A most elhangzott holnapi vasárnap szentleckéje a kiinduló pontja ennek a mostani elmékedésnek: Azt kívánom, hogy a férfiak mindenütt tiszta lélekkel emeljék imára kezüket, ne haragos és viszálykodó érzülettel! (1 Tim 2,8) – természetesen ez a nőkre is vonatkozik.
A mai alkalom kicsit az előző folytatása lesz. Egy hónappal ezelőtt aranymisés képemről elmélkedtünk, annak kiengesztelődési részéről. Ott az szerepelt, hogy „kérj bocsánatot mindenkitől, és bocsáss meg mindenkinek, először lélekben, majd fejezd is ki kiengesztelődésedet valamilyen formában”. Most azt szeretném pontosítani, hogy milyen formában, ill. milyen lelkülettel tegyük, végezzük a kiengesztelődést, milyen a helyes kiengesztelődés
Általában azért zárkózunk el, fordulunk el a másik embertől, mert úgy érezzük megbántott, megsebzett. De nincs olyan mély seb és gyengeség, amit ne lehetne a megbocsátással, szeretettel gyógyítani. A Szűzanya szeretetével átöleli a Szentháromságot, de átöleli minden gyermekét, különösen beteg, megsebzett gyermekét. Hozzánk jön, bekötözi, gyógyítja sebeinket.
Miktől sebződünk meg?
A legfőbb sebet saját gőgünk, büszkeségünk, sértett énünk, felturbózott önérzetünk okozza. Ehhez csak járulékként jönnek hozzá a mások által okozott sebek: a szülők, a házastárs, az após, az anyós, az önkényeskedő főnök… által okozott sebek. A büszkeség és a gőg vezeti az emberiséget a sátán kelepcéjébe. Ez az, ami kiégeti a szeret, a tisztelet és a kiengesztelődés lángját. A gyermekben a szülő iránti harag, engedetlenség, szeretetlenség mind a gőgből, az egóból ered. Kell, hogy legyen mindenkinek saját akarata. Ennek kialakulását segíti fejlődéslélektanilag a dackorszak és a kamaszkor. A gyermek akkor tanul csak meg Istennek is engedelmeskedni, ha előbb a szülő iránti engedelmességben begyakorolja magát.Mindenkinek szól a parancs, hogy atyádat és anyádat tiszteljed, hogy ne emelkedj felül szüleiden, tiszteld őket és bocsáss meg nekik! Ne kutakodj, hogy miért tette ezt vagy amazt. A gyermek dolga az engedelmesség. Az más kérdés, hogy ha már felnőtt, mennyire kell alávetnie magát a szülők szeszélyeinek. Amikor viszont már megöregedtek a szülők, a gyermekeknek kell azt nyújtaniuk a szülőknek, amit azok nyújtottak, vagy kellett volna, hogy nyújtsanak nekik gyermekkorukban. Felelősek vagyunk egymásért, elsősorban a szülők a gyermekekért, és a felnőtt gyermekek idős szüleikért. A gyermekek gyermekkorukban kevésbé felelősek a szüleik cselekedeteiért. Viszont a szülők második gyermekkorában, öregségük idején a felnőtt gyermekek inkább felelősebbek idős szüleikért. Éppen az öregkor érlelheti meg bennük az igazi tisztulást és gyermekeikben is, az hogy mennyire vállalják fel a felnőtt gyermekek az idős szüleikről való gondoskodást, az érlelheti meg bennük, a felnőtt gyermekekben kereszténységüket: hitüket, reményüket, szeretetüket, türelmüket, és többi erényeiket.
Akiben nincs meg a kiengesztelődés, a megbocsátás, és a szeretet, az jobb, ha nem járul szentáldozáshoz, mert fennáll a veszélye annak, hogy szentségtörést követ el, szentségtörő módon áldozik. Pio atya bizonyára fel se oldozna addig, amíg oda nem megy a haraggal teli ember haragosához és nem kér tőle bocsánatot. Életében gyakran előfordult, hogy elzavarta a gyónót, azt mondta neki, hogy te még nem állsz készen a gyónásra.
