Magdalena S. Gmehling: A csillagok kormányozzák az embereket, ámde a csillagokat Isten kormányozza

Az ismert német atomfizikus, író és pap, Bernhard Philbert 1994-ben megjelent „Offenbarung” című könyvének előszavában azt írta, hogy a hit túlvilági igazságait evilági módon kell hirdetni. Ezt a megállapítást kell figyelembe venni a következő cikk olvasásakor. Anélkül, hogy asztrológiai spekulációkba vagy kétes szimbolizmusba bocsátkoznánk, utalni lehet arra, hogy 2017. szeptember 23-án a Betlehemi csillag egyszeriségéhez hasonló csillagkonstelláció lesz, ami ritkasága (egyes beszámolók szerint 7000 évenként, mások szerint több mint 5000 évenként egyszer fordul elő) miatt rendkívüli jelentőséggel bír.

„Az égen nagy jel tűnt fel: egy asszony, öltözete a Nap, lába alatt a Hold, fején tizenkét csillagból korona. Áldott állapotban volt, gyötrelmében és szülési fájdalmában kiáltozott.” (Jel 12,1-2)

A Jupiter, amit Királycsillagnak is hívnak, 2016. november 20-án lépett be a Szűz jegyébe, ahol 42 hétig (tehát egy várandóság körülbelüli időtartamáig), vagyis 2017. szeptember 23-ig marad, mielőtt azon részén, amit a Szűz méhének lehet mondani, elhagyja a csillagzatot. Ekkor a Nap a Szűz csillagkép „vállán”, a Hold pedig a lábai alatt lesz. Ugyanekkor a Szűz csillagkép felett az Oroszlán csillagkép 9 csillaga és az ekkor éppen ott látható három bolygó, a Merkur, Mars és Venus rövid időre egy 12 csillagból álló koronát formál.

Ne felejtsük, hogy közeledik az 1917. október 13-i, Fatima-i napcsoda 100. évfordulója, és hogy Máriának e hatodik jelenését megelőző öt jelenése az eucharisztikus misztériummal volt összekötve (Portugália védangyalának a kehellyel és az ostyával történt megjelenésével a három gyermek előtt). Ma az Oltáriszentség tisztelete elvész az ökumenikus dzsungelben. A liturgia profanizálása feltartóztathatatlanul halad tovább.
„Az Istentől való elszakadásban egy sátánista misztika jön létre vaskeménységű belső konzekvenciával, mely átveszi az uralmat a föld felett: a luciferi deizmus. … Bár a gőgős gondolkozás számára egyre kevésbé bizonyíthatóan, bár az emberi ráció számára egyre kevésbé felfoghatóan, Isten nagyszerűsége és dicsősége műveiben és szavában egyre hatalmasabban és meggyőzőbben válik nyilvánvalóvá”, írja B. Philbert fent említett művében.

Maga Jézus mondja Lukács Evangéliumában: „Jelek lesznek a Napban, a Holdban és a csillagokban, a földön pedig kétségbeesett rettegés a népek között a tenger zúgása és a hullámok háborgása miatt. Az emberek meghalnak a rémülettől, és a világra zúduló szörnyűségek várásától. Az egek erői megrendülnek. Akkor majd meglátják az Emberfiát, amint eljön a felhőben, nagy hatalommal és dicsőséggel.” (lásd: Lk 21,25-31) Ugyanakkor Urunk szigorúan visszautasítja azokat, akik úgy gondolják, hogy megtudhatják ezen esemény pontos idejét. „Az egybegyűltek erre megkérdezték: »Uram, mostanában állítod helyre Izrael országát?« »Nem tartozik rátok – felelte –, hogy ismerjétek az időpontokat és a körülményeket. Ezeket az Atya szabta meg saját hatalmában.«” (ApCsel 1,6-7)
Ne felejtsük el, hogy a Biblia tele van szimbolikus jelentésekkel, és hogy Jézus ugyan nem mondta meg eljövetelének pontos idejét, de arra figyelmeztetett, hogy a) éberek legyünk; b) észre kell vennünk a megelőző jeleket, amiket fel is sorolt: „Ezután mondott nekik egy hasonlatot: »Gondoljatok a fügefára és a többi fára. Amikor már kihajtanak, tudjátok, hogy nemsokára itt a nyár. Így ti is, mihelyt látjátok, hogy ezek mind bekövetkeznek, tudjátok, hogy közel van az Isten országa.«” (Lk 21,29-31)
Például a Jelenések Könyvének 11. fejezetének 19. versében ez áll: „Megnyílt az égben az Isten temploma, és láthatóvá vált a szövetség ládája a templomban. Erre villámlás, égzengés, földrengés és nagy jégeső támadt” (Jel 11,19) –: aminek olvastán emlékeznünk kell arra, hogy a Lorettói litániában Mária egyik megszólítása: foederis arcam, a „frigynek szent szekrénye”, azaz a szövetség ládája.

A 2017. szeptember 23-i csillagkonstelláció a maga kozmikus különlegességeivel tehát egy máriás fordulatra, igen, Isten Anyja Szeplőtelen Szívének a győzelmére is utalhat. Egyesek szerint az sincs kizárva, hogy ezt követően megszűnik a [mostani zsinati] római pápaság. Péter apostol sírjából egy kő, mintegy jelentőségteljes ajándékként már korábban a fatimai zarándoktemplom tulajdonába került. Az Egyház olyannyira várt megújulása a mai Róma eleste után netán Fatimából indul majd el? [„Teljes erejéből kiáltozott: »Elesett, elesett a nagy Babilon! Ördögök tanyája lett, minden tisztátalan szellem hajléka, minden tisztátalan madár fészke, minden tisztátalan és gyűlöletes állat odúja, mert erkölcstelensége tüzes borából minden nemzet ivott, vele paráználkodtak a föld királyai, és a föld kereskedői meggazdagodtak határtalan fényűzéséből.«” (Jel 18,2-3)]
Netán az a hely, mely a legenda szerint egy mór fejedelem szép lányának nevét viseli, aki Mohamed kedvenc lánya után kapta nevét, és aki keresztényként halt meg és egy Szűz Máriának szentelt kis templomban lett eltemetve, lesz a következő világtörténések fordulópontja? Arra is emlékeznünk kell, hogy az iszlám török veszedelem idején kétszer is (1571-ben Lepantónál és 1716-ban Péterváradnál) a rózsafüzér imádsága segített a győzelem megszerzésében. Ezért rendelte el hálából XIII. Gergely pápa a Rózsafüzér Királynéja ünnepet, amit XI. Kelemen pápa az egész Egyházra kiterjesztett. 1572. október 7-én, amikor a keresztény flotta Lepantónál az oszmán birodalom túlerőben levő csapatait legyőzte, Szent V. Pius ezt a nagy győzelmet az egész keresztény világra előírt rózsafüzér-imának tulajdonította: ezért tartja az Egyház Rózsafüzér Királynéjának ünnepét október 7-én. Imádkozzátok szakadatlanul a rózsafüzért – ez volt a Fatimai Szűz legfontosabb üzenete is. …

Talán az Öröknek a végesbe való hatalmas behatolása előtt állunk? Philberth szerint Isten terve és az emberi akarat, mint titokzatos komplementáris folyamat, minden egymást kiegészítő dolgot magában foglal: rendet és szabadságot, hagyományt és haladást, anyagot és szellemet, igazságosságot és irgalmasságot: „Az Öröknek a végesbe való behatolásával az Örök legyőzi a végest. Minden korábbi történés és minden emberi élet e világban semmivé válik az Istennel való találkozás határtalansága előtt.”

---

Megjegyzés:
Minden korban voltak, akik várták a világvégét, illetve az Emberfia újraeljövetelét. Minden korban megpróbálták az emberek megfejteni a jeleket, különösen azokat, melyek az égen tűntek fel, hiszen ezek voltak a legmegrázóbbak, a legtitokzatosabbak. Köztudott, hogy hány ilyen jelmagyarázat nem vált be, és mégis. Jézus isteni voltára pont az az egyik érv, hogy az Ő eljövetelét, sőt működését, életét, de elsősorban szenvedését és halálát a próféták előre megjósolták. És Jézus egész életét jelek kísérték, fogantatásától, megszületésétől kezdve, egészen haláláig. Megszületését a Betlehemi csillag jelezte, amit csak azok láttak és értelmeztek helyesen, akik erre odafigyeltek, és akik a csillagok járását értelmezni tudták.
„Amikor a júdeai Betlehemben Heródes király idejében Jézus megszületett, bölcsek jöttek napkeletről Jeruzsálembe és kérdezősködtek: »Hol van a zsidók újszülött királya? Láttuk csillagát napkeleten s eljöttünk, hogy bemutassuk neki hódolatunkat.« Ennek hallatára Heródes király megriadt, s vele egész Jeruzsálem. Összehívta tehát a főpapokat és a nép írástudóit, és tudakozódott tőlük, hol kell a Messiásnak születnie. »Juda Betlehemében – válaszolták –, mert így jövendölt a próféta: Te Betlehem, Juda földje, egyáltalán nem vagy oly kicsi Juda nemzetségei közt, hisz belőled származik majd a vezér, aki népemnek, Izraelnek pásztora lesz.« Erre Heródes titokban magához hívatta a bölcseket és pontosan megtudakolta tőlük a csillag feltűnésének idejét. Aztán elküldte őket Betlehembe: »Menjetek – mondta –, s szerezzetek pontos értesülést a gyermek felől! Ha megtaláljátok, jelentsétek nekem, hogy én is elmenjek és hódoljak neki.« Azok meghallgatták a királyt és útra keltek. S lám, a csillag, amelyet napkeleten láttak, vezette őket, míg végre meg nem állt a hely fölött, ahol a gyermek volt. A csillagot megpillantva nagyon megörültek.” (Mt 2,1-10)

