Viganò érsek és Dr. Maike Hickson az üres pápai oltárról
Omnes dii gentium dæmonia [Mert a nemzetek istenei mind csak hamis istenek] (Zsolt 95,5)
LifeSiteNews: Excellenciás Úr, a legutóbbi cikkemben megjegyeztem, hogy a Vatikáni Bazilika [Szent Péter-bazilika – F.D.] pápai
oltárát nem használják jóformán azóta, hogy a pachamama bálványnak
2019 októberében bemutatott felajánlással meggyalázták. Ezen alkalommal
Bergoglio és udvara jelenlétében egy nagyon súlyos szentségtörést
hajtottak végre. Mit gondol erről?
Viganò érsek: A Vatikáni Bazilika [Szent Péter-bazilika – F.D. megj.] megszentségtelenítésekor az amazóniai szinódus záró ünnepségén beszennyezték a confessio oltárt [a
bazilikában a közvetlenül Szent Péter sírja fölé emelt, a sírhoz
félköríves lépcsőzettel összekapcsolt főoltár, ahol csak a pápa misézhet
– F.D.], mivel ráhelyeztek egy edényt, amit a pachamama pokoli kultuszának
szenteltek. Úgy vélem, hogy ez és más hasonló megszentségtelenítések a
templomokban és oltárokon bizonyos módon újra felidéznek más, korábban
történt hasonló intézkedéseket, és lehetővé teszik számunkra, hogy
megértsük azok valódi természetét.
Mire céloz ezzel?
Utalok
minden olyan időre, amikor a sátánt szabadjára engedték Krisztus
Egyháza ellen, az első keresztények üldözésétől a perzsiai Koszró Bizánc
elleni háborújáig, a mohamedánok képromboló dühétől Rómának a német
Landsknechte általi kirablásáig. Majd később a francia forradalom, a
XIX. század antiklerikalizmusa, az ateista kommunizmus, a Cristeros
Mexikóban, aztán a spanyol polgárháború, a kommunista partizánok
szörnyű bűnei az első és a második világháború alatt, és a
keresztényellenesség különböző formái, melyeket ma látunk szerte a
világon. Minden alkalommal, kivétel nélkül, a forradalom – annak
mindenfajta formájában – megerősíti saját luciferi lényegét, a bibliai
ellenségeskedést a sátán utóda és az Asszony utóda között, a sátán
gyermekei és a Legszentebb Szűz gyermekei között. Nincs más magyarázat
erre a kegyetlenségre a Szűzanya és gyermekei ellen.
Különösen
sokat gondolok az „Értelem istennője” trónra emelésére, melyre 1793.
november 10-én került sor a párizsi Notre Dame székesegyházban, a terror
csúcsán. Ebből az alkalomból is a forradalmárok pokoli gyűlölete
akarta helyettesíteni Isten Anyjának kultuszát egy prostituált
kultuszával, amelyet a szabadkőműves vallás szimbólumaként emeltek, a
vállukra emelt hordszékkel, amelyet a szentélyben helyeztek el. Sok
analógia van itt a pachamamával, és ezek felfedik a pokoli elmét, ami
inspirálta őket.
Ne
felejtsük el, hogy 1793. augusztus 10-én, néhány hónappal a Notre Dame
megszentségtelenítése előtt, „Értelem istennője” szobrot emeltek a
Place de la Bastille-on, az egyiptomi Izisz istennő képében. Fontos,
hogy az ókori Egyiptom kultuszaira való hivatkozást is megtaláljuk a
szörnyű „betlehemen”, ami jelenleg a Szent Péter téren áll. [Lásd a 2020. decemberében a Szent Péter téren felállított démonikus szobortcsoportot – F.D.] De nyilvánvalóan az ezekben az eseményekben talált hasonlóságokat is kíséri valami, ami teljesen új.
Elmagyarázná nekünk, hogy miből áll ez az új elem?
