Az első látomás során a megszólított hét gyülekezetről nyerhetünk közelebbi képet. Ezek közül ezúttal az első két gyülekezetnek küldött üzenetet nézzük meg közelebbről. Ennek során felsejlik az a gigantikus küzdelem a sötétség és a világosság erői között, mely már a kezdetektől zajlik.
A Jelenések könyve levélalakban készült, melynek címzettje hét kisázsiai gyülekezet.
Mint előző írásomban említettem, a Jelenések könyve Jézus Krisztus lelepleződése, apokalipsis-e. Jézus maga, mikor köztünk járt, az Atya lelepleződése volt szellemi értelemben. Krisztus megdicsőülését csak a hívők láthatták, ám számukra még a mai napig titok, hogy mekkora hatalom és dicsőség lett az osztályrésze mennybemenetele után Krisztusnak: „… s erről a dicsőségről próbálja a Jelenések könyve a leplet elvonni, hogy a kép ’jelein’, mintegy kormos üvegen által ebbe a fényözönbe betekintsünk.” (Csia, 37.oldal)
A lelepleződés egyben Krisztusnak és az övéinek az egyesülését is lehetővé teszi, mely a kijelentésben már végbe is megy.
Jánost a kijelentés angyala keresi fel. A Bibliában Dánielnek már megjelent egy ilyen angyal, aki Gábrielnek nevezte magát. Az angyaloknak nincsenek földi nevei, nevük jellemkép. A Gábriel jelentése: Isten vitéze. Az a harcos, bástya, akin a sötétség ereje megtörik. (Ez a név sok angyalra ráillik természetesen, ezért nem biztos, hogy ugyanarról az angyalról van szó, aki Dánielt is meglátogatta.)
Az angyal, Isten szolgája, Jánossal, a Felkent („Christos”) Jézus leleplezését közli, hogy azt adja tovább. Ez a leleplezés még csak részleges, képeken keresztül történik. A teljes lelepleződés a szemtől-szembe látás lesz majd.
A kijelentett dolgoknak nem hamarosan, hanem hirtelen, gyors egymásutánban kell megtörténniük, ez akár egy emberöltő alatt is végbemehet (lásd Mt. 23:24). Tehát nem az események kialakulásának idejéről, hanem azok lefolyásáról van szó. A végső kifejlés sem véletlenül tart ilyen sokáig. Ha az Egyház nem lenne ilyen fáradt és elaludt állapotban, az események menete is más lenne. Ezt azonban befolyásolni nem tudjuk, sőt, Isten az Egyház elalvását előre látta és azt figyelembe véve szabta meg a döntő időpontot. A középkori szentek ragyogó példái, az Egyházon belüli újra és újra előretörő megújulási mozgalmak azonban, szintén Isten akaratából, mindig közelebb tudták hozni a hajnalhasadást.
Előrevetítődik (Jel. 1:7) Jézus dicsőséges eljövetele, melyet már Isten ellenségei is látni fognak (ez a mennybemenetelnél még nem így volt).
A Jel. 1:9-17-ben János az elragadtatás állapotába kerül: „Szellemben eljutottam az Úr napjára”, tehát a szellemi látás síkjára. Ez azt jelenti, hogy János a jövőt élte át, Isten valóságában ez ténylegesen lehetséges.
János parancsot kap: amit lát, le kell írnia és el kell vinnie a hét gyülekezetnek Efézusba, Szmirnába, Pergamonba, Tiatirába, Szárdiszba, Filadelfiába és Laodiceába. A hét gyülekezet a látomásban hét arany mécslábként jelenik meg, mely az Egyházat jelképezi (a hét gyülekezet).
Jézus jobb kezében hét csillagot tart, melyek a hét gyülekezetet az igaz úton vezető emberekre utalnak.