Vagy gondoljunk csak Jeruzsálem ostromára 70-ben. A keresztények akkor csak azért menekültek meg, mert emlékeztek Urunk szavaira, és időben elhagyták a várost, azaz figyeltek a jelekre. A próféciák egyik fontos tulajdonsága, hogy azok számára lesznek csak érthetők, akikhez szólnak, akik abban a korban élnek, melyekre a jövendölések vonatkoznak.
Elég arra gondolnunk, hogy János apostol Jelenések Könyvéhez ma egészen más – és sokkal logikusabb – magyarázatok születnek, mint eddig bármikor, ami igenis arra (is) utal, hogy elkövetkeztek azok a végidők, melyekre vonatkoznak. Tehát akár történik valami szeptember 23-án, akár nem, ez nem változtat azon, hogy amikor valóban történni fog valami, annak is biztosan lesznek előjelei, amiket észre kell venni, és amikre oda kell figyelni.

(forrás: einsicht-online.de – 2017. május)
http://katolikus-honlap.hu/1701/170923.htm

Urunk Jézus Krisztus üzenete Anna Terézia által

Készüljünk Pünkösdre Kilenceddel!

Válasszunk valamilyen Szentlélekhez szóló imát és az alábbi elmélkedésekből egyet-egyet!

2017. 05. 05.

Kedveseim! Legyetek nyitottak mások megsegítésére, és ne halasszatok el egyetlen lehetőséget sem. Csak az tud jót cselekedni, aki közel van Jézus Szívéhez, aki átérzi mások szenvedését, és szeretne megoldást találni testvére életére. De ha ez nem is sikerül, megmarad az együttérzés, és a tenni akarás. Ilyen esetben az ima meghozza a kívánt eredményt. Imádkozzunk bátran azok jelenlétében, akiknek segíteni szeretnénk, hiszen nem mi hozzuk el a megoldást, hanem Jézus, Akinek kezébe ajánljuk magunkat, és a szóban forgó személyt. Lássák és érezzék testvéreink, hogy készek vagytok megtenni értük mindent. Évátok amen!

2017. 05. 06.

Kedveseim! Tanuljatok meg lemondani önmagatokról és figyeljetek másokra! Meglátjátok mekkora öröm lesz számotokra, ha nem a saját magatok problémájával foglalkoztok, hanem másokét tartjátok előnyben. Megoszthatjuk nehézségeinket, de ügyeljünk arra, hogy senkit se terheljünk vele. Figyeljünk a másik ember reakcióira, és inkább őt beszéltessük, minthogy saját magunk legyünk a középpontban. Mivel Jézusnak akarunk megfelelni, ezért mindig tartsuk szemünk előtt, milyen válaszokat adunk testvéreinknek. Legyetek nyitottak, és bátran tegyetek tanúságot Jézusról.

2017. 05. 07. Oltáriszentségi Jézus

Gyermekeim! Elsősorban nektek van szükségetek rá, hogy Hozzám jöjjetek, és felfedezzétek szentségi Jelenlétemben szeretetem kiáradását. Azért van szükségetek imádni Engem, hogy elnyerjétek azokat a kegyelmeket, amelyeket szeretnék kiosztani nektek. Vágyom a szeretetetekre, hogy kifejezzétek, mennyire ragaszkodtok Hozzám. Ó, ha felismernétek az Én végtelen kicsinységemet, amellyel elrejtőztem a szentostyában, bizony komolyan vágyódnátok Utánam. Én azonban nem vagyok egyedül a Monstranciában, mert angyalaim, és szentjeim Édesanyámmal együtt jelen vannak minden tabernákulum mellett. Azért rejtőzködöm el, hogy megajándékozzalak benneteket Jelenlétemmel, és kioszthassam köztetek kegyelmeimet. Mennyire vágyom utánatok, és mennyire fáj, amikor közömbösek vagytok a Velem való bensőséges találkozásban. Ha megértenétek, hogy ilyenkor mennyire közel vagyok hozzátok, nem kételkednétek, és sietnétek megvigasztalni Engem. Legyetek áldottak, és imádkozzatok a közömbös lelkekért, hogy megtérjenek, és elfogadjanak Engem. Szeressetek, mert, határtalanul szeretlek benneteket. Jézus

2017. 05. 08.

„Testvéreim! Készüljetek, mert Jézus kiárasztja Szentlelkét rátok, és ha megértitek, hatalmas kegyelmekben részesültök. Csak akkor, ha vágytok rá, és elfogadjátok kezéből, amit akar nektek adni. Szeretetének végtelen jeleként szeretne megajándékozni a békességgel, mint folyammal, mely Tőle származik. Ne utasítsátok vissza kegyelmének kiáradását, mert nagy szükségetek lesz rá. Nem elég vágyódni Jézus ajándékai után, mert minden kegyelemmel el kell számolni, hogyan sáfárkodtunk vele. Bízzatok, mert minden szükséges eszközt megkaptok a boldoguláshoz. Legyetek nyitottak, és őrizzétek meg tisztán lelketeket a kegyelem kiáradásra.

2017. 05. 09.  

Kedveseim! Jézus szeretete irántunk soha nem lankad, és azok iránt sem, akik hátat fordítottak Neki. De akik követitek Őt, és megtartjátok parancsait, azokat Szívébe zárja. Akik szeretitek Jézust, megajándékoz benneteket Szentlelkével, és különféle ajándékokkal halmoz el. Ezek olyan karizmatikus ajándékok, amelyeket az első Pünkösdkor kaptak az apostolok, és akik befogadták. A Szentlélek nem személyválogató, ott fúj, ahol akar, és ott tölti be küldetését, ahol akarja. Akik befogadják, nagy kegyelemben részesülnek, de amelyeket számon fog kérni az Úr.

2017. 05. 10.

Kedveseim! Soha ne kételkedjetek a Szentlélek kegyelmeiben, mert amikor betölt benneteket egyértelmű lesz számotokra a változás. Senki sem fogja megakadályozni kiáradását, mert mindenki ismerni fogja erejét. A Szentlélek csak azokat fogja betölteni, akik vágynak rá és nyitottak a kegyelmek elfogadására. Aki fél, és nem készül föl érkezésére, azt el fogja kerülni. Lelkében a félelem fogja elutasítani a Szentlélek adományait. Aki elfogadja, élete teljesen megváltozik, a Szentlélek ereje által újjá születik. Vágyakozzatok, és imádkozzatok, hogy megtapasztaljátok a kegyelem kiáradását.

2017. 05. 11.   

Kedveseim! A Szentlélek olyan ajándékokat készít, amely által jól felismeritek Krisztusnak azon erényeit, amelyet tettei által vitt véghez. Nemcsak felismeritek, hanem utánozni is akarjátok Jézus cselekedeteit. Legyetek boldogok, mert ezekkel a karizmákkal követni tudjátok Jézust, aki számotokra az Út, Igazság, és az Élet. Út, mert utat mutat nekünk az Ő követésére. Igazság, mert Általa értjük meg az Igazságot, és csak így juthatunk el az örök életre. Ez az út, nagyon sok lemondással jár, de ha felismerjük, hogy Jézus halad előttünk, akkor bátran vihetjük keresztünket, mert tudjuk, hogy Ő igája édes, és az Ő terhe könnyű. Csak így ismerhetjük meg a kereszt-hordozás titkát. Kövessük Jézust, bárhová is vezet minket, akkor életünkben örömet tapasztalunk.

2017. 05. 12.

Kedveseim! Jézus feltámadása örvendeztessen meg titeket, akik hisztek Benne. Nyissátok meg szíveteket, hogy a Szentlélek kiáradása ne legyen eredménytelen bennetek. A szív megnyitásához teljes bizalomra van szükségünk, mert csak akkor leszünk képesek átadni magunkat Jézusnak. A gyermeki ráhagyatkozásban, egészen megnyitni a szívünk. De csak tiszta lélekkel tudjuk ezt megtenni, mert akkor úgy engedjük el magunkat, hogy Jézus karjaiban találunk megnyugvást. Hatalmas benső örömmel tölt el bennünket ez a tudat, mert rátalálunk arra, Aki szeret minket.

