Milyen lenne a tökéletes keresztény egység? Mit kellene ezért feláldozni? Hol tartanak ma az egység munkálásban a keresztény egyházak? Melyik irányvonalat képviseli a katolikus egyházat jelenleg vezető Ferenc pápa? Ezekre a kérdésekre keressük a választ bővebben az alábbi cikkben.
Jézus Főpapi imájában így könyörgött az Atyához: 20De nem csak értük könyörgök, hanem azokért is, akik a szavukra hinni fognak bennem.21Legyenek mindnyájan egyek. Amint te, Atyám bennem vagy s én benned, úgy legyenek ők is eggyé bennünk, hogy így elhiggye a világ, hogy te küldtél engem (Jn 17, 20-21). A keresztény egység megvalósítása valójában egy szép törekvés és az Isten tervének és akaratának megnyilvánulása lehetne, ha nem volna oly sok tényező, mely elválasztja egymástól a Szentháromság Egy Istenben hívőket. Az egység egyik legnagyobb akadálya paradox módon éppen maga Jézus, az Eucharisztia, azaz Jézus valóságos Jelenléte a Földön. Krisztus Szent Teste és Vére, mely a katolikus hívők számára az Élet forrása és a legfőbb szentség, a legtöbb protestáns felekezet számára megbotránkozás és bálvány. Az Eucharisztián kívül természetesen sok más tanításbeli különbség is szerepet játszik a keresztény Egyházak összeférhetetlenségében, mégsem túlzás azt kimondani, hogy az egység megvalósulásának mégis az Oltáriszentség léte a legfőbb akadálya.
Az egységet nekünk abban az Egyházban, melyet Urunk 2000 éve alapított, csak úgy szabad elképzelnünk, amelyben minden felekezet együtt tiszteli Jézust az Eucharisztia színei alatt. Látva viszont a nem katolikus keresztények körében az utóbbi időben tanán még kifejezettebben jelen lévő elutasítást az Oltáriszentséggel szemben, kimondhatjuk, hacsak nem történik valami az egész világot átfogó spirituális csoda, az egység ilyen módon soha nem valósulhat meg.
A kereszténység viszont, pontosabban fogalmazva annak egyik szárnya, mégis a teljes egység megvalósulásának vágyával halad előre ezen az úton láthatóan elég nagy sebességgel, miközben a hitükhöz hű katolikusok azt tapasztalhatják, hogy mindazok a megtartó erők, melyek a 2000 évig érintetlenül fennmaradtak (az Eucharisztia valódi tisztelete, más Szentségek( pl. a bűnbocsánat, betegek kenete) megbecsülése vagy azokkal való élés, a Szűzanya tisztelete vagy a Rózsafüzér imádkozása) lassan már csak a legidősebb korosztály kihalással fenyegetett szokásai lesznek, s ha ezeket a most élő fiatal katolikus nemzedék tudatosan nem viszi tovább, félő, hogy mindez néhány évtizeden belül az ökumenikus úttörők süllyesztőjébe fog kerülni.
Talán nem mindenki számára vehető észre az a lassú tendencia, mely a katolikus Egyházban az elmúlt fél évszázadban végbement. Ha csak egy aspektusát vizsgáljuk, akkor is igen szembetűnő a változás. Korábban a hívek az Egyház régi gyakorlatának megfelelően mindig térdelve és nyelvre fogadták az Eucharisztiát, kifejezve ezzel Krisztus valós Jelenléte iránti hitüket és tiszteletüket. Ma egyre inkább terjed a kézbe áldoztatás, s a térdeplők is fokozatosan eltűntek az áldozati liturgiából. Napjainkban az Szentáldozás szertartása egyre inkább a protestáns úrvacsorához kezd hasonlítani, mintsem ahhoz a tiszteletteljes magatartásformához, amit Urunk valós Jelenléte megkövetelne. Jezsuita papok körében pedig egy új, Krisztushoz teljesen méltatlan áldoztatási forma jelent meg és terjed, ahol a hívek saját magukat áldoztatják meg két szín alatt néha olyan módon is, hogy az Eucharisztia úgy van „felszolgálva” nekik az oltáron, hogy a felszentelt szolga egyáltalán nem is vesz részt az áldoztatás folyamatában. Ez az Egyházban végbemenő folyamat látszólag olyan, mintha a katolikus Egyház tudtán és akaratán kívül szép lassan megválna az Eucharisztia tiszteletétől, és a többi katolikus érték folyamatos kikopásával együtt mintegy megreformálódva a protestáns Egyházakhoz válna hasonlóvá.