Jézus a mécslábak, azaz a gyülekezetek között van, tehát köztük jár. Már nem egy szegényes megjelenésű földi vándor, hanem hanem dicsőséges király. Papi, ünnepi ruhában van, egész lénye pedig úgy tündököl, mint a nap. „Szeme mintha tűzláng lett volna”, azaz olyan szívbe fúró erővel lát, mely előtt a bűnös embernek le kell sütnie szemét. Jézusnak még a lába is izzó fémhez hasonló, mely ahol csak jár, mindent perzsel, ami nem égi anyagból való. Amikor megszólal, az olyan, mintha hatalmas víztömeg zúgása lenne a látomásban.
A szellemi látás sokkal valóságosabb, mint a testi. Mégis a szellemnek János számára előbb még álomképekké is kell alakítania ezt a látást. Ez azt jelenti, hogy a szellemi világot nem a maga tényleges valójában látta János, hanem tulajdonképpen egy alacsonyabb, földi ember számára is érthető szintre leegyszerűsítve, mert különben nem lehetne felfogni és kibírni sem. János előtt valóban Jézus jelent meg, aki azonban olyan megközelíthetetlen, olyan hatalmas, halandó ember számára felfoghatatlan hatalommal rendelkezik, hogy János hirtelen holtként összeesik. Jézus azonban lélekben megerősíti és János (lélekben) talpra áll (a valóságban a teste álomszerű állapotban lehetett).
Jézus minden gyülekezetnek külön üzenetet küld. Ezekben az üzenetekben a gyülekezeteket jellemzi, dícséri és ha kell, feddi is.
Az efézusi gyüklekezet (Jel. 2:1-7.)
Efézus, a maga több mint kétszázezres lakosával az ókor egyik legnagyobb városa volt. Egyben központja volt egy pogány istennő kultuszának is. Az efézusi gyülekezetet Pál, Akvila, Priszcilla és Apollósz alapították, a munkát később pedig Timótheus és János vitte tovább. A nagyvárosban meglehetősen sokféle vallás keveredett és a nagyvárosokra jellemző negatív tendenciák is jelen voltak, maguk a sátáni is erők igen aktívak voltak.
A keresztény gyülekezet is folyamatosan dolgozott, nem tűrte meg az akkoriban gyakorta felbukkanó, magukat aposotoloknak tituláló szerencsevadászokat. Ám a gyülekezeti élet gépiessé, egyre üresebbé vált és a hűtlenség kialakulásának veszélye fenyegette. „A nagy város tehát a következőként hat arra a keresztyén gyülekezetre, melynek Istennel való közössége lazul: 1. sürgő-forgó nyugtalanságba vonja, figyelmét szétszórja; 2. a kísértés számtalan alakjával kifárasztja és felzaklatja; 3. a bűnnel való megalkuvásban megpihenteti, de ugyanakkor elaltatja, s Isten hívásával szemben érzéketlenné teszi. Az efezusi gyülekezet e három fok közül csak az elsőt érte el.” (Csia, 60.oldal)
Abban az időben különböző, a vallásos jellegű, filozófiai nézetek keveredéséből szerteágazó mozgalmak burjánzottak, számos változatban, ilyen például a gnoszticizmus és az új platonizmus. Ezekben a bűntől való szabadulás vágya sok esetben természetellenes és erkölcstelen szertartásokkal vegyült. A nikolaitáktól való óvó figyelmeztetés ezekre a veszélyekre történő utalás az igében.
Amennyiben a gyülekezet nem hagy fel az öntetszelgéssel és nem néz önmagába, az Úr megvonja tőlük kegyelmét és büntetést helyez kilátásba. Még van lehetőség visszatérni a helyes útra, de a gyülekezet már rossz útra tévedt.
A szmirnai gyüklekezet (Jel. 2:8-11.)
