Dom
Jean Pateau, Fontgombault apátjának prédikációja Boldogságos Szűz
Mária születése alkalmából. Fontgombault, 2021. szeptember 8.
Kedves
Testvérek és Nővérek! Szeretett Fiaim, és legfőképpen ti, akik ki
fogjátok mondani az örökfogadalmat, hogy fogadalmas oblátusok legyetek!
A
Szűzanya születésének szentelt mai napon a Példabeszédek könyvéből és a
Máté evangéliumából vett olvasmányok némileg meglepőek. A szövegek két
kitekintést nyújtanak, az egyik a világmindenség keletkezéséről, a
másik Jézus genealógiájáról szól, miközben Mária, az ünnepelt alig van
jelen, pusztán futólag említik.
Szent
Mátétól és különösen Szent Lukácstól az ő genealógiáját vártuk volna.
Semmi ilyesmiről nincs szó. Ábrahámtól, minden hívő atyjától kezdve, az
evangélista valójában Jézusnak, a Krisztusnak, Dávid fiának, Ábrahám
fiának genealógiáját sorolja fel. Tanúságot tesz arról, hogy Isten
hűséges ahhoz az ígérethez, amelyet oly régen tett minden hívő
atyjának: nem pusztán oly megszámlálhatatlan lesz az ő magja, mint
homokszem a tengerparton, hanem ebből születik majd a Messiás.
E
hosszú felsorolás után Józsefet Jákobtól származóként mutatják be, de
úgy is, mint, aki “férje Máriának, akitől született Jézus, akit
Krisztusnak neveznek”. A választott nép történelmének évszázadokon
átívelő láncának ebben az utolsó láncszemében törés következik. Jézus
Máriától született, nem pedig Józseftől. A Messiás csak örökbefogadás
útján József fia, aki nevelőapja révén részesül a dávidi és királyi
fiúságban. Ez a törés hangsúlyozza Mária egészen különleges szerepét. A
názáreti Szűz Isten Igéjét hordozza az emberi természet szerint. Nem
emberi mag által, hanem a Szentlélek hatására fogan meg.
Ez a
különleges hely a megváltás művében arra hív minket, hogy emlékezzünk
meg Mária Szeplőtelen Fogantatásáról, amely által Isten a
legmegfelelőbb helyet alkotta magának arra, hogy testet öltsön. Kilenc
hónappal ezelőtt fogant, ma az egynapos Szűz előtt csodálkozunk, aki már
az egész emberiség reménységének hordozója.
Már a
Példabeszédek könyve is arra hívott bennünket, hogy szemléljük Isten
nagy tetteit, amelyeket az örökkévalóságban és az időben egyaránt
véghez vitt. Az örökkévalóságban a Bölcsességet Isten nemzi. Ő a
kezdetektől fogva megmaradt, és jelen volt a teremtésnél, amelyet a
Példabeszédek könyvének szerzője leír: a föld és a tér, a világ
őselemei, az ég és a horizont, a felhők, a mélységek és a vízben
bővelkedő források, a hegyek és a dombok megjelenése. Ezenfelül Isten
“mérték, szám és súly szerint” (Bölcs 11,21), hozzáértéssel és
szeretettel végzi munkáját. Megrajzolja a horizontot, uralja a mélység
forrásait, és megadja a tenger határát, hogy a vizek ne léphessék át az Ő
parancsát.
Mindezek
előtt a Bölcsesség már megszületett. Most felnövekszik, megnyilatkozik
a teremtés munkájában, mindig Isten jelenlétében játszik
gyönyörködtetve Őt, hogy a teremtés – Isten Bölcsességének tükre – előtt
maga Isten is megerősíthesse, hogy az jó. A teremtő Bölcsesség még
mindig vágyik arra, hogy gyönyörködjék bennünk, és tovább munkálkodik
minden emberben, aki arra hivatott, hogy hallgasson rá és tartsa meg
útjait. Így kapja meg ő a Bölcsességet, nem az emberek szerinti
bölcsességet, a tudomány és a tapasztalat gyümölcsét, hanem a
Bölcsességet, amely a Szentlélek első ajándéka, ezt a lényegét tekintve
szemlélődési ajándékot.