Ezt látva megkockáztathatunk két kérdést: Vajon van-e összefüggés a kereszténység egyesítésének vágya és a katolikus értékek (s itt főleg a legnagyobbra, az Eucharisztiára gondoljunk) tiszteletének csökkenése közt? Lehet e- ez a folyamat szándékosan irányított intézkedések következménye? Magyarán, lehetséges-e az, hogy valakik a Szentségek lerombolása árán szeretnék megteremteni a kereszténység teljes egységét? A válaszon mindenki elgondolkozhat magában. Az viszont világosan látható, hogy az ökumenizmus komolyabb szinten történő megvalósítása, és a legfőbb katolikus értékeink védelme valójában két egymással összeegyeztethetetlen út.
Mindezek ismeretében aggodalomra ad okot számunkra az a tény, hogy Ferenc pápa- bár ezt sem nyíltan, nem gyakran és nem a nagy nyilvánosság felé kommunikálva- a keresztény egység megvalósulását igen hangsúlyos kérdésként kezelve használ olyan szavakat és tesz olyan gesztusokat az Eucharisztiával szemben, melyből úgy érezhetjük, hogy számára Krisztus valóságos Teste és Vére nem a mindenekelőtt tisztelendő és nem a katolikus megmaradás legfontosabb eszköze.
Lássuk, hogy miről is van szó:
Ferenc pápa elődjeitől eltérően az elmúlt 3 évben egyszer sem vett részt Rómában a várost átszelő nagy Úrnapi körmenetben. Valamennyi alkalommal más járművel haladt át a körmenet végcélját jelentő helyszínre, s ott várta be az ünneplő tömeget. Indokként 2016-ban a média ezt közölte „Ferenc pápa, a korábbi pápák gyakorlatától eltérően nem vett részt a körmeneten, nehogy a személyének szóló tisztelet elvonja a hívek figyelmét a „nagy Szentségtől.” http://hu.radiovaticana.va/news/2016/05/27/ferenc_p%C3%A1pa_hom%C3%ADli%C3%A1ja_%C3%BArnapj%C3%A1n/1232823
Vajon az a nagyobb veszély, hogy az egyházfő jelenléte elhomályosítja Krisztus dicsőségét vagy az, hogy az egyházfő hiánya azt kommunikálja a hívek felé, hogy Krisztus valós Jelenlétének tisztelete és annak kinyilvánítása a világ felé nem is olyan fontos?
Az a valódi alázat, ha nem vesz részt valaki az Eucharisztikus körmeneten, nehogy őt figyeljék Jézus helyett, vagy az, ha az Úr előtt letérdelve, híveinek példát adva halad végig Róma utcáin? Hogyan vezeti a juhokat a jó Pásztor felé az, aki maga nem mutatja meg, hogyan kell igazán tisztelni a Pásztort?
A médiából értesülhettünk arról is, hogy Ferenc pápa Nagycsütörtökön, egyik évben rabok, másik évben pedig menekültek lábait mosta meg. Elmondhatjuk tehát, hogy az egyházfő, elődjeitől eltérően nem megy végig letérdelve Róma utcáin megtisztelve Krisztus Szent Testét és Vérét a nyilvánosság előtt. Azon a napon viszont, mikor az Eucharisztia alapítását ünnepeljük, olyanok előtt letérdel, akiknek nagy valószínűséggel semmi közük nincs a Katolikus Egyházhoz. Vajon miért teszi ezt? Vajon miért teszi másképp, mint elődei? Mit akar számunkra ezzel üzenni?
Urunk azt felelte Péternek az utolsó vacsora előtt, mikor ő tiltakozását fejezte ki az ellen, hogy Jézus az ő lábait is megmossa: „Ha nem moslak meg, nem lehetsz közösségben velem” (Jn 13,8). A Szentírás szerint a lábmosás tehát Jézus és az ő tanítványainak teljes összetartozását fejezi ki. XVI. Benedek pápa ezt az összetartozást kifejezvén az apostolok utódjainak, paptársainak a lábát mosta meg Nagycsütörtökönként.
