2026. szeptember 23., szerda

1974 óta tervezett emberiség elleni holokaust

Itt egy igevers gyűjtemény, amely elűzi a sátánt minden alkalommal, amikor hozzánk jön hazugságaival és megtévesztéseivel.

Haragom sokak számára ismeretlen, de tudnotok kell a következőket: Ha egy ember, aki ismer Engem, káromolja a Szentlelket, Én soha nem fogok tudni neki megbocsátani. Semmi sem tudja, és nem is fogja megváltoztatni ezt a tényt, mivel az ilyen ember már döntött a saját sorsa felett, ezért a megbékélés nem lehetséges. Annak az embernek, aki Színem elé járul, és megpróbálja megindokolni az élet kioltását, tudnia kell, hogy az ő életét Én fogom kioltani. Ha valaki eladja a lelkét a Sátánnak, Én azt nem tudom visszavenni, mivel ő már eggyé vált a gonosszal. Amikor egy ember, aki Fiam, Jézus Krisztus Nevében beszél, elpusztítja az Enyéim lelkét, örökre félre fogom őt dobni. Féljétek most Haragomat, mert Én minden olyan lelket meg fogok büntetni, aki a végsőkig dacol Akaratommal.


A három fő jel, hogy az Apokalipszisben vagyunk és nem egyszerűen rendkívüli időkben a pápasággal kapcsolatban (antipápa kontra hamis próféta):
Egy: az emberiség képes arra, hogy kiégesse magát;
Kettőmajdnem kétmilliárd meg nem született csecsemőt abortáltak; és
Háromaz emberi génállományt olyan mértékben manipuláljuk, hogy alapvetően megváltoztathatjuk a földön élő minden ember DNS-ét (a fenevad bélyege), olyannyira, hogy már nem vagyunk többé emberek, és ezért nem vagyunk többé megváltva a mi Urunk, Jézus Krisztus keresztje által. (keressétek elő melyik üzenetben volt így leírva először 20130513, majd másodszor, s valószínűleg már harmadszor is ki volt nyilatkoztatva)


https://www.fromrome.info/2022/10/11/pope-benedict-xvi-declares-the-apostolic-see-impeded/

 

Az ördög nem akarja, hogy tudjuk róla az igazságot

„Engedelmeskedjetek azért Istennek, de álljatok ellen az ördögnek, és elfut tőletek.” Jakab 4:7.

„A békesség Istene pedig összezúzza a sátánt lábatok alatt hamarosan. A mi Urunk Jézus Krisztus kegyelme legyen veletek!” Róma 16:20.

„A tolvaj csak azért jön, hogy lopjon, öljön és pusztítson; én azért jöttem, hogy életük legyen, sőt bőségben éljenek.” János 10:10.

„És levettetett a hatalmas sárkány, az ősi kígyó, akit ördögnek és sátánnak hívnak, aki megtéveszti az egész földkerekséget; levettetett a földre, és vele együtt angyalai is levettettek. Hallottam, hogy egy hatalmas hang megszólal a mennyben: Most jött el az üdvösség, Istenünk ereje és királyi uralma, és az ő Krisztusának hatalma, mert levettetett testvéreink vádlója, aki a mi Istenünk színe előtt éjjel és nappal vádolta őket. Legyőzték őt a Bárány vérével és bizonyságtételük igéjével azok, akik nem kímélték életüket mindhalálig.” Jelenések 12:9–11.

„Legyetek józanok, vigyázzatok, mert ellenségetek, az ördög mint ordító oroszlán jár szerte, keresve, kit nyeljen el: álljatok neki ellen a hitben szilárdan, tudva, hogy ugyanazok a szenvedések telnek be testvéreiteken e világban.” 1 Péter 5:8–9.

„Ti Istentől valók vagytok, gyermekeim, és legyőztétek őket, mert nagyobb az, aki bennetek van, mint az, aki a világban van.” 1 János 4:4.

„Aki a bűnt cselekszi, az az ördögtől van, mert az ördög cselekszi a bűnt kezdettől fogva. Azért jelent meg az Isten Fia, hogy az ördög munkáit lerombolja.” 1 János 3:8.

sátán nem akarja, hogy tudjuk, nincs mitől félnünk

„Ne félj, mert én veled vagyok, ne csüggedj, mert én vagyok Istened! Megerősítelek, meg is segítelek, sőt győzelmes jobbommal támogatlak.” Ézsaiás 41:10.

