Egy éve jelent meg Mark Regnerus professzor széleskörű kutatása a
homoszexuális párok által nevelt gyermekekről. Mire jutott a szociológus
csapata és mennyire megbízható ez a kutatás?
Az
emberi jogi gondolkodás egyik fő célja a melegházasság
legalizáltatásával azon túl, hogy ezt az egyenlőség szimbolikus ügyének
tekintik, az, hogy az azonos nemű párok is fogadhassanak örökbe
gyermeket. A hagyományos, férfi-női házasság védelmezőinek viszont éppen
ez az egyik legnagyobb félelme. A melegházasság támogatói szerint a
homoszexuális pároknak is „joga van” a „boldogsághoz”, azaz a
házassághoz, gyerekhez, családhoz, ha máshogy nem, mesterséges
megtermékenyítés és örökbefogadás útján. (Az egyház szerint nincs
gyermekhez való jog mindenáron, és a mesterséges megtermékenyítést is
elveti, minthogy abban nem egy férfi és nő szeretetaktusából jön létre
az új élet, hanem mechanisztikus módon) –
írja a Slate.com cikke.
Így
a különféle társadalmi helyzetű és szexuális irányultságú szülők által
nevelt gyermekek szociológiai-pszichológiai vizsgálata nagy érdeklődésre
tett szert az előző évtizedben. A családot vizsgáló legtöbb kutató a
mostanáig megerősítette azt a nézetet, miszerint a legsikeresebb és
legstabilabb a férfi-női, kétszülős családmodell, amiben a házasságot
kötött, nem elvált, együtt lakó biológiai szülők nevelik a gyermeküket.
Ezzel szemben az egyszülős „családmodell”, a házasságot nem kötött,
csupán együtt élő (vagy élettársi kapcsolatban élő) szülők által
alapított család vagy az örökbefogadáson nyugvó család, esetleg azonos
nemű párok alkotta „szülők”, mind rosszabbul teljesít általánosságban.
Két szociológus, Sara McLanahan és Gary Sandefur azt írják 1994-es könyvükben (
Growing Up With A Single Parent;
Egy szülővel felnőni): ha egy olyan rendszert szeretnénk felállítani (a
semmiből), amely leginkább megfelel a gyermekek igényeinek, akkor
valami nagyon hasonlóra jutnánk, mint a hagyományos, férfi-női
házasságon alapuló családmodell. Más családmodellek rendre rosszabbul
teljesítenek a felmérések szerint a gyermekek oktatási és mentálhigiénés
szükségleteinek terén, viselkedési és más zavarokat okozva.
Természetesen számos egyedi kivétel van, minthogy a házasságok tönkre
tudnak menni, de nagy átlagban a hagyományos házasságban felnövő
gyerekek rendre jobban teljesítenek és jobb állapotban vannak, mint a
másmilyen „modellben” nevelkedettek.
Jobban nevelnének az azonos nemű párok?Azonban 2001-ben megjelent egy
cikk az
American Sociological Review-ban,
amely szerint koránt sincs annyi különbség az azonos nemű párok és a
különnemű párok által nevelt gyermekek közt, mint ahogy addig gondoltuk.
A különbségek egy részét pedig (például a szexuális orientációt
illetően) „felvilágosult korunkban” már nem tekintjük hátránynak,
abnormalitásnak. Így aztán a közbeszédben és a különféle publikációkban
is közhelyszerű megállapítássá vált, hogy „nincs különbség” a melegpárok
és a különnemű párok által nevelt gyermekek közt.
Tíz évvel később pedig már
több tanulmány
is azt állította, hogy a melegpárok jobban teljesítenek a
gyermeknevelést illetően, mint a gyermekek természetes, biológiai
szülei.
Más tanulmányok
azt állították, hogy nincs bizonyíték arra, hogy a leszbikus párok
által nevelt gyermekeket szignifikánsan több szexuális zaklatás érné
„szüleik” részéről, mint a heteroszexuális szülők gyermekeit. 2002-ben
az APA, az amerikai pszichiátriai szövetség hivatalosan is magáévá tette
ezeket az álláspontokat.