Efezussal ellentétben Szmirna városa még ma is megvan. Élénk kereskedőváros volt. Az ottani keresztény gyülekezet komoly terrornak volt kitéve, volt, akinek vértanúhalált kellett halnia. A keresztényüldözéseket, mint más helyeken is, elszánt zsidó közösségek szították. A képmutató zsidó mentalitás ezen zsidó csoportok tipikus jegyei voltak. Mint ahogyan a Sátán egyik neve is Diabolos, azaz vádlót jelent, aki Istent rágalmazza az emberek előtt és fordítva (lásd Jób), úgy ezek a zsidók is szüntelenül rágalmazták és gyalázták a keresztényeket. A vallást csak külsőleg gyakorolták, de belül romlottak voltak. Annakidején ezt maga Jézus is a szemükbe mondta. Ez a fajta viselkedés még annál is rosszabb, mint ha valaki nem vallásos, de egyébként tisztességes, becsületes életet él. „A Sátán legerősebb várai nem a korcsmák és bordélyházak, hol gyakran önvádtól szenvedő, jobbra vágyódó lelkek vívódnak a bűn hatalmával, hanem a képmutatók zsinagógái és templomai. Jézust a papok, egyháztanácsosok és hitoktatók feszítették meg és ez örök vád minden olyan vallásos hivatalt viselő ember ellen, aki hivatását nem istenfélelemből, hanem külső, üres látszatért, vagy kapzsiságból folytatja.” (Csia, 63.oldal)
Azt olvashatjuk, hogy a gyülekezet szenvedései csak 10 napig tartanak majd. A számszimbolikában a számok nem mennyiségeket jelölnek, hanem tulajdonságokat. A tizenkettes szám a szent, isteni, a tízes pedig a földi dolgokat jelöli. Ez ebben az esetben azt jelenti, hogy a gyülekezet szenvedései múlandóak, akárcsak a földi dolgok.
Jézus a gyülekezetet nem vádolja, de ez nem azt jelenti, hogy az bűntelen lett volna. Az állandó próbatételek alatt álló gyülekezet lelkiismerete azonban bizonyára így is nagyon éber volt, ezért lehet az, hogy Jézus csak annyit kér tőlük: tartsanak ki azon az úton, melyen eddig jártak.
A küzdelem jutalma pedig ez:
a mennyei élet.
„Annak, aki győz, annak nem fog ártani a második halál.” A második halál az, amikor már nem csak a test, hanem az egész ember meghal. Ez nem álom nélküli alvás, léttelenség, hanem örök kétségbeesés, tehetetlenség, tétlenség. Ez azok sorsa, akik az égi gazdagságot életükben tudatosan, szándékosan megvetették.
A pergamoni üzenet
Pergamon Szmirnától északra, egy mély öböl végén épült. Csodás épületei messze földön híresek voltak. Itt állt a világ első könyvtára is, a könyvek előállításához használt irha a városról kapta a pergamen nevet.
Ebben a városban igen erős volt Bálám tanításának tisztelete. A pogány irányultság a vallásos köntösbe bujtatott bűnös életvitelt, parázna vágyak kiélésének legitimálását is jelentette. Szintén erős volt a keresztényüldözés, többen vértanúhalált haltak és a keresztényeket folyamatosan támadás alatt tartották.
Az ige mégis megfogalmaz feddést is a gyülekezettel szemben. A gyülekezet ragaszkodik ugyan Isten tanításaihoz, mégis megtűrte soraiban a pogánysággal szakítani nem tudó embereket, akik így bomlasztóan hatottak a többiekre is. A keresztény gyülekezet talán megértéssel fordult a földöntúli erőkkel való kapcsolatot, a földi kötöttségektől való szabadulást kereső pogányokkal szemben, ám közben maga is a bűvöletébe került a külsőségeiben érdekes, megragadó kultusznak, melyet a görög papság képviselt.
