KÁBÍTÓSZEREK
A
rockzene által népszerűsített másik önpusztító és okkultizmushoz köthető
gyakorlat a drogfogyasztás. Bátran mondhatjuk, hogy a kábítószer
mindenütt megtalálható a rockban – a sztárok pusztuló testétől kezdve
dalaik szövegéig. A Beastie Boys
(szörnyfiúk) bestseller albuma, a „Licensed to Ill” (jogosítvány a
betegséghez) például 90 utalást tartalmaz a kábítószer és
alkoholfogyasztásra. (Rising to the Challenge, Vision Video, 1988, P.M.R.C.)
Kevésbé
jól ismert tény azonban a kábítószer kapcsolata a lélek birodalmával. A
pszichotróp és tudatformáló szereket a varázslók és okkultisták a lélek
világ kapujának, vagy a két világ közötti kapocsnak tekintik. A görög
szó, amit a Szentírás a „varázslóra” használ a „pharmakeia” (φαρμακεία), melyből az angol „pharmacy” (patika), vagy „pharmaceuticals” (gyógyszerészet) – szavak, más szóval a drogok is erednek.
A
kábítószerek hatása, mely egyben varázsuk is, kétségtelenül a lelki
tapasztalat. E tapasztalat során nyílik meg a lélek birodalma a
kábítószer fogyasztó előtt.
A
Beatles együttes irányzatot teremtő dalának, a „Tomorrow Never
Knows”-nak eredeti címe a „The Void” (jelentése: az űr vagy üresség)
volt. Ennek célja az volt, hogy a kábítószeres megvilágosodás
evangéliumát hirdesse, miközben az LSD érzékszervekre gyakorolt hatását
próbálja előidézni a hallgatókban. A dal első sorát egyenesen a
kábítószeres szubkultúra bibliájából, Tim Leary „Psichedelic Experience”-éből
(pszichedelikus tapasztalat) vették. A Sátán gyakran ejti zsákmányul a
kábítószer hatása alatt álló embereket. Biztos lehetsz benne, hogy
hasonló okok vezettek az okkultizmus rockzenén belüli elterjedéséhez.
Az
volt Beatles tag, George Harrison így magyarázza Krisna-tudatát:
„Amikor fiatalabb voltam, 1966-ban egy alkalommal az LSD utóhatása
megnyitott bennem valamit. Gondolatok özöne árasztotta el az agyamat,
ami végül a jógikhoz vezetett.” (Rolling Stone Magazin, 1987. november 5)
Egy rock magazin a következőképpen írja le a Cure
Robert Smith-ének alkotómódszerét: „Gyakran a legfantasztikusabb
dalötletekkel áll elő, melyeket alkoholos rémálmaiból merít. A ‘Head on
the Door’ (fejet az ajtóba vagy fej az ajtón) teljes albuma ilyen módon
született.” (Starhits, 1988 október)
A Greatful Dead (jelentése: hálás halottak)
az évek során szinte a marihuána és az LSD fogyasztás szinonimájává
vált. Egy újság így írja le azt a hátborzongató hatást, melyet odaadó
rajongóikon gyakorolnak: „Sokak számára a Dead már vallás, dalszövegeik pedig a biblia.
Általánosan elfogadott tény, hogy a Dead valóban érintett néhány mély,
LSD ihlette igazságot. Nem csoda hát, hogy egyes megbűvölt Dead rajongók
fura és bonyolult teóriákat szőttek Istenről és az univerzumról a Greatful Dead szövegének fonalából.” (The Washington Times, 1986-os koncert, Souvenir Edition)
SZEX
A sátáni filozófia legelkerülhetetlenebb mellékterméke, vagy gyümölcse a mocskos szexszel való megszállottság.
A népszerű video-rendező, Marty Callner, aki pornográf stílusa miatt a Los Angeles Times „Hall of Shame” azaz szégyenlistáján találta magát, így védi erotikus képanyagát: „Valójában a rock a szexről szól.” (Los Angeles Time, 1988. január 24.)
A
zeneipar hirdette szex nem az érett és önzetlen Isten adta szeretet,
hanem a sátáni alternatíva, mely impulzív, buja és pusztító. Dr. Alan
Bloom így ír a The Closing of the American Mind-ban: „A rocknak barbár hatása van, szexuális vágyat ébreszt, nem szeretetet.” (The Closing of the American Mind, 73.o.)
Az
Egyesült Államok Florida állambeli, Fort Laudredale kerületi bírója,
Jose Gonzalez 62 oldalas ítélete alapján a „2 Live Crew” „As Nasty As
They Wanna Be” (Annyira rossz, amennyire akarják) című albuma a
történelem első obszcénnak nyilvánított kiadása. Gonzalez szerint a 80
perces LP – amely első számolásra 226-szor használja a „fuck” szót, 87
orál szexre és legalább egy vérfertőzésre való utalást tartalmaz, –
„hemzseg a férfi és női nemi szervekre, orál-anál kontaktusra,
fellációra, szado-mazochizmusra, erekcióra való utalásoktól. E felvétel
egyértelmű célja, hogy zenei líra formájában reprodukálja a szexuális
aktust. A cél itt a mocskos gondolatok és vágyak felbujtása, és nem az
intellektus és a tudat stimulálása.” (People Weekly 1990. július 2.)
Dr.
Bloom itt egy fontos dologra mutat rá. A tiszta erkölcs nem
szex-ellenes, de ellenzi a kizsákmányolást. Az általános véleménnyel
ellentétben Isten nem ellenzi a szexet, sőt a szex éppen az Ő
ötlete volt és úgy alkotott minket, hogy ezt élvezhessük. A szex az
emberiség számára alkotott eszköz, melynek segítségével részt vehet az
élet egyik legnagyobb csodájában, egy másik emberi lény megteremtésében.
(Lásd 1.Mózes 1:28) Röviden, a szex fontos, hatalmas, és gyönyörű dolog.
Mint
minden dolog azonban, amely ösztönös erőt tartalmaz, ez is
potenciálisan destruktív. George Michael „I Want Your Sex” (a szexed
akarom) című dala csak a jéghegy csúcsa. A 19 éves listavezető Bobby
Brown-tól, akit 1989 februárjában Giorgiában letartóztattak, mert a
színpadon a közönség egyik tagjával szexet szimulált, az arcátlanul
pornográf stílusú világsztár Madonnáig, a rock művészek túlnyomó
többsége a rockzene templomában morálisan egy szintre került a prostituáltakkal.
Mások
finomabban, célozgatásokat és szexuális metaforákat használva
gyakorolnak hatást a hallgató ösztöneire. A leplezett illúziók nagy
része azonban egyre gyakrabban hihetetlen nyíltságnak ad helyet. Amikor
valaki megismeri a bűn múló gyönyörét, egy fontos lelki törvénnyel
találja szembe magát: „A bűn csalárdsága” megkeményíti a szívét. (Zsidók
3:13)
George David
Weiss, az Amerikai Dalszövegírók Szövetségének elnöke kijelentette: „A
dalszövegek, melyek egykor burkolt célzásokat tartalmaztak, most
nyilvánvalóak. Valamikor a szöveg művészileg szuggesztív volt, most
ordítóan világos. A téma egykor a gyengédség és a szerető kapcsolatok
magasztalása volt, most az erőszak és a rideg szex dicsőítése.”
David Gergen a U.S. News and World Report-ban
így írt: „A különbség a tegnap és a ma zenéje között annyi, mintha
valaki egy hatalmas ugrással a Sport Illustrated fürdőruháitól a Hustler
(egy kemény pornóújság) poszter mellékletébe vetné magát.”
Nem
kell valakinek szexuálisan naivnak lennie ahhoz, hogy megdöbbenjen azon
a burjánzó és perverz viszonyon, mely a rock és a szex között alakult
ki. Az idő, és a jó ízlés nem engedi meg, hogy ezt a témát kimerítően
taglaljuk. Vessünk azonban egy röpke pillantást az erkölcsi bujaság két
alapvető tünetére: az erőszakra és fájdalomra – a saját ellentétébe
olvadt szexre – és a szexre, mint vallásra.