Mivel Jézus szavaira kell hagyatkoznunk, ti. arra, hogy a pápa a katolikus egyházat képviselve az együvé tartozás nevében mossa meg Nagycsütörtökön embertársai lábát, azt kell, hogy feltételezzük, hogy a rabok és menekültek lábának megmosásával Ferenc pápa azt akarta kifejezni, hogy mindegy, hogy a másik esetleg bűnös-e, vagy vallási hovatartozása végett nem is Krisztus-hívő, az Egyház akkor is közösséget vállal vele. Mi ez, ha nem az Isten gyermeki egység modern kori kifejezése? De megfelel-e ez annak az elvárásnak, melyet Jézus támaszt felénk az egységet illetően? A pásztoroknak nem tiszta hittel és megtisztulva kell a Menyasszonyt a Vőlegényhez vezetni?
Érdemes azt a tényezőt is kiemelni, hogy Jézus nem véletlenül az Utolsó vacsora előtt mosta meg tanítványainak lábát, hiszen, ahogy Egyházunk tanítja, csak az méltó magához venni Krisztus Testét és Vérét, aki önmaga is teljesen tiszta. Jézus szavaival: „Aki megfürdött, annak csak a lábát kell megmosni, s akkor egészen tiszta lesz” ( Jn 13, 10). Feltételezhető, hogy Urunk azért időzítette a tanítványok lábmosását pont nagycsütörtökre, hogy mielőtt az utolsó vacsorán odanyújtotta nekik Szent Testét és Vérét, megértesse velük, hogy mennyire fontos, hogy csak a teljesen megtisztult szívek egyesülhetnek Krisztussal. Ehhez képest a rabokkal és menekültekkel történő közösségvállalás és Ferenc pápa szavai „Az Eucharisztia nem a jók jutalma, hanem a gyengék és bűnösök ereje”, ismét azt az üzenetet sugallják , hogy az Egyház bárkit hajlandó befogadni, és az Eucharisztia vétele előtt nem is olyan fontos a teljes megtisztulás.
Másutt, egy Úrnapi prédikációjában Ferenc pápa ezt mondja:„Bárcsak meg tudna felelni az eucharisztikus körmenet gesztusa is Jézus rendeletének! Emlékeztessen őrá, legyen olyan gesztus, amely enni ad napjainkban az embereknek; olyan gesztus, amely megtöri hitünket és életünket Krisztus szeretete jeleként, e város és az egész virág számára” – zárta homíliáját Ferenc pápa a csütörtök esti úrnapi szentmise során.” http://hu.radiovaticana.va/news/2016/05/27/ferenc_p%C3%A1pa_hom%C3%ADli%C3%A1ja_%C3%BArnapj%C3%A1n/1232823
Ezek szerint az Eucharisztikus körmenet csak egy gesztus, mely Jézusra emlékeztet!? Megint félreérthetően fogalmaz az egyházfő, mert emlékezni azokra szoktunk, akik nincsenek köztünk. Ha valaki köztünk van, arra nem emlékezünk, hanem elkísérjük őt, s hittel megvalljuk a világnak, hogy mi hozzá tartozunk. Nem tudom, hogy össze lehet-e egyeztetni ezeket a szavakat azzal, amit egy katolikus egyházfőnek vallania kellene az Eucharisztiáról. Az emlékezés szó, sokkal inkább egy protestáns Úrvacsora kifejezéséhez illik, mintsem az Úr valós Jelenlétéhez.