„Íme, hatalmat adtam nektek, hogy kígyókon, skorpiókon tapodjatok, és az ellenség minden erején; és semmi nem árthat nektek.” Lukács 10:19.

„Mert nem a félelem lelkét adta nekünk Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét.” 2 Timóteus 1:7.

Nem akarja, hogy tudjunk a hatalomról, amelyhez hozzáférésünk van

„Mit mondjunk tehát ezekre? Ha Isten velünk, ki lehet ellenünk?” Róma 8:31.

„De ő ezt mondta nekem: Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz. Legszívesebben tehát az erőtlenségeimmel dicsekszem, hogy Krisztus ereje lakozzék bennem… Mert amikor erőtlen vagyok, akkor vagyok erős.” 2 Korinthus 12:9–10.

„Mégis jól tettétek, hogy közösséget vállaltatok velem nyomorúságomban.” Filippi 4:13.

„Emberi erőt meghaladó kísértés még nem ért titeket. Isten pedig hűséges, és nem hagy titeket erőtökön felül kísérteni; sőt a kísértéssel együtt el fogja készíteni a szabadulás útját is, hogy el bírjátok azt viselni.” 1 Korinthus 10:13.

Az ördög nem akarja, hogy tudjunk a nekünk tett ígéretekről Krisztusban

„Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” János 3:16.

„Ő szabadított meg minket a sötétség hatalmából, és ő vitt át minket szeretett Fiának országába, akiben van megváltásunk és bűneink bocsánata.” Kolossé 1:13–14.

„Nincsen azért most már semmiféle kárhoztató ítélet azok ellen, akik Krisztus Jézusban vannak, mert az élet Szellemének törvénye megszabadított téged Krisztus Jézusban a bűn és a halál törvényétől. Amire ugyanis képtelen volt a törvény, mert erőtlen volt a test miatt, azt tette meg Isten, amikor bűnért való áldozatként tulajdon Fiát küldte el a bűnös testhez hasonló formában, és kárhozatra ítélte a bűnt a testben.” Róma 8:1–4.

„Krisztussal együtt keresztre vagyok feszítve: többé tehát nem én élek, hanem Krisztus él bennem; azt az életet pedig, amelyet most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem, és önmagát adta értem.” Galátákhoz 2:20.

„Ha tehát száddal Úrnak vallod Jézust, és szíveddel hiszed, hogy Isten feltámasztotta őt a halálból, akkor üdvözülsz. Mert szívvel hiszünk, hogy megigazuljunk, és szájjal teszünk vallást, hogy üdvözüljünk.” Róma 10:9–10.

„Isten azonban a maga szeretetét mutatta meg irántunk, mert Krisztus már akkor meghalt értünk, amikor még bűnösök voltunk.” Róma 5:8.

„Amilyen messze van napkelet napnyugattól, olyan messzire veti el vétkeinket.” Zsoltárok 103:12.

sátán nem akarja, hogy tudomásunk legyen a feltételekről

„Nem mindenki megy be a mennyek országába, aki ezt mondja nekem: Uram, Uram, hanem csak az, aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát.” Máté 7:21.

„Legyetek az igének cselekvői, ne csupán hallgatói, hogy be ne csapjátok magatokat.” Jakab 1:22.

„Mi tanúi vagyunk ezeknek az eseményeknek, és tanúja a Szentlélek, akit azoknak adott Isten, akik engedelmeskednek neki.” Apostolok cselekedetei 5:32.

Nem akarja, hogy tudjunk arról, amit vetettünk, azt le is kell aratnunk

„Ne tévelyegjetek: Istent nem lehet megcsúfolni. Hiszen amit vet az ember, azt fogja aratni is: mert aki a maga testének vet, az a testből arat majd pusztulást; aki pedig a Szellemnek vet, a Szellemből fog aratni örök életet.” Galátákhoz 6:7–8.

„Azután a kívánság megfoganva bűnt szül, a bűn pedig kiteljesedve halált nemz.” Jakab 1:15.

„Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, lelkében pedig kárt vall? Vagy mit adhat az ember váltságdíjul a lelkéért?” Máté 16:26.

Olvass többet itt: Vetés és aratás: jót választani

sátán nem akarja, hogy tudjunk a jövőről

„Ne örülj bajomnak, ellenségem, mert ha elestem is, fölkelek, ha sötétségben lakom is, az Úr az én világosságom.” Mikeás 7:8

„Éppen ezért meg vagyok győződve arról, hogy aki elkezdte bennetek a jó munkát, elvégzi Krisztus Jézus napjára.” Filippi 1:6.

„Mert csak én tudom, mi a tervem veletek – így szól az Úr –: jólétet és nem romlást tervezek, és reményteljes jövő az, amelyet nektek szánok.” Jeremiás 29:11.

Felfegyverkezve a győzelemre! Isten igéje mindennel felfegyverez bennünket, hogy ellen tudjunk állni Sátánnak és lerombolhassuk munkáját. Nem csoda tehát, hogy az ördög nem akarja, hogy ismerjük az igeverseket! Hogyha Istennek ajánlottuk magunkat szolgálatra, akkor tapasztalni fogjuk, hogy bár az ördög dühöng, mi mégis képesek vagyunk bátran szembeszállni vele, mert Isten megígérte nekünk, hogy győzni fogunk – minden alkalommal! Az eredmény pedig magabiztosság, béke, és nyugalom a szellemünkben. A Szellem gyümölcsei lesznek láthatóak életünkben, és örök életet nyerünk!


A teljes Covid globális zsarnokság idővonala = FENEVAD BÉLYEGE

Út az új világrendhez

2015 WEF ( World Economic Forum) Dokumentum.

1. Fázis:

2019.December – 2020.Március: Szimulálni egy fenyegetést és félelmet kelteni. Beindítani egy pandémiát Kínában. Megölni több ezer embert. Növelni a halálozások számát. Már az elején az oltásról beszélni. A Médiában csak is erről a Covid-19ről beszélni.

Végeredmény: Félelem és pánikkeltés.

2. Fázis:

2020.Március-2020.December: Viszályt szítani a nép között. Alkotmányellenes intézkedések bevezetése. Kereskedelem és gazdaság megbénítása. Lázadók megbélyegzése és kigúnyolása. Cenzúrázni a lázadókat és a lázadó vezetőket a közösségi médián keresztül( Youtube, Google, Facebook, instagram stb. ) Orrturkálós teszt általánosítása. Az engedetlenek büntetése. Zavart kelteni a kórházban ápoltak és halottak számában. Valamennyi hatékony kezelés és gyógymód eltüntetése és kizárása a piacról.

Végeredmény: elkeseredés, szorongás, félelem. A lakosság egyre nagyobb megosztása.

3. Fázis:

2020.December-2021.Június: Felajánlani egy ingyenes vakcinát mindenkinek, megígérni a teljes immunitást és védelmet a covid-19 ellen, hogy visszatérjünk a normális élethez. Célként a csorda immunizálását kell kitűzni. Eltüntetni az eredményeket a káros hatásokról és elhalálozásokról. A vakcina káros hatásait bemutatni mint a betegség és a virus természetes hatása. Indokot találni a kényszerintézkedések fenntartására a kívánt immunitás elérésének elmulasztása esetén. Megbüntetni és felfüggeszteni azon orvosokat aki nem az előírt „gyógymódot” alkalmazza.

Végeredmény: Kétségek és félelem, árulás érzése az oltottak között. Oltatlanok elszigetelése. Szétválasztási taktika.

4. Fázis:

2021. Junius-2021. Október: QR-Kód, zöldkártya elterjesztése. Megjutalmazni útlevéllel aki beadatja a vakcinát. És eltiltani azt aki megtagadja. Mozgalmat indítani a kiváltságosok számára(oltott) és büntetni az ellenkezőket (oltatlan). Megtagadni a munkalehetőséget és a tanulást a nem oltottak számára.

Végeredmény: Első lépés a digitális megfigyelés felé és a megtagadók leszegényítése.

