2014. május 30., péntek

Az Úr Jézus Krisztusnak Mária Julianna által adott üzenetei

2014. május 2. Szentségimádáson Jézus…

Drága gyermekeim! Az óra itt van. Térjetek meg! Nem győzöm eleget hangoztatni, hogy mindennél jobban őrködjetek lelketek üdvössége fölött! 
Gyermekeim! Ez a legfontosabb. Sokkal előbbre való minden másnál, mert a földön minden mulandó, minden itt marad. De a lelketek halhatatlan, örökké él, mert maga az Isten lehelte belétek, amikor megfogantatok az anyaméhben. Ez azt jelenti, hogy a lelketek a földről az örökkévalóságba költözik. Arra a helyre, amit itt a földön cselekedeteitekkel kiérdemeltetek.
Gyermekeim! Ne kövessetek el bűnt! A bűn beszennyezi, eltorzítja a lelketeket. Ti kivétel nélkül mindnyájan Isten képmására és hasonlatosságára lettetek megteremtve. Ez azt jelenti, hogy nektek Krisztus arcúaknak kell lenni, vagyis Engem kell tükröznötök úgy, hogy mindenki felismerje, hogy Én élek, és működöm bennetek. 
Gyermekeim! Törekedjetek követni Engem! Elsősorban az Isten iránti szeretetben. Én úgy szerettem Atyámat, hogy mindig, mindenben engedelmeskedtem Neki. Ti is minden élethelyzetben Velem együtt mondjátok: „Atyám, ne úgy legyen, amint én akarom, hanem ahogy Te!” Az szereti Istent, aki az Ő törvényeit megtartja. A felebarátot soha ne helyezzétek Isten elé! Szeressétek őket úgy, ahogy Én szerettelek titeket! Ha kell, az életeteket is adjátok oda értük, de mindig csak Isten akarata szerint! Az életetekben mindig az Isten iránti szeretet legyen az első! Mondok egy példát: betegen fekszik egy rokonod a kórházban. Választanod kell: vagy Szentmisére mégy, és utána a kórházba, vagy nem mégy Szentmisére, csak a kórházba. Ilyenkor a főparancsnak kell engedelmeskedni. Részt kell venni a Szentmisén, amit felajánlhatsz a betegért. Részt veszel a legnagyobb imádságban, az Én keresztáldozatom megújításában, amely fenntartja ezt a világot. Csak utána látogatod meg a beteget. Így teljesíted a főparancsot. Ez sokkal fontosabb, mint bármi más. Ráadásul beteg rokonod üdvösségére válik.
Gyermekeim! Ne azzal foglalkozzatok, hogy mi várható! Ez is fontos, és Én tudtotokra adom. Értésétek meg: az életetek a földön véges. Bármikor meghalhattok, és akkor meg kell jelennetek ítélőszékem előtt. Ezért mondtam nektek: éljetek szüntelen készenlétben, mert nem tudjátok sem a napot, sem az órát! Éljetek egymással szeretetben! Bocsássatok meg szívből egymásnak! Akkor nektek is megbocsát Atyám, és elnyeritek az örök boldogságot. Atyám azoknak készítette országát, akik Őt szeretik. Az Isten iránti szeretet legyen az első! Csak utána jöhet a felebarát szeretete. Erre áldalak meg benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. 
Drága gyermekeim! Az idő rövid. Most teljesülnek be a próféciák, amelyeket előre megmondtam nektek. Éljetek szüntelen készenlétben, mert nagyon sok embernek ki fogják oltani az életét! Nem lehet két úrnak szolgálni, sem kétfelé sántikálni. Most mindenkinek színt kell vallani: Velem vagy Ellenem. Életszentség, vagy bűn. Üdvösség, vagy kárhozat. A tét nagy. Vigyázzatok! Ellenségetek a sátán, ott kószál, keresi, kit nyeljen el. Álljatok neki ellen keményen a hit erejével!
Gyermekeim! Az óra eljön. Mindnyájatoknak meg kell állnotok ítélőszékem előtt. Erre készüljetek! Ez a legfontosabb. Az idő rövid. Éljetek halálra készen! Nemsokára visszajövök az ég felhőin dicsőségemben, és megítélem a világot. Egy új korszak következik, amit csak nagyon kevesen érnek meg. 
Gyermekeim! Készüljetek! Hamar megítélem a világot. Éljetek szüntelen készenlétben! Aki áll, vigyázzon, hogy el ne essék! Az idő rövid. Előre figyelmeztettelek benneteket. Örök sorsotokat ti döntitek el. Már mindent tudtul adtam nektek. Megáldalak titeket Szívem túlcsorduló szeretetével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

