Richard Williamson püspök 2014. január 25-i Eleisón-kommentárja
Az elmúlt év elején történt megválasztása óta Ferenc pápa [?] szavai és tettei olyan kevéssé katolikusok és annyira arcátlanok, hogy egy szedisvakantizmus lehetősége újra felmerült. Mindazonáltal ne felejtsük el, hogy Ferenc a II. Vatikáni Zsinat őrületét csupán leplezetlenebbül fejezi ki, mint öt előde. Tehát marad a kérdés: vajon a hat zsinati pápa (talán I. János Pál kivételével) valóban Krisztus helytartója volt?
Az elmúlt év elején történt megválasztása óta Ferenc pápa [?] szavai és tettei olyan kevéssé katolikusok és annyira arcátlanok, hogy egy szedisvakantizmus lehetősége újra felmerült. Mindazonáltal ne felejtsük el, hogy Ferenc a II. Vatikáni Zsinat őrületét csupán leplezetlenebbül fejezi ki, mint öt előde. Tehát marad a kérdés: vajon a hat zsinati pápa (talán I. János Pál kivételével) valóban Krisztus helytartója volt?
Ugyanakkor ennek a kérdésnek nincs központi jelentősége. Mert még akkor
is, ha ez a hat férfi nem volt pápa, a katolikus hit és a katolikus
erkölcs egy jottányit sem változott, és ezen változatlan hit a Szentírás
szerint arra kötelez bennünket: „Félve-remegve munkáljátok
üdvösségteket.” (Fil 2,12) – Ha viszont ezek a férfiak valóban pápák
voltak, és Ferenc is az, akkor sem lehet őket mindabban követni, amiben
az igaz hittől és az igaz erkölcstől eltértek, mert szintén a Szentírás
szerint érvényes számunkra: „Inkább kell engedelmeskedni Istennek, mint
az embereknek!” (ApCsel 5,29)
Ennek ellenére fontosnak tartom, hogy megvitassuk a szedisvakantizmus néhány érvét, mert különböző szedisvakantisták a Szentszék üres voltát hitbeli dogmává akarják emelni a katolikusok számára. Az én véleményem szerint ez nem illendő. Szent Ágoston ezt mondja: „Kétség esetén szabadság.”
Ennek ellenére fontosnak tartom, hogy megvitassuk a szedisvakantizmus néhány érvét, mert különböző szedisvakantisták a Szentszék üres voltát hitbeli dogmává akarják emelni a katolikusok számára. Az én véleményem szerint ez nem illendő. Szent Ágoston ezt mondja: „Kétség esetén szabadság.”
Ahhoz a problémához, melynek a szedisvakantizmus csupán egyik kifejeződése, azt a tényt tartom a kulcsnak, hogy Krisztus
Egyházának történetében a II. Vatikáni Zsinat példanélküli katasztrófa
volt: akkor is, ha ez a katasztrófa minden bizonnyal az egyházi emberek
körében a késő középkor óta megfigyelhető hosszú hanyatlás logikus
következménye volt.
Egyfelől a katolikus Egyház és elveinek isteni természete, melyek a válságok, beleértve a zsinati válság alatt is uralkodik, változatlan. Másfelől ezen elvek alkalmazásában mindig figyelembe kell venni az állandóan változó emberi körülményeket, melyekben ezek az elvek működnek. És az emberiség még soha nem volt annyira züllött, mint ma.
Egyfelől a katolikus Egyház és elveinek isteni természete, melyek a válságok, beleértve a zsinati válság alatt is uralkodik, változatlan. Másfelől ezen elvek alkalmazásában mindig figyelembe kell venni az állandóan változó emberi körülményeket, melyekben ezek az elvek működnek. És az emberiség még soha nem volt annyira züllött, mint ma.
Kettőt e változatlan elvekből kell egyesíteni: Az Egyház soha nem tud
teljesen hitehagyottá válni, mert Urunk megígérte, hogy „a pokol kapui
nem vesznek erőt rajta” (Mt 16,18). Ugyanakkor azonban Urunk azt is
megkérdezte: „De amikor eljön az Emberfia, gondoljátok, talál hitet a
földön?” (Lk 18,8) – Ez utóbbi nagyon fontos idézet, mert
világosan utal arra, hogy az Egyház a világ végén szinte teljesen
hitehagyottá válik, ahogy ez már most, a 2014-es évben megvalósulni
látszik! És valóban, ha mi ma mégsem tartunk a világ végén,
akkor is legalább ezen világvég főpróbájának közepén vagyunk, ahogy erre
a La Salette-i jelenéskor a Boldogságos Szűz Mária, tiszteletreméltó
Holzhauser plébános úr és Billot bíboros úr utaltak.
Ezért ma és a világ végén az egyház embereinek hitehagyása nagyon
messze elmehet. Bár a mindenható Isten erejét nem tudja felülmúlni, ami
garantálja, hogy az Egyház soha nem fog egészen eltűnni és zátonyra
futni. Mindazonáltal az árulás olyan messzire mehet, amennyire Isten
megengedi, vagy másképp kifejezve, semmi nem tartja vissza az Egyházat
attól, hogy szinte teljesen hűtlenné váljon. Mit jelent a „szinte
teljesen”? Egyedül Isten tudja, és ezért csak az idő fogja ezt a kérdést
megválaszolni. Mert közülünk senki nem tudja Isten gondolatait olvasni,
és csak a tények tudják az esemény után az isteni gondolkozásmód
tartalmát számunkra bizonyossággal kinyilatkoztatni. Ugyanakkor a
Szentírásban Isten részben közli velünk gondolkozásmódját.
Ami a világ végét illeti, az apokalipszis számos értelmezője (lásd Jel
13,11-17) az egyházi tekintélyeket a bárányhoz hasonló második
vadállatnak tartják, ami az Antikrisztusnak szolgál. Mert ha
ezek az egyházi tekintélyek ellenállnának az Antikrisztusnak, akkor ő
sohase kerekedhetne felül, amit azonban a Szentírás szerint meg fog
tenni. Csodálkozni lehet-e még akkor azon, hogy a világvége főpróbája
alatt Krisztus helytartói úgy viselkednek és beszélnek, mint Krisztus
ellenségei?
E fontos háttér előtt a következő hetek kommentárjai a szedisvakantisták néhány legfontosabb érvére ad majd választ.
E fontos háttér előtt a következő hetek kommentárjai a szedisvakantisták néhány legfontosabb érvére ad majd választ.
Kyrie eleison
http://www.katolikus-honlap.hu/1401/williamson.htm