A szerző Dr. Balogh Sándor, az Amerikai Egyesült Államokban élő nyugalmazott politológia professzor. A veszprémi szemináriumból 1952-ben, amikor a Nagyszemináriumot ill. a teológiát államilag feloszlatták a házi faliújságon közölt Mindszenty-megemlékezés miatt, több kispaptársával együtt bíróság elé, majd a kommunisták börtönébe került dr. Major Kálmán spirituálissal együtt. Honlapunkon sok írása olvasható, amelyek az igazi katolikus tanítást tükrözik. Akkor is igazat mondott, amikor ezért börtön járt (ld. A veszprémi szeminárium bezárása).


Néhány barátom olvasta utolsó írásomat[1] és felvetették a kérdést, mit tehet az átlag és egyszerű hívő. Csak azt tudtam javasolni, hogy követni a hagyományos erkölcsi normákat, hit-elveket és hittételeket és imádkozni. Négy évvel ezelőtt javasoltam egy Rózsafüzér imádságot[2] az Egyházért, Szent Máté Evangéliuma alapján, ami soha nem volt időszerűbb és szükségesebb mint napjainkban. Elmélkedjünk rajta, és imádkozzuk ezt az Egyházért:

Bevezető titkok[3]:

1. Aki a szentségek által az egyház közösségébe felvesz minket.
2. Aki a szentségek által az egyház közösségében megerősít minket.
3. Aki a szentségek által az egyház közösségében üdvözít minket.


Az öt tized:

1. Aki az Egyházat alapította – „Péter vagy, erre a sziklára építem egyházamat.” (Mt. 16,18)
2. Aki az Egyházat fenntartja – „A kő, amelyet az építők elvetettek, szegletkővé lett.” (Mt. 21,42)
3. Aki az Egyházat irányítja – „Én veletek vagyok a világ végéig” (Mt. 28,20)
4. Aki az Egyházat védelmezi – „az alvilág kapui sem vesznek erőt rajta” (Mt. 16,18)
5. Aki az Egyházat megdicsőíti – a világ végén angyalai „hangos harsonaszóval” összegyűjtik a választottakat (Mt. 24,31)


[1] Dr. Balogh Sándor: A kép kezd kiélesedni vagy változni?
[2] Dr. Balogh Sándor: A katolikus Egyház és a zsidóság eszkatológiai szerepe - a mai idők jelei katolikus értelmezésben, 8. oldal
[3] Bazsó-Dombi Attila javasolta a Bevezető titkokat