2014. május 4. Szentségimádáson Jézus…

Drága gyermekeim! Küldetést adok mindnyájatoknak a lelkek megmentésére. Mindenki a Tőlem kapott talentumokkal sáfárkodjon! Ne mondja közületek egyikőtök sem: én alkalmatlan, tanulatlan vagyok. Nálam nem az számít, hogy mennyit tanultál, hanem csak ez: szeretsz Engem? Pétertől is csak ennyit kérdeztem. Ha szerettek Engem, akkor tanúságot tesztek Rólam az emberek előtt. Az Én törvényem nagyon egyszerű. Egyetlen szó csupán: szeretet. De első az Isten iránti szeretet, és csak utána a felebarát iránti szeretet. Ha tökéletesek akartok lenni a szeretetben, akkor Engem utánozzatok! Úgy szeressétek Istent, és egymást, ahogy Én szerettelek benneteket, hogy az életemet adtam oda értetek! Manapság kigúnyolják a szeretetet. A szeretet áldozat, szolgálat, önmegtagadás. A szeretet nem keresi a magáét, hanem mindig a másét. Az igazi szeretet önzetlen, tiszta, türelmes. Ha szerettek Engem, akkor megvallotok az emberek előtt. Akkor világító fáklyák vagytok, és só, amely megízesíti az ételt. A puszta megjelenésetekkel hirdetitek az Evangéliumot. Önzetlen, tiszta szeretetetekkel pedig Hozzám vonzzátok a lelkeket.
Gyermekeim! Nagyon egyszerű a lélekmentés. Mindig ott, és akkor kell tanúságot tenni Rólam, amikor elétek viszek valakit. Ma a lelkek milliói éheznek és szomjaznak Engem. Keresnek, de nem találnak, mert nincs, aki felvilágosítaná őket.
Gyermekeim! Amit apostolaimnak mondtam, azt nektek is mondom: Tegyetek tanítványaimmá minden népet! Hirdessétek az Evangéliumot! Ne félj hirdetni akkor sem, ha keveset tudsz! Elég, ha csak ennyit mondasz: Jézus szeret téged. Meghalt érted a keresztfán, hogy elvegye bűneidet. Bánd meg minden vétkedet! Szeresd viszont Őt úgy, hogy add át Neki az életedet! Ő majd szentet formál belőled, és üdvözít téged. Beszélj Hozzá a saját szavaiddal! Ő hallja. Nyisd meg Előtte a szívedet! Arra vár, hogy beengedd. Akkor széppé és boldoggá teszi az életedet.
Ha ennyit mondotok valakinek hittel, kedvesen, már nagyon sokat segítettetek neki a lelki előrejutásban. Nektek pedig kincsetek lesz a mennyben ez a megmentett lélek.
Kicsinyeim! Én nem várok el tőletek nagy teljesítményeket. Csupán a szándékot. A többit bízzátok Rám! Csak egy a fontos: mindig keressétek, és tegyétek az Én akaratomat! Ha így éltek, megszentelődtök, és rengeteg lelket mentetek ki a sátán markából.
Gyermekeim! Mindezt csak addig tehetitek, amíg a földön éltek. Az életetek rövid. Addig sáfárkodjatok a kegyelmekkel, amíg le nem zárul az időtök! Utána már az ítélet következik. Megáldalak titeket Szívem túlcsorduló szeretetével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”


„Ezt üzenem X-nek: Drága kislányom! Az élet rövid. Tarts ki mindhalálig! Add át az életedet és szeretteid életét is Nekem! Én minden rosszból jót hozok ki, mert Én Mindenható vagyok. Soha ne engedd be a csüggedést a szívedbe! Gyakran mondogasd Nekem: Jézusom bízom Benned. Te gondoskodj, Te cselekedj. Ha teljesen Rám hagyatkozó hittel és bizalommal imádkozod ezt a fohászt, csodákat fogsz megtapasztalni. Add át a gondjaidat Nekem! Te csak törődj az Én dolgaimmal, a tiedről Én gondoskodom! Leveszem válladról a terheket. Helyette megtöltöm szívedet Irántam való izzó, lángoló szeretettel. Nem lesz más gondod, mint Engem szívből szeretni, és szüntelenül örvendezni Bennem. Ez nem azt jelenti, hogy egy csapásra meg fognak szűnni a problémák, hanem azt, hogy felülemelkedsz rajta, és nem fogsz foglalkozni vele, mert átadtad azokat Nekem. Én pedig lefoglallak Magamnak, mert azt akarom, hogy Engem szolgálj. A szolgálat pedig ez: Add át az életedet újra meg újra Nekem, mindig, minden élethelyzetben! Én fokról fokra szentté formállak, és lelkeket mentek általad. Ha megteszed, boldoggá teszlek már itt a földön, a mennyben pedig nagyon gazdaggá, mert sok üdvözült léleknek leszel a megmentője. Légy kisded Keblemen, és pihenj meg Szívemen! Erre áldalak meg megerősítő áldásommal, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

