2013. december 6., péntek

A keresztényeket nem lehet vasárnap dolgoztatni - Nagy-Britanniában

Nem kötelezhetők munkára a keresztények vasárnap a londoni fellebbviteli bíróság szerint. A londoni fellebbviteli bíróság elismerte a keresztények jogát arra, hogy vasárnap pihenőnapot tartsanak - írta a Christian Today brit keresztény hírportál.
Londonban Celestina Mba szociális munkás fordult bírósághoz amiatt, hogy elbocsátották a munkahelyéről, miután vallási okokra hivatkozva nem akarta vállalni a vasárnapi szolgálatot.
A munkaügyi bíróság korábban visszautasította a nő keresetét azzal az indokkal, hogy nem minden keresztény tartja pihenőnapnak a vasárnapot, így ez nem tekinthető a vallás alapvető elemének, annak ellenére sem, hogy a tízparancsolatnak is része. A fellebbviteli bíróság azonban Celestina Mbának adott igazat és elismerte, hogy a vasárnapot több millió keresztény a pihenés napjának tartja, amit nem lehet figyelmen kívül hagyni. A bíróság egyúttal kimondta, hogy a munkáltatóknak meg kell találniuk az egyensúlyt az üzleti érdekeik és az alkalmazottaik vallási szokásai között.
A londoni keresztény jogi központ vezetője, Andrea Minichiello Williams üdvözölte a döntést, kijelentve: a bíróságok végre kezdik jobban megérteni, hogy mit jelent kereszténynek lenni.
(MTI)

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek - 'The Warning'

Üdvösség Anyja: Fiam azért halt meg, hogy megmentse a lelketeket, és nem pedig azért, hogy az e világi bajoktól szabadítson meg benneteket


2013. december 5. Csütörtök, 14:00
Gyermekem, a világ a La Salette -i próféciáknak lesz szemtanúja, mivel most Isten ellenségei – mint a bárányok, báránybőrbe öltözve – büszkén fel fognak állni Fiam Földi Egyházában, és elkezdik hirdetni azokat az eretnekségeket, amelyekre figyelmeztettem a világot. Ez az idő elérkezett.
Amint az meg volt jövendölve, a sötétség már leereszkedett az Egyházra, és az a terv, hogy felfalják a hívők lelkét, folytatódni fog, amíg Fiam Testét meg nem szentségtelenítik az antikrisztus tervének megfelelően. Amit sokan nem tudnak, hogy Isten ellenségei, akiket az antikrisztus vezet – aki még csak ezután fogja magát megismertetni -, hisznek Istenben. Azonban annak ellenére, hogy hisznek Istenben, utálnak mindent, ami Istennel kapcsolatos, éppen ezért összeesküvést fognak szőni Isten azon Terve ellen, hogy felkészítse a világot Fiam, Jézus Krisztus, Második Eljövetelére.
Minden Szónak, amelyeket Fiam ezeken az üzeneteken keresztül nyilvánít ki, oly módon fognak ellent mondani, hogy utánozni fogják mindazt, amit mond. Ha Fiam azt mondja: „most készüljetek fel a szentségek és az imádság által”, ők, az ellenségei, hasonló kijelentéseket fognak tenni, de az más lesz. Ők legfőképpen az emberiség – a szegények – az üldözöttek – megsegítésére tett felhívásra fognak összpontosítani és nem az Ige hirdetésére. Nem fognak benneteket arra buzdítani, hogy imádkozzatok a lelketekért, vagy mások lelkének az üdvösségéért. Nem, ehelyett azt fogják kérni tőletek, hogy humanitárius szempontból segítsétek ezeket a lelkeket.
Amikor nem halljátok a felhívást, hogy mentsétek a lelketeket, azoktól, akik azt állítják, hogy Fiam Egyházát képviselik, akkor tudni fogjátok a szívetekben, hogy valami nagyon nincs rendben.
Fiam azért halt meg, hogy megmentse a lelketeket, és nem pedig azért, hogy az e világi bajoktól szabadítson meg benneteket, amelyek mindaddig létezni fognak, amíg Fiam vissza nem szerzi az Ő Jogos Trónját, amelyet a Legmagasságosabb Isten ígért Neki. Isten Szavát soha nem szabad elfelejtenetek. Most minden, ami számít az, hogy könyörögjetek minden lélek üdvösségéért, legyenek azok bár királyok vagy szegények.
Szeretett Édesanyátok,
Az Üdvösség Anyja