A
szexuális rabsághoz és nyomorhoz vezető pokoli út egyik utolsó
mérföldköve az volt, amikor a szex és az erőszak egyé fonódott. A szex
nemcsak, hogy kitöröltetett a szeretet és az odaadás szent témaköréből,
hanem egyre alacsonyabb szintre jut, ahogy a gyönyör a fájdalomra és az
élet a halálra cserélődik fel. Ez a sátáni téma hihetetlenül elterjedt,
és népszerűvé vált a rockzenében.
A People
magazin a „Furcsa szerelem” című dalt a „mazochizmus ünnepének” nevezve
így írt: „…Hallgasd meg kétszer, és jobban megérted a mazochistákat.
Hallgasd meg háromszor, és te is azzá válsz.” (People, 1987. szeptember 28.) A Motley Crue dalszövegei gyakran dicsőítik a kegyetlen, erőszakos tetteket, a csonkítást és a gyilkosságot.
Sok
más együttes énekel a nemi erőszak gyönyöréről, a fájdalomról és a
degradációról. Lehet-e csodálkozni azon, hogy egy nemrégiben végzett
közvélemény kutatás kimutatta, hogy a 6-9. osztályos tanulók többsége a
„date rape”-et (jelentése: randi erőszak) megbocsáthatónak tartotta
(Rising to the Challenge video a Rhode Island Rape Crisis Centre-t
idézve) vagy azon, hogy a szexuális bűncselekmények száma egyre
emelkedik a fiatalok között? Még a világi újságok is kapcsolatot vélnek
felfedezni ezek között az egykor hallatlan dolgok és a rockzene között.
Ahogyan a Szentírás 2000 éves figyelmeztetése szól: „Ne tévelyegjetek,
Isten nem csúfoltatik meg; mert a mit vet az ember, azt aratándja is.
Mert aki vet az ő testének, a testből arat veszedelmet; aki pedig vet a
léleknek, a lélekből arat örök életet.” (Galátziabeliekhez 6:7,8)
Ezt a témát a Frog
nevű homoszexuális együttes még tovább viszi. Albumuk borítóján egy
kisfiú rózsaszín háromszöget, a harcias homoszexuális mozgalom
szimbólumát viseli. Az album egyik dalának címe: „Gather Around for
Saviour #2” (Jelentése: Gyűljünk össze a 2. Megváltóért). Az énekes
olyan világról beszél, amelyben a gyerekek otthagyják az egyházat, és új
messiást követnek: őt.
Ez az istenkáromlás egy másik, nyíltan homoszexuális együttes, a Frankie Goes to Hollywood
dalaiban még inkább kifejezésre jut. A gyönyört „Egyedülállónak”
hívják, az egyetlen dolognak, ami mindent felülmúl. Grafikájuk
továbbfejleszti a szexről, mint vallásról kialakult nézetet Noé és az
özönvíz visszataszítóan perverz karikatúrájában. Az állatok Noé
napjaihoz hasonlóan kettesével vonulnak. Az, amibe bemennek azonban nem a
bárka, az emberiség megváltásának eszköze, hanem egy férfi nemi szerv.
Jézus
mindannyiunkat figyelmeztetett, hogy visszatértekor meg fogja ítélni a
hitetlen, és megromlott világot: „Amiképpen pedig a Noé napjaiban vala,
akképpen lesz az ember Fiának eljövetele is. Mert a miképpen az özönvíz
előtt való napokban esznek és isznak vala, házasodnak és férjhez mennek
vala, mind ama napig, a melyen Noé a bárkába méne. És nem vesznek vala
észre semmit, mígnem eljöve az özönvíz, és mindnyájukat elragadá;
akképpen lesz az ember Fiának eljövetele is.” (Máté 24:37-39)
LÁZADÁS
A rockzene melléktermékeinek vizsgálatát folytatva, vessünk egy pillantást ennek a legfontosabb alkotóelemére – a lázadásra.
Blackie Lawlessnek a Wasp
együttes tagjának véleménye szerint: „A rock agresszív művészeti forma,
tiszta ellenségeskedés és agresszió. Úgy hiszek ebben, mint egy
vallásban.” (The Washington Post, 1987 február 8. F2.o.)
Ennek
lelki jelentőségét az Ószövetségben találhatjuk meg: „Mert, mint a
varázslásnak bűne, olyan az engedetlenség.” (1.Sámuel 15:23) A Bibliában
a varázslás a sátánizmussal szinonim, és gyökere a lázadás.
A
sátáni lázadás nem a jó őszinte és nemes felkelése a gonosz ellen, vagy
az igazság lázadása a hazugsággal szemben, hanem a lázadás gonoszsággal átitatott, anarchisztikus, képmutató és végtelenül destruktív formája. Nem túlzás azt mondani, hogy a lázadás a rocknak nem csupán alkalmi témája, hanem a rock lényege.
A
rock és a lázadás annyira összeszövődik, hogy még a rock ipar arra
irányuló önkéntes kísérletei is, hogy az emberi tisztesség mértékeihez
szabják magukat, alapjaiban meghiúsultak. Vegyük például szemügyre
azokat az összetevőket, amelyek együttesen létrehozták a Live Aid-et.
Számos újság, köztük a rock saját magazinja, a Spin
is beszámolt arról, hogy a segély nagy része Etiópia kommunista
diktátorának kezébe került, és végül csak igen kevesek javára vált. De
vessünk csak egy pillantást a teljes képre. Mi jobb megoldás a világ
problémáira: a rockzene – vagy Jézus, a világ Világossága?
Ahogyan
egy rossz fa nem teremhet jó gyümölcsöt, úgy egy iparág, amely Isten és
Igéje elleni lázadásban gyökerezett, sohasem teremhet olyasmit, ami
igazán jó. Ahogyan Jézus maga mondja: „A test nem használ semmit: a
Beszédek, a melyeket én szólok néktek, lélek és élet.” (János 6:63)
AZ OKKULT
Mint egy
láthatatlan rákos daganat, mely elkerülhetetlenül halálhoz vezet, a
rockzenében rejlő sátáni csírák az okkulttal való megszállottságban
tetőznek. Egy generációval ezelőtt, az ördögre való rejtélyes utalások
Robert Johnson, blues-énekes zenéjében, a Sátán és pokol nyílt imádásának
adtak helyet, melyet a vallásokra jellemző szimbólumok, liturgiák,
szertartások és a messiási személyiség megjelenése egészített ki. Ez már
nem csak apró undergrund csoportok gyakorlata. Az okkult fiatalok millióit hajtotta gonosz uralma alá.
A
sátáni vallás szimbólumai közül a legfontosabb a „pentagram”, egy
fejjel lefelé fordított ötágú csillag, amely az okkult rituálék
középpontjában áll. A következő a megszentségtelenített kereszt. Ez a
két szimbólum a rock iparban legáltalánosabban használt jelkép. A Motley Crue, a Slayer*, a Bebop Deluxe, Metal Fatigue, Venom, Ebony Records, Sam Kenison, Suicidal Tendencies*, The Plasmatics, Blackie Lawless eredeti együttese a Sister, és az AC/DC, hogy csak egy pár példát említsünk azok közül az együttesek közül, akik a sátáni szimbólumokat használják.
A
sátánizmus egy másik fontos jelképe az „Il Cornuto”, – Egy kézjel, mely
magát az Ördögöt jelképezi. (A mutató és kisujj nyújtva van, míg a
közép és gyűrűs ujjat a hüvelykujj szorítja le.) A pentagramhoz
hasonlóan ez a szimbólum is lépten-nyomon feltűnik a rock iparban. Ozzy
Ozbourne, Meatloaf, Rick James, Cheap Trick, Motley Crue, Frankie Goes
to Hollywood, Coven, a Beatles, Kiss, Todd Rundgren és Dio csak néhány
példa azok közül, akik a Sátán e jelképét használják.
Az
Il Cornudo azonban leggyakrabban a rajongók körében tűnik fel.
Kétségtelen, hogy a fiatalok többségének fogalma sincs róla, hogy
mekkora jelentőséggel bír ez az egyszerű mozdulat. Ez azonban a legtöbb
természetfeletti dologról elmondható. Mivel ezek a lelki erők
láthatatlanok és transzcendensek, bárkire hatalmas befolyást
gyakorolhatnak az áldozat tudta nélkül; főleg akkor, ha az illető a
„tégy, amit akarsz” életfilozófiát vallja. Ezért annyira fontos
megítélni ezen együttesek tetteit és zenéjük hatását.
