1982. november 21., vasárnap

MAGDOLNA ASSZONY ÍRÁSAI Ármin által

1982. november 20.


ELÉG NÉKED AZ ÉN KEGYELMEM

Dicsértessék a Jézus Krisztus! Áldott légy Testvérem a mi Urunk Jézus Krisztus által.
Ármin vagyok, ne félj!
       Köszöntelek testvérem a mindenható Atya Isten, az Ő szent Fia a mi Urunk, Jézus
Krisztus és a Szentlélek Isten szent nevével és az Úr, az Isten, Jézus Krisztus szent kegyelméből.

       Dicsőítelek, áldalak, felmagasztallak, hálát adok neked, én Uram és én Istenem! Te édes Jézus! Te végtelen szeretet Istene, Te bölcsesség teljessége. Te alázat példaképe, Te minden jó forrása, Te édes, Te jó, Te kegyelmes. Te hűséges Isten. Mikor apostolaid azt mondták, hogy Te végtelenül jó vagy és Te ezt végtelenül szerényen elhárítottad magadtól és azt mondtad, hogy “Csak az Atya jó.” És mikor azt mondottad: “Legyetek tökéletesek, mert Mennyei Atyátok is tökéletes.” Te magad, aki jó vagy és tökéletes ezt te soha nem mondottad magadról. Pedig te egylényegű vagy az Atyával, és mégis mily szerény és alázatos tudtál lenni. Sőt mi több, még az ember fölé sem helyezted magad. Te tanítottál, te szolgáltad tiéidet, a te végtelen nagy szereteted által. Nem úgy jöttél közénk, mint hatalmas Isten. Te példát adtál, a magad példáját nyújtottad nekünk, hogy mi is így cselekedjünk. Jelezted azt, hogy Isten előtt senki sem több a másiknál, és ebbe az egységbe te teljesen beleolvadtál. Te, aki magadért soha semmit nem cselekedtél. A te csodáid mind az embert szolgálta, hogy felrázd lelküket, és az eleven hit a lelkükben lángra lobbanjon. Imádunk Téged, te édes Jézusunk! Áldj meg bennünket és áraszd el lelkünket az élő forrásból, hogy mindig jobban és jobban szomjúhozzunk téged. Uram! Jézus Krisztus, dicsértessék és áldassék szent neved, mindörökkön és örökké.

       Testvérem, imádkozz! Ragaszkodj erőszakosan Krisztushoz! Mert a gonosz is erőszakosan támad és támad. De ne félj, te tudod hol az erő és meríts ebből a szent erőnek a kiapadhatatlan forrásából, mert a te Urad azt felkínálja neked és élj ennek a szent kegyelemnek lehetőségével a te akaratod által.

       Már több ízben mondottam, hogy nektek csak akarni kell Krisztust, és Krisztus is megtart titeket, és akit a ti Uratok kegyelmével eláraszt, az nem hal meg mindörökké. Mert mit mondott a ti Uratok szent Pálnak: „Elég neked az én kegyelmem”.

       Testvérem most abból kapsz tanítást, hogy mi a kegyelem, és hogy kaphatjátok azt meg, és hogy tartsátok azt meg?

       Testvérem! - nyisd szélesre lelkedet a te Urad Istened felé. Tárulkozz ki minél jobban, hogy lelked teljesen megfürödhessen ebben a szent fényben és erőben. Ne hagyj lelkedben egy kicsi helyet sem, amit elzársz a te Urad elől. A te akaratod kell ahhoz, hogy kinyíljon a lelked. Tehát a kegyelem minden lelket megérint, és ezt az érintést minden léleknek érzékelni kell, de erre nem egyformán képes a lélek. Az mind attól függ, ki milyen mértékben zárta körül a lelkét a bűn mételyével. De ezt mégis érzékeli minden ember. Az már rajtatok múlik, kinyíltok-e, vagy lelketek kapuja zárva marad-e.

       Mert a szabad akaratot Isten megadta az embernek, és Isten ezt szentnek tartja olyan formában, hogy ezt a kötést nem szegi meg soha.

       Mert az akarat, hogy megint emberi hasonlattal éljek olyan, mint a fegyver a hozzá nem értő kezében, visszafelé sül el és így saját magának árt vele, tehát maga ellen fordítja. Ehhez lehet hasonlítani az akaratot. Hány, de hány ember rosszul hasznosítja ezt az isteni adományt, mi a mennyek országát kínálja fel neki jutalmul, és mégis az örök kárhozatot veszi meg vele.

       Tehát Isten kegyelme minden ajtón kopogtat, és boldog az a lélek, ki kitárja lelkét, és az egész lelkét átadja ennek az Isteni vendégnek.

       Hogy érthetőbb legyen: ha a házadba vendég érkezik, aki nem kedves, azt hagyod állni az ajtóban, az a vendég tudja, hogy nem szívesen látják és hamar el is távozik. Ennél már csak az rosszabb, ha meg sem állhat a küszöbön, mert észreveszed az érkezőt, de ajtódat zárva hagyod, vagy becsapod előtte. Nagyon sok lélek azt teszi ezzel a felséges isteni látogatóval. Mert mondom nektek, nincs olyan lélek, amelyiken Krisztus, a megváltó fejedelem, az Úr, az Isten ne kopogtasson. Van, aki beengedi ugyan a vendéget és le is ülteti, de a többi ajtót zárva hagyja, innen a vendég hamar elmegy. De aki körülhordozza, és minden ajtót kitár, körülhordozza, és nem rejti el még a legsötétebb zugot sem, itt a vendég szállást talál. Ezért Testvérem teljesen ki kell tárulkozni Krisztus előtt. Kérd az Ő szent kegyelmét és segítségét a bűnnel szemben és Isten szent kegyelme rávilágít még azokra az apró bűnökre is, amit te szinte észre sem vettél, és ekkor kapja meg a lélek a tisztánlátás kegyelmét. Itt is próbálkozik a gonosz erőszakosan, de ha te a lelked fényét nem hagyod kialudni, mert éberen őrzöd a lángot, te felismered, ha mégúgy bárány bőrbe is bújik.
        Most aláhúzva mondom: Éljetek Krisztussal, és bizony mondom, Krisztusban fogtok élni és Ő tibennetek. És azt mondom, imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek! És hagyatkozzatok rá a ti Uratokra, engedjétek át teljesen lelketeket, hogy a ti Uratok végtelen nagy kegyelme által munkálkodhasson bennetek.

       Most búcsúzom és azt mondom. Áldjon meg a mennyei Atya és szent vonzása által, tartsa meg a lelkedet, a mi Urunk Jézus Krisztus szent kegyelme töltse be lelkedet, a Szentlélek Isten világossága ragyogjon a te lelkedben. És még egyszer áldjon meg, és szent erejével töltse be a Te szívedet a mi Urunk, JézusKrisztus.
Én pedig imádkozom veled és érted. Ármin.