2017. 05. 13.   Szűzanya

Gyermekeim! A Fatimai jelenésem évfordulóján nagy kegyelmeket készítettem mindazoknak, akik szeretettel emlékeznek meg Rólam. Édesanyátok vagyok, aki különös módon gondoskodom rólatok, és minden eszközt megragadok, hogy Szent Fiamhoz vezesselek benneteket. Fogjatok össze, és segítsetek nekem, hogy a rózsafüzér imádság mindenhová eljusson. Ismertessétek meg gyermekeitekkel és unokáitokkal, hogy örömmel imádkozzák mindenhol a szent titkokat. A gyermekek imája a leghatékonyabb. Tanítsátok meg nekik, és minden nap imádkozzátok velem együtt a rózsafüzért. Nem véletlenül kérte Jézus, hogy a három Fatimai gyermeknek adjam át az üzenetet. A gyermeki szív a legnyitottabb, hogy eljusson hozzá a kegyelem. Szerettessétek meg velük az imádságot. Édesanyátok

Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/1229-keszuljunk-punkosdre-kilenceddel

„Mi, papok viseljük a felelősséget, mert elhagytuk az élő víz forrását” (Részlet Dr. Otto Katzer prédikációjából)

Megjegyzés:
VI. Pius pápa Auctorem fidei bullájában ítélte el az 1786-ban Pistoia-ban tartott szinódus tévtanait – lásd DH 2600-2700.]

---

Mint már említettük, mi mindig készek vagyunk a hibát másokban keresni. De ma ki kell mondanunk, hogy mi magunk és elsősorban a klérus a felelős azért a szerencsétlenségért, amibe ez a világ került. Ezek nem az én szavaim, hanem az Apostoli Szék képviselőinek a szavai a Trienti Zsinat megnyitóján. Ők hangsúlyozták ki a beiktató beszéd bevezetőjében: „Azért jöttünk össze, hogy a bajokat leküzdjük, melyek elsősorban az eretnekségek, az egyházi fegyelem és erkölcsök felbomlása, a háborúk. Most ki kell mondani, hogy mi magunk, vagyis mi, papok, viseljük ezekért elsősorban a felelősséget, mert elhagytuk az élő víz forrását, és ehhez egy még nagyobb bajt is hozzáadtunk, nevezetesen azt, hogy azt hittük, hogy saját okosságunkkal képesek leszünk e bajokat orvosolni.”
A Szentírás szavai azok, melyeket meg kell fontolnunk: „Mert kétszeres gonoszságot követett el népem: elhagytak, engem, az élő vizek forrását, azért, hogy ciszternákat ássanak maguknak, ciszternákat, amelyek megrepedeznek, így nem tarthatják meg a vizet.” (Jer 2,13) – Mit jelentenek a repedezett ciszternák, ha nem saját okoskodásunkat, melyekkel lemondunk a Szentlélek segítségéről, és saját eszünkkel és saját erőnkkel próbálunk boldogulni egy olyan dologban, melyben rendet teremteni egyedül Isten joga?

„A legnagyobb baj az eretnekségek. … Megfelel az igazságosságnak, hogy vétkesnek ítéljük magunkat, mert amikor az eretnekségek felbukkantak, nem léptünk közbe, hogy kiirtsuk, hanem hagytuk tovább burjánzani őket, és ily módon ugyanannyira hibásak vagyunk, mint azok, akik a konkolyt elszórták. Az egyházi fegyelem és erkölcsök azáltal lettek megsértve, hogy nem vettük tekintetbe az Apostoli Szék megtámadhatatlan határozatait, és ezzel lemondtunk a Szentlélekről, sőt megvetettük Őt. Közületek ki ne tudná, hogy minden pozitív erő egyedül Krisztusnak a kereszten hozott áldozatának a megjelenítéséből és megújításából ered, és ha ez akadályoztatva van, mint ahogy ez ma történik, a negatív válik úrrá. És ha emiatt szenvedünk, akkor ez a mi hibánk, és elsősorban a klérusé, de közületek minden egyesé is.”

II. Lipót, Toscana nagyhercege 1786-ban a fennhatósága alá tartozó püspököknek egy 57 cikkelyből álló Memorandumot küldött az egyházfegyelem megújításáról. Ezek elfogadására hívott össze Scipione de’Ricci püspök egy zsinatot a toscanai Pistoia-ba. E zsinat határozatai magjukban mind azokat a követeléseket tartalmazták, amit aztán az ú. n. II. Vatikáni Zsinat csaknem 200 évvel később elfogadott és elterjesztett: a liturgia átalakítását, a megrövidítését, a népnyelv bevezetését, a hangos előadást, a breviárium átdolgozását stb. Mindezek az eretnek jozefinizmus és janzenizmus termékei voltak, melyek hivatalos, konkrét formában itt jelentek meg.
De Izrael pásztora akkor nem aludt. VI. Pius teljes erejével fellépett e szinódus ellen, és az itt hozott határozatok közül 85 tételt elítélt Auctorem fidei, 1794-ben kiadott bullájában. E bulla meghagyásai és szankciói így szólnak: „Parancsoljuk tehát az összes, mindkét nemből való krisztushívőnek, hogy ne merészkedjenek a felsorolt tételekről és tanításokról másképp gondolkodni, tanítani és azokkal kapcsolatban a szószékről beszélni, mint ahogy rendelkezésünkben nyilatkozunk: mégpedig úgy, hogy aki ezeket vagy közülük valamelyiket összekapcsolva vagy külön-külön tanítja, védelmezi, kiadja, vagy róluk akár vita címén, nyilvánosan vagy magánérintkezésben … hacsak nem támadó szándékkal – megnyilatkozik, pusztán ezen tettéért mindenféle további magyarázat nélkül az egyházi büntetéseknek és más, a hasonló dolgokat elkövetők ellen a jogban meghatározott büntetéseknek (azaz a kiközösítésnek) teszi ki magát.” (DH 2694)

Az, hogy a klérus ignorálta ezen apostoli konstitúciót, nem változtat semmit a lényegen: a kiközösítés érvényes és örök időkre érvényes marad mindazok számára, akik a Pistoia-i zsinat téves határozatait hirdetik és alkalmazzák [vagyis mára már az egész zsinati szektára]. Hiszen VI. Pius bullája egyértelműen a csalatkozhatatlan Tanítóhivatal része, vagyis nem egy pápa, hanem maga a Szentlélek beszélt belőle.

Mi tehát a ti dolgotok, amit, ha nem tesztek meg, magatok is felelőssé váltok: A katekizmust kézbe venni, és újra és újra elolvasni, különösen korunk zűrzavaraiban. És ha valaki hozzátok jön, és mást mond, mint ami a régi katolikus katekizmusban le van írva, akkor bárki is legyen az, nem tagja az Egyháznak. Senki nem állíthatja közületek, hogy nem tud eligazodni a mai káoszban, hiszen mindenkinek rendelkezésére áll csaknem kétezer év katolikus tévedhetetlen tanítása.

Ezért kérjük a Szentlelket, hogy jöjjön – Veni, Sancte Spiritus – és újítsa meg ezt a szegény világot, ami a nyomorúságban és a bűnben lassan elpusztul. Amen.

(forrás: www.einsicht-aktuell.de – 2017. május)
http://katolikus-honlap.hu/1701/katzer.htm

1.
„Mondom nektek, hasonló öröm leszen az Isten angyalai közt egy megtérő bűnösön”

Pünkösd utáni harmadik vasárnap evangéliuma e mondattal végződik: „Ita dico vobis: gáudium erit coram Angelis Dei super uno peccatóre poeniténtiam agénte.” (Lk 15,10)
E latin mondat magyar fordítása a Dr. Szunyogh Xavér-misszálé 1933-as kiadásában így hangzik: „Mondom nektek, hasonló öröm leszen az Isten angyalai közt egy megtérő bűnösön.”
Ugyanez a mondat a Szent István Társulat 1992-ben megjelent kiadásában Dr. Kosztolányi István fordításában így szól: „Mondom nektek, az Isten angyalai is éppígy örülnek majd egy megtérő bűnösnek.”
A Schott-féle német misszálé (1950-es kiadás) így fordítja e mondatot: „Ebenso, sage ich euch, ist Freude bei den Engeln Gottes über einen einzigen Sünder, der Buße tut.” – Magyarul: „Ugyanígy, mondom nektek, lesz öröm Isten angyalai közt egyetlen egy bűnösön, aki bűnbánatot tart.”