2014. május 6. Szentségimádáson Jézus…

„Drága gyermekeim! Készüljetek, mert hamar beteljesülnek a próféciák. Készenlétben várjátok az eseményeket, amelyek már nem váratnak sokáig magukra! Így éljetek: Tartsátok meg a főparancsot! Elsősorban az Isten iránti szeretetet, mert Atyám azoknak készítette országát, akik Őt szeretik. Csak utána jöjjön a felebarát szeretete, akiket úgy szeressetek, ahogyan Én erre példát adtam, hogy az életemet áldoztam értetek.
Gyermekeim! Csak a szeretet számít. Minden más itt marad. Minden értékét veszíti, megsemmisül, elenyészik. A mennyben a szeretetből fakadó jócselekedeteitek lesznek a ti kincseitek. Ezért kicsinyeim, fogadjátok meg szavaimat! Bocsássatok meg szívből egymásnak, hogy Atyám is megbocsásson nektek! Szeressétek egymást önzetlen, tiszta szeretettel úgy, hogy hozzatok áldozatokat egymásért, mert az igaz szeretet mindig áldozattal párosul. Amikor bűnbánatot tartotok, mindig tegyétek hozzá: Jézusom, Irántad való szeretetemből bánom minden bűnömet, bánom az egész világ bűneit. Mondom nektek: az ilyen lelkülettel tartott bűnbánat leesdi az ég kegyelmét. Rengeteg megtérő lélek lesz a jutalma.
Kicsinyeim! Figyeljétek a jeleket! Már teljesülnek a próféciák. Nagyon rövid idő, és elvesznek Engem tőletek. Addig jöjjetek Hozzám, amíg még veletek vagyok! Mondom nektek: hamarosan beteljesülnek Dániel próféta szavai: eltörlik a mindennapi áldozatot, amely fenntartja a világot. Helyette felállítják a vészt hozó undokságot. Akkor föllép az antikrisztus, aki imádtatni fogja magát.
Gyermekeim! Már folynak az előkészületek, amelyek az antikrisztus fellépését szolgálják. Ezek: a tévtanítások, a rengeteg háború, a szegénység, a járványok, a betegségek és a rengeteg nyomorúság szerte a világon. Az emberek megtévesztése, hogy akkor majd minél többen tapsoljanak neki, leborulva imádják őt, aki azt fogja hazudni, hogy ő Én vagyok, és a sátán erejével mindenféle szemfényvesztő csodákat fog tenni. Most újra megismétlem: ti ne higgyetek neki! Ne kövessétek, és ne boruljatok le előtte! Ti egyedül csak Engem imádjatok, Aki visszajövök az ég felhőin dicsőségemben. Megítélem a föld lakóit. Visszajövök szentjeim népes kíséretében. Ti csak Nekem higgyetek, akkor titeket is felveszlek a mennybe, szent angyalaim közé. Az örök boldogság lesz az osztályrészetek. Most különösen imádkozzatok a tisztánlátásért, és a mindhalálig való hűségért, hogy kitartsatok Mellettem mindvégig. Kérjétek magatokra és hozzátartozóitokra a jó halál és a végső állhatatosság kegyelmét! Így imádkozzatok: „Jézusom, Te Mindenható vagy. Kérlek, őrizz meg minket Magadnak szentségben és igazságban! Boríts be minket drága Szent Véreddel, és add meg nekünk az üdvösséget! Védelmezz minket a sátán minden álnok cselszövésétől, vezess bennünket drága Szent Lelkeddel a szűk ösvényen, amelynek végén Te vársz. Kérlek, add, hogy ölelő karjaidba omoljunk, és drága Szent Kebleden nyugodjunk örökké, ámen.”
Ha ezt imádkozzátok, és így éltek szeretetben, megadom nektek a jó halál és a végső állhatatosság kegyelmét, és vele együtt az örök boldogságot. Szem nem látta, fül nem hallotta, emberi szív fel nem foghatja, amit Atyám azoknak készített, akik Őt szeretik. Szeressétek és imádjátok a legszentebb Szentháromságot teljes szívetekből, és akkor minden elképzeléseteket felülmúlóan meg lesztek ajándékozva a mennyben. Erre áldalak meg benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

