2014. június 27., péntek

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek - 'The Warning'

Közületek senki sem képes megérteni az Isteni Törvényeket


2014. június 26. csütörtök, 14:00
Drága szeretett leányom, soha nem szabad azt gondolnod, hogy Szavamat, mely ezeken az Üzeneteken keresztül adatik a világnak, egykönnyen el fogják fogadni. Azok, akik ezeket nem fogadják el, időről, időre küzdeni fognak, hogy megéljék ezeket az Üzeneteket és mindazt, amit kérek tőlük. Ahhoz, hogy megéljék ezeket az Üzeneteket és ennek megfelelően alakítsák az életüket, folytonosan meg fognak kérdőjelezni minden Szót, ami a Számból ered. Ehelyett, ha Tanításaimat betartanák, melyek sohasem változnak, jobban tudnának szolgálni Engem.
Közületek senki sem képes megérteni az Isteni Törvényeket, melyek szeretett Atyámtól származnak. Ha a Szentháromság Isteni Misztériumait próbáljátok elemezni, nem fog sikerülni, mert nem áll minden tudás a rendelkezésetekre. Ha közületek bárki is azt gondolná, hogy megérti a Második Eljövetelemhez vezető és az azon túli eseményeket, tudnia kell a következőt: Én csak azért tárok fel bizonyos eseményeket, hogy segítsen a lelketek felkészítésében. Kinyilatkoztatásaim nem azért adatnak számotokra, hogy szenzációt, vitát és gyűlöletet okozzanak köztetek, mert Én soha nem tudnék ilyen zűrzavart okozni. A zűrzavar a Belém vetett bizalom hiányából és az emberek, égő kíváncsiságából ered, ami érthető. Nektek egyszerűen csak hűségesnek kell maradnotok Szent Szavamhoz – ez minden, amit kérek.
Én egy egyszerű életet éltem, amikor a Földön jártam. Egyszerű módon tanítottam Igémet, hogy Tanításaimat mindenki megérthesse. Iszonyodtam azoktól, akik azt vallották, hogy Istent képviselik, és akiknek az volt a kötelességük, hogy biztosítsák a Tízparancsolat betartását. Mégis, ezek a tanult és a büszkeségtől pöffeszkedő emberek ékszerekkel felékesített ruhákat viseltek és dicsekedtek az Isten Templomában lévő pozíciójukkal. Annyira el voltak foglalva azzal, hogy közszemlére tegyék magukat, diktáljanak, megdorgálják a szegényeket, az alázatosakat és a tudatlanokat, hogy elfelejtettek egy fontos tényt: Az ő szerepük az volt, hogy Istent szolgálják. És ahhoz, hogy Istent szolgálják, gyermekeit is szolgálniuk kellett volna. Ehelyett tiszteletet követeltek maguknak, szolgai hízelgést kerestek és a Templomban létező hierarchián belül, egymás hatalmi pozíciójára sóvárogtak. Én egyetlen időszakban sem támogattam a szenzációhajhászást, bár a tömegnek átadott Igém – melyet nagyon egyszerű módon adtam át – vitát okozott. Mert egyedül csak Isten Szavát, mely egyszerű és egyenes, lehet ilyen módon megsérteni. Az Igazság sok ember számára megosztottságot okoz, mert azzal nem képesek szembesülni. Mégis, csakis az Igazság – Isten Szava – az, amivel törődnötök kell. Azzal, hogy Szavamat elemzitek vagy vitatkoztok az Igazság jelentésén és szenzációt keltetek Isten Szavából, csak az időtöket fecsérlitek. Sokkal jobb, ha az Én Nevemben másokat szolgálva Engem szolgáltok.
Ne féljetek az Igazságtól, ne utasítsátok, ne vessétek azt el és ne keressetek annak új értelmezéseket. Az Igazság az marad, ami mindig is volt. Szavam, az Én Igém. Amit Én mondok, beteljesül. Isten Akaratát nem lehet manipulálni. Azáltal, hogy elfogadjátok az Igazságot, el fogja hozni számotokra az elme tisztaságát, a lelketek békéjét és azt a vágyat, hogy engedelmeskedjetek Szavamnak – ahogyan az mindenkor megadatott. Nincs semmi, amit hozzáadhattok, mert az mindörökre érintetlen marad.
Jézusotok

Van már drogombudsmanunk is! Már nagyon kellett!