Az ige azzal is számol, hogy a keresztény gyülekezet vezetői nem ismerik fel, hogy rossz úton járnak és továbbra is azon maradnak. Ebben az esetben az Úr közbe fog avatkozni:"Ha nem teszed, sietve elmegyek hozzád és a szájamból kijövő pallossal harcolni fogok velük." (Jel.2:16.) A kétélű éles szablya képe Jézus szellemi közbeavatkozását jelenti. A kétélűség "az istenit és emberit, szellemit és lelkit elválasztó hatására" utal.
Azok, akik kitartanak, elnyerik jutalmukat: "A győzelmeseknek enni adok a rejtett mannából, fehér kövecskét is adok neki, és szavazó cserépre írva új nevet, melyet senki sem ismer, csak aki kapja." (Jel. 2:17.) A rejtett manna az égi kenyér, az égi életet jelenti. Erre vágynak a pogányok is, náluk azonban a rejtettség olyan titokzatosság, mely a csalást hivatott elrejteni. A keresztény ember számára a rejtettség az Istennel való kapcsolat emberi ésszel föl nem fogható voltára utal: arra, hogy Isten kapcsolatot enged létesíteni az emberek lelkének az ő saját lelkével. A fehér kövecske szintén a titkosságra utal a korabeli görög szavazás képén keresztül. Az új név új lelket, új lényeget, jellemet jelent.
A tiatirai gyülekezet
Tiatira ma is létező város, egykor élénk kereskedelme és ipara volt. A város lakóinak elpuhultsága, a földi örömök túlzott hajszolása a későbbi korokban is ismert volt. Benne aktív keresztény közösség működött, mely azonban nem csupán megtűrte, hanem teret engedett a Jezabel-mozgalomnak is. A tiatirai gyülekezet buzgó volt, de nem csak a jóban, hanem a rosszban is. Könnyen eltévedt. A kísértő már a gyülekezetben tevékenykedhetett és ami még rosszabb, hűtlenné tette őket Istenhez. "Megtörténik, hogy egy romlott keresztyénség átkát hordozó kor az őszintébb, nyersebb pogányság erejét és erkölcsi frissességét áhítja meg, s azt visszaállítani törekszik, de az többé nem lehetséges; a keresztyénségből visszapogányosodó nép soha többé nem lesz friss és erős." (Csia, 71.old.)
A Jezabel-tanításokra vezethető vissza például, hogy "a paradicsomi állapotok visszaidézése címén a bibliai kort követő időben bizonyos keresztyének meztelenül társalogtak összejöveteleiken." (Csia, 72.old.) Az Istentől rendelt erkölcsi törvényeket oly' buzgón feloldó "művészet", sőt maga az egész közélet napjainkban talán még erősebben fojtogatja az egészséges gondolkodású embereket, mint valaha.
Nem csupán a Jezabel-mozgalom létezett akkoriban, gombamód szaporodtak olyan tanok, melyek több vallást kevertek hagyományokkal, babonákkal. Így nem volt ritka az sem, hogy egy-egy ilyen szekta egyszerre körülmetélkedést várt el a tagjaitól, szigorú étrendet tartottak, úgy tartották, hogy Isten a teremtett világban lakik (panteisztikus értelemben), erős angyaltisztelet volt köreikben, maguk alkották meg istentiszteleteiket, szellemi fejedelemségekben hittek és azt is vallották, hogy az ember bűnbánat és önítélet nélkül is képes a szellemi világban üdvözítő tevékenységet végezni.
A Jezabel név ószövetségi eredetű, Akháb király nejére utal, aki szintén hasonló kultuszt vezetett be Izraelben.
Ez a feltehetően női szektavezető magát prófétának nevezte, ami arra enged feltételezni, hogy a mozgalomban erős spiritisztikus erők működtek és médiumok is voltak közöttük. Az ilyen körök nem egyszer számolnak be saját maguk is a Bibliában arról, hogy a csodákat tevő szellemek valójában tisztátalan szellemek voltak.
Ezen a helyen jegyzem meg, hogy a többször is feltűnő paráználkodás szó nem csak a fizikai cselekvésekre utal. Lelki értelemben vett paráználkdásról akkor beszélhetünk, ha valaki tudatosan elfordul Istentől.