Arra
a tényre utalok, hogy a zsinatig – vagy kíméletesen szólva egészen
eddig a „pápaságig” - a megszentségtelenítéseket és szentségtöréseket az
Egyház külső ellenségei követték el. Azóta a botrányok a hierarchia
legmagasabb szintjeinek aktív részvételével, a püspökök vétkes
hallgatásával és a hívek megbotránkoztatásával történnek. A
Bergoglio-féle egyház egyre nyugtalanítóbb képet fest magáról, amit a
katolikus igazságok tagadása, egy eredendően antikatolikus és
krisztusellenes ideológia kifejezett megerősödése kísér, amelyben a
pogány istenségek – azaz a démonok – bálványimádó kultusza már nem
rejtett, akiket szentségtörő cselekedetekkel és szent dolgok
meggyalázásával engesztelnek ki. A tisztátalan edényt Szent Péter
konfesszió oltárára tenni egy liturgikus gesztus,
pontos értékkel és céllal, ami nem csak szimbolikus. Az „anyaföld”
bálványának jelenléte közvetlen támadás Isten és a Legszentebb Szűz
ellen, egy kézzelfogható jel, amely bizonyos értelemben megmagyarázza
Bergoglio sok tiszteletlen kijelentését a Szűzanyával kapcsolatban. [Lásd például a 2018.12.21-i beszédét, amelyben burkoltan Szűz Mária „szentté válásáról” beszélt, elhomályosítva a Szeplőtelen Fogantatás dogmáját - F.D.]
Ezért
nem meglepő, hogy azok, akik le akarják rombolni Krisztus és a római
pápaság egyházát, a legmagasabb trónról teszik ezt, a La Salette-i
Szűzanya próféciája szerint: „Róma elveszíti a hitet, és az Antikrisztus székhelyévé
válik.” Úgy tűnik számomra, hogy ma már nem beszélhetünk egyszerű
„hitehagyásról”, de tudomásul kell vennünk a következő lépést, ami
valódi és tulajdonképpeni hitehagyásban fejeződik ki, ahogyan a
katolikus imádat kezdeti felforgatása a liturgikus reform által a pogány
imádat egy formájává fejlődik, amely magában foglalja az
Oltáriszentség szisztematikus meggyalázását – különösen a kézbe történő
szentáldozás visszaélésével a Covid ürügyén – és az egyre
nyilvánvalóbb idegenkedést az ősi liturgiától. [Elsősorban
– de nem kizárólagosan – a latin usus antiquior szentmiséről van itt
szó, aminek a helyére a II. vatikáni zsinat után VI. Pál a protestáns és
szabadkőműves ihletésű Novus Ordo-t állította - F.D.]
Az
újítók valódi szándékainak elrejtését szolgáló kezdeti „óvatosság”
számos formája ma már eltűnőben van, ami leleplezi az Isten ellenségei
által végzett munka valódi természetét. A békéért való közös ima
ürügyére már nincs szükség, mely legitimálta a csirkék leölését [afrikai
voodoo papok csirkét áldoztak Assisi Szent Klára oltára közelében –
F.D. megj.] és más botrányos förtelmeket Assisiben [1986. október 27-én II. János Pál meghívására a világ vallási vezetői közösen imádkoztak a békéért, ki-ki a maga istenéhez – F.D.],
és elméletet alkottak arról, hogy az emberek közötti testvériség
kihagyhatja Istent, valamint az Egyház üdvözítő küldetését is. [A
katolikus hit szerint az istengyermekség alapja a megigazulás, a
testvériség alapja az egy hit és egy keresztség. V.ö. Ef 4,5-6 - F.D.]
Mi
az Ön értékelése a 2019 októberében kezdődött eseményekről, különösen,
hogy Bergoglio elhagyta a Krisztus helytartója címet, a tény, hogy már
nem celebrál szentmisét a pápai oltáron, és a szentmise nyilvános
ünneplését felfüggesztette a Santa Martában?
