Mi még csak nemrégiben fedeztük fel a
gyárakat és a víztornyokat, amelyek lakásokká alakíthatók, míg a britek
ezeken már rég túl vannak és új ötlettel álltak elő. Angliában
elterjedőben van egy új lakásdivat, amely sokakat megbotránkoztat, mások
az újrahasznosítás szellemében támogatják, erről számol be Kiss-Takács Kati.
Nemrég vacsora közben említette egy ismerősöm, hogy a jövőben nem lesznek igazi bútoraink. Nem azért, mert a világ megtanul minimalistaként élni, hanem mert egyszerűen leáll a manapság ismeretes bútorgyártás. Nyomtatók lesznek, fa, fém és hasonló anyagokat imitáló patronokkal. Ha jól értelmeztem, akkor ezek a speciális nyomtatók egy teljesen új anyagra fognak nyomtatni.
Az asztal körül többen is tudni vélték, hogy a különböző patronok azért szükségesek, hogy ugyanazt az anyagot más burkolattal lehessen ellátni. Kicsit hasonlóan, mint amikor az Ikeában kiállított példány alapján választunk tölgyfa színű szekrényt, de a jövőben nem csak tölgyfában kérhetjük, hanem fémben vagy műanyagban. Nem kell várni a festék száradására, nincs aggódás hogy befér-e a kedvelt darab a szobába mert egyszerű a méretre alakítás. A vásárló feladata csupán az új bútor összeszerelése lesz. A tárgyak értékét és minőségét a nyomtató, illetve a patronok színvonala és mérete határozzák meg.
Bármennyire is erőltetem a képzeletemet, sehogy sem sikerül elképzelnem ahogy egy boltba besétálva katalógusból kiválasztom a nekem megfelelő terméket, és azt egy kék köpenyt viselő, rágózó fiatalember tizenöt perc alatt kinyomtatja. Ugyanakkor már most is sok dolog van a lakberendezésben, ami pár évtizede a legvadabb elképzelésekben sem jött elő.
Ilyen dolog a templomok otthonná átalakítása. Évekkel ezelőtt amikor néztem a tévében az aktuális Na-majd-én-átalakítom
műsort, döbbenten figyeltem, ahogy a vidám angol pár büszkén mutatta
új, átalakításra váró otthonát, egy minimum száz éves templomot.
Elmondásuk szerint csendes helyen van és fantasztikus ablakokon át
nagyszerű a kilátás.
Utánanéztem, hogy is működik egy templom átalakítása. Az egész a Viktoriánus korra (1837-1901) vezethető vissza. Gyakran előfordult hogy egy faluban két anglikán imaházat is építettek, hogy a falu egymással versengő lakói más misére tudjanak menni. Később a metodisták is vad építkezésbe kezdtek, különösen Cornwall megyében található nagyon sok templomuk. Természetesen nem maradhattak le a katolikusok sem, minden vallás a saját házából akart a legtöbbet látni az országban. Az idő múlásával (és az egyházak hatalmának hanyatlásával) azonban képtelenek voltak fenntartani ezeket a kiváló épületeket, viszont egyikük sem akarta hogy a már jelentős történelemmel bíró ingatlanukat lebontsák.
A templomot vásárlóknak nincs egyszerű dolga, mert az egyház (a helyi önkormányzattal karöltve) csak akkor adja el az épületet, ha elégedett az átalakítási tervekkel. Azt viszont csak tüzetes állapotfelmérés után lehet elkészíteni, elvégre egy száz éves épületnél már komoly szerkezeti problémák is lehetnek. Tudomásul kell venni, hogy az ingatlan külsejét nem lehet megváltoztatni, nem lehet lefesteni, nem lehet ’modern’ elemeket beépíteni, vagy éppen a környező sírokat kiüríteni. Az anglikán és metodista vallásúak közvetlenül templomuk köré temetkeztek. Az új tulajdonosnak mindig biztosítania kell, hogy az elhunytak hozzátartozói látogathassák a sírokat. Eleinte az egyház megtiltotta az épület területén történő alkohol fogyasztást is, de szerencsére ez ma már nem kerül bele a szerződésekbe!
Nem csak magán, hanem üzleti lehetőségek is vannak ezekben a templomokban, Anglián kívül is: A hollandiai Maastrichtban átalakított katedrális-hotelben szállhatunk meg, az írországi Buckfieldben tíz férőhelyes bérelhető templom-nyaralóban alhatunk, az amerikai Seattle-ben pedig egy hajdani templomból módosított tizenkét lakásos társasház otthonai közül választhatunk.
Számomra a legdöbbenetesebb átalakítást a Tesco hozta: 2010 őszén nyitották meg az angliai Bournemouth-ban a metodista templomból átalakított kisboltjukat. A templom átalakításokat sokan vitatják, de vajon mi a jobb? Egy lepusztulásra ítélt épületnek új esélyt adni, eredeti pompáját megőrizni, történelmet az utókornak megmenteni, vagy nyomtatókkal bútornak látszó tárgyakat készíteni?