A vesék és a szív vizsgálásával többször is találkozhatunk a Bibliában, párhuzamba állítva is. A korabeli ember úgy tartotta, hogy a vese az ember öntudatlan, ösztönös részének lakhelye, míg a szív a tudatos, a döntő rész helye.
A fentiek tükrében az isteni büntetés is kíméletlen lesz a Jezabel-mozgalomra nézve. Az egész mozgalomnak, az általa kitermelt tanítókkal együtt ("Jezabel gyermekei") még a híre sem fog megmaradni.
Isten követőinek nap mint nap súlyos kísértésekkel szemben kell helytállniuk, ezért az Úr nem is mér rájuk nagyobb terhet, csak maradjanak állhatatosak. A jutalmuk sem mindennapi lesz: olyan kemény, acélos jellemek keletkezhetnek így, melyeket az Úr méltónak találhat arra, hogy az eljövendő új világ igazgatásából kivegyék részüket.
Egy különösen szép ígéret is elhangzik: a hajnalcsillag odaígérése. A nappal Jézus uralkodása lesz a Földön, a hajnalcsillag maga az uralkodásra eljövő Jézus meglátása lesz majd. Ez lesz az ajándéka azoknak, akik Jézust egész életükben visszavárják.
A szárdiszi gyülekezet
Szárdisz városa igen gazdag kereskedőváros volt. Bár politikai jelentősége és gazdagsága idővel csökkent, az anyagi jólét, a gondtalan élet negatív hatásai komoly rombolást vittek véghez a gyülekezetben. Míg a tiatirai gyülekezetben még volt annyi erő, hogy küzdjön a kísértővel, Szárdiszban az istenfélő igaz emberek már kisebbségben voltak.
Mindössze néhány emberről történik említés, akik még nem mocskolták be magukat. Jézus felszólítja a gyülekezetet, hogy ébredjen fel öntelt álmából, mert ha nem teszi, az ítélet hirtelen fog eljönni rájuk.
Azok, akik ugyan nem bűntelenek, de szívük minden erejével Istent keresik és nem képesek elszakadni Istentől, tehát az igaz emberek, jutalmul tiszta életet kapnak, nem töröltetnek ki az élet könyvéből és ha eljön az ideje, ítélet nélkül léphetnek be a mennyek országába. Az élet könyve nem más, mint Isten tudata, őrző kegyelme.
A filadelfiai gyülekezet
Az üzenet elején Jézus magát a Dávid kulcsa birtokosának mondja. A kifejezés Ézs. 22:22-ből ered. Ott ez a kifejezés a Dávidtól származó királyok udvarnagyának hatalmát jelentette, rendkívül nagy hatalom volt ez. Ez azt jelenti, hogy Jézusnak van egyedül joga ahhoz, hgy Isten trónusa elé engedjen, vagy onnan kizárjon bárkit.
Filadelfia Szárdisztól délkeletre található egy völgyben, egykor kis Athénnak is nevezték. Az ottani gyülekezet feltehetően igen szegény volt: "kevés a hatalmad" (Jel. 3:8.). A keresztény gyülekezet előtt csak az lebegett, hogy Istentől ne távolodjon el. Ezért a helyes útról nem is lehetett eltávolítani. Ez a gyülekezet olyan belső nyugalmat, békét sugárzott, amit a helyi zsidók is megirigyeltek, akik különben a rájuk jellemző gőggel kezeltek mindenkit magukon kívül.
Szó esik a megkísértés órájáról. Ez az az időszak lesz, amikor a Sátánnak sikerül az egész emberiséget Isten ellen egy egységbe összefogni. Az emberiséget ekkor fogja érni Isten próbáinak azon utolsó sorozata, melyet a Jelenések könyve is leír. Ezek alól a próbák alól a filadelfiai gyülekezet mentesül. Ez nem elragadtatást jelent, hanem azt, hogy Isten itt a Földön fogja megóvni a gyülekezetet.