Így
betekintést nyerhetünk zenéjük lelki eredetébe. Mindenki, aki hajlamos a
Sátán jeleit használni, valószínűleg szellemének befolyása alatt áll.
A
következő sátáni szimbólum, a 666, a Bibliából származik. Jelenések
könyvének 13. fejezete ezt a számot a „Fenevadnak”, az antikrisztusi
diktátornak tulajdonítja, aki Isten ellen küzd. (Lásd: Jelenések 13:18) A
„Fenevad száma” az Iron Maiden albumának címe is. Az Anvil, az RF7 és a Coven lemezein is vannak dalok, amelyek tartalmazzák a „666”-ot. A „Fenevad száma” a Black Sabbath és a Plasmatics együttes lemezborítóin, a Motley Crue színpadi díszletei között is megjelenik, és ott rejtőzik a Beastie Boys bestseller albumán, a „Licensed to Ill”-en is.
A
rockzene a szimbólumok mellett hemzseg az okkult rituáléktól és
filozófiáktól is. Kezdve a legközismertebbekkel, számos heavy metal
együttes otrombán és gátat nem ismerve népszerűsíti a sátánizmust és a
boszorkányságot zenéjében, lemezborítóin és koncertjein. Heavy metal
együttesek százai mutatják be ezen dalok ezreit világszerte.
Legtöbbjüket az elszánt, odaadó követőkön kívül csak kevesen hallják –
és csak kevesen váltak népszerűvé. Akárhogy is, direkt, vagy indirekt
módon, ez a típusú zene és az ezt létrehozó lelki erők nyomot hagytak a
jelenkor kultúráján. Ami egykor elképzelhetetlen volt, arról most
nemcsak énekelnek és gondolkodnak, hanem alkalmanként elfogadják, és e
szerint cselekednek.
A
heavy metal nem gyakorol egyeduralmat az istenkáromlás területén. A
nyolcvanas években bukkant fel a rock egy hátborzongató formája, amely
összevegyítette a punk, a New Wave és még a klasszikus zene elemeit is.
Ezen műfaj művészei között szerepel a Cure, Bauhaus, Christian Death, Sister’s of Mercy, Diamanda Galas, Nick Cave, The Lords of the New Church (Az új egyház urai), és a Smiths.
E műfaj okkult elemei még zavaróbbak, mint a heavy metalé, ugyanis
intelligens és költői szenvedéllyel társulnak, ami az utóbbiban ritkán
fedezhető fel. Például amikor a Bauhaus
együttesben játszó Peter Murphy latinul énekli az „Atya, a Fiú és a
Szent Lelket”, – a sátáni mise egyik dalát – a levegőt jól érezhetően
baljóslatú sugallat tölti be.
A Propaganda Magazine
a következőképpen írja le a dal felvételét: „Peter ebbe a pillanatba
sűrítette minden erejét. Mintha hirtelen démonok szállták volna meg, az
egész bűzös moslék hányadékként ömlött ki a száján… (Később) a szobát
betöltő gonosz szellemek szó szerint kiűzték őket a sötét stúdióból.
Idegesen nevetve vissza-vissza pillantottak, ahogy kitódultak az
utcára.” (Propaganda Magazine, No. 11, 1989 tele)
Diamanda Galas
hangját démoni megszállottság imitálására használták a „Serpent and the
Rainbow” (A kígyó és a szivárvány) című filmben. „Divine Punishment”
(Isteni büntetés) című lemezének borítóján említésre kerül, hogy egy nő
öngyilkosságot követett el, miután meghallgatta a lemezt. (Forced Exposure Magazine,
#15, 1989 nyara, 24.o.) A teljes előadás az ószövetségi Szentírás
hátborzongató recitációja egyetlen sor kivételével, amikor Galas azt
énekli: „Sono L’Antichristo” („Én vagyok az Antikrisztus”).
Vagy vessünk egy pillantást az angol Thrill Kill Kult-ra*.
A 666, egy keresztre feszített démon és egy megszentségtelenített
kereszt közepette dermesztő effektusokkal idézik meg a pokol látványait
és hangjait. Az ehhez a műfajhoz tartozó művekhez hasonlóan és a heavy
metal nyílt közönségességétől eltérően, az üzenetet ők is
összekapcsolják a sátáni lázadás legveszélyesebb katalizátorával, a
vallásos és költői transzcendencia sugallatával.
Ezzel
a zenével kapcsolatban azonban még inkább említésre méltó, hogy míg a
legtöbb együttes kész elismerni zenéjük nyílt lelki voltát, ezzel egy
időben magukat „keresztény orientáltnak” tartják. Ennek azért van
különös jelentősége, mert a Szentírás szerint az antikrisztusi szellem
akkor a legfélrevezetőbb, amikor nem kívülről, hanem az (úgynevezett)
kereszténységen belülről támad. Jézus figyelmeztetett, hogy a
legragadozóbb farkasok gyakran báránybőrbe öltözve jelennek meg. (Lásd:
Máté 7:15)
Anélkül,
hogy túlságosan is mélyre ásnánk a részletekben, meg kell említenünk,
hogy a Sátán a történelem során mindvégig a „gnoszticizmus”, ezen ősi és
visszatérő eretnekség tanait hirdette. Ennek az eretnekségnek új
formáját fedezhetjük fel ezen, és más rock művészek munkáiban. Ebben a
vonatkozásban Júdás levelének szavai, amelyek évezredekkel ezelőtt
kerültek lejegyzésre, napjainkban is igen helytállóak: „Hasonlóképen
mégis ezek is álomba merülvén, a testet megfertőztetik, a hatalmasságot
megvetik és a méltóságokat káromolják. Ezek pedig azokat káromolják,
amiket nem tudnak; amiket pedig természet szerint tudnak, mint az
oktalan állatok, azok által megromolnak.” (Júdás 8,10)
GNOSZTICIZMUS
A
gnoszticizmus vallási és filozófiai mozgalom volt Európában és a
közel-keleten. Körülbelül Kr.u. 100-tól virágzott a hétszázas évekig.
Számos keresztény és nem keresztény gnosztikus szekta létezett.
Mindnyájan hitték, hogy birtokában vannak az univerzum természetére, az
emberiség eredetére és rendeltetésére vonatkozó titkos ismereteknek.
Hitték, hogy az emberek a megváltást a gnózis megszerzésével
érhetik el. A gnózis görög szó, mely tudást jelent. A legtöbb
gnoszticista hitt egy ismeretlen, és távoli Legfőbb Lényben. Tanaik
szerint a világot egy gonosz és alsóbbrendű természetfeletti lény,
Demiurgosz teremtette. A gnosztikusok szerint egyes kiválasztott emberek
materiális testébe isteni szikra van bezárva. A gnózison keresztül ez
az isteni szikra kiszabadulhat ebből az alapvetően gonosz világból, és
egyesülhet a Legfőbb Lénnyel.
A
keresztény gnosztikusok legtöbbje Jézust isteni hírnöknek tartotta, aki
elhozta a gnózist az egyszerű keresztények számára. Tanaik
kihangsúlyozták, hogy Jézus csak átmenetileg lakozott az emberi testben.
Így tehát tagadják kereszthalálát és feltámadását, amiről az
Újszövetség számol be.
Számos
filozófiai irányzat és vallás hozzájárult a gnoszticizmus eredetéhez.
Olyan korai keresztény vezetők, mint Szent Ireneus támadták és
eretneknek tartották a mozgalmat. Ezek a támadások hangsúlyozták a
gnoszticizmus pogány elemeit, és Jézus mibenlétével kapcsolatos nem
hithű nézeteit. – World Book Encyclopedia.
A VUDU
Nincs
mit csodálkozni azon, hogy a rockban oly világosan nyilvánul meg az
antikrisztusi szellem. Számtalan bizonyíték van arra, hogy a rock
lényege bizonyos mértékben azokból a zenei formákból származik,
melyeknek egyedüli célja a gonosz szellemi erők felidézése – és ez a
vudu, vagy fekete mágia. A rituálék, mágiák ősi és igen kifejlett
formája, a vudu Afrikából ered és évszázadokkal ezelőtt került
Amerikába, a rabszolga kereskedelem útján. Itt fokozatosan beépült a
jazzbe, a „rythm & blues”-ba, vég ül a rockba. Ez önmagában még nem
tenné a zenei formát démonikussá, a rockzene azonban felkarolta, sőt
magáévá tette a vudu lényegét, ezt minden más zenei irányzatnál
egyedülállóbb módon sajátítva el.
