Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek – ‘The Warning’

Isten, az Atya: A föld meg lesz tisztítva, ahogyan Isten gyermekei is meg lesznek tisztítva minden gonoszságtól

2014. október 12. vasárnap, 18:40

Drága leányom, sok változás fog bekövetkezni, amint Fiam, Jézus Krisztus Második Eljövetel közeledik.

Ne féljetek, gyermekeim, mert ezeknek a dolgoknak gyermekeim megtisztulása érdekében meg kell történniük, hogy örvendeni tudjanak, amikor majd eljön a vég nélküli világ kezdetének a Napja.

Ígéreteim mindig beteljesedtek, és minden jól fog végződni.

Azt kívánom, hogy könyörögjetek kegyelemért a világban élő minden egyes lélek számára, hogy az emberi nem egyként egyesülhessen az Én Szememben. Hamarosan a gyűlölet, a rossz és minden igazságtalanság a világban hirtelen véget fog érni, és Királyságom Fénye rátok fog ragyogni. Béke fog uralkodni, és szeretet fogja eltölteni a Földet, amint az Új Paradicsom a maga teljes pompájában feltárul. Igazságosságom gyökerestől fog kitépni minden gonoszságot, és azok, akik Beavatkozásom ellenére továbbra is az ördöghöz ragaszkodnak, félre lesznek dobva. Ezután már több könny nem fog hullani, Szövetségem végső része pedig le fog zárulni.

Álljatok fel gyermekeim, és emeljétek fel szíveteket reménnyel és bizalommal. Én többféleképpen be fogok avatkozni, megakadályozván, hogy a gonosz cselekedetek, álnok árulások és az eretnekség elpusztítson benneteket. Az Én Időm felvirradt, és ellenségeimre le fogok sújtani, miközben igyekszem mindent a helyes sorrendben tenni, hogy minden készen legyen. A föld meg lesz tisztítva, ahogyan Isten gyermekei is meg lesznek tisztítva minden gonoszságtól, és Én fel fogom emelni a szelídeket, az alázatosakat és a gyöngéd szívűeket, hogy elfoglalják helyüket az Új Égen és Új Földön.

Soha ne veszítsétek el a reményt, mert minden Hatalom az Enyém. Jöjjetek Hozzám, kicsinyeim, és merítsetek vigaszt az irántatok való feltétel nélküli Szeretetemből. Bízzatok Bennem, és minden dicsőség a tietek lesz.

Szeretett Atyátok,

A Legmagasságosabb Isten

Elsősorban azokért jövök, akik a legméltatlanabbak Irgalmamra

2014. október 12. vasárnap, 21:20

Drága szeretett leányom, Én Isten minden gyermekének a Védelmezője Vagyok – mindnyájatoké, függetlenül a nemtől, a kortól és vallástól. Én Vagyok földi Egyházam Védelmezője, és senki sem győzedelmeskedhet vele szemben. Egyházam sértetlen marad, jóllehet sokan el fognak hagyni Engem.

Azok, akik elhagynak Engem, akik megváltoztatják Isten Igéjét, nem mondhatják, hogy Egyházamhoz tartoznak, mert Én nem védelmezhetek egy olyan egyházat, mely nem az Igazságot mondja. Hitetek valódi megpróbáltatása elkezdődött, hamarosan nagyon össze fogtok zavarodni, és nem lesz hova fordulnotok. Biztosak lehettek abban, hogy amilyen Irgalmas Én Vagyok, nem fogok csak úgy állni és az árulóknak engedni, hogy Testemet megszentségtelenítsék. Ők csak egy bizonyos pontig mehetnek el, míg Atyám Kezének mennydörgő ereje hallhatóvá nem válik.

Nektek Rám kell összpontosítanotok, és el kell fogadnotok, hogy a megpróbáltatás felerősödött, és hogy minden megjövendölt dolognak be kell következnie. Csak miután nyilvánvalóvá válnak a Kezdetektől a világ számára adott próféciák, fogja az ember teljes mértékben megérteni, hogy az Én Időm szinte már elérkezett hozzá. Soha nem szabad félnetek Tőlem, mert Szeretetem és Irgalmam határtalan. Egyedül csak azoktól féljetek, akik nem Tőlem jönnek, mert a gonosz szelleme az, mely őket a szörnyű dolgok elkövetésére hajtja. Egyedül az ima által segíthettek engesztelni bűneikért, az ilyen nagylelkű cselekedetek által eloszlathatjátok a Sátán füstjét. Az ő füstje jelenleg elnyeli a világot, azonban hogy képesek legyetek felismerni jelenlétét, sokkal nehezebb, mint azt gondolnátok. Befolyása mindig egy külsőleges dolog mögé van rejtve, mint pl. a humanitárius cselekedetek, de azt mindig a legváratlanabb időben, de mégis tiszteletteljes módon mutatja be. Az az ember, aki meg van áldva a tisztánlátás Ajándékával, meg fogja érteni, hogyan működik a Sátán. Fel fogja ismerni munkálkodását, bármennyire gondosan álcázva kerülnek is azok bemutatásra egy olyan világ számára, mely vak az Igazságra.