5. Fázis

2021.November-2022.Március: Megerősíteni és tovább növelni a káoszt az oltott és az oltatlanok között. Robbanásszerű élelmiszer és áruhiány. Megállítani a reálgazdaságot és bezárni kis és középvállalkozásokat, gyárakat. Megnövelni a munkanélküliséget. A 3. oltás beadása. KÖTELEZNI MINDENKIT AZ OLTÁSRA. A Variánsok mítoszának megerősítése. Az oltás hatékonyságának és az immunitásnak a bizonygatása. Démonizálni a nem oltottakat. Őket okolni a halálozásokért. Bevezetni a digitális felismerést mindenkinek. QR kód-ban Személyi ig., útlevél, anyakönyvi kivonat, TB kártya, jogosítvány stb. Összevonása. Hadiállapot bevezetése.

Végeredmény: A teljes digitális megfigyelés két szakaszának végrehajtása. Az oltást megtagadók bebörtönzése vagy megszüntetése.

6. Fázis:

2022.Március-2022.Szeptember: Az államadósság és a készpénz felszámolása. A tőzsdei összeomlás elindítása. A Bankok veszteségének visszatérítése a magánszámlákról. A Great reset beindítása. Digitális fizetés kötelezése. Az összes érték, magán ingatlan és föld elkobzása. Gyógyszerhasználat betiltása. Kötelező oltás 6-8 hónaponként. Kötelező diétát bevezetni a WHO 1963as dokumentuma alapján. (Műhús, rovarok)

Végeredmény: Digitális ellenőrzés teljes körű elterjesztése. Az új világrend kiterjesztése az egész földre.

7. Fázis:

2022. Szeptember- 2023. Március: Társadalmi pontrendszer általánosítása és kiterjesztett megfigyelés a Kínai rendszer alapján. Katonai fegyelemtartás. Az összes tiltakozó eltörlése. Beindítani az egész világon az elektromágneses frekvenciákat (5G) a biometrikus vezérléshez, a gondolatok, érzelmek és viselkedés ellenőrzéséhez. Tömeges népirtás aktiválása. Chip karba ültetése.

Végeredmény: Az új világrend bevezetése 2030-ig.

https://www.jamiiforums.com/threads/heres-the-timeline-to-the-total-covid-global-tyranny.1924387/ ]

Miasszonyunk a Béke Királynéja a következőket mondta Pedro Regis (brazil) látnoknak

A LEGROSSZABB MÉG HÁTRAVAN A Béke Királynője, Szűz Mária üzenete, 2026. szeptember 1-jén közvetítve

Drága gyermekeim, ti fontosak vagytok terveim megvalósításához. Nyissátok meg szíveteket az Úr előtt, és Ő nagy dolgokat fog véghezvinni az életetekben. Ne távolodjatok el az imádságtól. Az emberiség beteg, és gyógyításra szorul. Keressétek az Urat, aki tárt karokkal vár rátok. Ne veszítsétek el a reményt. Hagyjátok, hogy az Úr keze vezessen benneteket, és Ő megadja nektek a győzelmet. A nagy megpróbáltatások idejében éltek, de a legrosszabb még hátravan. Legyen bátorságotok, hitetek és reményetek. Isten mindent irányít. Ő mindig győzni fog, és titeket, akik az Ő oldalán álltok, meg fog védeni. Gyertek előre! Imádkozni fogok Jézusomhoz értetek. Ez az üzenet, amelyet ma átadok nektek a Szentháromság nevében. Köszönöm, hogy megengedtétek, hogy ismét összegyűjtselek benneteket itt. Megáldalak benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen. Maradjatok békében.