Egyértelmű, hogy a magyar fordítás ferdít: Míg a német az eredeti latin szöveget adja vissza, a magyar a pontosság rovására magyarosít, ami egy szépirodalmi műben helyénvaló lehet, de egy ilyen fontos szövegben, Urunk Jézus Krisztus szavainak hű tolmácsolásában félremagyarázható. Az az ismert, Aquinói Szent Tamásnak tulajdonított mondat, miszerint egyetlen ember lelki üdve fontosabb, mint az egész materiális világ, Jézusnak pont e kijelentésére épül.
A kérdéses mondatnak ugyanis éppen e szavak a legfontosabb jellegzetességei: 1) „egyetlen” megtérőn is nagy az öröm a mennyben, 2) olyan megtérőnek örülnek, aki „bűnbánatot tart”. Ez utóbbi kifejezés éppen napjainkban nyer különös jelentőséget, amikor könnyen rámondják olyanokra is, hogy „megtérők”, akik semmilyen bűnbánatot nem tartanak, mert valójában fogalmuk sincs a bűn mibenlététől, súlyáról, következésképpen a bűnbánat, a vezeklés, az engesztelés értelméről és szükségességéről sem. Amikor megtérés alatt gyakran csak valamilyen szentimentális, pusztán érzelmi alapon álló magatartást értenek. Egy olyan korban, amikor a zsinati egyház ámítása folytán Istennek csak az irgalmasságáról beszélnek, de igazságosságáról nem.

---

2.
„Et vitam ventúri saeculi”

A Nicea-konstantinápolyi hitvallás (Symbolum nicaeno-constantinopolitanum) – melynek szövegét a Niceai (325) és az I. Konstantinápolyi Zsinaton (381) fogalmazták meg a zsinati atyák, és ami bekerült a mise liturgiájába – utolsó cikkelye így szól: „Et exspécto resurrectiónem mortuórum. Et vitam ventúri saeculi. Amen.”
A latin szöveget (minden általam elérhető magyar nyelvű bibliában, misszáléban és a Denzingerben) így fordítják magyarra: „És várom a holtak feltámadását, és az eljövendő örök életet. Amen.”
A Schott-féle német misszálé (1950-es kiadás) itt is igyekszik hűebben fordítani: „Ich erwarte die Auferstehung der Toten. Und das Leben der zukünftigen Welt. Amen.” – „Várom a halottak feltámadását. És az eljövendő világ életét. Amen.”
Még érdekességként álljon itt a latin „Et vitam ventúri saeculi” angol fordítása: „and the life of the world to come” – ami magyarul így szól: [Hiszem] „az eljövendő világ életét”, tehát nem az örök életet!

Michel Mottet 1992. májusában írt „Et regnabunt cum Christo mille annis” című tanulmányának (forrás: einsicht-aktuell.de 2016./2017.) egyik fő témája a Credo befejezésének ezen hamis fordítása. Többek között ezt írja:
„A Nicea-konstantinápolyi hitvallás egyértelmű az utolsó cikkely megfogalmazásában: »Et exspécto resurrectiónem mortuórum. Et vitam ventúri saeculi. Amen. = Várom a halottak feltámadását. És az eljövendő század életét. Amen.« Ha az eljövendő örök életről lenne itt szó, akkor a zsinati atyák ezt írták volna: »et vitam in saecula saeculorum« [vagy: »et vitam aeternam«, ahogy az Apostoli Hitvallásban áll], ami az örökélet szokásos latin kifejezése. Ha a zsinati atyák a »század, hosszú időszak«, vagyis a »saeculum« szót, ráadásul egyes számban [saeculum, Gen: saeculi] használták, akkor azért tették ezt, hogy az első évszázadok összes kereszténye által egyöntetűen vallott hitet egy olyan birodalomban, mely az Egyház birodalma – melynek küldetése abban áll, hogy a Szentlélek segítségével a világ minden táján misszionáljon –, és az utolsó és végleges birodalom között jön majd el, hittételként örök időkre rögzítsék. … Ez a birodalom vitathatatlanul Isten Fiának birodalma lesz, amiben a szentek együtt uralkodnak Krisztussal. [lásd: Jel 20,4: »Ezután trónokat láttam, azok ültek rajtuk, akikre az ítélkezést bízták. És (láttam) a lelkeket, akiket Jézus melletti tanúságtételükért és az Isten szaváért lefejeztek, akik nem borultak le sem a vadállat, sem képmása előtt, sem bélyegét nem viselték homlokukon vagy karjukon. Életre keltek, és ezer évig uralkodtak Krisztussal.«] Minden szent, látva e világ – mely egészen a démonok uralma alatt áll (lásd: 1 Jn 5,19: »mundus totus in maligno positus est« = »az egész világ a gonosz hatalmában van«) – mélységes igazságtalanságát és romlottságát, sóvárogva és szenvedélyesen remélte és várta egy olyan birodalom eljövetelét, melyben Krisztus lesz a király.”

Ehelyütt nem a millenarizmus témáját akarjuk feszegetni [melyet az Egyház kifejezetten soha nem ítélt el, és ami rossz hírét azoktól a keleti tanításoktól nyerte, melyek Krisztus ezeréves földi uralmát – a nemsokára ott felbukkanó iszlámhoz hasonlóan – csakis világias, érzékies módon tudták elképzelni], hanem mindössze arra a tényre akarom felhívni a figyelmet, hogy a fordítások során számtalan csúsztatás, mégpedig nem véletlen, hanem nagyonis irányított csúsztatás került még a szent szövegekbe is [ennek egyik legfelháborítóbb példája a „pro multis” kifejezésnek „mindenkiért” való fordítása a kánonban].
Hogy ezek a ferdítések, csúsztatások nem véletlenek, és mindig negatív következménnyel, azaz hitehagyással járnak, bizonyítja az a – a honlapon már több helyen említett – torzítás is, amivel a homoszexualitást körülbelül az 1960-as évek eleje táján, Róma törölte az égbekiáltó bűnök közül. Lásd az ezzel kapcsolatos számtalan írás közül ezt: De honnan ered karácsony eme helytelen értelmezése?.

---

3.
A Szent Szív ünnepének bevezetése

Az egyházi csalások egyik legelképesztőbb újkori esete a fatimai látnok, Lucia nővér kicserélése, amiről többször volt már szó, utoljára alig egy hónapja, a „A hit természetfeletti aktusa” című cikkben. Ebben a cikkben, csakúgy, mint a korábbi Fatimáról szóló írásokban, elhangzott az a vád, hogy XIV. Lajos nem hitt Alacoque Szent Margit Mária üzenetének, és nem ajánlotta fel országát Jézus Szeplőtelen Szívének, és ezért 100 évvel később a francia királyok elvesztették királyságukat.
[„Lucia nővérnek 1931-ben maga Jézus jelent meg, ezúttal Rianjo-ban, egy Pontevedra melletti kis portugál tengerparti városban, és azt a rémisztő közlést tette, hogy hasonlóan a Bourbonokhoz, akik vonakodtak országukat Jézus Szeplőtelen Szívének felajánlani, és akik ezért 100 évvel e kérés megtagadása után elvesztették királyságukat, a pápaság is elbukik: „Tudasd szolgáimmal: mivel a francia királyok példáját követték, és vonakodnak kérésemet teljesíteni, követni fogják őket szerencsétlenségükben is.” Pontosan úgy, ahogy a francia királyok XIV. Lajos képviseletében 1689-ben vonakodtak országukat Alacoque Szent Margit Mária intésére Jézus Szeplőtelen Szívének felajánlani, és 100 évvel később a francia forradalom idején elvesztették trónjukat, pusztul el a pápaság is, mert vonakodott Oroszországot Mária Szeplőtelen Szívének felajánlani.”]

Nos, alaposabb odafigyelésre kiderül, hogy a Napkirály vonakodása tökéletesen érthető volt, „egyházhű” katolikusként csak azt tette, amit az Egyház tett és – mint kiderül – tesz a mai napig is: Nem teljesítette egy látnok apáca kérését. A misszáléban és Alacoque Szent Margit Mária életrajzában ugyanis az olvasható, hogy azt az üzenetet, amit Szent Margit az 1675-ös év Úrnap nyolcadában kapott Jézustól, és amiben az Úr „arra kéri szolgálóleányát, hogy legyen külön ünnepe Szívének, e szavakkal: »Ezért arra kérlek, hogy az Oltáriszentség ünnepének nyolcada utáni első péntek legyen külön ünnep, amikor Szívemet tisztelik, nyilvános bocsánatkéréssel adva jóvátételt neki és azért végezve a szentáldozást ezen a napon, hogy engeszteljék azokért a méltatlanságokért, amelyek az alatt érik, amíg ki van téve az oltárokon«”, az Egyház CSAK 90 ÉVVEL KÉSŐBB, és akkor is CSAK RÉSZBEN teljesítette!
A fenti szöveg írója, Jean Ladame (Jézus Szíve apostola) című könyvében ezt írja: „Az a látomás, amelyben Paray-le-Monial látnoknője [Alacoque Szent Margit Mária] részesül a XVIII. században Jézus Szíve ünnepére vonatkozóan, lényegében ugyanolyan, amilyet Lüttichi Boldog Juliánna kapott Istentől, mikor az Oltáriszentség ünnepét, az Úrnapját kérte. … Az ünnepre vonatkozóan, amelyet Urunk bizalmasától kér, több észrevételt kell tennünk. A jelenés liturgikus ünnepet kér, tehát azt, hogy Jézus Szíve tisztelete, amely magánjelleggel addig is megvolt, nyilvános egyházi kultusszá alakuljon át. Igaz, Eudes Szent János már 1672-ben, az első Paray-i jelenés előtt több mint egy évvel mondott misét Jézus Szíve tiszteletére, de csak a maga eudista közösségében. A Paray-i üzenet nem csak egy kongregációban vagy egy egyházmegyében kívánja Krisztus Szívének tiszteletét, hanem az egész egyházban. Tudjuk, hogy kilencven esztendőt kell majd várni, amíg 1765-ben XIII. Kelemen engedélyezi a Szent Szív ünnepét saját misével. A lengyel püspökök óhajára adja meg az engedélyt, anélkül, hogy említést tenne bármilyen jelenésről. IX. Pius 1856-ban a francia püspökök kérésére kiterjeszti az egész egyházra, de ő is hallgat a Szent Margit-Máriára bízott üzenetről. … Meg kell fontolnunk azt is, hogy a Margit által kért ünnep jellemző jegye a jóvátétel, a hálátlanságokért adott engesztelés. Éppen ezt fogalmazza meg az üzenetben a »nyilvános megkövetés« kifejezés. Ilyen módon a Margit látomásaiban kért ünnep szelleme lényegesen különbözik az Eudes Szent János által kezdeményezett ünneptől. Ez utóbbi nem óhajtott egyebet istentiszteletnél, amelyben a Megtestesült Ige szeretete előtt hódolnak, és hálát adnak neki.”

