2011. február 6., vasárnap

A kárpátaljai csoda – Szűz Anya és olajat könnyező feszület


Kijev – Csodáról beszélnek a kárpátaljai Nyizsnyij Bolotnyijban. 9 évvel ezelőtt a helyi görög katolikus lelkész lánya barátnőjével az erdőben sétált egy patak partján, amikor hirtelen fura fényt látott maga előtt... Forrás: tv2.hu / Stop.hu
A kárpátaljai csoda – Szűz Anya és olajat könnyező feszület
Marianna Kobály
„Egy virágfelhőn ült Szűz Mária és valamit mondani akart, de én úgy megijedtem, hogy hazaszaladtam” – mondta Marianna Kobály, az Aktív riporterének. A lány azonnal elmondta otthon, hogy mit látott, de szülei nem hittek neki. Mivel lelkész családról van szó, otthonukban van egy kis kápolna, ahol imádkozni szokott a család. „Egyik alkalommal éppen együtt imádkoztunk, amikor Marianna furán viselkedett, nem is tudom megmagyarázni, hogy hogyan, de én akkor megéreztem, hogy most megint Szűz Máriával beszélget.” – mesélte Anna, a lány édesanyja.

Azóta szinte havonta egyszer megjelenik Mariannának a Szűz Anya. A jelenségben azóta már a környék lakói is hisznek és naponta többen felkeresik a 16 éves lányt, és közbenjárásukat kérik. Marianna azt mondja, Szűz Mária nem jósol, nem tudja megmondani, hogy mi vár egy-egy emberre vagy a világra, csak a súlyos betegeken segít. Az erdőben – ahol először megtörtént a csoda – már egy kolostort is építettek. Vasárnaponként több ezren zarándokolnak el oda. A forrás vize állítólag csodavíz, aki abból iszik, az biztosan nem lesz beteg, állítják a helyiek.
A TV2 műsorának stábja egy másik csodát is talált Kárpátalján. A Beregszász melletti Kígyóson a Szarka család házának falát egy különleges feszület díszíti. „Nézze, Jézus testéből folyik az olaj, van amikor jobban, van amikor kevésbé. Ez egy csodálatos áldás otthonunkban” – mondja Szarka Mária, aki egész nap csak csodálja a feszületet. Házukat is nap mint nap felkeresik a zarándokok, akik a csodaolajból egy-egy cseppet elvisznek magukkal. Urbán Katalin másfél éve jár ide „Az én kisfiam agyvérzéssel született és vak. 10 naponta hozok egy gyertyát, amit itt meggyújtok, és néha viszek egy-egy csepp olajat is neki. A kisfiamnál már látszik a javulás, reagál a fényre.” – mondja a fiatal édesanya.


http://www.evangelikus.hu/nagyvilag/a-karpataljai-csoda-szuz-anya-es-olajat-koennyezo-feszulet/?searchterm=None




Olajat verítékezik a kígyósi feszület

A beregszászi járásban található Kígyóson Szarka Mária és Tibor házában található Krisztus feszület csodájára járnak a vidék lakói. Egy éjszaka alatt ugyanis megtelik egy kis tányér a verítékező feszület csodaolajával. A 37 éves Szarka Mária egykor ápolónőként dolgozott, jelenleg háztartásbeli. A férje, Tibor pedig autószerelő. Két iskolás gyermekük van, a 8 éves István és a 15 éves Beáta. Mindannyian reformátusok voltak — írja a Zakarpattya.net.ua internetes hírportál.
- 2000-ben a férjem el akart menni egy kolostorba, habár a mi egyházunk nem ismeri el sem a kolostorokat, sem a feszületeket, sem az ikonokat - meséli Mária. - Elmentünk egy pravoszlav kolostorba, és az egyik szerzetes meg is tanított minket imádkozni, gyónni és áldozni. Meg is keresztelt minket. Tibor nagyon szeretett volna egy feszületet. Egy hét múlva elmentünk Ungvárra azért, hogy vegyünk egy keresztet, de valami mintha visszatartotta volna férjemet, mert végül nem vette meg a kiválasztott feszületet. A következő napon átjött hozzánk az egyik szomszédasszony, aki egy újságpapírba csomagolt feszületet hozott. Elmondta, hogy a padláson találta ezt a régi, vasból öntött feszületet, amelyet még egykor a beregszászi vasöntödében öntöttek. Tibor úgy döntött, hogy a feszülethez készít egy keresztet is. Amikor a férjem a keresztre fúrta a feszületet, többször is rosszul lett - meséli Mária.
Mária elmondta, hogy a sógora megkérte rá, hogy a feszületből folyó olajjal kenjék be a sebeit. Ekkor semmilyen gyógyszert nem szedett. A beteg területeket a háziasszony bekente az olajjal, amit előtte naprafogóével kevert össze. Tíz nap után a sebek elkezdtek beggyógyulni, s azóta csak egyszer tért vissza a sógoruk pikkelysömöre.
A Szarka-ház azóta zarándokhellyé vált. Mindenféle hívő megagyfordul itt, szentképeket, ikonokat is hoznak. A legtöbben Magyarországról érkeznek. Nemrég járt a házban egy nő, akinel mellrákot diagnoztizáltak az orvosok. Az asszony otthonában bekente a beteg testrészt a csodaolajjal, s nem sokkal később az orvosok nagy csodálatára teljesen meggyógyult betegségéből.
Kisiklottunk a helyes vágányról, amikor azt erőltetjük, hogy Isten feleljen imádságunkra. Az imádság értelme az, hogy Istenbe fogódzunk, ne a válaszába. Lehetetlen, hogy levert legyen a testileg egészséges ember. A levertség a betegség tünete és ez így van a szellemi életben is. A szellemi levertség betegség és mindig magunkat hibáztathatjuk érte. Mennyei látomásokra várunk: Isten hatalmának földrengéseire és villámlásaira (levertségünk ténye bizonyítja ezt), és meg sem gondoljuk, hogy Isten szüntelenül velünk van a leghétköznapibb dolgok és emberek közepette is. Ha elvégezzük kézenfekvő kötelességünket, meg fogjuk látni Őt. Isten egyik legmeglepőbb kijelentésére akkor találunk rá, amikor megtanuljuk, hogy a közönséges, hétköznapi dolgokban valósul meg Jézus Krisztus Isten volta.
2011 Április 30-tól az EU betiltja a gyógynövényeket ?!