Hangom hamarosan fel fogja ébreszteni az ember szívében a lelkiségüket, azt az érzést, hogy valójában ki ő, annak megértését, hogy kihez tartozik, és az örök élet tudatát, amelyet Én hozni fogok nekik. Tudnotok kell, hogy amikor ez a felébresztés elkezdődik, Isten Hatalma érezhető lesz, amikor Isten Igazságszolgáltatása feltámad a hamuból, és egy Világítótorony Fénye visszahozza az életet a kopár mezőbe, amelyet a gonosz otthagyott egy kiaszott állapotban. Hangomat meg fogják hallani, és sokan meg fognak rémülni, amikor az a nap kezdetét veszi. Hangom mennydörgéshez hasonlóan fog felcsendülni, és minden igaz ember térdre fog ereszkedni Isten dicsőítésére. Elsősorban azokért jövök, akik a legméltatlanabbak Irgalmamra. Nekik kellene az utolsóknak lenniük a módért, ahogyan bántak Velem. És mégis ők lesznek elsőként bebocsátva Királyságomba. Az igazak utolsóként fognak jönni. A gonoszok lemaradnak.

Egy kő sem fog érintetlenül maradni egészen az utolsó pillanatig, és azok, akik Irgalmamért kiáltanak, megkapják azt. Azok, akik átkoznak Engem, átkozottak lesznek.

Jézusotok

A Vatikán befogadó a melegek iránt

„Isten házának ajtaját szélesre kell tárni és mindenki számára kell benne helynek lennie” – idézték a püspökök Ferenc pápa korábbi szavait

Kimondottan engedékeny hangon beszéltek a meleg és elvált katolikusok kérdéséről hétfőn a Vatikánban egy püspöki találkozón, ahol a világ minden tájáról összegyűltek egyházi vezetők. Ez a katolikus egyház eddigi merev hozzáállásának lehetséges lazulását mutathatja – véli a The New York Times. A résztvevők arra hívták fel a papok figyelmét, hogy az együttélés minden formájában a pozitívumokat keressék.

A zsinatot Ferenc pápa hívta össze, hogy megvitassák a család szerepét a mai társadalomban. Két hétig tart a tanácskozás, a hétfőn kiadott közlemény az első hét tanulságait foglalja össze.

A püspökök felszólították arra a papokat, hogy forduljanak nagyobb engedékenységgel azon hívek felé, akik eltérnek a katolikus ideáltól. A közlemény szerint „bátor lelkészi döntésre” van szükség ahhoz, hogy reflektálni tudjanak a tradicionális családmodellen kívüli kapcsolatok sokszínűségére.

Azt kérték a papoktól, hogy tanúsítsanak elfogadóbb hozzáállást a melegek iránt, akik ugyanúgy értékesek a keresztény közösségek számára és az is elhangzott, hogy az elvált és újranősült katolikusok iránt tartózkodjanak bármi olyan megjegyzéstől vagy viselkedéstől, ami miatt diszkriminálva érezhetnék magukat.

A püspökök azt hangsúlyozták, hogy tisztelettel kell tekinteni azokra is, akik az egyház életében a hagyományoktól eltérően akarnak részt venni és nem az eltérésekre kell figyelni, hanem a pozitív értékekre.

Az irányelvek megvitatását folytatják, azokat részletesen kidolgozzák, mielőtt véglegesen elfogadásra kerülnek. Noha az egyház továbbra is elsődlegesnek tartja a férfi és nő felbonthatatlan kapcsolatának szentségét, elkötelezett az iránt, hogy üzenete a mai társadalomban is időszerű legyen.

hír24

A Vatikánban ülésező Püspöki Szinódus NAGY TISZTELETTEL fordul a homoszexuálisok és a nem hagyományos párok felé. Nem látja okát a katolikus egyház, hogy ne lehetnének az egyház hasznos, megbecsült tagjai.

“El kell őket fogadnunk olyan embereknek – amilyenek! (Márminthogy az egyháznak kell elfogadnia!) Meg kell őket értenünk, és segíteni és ösztönözni kell ezeket az embereket, hogy megtalálják Istent. Ha támogatjuk őket, hasznos tagjai lehetnek az egyháznak. És ez vonatkozik az elvált párokra, a második házasságban élőkre, és a nem hagyományos párokra egyaránt” – mondta Erdő Péter bíboros, majd egyórás beszédében tegnap.

“A homoszekszuálisok között igen sok okos, tehetséges ember van, akik a keresztény közösségek javára válhatnak. Fogadjuk be őket egyházunkba, közösségünkbe. Nyilvánvaló persze, hogy ez nem oldja fel az egyház szexuális orientációjával kapcsolatos problémákat, és nem okozhat kárt a katolikus tanítás irányelveiben, ami a család és a házasság intézményét illeti”

Erdő Péter ugyanakkor hangsúlyozta: “az azonos neműek házassága ma morális kérdés, és nem szabad ezt a fajta kapcsolatot a hagyományos családok szintjére emelni.”

Erdő Péter szerint az egynemű párok által nevelt gyermekekre az egyháznak különös gondot kell fordítania. Ennek a törekvésnek prioritást kell élveznie. Emlékeztetett arra, hogy az egynemű párok gyermekörökbefogadását a római egyház 2003 – ban “mélyen erkölcstelennek” és a “gyermek helyzetével való visszaélésre alkalmasnak” minősítette.