A drogprobléma, legyen az legális vagy illegális, életbevágó ügy az egyénnek, és igen jelentős a társadalom szintjén is ma Magyarországon. Ugyanakkor a probléma feltárása, kezelése és a megoldási törekvések nem élveznek prioritást állami szinten, a feladatok nagy részét az alulról szerveződő, szakmai civil társadalom végzi el, nehéz körülmények között. Ez vezetett el odáig, hogy négy nagy drogszakmai ernyőszervezet drogszakmai civil ombudsmant választott Bitskey Hajnal ügyvédet. A közjogi státusszal nem rendelkező megbízott nem közvetlenül az állampolgárok, hanem a drogszakmai szervezetek és intézmények érdekeit képviseli. Megbízása egyelőre másfél évig tart.
drog
Civil szervezetek – A Magyar Drogprevenciós és Ártalomcsökkentő Szervezetek szövetsége, a Magyar Addiktológiai Társaság, a Magyar Drogterápiás Intézetek Szövetsége és az Ártalomcsökkentők Szakmai Egyesületek – kezdeményezésére nemrégiben megalakult a Kábítószerügyi Civil Koordinációs Testület, valamint megválasztották a közjogi státusszal nem rendelkező drogszakmai civil ombudsmant, Bitskey Hajnal ügyvéd személyében. A két új intézmény a Drogosultság – Egy kirekesztett társadalmi csoport kirekesztett segítőinek érdekképviselete című projekt keretében, a Norvég Civil Alap támogatásával jött létre.
A drogszakmában dolgozó szervezetek, főként az utóbbi években, a szakmát ért érezhetően negatív tendencia hatására, megfogalmazták igényüket egy jóval erősebb, jogi szakmai szempontokat is magába foglaló érdekképviseleti formára, egy konkrét jogérvényesítést is felvállaló általános képviseletre. Szükségesnek találták, hogy a már intézményesen létező eszközök mellett, létrejöjjön egy kizárólag a drogszakmai területet érintő kérdésekre, anomáliákra, jogsértésekre koncentráló intézmény. A panasz beérkezését követő, legfeljebb 30 napon belül érdemben értesítik az érintetteket a panasza befogadhatóságáról, ez esetben a további ügymenetről, illetve panasza elutasításáról.
- Fontos tudni, hogy nem közvetlenül a droghasználókkal tartjuk a kapcsolatot – tájékoztatta lapunkat Bitskey Hajnal. – Hozzánk a társadalmi szervezetek panaszai érkeznek. Az eddiginél jóval határozottabban, jogi eszközökkel és a rendszerszintű problémák feltárásával foglalkozunk, a civil megbízottnak a szakma adja a legitimitást. A drogszakmai civil szervezeteket érő jogsértéseket vizsgáljuk, azokról jelentéseket készítünk, és a drogszakmai szervezetek panaszait képviseljük az állam felé.
A civil ombudsman a magyar jogrend kínálta minden lehetséges utat és eljárást igénybe vesz, így az alapvető jogok biztosához fordul, peres és peren kívüli eljárásokat indít. Minden esetben szigorúan jogi szakmai és egy belső protokoll szerint fogja eldönteni, hogy egy-egy jelzett ügyben vizsgálatot indít-e. Munkájához a Kábítószerügyi Civil Koordinációs Testület nyújt majd szakmai hátteret, melyet a Kábítószerügyi Koordinációs Bizottság mintájára hoztak létre, miután a kormányzat 2013-ban kizárta a civil delegáltakat a kábítószerügy területén a kormány legmagasabb szintű tanácsadói testületéből.
drog
Az ombudsman hiánypótló és kiegészítő szerepet kíván betölteni az állam által felhatalmazott alapvető jogok biztosához képest, törekszik a vele való harmonikus együttműködésre. A drogszakmai szervezetek körében felmerülő eseteken keresztül kívánja megóvni és érvényesíteni a szakmai közösségek és rajtuk keresztül a drogfogyasztók, egy igen hátrányos helyzetű társadalmi csoport alapvető jogait.
- Bízom benne, hogy feladatom ellátásával érdemben hozzájárulhatok az alapvető jogok biztosának eredményes munkájához, bizonyos esetekben egyfajta szakmai előkészítést kívánok neki nyújtani munkámmal, felhívni a figyelmét a kiemelkedő súlyú jogsértésekre. Fontos, hogy eljárásra alkalmas és érdemes eseteket a látókörébe emeljek megfelelő előkészítettséggel.
Munkámat drogszakmai szempontból az engem felhatalmazó ernyőszervezetek és a szintén új intézményként felállított, Kábítószerügyi Civil Koordinációs Testület fogja segíteni – mondta Bitskey Hajnal.
Az érdekvédelmi célok és tervek részletei és a panaszbenyújtás módjáról szóló legfontosabb információk megtalálhatók a http://www.madaszsz.hu oldalon a drogszakmai civil ombudsman címszó alatt.
(Népszava)