Jean Ladame „észrevételei” a mai napig érvényesek. Bár Jézus Szentséges Szívének lett saját miseszöveggel rendelkező külön ünnepe, és e szövegekben szerepel a vezeklés szó is, maga az ünnep értelmezése és magyarázata nem beszél „jóvátételről, engesztelésről”, pláne nem „nyilvános megkövetésről”.
A Szunyogh Xavér-féle misszáléban Jézus szentséges Szíve ünnepének magyarázatában egyetlen szó sem esik Jézus kéréséről, nevezetesen, hogy ennek az ünnepnek nem az Ő emberek iránti szeretetéről kell szólnia, hanem „nyilvános bocsánatkérésnek, jóvátételnek, a hálátlanságokért adott engesztelésnek” kell lennie. Dr. Szunyogh Xavér Ferenc kizárólag Jézus irántunk tanúsított szeretetéről beszél, mint az „ünnep liturgiájának tárgyáról”. És ha belegondolunk, hogy a szerző nem sokkal e mű összeállítása után a modernizmus egyik legnagyobb híve és terjesztője lett, nem lehet kikerülni, hogy ezt a „fejlődést” e folyamatos csúsztatások logikus és kikerülhetetlen következményének tekintsük.
A Schott-féle német misszálé itt is „katolikusabb”. Ott az ünnep bevezetőjében legalább említés történik az engesztelésről: „In die Liebe, in das Innenleben dieses Herzens sich zu vertiefen, besonders aber diesem Herzen, das trotz all seiner Liebe so viel Undank erfährt, Sühne zu leisten, ist Sinn und Zweck der Herz Jesu Verehrung.” – „Jézus Szíve tiszteletének értelme és célja e szív szeretetébe, belső életébe elmerülni, de különösen ennek a szívnek, amit az ő összes szeretete ellenére oly sok hálátlanság ér, engesztelést nyújtani.”

Hogy a mai „katolikus” világban az engesztelés mennyire ismeretlen fogalommá vált, jól mutatja az az ima is, amit a szentségimádás után szoktak imádkozni („Áldott legyen az Isten” stb.). Ez az ima kifejezetten engesztelő ima az istenkáromlásokért, amit az ima elején el kellene mondani, és amit a híveknek tudniuk kellene. Ma azonban még azokon a helyeken is, még az ú. n. tradicionalista körökben is, ahol egyébként elmondják ezt az imát, a bevezetést elhagyják, így a mai híveknek fogalmuk sincs már, voltaképpen miért is imádkoznak e könyörgésben.

Aki hisz abban, hogy a rossz, súlyos változásokat rendszerint alig észrevehető, de mindig egyirányba mutató, egy kitűzött célt követő apró ferdítések előzik meg és készítik elő, az biztos abban, hogy a Jézus Szíve ünnep hiányos megvalósítása is az ilyen „apróságok” közé tartozott. Ahogy egy családot ki lehet irtani, ha tagjait éveken keresztül kis adag méreggel etetik, úgy lehetett a katolikus híveket az ilyenfajta, ártalmatlannak tűnő, de nagyonis tendenciózus „mérgezésekkel” mára szinte teljesen hitehagyottá tenni.
A mai szentimentális, semmitmondó, csöpögő ömlengések a szeretetről is az ehhez hasonló ferdítésekből vették kezdetüket. Bergoglio beszédei Jézus mindent, még a legnagyobb bűnökben való megátalkodottságot is megbocsátó szeretetéről, melyet a borzalmas és ízléstelen Jézus Szíve képek ábrázolnak, is mutatják, hogy ezek a ferdítések egy megromlott lelkület lenyomatai, melyek aztán önmagukat gerjesztették tovább. Vagyis a klérusnál kezdődtek, és általuk terjedtek el a hívek között.
Mielőtt XIV. Lajos mulasztását ismételgetjük, tűnődjünk el azon, hogy a – látható – katolikus Egyház lelki, erkölcsi és szellemi rothadásában is nagy szerepet játszottak az ilyen mulasztások: például az Ég kérésének pontatlan (Jézus Szíve ünnep), vagy pláne, elmaradott (Oroszország felajánlása) teljesítése.
Lüttichi Boldog Julianna látomásának az Egyház már kb. 30 évvel később hitelt adott, amikor IV. Orbán pápa (1264-ben) az egész Egyházra előírta Úrnapja ünnepét. Ha összehasonlítjuk azt, hogyan viselkedett az Egyház Úrnapja és Jézus Szentséges Szíve ünnepének bevezetésénél, vagyis összehasonlítjuk azt, hogy miként adott hitelt a 13. század elején és 400 évvel később, a 17. század végén, majd 700 évvel később, a 20. század elején egy látnok kérésének, akkor előttünk áll az Egyház 13. illetve 17. és 20. századi állapota közötti mélyreható különbség.

---

4.
Aki hittestvérét istentelennek nevezi, méltó a gyehennára (vö. Mt 5,22)

Pünkösd utáni ötödik vasárnap evangéliumában is találunk félreérthető fordítást. Itt, szemben az előző példákkal, ahol pedig erre lett volna szükség, a magyar szószerint fordít, ami – különösen egy mai ember számára – igen meghökkentővé, sőt érthetetlenné teszi a szöveget. A kérdéses rész (Mt 5,22) így hangzik:
„Qui autem díxerit fratri suo, raca: reus erit concílio. Qui autem díxerit, fátue: reus erit gehénnae ignis.”
A Szunyogh Xavér-misszálé, azaz a Káldi-féle 1928-as kiadású Újszövetség Jézus intését így fordítja: „Aki meg azt mondja atyjafiának: raka! méltó a főtörvényszékre; aki pedig azt mondja: bolond! méltó a gyehenna tüzére.”
A Szent István Társulat 1992-es Biblia-fordítása így szól: „Aki embertársát ostobának nevezi, állítsák a nagytanács elé. Aki azt mondja neki, hogy te bolond, méltó a pokol tüzére.”
Ezek a fordítások egy mai ember számára gyakorlatilag értelmezhetetlenek, hiszen valakinek azt mondani, hogy ostoba vagy bolond (különösen, ha ez megfelel az igazságnak), egyáltalán nem tartozik a súlyos, pláne örök kárhozatot érdemlő sértések közé.

A Schott-féle német misszálé azonban a kérdéses mondatot így fordítja: „Wer aber zu seinem Bruder sagt »Raka« [Taugenichts], den soll man dem Hohen Rate überliefern; und wer zu ihm sagt, »du Gottloser«, der soll dem höllischen Feuer verfallen sein.” – Magyarul: „Aki azonban fivérének azt mondja: »Raka« [mihaszna, naplopó], azt át kell adni a főtanácsnak; és aki azt mondja neki: »te, istentelen«, az legyen a pokoli tűz martaléka.” (A szögletes zárójeles megjegyzések itt az eredeti szöveg részei.)

