Bolygónk a japán katasztrófa óta folyamatosan remeg
Megrázó adatok: bolygónk a japán katasztrófa óta folyamatosan remeg
A napok rövidebbek lettek, a föld tengelye elmozdult, az Antarktiszon gleccserek szakadtak le: a japán földrengés nem csak az országot tolta közelebb Amerikához, de az egész földbolygót megrengette. A Spiegel tanulmánya:
Arra számítottak a japánok is, hogy földrengés lesz, de ilyen mértékűvel nem számolt senki. Az ország partjai előtt fut egy törésvonal, ahol az óceáni lemez az ázsiai kontinens alá csúszik be, körülbelül hetenként két milliméter sebességgel. A várt katasztrófa bekövetkezett március 11-én helyi idő szerint 14:46 perc 23 másodperckor: a tengerfenék kőzete nem bírta tovább a kontinens nyomását és eltört. A mérések kezdete óta ez volt a negyedik legnagyobb földrengés és hatása az egész bolygóra kiterjedt.
A rengés 129 kilométernyire indult a japán Szendai városától, ott keletkezett törés 32 kilométeres mélységben: a tengerfenék olyan gyorsan tört szét, mint egy gleccser. Három és fél percen keresztül haladt a törés a kőzetben. Végezetül a hasadék 400 kilométer hosszan húzódott egészen a tengerszinttől 60 kilométeres mélységig. A fent fekvő lemez 27 méterrel előrébb csúszott - tehát keletre - és hét métert felfelé. Ez egyike volt a legerősebb lemezmozgásoknak, amelyeket valaha is rögzítettek. A rengés az Egyesült Államok geológiai szolgálatának adatai szerint 9-es erősségű volt. Az ütközés olyan mennyiségű energiát szabadított fel, mint amennyit egy több száz méter átmérőjű meteorit becsapódása jelentett volna. Még a 376 kilométernyire fekvő Tokióban is omlottak össze épületek és remegtek a házak. Az Antarktiszon is megfigyelhető volt a hatás, a gleccserek gyorsabban szakadtak le, írta a New Scientist magazin hasábjain Jake Walter glaciológus. A méréseket azoknak a GPS készülékeknek a segítségével tudták elvégezni, amelyeket a gleccserekre telepítettek. A kontinenslemezek mozgása szokatlanul heves cunamikat váltott ki.
Az óriáshullámok a japánok számára további pusztítást jelentettek, de az óceán többi térsége megmenekült. A hullámok több száz kilométeres sebességgel rohantak Honshu partjai felé és néhány perccel keletkezésüket követően elérték a szárazföldet. A tengerfenék egyenetlenségei felfelé nyomták a hullámokat, míg azok a 15 méteres magasságot is elérték.
A cunamik jellegzetessége, hogy míg a hullámok a tenger felszínén haladnak, addig a cunamik egészen a tengerfenékről indulnak, az egész tenger mozgásban van, és ennek megfelelően nagyon sok vizet juttat a szárazföldre. Japán meredek partjai még inkább felkorbácsolták a vizet, kilométeres távolságban jutott be a tengervíz a szárazföldre.
Az óceáni térségben fekvő országok szerencséje az volt, hogy a cunami a japán partok melletti relatív sekély vizekben keletkezett, ezért túl kevés víz mozdult meg ahhoz, hogy máshol is pusztítson. Amikor a hullámok a mélyebb vizekre értek, akkor elvesztették magasságukat. A szigetek a formájuk miatt úszták meg a veszélyt, a vulkáni eredetű szárazföldek úgy állnak a tengerben, mint a ceruzák és nincs olyan talapzatuk, amin a hullámok megerősödhetnének. A cunamikat a nyílt tengeren ugyanis alig lehet észrevenni, a hajósok gyakran gyanútlanul haladnak át rajtuk. A Hawaii szigetek ezzel szemben hegyvonulatként magasodik az útban, ahol néhány méter magas cunamik okoztak csekély mértékű kárt.