Mindazonáltal furcsa módon a
(különnemű házasok által) örökbefogadott gyermekként felnövők vizsgálata
azt mutatta, hogy aki így nő fel, a nagy átlagot tekintve számos
szempontból hátrányos helyzetben van. Olyannyira, hogy az örökbefogadási
szakértők és gyámhivatalok ma már hangsúlyozzák, hogy ezt a világos,
egyértelmű és széles körben bizonyított különbséget el kell fogadni és
ennek figyelembe vételével kell kezelni az ilyen gyermekeket. Felmerül a
kérdés: miért lennének jobbak az eredményei a melegpárok által örökbe
fogadott gyermekeknek?
Mark Regnerus követ dob az állóvízbeAz
előző tíz év politikailag korrekt közbeszédi konszenzusát azonban
egyáltalán nem igazolja az Austini Egyetem (Texas) fiatal
professzorának, Mark Regnerusnak és csapatának 15 ezer fő
megkérdezésével végzett kutatása, a New Family Structures Study (NFSS). A
kutatás részletes összefoglalása a Social Science Research 2012 júliusi
számában
jelent meg, Mark Regnerus pedig a Slate.com oldalon
foglalta össze az eredményeket publicisztikáiban. A Kurír ezen cikkek alapján mutatja be, mire jutott a professzor.
Regnerus
és kollégái 15 ezer, 18-39 éves amerikait kerestek meg, ebből háromezer
embert kérdeztek ki résztelesen. A megkeresettek közül 175-en mondták,
hogy édesanyjuknak volt leszbikus, és 73-an, hogy édesapjuknak volt
homoszexuális párkapcsolata – ami sokkal nagyobb minta, mint a korábbi
kutatásoké. (A 2010-es adatok szerint az Egyesült Államokban 580 ezer,
azonos nemű párok által fenntartott háztartás van, ennek 17 százalékában
nevelnek gyermeket, ami 98600). Az NFSS alapján a 18-39 éves amerikaiak
1,7 százalékának a szülei éltek kapcsolatban életük legalább egy
szakaszában azonos neművel.
A tanulmány arra jutott: negyven
változóból 25-ben van jelentős eltérés azoknál, akiknek édesanyja
leszbikus kapcsolatban (is) élt, azokhoz képest, akik stabil,
hagyományos házasságban élő szülők gyermekeként nőttek fel. Az ilyen
gyermekek és fiatalok inkább hasonlítanak az egy szülő által nevelt
gyermekekhez. Az olyan változók kiszűrése után, mint a kor, nem,
nemzetiség, stb, a homoszexuális és leszbikus párok által nevelt
gyermekek (a pár valamely tagjának biológiai gyermeke) később nagyobb
számban voltak munkanélküliek, kevésbé egészségesek, depressziósabbak,
nagyobb eséllyel csalták meg kedvesüket vagy házastársukat, dohányoztak,
volt összeütközésük a törvénnyel, keveredtek több szexuális
kapcsolatba, tekintet nélkül a másik nemére, s nagyobb eséllyel
emlékeztek gyermekkorukra negatívan – csak hogy néhányat felsoroljunk a
különbségek közül.
Konkrétabban: a homoszexuális
vagy leszbikus pártok által nevelt gyermekek közt (akik az egyik fél
korábbi, heteroszexuális kapcsolatból származó biológiai gyermekei)
később háromszor annyi a munkanélküli, mint a hagyományos családokban
nevelkedettek között, és csaknem négyszer annyian szorulnak szociális
segítségre. Azon fiatal felnőtteknek, akiket olyan nő nevelt, akinek
volt leszbikus kapcsolata, a 28 százaléka munkanélküli, szemben a
hagyományos családban nevelkedettek 8 százalékával. Az első kategóriába
tartozók 40 százaléka csalta meg házastársát vagy élettársát, míg a
második csoportba tartozóknak csak a 13 százaléka. Az első csoport 19
százaléka vett részt pszichoterápiás kezelésen depresszió, aggályoskodás
vagy épp kapcsolatai sikertelensége miatt, míg a második csoportnak
csak a 8 százaléka.
