség uralmának – nevezhetjük, ugyanúgy, mint a Sátán uralmát, aki a
test bűneit különös hatékonysággal használja fel a terveihez.
A böjt: a természeti és az isteni törvény egyik alapvető parancsa
Mivel a
bukott emberben különösen a bujaság és a falánkság uralkodik, az atyák
azt mondják, hogy ez a két rossz az első, amelyet a lelki életben le
kell győzni, ezért nagyon nehéz a lelki életben előrehaladást elérni,
ha a vágyódó képességet még mindig ezek az érzéki vágyak uralják.
Különösen a kéjvágynak van különösen sötétítő hatása az értelemre,
amint azt modern világunk teljes irracionalitása mutatja [3].
Könnyen
belátható, hogy a böjt miként fékezi a falánkságot, de hogyan segít a
bujaság elleni küzdelemben? Ennek az az oka, hogy mindkettő olyan
rossz, amely ugyanazt a vágyódó képességet érinti. A böjtöléssel a
lélek azt a vágyódó képességet kormányozza, amely – a bujaság és a
falánkság által – Isten ellen lázad. Így a böjtöléssel a lélek mindkét
rosszat ugyanazzal a gyakorlattal támadja meg.
A böjt
tehát olyan eszközzé válik, amellyel a vágyódó képességet a helyes
értelemnek megfelelően mérsékelni lehet. Ezáltal a falánkság vétke a
mértékletesség erényévé, a kéjvágy vétke pedig a tisztaság erényévé
alakul át. Ezért mondja Augustinus, összefoglalva az összes szentek
tanítását, hogy “a böjt megtisztítja a lelket, felemeli az elmét,
aláveti a testet a léleknek, megtörtté és alázatossá teszi a szívet,
szétszórja a vágyódás felhőit, eloltja a kéjvágy tüzét, meggyújtja a
tisztaság igazi fényét.”[4].
Szent Tamás hozzáteszi: “Mindenki
köteles az értelem természetes belátása révén gyakorolni a böjtöt,
legalább annyira, amennyire szükséges ezen célok miatt” [5]. Maga a
természeti törvény is jelzi, hogy a böjtöt gyakorolni kell, mert egy
nem katolikus is beláthatja az értelmét használva – ahogyan egyesek
teszik -, hogy az embert a falánkság és a kéjvágy rabszolgasága
vadállattá változtatja.
Ezen felül Isten már az Ószövetségben is megparancsolta a böjtöt, súlyos büntetést állapítva meg: “Mindaz, aki nem tagadja meg magát ezen a napon [a böjt napján], vesszen el népéből” (Lev23,29).
Urunk idejében általános szokás volt, hogy minden héten két napon –
hétfőn és csütörtökön – böjtöltek, ezért említi a példabeszéd a heti
kétszeri böjtöt (Lk 18,12). Ez a szokás már kialakult, így Urunk nem
adott előírást, hanem egyszerűen csak azt mondta, hogy amikor böjtölsz,
ne böjtölj úgy, mint a képmutatók (Mt 6,16). Ezért alakult ki a
keresztény hagyomány az apostoli időktől kezdve, hogy más napokon
böjtöljenek, mint a “képmutatók”, hogy megkülönböztessék a keresztényt a
zsidótól. Keleten egy nagyon korai dokumentum tanúskodik erről:
„Ne
legyen a ti böjtötök a képmutatókéval azonos, mert ők a hét második és
ötödik napján böjtölnek; de böjtöljetek a negyedik napon és az
előkészületen”. [6]
Így a
keleti keresztények az apostoli idők óta minden héten böjtölnek szerdán
– Urunk elárulásának napján – és pénteken – Urunk szenvedésének
napján. Nyugaton erősebb hangsúlyt kapott Urunk szenvedése, így a
péntek lett a böjt elsődleges napja, bár a kántorböjtök idején a szerda
és a szombat is bekerült (a szombati böjt Rómában szintén nagyon régi
szokás). Az apostolok így tanították a rendszeres böjtöt, amely a
különböző régiókban eltérő szokásokká fejlődött.