A magyar bíboros kifejtette, hogy az egyháznak támogatnia kell az elvált, és ismét megházasodott katolikus vallásúakat, valamint a polgári házasságkötés során egybekelteket, illetve a csak egyszerűen együttélő párokat. “A polgári házasságkötés intézménye új helyzetet teremtett az egyház számára. És bár az ő véleménye szerint a polgári házasság intézményében, illetve az együttélő párok tekintetében ez a két modell nem igazán felel meg a házasság szentségének, a katolikus egyháznak gondoskodnia kell a lelkipásztori feladatok biztosításáról ezeknek a pároknak is.

“Ezek a kapcsolatok sok esetben valódi családi értékeket hordoznak, és bennük fellelhető a család mint kötelék utáni vágy.”

Erdő Péter beszéde az október 5-én kezdődött Püspöki Szinóduson hangzott el, amelynek témája a család.

Szinódus: szembeszállnak a hamis profétával a világ püspökei?

Váratlanul kemény ellenállással találta szembe magát Ferenc pápa a családról szóló rendkívüli püspöki szinóduson Rómában az újraházasodottak áldozásának kérdése kapcsán: a résztvevő főpásztorok konzervatív vezetőket választottak szóvivőként, mire válaszul Ferenc pápa kinevezett hat hozzá közel álló püspököt a záródokumentumot megszövegező bizottságba. A Hittani Kongregáció vezetője tiltakozott a média kizárása ellen. Szinódusi hírösszefoglaló.

A kollegialitás jelszavával a pápa trónra lépő Ferenc pápa szokatlanul nyílt és intenzív ellenállással találta magát szembe a család témájában általa összehívott, október 6-19. közt ülésező III. rendkívüli püspöki szinóduson.

A 191 püspök kilenc, nyelvterület alapján megszervezett csoportban dolgozik, s mindegyik csoport választott egy elnököt (moderátor), valamint egy jelentéstevőt(relátor). A csoportok többsége konzervatív szemléletű vezetőkkel állt elő: az egyik francia csoport (Gallicus A) Robert Sarah giuneai bíborost tette meg moderátornak, a másik moderátor Christoph Schönborn bécsi érsek, relátora pedig a XVI. Benedek által kinevezett Joseph André-Leonard brüsszeli prímás. A három angol csoportból az egyik (Anglicus A) a tradicionalista Raymond Leo Burke amerikai kuriális bíborost tette meg moderátornak, a másik pedig Wilfrid Fox Napier dél-afrikai érseket. A három olasz csoportból a másodiknak a moderátora Angelo Bagnasco bolognai érsek lett, az első spanyol csoporté pedig Robles Ortega mexikói bíboros.

Ők mind konzervatívnak számítanak – az afrikai főpásztorokról tudni lehet, hogy kollektíven ellene vannak az újraházasodottak áldozása engedélyezésének, mivel az afrikaiak az egyértelmű erkölcsi útmutatást szeretik, és nehéz volna a poligámia ellen küzdeni, ha a német bíboros, Walter Kasper állítólag a pápa által is támogatott álláspontja győzedelmeskedik, miszerint áldozáshoz és gyónáshoz kell engedni az elvált és újraházasodott katolikusokat.

Burke bíboros (egy vele készült videóinterjút itt tekinthet meg) megválasztása azért is érdekes, mert eddig a katolikus közvélemény úgy tudta, hogy tradicionalista nézetei miatt Burke-től még konzervatív társai is távol tartják magukat – a legutóbbi hírek szerint pedig az Apostoli Szignatúra Legfelsőbb Bíróságának (a Szentszék legfelsőbb bírósága és egyik legfontosabb szerve) 61 éves prefektusát Ferenc pápa a Máltai Lovagrend élére szeretné „száműzni” kinevezési idejének lejártával, ami egyébként a kiöregedett főpásztorok nyugdíjas pozíciója szokott lenni.

A portugál püspöki kar honlapja szerint Ferenc pápa azzal válaszolt a püspöki szinódus lépésére, hogy minden előzetes bejelentés nélkül kinevezett hat hozzá közel álló, liberálisnak számító főpásztort a szinódus zárójelentését összeállító bizottságba, amelyet a konzervatívokhoz sorolt magyar bíboros, Erdő Péter vezet, mint a szinódus főrelátora. A hat bíboros: a olasz Gianfranco Ravasi, az amerikai Donald Wuerl, Victor Manuel Fernández tiburniai érsek (Argentína), Peter Kang dél-koreai püspök, Carlos Aguiar Retes mexikói érsek és  Adolfo Nicolás Pachon jezsuita rendfőnök (egy vele készült interjú itt olvasható).

A Rorate Caeli arról is tájékoztat, hogy míg a Vatikán sajtóosztályának naponta kiadott közleményei, amelyek nevek említése nélkül foglalják össze az aznapi előadások tartalmát, azt a látszatot keltik, mintha a liberális álláspont lenne túlsúlyban az üléseken, igazából ez nem igaz. A La Stampa olasz napilap azt írta: Gerhard Müller bíboros, a Hittani Kongregáció XVI. Benedek által kinevezett, a konzervatív oldalt erősítő prefektusa nemrég azt nyilatkozta, hogy be kellene engedni az ülésekre a média képviselőit (az újságírók, amikor kiderült, hogy nem vehetnek részt az üléseken, azzal tiltakoztak: a Ferenc pápai nyitottság jegyében be kellene őket engedni), mivel „minden kereszténynek joga van hozzá, hogy tájékoztassák püspöke tevékenységéről”. Az összefoglalókban ráadásul a felszólalásokra adott reakciók sincsenek belefoglalva.