Itt meg kell jegyeznünk, hogy a világ és az egyház két külön fejlődés előtt áll, mindkét úton próbák és szenvedések vannak. A világ a próbákon keresztül az előbb említett istenellenes egységre fog eljutni. A csapások az egyházat az Isten iránti hűségben fogják megerősíteni. Minél tökéletesebb az egyház ebben, annál kevesebb próbatétel fog rá várni az utolsó időkben. "a világot megmenteni akaró szeretet pedig azt kívánja, hogy éppen az utolsó nagy próba idején állandóan hangozzék az egyház bizonyságtétele, hogy a világnak alkalma legyen a megmentő evangéliumot mindvégig hallani, akkor is szeretni és akkor is menteni, mikor a gyűlölet és a sötétség legnagyobb lesz a világon; tisztaságot mutatni a legnagyobb fertőben is, s bátorságot a legnagyobb terrorral szemben: ez lesz az egyház utolsó, legnagyobb próbája, mely az Úr Jézust övéiben megdicsőíti." (Csia, 84.old.) Az egyház itt nem feltétlenül a szervezeti keretet jelenti, hanem az igaz emberek gyülekezetét.
A filadelfiai gyülekezet, mintha az utolsó idők egyházára is tenne utalásokat. A győzelem már karnyújtásnyira van, de a Sátán is ekkor próbálja majd meg megsemmisíteni az egyházat. Az Istenbe vetett feltétlen hit az, ami megmentheti a gyülekezetet. Itt azonban már az egyénekről beszélünk. Ezt a harcot mindenkinek egyénileg is meg kell vívnia, bizonyítania, hogy méltó a győzelmi koszorúra.
A győztes gyülekezet kiváltságos lesz, Isten szellemi templomának, a győztesek gyülekezetének oszlopa lesz, a templom rá fog felépülni.
A laodiceai gyülekezet
Laodicea Filadelfiától délkeletre volt található, ma már csak a romjai léteznek. Eredeti neve Diopolisz volt, nevét II. Antiochus király feleségéről, Laodikéről kapta. Gyapjútermeléssel, kereskedelemmel foglalkozó jómódú iparos város volt. A gazdagság is oka lehetett annak az elbizakodottságnak és a külsőségekre sokat adó jellemnek, mely az ottani gyülekezetet jellemezte.
A gyülekezetet nem zaklatják és látszólag minden a legnagyobb rendben van. De csak látszólag. Valójában elhatározatlan, motiválatlan és öntelt gyülekezet volt ez, aki a közeli filadelfiai gyülekezetet talán le is nézte annak anyagi értelemben vett szegénysége miatt, holott igazi értelemben, szellemi értelemben pontosan a laodiceai gyülekezet volt szegény. Isten emiatt érzett utálatát jól kifejezi, hogy "ki foglak köpni számból" (Jel. 3:16).
A közeli Filadelfiában tapasztalható vallási élet miatt Laodiceában is kialakul egy vallásos közösség, mely azonban önmagával szemben vak. Az ige találóan azt tanácsolja a gyülekezetnek, hogy vegyen nála "tűzben kiégetett aranyat"(Jel. 3:18), ami nem más, mint a szent Szellem, vagyis a megtérés Istenhez.
Vegyük észre, hogy Isten még az ilyen gyülekezetnek is felkínálja a kiutat, most még csak kopogtat a lélek ajtaján. Ha nem engedik be, tovább ál. Eljön viszont majd az idő, amikor már nem kopogtatni fog a zárt ajtón, hanem betöri azt: akkor már mint Bíró fog eljönni. Az győz, aki önmagáról el tudja vonni tekintetét és azt egyedül Istenre emeli. A gyülekezet számára ez a tanács hangzik el.