Mark Regnerus leszögezi: nincs
egyértelmű magyarázata minderre a különbségre, de van pár ötlete, hogy
mi okozhatja őket. Az egyik az, hogy az azonos neművel viszonyt folytató
szülők kapcsolata az esetek többségében sokkal instabilabbnak és
változékonyabbnak bizonyult, mint a házas különneműeké. A homoszexuális
férfiak esetében kicsit jobb a helyzet, mint a leszbikusoknál, de azon
gyermekek, akiknek biológiai apja homoszexuális viszonyt folytatott,
általában hosszú ideig éltek együtt apjukkal, apjuk azonos neművel
fenntartott partnerkapcsolatai azonban sosem tartottak tovább három
évnél. Természetesen akad számos példa a stabil homoszexuális
párkapcsolatra, de ez kivételes, nem pedig általános, és sokkal kisebb
az aránya, mint a hagyományos, heteroszexuális kapcsolatokban.
A
leszbikus kapcsolatban élő nők gyermekeinek a 14 százaléka
nevelőszülőknél nevelkedett, szemben a heteroszexuális párok
gyermekeivel, akiknek csak a 2 százaléka járt így; a leszbikus
kapcsolatban élő nők gyermekeinek a 40 százalékát nevelték a nagyszülei,
szemben a heteroszexuális szülők gyermekeinek 10 százalékával; a
leszbikus kapcsolatban élő nők gyermekeinek 19 százaléka élt valamikor
egyedül 18 éves kora előtt, szemben a heteroszexuális szülők
gyermekeinek a 4 százalékával. Tulajdonképpen a leszbikus kapcsolatban
élő nők gyermekeinek csak a 2 százaléka töltötte élete első 18 évét
végig az édesanyjával.
Igazán sokkolóak a kutatás
korai szexuális iniciációra és molesztálásra vonatkozó adatai. A
leszbikus anya által nevelt gyerekek 23 százaléka bevallotta, hogy
„szexuálisan érintette” őt az anya vagy a partnernője. 31 százalék
bevallotta, hogy szexre kényszerítették akarata ellenére. Ugyanez
vonatkozik a homoszexuális apa által nevelt gyerekek 25 százalékára. A
leszbikus anyák által neveltek 20 százaléka és a homoszexuális apa által
neveltek 25 százaléka nemi úton szerzett betegségben szenvedett.
Miért a különbség?
Mark
Regnerus felteszi magának a kérdést: miért lett ennek a korábbiaknál
sokkal széleskörűbb tanulmánynak más az eredménye, mint az előző tíz év
hasonló kutatásainak, és miért váltott ki annyi indulatot? (Mark
Regnerus ellen támadást indított az LMBT-lobbi, az austini egyetem
speciális bizottságot állított fel, ami megvizsgálta a kutatás
módszertanát; az eredmény szerint a professzor mindenben körültekintően
és a szakmai kívánalmaknak megfelelően járt el.)
A válasz egyszerű: a titok nyitja a
módszertan.
A professzor a Slate-en írt cikkében kifejti: az eddigi kutatások kis
minta felhasználásával készültek, általában magas végzettségű, fehér,
leszbikus párok körében, ráadásul a megkeresett résztvevők jól tudták,
hogy olyan kutatásban vesznek részt, aminek politikai következményei
lehetnek (az olyan módszertani problémákról nem is beszélve, mint hogy
gyakran hólabda-módszerrel és hasonlókkal gyűjtöttek klienseket a
kutatók). Regnerus leszögezi: nem állítja, hogy az összes korábbi
kutatás rossz, de semmiképp sem optimális módszertan kicsi, nem
véletlenszerű minta alapján kutatni. Az ő kutatását, az NFSS-t úgy
készítették, hogy az amerikai társadalom fiatal felnőttjei (18-39)
körében véletlenszerű jelleggel, úgy, hogy a teljes keresztmetszetet
lefedje.
A luisianai egyetem professzornője, Loren Marks úgyszintén
bebizonyította,
hogy az APA jelentése nem volt reprezentatív, sőt az APA kutatásainak a
77 százaléka minimális mintával (például száz emberrel) és rossz
metodológiával készült (az erről szóló kutatásnak az
összefoglalója is olvasható a SocialScience-en).
Kapcsolódó:
Az ikervizsgálatok szerint nincs genetikai oka a homoszexualitásnak
SzG/Magyar Kurír