2006. március 1., szerda

Igaz Élet Istenben Vassula Ryden: Beszélgetések Jézussal

Meghatotta Szívemet a te annyira elszegényedett lelked
2006. február 13.
Hűséges az Úr, mert megerősít,
és megvéd a gonosztól engem.
Ő végső öröme lelkemnek!
Te pedig, kedvesem, az én drága lelkem vagy, ékességem, koszorú a fejemen.
Uram, Te a Szeretet kötelékével neveltél engem,
megszabadítottál bűneimtől
és felfedted előttem Szent Arcodat.
Hiábavalóságomat  irántad való
szenvedéllyé fordítottad.

Boldog az az ember, akinek megbocsáttatnak vétkei,
és akinek el vannak törölve a bűnei.
Mert ő a Szeretet ajándékában részesül!
Meghatotta Szívemet a te annyira elszegényedett lelked. Helyet találtam szívedben, ahol megvethettem lábamat, és akiben megpihenhetek. Közömbös vándorból béke házává tettelek téged. A mai napig és óráig társalgok veled, ami boldogsággal, örömmel és megnyugvással tölt el téged. Látod, Vassula, megjelenek rajtad, hogy megmutassam egységünket az embereknek.  Hogy megmutassam a vakoknak, hogy benned élek, te meg énbennem. És hogy beteljesítsem kijelentéseimet, miszerint leányom, te vagy az egyetlen jel, amit adok annak bizonyítékául, hogy én vagyok e kinyilatkoztatásnak a Szerzője. A Szeretet szeret téged. A Szeretet ily módon jött el hozzád. Mennyire örült a Szívem, amikor válaszoltál hívásomnak! Támaszkodj rám, és bízzál bennem! Sohasem foglak elhagyni. A Szeretet szeret téged. IC
Source: http://ichtys.hu/index.php/97-2006-februar-13



Közölt Szavaim a Szentírás tükörképei
2006. február 28.
Jahve az Ő fejedelmi módján lehajolt hozzánk,
hogy megkeressen minket.
Hozzá méltó fenséggel úgy hozta el nekünk Igéjét,
mint bőven áradó folyót a szomjazó vidékre.


Ő a mi bírónk és törvényhozónk.
Azok a szemek, melyek felismerték és meglátták Őt e szerelmi dalban,
többé már nem maradnak lecsukva.
Azok a fülek, melyek hallották az Ő Szavát,
örökre éberek maradnak.
És a szelíd szív, mely bűnbánattal elfogadta Őt,
megtanulja teljességgel tisztelni Őt.

Minden dicsőség legyen az Övé örökkön-örökké!

A Mennyország legfelsőbb rendjéből először két fejedelmi hírnök
jött el hozzám, hogy megközelítsen engem,
nevük szerint Dániel és Uriel.
A béke követeként jöttek el hozzám,
a teljesen méltatlanhoz,
hogy ezt a piszkos és száraz földet 1
liliom és nárcisz mezővé tegyék,
hogy Isten Igéjének befogadására alkalmas legyen …
Boldog az a föld, mely befogadott engem!2  Mivel befogadtad Szavamat, jegyesemmé tettelek. Édességemmel és gyengédségemmel isteni házasságban egyesítettem szívedet az enyémmel, így most „Vőlegényemnek..” szólíthatsz. Továbbra is jóság-gyeplővel, szeretet- pórázon vezetlek, szorosan a Szívemen tartalak, ugyanazon a Szíven, melyhez legközelebb a Fiam, Jézus Krisztus áll. Fiammal és a Szentlélekkel együtt átadtam generációtoknak az üdvözüléssel kapcsolatos ismereteket. Azért adtalak nekik téged, hogy javukra váljék mindaz, amit tanítottunk neked. Meg van írva, hogy az én Szavaim édesebbek a méznél, meg a csepegő lépes méznél. 3 Ily módon formálom azokat, akiket kiválasztottam. Azt akarom, hogy rendíthetetlen, meg nem alkuvó módon tanítsd mindazt, amit adtam neked. Ezeket akartam elmondani neked.
A görög ortodoxok megkérdőjelezik a te édességedet, Uram! Nyelvezeted miatt vádolnak engem. Azt mondják, erotikus nyelvezet.
Akik nem fogadják el a nyelvezetemet és megvádolnak téged, kedvesem, nem értették meg sem a méltóságomat, sem a barátságomat, és a Szavaimban rejlő tekintélyt sem ismerték fel. Semmibe veszik a próféciát és megsértik a kegyelem Lelkét. Pont a ti időtökben, amikor lázadás uralkodik, pont most ne lépnék közbe? Túlcsorduló könyörületem ellenére hallgassak?  Aki káromolja a kegyelem Lelkét és irgalmamat, súlyos ítélet alá fog esni… Közölt Szavaim a Szentírás tükörképei. Sokan azonban nem törekednek olyannak találni engem, amilyen vagyok édességemben és szépségemben. Ezek távol vannak az átisteniesüléstől és az átalakulástól. Aki még nem szemlélt engem, hogyan is ismerhetne?  Honnan tudhatna édességemről, ha még sohasem ízlelte meg azt? Külsőleg jámbornak és jól informáltnak mutatkoznak, de belül mocsarak és tele vannak rosszindulattal. Arcátlanul és elfogultan járnak-kelnek, rosszindulattal és gonoszsággal telve hatalmaskodnak azok felett, akik elfogadták a kegyelmet és a kegyelem által a Világosságot és az Életet, azaz az egyszerű szívűek, a Szentlelket birtokló szelíd és igaz nyáj felett. Ők fognak megdicsőíteni engem állhatatosságukkal, jó munkájukkal és velem együtt sokakat vonzanak majd az egyetemes Egyházba. Egész városok és falvak fognak megtérni választottaim áldozatai árán! Velük együtt gyökerestül ki fogjuk tépni a méltánytalan utálatot, hogy átadhassák nekem a szívüket. Tanítsd tovább a népeket és építs hidat ott, ahol nincs! Versenyfutásodnak nincs még vége, de veled vagyok. Segítelek, melletted vagyok. Bízd rám azokat, akik nem értékelik nagy Szeretetemet. Imádkozz papjaitokért, mert Fiam keserves könnyeket hullat miattuk, és kerüld megítélésüket! Esedezzél az ügyükért, azért, hogy egy nap ők is tömjénhez hasonló illatot árasszanak, az én illatom töltse el őket! Légy erős, gyermekem, és reménykedj bennem! Megáldalak, és Leheletem sóhaját hagyom homlokodon.
 

1 az én lelkem
2 az Atya szól
3 Zsolt 19:10
Source: http://ichtys.hu/index.php/98-2006-februar-28