2014. május 29. Szentségimádáson Jézus…

„Drága gyermekeim! Most hozzátok szólok, akik megtartjátok törvényeimet, és szerettek Engem. Már nem kell sokat várnotok. Hamarosan megláttok Engem, amint visszajövök dicsőséges fényemben a földre. Pontosan úgy szállok alá, ahogy kétezer évvel ezelőtt fölmentem a mennybe. Minden szem meglát Engem. Ti, akik hűségesen megtartottátok parancsaimat, nagyon fogtok örülni Nekem, mert nagy jutalomban részesültök. De azok, akik a sátánt szolgálták, hiába akarnak elrejtőzni Előlem, tekintetem utoléri őket. Minden ember érzi a lelkében, hogy mit érdemel. A bűnösök félnek a haláltól, mert érzik, hogy számadással tartoznak tetteik felől, és nagy büntetést kapnak. Az igazak várva várják, hogy megállhassanak Szent Színem előtt. Úgy vágyakoznak Hozzám, mint kitikkadt szarvas a hűs patak vizére. Bennük nincs félelem, mert ők már átmentek az ítéleten, amikor magukat vádolták a gyóntatószékben, és erős fogadást tettek, hogy szakítanak a bűnnel, és életszentségben akarnak élni.
Drága gyermekeim! Készüljetek! Hamar lezárul életetek, és ez a korszak, amelyben éltek. Éljetek szüntelen készenlétben, mert nem tudhatjátok sem a napot, sem az órát! Az események, amelyeknek nemsokára tanúi lesztek, már régóta elő vannak készítve. Nemsokára kitör a harmadik világháború, ami sokkal több áldozatot fog követelni, mint az első kettő együttvéve. 
Gyermekeim! Éljetek halálra, számadásra készen! Ne a földön gyűjtsetek kincset, mert ezeket mind elveszítitek! Gyűjtsetek kincseket a mennyben, ahol örökké a tiétek marad! Éljetek egymással szeretetben! Ellenségeiteket Énértem szeressétek, Aki megbocsátottam hóhéraimnak a keresztfán! Rólam vegyetek példát! Belőlem merítsetek erőt! Ha Engem követtek, ti is ott lesztek, ahol Én vagyok, és meglátjátok dicsőségemet.
Gyermekeim! Atyám szeretetből teremtett meg benneteket. A saját Lelkét lehelte belétek. Ezért egész életetekben az Istenre szomjaztok, Őt keresitek, amíg meg nem találjátok, és csak Ővele tudtok betöltekezni. Értsétek meg végre: arra lettetek teremtve, hogy szeressetek, és szomjazzatok a szeretetre. Ez az életetek értelme és célja. Egy embert semmi más nem tesz boldoggá, csak a szeretet. A tökéletes boldogság pedig ez: Istent ismerni és szeretni, és az Ő szeretetét megtapasztalni. Istent csak úgy lehet szeretni, ha megteszitek, amit parancsol. A felebarátot pedig úgy szeretni, ahogy Én erre példát adtam, hogy az életemet áldoztam értetek. Ha így éltek, már a földön megtapasztaljátok a menny örök boldogságának az előízét. Csak így érdemes élni. Ami ezen kívül van, az értelmetlen, üres, céltalan, és a lélek halála. Értsétek meg: mindaz, aki önzetlen, tiszta szeretetből adakozik felebarátjának, arról Én Magam gondoskodom. Mindig adok neki annyit, hogy legyen miből adakoznia, és ő maga is bővelkedjen. Csak egyet kérek tőletek: keressétek a mennyek országát, és annak igazságát, a többi mind megadatik hozzá nektek! Én azért szálltam le a földre, hogy megnyissam előttetek a mennyország kapuját. Annyira értékes a lelketek, hogy Én, a második Isteni Személy, az Isten Fia rettenetes kínszenvedések között meghaltam értetek. Ekkora ára volt a lelketeknek. Ezért kérve kérlek benneteket, őrködjetek lelketek tisztasága fölött! Jobban becsüljétek meg, mint bármi mást! Mentsetek meg más lelkeket is az örök üdvösségre! Erre kaptátok az életeteket. Használjátok fel a kapott időt, amit a földön töltötök! Ere áldalak meg benneteket megerősítő áldásommal az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”
A Szentlélek így imádkozott bennem: „Hőn imádott édes jó Jézusom! Nagy volt a lelkünk ára. Te fizettél értünk rettenetes váltságdíjat. Kérlek, add, hogy mielőtt vétkeznénk, mindig Téged lássunk magunk előtt a keresztfán! A Te értünk szegekkel átvert kezedet, lábadat. A Te drága Szent vérző, csupa Seb Testedet. Dagadt Arcodat, kiszúrt Szemedet. Drága Szent Fejedet, amelyből patakzott Szent Véred, mert a töviskorona összeszurkálta. Ez volt a Te királyságod a földön. Trónod a kereszt, koronád a szúrós tövis. Ruhád a mezítelenség. Teljes megalázottság, kigúnyolás, kiközösítés. Két lator között az Isten egyszülött Fia, a mi drága Szent megváltó Istenünk. Ez voltál Te itt a földön. 
Kérlek, Uram, add, hogy mi se keressünk előmenetelt, rangot, fényűzést, elismerést, megbecsülést, csak egyedül Téged a keresztfán! Veled akarjunk azonosulni, egyesülve lenni! Ne lázadjunk, ha kigúnyolnak, kirekesztenek miattad, és az utolsó helyre sorolnak. Vegyük mindezt kitüntetésnek! Hisz Te mondtad: gyűlölni fognak Értem titeket. Hárman lesznek egy ellen. Nem békét hoztam, hanem kardot, tüzet. Vágyva vágyom, hogy már lángra lobbanjon! Miattam üldözni fognak titeket. Ó Jézus, ha Teérted üldöznek minket, az számunkra a legnagyobb dicséret, hogy jó úton járunk, a Te nyomodban. Hisz Te mondtad: aki utánam akar jönni, vegye fel keresztjét, úgy kövessen Engem. Ahol Én vagyok, ott lesz a szolgám is.
Drága Jézusom, csak egyet kérek Tőled: végy fel engem is Magad mellé a keresztre! Add kegyelmedet, hogy az önmegtagadás szegei tartsanak engem is a kereszten! Ne tudjak, és ne akarjak mást látni, csak egyedül Téged! Benned merüljek el! Téged szemléljelek, mekkora árat fizettél személyesen az én nyomorult bűnös lelkemért! Nélküled egy menthetetlen eset, a kárhozat fia lennék! Ó Uram, hát ennyire szerettél?! Kérlek, add kegyelmedet, hogy úgy tudjalak Téged szeretni, ahogy Te engem! Hogy ha Te úgy akarod, én is az életemet tudjam adni Érted! Magamtól semmi vagyok. Te mondtad: „Nálam nélkül semmit sem tehettek.” Téged akarlak követni! Veled akarok maradni mindig, örökké, itt, és az örök hazában! Ezt a kegyelmet kérem Tőled. Ámen.”

SZENTLÉLEK VÁRÓ - Pünkösdi kilenced

Kedves Testvérek! Ma kezdődik a Pünkösi imakilenced. Jó lenne, ha minél többen bekapcsolódnánk ebbe az imamozgalomba, hogy a Szentlélek ereje minden ember szívét megérinthesse.


