Bocsa József: Jézus Szíve ünnepe

Az egyházi évben egymás mellett van három nagy és egy kisebb ünnep: Szentháromság vasárnapja, Jézus Szent Testének és vérének az ünnepe, Jézus Szíve ünnepe, és Mária Szeplőtelen szívének az ünnep. Ezek tartalmilag is szorosan összetartoznak.

A szív a szeretet középpontja, forrása, legfőbb motorja. A Szentháromság legbensőbb szeretetét Jézuson keresztül ismerhetjük meg. Szívének szeretetét mutatja a Nagypéntek, amelyen feltárult ez az irgalommal, könyörülettel, irántunk való szomjúsággal, szeretettel teljes szív. Ennek szeretetáramát nyújtja nekünk az Eucharisztia, az Úrnapja, minden szentmise és minden szentségimádás.

Akik ott voltak a kereszt alatt, Szűzanya, János apostol, és az a néhány asszony átélték ezt a szeretetet annak minden gyönyörűségével és fájdalmával, és ezt, főleg a Szűzanya, közvetíteni is tudják a többi embernek. És átélte ezt néhány misztikus szent is. Nagy Szent Gertrud egy misztikus párbeszédben kérdezte János apostolt.

- Amikor az utolsó vacsorán az Üdvözítő áldott keblén nyugodtál, nem érezted ennek a szeretetnek az édes lüktetéseit?

- De igen éreztem – válaszolt az apostol.

- Akkor miért nem beszéltél róla evangéliumodban? – kérdezi szemrehányóan Gertrud

- Mert az én feladatom az volt, hogy a testté lett Igét mutassam be a világnak. Ennek a titoknak a felfedése későbbi századok számára lett fenntartva – válaszolta az apostol.

Ez az idő a 2. keresztény évezredben jött el. Annak elején a Ciszterci rend második alapítójának tartott Szent Bernát (11. század) után Szent Bonaventura, a nagy ferences misztikus, a középkor nagy német misztikusai, Hackenborni Szent Mechtild, Szent Gertrúd (13. század), írnak róla, majd a 16-17. században a jezsuita Canisius Szent Péter, Szalézi Szent Ferenc tisztelték különösen Jézus Szívét. Majd nagy lendületet adott ennek a tiszteletnek ez utóbbi által alapított vizitációs nővérek rendjébe tartozó Alacoque Szent Margitnak a látomásai Jézus Szívéről. A jezsuiták dolgozták ki és népszerűsítették Jézus Szívének a tiszteletét.

Ugyanebbe a vonalba, áramba tartoznak a Fausztina nővér által a 20. században kapott kinyilatkoztatások, amelyeket elismert az egyház, nevezetesen II. János Pál pápa, aki előbb boldoggá, majd szentté avatatta Fausztina nővért, és bevezette az egyházban az Isteni Irgalmasság vasárnapját. Ugyancsak II. János Pál pápa kezdeményezte 2002-ben, hogy a Jézus Szíve ünnepe legyen a papok megszentelődésének a világnapja, amelyen az egyház világszerte imádkozzon a papok megszentelődéséért.

És ugyanennek a szeretetáradásnak a folytatása a Szeretetlángról szóló kinyilatkoztatások – elsősorban a magyar Erzsébet asszony, de mások számára is. Éppen az az érdekes, hogy több csatornán keresztül is áradnak ugyanazok a kegyelmek. Ezek egyházi elismerése irányában még csak az első lépések történtek meg.

Az emberek közül a Szűzanya szíve állt a legközelebb Jézus Szentséges Szívéhez. Az Ő szíve fogadta be a legjobban Jézus Szívének a szeretetlángját és tudja azokra árasztani, akik neki szentelik magukat. Ez a Szeretetláng nem más, mint a Szentháromság Szívének a szeretetlángja, amelynek kiáradását éppen a mi nemzedékünk tapasztalja a leginkább.

Ennek a szeretetlángnak óriási sodrása van. Ha átengedjük magunkat ennek a sodrásnak, magával ragad minket, mint az áradó folyó.