A püspöki szinódus rendkívüli ülését még 2013 októberében hívta össze mostanra a szentatya, hogy a püspöki testület megvitassa a családot érő kihívásokat. A számos megvitatandó témakör egyike, amely a legnagyobb érdeklődést váltja ki, az elváltak és újraházasodottak áldozásának kérdése, amelyet elsősorban a német püspökök szeretnének engedélyezni, élükön Walter Kasper bíborossal. Kasper Ferenc pápa egyik kedvenc teológusa, őt kérte fel a 2014 februári, a szinódust előkészítő bíborosi konzisztórium nyitóelőadásának megtartására is, azonban Kaspert akkor 85-15 arányban leszavazták a bíborosi kollégium tagjai. A mostani szinódust 2015 őszén követi egy rendes ülés. A püspöki szinódus intézményét VI. Pál pápa hozta létre a püspöki kollegialitás gyakorlására a II. Vatikáni Zsinat vége előtt, 1965-ben. A testület utoljára 2005-ben ülésezett XVI. Benedek vezetésével, akkor az Eucharisztia volt a téma. A püspöki szinódus döntést nem hozhat a pápa helyett, csak tanácsadói státusza van.


http://kereszteny.mandiner.hu/cikk/20141013_szembeszallnak_ferenc_papaval_a_vilag_puspokei

A hit nem szavazás kérdése.Raymond Leo Burke bíborossal készült interjú

A szinódus nem egy demokratikus gyűlés, ahol a püspökök azért gyűlnek össze, hogy többségi szavazással megváltoztassák a katolikus tanítást. Interjú.

Mit láthatunk a „médiafüggöny” másik oldalán, mi történik a szinóduson?

A megbeszélések aggasztó elferdítését, mivel vannak, akik támogatnak egy olyan utat egy bizonyos gyakorlat elfogadása által, amely nem egyezik a hit igazságával. Habár evidensnek kellene lennie, hogy senki nem mehet tovább ezen az ösvényen, mégis sokan bátorítanak egy, a változásra való veszélyes nyitottságot, az elváltak és újraházasodottak áldozására vonatkozóan. Nem látom, hogyan lehetséges kibékíteni egymással a házasság felbonthatatlanságának megváltoztathatatlanságát a szabálytalan helyzetben élők áldozáshoz engedésének lehetőségével. Ha ezt tesszük, akkor úgy cselekszünk, mintha vitára volna bocsátható Urunk azon tanítása, miszerint aki otthagyja feleségét és más nővel házasodik össze, házasságtörést követ el.

A „reformerek” szerint ez a tanítás túlságosan szigorú.

Elfelejtik, hogy az Úr biztosít minket afelől, hogy kegyelmével segít mindenkit, akit a házasságban való életre hív. Ez persze nem jelenti azt, hogy nem lesznek nehézségek és szenvedés, de mindig lesz isteni segítség a velük való szembenézésre és arra, hogy végül hűek maradjunk.

Úgy tűnik, mintha kisebbségi álláspontot képviselne.

Pár nappal ezelőtt láttam egy közvetítést, amelyben Kasper bíboros azt mondta, hogy a dolgok jó irányba haladnak a nyitás felé (a gyakorlat megváltozása felé). Pár szóban, az 5700000 olasz, akik nézték ezt az adást, most azt hihetik, hogy az egész szinódus ezen az úton menetel, és az Egyház elérkezett ahhoz a ponthoz, hogy megváltoztatja a házasságról vallott tanítását. De ez egyszerűen nem lehetséges. Sok püspök mondta azt a beszédében, hogy a házasságról szóló tanításban nem lehetséges változás.

De amit ön mond, az nem jelenik meg a Vatikáni Sajtóiroda napi összefoglalóiban. Ezt Müller bíboros is szóvá tette.

Nem tudom, hogyan készülnek ezek az „összefoglalók”, de úgy tűnik a számomra, hogy valami nem működik jól, ha az információkat ilyen úton manipulálják, és csak egy álláspontot hangsúlyoznak ahelyett, hogy hű képet nyújtanának a számos, kifejezésre jutott véleményről. Ez nagyon aggaszt engem, mert a püspökök jelentős része nem fogadja el az Egyház tanításával való szakítás ötletét, de ezt kevesen tudják. Csak arról beszélnek, hogy szükséges, hogy az Egyház megnyissa magát a a világ zajos kényszere előtt, mint azt Kasper bíboros javasolta februárban. A valóságban elmélete a családról és a gyakorlat új formájáról az elváltakkal és újraházasodottakkal kapcsolatban egyáltalán nem új. Már harminc évvel ezelőtt is terítékre került. De február óta új életre kelt, és nem éppen ártatlan módon gyarapodik. Ezt azonban meg kell állítani, mivel a hit hatalmas kárára lehet. Püspökök és papok mondják nekem, hogy sok elvált és újraházasodott férfi és nő kéri őket máris, hogy áldozhassanak, mivel szerintük ezt akarja Ferenc pápa. A valóság, meg kell jegyeznem, éppen az ellenkező: Ferenc pápa még nem szólalt meg a kérdésben.

De magától értetődőnek tűnik, hogy Kasper bíboros, és akik egyetértenek vele, bírják a pápa támogatását.