Ezért
mondja Szent Tamás, hogy maga a böjt erény, és ezért szokás, amelyet
rendszeres – általában heti – gyakorlással kell elsajátítani. Szent
Tamás azonban további különbséget tesz a böjtölési kötelezettség
tekintetében a böjt természetes törvénye és az egyházi tekintélyen
keresztül közvetített isteni törvény között. Ez azt jelenti, hogy az
egyház a böjti szabályokat az egyes vidékek szokásai szerint állapította
meg, és idézi Augustinust, aki szerint “Minden tartomány tartsa
magát a saját gyakorlatához, és tekintsen úgy az idősek parancsaira,
mintha azok az apostolok törvényei lennének.”[7] Így nyugaton és
keleten különböző böjti szabályok születtek, mint mondtuk, a helyi
szokásoknak megfelelően kialakítva, de mindegyiket azzal az alapvető
kötelezettséggel tartották, hogy a böjt szükséges a lelki élethez.
A böjt mint bűnbánat és elmélkedés
De az
érzéki vágyak mérséklésén kívül Szent Tamás a böjt erényének két másik
célját is meghatározza. Az első a bűnbánat és a bűnért való elégtétel,
amelyre Szent Tamás a Jo 2, 12-t idézi: Térjetek meg hozzám teljes szívvel, böjtöléssel, sírással és gyásszal.
Ezért különösen a nagyböjt bűnbánati időszakában a böjt szabályait
minden keresztény egyház minden régióban előírta (bár a szabályok között
vannak sajátos eltérések). [8]
De miután a test mértékletességét és a bűnbánatot már gyakorolták, megmutatkozik a böjt harmadik és legmagasabb rendű célja:
„Azért
folyamodunk a böjtöléshez, hogy elménk szabadabban emelkedjen fel a
mennyei dolgok szemlélésére: ezért mesélik Dánielről, hogy három hét
böjt után kinyilatkoztatást kapott Istentől.”
A böjti
szabályok nemcsak a húsoktól, hanem a tejből és tojásból készült
ételektől való tartózkodást is előírták. Miért van ez így? A régiek
könnyen megfigyelhették – még ha a tudományos kifejezéseik mások is
voltak -, hogy ezek az ételek sok zsírt tartalmaznak, ami az érzéki
vágy növekedését okozza, álmossághoz és az elme tompulásához vezet.
Ezért a böjt a kevesebb étellel és kevesebb zsírral könnyített a vágyódó
képességen, és így az értelem könnyebben fel tudott emelkedni a
szemlélődésre.
Ez az
oka annak, hogy a hal volt az egyetlen megengedett hús, mivel sovány,
kevés zsírt tartalmazó hús volt. Ez megmagyarázza a Nagyböjt vagy
húshagyó kedd eredetét is, amely napon az összes tojást és tejet fel
kellett használni – különböző szokás szerinti finomságokkal, például a
lengyel pączki-val -, mivel húsvétig nem ették újra. Szent Tamás így
foglalja össze a böjt fontosságát az egész évi ünnepnapokon való
áhítatos szemlélődés érdekében:
„Húsvét
ünnepén az ember elméjét áhítattal az örökkévalóság dicsőségére kell
emelni, amelyet Krisztus a halálból való feltámadásával helyreállított,
ezért az Egyház böjtöt rendelt el közvetlenül a húsvéti ünnep előtt;
és ugyanezen okból a főünnepek előestéjén is, mert ekkor kell
felkészülni a közelgő ünnep áhítatos megtartására. Ugyancsak az
Egyházban az a szokás, hogy az év minden negyedénél (kántorböjt – azaz
évnegyedes böjt) végzi a szenteléseket… és akkor mind a felszentelőnek,
mind a felszentelésre jelölteknek, sőt az egész népnek, amelynek javára
felszentelik őket, böjtölnie kell, hogy felkészüljön a felszentelésre.”