Ezt a Bölcsességet kérte Salamon Istentől: “Adj tehát szolgádnak hallgató szívet, hogy ítélni tudja népedet, s megkülönböztethesse a jót és a rosszat”
(1Kir 3,9) Egy hallgató szív, egy szív, amely meg tudja különböztetni a
jót a rossztól, ilyen valóban a szerzetesi szív, ahogyan azt Szent
Benedek a szerzetesek számára írt Regulájában, a Prológus legelső
soraiban leírja:
„Hallgasd,
fiam, mestered parancsait, és hajlítsd meg szíved fülét, és vidáman
fogadd és hűségesen teljesítsd szerető Atyád intéseit, hogy az
engedelmesség fáradságával visszatérj ahhoz, akitől az engedetlenség
lustasága miatt eltávolodtál.”
A
bölcsesség az a kegyelem, hogy a dolgokat Isten szerint, Isten
szemével lásd. Az Istennel való bensőséges kapcsolatból fakad, Modo
geniti infantes, “a csecsemők hasonlatosságában” él, akik semmit sem
követelnek, de mindent megkapnak. Aki Istennel közösségben él, annak
megvan Isten és Isten dolgainak íze és zamata. Életében minden Istenről
beszél, és az Ő jelenlétét nyilvánítja ki. Aki naponta őrködik a
Bölcsesség kapujában, és ajtajainál várakozik, az áldott, mert
megtalálta az életet, az igazi életet.
Mária
megkapta a Sedes Sapientiæ, “a Bölcsesség Széke” címet, amennyiben Ő
annak az Anyja, Aki a Bölcsesség, és Őt ajánlja fel a világnak.
Életének legelső napján az Úr megpihent Mária szívében, és kiöntötte
benne ajándékainak kincseit. Mária szíve egy szentély. Az evangélium
kétszer is emlékeztet bennünket arra, hogy Mária mindezt megőrizte, és a
szívében elmélkedett róla (vö. Lk 2,19.51).
Mária megőriz és el-el gondolkodik.
Az első
gondolat kifejezésére Szent Lukács két szót használ: συνετήρει,
sunetêrei, és διετήρει, dietêrei, mindkettő a τηρέω, têreô szóból
származik, ami azt jelenti: “őrködni”. Az előtagok erősítik a
gondolatot, így a kifejezéseket úgy lehet fordítani, hogy “hűségesen
őrizni, szüntelenül vigyázni”, hogy a megőrzött jó ne vesszen el. A
kitartás gondolata domborodik ki. Annak kifejezésére, hogy Mária
töpreng, az evangélista a συμϐάλλω, sumballô szót használja, ami szó
szerint azt jelenti, hogy “összedobni”. Mária „összeveti” az
eseményeket, amelyeket megél. Beledobja őket az emlékeibe, abba, amit
tud a népe történelméről, erről az isteni tervről, amely a történelem
során végbemegy.
Valóban
ilyen a szerzetes munkája, különösen a lectio divina során, és
általában az életében. Gondolkodik, elmélkedik Isten szaván, Isten
művein, azáltal, hogy azokat egészében szemléli, és úgy is, hogy megáll
az előtte kinyitott Bibliában olvasott soroknál. Minden időben
Máriáéhoz hasonló hálaadó éneknek kell feltörnie a szívéből.
Amikor
te az oblátus örökfogadalmat fogod kimondani, a Bölcsesség meghívása
szól hozzád. A szerzetes őrködik. Szüntelenül őrködik és vigyáz, éjjel
és nappal Istent és csakis Istent keresi.
Hogyan
is tudnánk ma eltekinteni attól, hogy megemlítsük a századik
évfordulóját annak, hogy Édouard apát atya 1921. szeptember 8-án a Quarr
apátságban egyszerű fogadalmat tett. Az ő iskolájában, Mária
iskolájában maradjatok hűségesek ennek az Egyetlen szükséges dolognak a
keresésében, amely beteljesítette Mária szívét, és napról napra
beteljesíti a ti szíveteket is.
Ámen.
Forrás: Rorate Caeli
https://invocabo.wordpress.com/2021/09/09/maria-anyja-a-bolcsessegnek-es-ot-ajanlja-fel-a-vilagnak/