Az
„Agere sequitur esse” filozófiai elv arra tanít minket, hogy minden
összhangban van azzal, ami valójában. Aki nem hajlandó magát Krisztus helytartójának nevezni [a Pápai Évkönyv 2020-as kiadásában a Vicarius Christi cím már csak lábjegyzetben szerepel, mint „történelmi cím” – F.D.],
nyilvánvalóan felfogja, hogy ez a cím nem megfelelő neki, sőt
megvetéssel nézi annak lehetőségét, hogy helytartója legyen annak az
Egyetlennek, akit nem akar elismerni és imádni, mint Istent – ahogy
Bergoglio szavai és cselekedetei mutatják. Vagy egyszerűbben: nem úgy
gondolja, hogy az Egyház élén betöltött saját szerepének egybe kellene
esnie a pápaság katolikus koncepciójával, hanem inkább annak
„korszerűsített” és „demitologizált” változatával. Ugyanakkor, mivel nem
tartja magát Krisztus helytartójának, Bergoglio felmentheti magát,
hogy eképpen cselekedjen, hanyagul meghamisítva a Magisztériumot és
botrányt okozva az egész keresztény népnek. A Péter apostol síremléke
fölé emelt oltárnál in pontificalibus [teljes pápai ornátusban- F.D.]
ünnepelve eltűnne az argentin, beárnyékolná különcségeit, örökös
ellenszenves kifejezését, amit nem sikerül lepleznie olyan gyakran, mint
ahogy a pápai funkciókat; helyette számára sokkal jobb, ha kiemelkedik
az elhagyatott Szent Péter téren, amit teljesen lezártak, felhívva magára a hívek figyelmét, ami egyébként Isten felé irányulna.
Felismeri tehát Ferenc pápa cselekedeteinek „szimbolikus” értékét?
A
szimbólumoknak megvan a maguk pontos értéke: a névválasztás, a Szent
Márta házban lakás, a római pápának megfelelő címer és ruházat – például
a vörös mozzetta, a rochettum, valamint a stóla – elhagyása, vagy a
pápai címer hiánya a derékövön.
Szimbolikus
a rögeszmés hangsúlyozása mindannak, ami profán, csakúgy, mint a
mindennel szembeni intolerancia, ami kifejezetten katolikus tartalmat
idéz. [Például amikor nem engedi a pápai gyűrű megcsókolását. F.D.]
És talán szimbolikus az a gesztus is, amellyel a szentmisében a
felajánlás során az epiklézisnél Bergoglio mindig teljesen eltakarja a
kelyhet, a kezét bedugva, mintha akadályozni akarná a Szentlélek
kiáradását.
Hasonlóképpen, mint amikor az Oltáriszentség előtt térdelnek, és a valódi jelenlétbe vetett hitről tesznek tanúságot, a latria
cselekedetét (imádat) hajtják végre Isten felé. Azzal, hogy Bergoglio
nem térdel le az Oltáriszentség előtt, nyilvánosan kinyilvánítja, hogy
nem akarja alázatát kifejezni Isten előtt, de nem okoz gondot, hogy a
bevándorlók vagy egy afrikai köztársaság tisztviselői előtt
letérdeljen. [Mint ismeretes, Bergoglio az Oltáriszentség előtt sohasem térdel le. Hogy ennek nem egészségügyi oka van, jelzi, hogy más alkalmakkor le tud hajolni, például amikor egy hindu nő lábait, vagy amikor a dél-szudáni háborúskodó politikai vezetők lábát csókolta meg. F.D.] S amikor a pachamama előtt leborultak,
néhány [ferences] szerzetes, nővér, pap és laikus, akkor valóságos és
igazi bálványimádást hajtottak végre, méltatlanul tisztelegve egy
bálvány előtt, és imádva egy démont. [A 2019. október 4-én faültetésnek álcázott és bemutatott eseményen Pachamama bálványa előtt pogány rituálét mutattak be Bergoglio és számos főpap jelenlétében. Az esemény végén Bergoglio egy fekete gyűrűt kapott. F.D.]
A szimbólumok, a jelek és a rituális gesztusok tehát ilymódon
eszközök, amelyekkel a Bergoglio-féle egyház feltárja a maga valóját.