 
1. nap     
 Szentlélek Úristen, Te az Atyától és Fiútól öröktől fogva származol, s az Atyával és a Fiúval egylényegű vagy. Te vagy a kegyelmek forrása, bőkezű adományozója. Jöjj el Szentlélek Úristen, töltsd be szívünket hétszeres ajándékoddal.
Szentírási rész: Iz 44.3-5a  
Mert elárasztom vízzel a tikkadt mezőt, és bővizű patakokkal a kiaszott földet. Kiárasztom lelkemet utódaidra, és áldásomat gyermekeidre. Úgy sarjadnak majd, mint a fű a forrás közelében, mint a fűzfák a vízfolyások mellett. Az egyik így szól majd: „Én az Úré vagyok”.
Jó tanács ahhoz, hogy mit tegyek, hogy mélyebben találkozhassam a Szentlélekkel?
Minden nap add át magad Jézusnak (lehetőleg a reggeli imában) – s kérd s Lélek vezetését, hogy Ő vezessen előre a Jézussal való egységben. (Vö. Jn 16,13) .
Kérések:Szentlélek, az örök élet fénye és boldogsága - Jöjj el közénk !       
Szentlélek, Jézus Krisztus művének folytatója és megkoronázója  -  Jöjj el közénk 
Szentlélek Isten ! - Jöjj el közénk !
Küldd el Lelkedet és életre kelünk!  - És megújítod a földnek színét.
 Könyörögjünk! Szentlélek Úristen, kit az Úr Jézus, Egyházának megígért és Pünkösd napján elküldött: légy a mi lelkünknek is állandó, kedves vendége. Őrizd meg és gyarapítsd bennünk a te megszentelő kegyelmedet, s gyújtsd lángra szívünkben a szunnyadó isteni erényeket. Ékesíts fel minket, a te templomaidat, hét ajándékoddal, s engedd, hogy a te szellemed belőlünk embertársainkra is kiáradjon, hogy imádság, jó példa és apostolkodás által veled együtt hathatósan építsük Jézus Krisztus országát. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él ésuralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.
 2. nap
 Jöjj Bölcsesség Lelke, taníts meg arra, hogy minden gondolatunkat és cselekedetünket egyedül Istenre irányozzuk.
Szentírási rész: Ez 39.28-29         
Akkor megtudják, hogy én, az Úr vagyok az ő Istenük, mert száműztem ugyan a népek közé, de most összegyűjtöm őket hazájukba, és senkit sem hagyok ott közülük. Nem rejtem el többé előlük arcomat, mert kiárasztom lelkemet Izrael házára - mondja az Úr, az Isten.
Bölcsesség
Verebekre nem lövünk ágyúval   
Grock a híres német bohóc egyik reggel gyalázkodó és rágalmazó levelet kapott. Találkozott cirkuszbeli barátjával és elpanaszolta neki az esetet: - Nézd meg, micsoda otromba, rágalmazó levelet kaptam. Mit válaszoljak rá? A barátja elolvasta a levelet és visszaadta: - Semmit se válaszolj. Valamelyik irigyed vagy rosszakaród írta. Jelentsd fel a bíróságnál. Grock megköszönte a baráti tanácsot, de végül is a levelet visszaküldte a feladónak a következő melléklettel: "Kedves Uram! Nemrég kaptam kézhez a mellékelt levelet az Ön aláírásával. Elküldöm Önnek, hogy lássa, hogyan visszaélnek az Ön nevével. Önnek is érdeke, hogy a tettest kikutassa... Szívélyes üdvözlettel: Grock clown." Legközelebb barátja megkérdezte Grockot: - No, följelentetted az illetőt? - Á, dehogy! - felelte Grock. - Verebekre nem lövünk ágyúval. (Willi Hoffsümmer nyomán)
Jó tanács ahhoz, hogy mit tegyek, hogy mélyebben találkozhassam a Szentlélekkel?
Ne aggódj! Bízd rá magad – Jézussal egyesülten - a Mennyei Atyára s a Szentlélek vezetésére. (Vö..Mt 6,33-34) Tudatosan élj Jézus és a Lélek szabadságában, s próbáld sugározni ennek a szabadságnak örömét. (Gal 6,22-26)
Kérések:Szentlélek, a bölcsesség és jó tanács Lelke -  Jöjj el közénk !
Szentlélek, a bűnök megbocsátója -  Jöjj el közénk !    
Szentlélek Isten ! - Jöjj el közénk !
Küldd el Lelkedet és életre kelünk! - És megújítod a földnek színét.
Könyörögjünk! Urunk a Te Szentlelked lángoljon fel ben­nünk, világítson és tisztítson meg bennünket ! Árassza ránk égi harmatát és tegye gyümölcsözővé jócselekedeteinket! A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.
 3. nap
Jöjj Értelem Lelke, hogy szent hitünk igazságait megértsük.
Szentírási rész: Jo 3.1-2      
Mindezek után kiárasztom Lelkemet minden testre. Fiaitok és leányaitok jövendölni fognak, véneitek álmokat álmodnak, ifjaitok meg látomásokat látnak. Sőt, még a szolgákra és a szolgálókra is kiárasztom Lelkemet azokban a napokban.”
Jó tanács ahhoz, hogy mit tegyek, hogy mélyebben találkozhassam a Szentlélekkel?