Fleetwood Mac
például nemcsak a ritmust vette át, beépítve azt a „World Turning” című
slágerbe, hanem a koncerten a vudu ünnepi öltözetét is magára öltötte.
Haiti vudu motívumokat hallhatunk a Rolling Stones „Goat’s Head Soup” című albumán is. A vudu vallással kapcsolatos ikonok és rituális test- és arcfestés a Pretty Poison, és Peter Gabriel videóin is megjelent.
Jimi
Hendrix spiritizmus iránti érdeklődése a „Voodoo Chile” című dalt
eredményezte. Egy ghánai faluból érkezett kongajátékos, Kwasi Dzidzornu,
akinek az apja vudu pap volt, és aki gyakran játszott együtt Hendrixel,
a következőket mondta: „Első kérdésem az volt, hogy hol tanulta Jimi
ezt a vudu ritmust… az alap ritmusok nagy része, melyeket gitárján
játszott, gyakran egy az egyben apám vudu ceremóniáinak ritmusai voltak.
A stílus, ahogy Jimi ezekre a ritmuskora táncolt, azokra a táncokra
emlékeztetett, melyeket apám Oxunnak, a mennydörgés és villámlás
istenének bemutatott szertartásokon adott elő. Ezt a szertartást
‘Vudushi‘-nak hívják.” (Scues Me while I Kiss the Sky*, David Henderson, 251.o.)
Akár
szándékos volt akár nem, Hendrix „vudushija” démoni hatást váltott ki.
Két társa, Alan Douglas, – menedzser és producer – és Fayne Pridgon –
barátnője – a rockzene olyan oldalát fedezték fel, melyről a rajongók
ritkán hallanak.
Douglas:
„Jimiben az volt a legfurább, hogy szilárdan hitte, szellemek szállták
meg. Be kell vallanom, egy idő után már én is hittem neki.”
Pridgon: „Mindig valami ördögről beszélt nekem, ami benne élt és azt mondta, hogy nincs hatalma felette. Nem tudta, mi irányítja őt, és ki adja szájába a szavakat. A dalok csak úgy kibuggyantak belőle. Úgy tűnt, hogy szenvedett és valami gonosz megszállás alatt állt.” (Interjú a „Jimi Hendrix” című film hanganyagából, Warner Brothers, 1973.)
Hendrixhez hasonlóan, a Talking Heads
David Byrne-jét is elbűvölte a vudu ritmus, amit zenéjébe is beépített.
Erre igen jó példa Brian Enoval közösen felvett „My Life in the Bush of
Ghosts” (Életem a szellemek bozótjában) című albuma, mely egy démoni
megszállottságról szóló dalt is tartalmaz. Címe: „The Jezabel Spirit” (A
Jezábel lélek). Byrne afrikai ritmusok, és vallások iránti csodálata
eredményezte az „Alive from Off Center” (Élet a centertől távol) című
dokumentumfilm megszületését, mely a Candomble vallásról, a vuduizmus és
a római katolicizmus démoni hibridjéről szól.
A
dokumentumfilm kapcsán készült interjúban Byrne megjegyezte: „Ha
visszatekintesz az amerikai popzene történetére, megtalálod a Joruba hatás rejtetett elemeit. Ott van a ritmusban és a szövegben is.” (Rolling Stone, 1989 július 13., 78.o.)
DEATH METAL
Egy
tágra nyílt szemű, hosszú hajú fiatalember áll az őrjöngő, éljenző
közönség előtt. Felkap egy vödör állatvért és a közönség első soraira
önti. A rajongók nevetnek, magukra kenik a vért és húsdarabokkal
dobálják egymást. A floridai „St. Petersburg Times” szerint ez a jelenet
a Deicide együttes koncertjén játszódott le. Az együttes nevének
jelentése „istenölés”. Ezt a fajta zenét death-, azaz halálmetálnak
hívják és állítólag a heavy metál egyik legextrémebb formája. A Death
együttes Scream Blody Goar című számának befutása óta ez a stílus
nemzetközileg is népszerűvé vált.
A
Deicide együttes vezetője egy sátánista, aki saját bevallása szerint
azóta gyűlöli Istent, mióta egy autóbaleset során egy J alakú sebet
szerzett. Állítása szerint a J Jézust jelent. Hangokat hall, melyek
öngyilkosságra próbálják rávenni, és egy sátáni szimbólumot égetett a
homlokába.
PÁN KULTUSZ
A
vuduval közeli rokonságban áll az ősi Pán kultusz. A félig ember, félig
kecske Pán, az Antikrisztus egyik legkitartóbb szimbóluma maradt. Isten
emberben való megtestesülése helyett, – mint Jézus esetében – itt az
ember az állattal kapcsolódik össze. Ez egyrészt a Sátán univerzális
szimbóluma, másrészt az állati és szexuális szenvedély legalapvetőbb
történelmi reprezentációja. A Pán szertartásában, a vuduhoz hasonlóan a zenét, és gyakran a kábítószereket
használják a szellemek megidézésére és arra, hogy azok megszállják a
rituálé résztvevőit. Említésre méltó, hogy a „pánik” szó a Pán által
való megszállottságból ered, ami gyakran szexszel való megszállottságot
eredményez.
Napjainkban
nem csak az antikrisztusi szellem megnyilvánulásait láthatjuk a
rockban, hanem számos világos utalást találunk magára Pánra is. A Rush
„2112” című albumán hallhatjuk a „The Temples of Syrinx” (Syrinx
templomai) című dalt, mely egy Pánnal kapcsolatba hozható görög szó.
1987-ben Elton John megbízást adott egy művésznek, hogy tervezze meg
családja címerét. A grafika középpontjában Pán állt. Minden idők
vitathatatlanul leghíresebb dala, a „Stairway to Heaven” (Lépcső a
mennyországba) a Led Zeppelin-től,
tisztán utal nem csak Pánra és sípjaira, hanem arra a képességére is,
hogy lelki befolyást gyakoroljon azok felett, akiket megbűvöl. Robert
Plant szövegíró és énekes a következő gondolattal kezdi: „A sípszó
elvezet minket az okhoz” – aztán így énekel – „Fejedben zúg a dallam, de
nem hallasz semmit a zajban. Ha tán még nem tudnád, a sípszó hívogat,
indulj hát.”
Egy
érdekes részlet: Marokkó távoli hegységeiben él egy kis csoport, amely
még mindig szó szerinti értelemben gyakorolja a páni rítusokat. „A
Joujouka mesterzenésze” – ahogyan ők hívják – egy misztikus világban
lakik, ahol a zene a kulcs a természetfeletti világ megnyitásához.
Ahogyan a rock művész és író Robert Palmer a Rolling Stone Magazinban
megjelent egyik cikkében írta: „Amikor a zene és a lendület a csúcsára
hágott, a törzstagok extatikus révületbe estek, szemük kifordult és
ordítoztak, mintha meghasadt volna a mennybolt… Többször tanúja voltam
annak a pillanatnak, amikor az erők a helyi pap testében gomolyogva
sűrűsödtek össze, a pap remegni kezdett… aztán hirtelen eltűnt, és
szemeiből, melyek úgy ragyogtak, mint egy rubinfényű lézer, valaki más
nézett rám. Egy éjjel odalépett hozzám, kirántott a tömegből és én vele
futottam. A máglyához ugrott, és benne voltam a tűzben. Sértetlenül
álltam a lángok között. Aztán forogtam, mint egy búgócsiga, tovaforogtam
a sötétségbe. ‘Láttunk téged a zenén át’- mondták (a pán imádók). ‘Most
már közülünk való vagy.’” (Rolling Stone Magazine, 1989. március 23., 106.o.)