Ez igaz. A pápa nevezte ki Kaspert a szinódus számára, és engedte, hogy a vita ezen a nyomon haladjon tovább. De, amint egy másik bíboros mondta, a pápa ennek ellenére még nem nyilatkozott az egész ügyben. Én igazán várom a nyilatkozatát, amely csakis az Egyház teljes történelmén átvonuló, eddigi tanításával összhangban lévő nyilatkozat lehet, amely tanítás sosem változott, mert nem tud változni.

Egyes prelátusok, akik a hagyományos tanítást támogatják, azt mondják, hogy ha a pápa változásokat eszközölne (ebben a tanban), akkor támogatnák ezeket a változásokat. Nem önellentmondás ez?

Igen, ez önellentmondás, mivel a pápa Krisztus helytartója a földön, és ebből következően a hit igazságának legfőbb szolgája. Krisztus tanításának ismeretében nem látom, hogy miként lehetne lehetséges eltérni ettől a tanítástól egy doktrinális nyilatkozattal, vagy egy olyan lelkipásztori gyakorlattal, amely figyelmen kívül hagyja az igazságot.

A hangsúly a pápa szerint a kegyelmen van, s ez a legfontosabb, nem pedig csak az eszme, aminek vezetnie kell az Egyházat: nem bátorítja ez annak az illúziónak a fennmaradását, amely szerint támogathatunk egy olyan lelkipásztori gyakorlatot, amely eltér a tanítástól?

Az ötlet azon elképzelés köré épül fel, hogy lehetséges egy Egyház, ami megbocsátó, és ugyanakkor nem tiszteli az igazságot.  De engem bánt az a feneketlen elképzelés, amely szerint, akár még ma is, püspökök és papok ne lehetnének megbocsátóak. Az Egyesült Államok egy vidékies táján nőttem fel, és emlékszem, amikor gyerek voltam, volt egy pár az egyházközségben egy közeli farmról, akik a templomunkba jártak misére, de sosem áldoztak. Amikor felnőttem, megkérdeztem apámat, miért volt ez így. Minden színlelés nélkül, egyenesen válaszolt. Elmagyarázta, hogy szabálytalan állapotban élnek, és elfogadták, hogy nem áldozhatnak. A plébános nagyon kedves volt velük és megbocsátó, és imádkozott azért, hogy a kegyelem munkálkodjon azon, hogy a pár egyszer majd a katolikus hittel összhangban élhesse az életét. Igazság nélkül nem létezhet megbocsátás. A szüleim mindig arra tanítottak, hogy ha szeretjük a bűnösöket, akkor gyűlölnünk kell a bűnt, és mindent meg kell tennünk, hogy a bűnösöket elszakítsuk attól az ártalmas helyzetből, amelyben élnek.

A szobájában ott található a Szent Szív szobra. A kápolnájában, az oltár felett Jézus Szívének egy másik képe látható. Püspöki mottója: „Secundum Cor Tuum”. Ezek szerint a püspökök össze tudják egyeztetni a megbocsátást és a tanítást…

Igen, ez arról szól, hogy közel kell lenni a kimeríthetetlenhez, és sosem elszakadni az igazságtól és szeretettől, Jézus dicsőséges, átszúrt Szívétől. És akkor a pap bölcsességet és erőt tud meríteni, hogy nyáját az igazság szerint és szeretetben vezesse. A Curé d’Ars úgy határozta meg a papot, mint a Jézus Szent Szívéből jövő szeretet. A pap, aki egyesült a Szent Szívvel, nem fogja megadni magát a kísértésnek, hogy mást is mondjon a nyájának, mint Krisztus szavait, amelyeket az Egyház adott tovább hiánytalan módon. És nem fog abba a kísértésbe esni, hogy olyan szavakkal helyettesítse a tanítást, amelyek zavaros nyelvezetűek és könnyen hibához vezetnek.

A reformerek viszont állítják, hogy a szeretet, az Egyház számára, abból áll, hogy halad a világgal.

Ez azok érvelésének a sarkalatos pontja, akik változást akarnak a tanításban vagy a fegyelemben. Meglehetősen aggaszt. Azt mondják, hogy megváltoztak az idők, és többé nem beszélhetünk természettörvényről vagy a házasság felbonthatatlanságáról. De az ember nem változott. Marad továbbra is ugyanolyan, amilyennek Isten akarta. Igaz, hogy a világ szekularizáltabbá vált, de ez csak arra ok, hogy még többet beszéljünk az igazságról, világosan és erélyesen. Ez a mi kötelességünk, de amint azt Szent II. János Pál írta az Evangelium Vitae-ben, a nevén kell neveznünk a dolgokat. Nem használhatunk olyan nyelvet, ami kétértelmű, csak hogy a világ kedvére tegyünk.

A világos fogalmazás mintha nem lenne az újítók elsődleges szempontja, például nem hiszik, hogy ellentmondanak saját maguknak, amikor azt állítják, hogy az elváltak és újraházasodottak áldozását lehetővé kell tenni, ugyanakkor állítják, hogy elismerik a házasság felbonthatatlanságát.

Ha valaki komolyan megerősíti a házasság felbonthatatlanságát, megteheti a lépéseket, hogy kijavítsa a szabálytalan állapotot, amelyben találja magát, vagy nem áldozhat. Nincs középút.

Még az úgynevezett „ortodox válás” sem?