ÁT FOGJA ÉLNI A KÁLVÁRIÁT A Béke Királynője, Szűz Mária üzenete, 2026. szeptember 5-én közvetítve

Drága gyermekeim, adjátok nekem a kezeteket, és én elvezetlek benneteket Fiamhoz, Jézushoz. Az emberiség egy nagy szakadék felé tart, és eljött a visszatérésetek ideje. Változtassatok életmódon, és hűségesen szolgáljátok az Urat. Ne távolodjatok el az imádságtól és az Oltáriszentségtől. Győzelmetek az Úrban van. Mindig emlékezzetek: ebben az életben minden elmúlik, de Isten kegyelme bennetek örök lesz. Én vagyok az Anyátok, és a Mennyből jöttem, hogy segítsek nektek. Hallgassatok rám! A nagy Bábel szellemi pusztulást fog okozni sok szegény gyermekem életében. Bármi is történjék, maradjatok hűek a szeretethez és az Igazsághoz. A megváltás horgonya a múlt tanulságaiban rejlik. Legyetek hűek az én Jézusom Egyházához. Meg fogja élni a Kálváriát, de győzedelmeskedni fog. Menjetek előre félelem nélkül! Ez az üzenet, amelyet ma közvetítek nektek a Szentháromság nevében. Köszönöm, hogy megengedtétek, hogy ismét összegyűjtselek benneteket itt. Megáldalak benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen. Maradjatok békében.

CSODÁLATOS ESEMÉNY FOG BEKÖVETKEZNI BRAZÍLIÁBAN A Béke Királynője, Szűz Mária üzenete Bacabalban, Maranhão államban, 2026. szeptember 6-án közvetítve

Drága gyermekeim, szeretlek benneteket, és a Mennyből jöttem, hogy megmutassam nektek az üdvösség útját. Forduljatok Jézushoz! Benne van a teljes boldogságotok. Ne éljetek a bűnben megrekedve, hanem törekedjetek az Úr szolgálatára. Ő bőkezűen megjutalmazza majd hűségeteket. A fájdalmak idejében éltek, és csak az imádság révén tudjátok elviselni a már közeledő megpróbáltatások terhét. Mindannyiótokat név szerint ismerek, és azt akarom, hogy már itt a Földön is boldogok legyetek, majd később velem együtt a Mennyben. Nehéz idők jönnek a hívő férfiakra és nőkre. Keressetek erőt a gyónás szentségében és az Eucharisztia szentségében. Bátorságot! Aki hű marad az Igazsághoz, az megmenekül. Szükségem van az „igen” válaszotokra és a rendelkezésre állásotokra. Vigyétek el felhívásaimat mindazokhoz, akik még nem ismernek engem. Ne engedjétek, hogy testvéreitek a lelki sötétségben járjanak. Keressétek az Úr fényét, és minden jól fog végződni számotokra. Egy megdöbbentő esemény fog bekövetkezni a nemzetetekben (Brazíliában). Nagyobb fájdalom nem létezett. Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok. Ez az üzenet, amelyet ma a Szentháromság nevében közvetítek nektek. Köszönöm, hogy megengedtétek, hogy ismét összegyűjtselek benneteket itt. Megáldalak benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen. Maradjatok békében.

AZ EMBEREK ELFORDULTAK A TEREMTŐTŐL A Béke Királynője, Szűz Mária üzenete São Luísban, Maranhão államban, 2026. szeptember 7-én közvetítve

Drága gyermekeim, legyen bennetek bátorság, hit és remény. A nagy megpróbáltatások idejében éltek, és eljött az idő, hogy igent mondjatok az Úrnak. Imádkozzatok sokat a Kereszt előtt, és könyörögjetek az én Jézusom irgalmáért az életetekben. Távolodjatok el a világtól, és a Paradicsomra összpontosítva éljetek, amelyre kizárólag teremtettetek. Nemzetetek fájdalmas jövő felé halad, mert az emberek eltávolodtak a Teremtőtől. Térjetek meg! Nem akarok kényszeríteni benneteket, hiszen szabadok vagytok, de a legjobb az, ha Isten akaratát teljesítitek. Itt van a megfelelő idő a megtérésre. Isten siet. Amit tennetek kell, ne halasszátok holnapra! Haladjatok tovább azon az úton, amelyet kijelöltem nektek! Mellettetek leszek, hogy segítsek nektek. Ebben a pillanatban rendkívüli kegyelmi esőt zúdítok rátok az égből. Ez az üzenet, amelyet ma a Szentháromság nevében közvetítek nektek. Köszönöm, hogy megengedtétek, hogy ismét összegyűjtselek benneteket itt. Megáldalak benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen. Maradjatok békében.