Kimentem többször is a napokban az áradó Dunához, és szemlélődtem egy kicsit. Megfigyeltem, hogy hogyan viselkednek a sarkantyúk. Azt láttam, hogy ahol valami akadály, mondjuk egy fal nyúlt a vízbe, annak a végénél nagy volt a sodrás. De víz felszínén úszó levelek vagy egyéb tárgyak, ha a sarkantyú sodrás felőli szélétől távolabb voltak, közel a szárazhoz, előbb belekerültek egy visszaáramló örvénylésbe, és ott forgolódtak, ellentétes irányba is sodródtak, mint az ár. Egy jó időbe telt, amíg újra kijjebb sodródtak, és magával vitte őket az ár. Egy kis segítséggel, egy bottal megtaszítva őket, kevesebbet forgolódtak volna, előbb belekerültek volna a fő áramba.

Így látok ma sok embert, akik az ár szélén úsznak lassan, és fenn is akadnak ilyen-olyan okok miatt, és egy bizonyos körön belül forgolódnak csak. És közöttük van nagyon sok papi lélek is. Ha imáinkkal, engesztelésünkkel megtaszítjuk őket egy kicsit, magával fogja sodorni őket is ez az ár a Szentháromság Szívének mérhetetlen óceánja felé.

Nagy a felelősségünk nekünk engesztelőknek! De ne feledjük, nekünk nem kell mást tennünk, mint hogy ezt a kis lendületet megadjuk a körülöttünk lévő lelkeknek, különösen a papi lelkeknek, mert ők magukkal fogják vinni a rájuk bízott lelkeket is. Ez a mai Jézus Szíve ünnep erre a küldetésünkre figyelmeztet minket.


http://engesztelok.hu/irasok-tanulmanyok/jezus-szive-uennepe

Rengeteg szempontból hátrányban vannak a melegpárok által nevelt gyermekek

Egy éve jelent meg Mark Regnerus professzor széleskörű kutatása a homoszexuális párok által nevelt gyermekekről. Mire jutott a szociológus csapata és mennyire megbízható ez a kutatás?

Az emberi jogi gondolkodás egyik fő célja a melegházasság legalizáltatásával azon túl, hogy ezt az egyenlőség szimbolikus ügyének tekintik, az, hogy az azonos nemű párok is fogadhassanak örökbe gyermeket. A hagyományos, férfi-női házasság védelmezőinek viszont éppen ez az egyik legnagyobb félelme. A melegházasság támogatói szerint a homoszexuális pároknak is „joga van” a „boldogsághoz”, azaz a házassághoz, gyerekhez, családhoz, ha máshogy nem, mesterséges megtermékenyítés és örökbefogadás útján. (Az egyház szerint nincs gyermekhez való jog mindenáron, és a mesterséges megtermékenyítést is elveti, minthogy abban nem egy férfi és nő szeretetaktusából jön létre az új élet, hanem mechanisztikus módon) – írja a Slate.com cikke.

Így a különféle társadalmi helyzetű és szexuális irányultságú szülők által nevelt gyermekek szociológiai-pszichológiai vizsgálata nagy érdeklődésre tett szert az előző évtizedben. A családot vizsgáló legtöbb kutató a mostanáig megerősítette azt a nézetet, miszerint a legsikeresebb és legstabilabb a férfi-női, kétszülős családmodell, amiben a házasságot kötött, nem elvált, együtt lakó biológiai szülők nevelik a gyermeküket. Ezzel szemben az egyszülős „családmodell”, a házasságot nem kötött, csupán együtt élő (vagy élettársi kapcsolatban élő) szülők által alapított család vagy az örökbefogadáson nyugvó család, esetleg azonos nemű párok alkotta „szülők”, mind rosszabbul teljesít általánosságban.

Két szociológus, Sara McLanahan és Gary Sandefur azt írják 1994-es könyvükben (Growing Up With A Single Parent; Egy szülővel felnőni): ha egy olyan rendszert szeretnénk felállítani (a semmiből), amely leginkább megfelel a gyermekek igényeinek, akkor valami nagyon hasonlóra jutnánk, mint a hagyományos, férfi-női házasságon alapuló családmodell. Más családmodellek rendre rosszabbul teljesítenek a felmérések szerint a gyermekek oktatási és mentálhigiénés szükségleteinek terén, viselkedési és más zavarokat okozva. Természetesen számos egyedi kivétel van, minthogy a házasságok tönkre tudnak menni, de nagy átlagban a hagyományos házasságban felnövő gyerekek rendre jobban teljesítenek és jobb állapotban vannak, mint a másmilyen „modellben” nevelkedettek.