A hét gyülekezet
Röviden foglaljuk össze a hét gyülekezetnek írt üzenet lényegét, átfogóan is! Az üzenetek, a feddések, a figyelmeztetések és a dicséretek nem egy-egy gyülekezetnek szólnak, ez csak a közlés formája. A megfogalmazott üzenetek időtől függetlenül az egész egyháznak, az egyház minden tagjának szólnak. A Jelenések könyvének hét gyülekezete tehát egyenlő minden idő, minden hely összes gyülekezetével. "Hiszen a hetes szám itt éppúgy egyet jelent, mint Isten hét szelleme az egy, oszthatatlan Szellemet." (Csia, 92.old.)
A Jelenések könyvének egyik isteni csodája a hét gyülekezetnek írt üzenet. Mind a hét tökéletesen megfelel a keletkezés korában valóban létezett gyülekezetek állapotainak. Mégis időtlenek, magukon viselik a mindenkori gyülekezetek főbb jellemvonásait. Nincsenek konkrét személyek, utalások sem az üzenetekben. Ez szintén Isten azon tulajdonságába enged betekinteni, hogy időtől és tértől egyszerre képes látni mindent.
A hét üzenetet divatos félremagyarázni is. Az egyik ilyen felfogás a hét üzenetet hét egyháztörténeti
korszakkal azonosítja, amit az egyháztörténetet kevésbé ismerő olvasók hajlamosak el is hinni. Ebben az esetben a legelképesztőbb dolgokkal találkozhatunk. Ezek az érvelések sokszor egy-egy számba kapaszkodnak, melyekre önkényes példákat próbálnak felhozni, például a szmirnai gyülekezet tíz napig tartó üldöztetését tíz darab(!) üldözésként értelmezik, melyekre készségesen példákat is összekeresnek az adott korból.
Az értelmezésekkor különben mindig a legegyszerűbb összefüggésekből kell kiindulnunk. Így a gyülekezetek sorrendjénél is. Nem egyháztörténeti korokat jelöl a sorrendjük, hanem a sorrendet a gyülekezetek földrajzi elhelyezkedése szabja meg, amit az üzenetvivőnek be kell járnia. Ilyen egyszerű.
Ezután el lehet gondolkodni a mélyebb összefüggéseken is. Mint említettük, nem egyháztörténeti korszakokat jelöl a hét üzenet. Egyháztörténeti típusokról van szó, azaz az egyház belső fejlődéséről, ami nem utolsó sorban sokkal hasznosabb is az egyház számára, mintha az csak a külsejére vonatkozna.
A tévtanításokat és félrevezető értelmezéseket nagyon könnyű felismerni arról, hogy azok a felületes látszatokat használják fel. Mindig azt tartsuk szem előtt, hogy a Jelenések könyve nem az egyház külső, tehát szervezeti fejlődését mutatja be, hanem a belsőt, a szellemit.
A hét gyülekezet kétféle fejlődési utat mutat be: az egyik a hanyatlás, a másik a szellemi megerősödés útja. Az üzenetek mindkét irányú fejlődésről szólnak.
Foglaljuk össze, mik fenyegetik az egyházat:
"1. hogy a saját erejére támaszkodik s az Isten szeretetével való kapcsolatot nem látja mindenekelőtt szükségesnek
2. hogy a nyomorúságba és háborgatásokba belefárad
3. hogy az istentelen világ nagyságát megkívánja
4. hogy hisz a Sátán mélységeinek
5. hogy elfelejti az ébresztést
6. hogy elfelejti igazi hazáját, a felfelé nyitott kaput és
7. hogy az önbizalom undok megelégedésével betelik." (Csia, 100.old.)
A Jelenések könyvének további fejezeteiben a 6. és 7. típusok további fejlődései lesznek láthatóak, egészen a végkifejletig. Közben az eddig megismert háttérerők előlépnek, megismerhetjük igazi lényüket, a Sátán uralma pedig a fenevadban belép a történelembe.
Németh Krisztián