AZÉRT JÖTTEM, HOGY MEGMUTASSAM NEKTEK AZ UTAT A Béke Királynője, Szűz Mária üzenete, 2026. szeptember 8-án közvetítve

Drága gyermekeim, én vagyok az anyátok, és szeretlek benneteket. Fiam, Jézus elküldött hozzátok, hogy megtérésre hívjalak benneteket. Nyissátok meg szíveteket, és fogadjátok el az Úr akaratát, mert csak így érhetitek el a szentséget. Térdeljetek le imádságra, mert nehéz idők jönnek Brazíliára. Azért jöttem, hogy megmutassam nektek az utat, de nektek van szabad akaratotok. Mindig emlékezzetek arra, hogy egyedül Jézus az egyetlen Út, Igazság és Élet. Nemzetetek meg fogja inni a fájdalom keserű kehelyét. Én vagyok a Fájdalmas Anyátok, és tudom, mi vár rátok. Fogadjátok be Jézusom evangéliumát, és töltsétek meg magatokat az Ő szeretetével. Akinek sokat adtak, attól sokat is elvárnak. Gyertek előre! Ne hátráljatok meg! Ez az üzenet, amelyet ma a Szentháromság nevében közvetítek nektek. Köszönöm, hogy megengedtétek, hogy ismét összegyűjtselek benneteket itt. Áldalak benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen. Maradjatok békében.

KÖZELEDIK A NAGY BÁNAT IDEJE A Béke Királynője, Szűz Mária üzenete, 2026. szeptember 12-én közvetítve

Drága gyermekeim, forduljatok vissza Jézushoz! Ő szeret benneteket, és tárt karokkal vár benneteket. Lépjetek a gyónás szentségéhez, és keressétek az Ő irgalmát! Ebben az életben, és nem másban kell tanúságot tennetek hitetekről. Legyetek engedelmesek hívásomra, és a Menny lesz a jutalmatok. Ti az Úréi vagytok, és csak Őt kell követnetek és szolgálnotok. Az emberiség szellemileg vakon jár, és eljött az idő, hogy Isten fényét keressétek. Ha nem tértek meg, a szenvedés keserű kehelyét fogjátok meginni. Adjátok nekem a kezeteket, mert a Mennybe akarok vezetni benneteket. Nem akarok kényszeríteni benneteket, de amit mondok, azt komolyan kell venni. Imádkozzatok az én Jézusom Egyházáért. Nagy fájdalom ideje közeledik a hívő férfiak és nők számára. Bármi is történjék, ne távolodjatok el az én Jézusom igazi Egyházától. Bátorságot! Imádkozni fogok az én Jézusomhoz értetek. Ez az üzenet, amelyet ma közvetítek nektek a Szentháromság nevében.

EGY TITOK NAPVILÁGRA KERÜL A Béke Királynője, Szűz Mária üzenete, 2026. szeptember 15-én közvetítve

Drága gyermekeim, én vagyok a Fájdalmas Anyátok, és szenvedek attól, ami rátok vár. Térdeljetek le imádságban az én Jézusom Egyházaért. Nagy viszály lesz a szentelt személyek között, és a nyáj szétszóródik. Bármi is történjék, maradjatok hűek az én Fiamhoz, Jézushoz. Keressetek erőt az Evangéliumban és az Oltáriszentségben. Nincs győzelem kereszt nélkül. Legyen bátorságotok, hitetek és reményetek. Szeretlek benneteket, de ne hagyjátok, hogy a szabadságotok megakadályozzon benneteket abban, hogy a Menny útját válasszátok. Ne feledjétek: ebben az életben minden elmúlik, de amit Fiam, Jézus készített számotokra a Mennyben, az örök lesz. Imádkozzatok Brazíliaért is. Aki az Úrral van, soha nem fogja megtapasztalni a vereség terhét. Menjetek előre félelem nélkül! Ez az üzenet, amelyet ma a Szentháromság nevében közvetítek nektek. Köszönöm, hogy megengedtétek, hogy ismét összegyűjtselek benneteket itt. Megáldalak benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen. Maradjatok békében.