Jobban nevelnének az azonos nemű párok?

Azonban 2001-ben megjelent egy cikk az American Sociological Review-ban, amely szerint koránt sincs annyi különbség az azonos nemű párok és a különnemű párok által nevelt gyermekek közt, mint ahogy addig gondoltuk. A különbségek egy részét pedig (például a szexuális orientációt illetően) „felvilágosult korunkban” már nem tekintjük hátránynak, abnormalitásnak. Így aztán a közbeszédben és a különféle publikációkban is közhelyszerű megállapítássá vált, hogy „nincs különbség” a melegpárok és a különnemű párok által nevelt gyermekek közt.

Tíz évvel később pedig már több tanulmány is azt állította, hogy a melegpárok jobban teljesítenek a gyermeknevelést illetően, mint a gyermekek természetes, biológiai szülei. Más tanulmányok azt állították, hogy nincs bizonyíték arra, hogy a leszbikus párok által nevelt gyermekeket szignifikánsan több szexuális zaklatás érné „szüleik” részéről, mint a heteroszexuális szülők gyermekeit. 2002-ben az APA, az amerikai pszichiátriai szövetség hivatalosan is magáévá tette ezeket az álláspontokat.

Mindazonáltal furcsa módon a (különnemű házasok által) örökbefogadott gyermekként felnövők vizsgálata azt mutatta, hogy aki így nő fel, a nagy átlagot tekintve számos szempontból hátrányos helyzetben van. Olyannyira, hogy az örökbefogadási szakértők és gyámhivatalok ma már hangsúlyozzák, hogy ezt a világos, egyértelmű és széles körben bizonyított különbséget el kell fogadni és ennek figyelembe vételével kell kezelni az ilyen gyermekeket. Felmerül a kérdés: miért lennének jobbak az eredményei a melegpárok által örökbe fogadott gyermekeknek?

Mark Regnerus követ dob az állóvízbe

Az előző tíz év politikailag korrekt közbeszédi konszenzusát azonban egyáltalán nem igazolja az Austini Egyetem (Texas) fiatal professzorának, Mark Regnerusnak és csapatának 15 ezer fő megkérdezésével végzett kutatása, a New Family Structures Study (NFSS). A kutatás részletes összefoglalása a Social Science Research 2012 júliusi számában jelent meg, Mark Regnerus pedig a Slate.com oldalon foglalta össze az eredményeket publicisztikáiban. A Kurír ezen cikkek alapján mutatja be, mire jutott a professzor.

Regnerus és kollégái 15 ezer, 18-39 éves amerikait kerestek meg, ebből háromezer embert kérdeztek ki résztelesen. A megkeresettek közül 175-en mondták, hogy édesanyjuknak volt leszbikus, és 73-an, hogy édesapjuknak volt homoszexuális párkapcsolata – ami sokkal nagyobb minta, mint a korábbi kutatásoké. (A 2010-es adatok szerint az Egyesült Államokban 580 ezer, azonos nemű párok által fenntartott háztartás van, ennek 17 százalékában nevelnek gyermeket, ami 98600). Az NFSS alapján a 18-39 éves amerikaiak 1,7 százalékának a szülei éltek kapcsolatban életük legalább egy szakaszában azonos neművel.

A tanulmány arra jutott: negyven változóból 25-ben van jelentős eltérés azoknál, akiknek édesanyja leszbikus kapcsolatban (is) élt, azokhoz képest, akik stabil, hagyományos házasságban élő szülők gyermekeként nőttek fel. Az ilyen gyermekek és fiatalok inkább hasonlítanak az egy szülő által nevelt gyermekekhez. Az olyan változók kiszűrése után, mint a kor, nem, nemzetiség, stb, a homoszexuális és leszbikus párok által nevelt gyermekek (a pár valamely tagjának biológiai gyermeke) később nagyobb számban voltak munkanélküliek, kevésbé egészségesek, depressziósabbak, nagyobb eséllyel csalták meg kedvesüket vagy házastársukat, dohányoztak, volt összeütközésük a törvénnyel, keveredtek több szexuális kapcsolatba, tekintet nélkül a másik nemére, s nagyobb eséllyel emlékeztek gyermekkorukra negatívan – csak hogy néhányat felsoroljunk a különbségek közül.