Julie K. Gillies: Isten nem haragszik rád


„Az Úr irgalmas és jóságos, megfontolt a haragban, és bőséges nála a kegyelem.” Zsolt 145,8
Mi gyerekek hamar észrevettük, ha apa haragudott. Beharapta az alsó ajkát, két keze lassan ökölbe szorult. Mint a villám sírültünk ki a hátsó ajtón mind az öten, s ott bóklásztunk több hektárnyi erdős telkünkön, míg elmúlt a vihar.
Sajnos, gyakran nem voltunk elég gyorsak.
Évekkel később tehát, mikor hívő lettem, nem tudtam mit kezdeni a kedves, szerető mennyei Atya képével. Nagyon szépen hangoztak a szavak, amiket a lelkész mondott, de a lelkem mélyén nem tudtam szabadulni a homályos érzéstől, hogy Isten haragszik rám.
Amikor a Bibliát olvastam, abból is gyakran kiéreztem a dühöt. Valahányszor hibáztam, elrontottam valamit, éreztem, hogy ott állok Isten dühének célkeresztjében.
És nagyon sokszor hibáztam, és nagyon sokszor elrontottam valamit.
Eleinte nem fogtam fel, hogy a hátterem torzítja a látásmódomat. Mintha a gyermekkoromban megtapasztalt düh eltorzította volna az agysejtjeimet, hajdani élményem elállta az utat, hogy befogadjam az igazságot Istenről.
Egy beszélgetés aztán elindította az igazság beszivárgását. Könnyek között vallottam be egy barátnőmnek, hogy kétségbeesetten próbálok Isten kedvében járni, de érzem, hogy mindig mérges rám valamiért.
„Isten sosem mérges rád – mondta a barátnőm. – Szeret téged, és megért.”
Ezzel mozdult el először egy nagy hazugságtömb a szívemen.
Először gondoltam bele, hogy talán, de tényleg csak tegyük fel, hátha lehetséges, hogy Isten nem haragszik rám. Ám a dolgok nem tudtak egyik napról a másikra megváltozni. Lassan, fokozatosan történt, ahogy egyre közelebb kerültem Isten szeretetének megtapasztalásához.
Aztán mikor rátaláltam mai igénkre, újra elfogott a sírás, de ezek már jó könnyek voltak.
„Az Úr irgalmas és jóságos, megfontolt a haragban, és bőséges nála a kegyelem.”
Az, hogy Isten megfontolt a haragban, hogy megbocsát, ha elmondom neki hibáimat, és nem tartja számon vétkeimet vad haragjában, átalakította a gondolkodásomat és átalakította a szívemet.
És ha ez még nem volna elég, ugyanez a vers azt is kijelenti, hogy Istennél bőséges a kegyelem és a szeretetteljes kedvesség irántunk. Az eredetiben a „bőséges” szó azt jelenti, nagy számban, nagy mennyiségben van jelen, annyi van belőle, hogy teljesen ellát valakit, megtölt valamit. Ahogy elmélkedtem ezen a versen, és hinni mertem az igazságában, a gyermekkoromban szívemre került nagy szikla elkezdett legördülni.
Istenben semmi nincs, ami hasonlítana ahhoz, amilyennek gyermekkori élményeim alapján elképzeltem.
Ő a mi irgalmas mennyei Atyánk, aki szeret és elfogad olyannak, amilyenek vagyunk, türelmesen támogat, tanít és vezet, ahogy növekedünk Krisztusban. Nem haragszik rám, és nem haragszik rád. Isten értünk van, és nem ellenünk (Róm 8,31). Jó tervei vannak az életünkről (Jer 29,11), és örökké tartó szeretettel szeret minket (Jer 31,3).
Múltbeli tapasztalataink formálnak minket, nem is mindig értjük, hogyan. De Szentlelke által Isten meg tud változtatni, úgy alakítja szívünket, elménket, ahogy csak Ő képes rá. Bár többnyire hosszú idő kell hozzá, Isten igazsága el tud jutni lelkünk mélyére, és ki tudja onnan gurítani a hazugságok nehéz szikláit. És ó, mennyire szereti kigörgetni azokat a sziklákat!
Uram, jöjj, és ahol rossz emlékképek hibás érzések szikláit alakították ki bennem, Igazságod erejével guríts el lelkemből a nehéz sziklákat. Hálás vagyok, mert ahelyett, hogy dühösen néznél rám, megbocsátasz, és türelmesen vezetsz, irányítasz. Olyan jó tudni, hogy lassú a haragod. Szerető, irgalmas mennyei Édesapám, imádlak Téged! Jézus nevében, Ámen.

Julie K. Giles: God is Not Mad at You
Encouragement for today, 2014.06.27