Ha a magyarnyelvű bibliák magyarázatát is elolvassuk, akkor kiderül, hogy megint a német fordítás az, amelyik Jézus szavainak nem a betűjét, hanem az értelmét igyekezett visszaadni. A magyarázatokban ugyanis ez áll:
1) Káldi-féle Bibliában: Atyafi, testvér, felebarát, általában embertárs. … Raka arámi szó, annyi, mint hitvány, elterjedt csúfnév. A főtörvényszék a szinédrium. Bolond, zsidó felfogás szerint istentelen, elvetemült ember, ami a legnagyobb szóbeli sértés (Zsolt 13,1 és 52,1: »Az esztelen ezt mondja szívében: Nincs Isten!«).”
2) Az 1992-es Biblia-kiadásban: „Aki szavakkal szidalmazza felebarátját, az a főtanács elé kerüljön; ez a 71 tagból álló testület csak főbenjáró ügyekben (istenkáromlás, hazaárulás) ítélkezett. Aki pedig bolondnak mondja felebarátját – a bolond szóból a zsidó mindig kiérezte az istentagadást – az bírói ítélet nélkül jusson az örök kárhozatra.”
Az is fontos adalék, hogy a Káldi és a még régebbi magyar biblia-fordítások rögtön a lap alján hozzák a magyarázatokat, míg az új fordítások, így az idézett is, csak az egyes könyvek végén, ráadásul apró betűkkel. A magyar misszálé sem ad semmilyen szövegmagyarázatot, szemben a német Schott-tal, ami a nehezen érthető kifejezéseket lábjegyzetekben megmagyarázza.

Az elmondottak mind azt a katolikus tanítást támasztják alá, hogy a kinyilatkoztatás, a Szentírás egyetlen „hiteles tanúja és magyarázója az Egyház” (Szent Irenaeus). Vanyó László, aki Szent Irenaeust idézi, a szent egyháztanító e mondatát így folytatja: „Ezért tekintette Irenaeus a gnósziszt minden tévtannál veszélyesebbnek. .. A gnoszticizmust Irenaeus az ortodox tan torz formájának tekinti, mert minden tévtanító az egyházból vált ki.” – Vagyis az Egyház, azaz a Tanítóhivatal magyarázata nélkül még a világosnak tűnő szentírási részek sem érthetők helyesen a hívők számára, ami nagyban közrejátszik abban, hogy az évszázadok során számtalan eretnekség egyes szentírási kifejezések helytelen értelmezése miatt keletkezett.

Visszatérve Mt 5,22-höz, látható, hogy ennek helyes értelmezéséhez – különösen korunk katolikusai számára – a következő magyarázatokra van szükség:
1) Felebarát alatt ehelyütt hittárs értendő, nem pedig bármilyen „embertárs”. Jézus és az apostolok világosan megmondják, hogy a hittestvéreket kell felebarátnak tekinteni, és azokat, akik nem fogadják el a hitet, kerülni kell, velük nem szabad közösködni (kivétel, ha nagy bajban vannak és rászorulnak egy hívő segítségére, mint például az irgalmas szamaritánus esetében). „Ha valaki nem fogad be benneteket, sem nem hallgat szavatokra, hagyjátok ott a házát, sőt a várost is, és még a port is rázzátok le a lábatokról!” (Mt 10,14), tanítja Jézus.
2) A latin „fátue” szó valóban bolondot, a latin szótár szerint „balga, együgyű, dőre” embert jelent. A szótár a magyar „oktalan, balga, dőre” szóra más latin szót is megad, mégpedig az „insipiens” kifejezést. Ez utóbbi szerepel a honlap egyik nagyon fontos cikkében a „Hiszek, hogy értsek” című Canterbury Szent Anzelm tanításáról szóló írásban. Ebből való a következő részlet:
„Kicsoda az insipiens? – Az első istenérv kiinduló helyzete szerint Isten létét olyan ember számára is be lehet bizonyítani, aki amúgy azt állítja, hogy Isten nincs. Ezt a valakit nevezi Anzelm az írás-hagyomány nyomán insipiens-nek, ahogy fordítani szokás, esztelennek, oktalannak. De vajon csakugyan az ész hiánya a lényege ennek az embernek? A latin szó eredetileg tulajdonképpen »érzékelésre (pontosan: ízlelésre) képtelent« jelöl. Az »esztelennek«, »oktalannak«, »balgatagnak« fordított insipiens szó a latin sapiensen keresztül a sapere igéből származik, melynek első jelentése »ízlelni«; az »eszesnek lenni« csak a másodlagos jelentés. A héber szövegben látható szó gyökét, a szótárak »bolond«, »ostoba« jelentésűnek tüntetik fel, vagyis olyan emberről van szó, aki használja a szavakat, de nem érzékeli azok valóságos tartalmát. Pontosan ezt mondja Anzelm, amikor arról beszél, hogy kétféleképpen lehet valamit elmondani: vagy a puszta hangsort mondjuk ki, a dolog jelentésének érzékelése nélkül (és éppen ezt teszi az insipiens), vagy pedig úgy mondjuk ki a szót, hogy magát a dolgot értjük rajta, azt, amit a szó valóságosan jelöl, (ez a bene intelligere, a helyes értés).”

A bemutatott szövegferdítések nem ártatlan csekélységek, hanem annak tanúi, hogyan, milyen eszközökkel jutott el a katolikus Egyház mai, szavakkal ki nem fejezhető, szörnyűséges állapotába. Hogyan lehetséges az, hogy mind a „klérus”, mind a „hívek” nem csak hitüket vesztették el mára, de láthatóan józan eszüket is, és kerültek a szellemi zűrzavar teljes mélységeibe? Akárhova néz az ember, akár a zsinati szekta, akár az ú. n. konzervatív, vagy tradicionalista körök megnyilatkozásaira, tetteire, a káosz mindenütt tökéletes. Bergoglio egyre nagyobb tempóban viszi végre céljait: visszafordíthatatlanul tönkretenni mindent, ami csak árnyékában is emlékeztet még a katolikusságra.
De a konzervatívok semmivel nem maradnak le tőle: majd mindegyikük a Jézus istenségét tagadó Ratzingert dicsőíti, hozza fel pozitív példának és sóvárogja vissza. Miközben az egyik Caligulának titulálja Bergogliot, akit ennek ellenére valódi pápának tart, a másik Ratzinger valódi „pápa” mellett ellenpápának (tradition und glaube blog), a harmadik olyan pápának, akinek az a célja, hogy az egyházban teljes káoszt hozzon létre (summorum-pontificum blog). Ha ők mind pápának (akár igazi, akár ellenpápának) tartanak nyilvános eretnekeket, akkor bűnök, veszélyességük valójában súlyosabb, mint Bergoglioé, aki nem bújik báránybőrbe, ezért a vak is látja, hogy valójában farkas, míg a többieket jószándékú, a katolikusságnak legalább még a csíráját magában hordók keresik fel útmutatást várva: és csak még nagyobb szellemi összevisszaságot kapnak – vagyis valójában ők a báránybőrbe bújt farkasok, akik ugyanúgy tévútra, a kárhozatba vezetik őket, mint Bergoglio. Mindazok a magukat tradicionalistának, vagy konzervatívnak nevező blogok, közösségek, akik azt hiszik, hogy Bergoglio csak úgy, a semmiből bukkant elő, és nem amellett érvelnek, hogy Bergoglio csak a végeredmény, melynek eléréséhez hosszú út vezetett, és akik e hosszú utat járták legalább annyira, ha nem jobban, felelősek, mint Bergoglio a mai teljes aposztáziáért, azok maguk is aktív részesei e katasztrófa előidézésének.

Visszatérve a kiindulóponthoz: az említett szentírási szakaszok magyar fordításai pontosan megfelelnek Szent Anzelm értékelésének: „a puszta hangsort mondják ki, a dolog jelentésének érzékelése nélkül”. Lassan, észrevétlenül, de folyamatosan rombolják a hitet, ködösítik, majd ellentmondanak a világos, egyértelmű katolikus igazságoknak. A dolgok nem az égből pottyannak le: senki nem lesz egyik napról a másikra önhibáján kívül eretnek.
Nem lehet az sem véletlen, hogy a magyar misszálé szerzője egyike lett a legrosszabb modernistáknak. És az sem, hogy Mária országa, az egykor katolikus Magyarország az egyetlen európai nép, amelynek nincs egyetlen hithű, kétségen kívül katolikus papja (bármi is a véleményem az FSSPX-ről, de tény, hogy az FSSPX 27 éves magyarországi jelenléte ellenére, Magyarország az egyetlen európai ország, amelynek egyetlen FSSPX-ben nevelkedett papja sincs). És összevetve a német Schott-t a magyar Szunyogh Xavér-féle misszáléval, talán az sem véletlen, hogy a németnyelvű európai területeken 1965-t követően megszámlálhatatlanul sok hithű, teológiailag felkészült, lelkületében jámbor katolikus maradt, akik közösségeket szerveztek és szorgosan munkálkodtak a hitvédelemben – szemben a magyarokkal, akik között senki ilyenről nincs tudomásunk.