Nem
Palmer az egyetlen, aki „közülük való” lett. A rock egyedülállóan
áthidalta a szakadékot, – úgy földrajzilag, mint kulturálisan – mely
elválasztja a Joujoukán kultuszt a világ többi részétől. E kultusz
tanítványai között található David Bowie, Robert Plant és Patti Smith. A
Rolling Stones alapítója Brian Jones hosszú időt töltött Joujoukában,
amelyekből különböző, később megjelent felvételek is születtek. A
Rolling Stones 1989-ben adta ki a „Steel Wheels”-t, amely magán viseli a
vudu marokkói jegyeit. Talán az sem véletlen, hogy Patti Smith a
Joujouka hatását leginkább magán hordozó albumának, a „Radio Etiópiának”
jegyzetei akár Pánnak vagy Sátánnak az emberek szívéért és tudatáért
folytatott zenei küzdelméről szóló összefoglalója lehetnének: „A rock
and roll fennkölt hadviselés… csatamezőnk a világegyetem… fegyvereink a
Fender és minden más gitár… – hősi katonáink a technikusok… az emberek
pedig puhány barbárok… a cél az, hogy birtokába jussunk az ötödik
zászlóalj kulcsának, és kiszabadítsuk Abaddon (a pokol) félelmetes és
csatára kész angyalait.”
Smith
próféciái jórészt valóra váltak. A minket körülvevő világban bőven
találhatunk bizonyítékot, hogy Abaddon félelmetes és harcra kész
angyalai kiszabadultak. A sátáni tervnek megfelelően Jézust semmibe
veszik és tréfát űznek belőle. A keresztény erkölcsöt eltörölték és
korunk új bálványai – szórakoztatóink – magukévá tesznek mindent, ami
sátáni, mialatt a tömegek imádattal üvöltöznek.
A korai Rolling Stones például felkarolt egy okkult szektát, a „The Process”-t, és működési központot biztosított sátáni evangelizációik számára. (Contact America radio broadcast,
1986. szeptember 15.) Később Anita Pallenberg, törtető színésznő és
gyakorló boszorkány Jagger, majd Keith Richards társa lett. 1979
júliusában Richards Connecticuti birtokán, Pallenberg ágyában fekve, egy
18 éves fiú agyonlőtte magát. A vizsgálatok során furcsa rituálékra és
állatáldozatokra derült fény, melyek az öngyilkossághoz vezettek. (Rock and roll Babylon, Courage Books, 1982, Gary Hermann, 125.o.; The Rolling Stones – The First Twenty Years, Knopf, 1981, David Dalton, 148.o.)
A Stones
egyik korai albumának címe „Their Satanic Majesties Request” (A sátáni
felség kérése). Az együttes tagjai a borító fotóhoz boszorkánynak
öltöztek. Egy Richards-Jagger kompozíció, a “Sympathy for the Devil”
(Rokonszenv az ördög iránt) nem hivatalos sátáni himnusszá vált. Ebben a
dalban maga Lucifer szólal meg, „udvariasságot”, és „szimpátiát” kérve
azoktól, akikkel összehozza a sors.
A Rolling Stones
hosszú ideig együtt dolgozott az okkult filmes és sátánista Kenneth
Angerral. Jagger hangszerelte Anger filmjét az „Invocation of My Demon
Brother”-t (démontestvérem segítségül hívása), és Pallenberg
szponzorálta a „Lucifer Rising”-ot (Lucifer felemelkedése), amely
„bemutatta a ceremóniákat, melyekkel életre lehet kelteni Lucifert”. Nem
véletlen, hogy a film sztárja a rockénekes Marianne Faithful, Mick
Jagger egy másik ex-barátnője volt.
A CROWLEY KULTUSZ
Az okkult fontos szerepet játszott a heavy metál sztárbanda, a Led Zeppelin
életében és zenéjében is. 1974-ben megalapították saját
lemeztársaságukat, a Swan Song-ot. Nagy-Britanniában elsőként a „Silk
Torpedo” jelent meg. A Led Zeppelin krónikása, Steven Davis szerint: „Az
albumot egy istenkáromló Halloween parti vezeti be a Chiselhurst
barlangban. Meztelen nők állnak a barlang mélyedéseiben, és a sátáni
stílusú mise oltára előtt hódolnak.” (Hammer of the Gods*, William Morrow and Comp. 1985, Stephen Davis, 246.o.)
Bár
a viselkedésforma sokkoló, mégsem annyira meglepő, ha figyelembe
vesszük, hogy az együttes alapítója a rock-generáció egyik vezető
okkultistája volt. Jimmy Page fekete mágia iránti érdeklődése annyira
intenzív, hogy ő az Equinox, Anglia egyik legnagyobb okkult
könyvesboltjának tulajdonosa és üzletvezetője. ( Creem Magazine,
1979 november) Aleister Crowley iránti rajongása pedig már vallásnak
nevezhető. Crowley volt korunk egyik leggyalázatosabb sátánistája. A
század első felében kifejlesztett egy mágikus gyakorlatot, amelyet a
rock hírességéi számára legfontosabb elemekkel kombinált – a szexszel, a
kábítószerekkel, a rituálékkal és egy olyan különleges tudásanyaggal,
amely a résztvevőket hatalommal ruházza fel. A „világ leggonoszabb
embereként” vált ismertté és magának követelte a „Nagy Fenevad – 666”
címet. (Aleister Crowley jegyzetek, Samuel Weiser, Inc. 1988,
Sandy Robertson.) Amikor Kenneth Anger, szintén Crowley rajongó,
felkereste Page-et és megkérte, hogy írjon zenét a „Lucifer Rising”-hoz,
Steven Davis szavaival élve „Crowley hagyatékának páratlan gyűjteményét
találta nála – könyveket, első kiadásokat, kéziratokat, kalapokat,
pálcákat, festményeket, még azokat a köpenyeket is, amelyekben Crowley a
rituálékat vezette.” (Hammer of the Gods, 168.o.)
Mindezek tetejébe Page megvásárolta Boleskine-t, Crowley régi házát, mely a híres Loch Ness partján, Skóciában áll. (Hammer of the Gods, 123.o.; Led Zeppelin Special,
Modern Day Periodicals, Inc., 1980, 46.o.) Később Page Charles Pierce, a
közismert sátánista segítségével felújíttatta a házat. A következő pár
évben Boleskine egyik gondnoka öngyilkos lett, egy másik megbolondult. (Hammer of the Gods, 291.o.)
Crowley
nemcsak a Led Zeppelin-t bűvölte meg. Graham Bond, a rockzene egyik
úttörője, akinek az együttesei a rock néhány legnagyobb művészének adtak
alkalmat az érvényesülésre, meg volt győződve róla, hogy ő Crowley
törvénytelen fia. Egyik későbbi együttesének az Aleister Crowley’s Holy Magic
(Aleister Crowley szent mágiája) nevet adta. Ezek olyan zenét
játszottak, amely Bond szavaival élve „segít a hallgatónak érintkezésbe
lépni a magasabb erőkkel”. Bond számára ez sikerült is, nemsokára
megőrült és később rejtélyes körülmények között meghalt. (Aleister Crowley jegyzetek, 117.o.)
David
Bowie 1971-es albuma a „Hunky Dory” egyik dala, a „Futóhomok” Crowley
szektájáról szól. Ennek egyik sora így hangzik: „Crowley
jelképrendszerébe merülve”. 1975-ben Henry Edwards életrajzíró
beszámolója szerint Bowie éppen ezt tette. A Crowley-i rituálék és
mantrák hatására vizeletét a jégszekrényben tárolta a „Fenevad” tanácsát
követve, és végül
boszorkányságba és ördögűző szertartásokba menekült, hogy megszabaduljon a gonosz szellemektől, amelyek életét kontrollálták. (Stardust – The David Bowie Story, McGrav-Hill Book Co.1986. Henry Edward and Tony Zanetta, 334, 335, 339. o.)
A Stiff Kittens egyik albumának borítóján Crowley-t szerepelteti. A Beatles
a „Sergeant Pepper’s Lonely Hearts Club Band” című albumán, mely a
kritikusok szerint a rock történet legjelentősebb albumává vált,
ugyanezt teszi. Ha egy pillantást vethetnénk John Lennon könyvespolcára,
nyilvánvalóvá válna, hogy ez nem csupán udvarias gesztus volt – a
számmisztikától a mágiáig Lennon az okkult minden ága iránt érdeklődött.
(Lennon érdeklődését az okkultizmus és a New Age típusú spiritizmus
iránt részletesen taglalja a The Lives of John Lennon and The Beatles,
Second Revised Edition, McGrav-Hill, 1985, Hunter Davies.)