Japánban 1200 GPS-állomás található, amelyek műholdon keresztül mutatják az ország helyzetét. Ezeket azért helyezték ki, mert a földmozgások előjelei lehetnek egy vulkánkitörésnek. Most ezek a szenzorok azt is jelzik, hogy milyen hatása volt a földrengésnek: Japán egycsapásra négy és fél méterrel közelebb került az Egyesült Államokhoz, de az ország nem egyforma mértékben csúszott. Délnyugaton csak kilenc millimétert haladt kelet felé, de a tengerfenéken a négy és fél méternél nagyobb mértékű is lehet az elcsúszás, csak ott nincs GPS, ami mérje.
A szárazföldi eszközök másféle mozgást is észleltek. Északkeleten Japán 75 centimétert süllyedt, amelynek végzetes következményei lehetnek, mert a cunamik így még mélyebben juthatnak be a szárazföld belsejébe.
A hatás nemcsak az embereket érintette: a földgolyó még mindig remeg, mióta a földrengés megrázta - ugy leng mint egy harang: az egész bolygó hat és fél perces időközökkel leng ki, derítették ki a bonni egyetemen. Az egész földön a talaj hullámzik, de csak néhány tizedmilliméternyit. Mivel az egész bolygó remeg, ezek óriási energiát keltenek. Ha az embereknek jobb lenne a füle, akkor hallanák az egész Földet morogni, de ezek a zajok tizenegy oktávval lejjebb vannak annál, amit az emberi fül észlelni képes. A Föld tengelye 17 centiméterrel mozdult el a NASA szerint. A rengés szinte megcsavarta a bolygót és ezzel megrövidült a nappalok hossza. Bár ennek a mértéke igen csekély, de a számítások szerint volt olyan időszak, amikor egy nap 23 óráig tartott.
A kutatókat megrázták a történtek, úgy vélték, hogy ilyesmi sohasem történhet. 9-es erősségű földrengés Japán partjai előtt szerintük sohasem következhetett volna be:
- Ehhez hasonló nyomokat sem a tengerfenéken, sem a szárazföldön nem találtak. Az elmúlt évszázadokban nem volt olyan rengés, ami ilyen erős lett volna, a cunamik ellen pedig méteres magasságú falakat építettek, amelyek Japán észak-keleti részét veszik körbe.
- A tektonikus lemezek ütközésének módja is egy mega-rengés ellen szólt: Az óceáni lemez szokatlanul meredeken csúszik az ázsiai kontinens alá. Ez azért van így, mert a kőzet nagyon régi, hideg és nehéz, ezért az elmélet szerint kevésbé erősen súrlódnak egymáson, és nem is renghet olyan sűrűn. Az élet rácáfolt erre, a cunami a falak felett pedig egyszerűen átcsapott.
Most a kutatóknak be kellett ismerniük, hogy az elméleteik tévesek voltak és azt is, hogy nem vették figyelembe a veszélyre figyelmeztető jeleket. A lemezek kora miatti feltételes biztonságot a 2004 karácsonykor Szumátrán történt cunami és földrengés már meg kellett volna, hogy cáfolja, ismerte el Emile Okal, az Evangston egyetem geofizikusa. Ráadásul Japán észak-keleti része egyre inkább meghajlott, és a keletkező nyomás levezetésére csak egy igen erős földrengés lehetett képes. Okal szerint a történtek figyelmeztetésként kell, hogy szolgáljanak más régióknak is: Tonga és a Karib térség észak-keleti része hasonlókkal kell, hogy szembenézzen.
Minél pontosabban vizsgálják a kutatók az altalajt, annál több katasztrófa nyomára lesznek figyelmesek. Japán észak-keleti részén volt már néhány cunami, erről árulkodnak a történelmi feljegyzések és a geológiai térképek is, de épp a legsúlyosabbról feledkezett el mindenki.
2001-ben Koji Minoura, a szendaji egyetem geológusa felfedezte, hogy a most érintett régiót 869-ben egy mega-cunami árasztotta el. Mivel az esemény olyan régen történt, írta Minoura, "egy nagy cunami valószínűsége egyértelműen magas". A prognózis döbbenetesen pontos volt, de a tanulmány csak most, a történtek után lett híres.
(Spiegel)