Konkrétabban: a homoszexuális vagy leszbikus pártok által nevelt gyermekek közt (akik az egyik fél korábbi, heteroszexuális kapcsolatból származó biológiai gyermekei) később háromszor annyi a munkanélküli, mint a hagyományos családokban nevelkedettek között, és csaknem négyszer annyian szorulnak szociális segítségre. Azon fiatal felnőtteknek, akiket olyan nő nevelt, akinek volt leszbikus kapcsolata, a 28 százaléka munkanélküli, szemben a hagyományos családban nevelkedettek 8 százalékával. Az első kategóriába tartozók 40 százaléka csalta meg házastársát vagy élettársát, míg a második csoportba tartozóknak csak a 13 százaléka. Az első csoport 19 százaléka vett részt pszichoterápiás kezelésen depresszió, aggályoskodás vagy épp kapcsolatai sikertelensége miatt, míg a második csoportnak csak a 8 százaléka.

Mark Regnerus leszögezi: nincs egyértelmű magyarázata minderre a különbségre, de van pár ötlete, hogy mi okozhatja őket. Az egyik az, hogy az azonos neművel viszonyt folytató szülők kapcsolata az esetek többségében sokkal instabilabbnak és változékonyabbnak bizonyult, mint a házas különneműeké. A homoszexuális férfiak esetében kicsit jobb a helyzet, mint a leszbikusoknál, de azon gyermekek, akiknek biológiai apja homoszexuális viszonyt folytatott, általában hosszú ideig éltek együtt apjukkal, apjuk azonos neművel fenntartott partnerkapcsolatai azonban sosem tartottak tovább három évnél. Természetesen akad számos példa a stabil homoszexuális párkapcsolatra, de ez kivételes, nem pedig általános, és sokkal kisebb az aránya, mint a hagyományos, heteroszexuális kapcsolatokban.

A leszbikus kapcsolatban élő nők gyermekeinek a 14 százaléka nevelőszülőknél nevelkedett, szemben a heteroszexuális párok gyermekeivel, akiknek csak a 2 százaléka járt így; a leszbikus kapcsolatban élő nők gyermekeinek a 40 százalékát nevelték a nagyszülei, szemben a heteroszexuális szülők gyermekeinek 10 százalékával; a leszbikus kapcsolatban élő nők gyermekeinek 19 százaléka élt valamikor egyedül 18 éves kora előtt, szemben a heteroszexuális szülők gyermekeinek a 4 százalékával. Tulajdonképpen a leszbikus kapcsolatban élő nők gyermekeinek csak a 2 százaléka töltötte élete első 18 évét végig az édesanyjával.

Igazán sokkolóak a kutatás korai szexuális iniciációra és molesztálásra vonatkozó adatai. A leszbikus anya által nevelt gyerekek 23 százaléka bevallotta, hogy „szexuálisan érintette” őt az anya vagy a partnernője. 31 százalék bevallotta, hogy szexre kényszerítették akarata ellenére. Ugyanez vonatkozik a homoszexuális apa által nevelt gyerekek 25 százalékára. A leszbikus anyák által neveltek 20 százaléka és a homoszexuális apa által neveltek 25 százaléka nemi úton szerzett betegségben szenvedett.

Miért a különbség?

Mark Regnerus felteszi magának a kérdést: miért lett ennek a korábbiaknál sokkal széleskörűbb tanulmánynak más az eredménye, mint az előző tíz év hasonló kutatásainak, és miért váltott ki annyi indulatot? (Mark Regnerus ellen támadást indított az LMBT-lobbi, az austini egyetem speciális bizottságot állított fel, ami megvizsgálta a kutatás módszertanát; az eredmény szerint a professzor mindenben körültekintően és a szakmai kívánalmaknak megfelelően járt el.)

A válasz egyszerű: a titok nyitja a módszertan. A professzor a Slate-en írt cikkében kifejti: az eddigi kutatások kis minta felhasználásával készültek, általában magas végzettségű, fehér, leszbikus párok körében, ráadásul a megkeresett résztvevők jól tudták, hogy olyan kutatásban vesznek részt, aminek politikai következményei lehetnek (az olyan módszertani problémákról nem is beszélve, mint hogy gyakran hólabda-módszerrel és hasonlókkal gyűjtöttek klienseket a kutatók). Regnerus leszögezi: nem állítja, hogy az összes korábbi kutatás rossz, de semmiképp sem optimális módszertan kicsi, nem véletlenszerű minta alapján kutatni. Az ő kutatását, az NFSS-t úgy készítették, hogy az amerikai társadalom fiatal felnőttjei (18-39) körében véletlenszerű jelleggel, úgy, hogy a teljes keresztmetszetet lefedje.

