2012. szeptember 22., szombat

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek - "The Warning"

Isten Anyja: Meg volt jövendölve gyermekem, hogy ezekben az időkben, melyben most éltek, az emberiség szíve meg fog keményedni

2012. szeptember 21. péntek, 15:05
Gyermekem, milyen gyorsan bálványozza az emberiség a hamis királyokat és a hamis isteneket.
Ma a világban sok ember nem csinál gondot abból, hogy a hamis bálványokat választják, azután még bűntudat sincs a szívükben, amikor az egyetlen igaz Isten visszautasítják.  
Meg volt jövendölve gyermekem, hogy ezekben az időkben, melyben most éltek, az emberiség szíve meg fog keményedni.
Még a saját családjukat is el fogják utasítani az öröm elérése érdekében.
Visszautasítják majd a nyomorúságban levőket, és azokat, akik éheznek, miközben a saját maguk érdekeivel fognak foglalkozni, és elkövetik a torkosság bűnét.
Ezek a napok itt vannak már, gyermekek. Miközben az emberi nem összezavarodottan, tehetetlenül vándorol, ahol semmi sem kielégítő, mindent meg fog ragadni, amiről azt hiszik, hogy kitölti az űrt. Ez az űr azért létezik, mert nem követik az Igazságot, vagy nem hűségesek Szeretett Fiam iránt.
Nemcsak a hamis isteneket bálványozzák, hanem azok iránt a szegény lelkek iránt is hűségesek, akik elősegítik a bűnt, mintha annak nem lenne jelentősége.
Aztán, amikor a mai világban Fiamról hazugságokat adnak elő nekik, akkor ők az ilyen valótlanságokat gyorsan elfogadják.
Elfogadott dolognak tekintik, ha nevetségessé teszik a Fiamat, de amikor más tanokat – melyek nem tartalmazzák az igazságot – bírálnak, akkor az emberek meglapulnak félelmükben. Ők nem félnek Fiamtól.
Nem félik az egy igaz Istent, mert nem szeretik Őt. A szívük zárva van.
Azt az utat követik, mely nem hoz vigaszt számukra. Helyette ez az út elégedetlenül és üresen hagyja őket.
Mennyire sírok, amikor az összezavarodottságot látom. Mennyire sírok Fiamért, akit a megvetésükkel annyira gyötörnek. Őt, aki oly sokat szenvedett értük, és aki a leggyötrelmesebb módon halt meg értük! De ők, a Kereszthalálának jelentőségét még nem értették meg.
Csak amikor valaki elfogadja Jézust, a Krisztust, az igaz Messiást, fogják megtalálni a békét.
Hamarosan Fiam bemutatja nekik azt a bizonyítékot, amelyet követelnek. Amikor a bizonyíték meg lesz mutatva nekik, akkor végképp választaniuk kell.
Vagy a Fiamat választják majd és az igazságot, vagy azokat a hazugságokat fogják elfogadni, melyekkel a csaló eteti őket.
Imádkozzatok gyermekek, hogy a szívek megnyíljanak, és hogy a Fiam iránti szeretet lehetővé tegye Isten gyermekei számára, hogy elfogadják Irgalmassága Kezét.

Szeretett Édesanyátok,
Az Üdvösség Anyja

Urunk Jézus Krisztus üzenete Anna Terézia által

Az engesztelés lényege
Kedveseim, tartsatok ki az imában és az engesztelő felajánlásban! Ne keressétek a kényelmeteket, mert az eltérít az engesztelés szellemétől! Napról napra formálódjatok, hogy egészen Krisztust öltsétek magatokra. Tanulékony szeretettel szolgáljátok a Szentháromságot és a felebarátot! Ne válogassatok! Fogadjatok el Isten kezéből minden helyzetet zúgolódás nélkül! Ez az igazi engesztelésnek a lényege. Mindig egyesüljetek lélekben Jézussal, így Ő veszi át tőletek a hordozás terhét. Alázatos és engedelmes szeretettel hozzátok meg mindennapi felajánlásaitokat, és akkor békesség száll lelketekre.
2012.09. 04            Anna Terézia
http://engesztelok.hu/lelkielet/az-engeszteles-lenyege