Így
böjtöltek és tartózkodtak atyáink a böjtnek ebben a régóta bevett
szokásában az Egyház minden vidékén. De ez nemcsak a bujaság és a
falánkság alapvető vétkeinek leküzdésére szolgáló alapszabály volt,
hanem rendszeres szigorral járó fegyelem, amellyel a szentek a
szemlélődés magaslataira emelkedtek, és jóvátételt ajánlottak Istennek
az emberek bűneiért.
A II.
vatikáni zsinat idején az Egyház már jóváhagyta a böjti szabályok némi
enyhítését. Jelentős enyhítés történt XIV. Benedek alatt 1741-ben, és
még több a 20. században, különösen a II. világháború alatti
élelmiszerhiány idején. A háború utáni években azonban az egyházi
hatóságok egyre erősebb társadalmi törekvést ismertek fel a tisztaság
elleni minden bűn normalizálására. Az 1920-as és 30-as években már a
jazz-korszak “első szexuális forradalma” zajlott.
1950-ben, Szent Goretti Mária szentté avatásán XII. Piusz homíliájában azt mondta:
“Az
elmúlt ötven év alatt, a tisztességes emberek gyakran gyenge
reakciójától kísérve, a gonosz gyakorlatok összeesküvése zajlott,
amelyek könyvekben és illusztrációkban, színházakban és rádióműsorokban,
stílusokban, klubokban és a strandokon propagálták magukat,
megpróbáltak utat törni maguknak a családban és a társadalomban, a
legnagyobb kárt a fiatalok körében okozva, még a legzsengébb korúak
körében is, akikben az erény birtoklása természetes örökség.” [9]
Ezért mondhatta a II. vatikáni zsinat előestéjén Ottaviani bíboros az egyik előkészítő dokumentumban:
„Az
erkölcsi rend a keresztény szemérem és tisztaság megváltoztathatatlan
elveit védi. Ismerjük azokat az energiákat, amelyeket a divat, a filmek
és a sajtó világa jelenleg arra fordít, hogy a keresztény erkölcs
alapjait e tekintetben megingassa, mintha a hatodik parancsolatot
elavultnak kellene tekinteni, és szabad utat kellene engedni minden
szenvedélynek, még a természetellenesnek is. A Zsinatnak lesz
mondanivalója e témával kapcsolatban. Tisztázni és végül elítélni fog
minden olyan kísérletet, amely a pogányság újjáélesztésére irányul …
ellentétben az erkölcsi renddel.” [10]
Sőt, a
fatimai Szűzanya volt az, akinek üzenete az egész világon erősödött a
Harmadik Titok 1960-as kinyilatkoztatását várva. Ennek az üzenetnek az
egyik legerősebb része a gyökerére mutatott arra, amivel a társadalom
akkor már évtizedek óta szembesült: “Több lélek kerül a pokolba a test bűnei miatt, mint bármilyen más okból.”[11].
De a
test bűnei elleni józan figyelmeztetés helyett a háború utáni világgal
kapcsolatos Teilhard-féle optimizmus uralta az egyházi vezetőket a
zsinaton és utána is. A modern világnak, amely napról napra jobban
rabjává válik érzéki vágyának, nem a “jótékony anatémát”, hanem az
irgalom irgalmatlan “gyógyszerét” adták. És így a modern ember böjt
iránti megvetését – amely nyilvánvalóan féktelen vágyának és
falánkságának következménye – nem megfékezték, hanem megerősítették. A
modern böjti szabályokat 1966-ban olyan mértékben enyhítették, hogy a
rendszeres böjt gyakorlata – az alapvető erkölcstelenségek elleni
alapvető fegyver – szinte teljesen eltűnt a katolikus hívek életéből.