Az igazi bűnbánatnak az egyik legnagyobb ellensége a haragvó lelkület, ha harag, kiengeszteletlenség van az emberben. Sokan kimondják ugyan szavaikkal, hogy én nem haragszom, hogy megbocsátottam. De ezek lehet, hogy csak szavak. A szívben még nem történt meg a kiengesztelődés: a viselkedés, a gesztusok még továbbra is a kiengeszteletlenségről árulkodnak.
Különösen fontos, hogy a gyermekek kiengesztelődjenek szüleikkel. Szembe kell, hogy nézzenek a saját egójukkal. Nagyon fáj Jézusnak egy olyan szívbe betérni, ahol ott tanyázik a szeretetlenség és a ki nem engesztelődés mély köteléke.
Imádkoznia kell a haragosért, hogy ő is megbocsáthasson, kiengesztelődhessen!
Sokan úgy gondolkodnak, hogy „miért kérjek én bocsánatot, amikor ő bántott engem”. De haragosok között általában kölcsönös bántások történnek, sorozatos „adok-kapok”-ok vannak. Ezért még ha úgy is érezném, hogy inkább a másik bántott engem, jobb ha én kérek először bocsánatot.
Bosszantó viselkedés lehet az is, ha az egyik fél állandóan bocsánatot kér ezzel fejezve kereszténységben való fölényét. A helyes kiengesztelődés az, ha elsőként mi kérünk bocsánatot – ez lehet, hogy belátásra, bocsánatkérésre készteti a másikat is, valahogy így: „borítsunk fátylat a múltra, és kezdjük újra kapcsolatunkat”. Ha egy lélek megtette az első lépést, de a másik még nem akar kiengesztelődni, az, aki megtette, az felszabadul, és ez a szabadság, a felszabadult mosoly kiül az arcára, és azt a békét, ami a szívébe költözött, át tudja tükrözni arra, aki még nem áll egészen készen arra, hogy kiengesztelődjön.
A kiengesztelődés legfőbb akadálya a saját gőgünk, az egónk. Ez rengeteg egyéb bajnak is a forrása. Nemet kell mondani a gőgre és a büszkeségre! Aki nem tud kiengesztelődni és megbocsátani, nem méltó a Mennyországra. A Tisztítótűz legmélyén fog szenvedni és fürdeni a saját gőgjében.
Mikor, hogyan szokott a legtöbb ember imádkozni? A legtöbben akkor, amikor jön a baj, és úgy, hogy csak kéréseik vannak Isten felé: add meg ezt, azt, amazt? De az imában nem szabad, hogy első helyen legyenek a kérések (uram bocsá’ követelések)! Ezeknél előbbre való a dicsőítés, a hálaadás. És ha már a kérésekhez jutunk, első helyen ott sem a testi gyógyulás szerepeljen, hanem tegyük előbbre a lélek gyógyulását. Elsősorban azt kérjük Istentől, hogy adja meg számunkra mindazt, ami az üdvösségünkhöz nélkülözhetetlen. Ha ezt kérjük Istentől első helyen, akkor már nem a saját gyógyulásunk vagy gyermekünk, unokánk ideilenges betegségből, fájdalomból való gyógyulása fog első helyen szerepelni, mert már önmagában ez a perspektíva is – hogy ti. az üdvösséget kérjük első helyen – sok mindent meg fog változtatni kéréseinkben, fontossági sorrendjeinkben.
Aranymisés emlékképemnek ez az utolsó mondata: „Mondj ellent a gonosznak, amely eddig fogva tartott, hogy elszakadjon minden gúzsba kötő, rendetlen kötelék. Csak így gyógyulhatunk, szabadulhatunk és élhetünk szabadságban, békességben, harmóniában és a szeretet mindent átjáró körforgásában”.
Szabad akarsz lenni, és Krisztus szeretetében élni és fürdeni a kegyelmeiben? Kövesd az útját, és ne térj le róla. Ő boldoggá akar tenni és örökké szabad maradsz, mert a tenyerén fog hordozni.