Az
új egyház mindezen „szertartásai”, ezek a többé-kevésbé jelzett
„szertartások”, a profán liturgiákból kölcsönzött elemek korántsem
véletlenek. Ezek alkotják az Overton ablak [a közvélemény észlelésének
módszeres megváltozatását leíró, módszeres eltolással dolgozó technika –
F.D. megj.] egyfajta elmozdulását afelé, amit Bergoglio valójában már
elméletileg megalapozott az intervencióiban és a „magisztériumi”
cselekedeteiben. Másrészt a mai borzalmakkal való összefüggésben
teljesen meg lehet érteni annak a varázslónak a szerepét, aki Shiva
jelét tette II. János Pál homlokára, és az Assisi-beli tabernákulum tetejére
hódolat céljából kitett Buddha-szobrot, pontosan úgy, mint a
társadalmi szféra egyes jelenségeit. Ahhoz, hogy az abortuszt a
kilencedik hónapban elfogadhatónak tekintsék, ezt megelőzően
legitimálni kellett korlátozottabb számú esetben. Az azonos neműek
közötti házasság törvényesítése előtt körültekintően előnyben kellett
részesíteni azt, hogy az emberek azt higgyék, hogy a szodómia jogi
védelme valójában nem kérdőjelezné meg a természetes házasság
intézményét egy férfi és egy nő között.
Excellenciája hisz abban, hogy ezek az események tovább gyűrűznek?
Ha
az Úr, az Örökkévaló Főpap nem méltóztat véget vetni a hierarchia
általános elferdülésének, a Katolikus Egyházat egyre inkább el fogja
homályosítani ez a visszaélésszerűen fölékerekedő szekta. Bízunk
Krisztus ígéreteiben és a Szentlélek hathatós segítségében, de nem
szabad elfeledkeznünk arról, hogy az Egyház legmagasabb szintjeinek
hitehagyása elkerülhetetlenül hozzátartozik az eszkatológikus [végidőket jelző – F.D.] eseményekhez, amelyet nem lehet elkerülni.
Úgy
gondolom, hogy az eddigiekben bemutatott előzmények – melyek nagyrészt
a II. Vatikáni zsinatig nyúlnak vissza – menthetetlenül és explicit
módon vezetnek a Bergoglio-féle egyház vezetőinek „professzionális
hitehagyásához”. Az ellenség hűséget követel szolgáitól, és ha az elején
úgy tűnik, hogy megelégszik a Vatikán kertjében imádott fabálvánnyal,
vagy a Szent Péter oltáron elhelyezett talaj- és növényáldozattal,
hamarosan nyilvános és hivatalos imádatot fog követelni az örök Áldozat
helyett. Így fog megvalósulni az, amit Dániel prófétált a szent helyen álló iszonyatos pusztulással kapcsolatban. Megjegyzem a Szentírás pontos kifejezését: „Cum videritis abominationem desolationis stantem in loco sancto” [Amikor majd látjátok a szent helyen az iszonyatos pusztulást] (Mt 24,15). Világosan meg van írva, hogy ez az utálatosság állni fog,
vagyis pimasz és arrogáns módon visszaél azzal a hellyel, amely a
legidegenebb és legtávolabbi tőle. Szégyen, botrány, soha nem látott
dolog lesz, amelynek elítéléséhez nincsenek megfelelő szavak.
Mi vár ránk, ha a dolgok ebben az irányban haladnak?
Véleményem
szerint az, aminek tanúi vagyunk, az Antikrisztus királyságának
létrehozására vonatkozó főpróba, amit megelőz a hamis próféta tanítása,
előkészítésére annak, aki a végső üldöztetést hajtja végre az Egyház
ellen, mielőtt Urunk végleges és elsöprő győzelmet arat.
A
pápai oltár „szimbolikus üressége” nemcsak figyelmeztetést jelent azok
számára, akik úgy tesznek, mintha nem látnák e „pápaság” botrányait.
Valamilyen módon Bergoglio ahhoz akar bennünket hozzászoktatni, hogy
vegyük tudomásul a pápaság és maga az egyház jelentős mutációját; hogy
benne ne csak a római pápák hosszú sorában az utolsót lássuk, akiket
Krisztus parancsolt juhainak és bárányainak táplálására, hanem egy filantróp multinacionális szervezet
első vezetőjét is, aki csak azért bitorolja a „Katolikus Egyház”
nevet, mert ez teszi lehetővé olyan presztízs és tekintély élvezetét,
amely még a vallás általános válsága idején is nehezen elérhető.