VI. Pál 1966-os katasztrofális döntése után a mocsok – mint egy rothadó
szennyvízáradat – az 1968-as (második) szexuális forradalomban
szabadult el, és a többi már történelem.
A böjtöléssel kapcsolatos modern tévedések
Az
újítók a böjt elnyomását kettős tévedéssel indokolták: az egyik a
tanításban és a lelki életben, a másik a modern világ állapotára
vonatkozó téves állításban. Ez az az irracionális és csábító állítás,
miszerint a modern ember már túlhaladt azon, hogy olyan gyakorlatokra
vonatkozó szabályokra legyen szüksége, mint a böjt, és képes uralkodni
saját vágyain. Mindenki számára magától értetődőnek kellene lennie, hogy
ez az állítás nem tükrözi a valóságot.
De a
tanításban azt állították (és VI. Pál elfogadta), hogy a szeretet művei
a böjt önmegtagadását a lelki élet mindenféle vesztesége nélkül
helyettesíthetik. [12] De a szeretet művei – bár önmagukban jók és
dicséretesek – nem fékezik meg az érzéki vágy túltengését. A lelki
életet akadályozza, hogy az alapvető erkölcstelenségeket nem támadják
meg gyökerüknél. Ezután egy neognoszticizmus uralkodott, amely azt
állította, hogy az önmegtagadás kizárólag belső dolog, és nem kell, hogy
a testet érintse. Ez a tévedés azonban rosszabb volt, mint az első,
mivel tagadta az ember alapvető felépítését, amely szerint az ember
egyszerre lélek és test, egy személyben egyesülve.
De ez
táplálta a legsúlyosabb tévedést, amely azt állította, hogy az ember
inkább alkalmas a szabadságra, mint a törvényre. Ez nem volt más, mint
egy retorikai lepel, amellyel a bukott ember örökre elrejthette az
eredendő bűn szégyenét. E dogma tagadása – legalábbis a gyakorlatban –
áll a szabadságnak a törvénnyel szemben való torz kijátszásának
középpontjában, hogy a hús-vér test bűneinek teljes szabadságot és
korlátoktól mentességet adjon, ami a bűn teljes rabszolgaságához és
szellemi vaksághoz vezet. Ilyen a mai modern világ állapota, ami
nagyrészt annak köszönhető, hogy a katolikus pásztorok és hívek átadták
magukat a rabszolgasorba taszított Bukott Ember zabolátlan
követeléseinek.
Hogyan kell böjtölni: Gyakorlati bölcsesség az atyáktól
Mindezek
ismeretében döntő fontosságú, hogy azok a katolikusok, akik a lelki
életben előre akarnak lépni, ismét visszaszerezzék atyáink fegyelmét a
böjt erényében. Nincs jobb alkalom ennek visszaszerzésére, mint a
nagyböjt.
Miután
egy lélek meggyőződött a böjt szükségességéről, döntő fontosságú, hogy
elkerülje az atyák által e kérdésben leggyakrabban azonosított hibát: a
mértéktelen buzgóságot.[13] Az ördög elragadja a nagylelkű lelkek
jámbor szándékait, és úgy csavarja el őket, hogy ha nem vállalják a
teljes önmegtartóztatás és a napi böjt szigorú fegyelmét, akkor nem
böjtölnek igazán. Ennek eredményeként ezek a lelkek két nap után
kiégnek és kudarcot vallanak, csüggedésbe esnek, és teljesen
abbahagyják a böjtöt.