Légy tudatosabban Krisztus tanúja az emberek előtt, elsősorban szereteteddel. - Vágyódj rá, hogy Jézus éljen benned, s Általa közelebb vezethesd embertársaidat Hozzá. Ne félj - kellő időben - beszélni is hitedről! Kérd ilyenkor a benned élő Jézusnak és a Léleknek vezetését! (Vö. Lk 12,12; Iz 61,1)
Kérések:Szentlélek, az értelem és tudomány Lelke -  Jöjj el közénk 
Minden hitbeli tévedéstől - Ments meg minket,  Szentlélek!         A te sugallataid megvetésétől - Ments meg minket,  Szentlélek!  A megismert igazság elleni tusakodástól - Ments meg minket,  Szentlélek!
Szentlélek Isten ! - Jöjj el közénk !
Küldd el Lelkedet és életre kelünk!  - És megújítod a földnek színét.
Könyörögjünk! Szentlélek Úristen, kit az Úr Jézus, Egyházának megígért és Pünkösd napján elküldött: légy a mi lelkünknek is állandó, kedves vendége. Őrizd meg és gyarapítsd bennünk a te megszentelő kegyelmedet, s gyújtsd lángra szívünkben a szunnyadó isteni erényeket. Ékesíts fel minket, a te templomaidat, hét ajándékoddal, s engedd, hogy a te szellemed belőlünk embertársainkra is kiáradjon, hogy imádság, jó példa és apostolkodás által veled együtt hathatósan építsük Jézus Krisztus országát. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él ésuralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.
4. nap
 Jöjj Jó Tanács Lelke, hogy minden ügyünkben és kételyünkben a helyest megismerjük, és a jót válasszuk.
Szentírási rész: Jn 7.37-39 
Az ünnep utolsó, nagy napján Jézus a templomban volt és fennhangon hirdette: „Aki szomjazik, jöjjön hozzám és igyék, aki hisz bennem: belsejéből az Írás szava szerint élő víz folyói fakadnak.” Ezt a Lélekről mondta, amelyben a benne hívők részesülnek. A Lélek ugyanis még nem jött el, mert még nem dicsőült meg Jézus.
Jó tanács ahhoz, hogy mit tegyek, hogy mélyebben találkozhassam a Szentlélekkel?
Különösen figyelj a Szentlélek indításaira (Vö. Gal 5.16), - akár a lelkiismeretedben hangzik el az, akár pl. egy testvér vagy családtag kérése által. - Szokd meg, hogy azonnal és örömmel válaszoljhívásaira, akkor is, ha nehéz. (Pl. úgy, hogy bensődben kimondod Neki: "igen!", s megteszed, amire hív.)
Kérések:Tarts távol tőlünk, híveidtől minden szomorúságot és kishitűséget – Kérünk, téged, hallgass meg minket! Irányítsd minden gondolatunkat és szándékunkat a mennyeiekre - Kérünk, téged, hallgass meg minket! 
Őrizz meg mindnyájunkat a te szent szeretetedben -  Kérünk, téged, hallgass meg minket!          
Szentlélek Isten ! - Jöjj el közénk !
Küldd el Lelkedet és életre kelünk! - És megújítod a földnek színét.
Könyörögjünk! Urunk a Te Szentlelked lángoljon fel bennünk, világítson és tisztítson meg bennünket ! Árassza ránk égi harmatát és tegye gyümölcsözővé jócselekedeteinket! A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.
5. nap
 Jöjj Erősség Lelke, hogy a szerencsétlenségben és bajban, a gonosz lélek és a világ kísértései között mindenkor Hozzád ragaszkodjunk.
Szentírási rész: Jn 14.15-17.26.  
Ha szerettek, tartsátok meg parancsaimat, én meg majd kérem az Atyát, és más vigasztalót ad nektek: az Igazság Lelkét, aki örökké veletek marad. A világ nem kaphatja meg, mert nem látja és nem ismeri. De ti ismeritek, mert bennetek van és bennetek marad… S a Vigasztaló, a Szentlélek, akit majd a nevemben küld az Atya, megtanít benneteket mindenre és eszetekbe juttat mindent, amit mondtam nektek.
Bölcsesség: "Beszélünk a boldogságról, a dolce vita-ról, de valójában kétféle ember van csak: a jobb és a bal lator. Az egyik káromkodik, távlata semmi, szenvedésének értelmét nem találja, a másik Jézus arcát nézi: "Uram, emlékezzél meg rólam..." Aligha volt a földön olyan ember, aki a szenvedés titkát kikerülhette volna." (Szabó János)
Jó tanács ahhoz, hogy mit tegyek, hogy mélyebben találkozhassam a Szentlélekkel?
Lépj ki magadból. Minden nap úgy indulj reggeli imádból, hogy: ma „keresztre akarom szegezni” önzésemet, hogy Jézus élhessen bennem. (Vö. Gal 2,20.)  - Tégy konkrét elhatározást: pl. ma oda fogok lépni ahhoz, aki tegnap megbántott, vagy felhívom azt, akivel rég nem találkoztam. - S ha szeretsz, Jézus és a Lélek kinyilatkoztatja magát Neked. (vö. Jn 14,21)
Kérések:Szentlélek, az erősség Lelke -  Jöjj el közénk !      
Vigasztaló Lélek, -  Jöjj el közénk !
Szentlélek Isten ! - Jöjj el közénk !
Küldd el Lelkedet és életre kelünk! - És megújítod a földnek színét.