A NYÁJ SZÉTSZÓRÓDIK A Béke Királynője, Szűz Mária üzenete, 2026. szeptember 17-én közvetítve

Drága gyermekeim, egy nagy lelki csata jövője felé haladtok. Ne felejtsétek el: kezetekben a Szent Rózsafüzér és a Szentírás; szívetekben az Igazság iránti szeretet. Imádkozzatok sokat a Kereszt előtt. A zűrzavar mindenfelé elterjed, és sok szentelt személy visszavonul majd. Szenvedek attól, ami rátok vár. Legyetek éberek. Amit a múltban bejelentettem nektek, az be fog teljesülni. Bármi is történjék, maradjatok hűek Fiam, Jézus Egyházához. A titok kiderül, és nagy zűrzavar lesz a palotában. Eljött a fájdalom ideje. Haladjatok előre az Igazság védelmében! Mindig emlékezzetek: a célotok a Menny. Bátorságot! Imádkozni fogok Jézusomhoz értetek. Ez az üzenet, amelyet ma a Szentháromság nevében közvetítek nektek. Köszönöm, hogy megengedtétek, hogy ismét összegyűjtselek benneteket itt. Megáldalak benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen. Maradjatok békében.

A Béke Királynője, Szűz Mária üzenete, 2026. szeptember 19-én közvetítve

Drága gyermekeim, nyissátok meg szíveteket, és fogadjátok el Isten akaratát az életetekben. Mindannyiótokat név szerint ismerlek, és a Mennyből jöttem, hogy a szentségre hívjalak benneteket. Távolodjatok el minden gonosztól, és hűségesen szolgáljátok az Urat. Ne engedjétek, hogy a hamis tanok sötétsége lelki vakságot okozzon az életetekben. Ti az Úréi vagytok, és csak Őt kell követnetek és szolgálnotok. Istennek sietnie kell. Amit tennetek kell, ne halasszátok holnapra. Bátorságot! Ha elbuksz, hívjátok Jézust. Ő a támaszatok, és nélküle semmik vagytok, és semmit sem tudtok tenni. Arra kérem titeket, hogy tartsátok égve hitetek lángját. Keressetek erőt az Evangéliumban és az Oltáriszentségben. Nehéz idők jönnek, és csak az ima erejével maradhattok azon az úton, amelyet az elmúlt évek során mutattam nektek. Hallgassatok rám! Fájdalmas jövő felé haladtok, és az én Jézusom Egyháza meg fogja inni a fájdalom keserű kehelyét. Nagy üldözés vár a szentelt személyekre. Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok! Ebben a pillanatban rendkívüli kegyelemszórást zúdítok rátok az égből. Menjetek előre félelem nélkül! Ez az üzenet, amelyet ma a Szentháromság nevében közvetítek nektek. Köszönöm, hogy megengedtétek, hogy ismét összegyűjtselek benneteket itt. Megáldalak benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen. Maradjatok békében.

A Béke Királynője, Szűz Mária üzenete, 2026. szeptember 22-én közvetítve

Drága gyermekeim, küzdjetek Isten ellensége ellen! Védelmetek fegyvere az Oltáriszentség. Keressetek erőt az őszinte imádságban, az Evangéliumban és a Szent Rózsafüzérben. Aki az Úrral van, soha nem fog vereséget szenvedni. Adjátok nekem a kezeteket, és én elviszlek titeket Fiamhoz, Jézushoz. Nyissátok meg a szíveteket, és én gondoskodni fogok rólatok. Legyetek bölcs férfiak és nők! Mindig a keskeny kaput válasszátok, és meneküljetek a világ újdonságai elől. Bármi is történjék, ne engedjétek, hogy a hit lángja kialudjon bennetek. Imádkozzatok az én Jézusom Egyházáért. Bábel elterjed, és sokak hite megrendül. Szeressétek és védjétek mindig az Igazságot, még ha ki is taszítanak titeket. Ha a világ elutasít titeket, az én Jézusom befogad titeket. Örüljetek, mert a neveitek már fel vannak írva a Mennyben. Bátorságot! Imádkozni fogok az én Jézusomhoz értetek. Ez az üzenet, amelyet ma a Szentháromság nevében közvetítek nektek. Köszönöm, hogy megengedtétek, hogy ismét összegyűjtselek benneteket itt. Megáldalak benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen. Maradjatok békében.