Az ortodox gyakorlat, amit az economián alapul, egy második vagy harmadik házasság lehetőségét fenntartva, amelyet bűnbánatiként értelmeznek, történelmileg és ténylegesen igen összetett. Akárhogyis, a Katolikus Egyház, amely évszázadokon át tudatában volt az ortodoxok ezen gyakorlata létezésének, valamiért mégsem vette át, az Úr szavainak alapján, ahogy az Szent Máté evangéliumában van (19,9).

Nem gondolja, ha ez az engedmény megvalósul, számos másik fogja követni?

Bizonyára. Most azt mondják, hogy csak néhány esetben tennék lehetővé. De bárki, aki ismeri az emberi természetet, tudja, hogy ha teszünk egy engedményt egy esetben, akkor a többiben is engedni fogunk. Ha az elváltak és újraházasodottak házasságát érvényesnek fogadjuk el, akkor ez kinyitja az ajtót azon kapcsolatok elismerése felé is, amelyek úgyszintén nincsenek összhangban Isten törvényével, mert le lesz rombolva a bástya, ami biztosítja azt a helyes tanítást és a megfelelő lelkipásztori gyakorlatot, amely abból származik.

Az újítók gyakran egy olyan Jézusról beszélnek, aki tolerálja a bűnt, és találkozik a népével. Ez volt a helyzet?

A Jézusról alkotott ezen kép egy olyan találmány, amit nem támasztanak alá az evangéliumok. Mindenkinek el kell gondolkodnia azon az ellentéten, ami a világ és az evangélium közt van Szent János evangéliumában. Jézus volt azon idők legnagyobb ellenfele, amelyben élt, és az marad a mi időnkben is. Különösen is arra gondolok, ahogy a házasságtörő asszonyhoz beszélt: „Én sem ítéllek el; menj, és ne vétkezz többet.” (János 8,11)

Az elváltak és újraházasodottak áldozáshoz járulásának engedélyezése veszélyezteti a házasság szentségét, de az Oltáriszentséget is. Nem észlel egy olyan mozgalmat, amely az Egyház leglényegét, szívét érinti?

A korintusiakhoz írt első levélben, a 11. fejezetben Szent Pál azt tanítja, hogy bárki, aki bűnös állapotban áldozik, a saját kárhozatát idézi elő. Az Oltáriszentség befogadása azt jelenti, hogy az áldozó egységben van Krisztussal, és alkalmazkodik hozzá. Sokan azzal válaszolnak ezt ellenzendő, hogy az Oltáriszentség nem a tökéletesek szentsége, de ez téves érvelés. Senki sem tökéletes, és az Oltáriszentség azok szentsége, aki küzdenek a tökéletességért, azon a módon, ahogy Jézus tökéletességre hív minket: legyetek tökéletesek, mint amiképp Atyátok is tökéletes a mennyben (Mt 5,48). Még azok is, akik küzdenek a tökéletességért, követnek el bűnt, és ha a halálos bűn állapotában vannak, nem járulhatnak áldozáshoz. Ahhoz, hogy áldozáshoz járulhassanak, bűnbánattal meg kell gyónniuk bűneiket, azzal az elhatározással, hogy többé nem vétkeznek. Ez mindenkire nézve kötelező, beleértve az elváltakat és újraházasodottakat is.

Ma az áldozáshoz járulás szinte már nem is szentségi cselekmény sokak számára, hanem inkább társadalmi tett. Többé nem arról van szó, hogy Istennel egyesülünk, ha áldozunk, hanem ezáltal ismerik el, hogy része vagyunk egy közösségnek. Nem ez a probléma gyökere?

Ez bizony így van. A protestáns elképzelés egyre inkább befurakodik. És ez nem csak az elváltakkal és újraházasodottakkal kapcsolatban van így. Gyakran hallani, hogy hangot adnak azon érzésnek, miszerint olyan különleges alkalmakkor, mint az elsőáldozás és gyermekeink bérmálkozása, vagy az esküvő, még a nem katolikusokat is áldozáshoz kellene engedni. De ez, még egyszer, ellentétes a hittel és az magának az Oltáriszentségnek az igazságával.

Ahelyett, hogy ezekről vitázik, mit kellene tennie a szinódusnak?

A szinódus nem egy demokratikus gyűlés, ahol a püspökök azért gyűlnek össze, hogy többségi szavazással megváltoztassák a katolikus tanítást. Azt szeretném, ha a szinódus olyan alkalom lenne, ami által a pásztorok kifejezik támogatásukat azon családok felé, akik hitüket és hivatásukat jobban akarják élni. Úgyszintén szeretném, ha a szinódus támogatásáról biztosítaná azokat a férfiakat és nőket, akik bár nehézségekkel teli helyzetben vannak, mégsem akarják elszakítani magukat az evangélium tanításától. Ennek a szinódusnak a családról kellene szólnia, ahelyett, hogy beleveszünk olyan vitákba, amelyek haszontalanok és olyan ügyekről szólnak, amelyek által meg szeretnének változtatni olyan igazságokat, amelyeket nem lehet megváltoztatni. Nézetem szerint jobb lett volna, ha ezeket az ügyeket levettük volna a napirendről, mivel ezek nem bocsáthatóak vitára. Inkább arról kéne beszélnünk, hogyan tudjuk segíteni a híveket a házasság igazságának megélésében. A gyermekek és fiatalok neveléséről kellene beszélnünk, akik anélkül készülnek házasodni, hogy ismernék a hit alapvető elemeit, és ezért aztán letörik őket az első nehézségek a házasságukban, amelyekkel szembetalálják magukat.