Könyörögjünk! Szentlélek Úristen, kit az Úr Jézus, Egyházának megígért és Pünkösd napján elküldött: légy a mi lelkünknek is állandó, kedves vendége. Őrizd meg és gyarapítsd bennünk a te megszentelő kegyelmedet, s gyújtsd lángra szívünkben a szunnyadó isteni erényeket. Ékesíts fel minket, a te templomaidat, hét ajándékoddal, s engedd, hogy a te szellemed belőlünk embertársainkra is kiáradjon, hogy imádság, jó példa és apostolkodás által veled együtt hathatósan építsük Jézus Krisztus országát. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él ésuralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.
6. nap  
 Jöjj Tudomány Lelke, hogy mindig tanításaid ösvényén járjunk.
Szentírási rész: Jn 16.7-13 
De az igazságot mondtam: Jobb nektek, ha elmegyek, mert ha nem megyek el, akkor nem jön el hozzátok a Vigasztaló. Ha azonban elmegyek, akkor elküldöm. Amikor eljön, meggyőzi a világot a bűnről, az igazságról és az ítéletről. A bűnről, amiért nem hittek bennem. Az igazságról, hogy az Atyához megyek, s többé nem láttok. Az ítéletről, mivel a világ fejedelme ítélet alá esett. Még sok mondanivalóm volna, de nem vagytok hozzá elég erősek. Hanem amikor eljön az Igazság Lelke, ő majd elvezet benneteket a teljes igazságra. Nem magától fog beszélni, hanem azt mondja el, amit hall, és a jövendőt fogja hirdetni nektek.
Jó tanács ahhoz, hogy mit tegyek, hogy mélyebben találkozhassam a Szentlélekkel?   
Hidd és reméld, hogy ha Jézussal egyesülten élsz (a Lélekben), Ő képes minden nehézség közepette – közreműködésedet is felhasználva - megújítani közösségedet és az Egyházat. Ezt a reményt sugározzák életed és szavaid. (Vö. Rom 15,13; Ef 1, 17-19) S ezzel a vággyal járulj a Jézussal egyesítő szentségekhez!
Kérések:Szentlélek, az értelem és tudomány Lelke -  Jöjj el közénk 
A kevélység szellemétől - Ments meg minket,  Szentlélek!  
A hamisság és kétszínűség szellemétől - Ments meg minket,  Szentlélek!       
Szentlélek Isten! -  Jöjj el közénk !
Küldd el Lelkedet és életre kelünk!  - És megújítod a földnek színét.
Könyörögjünk! Urunk a Te Szentlelked lángoljon fel ben­nünk, világítson és tisztítson meg bennünket ! Árassza ránk égi harmatát és tegye gyümölcsözővé jócselekedeteinket! A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké. 
7. nap    
 Jöjj Jámborság Lelke, hogy a jövőben buzgóbban szolgáljunk Neked, parancsaidat megtartsuk, és sugallataidat hűségesen kövessük.
Szentírási rész: Lk 24.49     
Én meg kiárasztom rátok Atyám ígéretét. Maradjatok a városban, míg fel nem öltitek a magasságból való erőt.”
Jó tanács ahhoz, hogy mit tegyek, hogy mélyebben találkozhassam a Szentlélekkel?   
 Imádkozz mélyebben! Minden imában tudatosítsd, hogy Jézus jelen van benned, és Ő egyszerre a végtelen Isten. Kérd ima előtt a Szentlelket, hogy tanítson imádkozni, személyesen megszólítani és szeretni Jézust. (Pl. így: "Jöjj Szentlélek! Világosíts meg! Nyisd meg a lelkem!") (Vö. Rom 8,14-16, 26; Gal 4,6)
Biztosíts állandó időpontokat imádságodnak (pl. minden reggel és este ugyanazon időben egy-egy negyedóra...), s a szentségimádásnak is (ha lehet, azonos napon, azonos időben).
Kérések:Szentlélek, a jámborság és isteni félelem Lelke -  Jöjj el közénk !            
Szentlélek, az Anyaszentegyház kormányzója -  Jöjj el közénk !    
Szentlélek, a Szentatya tanításának őre -  Jöjj el közénk !
Szentlélek Isten ! - Jöjj el közénk !
Küldd el Lelkedet és életre kelünk!  - És megújítod a földnek színét.
Könyörögjünk! Szentlélek Úristen, kit az Úr Jézus, Egyházának megígért és Pünkösd napján elküldött: légy a mi lelkünknek is állandó, kedves vendége. Őrizd meg és gyarapítsd bennünk a te megszentelő kegyelmedet, s gyújtsd lángra szívünkben a szunnyadó isteni erényeket. Ékesíts fel minket, a te templomaidat, hét ajándékoddal, s engedd, hogy a te szellemed belőlünk embertársainkra is kiáradjon, hogy imádság, jó példa és apostolkodás által veled együtt hathatósan építsük Jézus Krisztus országát. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él ésuralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.
 8. nap
 Jöjj Istenfélelem Lelke, hogy Isten jelenlétéről mindig és mindenütt megemlékezzünk, és elkerüljük, ami megbántása volna.
Szentírási rész: ApCsel 1.4-5       