Félelem és aggódás
Kedveseim, mindig legyetek hűek ahhoz a hivatáshoz, amit a Szentháromságtól kaptatok! Kegyelmei özönét árasztotta rátok, ezért legyetek hálásak mindenkor! Kérjétek, hogy őrizzen meg benneteket küldetésetekben! Segítsen kegyelmeivel, hogy mindvégig állhatatosan kitartsatok, még a legnagyobb megpróbáltatások közepette is. Kérjétek, hogy vegyen el tőletek minden félelmet és aggódást a jövőtöket illetően, és engedjétek magatokat karjaiban tartani. Hittel, nagy bizalommal, és a Szentháromság, valamint Égi Édesanyánk iránti nagy szeretettel tűrjetek el mindent, hogy győztesen kerülhessetek ki a küzdelmekből. A hit pajzsa biztosítja számotokra a célba érkezést. Imádkozzatok, kérjetek, és akkor megadatik nektek!
2012.09. 05.       Anna Terézia
http://engesztelok.hu/lelkielet/felelem-es-aggodas


Másokat tanítani az engesztelésre

Kedveseim, járjatok elől az engesztelésben! Másokat is tanítsatok meg arra, hogyan kell Istennek tetsző felajánlásokat tenni! Ha nem beszéltek erről, akkor, ha imádkoznak is az emberek, de nem ajánlják fel azt a Szentháromságnak nemes szándékra, akkor nem sok értéket tudnak felmutatni saját maguk és mások javára. Mondjátok el nekik, miért fontos mindent, ami velük történik átadni Istennek: mert így tudtok igazán lélekben engesztelni és sokak számára üdvös kincseket gyűjteni. Ilyenkor nemcsak magatokat gazdagítjátok, hanem mindazokat is, akikért áldozatokat hoztok. Használjátok fel jól az időt és halmozzátok a lelki kincseket!
2012.09. 10.                    Anna Terézia
http://engesztelok.hu/lelkielet/masokat-tanitani-az-engesztelesre


Szüntelen ima
Kedveseim, hárítsátok el imáitokkal a gonosz kísértő támadásait! Minden fegyver a kezetekben van, csak jól kell használnotok. Imádkozzatok szüntelen, ami azt jelenti, hogy ne a problémákon gondolkozzatok, hanem azokat azonnal adjátok át a Szentháromságnak, Égi Édesanyánknak! Ti pedig azonnal, imában tartsatok minden pillanatot, hogy ne tudjon az ellenség közétek férkőzni. Szüntelen ima: gondolatban odaállni az égiekhez, különböző hatékony fohászok, szentírási részlet, zsoltárok mondatai. Természetesen a rózsafüzér imádkozása a leghatékonyabb kapaszkodótok, amit minden nap mondjatok el! Ne féljetek, csak hittel, kitartással és buzgó odaadással imádkozzatok, még akkor is, ha nem érzitek az ima ízét. Ti csak tegyetek meg mindent és a többit bízzátok az ég Urára.
2012.09. 11.      Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/szuentelen-ima



A Szent Kereszt felmagasztalása
Kedveseim, nyissátok meg szíveteket a kegyelem befogadására! Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepén gyermeki szívvel hódoljatok Urunk Keresztje előtt! Elmélkedjetek azon, milyen felbecsülhetetlen értéket hagyott Jézus számotokra, amikor megtapasztalhattok valami keveset a kereszthordozás ajándékozó szeretetéből. Bizony, hatalmas eszköz üdvösségetek szempontjából, mert rajta függött Jézus, akit átszúrtak váltságdíjul értetek. Feszüljetek hát ti is, engesztelő gyermekek, a keresztre, és engedjétek magatokat, bűneiteket odaszögezni, hogy ezen túl ne okozzatok fájdalmat és csalódást üdvözítő Urunknak. Fogadjatok el minden megpróbáltatást, hogy azokat felajánlva lelkeket mentsetek a Szentháromságnak!
2012.09. 14.          Anna Terézia

