"Egy nap az atya elmesélte az orvosoknak egy jelenését, amelyet ő álomnak nevezett:
"A
kórus ablakában találtam magam. Az alatta elterülő téren hatalmas
tömeget láttam gyülekezni. Megkérdeztem: ‘Kik vagytok? Mit akartok?’
Kórusban felelték: ‘Pio atya halálát!’ Bementem. A
Szűz a kezembe adott egy fegyvert, amellyel legyőzhettem őket. A
fegyver ötven kilométeres távolságra is elért. Az ablakból a tömegre
céloztam vele. Mindannyian meghaltak. Felébredtem, majd újra
visszaaludtam. Az álom folytatódott. Kinéztem az ablakon, még mindig sok
ember volt ott. ‘A csudába, nem haltak meg!’ - kiáltottam fel. Majd
megkérdeztem: ‘Mit akartok? Kik vagytok?’ Azt válaszolták: ‘Mind
keresztény fiak vagyunk.’ Én pedig azt mondtam nekik: ‘Legyetek
állhatatosak a jóban, engedelmeskedjetek nekem, kövessetek engem és ne
féljetek, senki nem árthat nektek. Megáldalak titeket.’ És ekkor
felébredtem"
Az orvosok egymás között azt mondogatták: ‘De hát milyen fegyvert adhatott neki a Madonna? Vajon hol rejtette el? (…)’ Eltelt néhány év. Egyik este Pio atya már ágyban volt, amikor azt mondta az unokaöcsémnek (Mario Penelli, Cleonice unokaöccse, aki Pio atya unokahúgát, Pia Forgionét vette feleségül. - A szerk.):
‘Hozd
ide a fegyvert a ruhámból!’ Az engedelmeskedett, ám nem talált
semmiféle fegyvert. Így szólt: ‘Bácsikám, semmi sincs a ruhája zsebében,
csak a rózsafüzér. Tessék, itt van.’ Majd átadta neki. Mire az atya:
‘A rózsafüzér talán nem fegyver?’
Attól
az estétől kezdve mindenki tudta, hogy a rejtélyes és nagy
hatótávolságú fegyver a rózsafüzér volt. Amióta felfedte a titkot, a
rózsafüzért fegyvernek hívta. Néha ’szablyának’ is nevezte. A kezében
tartotta, forgatta, a nappal és az éjszaka minden órájában.
Utolsó hónapjaiban két rózsafüzér is volt nála: az egyik a csuklóján, a
másik a kezében. Unokaöccse, Mario elmondta nekem, hogy az atya
éjjelenként csupán néhány percet töltött ágyban. Egy széken ülve
virrasztott, szenvedett és imádkozott.
Az
a szék volt az oltár, amelyen az áldozati bárány csendben és
elhagyatottságában oly hatalmas kínszenvedések közepette gyötrődött,
amilyeneket csak Isten ismert. Az a szék volt az egyetlen tanúja
marcangoló fájdalmának, haláltusájának. Az utolsó éjszakáján pedig abból
a székből emelkedett fel az égbe.”
( Cleonice Morcaldi: Életem Pio atya közelében, Lelki napló, részlet )