http://katolikus-honlap.hu/1701/forditas.htm

2017 nagy évfordulói: Három támadás az Egyház lerombolására és Fatima

500 évvel ezelőtt vette kezdetét a reformáció

1517. október 31-én Luther Márton áldozópap, az erfurti sarutlan ágostonosok rendjének tagja a wittenbergi vártemplom búcsúja alkalmából kifüggesztette a templom kapujára 95 tételét tartalmazó meghívását egy nyilvános disputációra. Ezzel vette kezdetét a protestáns lázadás, amely a Sola scriptura (egyedül az Írás – az egyházi tanítóhivatal és az értelem munkája nélkül, a Szentírás önmagát értelmezi); Sola fide (csak a hit a megigazulás forrása, a belőle szükségszerűen fakadó jócselekedetek nélkül, Jakab levele téved); Solus Christus (csak Krisztus – nem kell az Egyház közvetítése, nem kell a pápa, nem kellenek püspökök és papok) és Sola gratia (csak a kegyelem ad megigazulást – az áteredő bűn velejéig megrontotta az emberi természetet, ezért csak rosszat képes tenni) eretnek tanításaira épül. Luther végső soron megtagadta többek között az Egyház egy, szent, katolikus és apostoli voltát, a pápa legfőbb tanító, megszentelő és kormányzó hatalmát, az egyházi rend szentségét, a szentmise engesztelő áldozati jellegét és relativizálta az Úr valóságos jelenlétét a Legméltóságosabb Oltáriszentségben. Luther meghirdetett nézetei és személyes kicsapongó életpéldája széles kaput nyitott a katolikus Egyház hite és tanítása ellen való protestálás megannyi – egymásnak is ellentmondó – változatának, millió és millió lelket szakítva ki, rabolva el mindmáig az Egyháztól. A protestantizmus emberközpontúságot hirdetett, a figyelmet a földiekre irányította, miközben eltávolította a Szentséget és az eszkatológikus távlatot. Isten az égben lakik, vagy pedig immanens, de semmiképp sem szentségi valóság, aki azért van jelen közöttünk Egyházában, hogy tanítson, megszenteljen és az örök életre vezessen minket. Az Egyház lényegének megtámadása Krisztus lényegének a megsértésével jár. Miközben megveti az Egyházat és Szűz Máriát, legmélyebben a megtestesülés titkát értelmezi félre. A protestantizmus szétszakította a test és szellemi lélek eredendő egységét, ezzel az igaz vallásosságot alapjaiban támadta meg. Eszmei értelemben beágyazott a szekularizációnak, a relativizmusnak, a laicizmusnak, az individualizmusnak, a kapitalizmusnak, és a materializmusnak.

A protestáns eretnekségek egy jelentős része a II. vatikáni zsinat óta – élen a liturgikus téren végzett, a dogmatikus tartalmat is átalakító rombolásokkal és abúzusokkal – behatolt és teret nyert a katolikus Egyházban. A konciliarizmus, a szentmise engesztelő áldozati jellegének és a pap áldozatbemutató szerepének háttérbe szorítása, a szolgálati és az általános papság összemosása, a kézbeáldoztatás, a szentélyek és oltárok lebontása és a protestáns imaházak úrvacsoraasztalaihoz hasonlóvá alakítása, a latinitás kiszorítása stb. mind-mind jellemző protestáns elemek. Az Oltáriszentség félre tétele és a pap középre helyezése, az áldozatbemutatás nép felé fordítása, az oltár decentralizálása, a nők szentélybe engedése, a női felolvasás, női ministrálás, női áldoztatás elterjesztése, a boldogságos Szűz Mária, a szent angyalok és a szentek tiszteletének a háttérbe szorítása, az ökumenizmussal kapcsolatos tévtanok, a mindent átható profanizálás, a liturgikus szabályok minduntalan megfigyelhető semmibe vétele stb. jelzik a protestáns tévtanok betörését és széles körű elterjedtségét. Luther érdemeinek a dicsérete és a protestáns forradalom rehabilitálása napjainkban szentszéki szinten zajlik, és pápai megnyilvánulások erősítik.

300 évvel ezelőtt alakult meg a modern szabadkőművesség

1717-ben négy londoni szabadkőműves páholy egy meghatározott, komoly okkal gyűlt össze a nyári napforduló idején, Szent Iván – Keresztelő János születésének – napján, június 24-én a Szent Pál-székesegyház területén levő a Lúdhoz és Rostélyhoz címzett („Goose & Gridiron”) fogadóban: megalapították Anglia Nagypáholyát (Premier Grand Lodge of England), a többi kőműves egyletektől különválva. Ez az esemény tekinthető a modern szabadkőművesség születésnapjának, egyúttal a francia forradalom egyik legfontosabb előzményének. A francia szabadkőművesek 1889. július 16–17-én, a francia forradalom 100. évfordulóján tartották Párizsban az első nemzetközi kongresszust, ahol megfogalmazták a szabadkőművesség célját, az ateista világköztársaság létrehozását, és az eszközt, ami nem más, mint a vallás (a katolikus Egyház) és a monarchiák megdöntése.

A szabadkőművesség báránybőrbe bújt farkas. Emberiességről és toleranciáról beszél, de a kinyilatkoztatáson, a hiten és a valláson is „fölülemelkedő”, egyes irányzataiban egészen nyíltan egyházellenes volta és világuralmi törekvései leleplezik az önmagában is elborzasztó emberközpontúságát. A szabadkőművesség tagadja a Szentháromság Egy Istent, helyette a Világ Nagy Építőmesteréről beszél; elutasítja a Teremtőt, helyette Őserőt és Ősalapot mond, az anyagot tekinti örökkévalónak. Tagadja az egy igaz vallás és a dogmák (hitigazságok) lehetőségét, helyette vallásszabadságot, szabadgondolkodást, emberközpontúságot, relativizmust és indifferentizmust hirdet. Tagadja a kinyilatkoztatást és az értelem igazságfelismerő képességét, helyette deizmust, panteizmust, racionalizmust és agnoszticizmust képvisel. Tagadja Krisztust, aki az élő Isten Fia és a világ Megváltója, az Út, az Igazság és az Élet. Az objektív igazságot elveti, eszkatológiával nem törődik, helyette az evilági jólét és hatalom érdekli. Úgy beszél „emberségről” és „toleranciáról”, valamint a természetes erkölcsi normák megtartásáról, mintha e törvényeknek semmi köze nem volna Istenhez, akit mint önmagát Krisztusban kinyilatkoztató Abszolútumot tagad. Miközben a személyes vallásosságot a „tolerancia” nevében magánügynek tekinti, addig a hierarchiájával, titkos tanaival és szertartásaival egyetemes érvényű álvallási struktúrát épít. A szabadkőművesség világnézete (Isten- és emberképe) döntő pontokon ellenkezik a katolikus Egyház hitével és tanításával. Katolikusnak részt vennie benne halálos bűn. A szabadkőművesség – irányzattól függő nyíltsággal – elveti Krisztus Egyházát, tagadja a katolikus kereszténység igaz vallás jellegét. Az Egyház társadalmi és politikai befolyásának teljes megszüntetéséért harcol.

A kinyilatkoztatással, az igazsággal, a vallással és az Egyházzal nyíltan szembemenő szabadkőművesség alapjaiban támadja meg és oldja fel az Isten-ember kapcsolatot. Célja egy ateista világköztársaság és egy világkormány, egy új világrend létrehozása, egységes világvallással, melynek középpontjában látszólag a humanizmus, a piedesztára emelt, Isten nélküli ember áll, valójában pedig az embernek hízelgő Sátán. A szabadkőművesség tehát voltaképpen egy önmegváltásra, önistenítésre ösztökélő, alapjaiban hitellenes és sátáni ihletésű („olyanok lesztek, mint az Isten”, vö. Ter 3,5) társulat, amely Krisztus és az Egyház tagadásával és az ember istenítésével a hazugság atyjának (vö. Jn 8,44) áldoz.

A szabadkőművesség e nagy évfordulója idén újholdra esik, ami okkult értelmezésben is nagy jelentőséggel bír. A szabadkőművességnek még soha nem volt akkora befolyása a katolikus Egyházra, mint amekkora jelenleg van. Krisztus és az Egyház egyetlen üdvözítő voltával szemben, a megtérés feltétlen szükségének hirdetésével ellentétben, hamis ökumenizmust, a vallások egyenlőségét és az emberi erőfeszítéssel létrehozható igazságos és békés világot állító hamis ideológia szolgálatában látunk manapság nem kevés főpapi megnyilvánulást, de Krisztus nélkül emlegetett világbékéről, hit és keresztség, megigazulás nélküli istengyermekségről hallunk ma egyes pápai megnyilatkozásokat is.

100 évvel ezelőtt tört ki a bolsevikok forradalma

1. november 7-én (a Julián-naptár szerint október 25-én) Oroszország akkori fővárosában, Petrográdban (ma Szentpétervár) győzedelmeskedett a Lenin és Trockij vezette bolsevikok által szervezett felkelés, mely a hatalmat a szovjetek – vagyis munkástanácsok – kezébe tette le. A hatalomátvételt követően a bolsevikok hamarosan kisajátították az irányítást, és egy diktatórikus rendszert építettek fel, melyet a szovjetek hálózata révén – majd egy négyéves polgárháború árán – az egész birodalomra kiterjesztettek. Eszmei értelemben ez a bolsevik forradalom szülte meg a Szovjetuniót.