Lélektől lélekig
Kedveseim, éberen őrködjetek egymás fölött, hogy a gonosz lélek egyikőtöknek se árthasson! Legyetek figyelmesek a lelki szükségletekre, melyet szívetekben megmutat nektek a Szentlélek. Amire felfigyeltek, azt cselekedjétek is meg, mert gyorsan elmúlik a pillanat lehetősége! A legtöbbet lelketekből tudtok megtenni, a másik ember lelkéhez szólva. Csak vegyétek nagyon komolyan! Imádkozzatok, fohászkodjatok és engedjétek a Lélek nyelvét hallani, mert az biztosan odatalál, ahol a legnagyobb szükség van rá. Biztatlak, bátran imádkozzatok, imádkozzatok a nyelvek adományai által.
2012.09. 17.    Anna Terézia
http://engesztelok.hu/lelkielet/lelektl-lelekig


Az engesztelésben rejlő erő
Kedveseim, alázattal gondoljatok arra a hivatásra, melyre a Szentháromság hívott meg benneteket! Értsétek meg küldetéseteknek fontosságát, hogy a ti engesztelésetek, és felajánlott életetek nélkülözhetetlen az üdvösség történetében. Miután elfogadta életáldozatotokat a Szentháromság, onnantól kezdve pótolhatatlan kincs vagytok Számára. Féltékenyen őrizzétek szíveteket, hogy soha semmi ne tudjon benneteket eltántorítani meghívásotoktól! Mekkora erő rejtőzik egy-egy életátadásban, azt most fel sem tudjátok fogni! De hamarosan, amikor tanúságot kell tennetek hitetek buzgóságáról, megnyilvánul köztetek az igazi érték. Boldog a szív, amely felfogja, mekkora kincset hordoz a Szentháromság és égi Édesanyánk örömére.
2012.09. 18.   Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/az-engesztelesben-rejl-er



Személyes Istenkapcsolat
Kedveseim, mindig gondolkodjatok el azon, miért fontos számotokra a személyes Istenkapcsolat, hogy hogyan és mennyiben változtatja meg életeteket a Szentháromsággal való bensőséges és intim együttlét. Az engesztelés minősége függ a személyes jelenlétben való imától. Hogyan adjátok meg Istennek ezt az időt, mely meghatározza mindennapjaitok sikerét? Ha törekedtek megadni a Szentháromságnak a mindennapi dicsőítéseteket, akkor megtapasztaljátok, hogy engesztelésetek hatékonyabb lesz, mert felajánlásotokat egészen átjárja és átizzítja a szeretetkapcsolatotok Istennel. Próbáljátok meg így élni napjaitokat!
2012.09. 19.     Anna Terézia
http://engesztelok.hu/lelkielet/szemelyes-istenkapcsolat


A megújulást minden nap kérni kell!
Kedveseim, minden imátokban kérjétek a Szentháromságot, újítsa meg bennetek kegyelmeit! Ez azért nagyon fontos, mert a megújult lélekben tud kiáradni nagy erővel Isten ajándéka. Mindennap kérni kell lelketek megújítását azért, hogy frissen és üdén fogadhassátok a hozzátok érkező mennyei áldást. Minél inkább figyeltek erre, annál tökéletesebb lesz a közbenjáró szolgálatotok! Bízzátok magatokat ebben is a Szentlélekre, aki képes bennetek végbevinni átalakító csodáját. Így ti is a szeretet csodáiról tehettek tanúságot életetekkel.
2012.09. 20.    Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/a-megujulast-minden-nap-kerni-kell


Minden jóra fordítható
Kedveseim, szüntelenül tanuljatok, és készüljetek fel az élet mindennapi eseményei által! Fedezzétek fel és minden nap tudatosítsátok magatokban, mit és miért enged meg számotokra a Szentháromság! Ha valami jól sikerül, fejezzétek ki mélységes hálátokat! De ha valami rosszul sül el, akkor, amint azt felajánlottátok, kérjétek, fordítsa jóvá, amit elhibáztatok, hogy a legnagyobb jót hozza ki belőle a Szentháromság. Ez lesz a legcsodálatosabb iskola, amelyben minden jóra fordítható, a hitben gyökerező kegyelem által. Legyetek áldottak és boldogok, amiért szüntelenül gazdagodhattok a Szentháromságban!
2012.09. 21.       Anna Terézia
http://engesztelok.hu/lelkielet/minden-jora-fordithato