Ehelyett
legyen benned alázat, hogy a lehető legobjektívebben nézz magadra:
milyen mértékű böjtöt tudsz végezni, hogy megszokd a böjtölést? Kezdd
azzal, hogy minden pénteken (nem csak nagyböjtben) tartózkodsz a
hústól. Amint ezt rendszeresen meg tudod tenni, kezdd el kihagyni a
pénteki reggelit. Ha ez már szokássá vált, fontold meg, hogy teljes
böjtnapot csinálj belőle, és pénteken csak egyszer étkezzél. Nagyböjtben
ugyanezt megteheted szerdán is. Ha így teszel, akkor máris a böjt
erénye felé haladsz. A hagyományos böjt a nagyböjtben a hét hat napján
naponta csak egy étkezés, és a hús- és tejtermékektől való tartózkodás
minden nap, még vasárnap is.
Légy
óvatos a húsvét alatt: könnyen elveszítheted a böjtölés egész erényét,
ha az ünnepek eme ünnepén túlzott lakomákba bocsátkozol. Helyes, ha
ilyenkor minden böjtöt lazítunk, de az is bölcs dolog, ha a böjtöt nem
szüntetjük meg teljesen. Folytassunk például némi önmegtartóztatást
péntekenként a húsvét alatt, majd a pünkösd utáni időszakban térjünk
vissza a teljes böjti fegyelemhez.
Az is
nagyon hasznos, ha ezt más hívőkkel együtt tesszük (ahogyan ezt egykor a
nagyböjtben gyakorolták). Fontold meg, hogy a házastársaddal együtt
böjtölj, vagy csatlakozz egy Exodus 90 csoporthoz. E rendszeres böjti
fegyelem fenntartásával Isten kegyelméből meglesz az alapvető fegyvered
a kéjvágy és a falánkság démona elleni küzdelemhez, és a szentség
eléréséhez.
Jegyzetek
[1] A közösségi médiát az alkotók úgy tervezték, hogy manipulálják az
embereket, hogy a maximális profit érdekében rabszolgasorba taszítsák
őket a kedvelések, retweetek és követők örömével. Ezt az alkotók
nyíltan elismerik, például a Facebook létrehozója, Sean Parker.
[2] ld. Cassianus, Institutes, 5. és 6. könyv
[3] Szent Tamás azt mondja, hogy az ostobaság – a bölcsesség
ellentéte – egyenes következménye a kéjvágy bűnének. (II-II q46 a3).
[4] De orat. et Jejun., Serm. lxxii (ccxxx, de Tempore). idézve in II-II q147, a1.
[5] II-II q147 a3
[6] Az előkészület a hetedik nap, a szombat előtti nap volt. Didache,
8. fejezet. Ez az apostoli tanítás egyik legkorábbi írásos emléke,
amelyet Kr. u. 100 körül jegyeztek le.
[7] De Lib. Arb. iii, 18; cf. De Nat. et Grat. lxvii. Quoted in II-II q147 a8.
[8] A halevés szokása a nagyböjt idején például sohasem terjedt el
keleten, ahol nemcsak a haltól, hanem a bortól és az olívaolajtól is
tartózkodtak. Ez valószínűleg a nyugati tartományok (különösen annak
északi részei) és a keleti tartományokat uraló számos városi központ
közötti gazdasági különbségekre utal.
[9] XII. Piusz, Homília Szent Maria Goretti szenttéavatásán. 1950.június 24.
[10] II. vatikáni zsinat előkészítő jelentések. trans. Aram Berard, (Philadelphia, The Westminster Press, 1965), 51.
[11] Szent Alfonz ugyanezt mondja erkölcsteológiájában: “Nem habozom
azt állítani, hogy mindenki, aki elkárhozott, a szexuális
tisztátalanság eme egyetlen bűne miatt kárhozott el (vagy legalábbis
anélkül nem)” Moral Theology Vol. II Book IVa, trans. R. Grant,
(Mediatrix Press: 2017), p. 465.
[12] VI. Pál (1966), Paenitemini.
[13] Cassianus, Beszédek I, ch. 17.
Fasting is a Virtue – OnePeterFive
https://invocabo.wordpress.com/2022/02/22/timothy-flanders-a-bojtoles-ereny-amely-szukseges-a-szentseghez/