Jim
Morrison és a The Doors egyik albumának hátlapján Crowley miniatűr
mellszobrai láthatóak. Az okkult iránti rajongás korán jelentkezett
Morrison életében. Életének ilyen irányba való orientáltságát egy
gyermekkori incidensnek tulajdonítja. Családjával utazva egy baleset
színhelyére értek. Az úton amerikai indiánok holttestei hevertek.
Morrison így írja le, hogy mi történt ezután:
„A
halott indiánok lelkei rémülten rohangáltak körbe-körbe és néhány
beugrott a lelkembe. És azóta is ott vannak.” (An American Prayer, Jim
Morrison and The Doors, „Ghost Song”*)
Ezeknek
a szellemeknek az uralma Morrison életét és művészetét a halállal és
okkulttal való megszállottsághoz, és Isten elutasításához vezette.
1970-ben Morrison egy boszorkányt vett feleségül. A szertartáson Sátánt idézték meg és vért ittak. (No One Here Gets Out Alive*,
Warner Books, 1980, Jerry Hopkins and Danny Sugerman, 327.o.) Egy évvel
később a művész, aki önmagát „sámánnak” vagy boszorkánydoktornak
tartotta meghalt.
Ozzy Osbourne egyik dalának címe „Mr. Crowley”. A Celtic Frost
albumát „Mega Therion-nak, a Nagy Mágusnak” ajánlja, ezt a nevet
Crowley adta magának. Daryl Hall szintén elismeri a sátánizmus iránti
csodálatát. 1987-ben így nyilatkozott a Penthouse Magazinnak:
„1974 körül kezdtem érdeklődni az okkultizmus iránt. Hat, vagy hét évet
töltöttem a kabbala és a káldeus, a kelta és druida hagyományok
tanulmányozásával… Aleister Crowley, a tizenkilencedik századi varázsló,
aki szintén ezen hitek követője volt, azonban valósággal megigézett.” (Penthouse Magazine, 1987 március 60, 62.o.)
Három brit rock együttest kell még megemlítenünk: A „Thee Temple
Ov Psychic Youth” – egy okkult szekta, mely Crowley-val, és
gyakorlatilag minden más sátáni tannal rokon nézeteket vall – zenei
szócsöve a Psychic TV. Tizenhárom albumuk közül a tizenegyediket például ezzel az ajánlással kezdik:
„Szeretnénk
ezt a koncertet Alez Sandersnek ajánlani, aki ma halt meg és akit úgy
ismertek, mint a ‘Boszorkányok Királyát’. Ő volt az, aki Angliában
hosszú küzdelem után legálissá tette a boszorkányságot. Szeretnénk
tehát, ha te is emlékeznél erre. A háború azonban folyik tovább!”
A Coil
album is a Crowley-izmusból fakadó okkult filozófiát hirdet. Ez az
album két témát foglal magába, mely közel áll a „Nagy Fenevad” szívéhez –
a homoszexualitást, és Pán imádatát. Valószínű, hogy valamennyi közül a
Current 93 a legelszántabb Crowley szekta.
A „Crowley” című album és dal nevetségessé teszi Krisztust és
születésnapját, és egy alternatívát javasol helyette: október 12-t („A
Fenevad születésnapját”)! Az Itt jön az Antikrisztus („Here Comes
Antichrist”) című album bizarr és rituális zenét tartalmaz, amely minden
kétséget szertefoszlat azzal kapcsolatban, hogy az együttes igen
komolyan veszi a sátánizmust. A lemezbe latinul, és angolul is
belekarcolták: „Jön! Hamarosan itt lesz!”
Szintén Crowley öröksége él a szellemidézés gyakorlásában, a halottak szellemével való kommunikációban. Az Iron Maden
kabala figurája, „Eddie” állítólag egy elveszett lélek akit az együttes
zenéje hozott vissza az életbe. És végezetül két együttes, amelyek
démonoktól kapták nevüket. Egy iowai hotelszobában, egy ouija-, vagy más
néven boszorkánytáblán, – melyet sokan ártalmatlan játékszernek
tartanak – egy okkulthoz szükséges eszközön való játék közben négy
fiatalember döbbenten nézte, amint a tábla kibetűzte: C-H-E-A-P T-R-I-C-K (olcsó trükk). (Washington Times, Robin Florida intervew). Vincent Furnier pedig pontosan így vált Alice Cooper-ré. (Circus Magazine, 1987. december 17., 23.o.)
VÁLASSZATOK MÉG MA
Most, hogy az igazságra fény derült, az emberekben általában két kifogás merül fel, amivel igazolni próbálják választásukat.
Az
egyik a szándékra és a motivációra összpontosít: „Nem az én hibám, hogy
néhány együttes, akiket hallgatok, rossz dolgokról énekel. Csak
szórakozni és lazítani akarok egy kicsit. Eszem ágában sincs imádni az
Ördögöt, vagy ilyesmi.”
Erre
a témára még visszatérünk, amikor a sátánizmus alapjait vizsgáljuk meg
és azt, hogy mit jelent valójában a Sátán követése. Először azonban
foglalkozzunk a másik kifogással. Azzal, ami a „vallásos” embereknél
gyakorlatilag mindig ugyanaz. Azok között, akik a Szentírás szavai
szerint „inkább a gyönyörnek, mint Istennek szeretői; akiknél megvan a
kegyességnek látszata, de megtagadják annak erejét.” (2.Timótheus 3:4,5)
Érthetetlen, de ennek a csoportnak a tagjai azok, akik legjobban
ellenállnak Isten Megváltó erejének.
„Én nem szeretem a sátáni dolgokat. A könnyed, semleges dolgokat kedvelem, mint a Bee Gees és hasonlók. ”
Először
is, ahogy korábban is kifejtettük, sok olyan művész, akit semlegesnek
gondolunk, egyáltalán nem semleges, ha a felszín alá pillantunk. Nagyon
lényeges, hogy az úgynevezett semlegesek finomságuknál fogva
potenciálisan még pusztítóbb hatásúak, mint a kemény rock nyilvánvalóan
gonosz hirdetői. Csodálkozol? Nos, álljunk meg egy pillanatra és
gondolkodjunk el az élet következő tényein: Ahhoz, hogy valami igaz
legyen, teljesen igaznak kell lennie. Fecskendezd bele a legkisebb
hamisságot, és az igazság azonnal hazugsággá válik – fegyverré annak
kezében, akit a Szentírás a „hazugság atyjának” hív. (János 8:44) Nincs
kétség afelől, hogy Sátán legnagyobb győzelmét ebben az arénában aratja,
ahol az emberek habozás nélkül lenyelik a hazugságokat. Tény, hogy a
leghatásosabb megtévesztés az, ami egy kis igazságot tartalmaz. Ezért
van az, hogy a középút a zenében, de az élet egyéb területein is,
gyakran a legveszélyesebb.
Egy
hasonlattal élve vegyük a sztrichnint, a világ egyik legerősebb mérgét.
Eredeti állapotában nem túl kívánatos és rendkívül keserű. Nyugodtan
bent hagyhatod egy gyerekekkel teli szobában, nem valószínű, hogy
felfigyelnek rá és még valószínűtlenebb, hogy megkóstolják, vagy akkora
adagot esznek belőle, ami végzetes lehet.
Így
van ez a rock némelyik extrém formájával is – avval a zenével, amely
nyíltan dicsőíti a halált és a Sátánt. Legtöbben elkerülik, bár meg kell
jegyeznünk, hogy társadalmunk olyan érzéketlenné és perverzzé vált,
hogy néhányan még ezt a keserű mérget is készségesen beveszik.
Másrészről,
ha ugyanezt a mérget bevonod színes cukormázzal és otthagyod a gyerekek
között, valószínűleg mindegyikük vonakodás nélkül megkóstolja, sőt meg
is eszi majd.
Ha te volnál az Ördög, melyik módszert tartanád megbízhatóbbnak – a keserű mérget, vagy a cukorbevonatú édességet?
Amint az író és filozófus C.S. Lewis klasszikus művében, a „Screwtape Lettersben”
megjegyezte: „Valóban, a legbiztosabb út a pokolba az enyhe lejtő, puha
útburkolattal, hirtelen kanyarok, mérföldkövek és útjelzők nélkül.” (The Screwtape Letters, Time Incorporated, New York, 1961, C.S. Lewis, 39.o.)