Ezt, a katolikusnak nem nevezhető pápai szemléletmódot látszik megerősíteni az a videó is, mely 2014 tavaszán készült. A címe: az egység csodája már elkezdődött: https://www.youtube.com/watch?v=18B974FWR6M Ezen a felvételen láthatjuk, amint egy, a pünkösdi és más protestáns felekezetek által szervezett találkozón levetítik Ferenc pápa egyenesen nekik címzett videó üzenetét. A videóból az derül ki, hogy mind a jelenlevők, mind pedig Ferenc pápa nem titkolt szándéka, a keresztények teljes egységének előmozdítása. A videó felvételen hivatkoznak arra a katolikus és evangélikus Egyházak által 1999-ben aláírt közös nyilatkozatra, mely a hit és a cselekedetek által való megigazulás közel 500 éve fennálló vitájára tett pontot. A fenti videó felvétel fő szónoka, az azóta már tragikus körülmények közt elhunyt Tony Palmer, anglikán püspök, úgy fogalmaz: „Szeretném bejelenteni a tényt, miszerint 1999 óta vége van a lutheri protestálásnak. Ezért mi most már egy protestantizmus utáni időszakban élünk.” Egy protestáns püspök mondja ezt protestáns pap testvéreinek. S érdekes módon mindez egyáltalán nem okozott felháborodást az ott jelen lévő protestáns egyházak képviselői közt. Vajon miért? Ilyen könnyen lemondanának identitásukról? Érdemes felfigyelnünk a közös nyilatkozat aláírásának helyére és dátumára is. Helye Augsburg, az a város, ahol 1530-ban a birodalmi gyűlésen a legjelentősebb evangélikus hittétel-gyűjteményt előterjesztették. Dátuma pedig: október 31, a reformáció ünnepének napja. Mindezek azt a következtetést engedik levonni, hogy olyasvalami van készülőben, mely az 500 éve történt reformáció továbbvitele, s a protestáns Egyházakat alapjaiban véve nem fogja megingatni. A videó felvételen Tony Palmer viszont végig azt hangsúlyozza, hogy a keresztény egység megvalósításakor a protestáns Egyházak katolikus Egyházhoz való idomulásáról van szó.
De lássuk, valójában miről is van szó, mert a csattanó csak ezután következik.
Erős aggodalomra ad okot számunkra Ferenc pápa protestáns felekezeteknek küldött videó üzenete, melynek fő mondanivalóját a pápai üzenet után Tony Palmer is bővebben kifejti. Itt már túl vagyunk a tanításbeli különbségeken, megérkeztünk az egység megvalósításának legsarkalatosabb problémájához, az Eucharisztiához. A videó magyar fordításából szó szerint idézünk.
Ferenc Pápa: „Elkülönültek vagyunk, mert a bűn, ami bűneink választanak el minket egymástól. A bűneink hosszú útja ez, melyben mindannyian részt vettünk. Sóvárogva várom, hogy ez a különállás véget érjen és közösségre lépjünk egymással. Vágyom erre az ölelésre, melyről a Szentírás beszél, hogy maikor József testvérei az éhínségtől szenvedtek, lementek Egyiptomba, hogy élelmet vásároljanak. Volt pénzük, de a pénzt nem ehették meg. De valami többre leltek, mint élelemre. A testvérüket találták meg.”
Tony Palmer: „A hallás nem elég cselekednünk kell! Ferenc Pápa ölelésével családjába hív minket, mint testvéreit, és arra szólít, hogy vessünk véget különállásunknak. Maga Ferenc pápa hív minket teljes egységre és teljes közösségre. A legújszerűbb az, hogy ráébreszt minket a tényre, hogy az igazi közösség lényege nem a kenyér, hanem a testvér. Miközben kenyeret kutatunk, melyről azt hisszük szükségünk van rá, testvérünkre lelünk, amire igazából szükségünk van. Mi, akik nem vagyunk római katolikusok, ki vagyunk éhezve a kenyérre, a közösségére. De Ferenc Pápa megerősíti számunkra, hogy a kenyér másodlagos a testvériséghez képest.”
Mindketten a keresztények teljes egységéről beszélnek, s érezhetően túlmennek azon a nyíltan megfogalmazott célkitűzésen, hogy valamennyi felekezet csatlakozzon a közös nyilatkozat aláírásához. Itt ugyanis sokkal többről van szó. Kenyér közösségről vagy annak elutasításáról. Az Eucharisztia valamennyi keresztény általi közös megünnepléséről vagy annak elutasításáról. Ferenc pápa úgy fogalmaz, hogy a testvér több, mint az élelem. S hogy mit kell az élelem alatt értenünk, abban Tony Palmer erősít meg minket: „a kenyér másodlagos a testvériséghez képest, mert az igazi közösség lényege nem a kenyér, hanem a testvér.”
