A Szűzanya 2018. december 25-i üzenete Marija Pavlović által
Drága gyermekek! Fiamat, Jézust hozom nektek, aki a Béke Királya. Ő békét ad nektek, de az ne csak a tiétek legyen gyermekeim, hanem örömmel és alázattal vigyétek el másoknak. Veletek vagyok és imádkozom mindnyájatokért ebben a kegyelmi időben, amelyet Isten szeretne nektek adni. Jelenlétem, a szeretet jele, amíg itt vagyok veletek, hogy oltalmazzalak és az örökkévalóság felé vezesselek benneteket. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra.


A Szűzanya éves jelenése Jakov Čolo látnoknak

A Szűzanya Jakov Čolonak 1988. szeptember 12-i utolsó minden napos jelenésekor azt mondta, ezentúl évente egyszer fog megjelenni neki, december 25-én, karácsonykor. Így történt ebben az évben is. A jelenés 13:38-kor kezdődött és 13:47-ig, 9 percig tartott.


Drága gyermekek! Ezen a kegyelmi napon a szeretetre hívlak benneteket. Gyermekeim, Isten mérhetetlenül szeret benneteket, ezért gyermekeim teljes bizalommal, nem hátra tekintve és félelem nélkül, teljesen adjátok át szíveteket, hogy Isten betöltse szeretetével. Ne féljetek hinni az Ő szeretetében és irgalmában, mert az Ő szeretete erősebb minden gyengeségeteknél és félelmeteknél. Ezért, gyermekeim, teljes szeretettel a szívetekben bízzatok Jézusban és mondjátok ki neki Igeneteket, mert Ő az egyetlen út, amely az örök Atyához vezet benneteket.