Valójában
mit ajánlhat a popzenész a hallgatóinak? A „szeretet”, a „béke” és a
„we are the world” (mi vagyunk a világ) szép szavai nem jelentenek túl
sokat egy haldokló ember számára. Azzal, hogy tudomást sem veszünk
súlyos állapotáról, vagy a megváltás hamis reményét adjuk, csak rontjuk
szegény nyomorult helyzetét.
Természetesen
nincs semmi rossz abban, ha a szeretetről éneklünk, csak ne a
feltételekhez kötött, önző szeretet legyen a téma, melyet korunk zenéje
népszerűsít. Nincs semmi rossz abban sem, ha a békéről és a világgal
való törődésről éneklünk. Ezek mind olyan erények, amelyeket Jézus
tanított és gyakorolt. Még abban sincs semmi rossz, ha a halálról és a
kétségbeesésről éneklünk mindaddig, amíg az igazságot szóljuk, és Isten
megváltó hatalmát hirdetjük. Isten a valóság, Igéje maga az igazság,
Fia, az Úr Jézus pedig a Megváltónk.
A heavy metál ezt kigúnyolja, a popzene pedig tudomást sem vesz róla. Vajon melyik a rosszabb?
Létezésünk
célja, hogy megismerjük és megtapasztaljuk Istent. Isten nagyon jól
tudja, hogy a bűnbeesett emberiség hajlamos elfeledkezni az örökkévaló
dolgokról, és a valóságot csak a felületes érzelmi és fizikai jólét
kutatására redukálja. Isten figyelmeztet minket a Szentírásban, hogy
keressük először az Ő Királyságát és ne hagyjuk, hogy a világ lelombozza
lelkesedésünket. „Minden féltett dolognál jobban őrizd meg szívedet
[más szóval, amit olvasol, amit hallgatsz és teszel], mert abból indul
ki minden élet. Egyengesd el lábaid ösvényeit, s minden te útaid
állhatatosak legyenek. Ne térj jobbra, se balra, fordítsd el a te
lábadat a gonosztól.” (Példabeszédek 4:23,26,27)
Évszázadokkal
később Jézus kibővítette ezt a tanítást. Azt mondta, hogy szemeink
legyenek tiszták, és összpontosítsunk teljes mértékben Istenre. Ha
ugyanis a szemeink nem tiszták, egész valónk sötét lesz. „Ha azért a
benned lévő világosság sötétség: mekkora akkor a sötétség?! Senki sem
szolgálhat két úrnak. Mert vagy az egyiket gyűlöli és a másikat szereti;
vagy az egyikhez ragaszkodik és a másikat megveti. Nem szolgálhattok
Istennek és a Mammonnak” (Mát; 6:23,24)
A
dolog lényege számunkra az, hogy ha igazán szeretjük Istent,
természetes, hogy megbotránkozunk, ha gúnyolják Őt, semmibe veszik
szeretetét, vagy kiforgatják igazságát. „Ne szeressétek a világot, sem
azokat, amik a világban vannak. Ha valaki a világot szereti, nincs meg
benne az Atya szeretete. Mert mindaz, ami a világban van, a test
kívánsága, és a szemek kívánsága, és az élet kérkedése nem az Atyát ól
van, hanem a világból. És a világ elmúlik, és annak kívánsága is, de aki
az Isten akarat át cselekszi, megmarad örökké”. (1.János 2:15-17)
Természetesen, ha már kialakult benned egy bizonyos fajta vonzódás vagy
szeretet az effajta zene iránt, Jézus akkor is meg tud változtatni és
megszabadíthat, „új teremtéssé tehet Krisztus Jézusban!”
(2.Korinthusbeliekhez 5:17)
TUDATLAN ESZKÖZÖK, VAGY KÉSZSÉGES VÉGREHAJTÓK?
Térjünk
vissza a másik fő kifogásra, amelyet az emberek az igazság elkerülésére
hoznak – a szándék és a motiváció kérdésére. Érdekes, hogy nemcsak a
rock rajongók teszik az ártatlant, hanem maguk a művészek is
megjátsszák, hogy nem tudnak semmiről.
A Led Zeppelinben
játszó Jimmy Page tagadja, hogy bármiféle gonosz motiváció lenne
legendás okkulttal való kapcsolatában, amikor azt mondja: „Nem imádom az
Ördögöt, de a mágia érdekel.” (Hit Parader Magazine, 1975 július, 64.o.)
A Rolling Stones
gitárosa, Keith Richards egy interjúban azt mondta: „Egyes fekete
mágusok szerint úgy viselkedünk, mintha tudtunkon kívül Lucifer ügynökei
lennénk.” (Rolling Stone Magazine, 1971. augusztus 19.) Más szóval, ha valami tudtunkon kívül történik, az nem a mi hibánk.
Michael
Jackson híres videója, a „Thriller” hemzseg az okkult képektől, a
farkassá való átalakulásától és a szellemidézéstől, a halottakkal való
kapcsolatig. A video így kezdődik: „Tekintettel személyes, mély
meggyőződésemre, szeretném kihangsúlyozni, hogy ez a film nem bátorítja
az okkultizmusban való hitet.”
Úgy Ozzy Osbourne, mint a Twisted Sisterben
játszó Dee Snider, megpróbálják semmibe venni a lázadás nyilvánvaló
elemeit és a zenéjükben megjelenő okkultizmust, azt állítva, hogy ez
csak móka, és hogy ők valójában titkos keresztények. (Ozzy, a Geraldo
Rivera „A sátáni ungergrund leleplezése” című műsorában, míg Dee a
kongresszus előtt tett vallomásban, a rock obszcenitása ellen indított
eljárás során vallotta magát kereszténynek.)
Mit
jelenthet ez a tagadás? Ha ezek az emberek mindnyájan jót akarnak, és
csak szórakozni szeretnének, ők és rajongóik nem tekinthetők a Sátán
követőinek. Kérlek, most alaposan figyelj ide, mert mindaz, amit eddig
láttunk és hallottunk, pontosan ahhoz vezetett, amiről most beszélni
szeretnék. Annak, hogy oly sokan nehezen hisznek a „sátánizmusról” szóló
történetekben az az oka, hogy Sátánról és vallásáról karikatúra jellegű
képet alakítottak ki. Szerintük, ha egyáltalán létezik is ez a
szörnyeteg, követése gyermek áldozatokkal, vérivással és egyéb
borzalmakkal járna. Valójában semmi sem áll távolabb az igazságtól.
Tudjuk, hogy Sátán láthatatlan szellem és az álcázás
mestere. Azon képessége, hogy átváltoztatja magát a világosság
angyalává, félrevezetheti a lázadót vagy a lelkileg tudatlant, aki egy
idő után valóban elhiszi, hogy a fekete tulajdonképpen fehér és az
igazság hazugság. Sőt azt hiszi, hogy maga Isten is ezen a véleményen
van. Ők az Ördögöt követik és sokan, akik ezt nyíltan teszik,
elmondhatják neked, semmi sem olyan, amilyennek a filmek lefestik. A
dologban ez a leghátborzongatóbb.
Mindnyájan
bizonyos hiányérzettel születtünk, és maga az élet is a teljesség és
tökéletesség, teológiai kifejezéssel élve a „Megváltás” utáni kutatássá
válik. Bármit is keresünk, legyen az Isten, pénz, hatalom, szex, vagy
akármi más, ez a személy, vagy dolog válik megváltónkká, más szóval
istenünkké. A sátánizmus azt hirdeti, hogy mi vagyunk az Isten.
Dióhéjban,
a kereszténység tanítása szerint mindnyájan magunkon viseljük a bűn
nyomait, tehát képtelenek vagyunk önmagunkat megváltani. Szükségünk van a
„Messiásra”, egy természetfeletti Megváltóra. A föld minden más vallása
így vagy úgy, de azt mondja, hogy valójában nem vagyunk rosszak, tehát
ha eleget próbálkozunk, képesek leszünk megváltani magunkat. Ebben a
tekintetben a sátánizmus és a rockzene alapelvei megegyeznek.
Van Halen tagadja Isten megváltó erejének szükségességét a „ Best of Both Worlds” (Mindkét világ java) című dalban:
„Nem kell a Mennybe szállnod,
vagy újjászületésre várnod.