Szentségimádási kápolna a váci Piarista Templomban

Több éve már, hogy felmerült az igény, hogy a Váci Szent Annna Piarista Templomban ne csak szombatonként és a hónap 3. péntekein legyenek szentségimádások, hanem naponta.
Erre a célra készültek el a templom bejáratánál a baloldali torony alatt egy szentségimásási kápolna tervei, amelyek éppen engedélyezés alatt vannak. Ha megépült a kápolna, első fázisban napközben állandóan ki lenne itt téve egy átlátszó tabernákulumajtó mögött imádásra az Oltáriszentség. Ha igény van rá, hosszabb távon az állandó, éjjel-nappali szentségimádás is megszervezhető.
A kápolna állandó látogathatósága mellett meg kell oldani a templom zárhatóságát is. Ennek érdekében ki kell alakítani a kórus alatt egy zárható üvegfalat is. A kettő egymástól elválaszthatatlan. Ez is a terv része.
A kápolna és az üvegfal együttes bekerülési költsége 4,5 millió Forint. Adományokból és a szerzetesközösség megtakarításából kevesebb mint a fele, 2 millió Forint áll rendelkezésre. A maradék két és félmillió Forintnak kellene összegyűlnie ahhoz, hogy elindulhasson a beruházás. Ehhez kérjük elsősorban a Váciak, Vác környékiek adományait, hiszen ez a kápolna, a megyéspüspök úr áldásával, a váciak és a Vácon gyakran megfordulók számára egy állandó szentségimádási lehetőséget kínál. De szívesen fogadunk másoktól, öregdiákjainktól is, és mindazoktól adományokat, akik számára fontos, hogy megvalósuljon a püspöki székhelyen egy ilyen állandó szentségimádás.2014-ben ünnepli a Piarista Rend a Vácon való megtelepedésének háromszázéves évfordulóját. Jó lenne, ha ezen az évfordulón a piarista lelkiségnek egy fontos összetevőjével, az oratio continuával (állandó, folyamatos szentségimádással) meg tudnánk ajándékozni a váciakat és a Váci Egyházmegyét. Ehhez kérjük nagylelkű segítségüket!
Az adományokat a Piarista Rendház számlájára kérjük átutalni, megjelölve a célt is, hogy "a szentségi kápolnára".
A rendház számlaszáma: 10700323-25194700-51100005
Az adományok személyesen is átadhatók, a templomigazgatónak (Bocsa József), vagy a házfőnöknek (Lobmayer Imre). Ha valaki villanyszerelő, asztalos és festő munkával tud segíteni, azt is szívesen fogadjuk.
Vác, 2013. Szent Miklós ünnepén

http://engesztelok.hu/aktualis/2013-12-06-11-38-43

A "dubajozás" néven elhíresült luxusprostik utaztatása jelentősen átalakult és irányt is váltott Keleti Gyöngyi szerint

"Jóval alacsonyabbak lettek az árak, már régen nincs az, mint pár éve, hogy százezret kapott egy nagyon szép lány, és ezer eurót egy híres luxusprostituált. Évről évre drasztikusan nő a prostituáltként dolgozó magyar lányok száma, egyre több a csinos, szinte még hamvas egyetemista, így az árak sokkal lejjebb mentek. A lányok ma már egy egész éjszakáért kapnak ötvenezret, és ezért a pénzért többször is együtt kell lenniük a kuncsafttal. A híres nők ennél valamivel többet kapnak, illetve plusznak számít még a kokain. Pár éve a kábítószer nem volt olyan szerves része a szexnek, mint mostanában. Az egyik modell például csak úgy hajlandó megegyezni a kuncsafttal, ha az ötvenezer forintban nemcsak szex, de néhány "szívás" is van... A dubajozás nem kínál már olyan lehetőségeket, mint egykor, ezért a luxusprostituáltak és a testükből élő celeblányok inkább kimennek Amerikába: Las Vegasba és Miamiba. Két hónapra kérnek turistavízumot, megveszik a repülőjegyet oda és vissza is, de a visszaút időpontját nyitva hagyják. Foglalnak egy éjszakára szállást, hogy belépéskor tudják igazolni, hova mennek, de kint már várja őket a közvetítő a lebeszélt "munkákkal". Szállodákba járnak ügyfelekhez. Egy jól szituált, magyar férfi szervező az, aki az amerikai dolgokat intézi" - vallott a BEST-ben Keleti Györgyi a színfalak mögött zajló történésekről.
A BEST magazin legfrissebb számában további megdöbbentő titkok derülnek ki a celeblányok másik életéről. Szalai Vivien legújabb könyve, A leghíresebb magyar madame kíméletlenül lerántja a leplet erről a kívül csillogó, belül cseppet sem rózsaszín világról. A Story magazin e heti számából pedig az is kiderül, hogyan lesz egy dúsgazdag, nagy hatalmú miniszter lányából közönséges lányfuttató...

