Házi oltár


2016. 04. 21, Csütörtök
A szobám mellett van egy előszoba, ahol egy oltár áll. Jézus megáldotta a Szentháromság nevében, és így szólt: „Áldottak azok az otthonok, ahol oltárok vannak. Bizony mondom nektek, hogy ezek a családok ezerszeres áldásban részesülnek. Az oltárokban Atyám nagy örömét leli, és különösen boldog, amikor időt töltötök imádságban előtte. Gyermekeim, Én ezeket az otthonokat megóvom a természeti csapásoktól és angyalokat állítok köréjük, hogy védelmezzék a család minden tagját. Akinek házában nincs még oltár, igyekezzen, és lehetőségei szerint készítsen egyet. Ne féljetek, Szentlelkem megmutatja nektek, hogy a lakás melyik részébe helyezzétek az oltárt és mit tegyetek rá! Ezek az oltárok legyenek felszentelve papok által, mert ami a Földön meg van áldva, az a Mennyben örökké áldott marad. A sátán rosszul van az áldott helyektől, mert az Én jelenlétem és az imádságaitok ereje legyengíti őt. Tudjátok, hogy számtalan család életébe befészkelte magát a gonosz lélek és széthúzást, rombolást okoz a család tagjai között. Régen a családok összetartóbbak voltak, mert közösen imádkoztak és gyakorolták a vallásukat. Imádkozzatok, hogy az Én szeretetembe kapaszkodjanak a szülők és gyermekeik, mert csak így lesznek képesek a megbocsátásra és a hűségre. Sok otthonba bekopogtatok, és rengeteg elutasítást kapok. Koldulok a szeretetekért, és vágyódom arra, hogy szeretetemmel betöltsem a családokat. Eljön az az idő, amikor a Vőlegény magával viszi azokat, akik befogadták, ám nem fogja ismerni azokat, akik elutasították és távozásra inti őket.”
Mária Magdolna

http://engesztelok.hu/egi-kegyelmek-zapora/1073-hazi-oltar