Arra hangolódj rá,
amit ez a hely kínál.
Talán ez az utolsó alkalom.
Én mindkét világot akarom,
tudom, hogy mi éri meg.”
A
fenti tanáccsal ellentétben Jézus azt mondta, hogy ha a Mennyországot
szeretnénk itt, a Földön vagy akárhol másutt, újjá kell születnünk.
(János 3:3)
TÉGY, AMIT AKARSZ
Egy másik mód, ahogyan ez a filozófia megjelenik, Aleister Crowley legismertebb mondásában fogalmazódik meg: „Tégy, amit akarsz, ennyi a törvény.”
Mielőtt
megvizsgálnánk, mit foglal magában ez a törvény, érdemes megemlíteni,
hogy a rockzene ezt is magáévá tette, mint Crowley életének és
filozófiájának sok más részletét. A Led Zeppelin
harmadik albumának lemezébe belevésette „Tégy, amit akarsz” idézetet. A
rock generáció guruja, Thimoty Leary, akinek John Lennon a „Come
Together” című dalt ajánlotta, egy televíziós interjúban így
nyilatkozott:
„Nos, én Aleister Crowley csodálója vagyok; azt hiszem, sok mindent tovább viszek abból, amit ő 100 évvel ezelőtt elkezdett. Úgy gondolom, a 60-as évek az ő munkájának eredménye is. Tudják, Crowley az önfelfedezés tanát vallotta és azt, hogy ‘azt teszünk, amit akarunk, ennyi a törvény’. Ez igen erőteljes kijelentés. Sajnálom, hogy nem lehet jelen, hogy láthassa azt a dicsőséget, melyet ő indított el.”
Ezen
dicsőségek egyike Bobby Beausoleil rock zenész is, aki Jimmy Page
helyét vette át Kenneth Anger filmje, a „Lucifer Rising”
zeneszerzőjeként, és nagyon komolyan vette a ‘tégy, amit akarsz’ elvét.
Ez végül Charles Mansonhoz vezette, és részese lett a történelem
legszörnyűbb gyilkosságsorozatának. Crowley küldetése beteljesedett.
De
ez a lehetőség sokkal körmönfontabb módon tovább él azokban a
milliókban, „akiket e világ istene megvakított”. (2.Korinthusbeliekhez
4:4) Ez a vakító félrevezetés az élet egyik legelemibb igazságának
elhomályosítására irányult – miszerint két birodalom és kétféle
embertípus létezik: azok, akiket Isten megváltott, akik az Ő
birodalmának tagjai és azok, akik a Sátán birodalmához tartoznak és
megpróbálják önmagukat megváltani.
Ugyanúgy,
ahogy Isten Királysága ragaszkodik a legnagyobb parancsolathoz:
„Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, és
teljes elmédből, és teljes erődből” (Márk 12:30), a sátánizmus alapvető
törvénye ebben az egyszerű kijelentésben sűríthető össze: „Tégy, amit
akarsz.” A félrevezető sztereotípiák dacára nem szükségesek feketemisék,
vagy vad szexuális rituálék ahhoz, hogy valaki a Sátán követője legyen.
Isten szeretetének és hatalmának megtagadása, ha úgy éljük életünket,
„ahogyan akarjuk”. Emellett akár vallásos is lehetsz, rendszeresen
járhatsz templomba, fizetheted a tizedet és jót is tehetsz. Ha ez a
vallás a te feltételeiden alapszik, még mindig kényelmesen betöltheted a
Sátán diktálta legalapvetőbb törvényt: „Tégy, amit akarsz.”
Milyen
ironikus, hogy olyan emberek, mint Crowley az átlag templomba járó
embernél sokkal jobban megértették, a bűn igazi gyökerét, és az alapvető
kettősséget, amely az emberiséget kettéosztja.
Végtére
is mindnyájunknak megadatott a választási lehetőség, melytől az
örökkévalóság függ. Járhatjuk a magunk útját és örökre elveszettek
maradunk, vagy kinyúlhatunk Ahhoz, aki „az út, az igazság és az élet”.
(János 14:6)
Egy
hasonlatot használva, ha az amiben hiszünk, zene és amit teszünk a tánc,
akkor Billy Idol szavaival élve, „Önmagunkkal táncolunk” – és maradunk
“holtak a vétkek és bűnök miatt… járván e világ folyása szerint, a
levegőbeli hatalmasság fejedelme [a Sátán] szerint, ama lélek szerint,
mely most az engedetlenség fiaiban munkálkodik… cselekedvén a testnek és
a gondolatoknak akaratját, és természet szerint a haragnak fiai
vagyunk.” (Efézusbeliekhez 2:1-3) Füleinket azonban a Mennyország zenéje
felé is fordíthatjuk, és megengedhetjük Istennek, hogy új táncra, új
életre tanítson minket. „Énekeljetek az Úrnak új éneket, mert
csodadolgokat cselekedett! És kivont engem a pusztulás gödréből, a sáros
fertőből, és sziklára állította fel lábamat! (JÉZUS!) És új éneket
adott szájamba, a mi Istenünknek dicséretét!” (Zsoltárok 98:1, 40:2,3)
KINEK A ZENÉJE?
Bár
Sátán használhatja a zenét, azonban nem ő írta az első dalt. A zene
Isten szívéből fakadt, Aki ezt ajándékul adta az emberiség
gyönyörűségékre és gazdagítására. Amikor látjuk Isten keze munkáját, és
életünkben megtapasztaljuk szeretetét, nincs jogunk csendben maradni.
Isten úgy alakította ajkainkat és tüdőnket, hogy dicséretet és hálaadást
énekeljünk Neki. Kezünket felruházta azzal a képességgel, hogy
hangszereket készíthessünk és az ezekből áradó zenét azért teremtette,
hogy harmonizáljon a teremtés dalával.
A
Biblia gyakran számol be arról, amikor Isten emberei dalra fakadtak,
hogy elismerjék az Úr tetteit. Amikor az izraeliták átmentek a
Vörös-tengeren, szabadulásukat énekszóval ünnepelték. A zsoltárokban
Dávid zenébe foglalta szívének örömeit és gyötrelmeit. Ő volt az, aki
zenészek ezreit állította az Úr ládájának kíséretébe. Ahogy az énekesek
hangja összevegyült a trombiták, lantok, hárfák és a cimbalmok szavával a
hallgatóknak bizonyára magasztos élményben volt részük. Dávid éneke az
1.Krónikák 16. fejezetében jó példa arra, hogyan lehet a hit
kinyilatkoztatása egyszersmind az öröm kifejezése is.
Amikor
Jézus világra jött, Isten a zenét választotta, hogy az örömhírt tudassa
az emberekkel. Az Úr születését angyalok kórusa hirdette, akik az
egyszerű pásztoroknak énekeltek.
A
Biblia beszámol arról is, hogy ének töltötte be azon hívők szívét is,
akik megtalálták a Messiást. Isten megrázta a börtön falait, amikor Pál
és Silás énekelni kezdett. Az Efézusbeliekhez 5:19, és a
Kolossébeliekhez 3:16 nyilvánvalóvá teszik, hogy a zene már korán
részese lett a keresztény összejöveteleknek. „Öröme van-é valakinek?” –
kérdezi Jakab apostol – „Dicséretet énekeljen.” Az egyház életének
legdicsőségesebb eseménye lesz, amikor minden idők szentjei találkoznak a
mennyei dalfesztiválon (Lásd: Jelenések 14:2,3; 15:2,3)
Josafát
zenészeket bízott meg, hogy menjenek és hirdessék az Úr győzelmét,
ahogy ő maga mozdulatlanul állt és nézte, amint az Úr megszabadította
őket. Tehát illendő, hogy a keresztények, akik Isten végső győzelmére
várnak, dalra fakadjanak. Megváltásunk hamarosan nyilvánvalóvá lesz,
amikor összegyűlünk Isten trónja körül. „Új énekünk”, ahogy azt a
Jelenések 5:9 nevezi, Megváltónk dicséretének véget nem érő himnusza
lesz!
http://idokjelei.hu/2013/01/a-pokol-harangjai-2-resz/
http://idokjelei.hu/2013/01/a-pokol-harangjai-2-resz/