Nem gondolnak a reformerek azokra a katolikusokra, akik egyben tartották a családjukat, még nagyon nehéz helyzetekben is, és azokra, akik még ilyen helyzetekben is elutasították, hogy új életet kezdjenek?

Annyi sok ember, aki végigcsinálta eddig ezt a fáradságos életet, kérdez engem, hogy akkor ők most teljesen rosszul döntöttek? Azt kérdezik, hogy akkor hiába áldozták fel az életüket, mert végül mindez hasztalan volt? Ez elfogadhatatlan. Ez árulás.

Nem gondolja, hogy a morális krízis együtt jár a liturgia válságával?

Bizonyára. A zsinat utáni időszakban bekövetkezett a hitélet és az egyházi fegyelem összeomlása, amit különösen is megfigyelhettünk a liturgikus válságban. A liturgia ugyanis egy emberközpontú tevékenységgé vált. Végezetül oda lyukadtunk ki, hogy a liturgia az emberről alkotott elképzeléseink tükörképeként végezte, ahelyett, hogy Isten dicsőítéshez való jogának elismerése lenne, amint azt Ő maga kéri. Ettől a ponttól kezdve a morális szférában is a figyelem szinte kizárólag az ember szükségleteire irányul,  nem pedig arra, amit a Teremtő teremtményeinek szívébe írt. A lex orandi mindig a lex credendihez van kötve. Ha valaki nem imádkozik megfelelően, nem fog megfelelően hinni, és nem fog megfelelően viselkedni. Amikor például a hagyományos, tridenti misét megyek bemutatni, rengeteg fiatal, hűséges családot látok, sok gyermekkel. Nem hinném, hogy ezeknek a családoknak nincsenek problémái, de magától értetődő, hogy több erejük van szembenézni a problémákkal. Mindez üzen nekünk valamit. A liturgia Krisztusban való életünk legtökéletesebb és legteljesebb kifejeződése, és amikor ezt kisebbítik vagy elárulják, az minden területen árt a hívek életének.

Mit tud mondani egy pásztor egy katolikusnak, aki zavartnak érzi magát a változás ezen szeleitől?

A híveknek bátraknak kell lenniük, mert az Úr sosem fogja elhagyni az ő Egyházát. Arra kell gondolnunk, az Úr miként csendesítette le a viharzó tengert, és hogy mit mondott a tanítványainak: „Mit féltek, kishitűek?” (Mt 8,26) Ha a zavarodottság ezen időszaka veszélyezteti a hitüket, még keményebben kell dolgozniuk azon, hogy igazán katolikus életet éljenek. De tudatában vagyok, hogy ezekben az időkben így élni nagy szenvedések forrása lehet.

Nehéz nem arra gondolni, hogy ez a büntetés ideje.

Elsőként is saját magamért aggódhatom. Ha szenvedek az Egyház mostani állapota miatt, arra gondolok, hogy az Úr azt mondja nekem: megtisztulásra van szükségem. És emellett arra is gondolok, hogy ha a szenvedés olyannyira elterjedt, akkor az azt jelenti, hogy az egész Egyháznak meg kell tisztulnia. De ez nem azért van, mert Isten pusztán arra várna, hogy megbüntethessen minket. Ez a saját bűneink miatt van. Ha valamiképp elárultuk a tanítást, az erkölcsi parancsokat vagy a liturgiát, ez elkerülhetetlenül azzal jár, hogy szenvedésen megyünk keresztül, ami megtisztít minket, hogy visszatereljen a keskeny útra.

(2014. október 13.)

http://kereszteny.mandiner.hu/cikk/20141023_raymond_leo_burke_biboros_a_hit_nem_szavazas_kerdese

A liberális média csúsztatásai - Arin Mirkan emlékére

Több magyarországi media is lehozta adásban a főhírek között azt a Reuters féle riporttöredéket, ami a Donbasszban harcoló milicistáknál, és az ukrán csapatoknál harcoló nőkről szól. Az érdekesség, hogy a milíciát milíciának nevezték, nem lázadóknak, terroristáknak, stb., és hogy míg az ukrán csapatoknál egyetlen nőről volt szó, aki a Nemzeti Gárda kötelékében egészségügyi ápolóként funkcionál, addig a felkelők oldalán lévő nőkről több példát is hoztak, és időarányban 70%-ban szólt róluk a riport. Egy Irina nevű lány a milíciától, aki felderítő, azt mondja, hogy mikor a lakásában otthon volt és hullottak a gránátok meg a rakéták, sokkal jobban félt, állandóan rettegett. Ha így is-úgy is benne van a félelem ilyen szinten az életében, akkor jobb, ha értelmes dolgot választ, ahol a félelem ugyanúgy jelen van, de nem olyan szinten, és nem a tehetetlen félelem igazgatja a sorsát. Azt is elmondja, hogy akik a férfiak közül bent Donyeckben söröznek, ahelyett, hogy a fronton harcolnának, azok nem igazi férfiak, azok nadrágba öltözött nők, vagy még azok se.