http://www.storyonline.hu/hirek/keleti_gyorgyi_megvehetok_magyar/44940/#a3


Férfiprostik miatt került bajba a coccolinós libsi “magyar” New Yorkban

A coccolinós fiúként ismertté vált Berki Viktor a kokainvád miatt megúszta a felelősségrevonást, de párjára börtön vár férfiprostik futtatásáért, és neki is költözni kell – írja a Blikk.
Viktor (balra) és Gábor 2009-én kelt egybe, majd Amerikába költöztek: mindkettejüknek meggyűlt a baja a törvénnyel A 29 éves magyar fiatalembert hónapokig tartó huzavona után engedték szabadon, bár a coccolinós flakon legújabb laboratóriumi eredményei szerint valóban kokaint tartalmazott. Az Egyesült Államokban azonban nem citálható bíróság elé ugyanabban az ügyben valaki, ha már egyszer felmentették.
A Blikk cikkéből kiderül, hogy Viktor most azonban házastársa, Gábor miatt aggódhat, akire a rendőrök lecsaptak lakásukban. Szerintük ugyanis Gábor üzletének fő profilja meleg prostituáltak futtatása volt. A hatóság így újra a lakásukba rontott, és minden mozdítható dolgot elvitt onnan. Viktornak is távoznia kellett a lakásból, ő most barátoknál lakik.
Gábor börtönbe kerülését Rónai Péter jogász is megerősítette.-tudhattuk meg .

A bűn ornamentikája

A cím már önmagában is blaszfémiának tűnhet a tudatlanok, hozzá nem értők és a centrumon kívül esők szemében. Ha pedig fátyollal a szemük előtt vizsgálják a tartalmat, a lényeget és a struktúrát, akkor nem is fognak szembesülni a számukra meglehetősen apokaliptikus jövőképpel. A bűn díszítőelemei a sátán helytartóinak ízlése alapján készülnek. Rengeteg van belőlük, és egyre borzalmasabb erővel indulnak az igazságszerető emberek, a világ épen maradt egysége ellen. Ezek a démoni díszítőelemek azon túl, hogy kézzel foghatóak, láthatóak, elkápráztatják és hatalmuk alá vonják az egyszerű embert. Az Auri Sacra Fames [= "az arany iránti átkozott éhség", Vergilius] és az anyagias vágyak szemfényvesztésén túl létezik egy sokkal ördögibb, lelkekre ható fegyverük, mellyel hamis lelki boldogságot ébresztve fűzik rabláncra a profán embert. Folyamatosan gerjesztik a bűnök iránti igényt a különböző médiumokon keresztül, a vétkeket semmissé teszik vagy felmagasztalják. Természetesnek állítják be a legborzasztóbb, legbestiálisabb cselekedeteket is, így mindenkinek jut hely a neki szánt posványban.
A sziklaszilárd erkölcsiségen alapuló rendet viszont nem tudja megfertőzni ez az aljasság. Bármivel ront neki az Isten igazságát követőknek, nem tud veszteségeket okozni. A gyűlölet, az erkölcstelenség, az elfajzottság mint a bűnök és a pokol legfőbb díszítőelemei egyszer s mindenkorra kiszenvednek. Abban a bizonyos órában.
Balassa Viktor