Ha nem tudnánk, hogy a kenyér maga az Isten Fia az Eucharisztia színei alatt, rendjén lenne ez a testvéri felfogás. Az viszont elfogadhatatlan, hogy Isten Fia helyett az ember (a testvér) kerüljön a középpontba. Az Eucharisztiát nem áldozhatjuk fel az oly sóvárogva áhított egységért, mert az a közösség, melyben nincs jelen az éltető Eucharisztia, nem más, mint egy halott közösség.
E gondolattal összefüggésben és Ferenc pápa fent idézett szavai alapján érdemes még egy kicsit tovább haladnunk. Miért éppen József testvéreinek kényszerű Egyiptomba vándorlását hozza fel példának? Hiszen tudjuk, hogy az éhség átmeneti problémájának orvoslása után soha nem tapasztalt rabigával sújtotta Egyiptom az izraelitákat. Egyiptom nem a szabadság, hanem a rabság helyévé vált. Bár a testvérek együtt voltak, s testi értelemben éhezniük sem kellett, de Istentől elszakítottan éltek. Vajon mit akar ezzel Ferenc pápa üzenni? A kenyér másodlagos? Az Úr Szent és valóságos Jelenlététől, az Oltáriszentségtől elszakadva menjünk az egység csodája felé, hogy aztán mindannyian az istentelenség rabigájába jussunk? Kell-e nekünk egy olyan egység, melyben később elnyomott rabként és az Élet Kenyere nélkül lelkileg halottként élünk?
Ha életben szeretnénk maradni, nagyon fontos emlékeznünk Jézusnak a kafarnaumi zsinagógában elmondott szavaira: „Bizony, bizony, mondom nektek: Nem Mózes adott nektek kenyeret az égből, hanem Atyám adja nektek az igazi mennyei kenyeret. 33Mert az az Isten kenyere, aki alászáll a mennyből és életet ad a világnak.” „ 48Én vagyok az élet kenyere. 49Atyáitok mannát ettek a pusztában, mégis meghaltak. 50Ez a mennyből alászállott kenyér, aki ebből eszik, nem hal meg. A kenyér, amelyet adok, a testem a világ életéért.” „Bizony, bizony, mondom nektek: Ha nem eszitek az Emberfia testét és nem isszátok a vérét, nem lesz élet bennetek.55A testem ugyanis valóságos étel, s a vérem valóságos ital. 56Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, az bennem marad, én meg benn.” (Jn. 6).
Végül pedig visszatérhetünk fő gondolatmenetünkhöz. Vajon mi történik ma az Egyházban? Mit gondoljunk a készülő keresztény egységről? Valóban arról az egységről van-e szó, melyre az Úr Jézus minket elhívott? Egységbe léphetünk-e azokkal, akik a Szent Áldozat bemutatását nem ismerik el abban a formában, ahogyan az Úr ránk hagyta? Miért érezhetjük úgy, hogy a katolikus értékeknek egyre kisebb becsülete van a katolikus vezetők körében is? Miért nem lehet a keresztény egység jelenleg folyó munkájának részleteivel a fősodrású médiában találkozni? Valamit titkolnak előlünk? Ha Ferenc pápa a protestáns híveket is meghívja Isten nagy családjába, a világon élő 1,2 milliárd katolikus hívőnek erről nem kell tudnia? S a legfőbb és legfájóbb kérdés: valóban az Eucharisztia feláldozása révén szeretné megteremteni Ferenc Pápa a keresztények egységét?
Keresztény egység vagy Eucharisztia? Önnek, Ferenc pápa, melyik a fontosabb?
Nekünk, Krisztus népének az Élet Kenyere az elsődleges, mert nélküle éhen halunk. Természetesen emellett testvéreink sorsa is fontos, ezért valamennyi keresztény testvért várjuk abba az egységbe, ahol maga Krisztus a fő, és az ő valóságos Szent Teste és Vére táplál minket.
Johannahttp://utolsoidok.hu/katolikus-egyhaz-lerombolasa