A riport zárásaként elmondják - és ezt már a magyar média teszi hozzzá -, hogy a kurd Peshmerga alakulatoknál ugyanúgy jelen vannak női tagok a harccsoportokban, az Iszlám Állam elnevezésű terrorista csoport elleni küzdelemben, mint például az a kurd nő, aki Kobani ostrománál felrobbantotta magát, megölve ezzel ismeretlen számú terroristát is. Csakhogy, a liberális media itt csúsztat - a nő nem a Pesmerga tagja volt, hanem az észak-szíriai Kurd Autonóm Terület Védelmi Erőié. A két kurd fegyveres szervezet nem ugyanaz. A Pesmerga a CIA és a Moszad befolyása alatt áll, az USA és Izrael (az egyéb csatlós országokkal, köztük hazánkkal együtt) már több mint 15 éve támogatja pénzzel és fegyverrel a Pesmergát, amely az Iraki Kurdisztán Régió fegyveres ereje. A Pesmerga főparancsnoka a régió elnöke, Maszud Barzani, a Kurd Demokrata Párt elnöke, aki családi hagyományok - apja Musztafa Barzani, és az iszlámról a judaizmusra áttért nagybátyja, Ahmed Barzani - révén intenzív, és jó kapcsolatokat ápol a két titkosszolgálati szervvel, és hagyományosan ellenséges az észak-szíriai kurd szervezetekkel.

A magát megadni nem akaró, utolsó töltényig harcoló Arin Mirkan az észak-szíriai Kurd Autonóm Terület Védelmi Erői kötelékében vett részt az IS terrorista hadoszlopának feltartóztatásában. A Védelmi Erő tisztában volt vele, hogy a hatalmas túlerővel szemben nem fogják tudni sikerrel felvenni a harcot, a cél az volt, hogy a vahabita ámokfutókat addig tartóztassák fel, ameddig csak lehet, így nyerve időt a városból elmenekülő kurd civilek számára, akik között jobbára öregek, nők és gyerekek voltak, - köztük Arin Mirkan két gyermeke is. A menekülő civileket megfigyelők szerint az USA vadászgépei többször bombázták, az amerikai parancsnokság szerint “tévedésből”.

Erdogan török elnök parancsára a Kobani körüli szír-török határszakasz ugyancsak kurdok lakta törökországi oldalát a török hadsereg nagy erőkkel kivonulva lezárta, megakadályozva ezzel kurd önkéntesek csatlakozását a Kobani körül lassan bekerített véderőhöz. Arin Mirkan pedig miután utolsó töltényét is ellőtte, az őt körbevevő terroristák gyűrűjében felrobbantotta magát.

Amit ez a nő elkövetett, két gyermeket hagyva maga után, az olyan példa, ami nagyon ritkán fordul elő. Ez nem az öngyilkos, civileket mészároló, ideológiailag agymosott csecsen nők-féle stílus. Ez a nő harcolt a végsőkig, a népéért, a gyermekeiért a város körüli kurd védgyűrűben, és mikor nyilvánvalóvá vált, hogy nincs kiút, akkor robbantotta fel magát, úgy, hogy még egypár IS ördögöt is a pokolra küldött. A hősiesség ilyen szintű megnyilvánulása nagyon ritka, ezt mindannyian tudjuk. Nemhiába lázadtak fel a kurdok azonnal Európa szerte. Van egy hősük, egy mártír hősük. A hős anya képzeténél nagyobb szellemi töltet nincsen a világon. Egész Európa - vagy az EU, ha jobban tetszik - nem tud felmutatni egy ilyen szintű mártír hőst évtizedek óta, nemhogy nőben, de férfiban sem. Németországról (ahol a legtöbb Európában lévő kurd él) pedig ne is beszéljünk.

Ez egy akkora szellemi töltet, hogy az egész EU parlament csöndben, és lehajtott fejjel vette tudomásul, amikor a kurdok a Kobani körüli eseményekkel kapcsolatos atlantista magatartás elleni tiltakozás keretében bevonultak oda csütörtökön. Törökországban tíz év óta nem látott méretű kurd tüntetések vannak, a hatalom erőszakszervezetei több helyen a tömegbe lőttek, és már több mint 15-re tehető a halálos áldozatok száma. Erdogan tankokat vezényelt nemcsak a kurdok lakta nagyobb városok, de Ankara és Isztambul utcáira is.

Amit pedig a nemzetközi és magyar liberális media tesz ezzel kapcsolatban, az egy nagyon alattomos manipulálás. A valamennyire tisztánlátó emberek megörülnek, hogy végre egy pártatlan hír, hiszen a donbasszi felkelők oldalán harcoló nőket majdhogynem pozitív színben tünteti fel, és részletesen foglalkozik velük, aztán a végén elsütik azt a kicsinek tűnő, csúsztatott hazugságot a kurd nő (a mi megfogalmazásunkban hős kurd anya) szervezeti hovatartozásával kapcsolatban.

Ha az atlantista oldal liberálisainak hősök kellenek, neveljenek ki maguknak. De mivel az egész szellemiségük a hősi életvitel anti-szellemisége, így nem tudnak mást, csak ellopni a hősöket. Mert lopni azt tudnak, az biztos.

Mi pedig tisztelettel hajtunk fejet Arin Mirkan emléke előtt.

http://www.hidfo.net/2014/10/13/liberalis-media-csusztatasai-arin-mirkan-emlekere