A luisianai egyetem professzornője, Loren Marks úgyszintén bebizonyította, hogy az APA jelentése nem volt reprezentatív, sőt az APA kutatásainak a 77 százaléka minimális mintával (például száz emberrel) és rossz metodológiával készült (az erről szóló kutatásnak az összefoglalója is olvasható a SocialScience-en).

Az NFSS részletes összefoglalója a SocialScience.com-on olvasható.
Az NFSS honlapja.
Mark Regnerus honlapja.

Kapcsolódó:
Az ikervizsgálatok szerint nincs genetikai oka a homoszexualitásnak

SzG/Magyar Kurír

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek - 'The Warning'

A hazugságok nagyon gyakran jól öltözött dolgokként jönnek

2013. június 6. csütörtök 16:00

Drága szeretett leányom, mennyire szeretném, hogy a szeretet megsokszorozódjék a világban, mert az ember akkor valóban szeretné felebarátját, ahogyan azt Atyám parancsolta, és akkor nem lennének háborúk.

A háborúk az Egy Igaz Istenbe vetett hit hiányának az eredményei. Ezeket a félelem, a gyűlölet és a gőg okozza, melyeknek mindegyikét a Sátán hatalma szítja. Az emberek minél jobban elfordulnak Istentől, és elutasítják annak szükségét, hogy felkészítsék a lelküket az örökké tartó dicsőséges életre, nagy hibába esnek. Amikor nem képesek meglátni az Igazságot, akkor hajlamosak elhinni a hazugságokat. A hazugságok nagyon gyakran jól öltözött dolgokként jönnek. Ezek úgy vannak álcázva, mint kívánatos cselekedetek, jogos tettek, szórakozás és a természetesség alternatívája.

A gonoszt, mint olyan, ritkán lehet felismerni, mert ez nem annak a módja, ahogyan a Sátán az emberiségre kiszabott csalást tervezi. Ő, a gonosz, akinek munkálkodását a gyenge lelkek szavaiban, cselekedeteiben és tetteiben lehet felismerni, nagyon óvatos, hogy nehogy felfedje önmagát.

Ő a szegény lelkek által, akiket megfertőz, gondoskodónak, kedvesnek tűnik, és mindig egy vonzó és szép külsőt mutat. Ravaszul azzal kísérti majd az embereket, hogy gonosz tetteket kövessenek el, és ezt a legsérülékenyebb gyengeségeik kihasználásával fogja tenni. Bár ő általában az érzékiségen keresztül csábít, azokat is meg fogja célozni, akik az Igazságot a hitükben keresik. Ez az az eset, amikor a Sátán csapdába csalja a lelkeket, mely által ők készek a gonoszságot jóként elfogadni.

Majd csak egy későbbi időpontban kezdik kényelmetlenül és nyugtalanul érezni magukat, mert érezni fogják, hogy valami nincs rendben. Addigra már a felebarátjaik iránti gyűlölet és a felebarátjaik semmibe vevése megnyilvánul a lelkükben. Aztán azt fogják hinni, hogy ezek a cselekedetek, amelyekbe Isten Nevében belefognak, de amelyek sértik Istent, Isten dicsőségére vannak.

Amikor egy háborút Isten Nevében robbantanak ki, akkor általában a világ hadseregei nem Istennek adóznak hódolattal. Amikor nemzeteket gyilkolnak le, és mégis azt mondják, hogy tisztelik Istent, akkor eltávolodnak Istentől, és a fenevad oldalára állnak.

Ebben az időpontban a fenevad kétféle módon tervezi az emberiség elpusztítását. Az első esetben, életet pusztít az abortusz, a gyilkosság és a háború által. A második esetben, megtámadja Egyházamat a Földön, hogy minden Egyház megsemmisüljön, amelyek Engem, Jézus Krisztust és szeretett Atyámat tisztelik. Ily módon ő lelkeket fog lopni, és megakadályozza őket abban, hogy kövessék az Igazságot, és hogy örököljék Királyságomat.

Jézusotok