Nagyböjt
második vasárnapja utáni péntek evangéliumában – Mt 21,33-46-ban –
olvashatók Jézus eme mondatai: „Sose olvastátok az Írásban: A kő,
amelyet az építők elvetettek, szegletkővé lett. Az Úr tette azzá, s ez
csodálatos a szemünkben. … Aki erre a kőre esik, összezúzza magát, s akire rázuhan, azt szétmorzsolja.”
A
Szentírás beszámolója szerint a zsidó főpapok azért ölették meg Jézust,
mert nem ismerték el az Istentől számukra megígért Messiásnak –
cselekedetei, beszédei, csodái, valamint a próféták jövendölései
ellenére sem –, és csak egy bajkeverőt láttak benne, aki képes
fellázítani a népet: „Erre a főpapok és a farizeusok összehívták a
főtanácsot, és megkérdezték: "Mit tegyünk? Ez az ember nagyon sok csodát
tesz. Ha tovább tűrjük, mindnyájan hinni fognak benne, aztán jönnek a
rómaiak, és elpusztítják szentélyünket is, népünket is." Egyikük,
Kaifás, aki abban az évben a főpap volt, így vélekedett: "Nem értitek a
dolgot! Nem fogjátok fel, hogy jobb, ha egy ember hal meg a népért,
mintsem hogy az egész nép elpusztuljon."” (Jn 11,47-50)
E beszámoló alapján az is kitűnik, hogy abban az időben a főpapok képesek voltak rendet tartani a zsidók körében, és a római vezetéssel szemben is keresztül tudták vinni akaratukat. …
E beszámoló alapján az is kitűnik, hogy abban az időben a főpapok képesek voltak rendet tartani a zsidók körében, és a római vezetéssel szemben is keresztül tudták vinni akaratukat. …
És akkor elkövették az egész világtörténelem legnagyobb gaztettét, megölték Isten Fiát, a Fiúistent, a nekik ígért Megváltót.
Jézus
keresztrefeszítése után 40 évvel Jeruzsálem elpusztult – pontosan úgy,
ahogy Jézus nem sokkal halála előtt megjövendölte –: a Szanhedrin, a
főpapság, a zsidó templom örökre eltűnt.
A római hadak vezetője, a „győztes Titus vezérkarával fékezni próbálja a pusztítást, a katasztrófát, bemegy a szentélybe, parancsot ad a táz oltására.... de a csatában megvadult katonák nem engedelmeskednek többé. A légionáriusok és beduinok égő csóvákkal a kezükben szítják, terebélyesítik a tűzvészt, mely immár szükségtelen, de végzet- és gondviselésszerű. "Ezt a népet – mondta a győztes római – oly nyilvánvalóan az isteni büntetés sújtotta, hogy kegyetlenség lett volna megkegyelmezni neki." Elvonult, sorsára hagyta Izrael büszkeségét.” (Részlet Henri Daniel-Rops Jézus és kora című művéből.)
A római hadak vezetője, a „győztes Titus vezérkarával fékezni próbálja a pusztítást, a katasztrófát, bemegy a szentélybe, parancsot ad a táz oltására.... de a csatában megvadult katonák nem engedelmeskednek többé. A légionáriusok és beduinok égő csóvákkal a kezükben szítják, terebélyesítik a tűzvészt, mely immár szükségtelen, de végzet- és gondviselésszerű. "Ezt a népet – mondta a győztes római – oly nyilvánvalóan az isteni büntetés sújtotta, hogy kegyetlenség lett volna megkegyelmezni neki." Elvonult, sorsára hagyta Izrael büszkeségét.” (Részlet Henri Daniel-Rops Jézus és kora című művéből.)
A lent
következő írásban Henri Daniel-Rops (egyike azon szerzőknek, akik e
témával foglalkoztak) meséli el, hogyan kerülhetett sor erre a
katasztrófára. Ami Jézus szenvedéstörténete és Jeruzsálem pusztulásának
története között a legfeltűnőbb eltérés, az a zsidó nép viselkedése:
Jézus idejében józan megfontolás alapján, rendezett körülmények között
folytak a dolgok Palesztinában, negyven évvel később értelmetlen
döntések özöne, zűrzavar, belháborúk, de leginkább a tömegével fellépő
álmessiásokkal szembeni elképesztő hiszékenység az, ami a zsidók életét
uralja, mégpedig évről évre erőszakosabban – mígnem ez a zűrzavar a
zsidó nép öngyilkosságához vezet.
Korunk
legnagyobb furcsasága az, hogy a felelős politikai, gazdasági és
vallási vezetők, no meg a közvélemény irányítói, viselkedéséből teljes
mértékben eltűnt a józan ész. Olyan intézkedéseket hoznak, olyan légkört
és híreket terjesztenek, ami arra enged következtetni, hogy egyszerűen
megőrültek. Hogy csak egy példát említsünk: Ahelyett, hogy minden
régió megtarthatta volna saját gazdasági önállóságát, legalább az
élethez szükséges legalapvetőbb termékekben, mindent globalizáltak, és
ráadásul mindennek az ellenőrzését olyan rendszerekre bízták, melyek
mindenféle sérülésnek ki vannak téve, zavar esetén kézzel nem
irányíthatóak. Egy ateista mérnök ismerősöm mondta, hogy ő csak arra
vár, hogy az emberek mikor fognak éhen halni egy bezárt teli éléskamra
előtt, mert nem tudják kinyitni annak ajtaját. Vagy a most aktuális
példa: Egy olyan betegséggel szemben, mely minden eddig ismert
járványnál kevesebb komoly veszélyt rejt magában, olyan gazdasági,
politikai intézkedéseket vezetnek be, melyek e globalizált és egyébként
is igencsak megroggyant világhelyzetben elkerülhetetlenül vezet a
gazdaság teljes összeomlásához. (Aki tud németül – bár úgy tudom, hogy
írásai angolul is elérhetők – annak ajánlom e témában Markus Krall
március 12-i videóját a youtube-n, abból pontosan megtudhatja, hogy mi
vár Európára és a világra.)
Az
egykor keresztény Európa Istent teljesen kizárta a közéletből, önmagát
tette meg mindenek urának és irányítójának, és az EU legújabb közös
alkotmányából is kitörölte Isten nevét.
Korábban
úgy véltem, hogy korunk vezetői egyszerűen csak ostobák, a
végtelenségig kapzsik és tisztességtelenek. Jeruzsálem pusztulásának
történetét újraolvasva azonban már úgy gondolom, hogy ez az
őrült viselkedés nem más, mint az Isten ellen elkövetett nagyon nagy
gaztettek teljesen normális, szükségszerű következménye: aki olyan
módon vét Isten ellen, mint csaknem kétezer évvel ezelőtt a zsidók, és
most pár évtized óta az egykor keresztény népek és vezetőik, azoknak
legfontosabb büntetése a józan eszük elvesztése, egészen a megőrülésig,
ami végül szükségszerűen az általuk vezetett népek öngyilkosságába
torkollik. Ez előtt állunk most ….
Lásd e témában a következő cikket: Történelmi agylágyulás uralkodik mindenütthttp://katolikus-honlap.hu/2001/jeruzsalem.htm