Egyszer, amikor együtt evett velük, megparancsolta nekik, hogy ne hagyják el Jeruzsálemet, hanem várjanak az Atya ígéretére, „amelyről - úgymond - tőlem hallottatok: Mert János csak vízzel keresztelt, de ti néhány nap múlva a Szentlélekkel fogtok megkeresztelkedni.”
Bölcsesség: Egy bölcs a dolgozószobájában tartott egy hatalmas ingaórát, amely minden órában ünnepélyes lassúsággal, de ugyanakkor nagy dörgések közepette szólalt meg.
- Nem zavarja? – kérdezte egyik diákja.        
Nem – válaszolta a bölcs -, mert így minden órában meg kell kérdeznem magamtól, hogy mit csináltam az elmúlt órában.
Jó tanács ahhoz, hogy mit tegyek, hogy mélyebben találkozhassam a Szentlélekkel?                                                                                                      
Merj mindig újra kezdeni! Minél inkább magunkban bízunk, annál gyakrabban elesünk. Ha a bennünk élő Megváltóra s a Lélek vezetésére bízzuk magunkat, csökkennek az elesések. (Ez a fejlődés egész életünk útja. Rom 8,5-11) Ha hiszel, minden elesésed, gyengeséged ellenére  a Lélek kialakítja benned Jézust. (Ez 36,26; 2 Kor 4,5-7)
Kérések:Taníts meg minket imádkozni és imádkozz bennünk, -  Jöjj el közénk !       
Segíts egymást szeretnünk és elviselnünk, -  Jöjj el közénk !
Te légy örök jutalmunk, -  Jöjj el közénk !
Szentlélek Isten ! - Jöjj el közénk !
Küldd el Lelkedet és életre kelünk! - És megújítod a földnek színét.
Könyörögjünk! Urunk a Te Szentlelked lángoljon fel ben­nünk, világítson és tisztítson meg bennünket ! Árassza ránk égi harmatát és tegye gyümölcsözővé jócselekedeteinket! A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.
 9. nap
 Mennyei Király, Vigasztaló,
igazságnak Lelke,       
ki mindenütt jelen vagy      
és mindeneket betöltesz,   
minden jónak kútfeje és az életnek megadója,     
jöjj el és lakozzál mibennünk,      
és tisztíts meg minket minden szennytől,    
és üdvözítsd, Jóságos, a mi lelkünket!
(Görögkatolikus liturgiából)
Szentírási rész: 1Kor 13      
Szólhatok az emberek vagy az angyalok nyelvén, ha szeretet nincs bennem, csak zengő érc vagyok vagy pengő cimbalom. Lehet prófétáló tehetségem, ismerhetem az összes titkokat és mind a tudományokat, hitemmel elmozdíthatom a hegyeket, ha szeretet nincs bennem, mit sem érek. Szétoszthatom mindenemet a nélkülözők közt, odaadhatom a testemet is égőáldozatul, ha szeretet nincs bennem, mit sem használ nekem. A szeretet türelmes, a szeretet jóságos, a szeretet nem féltékeny, nem kérkedik, nem is kevély. Nem tapintatlan, nem keresi a maga javát, nem gerjed haragra, a rosszat nem rója fel. Nem örül a gonoszságnak, örömét az igazság győzelmében leli. Mindent eltűr, mindent elhisz, mindent remél, mindent elvisel. S a szeretet nem szűnik meg soha. A prófétálás végetér, a nyelvek elhallgatnak, a tudomány elenyészik. Most megismerésünk csak töredékes, és töredékes a prófétálásunk is. Ha azonban elérkezik a tökéletes, ami töredékes, az véget ér. Gyermekkoromban úgy beszéltem, mint a gyerek, úgy gondolkoztam, mint a gyerek, úgy ítéltem, mint a gyerek. De amikor elértem a férfikort, elhagytam a gyerek szokásait. Ma még csak tükörben, homályosan látunk, akkor majd színről színre. Most még csak töredékes a tudásom, akkor majd úgy ismerek mindent, ahogy most engem ismernek. Addig megmarad a hit, a remény és a szeretet, ez a három, de közülük a legnagyobb a szeretet.
Jó tanács ahhoz, hogy mit tegyek, hogy mélyebben találkozhassam a Szentlélekkel?    
Építsd a szeretetet, az egyetértést, különösen ott, ahol kritikával, széthúzással találkozol. (Pl. határozd el, hogy aznap mindenkiről jót mondasz.) (Vö. Rom 13,8; 2 Kor 13,13)
Kérések:Szentlélek, az Atyának és Fiúnak közös szeretete és boldogsága -  Jöjj el közénk !        
Az Úr Lelke, aki mindeneket megtöltesz, -  Jöjj el közénk !
Szentlélek Isten ! - Jöjj el közénk !
Küldd el Lelkedet és életre kelünk! - És megújítod a földnek színét.
Könyörögjünk! Urunk a Te Szentlelked lángoljon fel ben­nünk, világítson és tisztítson meg bennünket ! Árassza ránk égi harmatát és tegye gyümölcsözővé jócselekedeteinket! A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

http://zarandok.hu/?m_id=45&m_op=view&id=10346&sessid=KjgzMTI4NzY0MTQwMTQ2NzU5MjcxOTM4Mzk1

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek - 'The Warning'


Amikor egy ember elárul Engem, vétkezik Ellenem