Nemrég vacsora közben említette egy ismerősöm, hogy a jövőben nem lesznek igazi bútoraink. Nem azért, mert a világ megtanul minimalistaként élni, hanem mert egyszerűen leáll a manapság ismeretes bútorgyártás. Nyomtatók lesznek, fa, fém és hasonló anyagokat imitáló patronokkal. Ha jól értelmeztem, akkor ezek a speciális nyomtatók egy teljesen új anyagra fognak nyomtatni.
Az asztal körül többen is tudni vélték, hogy a különböző patronok azért szükségesek, hogy ugyanazt az anyagot más burkolattal lehessen ellátni. Kicsit hasonlóan, mint amikor az Ikeában kiállított példány alapján választunk tölgyfa színű szekrényt, de a jövőben nem csak tölgyfában kérhetjük, hanem fémben vagy műanyagban. Nem kell várni a festék száradására, nincs aggódás hogy befér-e a kedvelt darab a szobába mert egyszerű a méretre alakítás. A vásárló feladata csupán az új bútor összeszerelése lesz. A tárgyak értékét és minőségét a nyomtató, illetve a patronok színvonala és mérete határozzák meg.
Bármennyire is erőltetem a képzeletemet, sehogy sem sikerül elképzelnem ahogy egy boltba besétálva katalógusból kiválasztom a nekem megfelelő terméket, és azt egy kék köpenyt viselő, rágózó fiatalember tizenöt perc alatt kinyomtatja. Ugyanakkor már most is sok dolog van a lakberendezésben, ami pár évtizede a legvadabb elképzelésekben sem jött elő.
Ilyen dolog a templomok otthonná átalakítása. Évekkel ezelőtt amikor néztem a tévében az aktuális Na-majd-én-átalakítom
műsort, döbbenten figyeltem, ahogy a vidám angol pár büszkén mutatta
új, átalakításra váró otthonát, egy minimum száz éves templomot.
Elmondásuk szerint csendes helyen van és fantasztikus ablakokon át
nagyszerű a kilátás. Utánanéztem, hogy is működik egy templom átalakítása. Az egész a Viktoriánus korra (1837-1901) vezethető vissza. Gyakran előfordult hogy egy faluban két anglikán imaházat is építettek, hogy a falu egymással versengő lakói más misére tudjanak menni. Később a metodisták is vad építkezésbe kezdtek, különösen Cornwall megyében található nagyon sok templomuk. Természetesen nem maradhattak le a katolikusok sem, minden vallás a saját házából akart a legtöbbet látni az országban. Az idő múlásával (és az egyházak hatalmának hanyatlásával) azonban képtelenek voltak fenntartani ezeket a kiváló épületeket, viszont egyikük sem akarta hogy a már jelentős történelemmel bíró ingatlanukat lebontsák.
A templomot vásárlóknak nincs egyszerű dolga, mert az egyház (a helyi önkormányzattal karöltve) csak akkor adja el az épületet, ha elégedett az átalakítási tervekkel. Azt viszont csak tüzetes állapotfelmérés után lehet elkészíteni, elvégre egy száz éves épületnél már komoly szerkezeti problémák is lehetnek. Tudomásul kell venni, hogy az ingatlan külsejét nem lehet megváltoztatni, nem lehet lefesteni, nem lehet ’modern’ elemeket beépíteni, vagy éppen a környező sírokat kiüríteni. Az anglikán és metodista vallásúak közvetlenül templomuk köré temetkeztek. Az új tulajdonosnak mindig biztosítania kell, hogy az elhunytak hozzátartozói látogathassák a sírokat. Eleinte az egyház megtiltotta az épület területén történő alkohol fogyasztást is, de szerencsére ez ma már nem kerül bele a szerződésekbe!
Nem csak magán, hanem üzleti lehetőségek is vannak ezekben a templomokban, Anglián kívül is: A hollandiai Maastrichtban átalakított katedrális-hotelben szállhatunk meg, az írországi Buckfieldben tíz férőhelyes bérelhető templom-nyaralóban alhatunk, az amerikai Seattle-ben pedig egy hajdani templomból módosított tizenkét lakásos társasház otthonai közül választhatunk.
Számomra a legdöbbenetesebb átalakítást a Tesco hozta: 2010 őszén nyitották meg az angliai Bournemouth-ban a metodista templomból átalakított kisboltjukat. A templom átalakításokat sokan vitatják, de vajon mi a jobb? Egy lepusztulásra ítélt épületnek új esélyt adni, eredeti pompáját megőrizni, történelmet az utókornak megmenteni, vagy nyomtatókkal bútornak látszó tárgyakat készíteni?
