2019. május 20., hétfő

Az Atyaisten sürgős felhívása a Hozzá hűekhez. Üzenet Enochnak.


AZ IRGALMAS JÉZUS SÜRGŐS FELHÍVÁSA HŰSÉGES NÉPÉHEZ.
Enoch - on keresztül 2019.május 12-én


„Hamarosan megjelenik Dicsőséges Keresztem az égbolton.
Békémet, Szeretetemet, és Irgalmamat hozom nektek.
A ti Irgalmas Jézusotok beszél most, kérem, figyeljetek. A kegyelmi idő a végéhez közeledik, használjátok fel jól ezt az utolsó ezreléket, mely még hátra van, hogy kibéküljetek Istennel, és térjetek vissza az üdvösség útjára.
A Figyelmeztetéssel és a Csodával véget ér majd a kegyelmi idő, és kezdetét veszi az utolsó felvonás, az Igazságosságom, és Tisztításom ideje, ami a ti szabadulásotokhoz, és a gonoszság uralmának a Földről való kivetéséhez vezet.
Dicsőséges Keresztem hamarosan látható lesz az égen, szerte a világon. Az egész emberiség szemlélheti majd ragyogását hét napon és éjszakán át, ameddig az égbolton marad, és más nagy mennyei megnyilvánulások is történnek: angyalaim bejárják majd a földet, és a menny nyitva lesz, hogy nagy égi csodákat lássatok, amilyeneket emberi szem még soha azelőtt nem látott. Mindazok, akik hittel leborulnak, és imádkoznak, meg fognak gyógyulni.
Sok testi, - és lelki betegség fog meggyógyulni. Egy új Pünkösd lesz a Földön: sokan fognak majd nyelveken beszélni, és más karizmákat kapnak a Szentlélektől.
Népem örvendezni fog, és magasztalni Isten Dicsőségét. Sok megtérés lesz, és sokan kapják meg a Szentlélek Keresztséget olyanok is, akik addig távol voltak a Nyájtól. Sok lélek befejezi Egyházam üldözését, és megtér követőimhez ezekben az utolsó időkben.
Örvendezz Népem, mert közel van az eljövetelem. Dicsőségben fogok jönni, mint Népem Ragyogó, és Legfőbb Királya az Új Mennyei Jeruzsálemben az Új Ég alatt, az Új Földön várom megtisztult Népemet: Istenetek leszek, ti pedig a Választottak. Az Én Akaratom fog megvalósulni az Égben, és a Földön. Dicsőségem megnyilvánul, és az Új Jeruzsálem ragyogása beborít majd benneteket. Ti a Fény Népe lesztek, és örömötöket soha senki nem veheti már el tőletek.
Örüljetek hát, és ne legyen semmi aggodalom szívetekben, hiszen már közel van, hogy egy családdá egyesüljünk. Készüljetek Dicsőséges Keresztem megjelenésére, és a Figyelmeztetésemre: egyesüljetek imában és az énekekkel, zsoltárokkal való dicsőítésben, mert Isten Dicsősége, hogy az Én Királyságom, a Béke, Szeretet és Irgalom országa hamarosan megkezdődik. Maradjatok az Én Békémben:
a ti Végtelenül Irgalmas Jézusotok"


2019 május 20.
Az Atyaisten sürgős felhívása a Hozzá hűekhez.
Üzenet Enochnak.
      1. Angyalaim hallatni fogják a harsonáikat.



"Béke veletek Enyéim, Örökségem.


Shema (Halld Ó), Izrael:


Irgalmasságom ideje a végéhez közeleg; az ezredik Irgalom visszaszámlálása már elkezdődött. A teremtésben minden belépett az átalakulás végső fázisába. Szegény emberiség aki folytatja a bűnözést és a gyengeséget, így a hátát mutatja Nekem és nem az arcát, mert ha nem tartotok időben bűnbánatot, akkor nem lesz számotokra új hajnal! A tűzlabdák a világegyetem háborgása végett már a bolygótok pályájára álltak és sok az Akaratomat képviselik, mert azok megbüntetik a gonosz nemzetek gyengeségeit és bűneit.


Halljátok Enyéim, kik ezen nemzetekben laktok: Angyalaim hallatják majd harsonáikat 7 napon át a közelgő csapás előtt. Ez lesz az a jel, ami azt jelzi nektek, hogy el kell hagynotok azokat a nemzeteket, épp úgy, ahogy Lót tett a családjával. Ha nem mentek el onnan, akkor azt kockáztatjátok meg, hogy meghaltok az Igazságom átvonulása közben. Bűnös, keménynyakú emberiség ébredj, mert az üdvösséged forog kockán! Tudjátok, hogy életetek a világon nagyon rövid és mulandó, nincs olyan anyagi jólét, amivel megvehetitek azt vagy amivel meghosszabbíthatnátok. Csak azok, akik betartják utasításaimat és bizalmukat és reményüket Belém helyezik lesznek képesek meghosszabbítani napjaikat és látni fogják a másnap új napfelkeltének hajnalát.


Halld Izrael, Enyéim, a tragédia ideje közeleg; siessetek rendbe tenni a dolgaitokat, mert a legnagyobb gondotok az üdvösség örömének elérése legyen számotokra. Halljátok: házasságtörők, buják, tisztátalanok, paráznák, homoszexuálisok, prostituáltak, tolvajok, csalók, rágalmazók, bálványimádók, hazugok, alkoholisták, és más bűnösök, akik Isten és Törvény nélkül élnek a világon: Ha folytatjátok a bűnözést, akkor nem lesztek képesek Mennyei Királyságom örököseinek lenni.


Értsétek meg ostobák, hogy Én nem akarom a ti halálotokat, mert ti örökké éltek; ezért mint Atya kérlek titeket, hogy térjetek vissza Hozzám, mielőtt Igazságosságom Karját szabadjára engedem. Halljátok meg utolsó felhívásaimat és hagyjátok el bűneiteket és gyengeségeiteket valamint a szellemi süketségeteket, akkor holnap örökké éltek. Figyeljetek Rám mert az Irgalmasságom Bárkája távolodik az életetek reményeivel; mire vártok még, hogy felszálljatok rá? A Nap már nyugszik és hamarosan eljő az éj, amikor ez megtörténik, akkor senki se hall és ment meg titeket.


Ó Zionom mi lesz veled, mikor eljő az éj? A nemzetek lovasai és emberei már készek a háborúra; sok síró anya felkészült, hogy búcsút vegyen gyermekeitől, akik valószínűleg nem térnek vissza! Mi lesz az Én lányaimmal, mikor eljő a háború? Beszennyezi őket az ellenség és a becsületüket eltapossa. Ó Izraelem gyászoljátok a Bátraitokat, akik nem térnek vissza; öltsétek fel a szőrzsákot és öntsetek hamut a fejetekre; énekeljétek a gyászdalokat, mert a tragédia és a szomorúság napjai közelegnek! Enyéim békéje és öröme sírásba és gyászba fordul.


Minden változik, így amit ismertek, az holnap nem lesz többé; másodperc tört része alatt minden destabilizálódik; örömötök szomorúságba fordul, a béke kétségbeesésbe, a világosság sötétségbe. Csak azok, akik félik az Urat és bíznak Benne lesznek képesek sziklaszilárdak lenni a kezdődő nehéz próbák alatt.


Maradjatok meg Békémben, Enyéim, Örökségem.


Atyátok, Jahve, a Teremtés Ura.