A határidő rövid, 2011 áprilistól be akarják vezetni, tiltakozni kell ellene !
Agresszív búcsú a gyógynövényektől:

Nem új keletű a hír, különösen azok körében, akik használják a természetes gyógykészítményeket, vagy valamilyen szinten kapcsolatban vannak a természetgyógyászattal, hogy rossz napok következnek a gyógynövényekre alapozott készítmények forgalmazóira. Uniós törvény, egyetemes megszorítás, maffia ez, ami nem kerüli el a természetgyógyászatot.



Régóta harcban áll a Big Pharma szervezet (melyhez a legnagyobb gyógyszeripari vállalatok is tartoznak) a naturista gyógyszerek forgalmazóival. És ez a harc lassan a vége felé közeledik, írja az egyik nemzetközi neves szakhonlap. Lassan nyilvános lesz, hogy alig több mint két hónapjuk van hátra a gyógynövényalapú termékeket forgalmazóknak, hiszen április elsejével betilthatja ezeket az Európai Unió. A honlap értesülései szerint a Big Pharma és az Agribusiness rövidesen egészségügyi és élelmezési monopolhatalmat szerez. Ugyanolyan törvények alapján tiltják be a természetgyógyászatban használt gyógynövény alapú szereket, mint amilyen törvények alapján megszabták, hogy milyen szereket kell tartalmazniuk különböző élelmiszereknek, mint például a kenyérnek, a konzerveknek és általában az élelmiszereknek, ahhoz, hogy az üzletek polcaira kerülhessenek.

Egyszerű törvényekről van szó, a Tradicionális Növényi Gyógyszer Direktíva, a Növényi Gyógyszer Bizottság (HMPC) új szabályozásairól, melyek szerint minden naturista termék gyógyszernek számít, ezért ugyanolyan szabályok szerint lesz forgalmazható, mint egy gyógyszer. Az engedélyezési eljárások hatalmas költségeit a kistermelőknek lehetetlen lesz megfizetni. A történet innentől kezdve már nagyon egyszerű lesz: ha lenne is hajlandóság némely orvosban, hogy homeopátiás kezelésre biztassa betegeit, akkor sem írhat fel natúr gyógykészítményeket, mert nem lesznek forgalomba


http://www.gopetition.com/petition/39757.html

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek – “The Warning”

A szeretet, a Megváltáshoz vezető út


2011. február 5. 11:50
Szeretett leányom, ma nagyon különleges kegyelmekben részesültél, hogy közelebb hozhassalak Magamhoz téged, mert csak az Én közelemben fogod a békét, a szeretetet és az örömöt a szívedben megtapasztalni.  Csak az ima által fogsz egyesülni Velem, és ha átadod Nekem gondjaidat. Ha átadod magad Nekem, leányom, és ha megbízol Bennem, akkor meg fogod érteni azt a szeretetet, amelyet Szívemben irántad érzek. És ha megteszed ezt, akkor Irántam való szereteted megerősödik. Csak akkor tudok gondoskodni aggodalmaidról, ha ezeket felajánlod, és a Kezeimbe helyezed.
Igaz szeretetet csak akkor tudsz adni másoknak, ha szeretsz Engem. A szeretet által részesülsz abban az ajándékban, hogy másokat az Én szívemen keresztül nézel, mely telve van szeretettel és együttérzéssel.
Csak akkor fog megváltozni az életed, ha igaz szeretetet mutatsz Irántam, és akkor mindennapi életedet az öröm fogja elárasztani. Sohase féljetek Szeretetemtől, gyermekeim. Bőségesen jutna mindannyiatoknak, ha csak Hozzám fordulnátok, és kérnétek azt Tőlem. Amint megkaptátok ezt a szeretetet, legyetek vele nagylelkűek. Terjesszétek Szeretetemet mindenhol, úgy hogy ti mind, különösen a langyos lelkek, megtérjetek. Ez az egyetlen út a megváltáshoz.
Szerető Megváltótok,
Jézus Krisztus