A kommunizmus sátáni csapás, amelyet csalétek gyanánt megint csak az emberközpontúságot hirdeti az igazságosságnak, egyenlőségnek és testvériségnek – francia forradalomtól eredeztethető – áleszményeivel.

A dialektikus és történeti materializmus a kommunizmus alapeszméje. E tan szerint egyetlen valóság az anyag a maga vak erőivel. A növényekhez és az állatokhoz hasonlóan az emberi társadalom sem egyéb az anyag egyik megjelenési formájánál, amely az erők örökös harcában ellenállhatatlan kényszerűséggel fejlődik a végső kifejlet felé, ami az osztályok nélküli társadalom. Ebben az ideológiában természetesen nincsen hely Isten számára. Nincs örökkévalóság és állandóság. Nincs igazság. Nincs különbség szellem és anyag közt, sem a lélek és test között. Nincsen élet a halál után, nincsen feltámadás és végítélet s ezért alaptalan az örök élet reménye.

A kommunizmus egyenlőség-eszméje lerontja a legalapvetőbb emberi kapcsolatokat is. Mivel az embereknek egymás között való viszonyában a teljes egyenlőség elve áll, amely tagad minden Isten által rendelt rangfokozatot és tekintélyt. Tagadja az egyházi méltóságot, a társadalmi különbségeket, de a szülői tekintélyt és a házasságban a férfi tekintélyt is épp úgy, mint a felnőttekét a gyermekek fölött. A kommunizmus egyedül a társadalmi közösséget, mint első és egyetlen jogforrást ismeri el feljebbvalónak, ami Istentől elszakítva megint csak a Sátán uralmát jelenti.

A kommunizmus követte a protestantizmus és a szabadkőművesség egyházellenességét, beágyazott az ateizmusnak, a materializmusnak, a relativizmusnak, a laicizmusnak, a feminizmusnak, az abortusz és az eutanázia gyilkos eszméinek, a genderizmusnak, lerombolta a vallásos életet, a hit és az értelem egységét a tudomány, a politika és a művészetek területén, és szétzüllesztette a házasság és a család intézményét. A kommunizmus nyíltan ateista és materialista, amely tagadja Istent, és gyűlöli Krisztus Egyházát. Azt embert dolgozó állatnak tekinti, az igazság metafizikai és teológiai fogalma számára ismeretlen, egyedül „a nép szava” számít. S bár a Szovjetunió, mint politikai és gazdasági entitás összeomlott, észre kell vennünk, hogy a tévtanai ma mégis széltében-hosszában jellemzik korunk modern társadalmait.

A kommunizmus tanai az Egyház benső életébe is beszivárogtak. Az egyházi tekintély elvetése részben ugyanazon az ideológiai alapon jelenik meg, amit a kommunisták is képviseltek: az isteni hierarchia, a Krisztustól való rendeltség és a szentség bennfoglalt és/vagy kifejezett tagadásán. A modernista teológiában erősen jelen van a feminizmus, különösképpen a „női papság” burkolt vagy nyílt fölemlegetésével. A feminizmus teret nyer a liturgikus életben is (nő felolvasók, ministránsok, áldoztatók). A történeti materializmus fellelhető az egyházi tudományos és szellemi életben. A szentírástudományt, a krisztológiát, de az egyetemes üdvtörténetet sem lehet ma már nem evolutív módon értelmezni. A kommunizmus hatása alatt fogalmazták meg a „fölszabadítás teológiáját”, amely a II. vatikáni zsinat után kialakult „keresztény–marxista párbeszéd” kezdete óta folyamatosan terjed, hatása mindmáig igen erős. A kommunizmus elhitette, hogy nincsen más, csak a változó anyag, és az ember ezen a világon, a maga erejéből képes kialakítani a békét és jólétben élni. Ami igazi tragédia, hogy ezt a nézetet – az igazságosság és a világbéke emlegetését az egy igaz Isten és az egyszülött Fia, Jézus Krisztus nélkül, az egy igaz Egyház és az egy igaz hit nélkül – ma katolikus főpapoktól halljuk viszont, sőt szentszéki, pápai szinten hallunk megnyilatkozásokat igazságosságról és békéről a megtérésre való sürgető meghívás és a figyelemnek az égiekre (vö. Kol 3,1–2) való ráirányítása nélkül.

„Ahol azonban elhatalmasodott a bűn, túláradt a kegyelem” (Róm 5,20)

Három egyszerű pásztorgyermek, Lucia 10, Ferenc 9, Jácinta 7 éves, mikor 1916 tavaszán a juhok őrzése közben egy fénylő ifjú jelent meg előttük, aki a Béke Angyalának nevezte magát. Az első jelenést még további kettő követte. A látnokoknak az Oltáriszentség előtt leborulva, a Szentháromság szüntelen imádásával és engesztelésével, Jézus Szentséges és Mária Szeplőtelen Szíve által, szakadatlan imádsággal és engeszteléssel kell viseltetniük a sok bűnért, mellyel Istent bántják meg és kérniük kell a bűnösök megtérését. Ennek módját a szent angyal tanítja meg a gyermek látnokoknak: „Mindent alakítsatok áldozattá.”

100 évvel ezelőtt, 1917. május 13-án vasárnap jelent meg első alkalommal a Szűzanya Fatimában. A Szent Szűz így tanította a gyermekeket imádkozni: „Jézusom! Irántad való szeretetből, a bűnösök megtéréséért s a Szűzanya Szeplőtelen Szívén tett sérelmek jóvátételéért.” Vezeklést, engesztelést, a rózsafüzér imádkozását, áldozathozatalt kért tőlük. A Szűz látomásban megmutatta a kárhozat helyét. A Szűzanya utolsó, hatodik jelenésére 1917. október 13-án szombaton került sor. Ekkor történt a napcsoda, amelynek legkevesebb harmincezer ember volt közvetlen tanúja. Az egyházi kivizsgálás nyomán (1958) minden igaznak bizonyult Fatimában. A fatimai jelenések befejeződtek, de Lucia életében Mária többször megjelent még, s ilyenkor mindig kérésekkel fordult hozzá. A Fatimai Szűzanya kérte az elsőszombati ájtatosságot, továbbította Jézus akaratát Szűzanya Szeplőtelen Szívének tiszteletére, és Isten felszólítását a Szentatyának, hogy a világ valamennyi püspökével együtt ajánlja fel Oroszországot Szűz Mária Szeplőtelen Szívének.

A fatimai jelenésekhez egy sokkal korábbi jelenés is kapcsolódik. Jézus 1689. június 17-én látomásban jelent meg Paray-le-Monial vizitációs kolostorban Margareta Maria Alacoque nővérnek (1647–1690), és megmutatta neki Isteni Szívét azzal az utasítással, hogy üzenetben közölje a francia királlyal, hogy Franciaországot ajánlja fel Szentséges Szívének. A napkirály, XIV. Lajos azonban vonakodott teljesíteni az Úr kérését. Napra pontosan 100 évvel e látomás után, 1789. június 17-én lázadt fel a Harmadik Rend a király ellen, mely nap a francia forradalom kezdetének számít. Ez megpecsételte a királyság bukását, amivel a pápaság is elvesztette egyik legfontosabb védelmezőjét. XVI. Lajos királyt a lázadók megfosztották hatalmától és lefejezték, továbbá az őrült forradalom során az Egyházat is irtani kezdték: klerikusok ezreit, fiatal szerzeteseket és szerzetesnőket küldtek nyaktiló alá, vagy lőttek agyon. A papság és a szerzetesség soraiból további ezreket hurcoltak el rabszolgamunkára, és tízezreket üldöztek el az országból.

250 évvel a látomás után, 1931. augusztus 29-én az Úr Jézus látomásban Fatimában is megjelent, és közölte Lucia nővérrel: „Add tudtára szolgáimnak [a pápáknak]: Mivel Franciaország királyának példáját követik és kérésem teljesítését halogatják, a szerencsétlenségben is őt fogják követni.” (Forrás: Frére Francois de Marie des Anges: Fatima, Joie Intime, Événement Mondial 1993. In: katolikus-honlap.hu)

Krisztus nem sokkal később ismét megjelent Luciának, és ezeket mondta: „Nem akartak hallgatni a követelésemre. … Miként Franciaország. Oroszország addigra az egész világon elterjeszti tévtanait, amivel háborúkat és az Egyház üldözését idézi elő.” (Uo.)

A késedelem 40 éves bolsevizmust, háborúkat és egyházüldözést okozott, a marxizmus-leninizmus pedig – a dialektikus materializmus és a relativizmus üzenetével – az egész világot meghódította. Alakul az új világrend, a globális kormányzás és az egységes világvallás. A nagy csata igazi tétje, amely a politika megértéséhez épp úgy kulcs, mint az Egyházban történtek értelmezéséhez, nem más, mint a lelkünk üdvössége.

Fülep Dániel

Megjelent a Tengernek Csillaga folyóirat 2017. május-júniusi számában.