A
paradoxon tehát nyilvánvaló: Bergoglio tudja, hogy csak akkor képes
hatékonyan lerombolni a katolikus egyházat, ha őt pápának ismerik el, de
ugyanakkor nem gyakorolhatja a pápaságot a szó szoros értelmében, mert
ez szükségszerűen megkövetelné, hogy úgy beszéljen, viselkedjen és
jelenjen meg, mint Krisztus helytartója és az apostolok fejedelmének
utódja. Ugyanaz a paradoxon, amit a civil és a politikai szférában
látunk, ahol azok, akik a közügyek irányításával és a bonum commune
[közjó] előmozdításával vannak felhatalmazva, egyidejűleg az elit
megbízottjai, és feladatuk a nemzet elpusztítása és az állampolgárok
jogainak megsértése. A mély államot és a mély egyházat mindig ugyanaz
inspirálja: a sátán.
Mit tehetnek a laikusok és a papság, hogy megakadályozzák ezt a rohanást a szakadék felé?
Az
Egyház nem a pápához tartozik, és még kevésbé tartozik az eretnekek és
paráznák klikkjéhez, akiknek megtévesztéssel és csalással sikerült
hatalomra kerülniük.
Ezért
természetfeletti hittel, az ellenállást megvalósítva kell egyesülnünk
Isten örök akaratával, az egyházatyák tanácsa szerint: a katolikusok
kötelessége, hogy szembeszegüljenek pásztoraik hűtlenségével, mert az
engedelmesség, amivel tartoznak nekik, Isten dicsőségére és a lelkek
üdvözülésére való. Ezért leleplezünk mindent, ami a Pásztorok
küldetésének elárulását jelenti, és arra kérjük az Urat, hogy rövidítse
le a próbatétel ezen idejét. És ha egy nap Bergoglio azt mondja nekünk,
hogy ahhoz, hogy közösségben maradjunk vele, olyan cselekedetet kell
végrehajtanunk, amely sérti Istent, további megerősítést kapunk arról,
hogy ő egy csaló, és mint ilyen, nincs fennhatósága.
Ezért
imádkozzunk. Imádkozzunk nagyon sokat és buzgón, szem előtt tartva a
Szabadító szavait és az Ő végső győzelmét. Nem Bergoglio és cinkosainak
botrányai miatt fognak megítélni bennünket, hanem a krisztusi
tanításhoz való hűségünk alapján: olyan hűség alapján, amely az Isten
kegyelmében való élettel kezdődik, gyakran járul a szentségekhez,
vezekel, engesztel és áldozatokat ajánl fel Isten szolgáinak üdvözülése
érdekében.
Mi a kívánsága a közelgő karácsonyra?
Azt
kívánom, hogy ezek a próbaidők tegyék lehetővé számunkra, hogy lássuk,
ahol nem Krisztus, a király uralkodik, ott a Sátán zsarnoksága
elkerülhetetlenül kialakul; ahol nem a kegyelem uralkodik, ott a bűn és
az erkölcstelenség terjed; ahol az igazságot nem szeretik, ott az
emberek végül vétkezésben és eretnekségben végzik. Ha eddig a sok
langyos lélek nem tudta, hogyan forduljon Istenhez, ismerjék fel, hogy
létezésük teljes és tökéletes megvalósítását egyedül Őbenne találhatják
meg, mert talán most már megértik, hogy Isten nélkül az életünk pokollá
változik.
Ahogy
a pásztorok leborultak a Gyermek Király lábaihoz, akit jászolba
tettek, de alaposan bepólyáltak, ami az ókorban az uralkodók előjoga
volt, így nekünk is imában kell összegyűlnünk az oltár körül – még
akkor is, ha csak egy padláson vagy a pincében lehet, hogy elkerüljük
az üldöztetést vagy az összejövetelek betiltását – mert még egy titkos
kápolna szegénységében vagy egy elhagyott templomban is az Úr száll alá
az oltáron, hogy titokzatos módon feláldozza magát a mi
üdvösségünkért.
És
imádkozzunk, hogy meglássuk azt a napot, amikor a pápa visszatér, hogy
megünnepelje Szent Péter konfesszió oltárán a legszentebb áldozatot
abban a szertartásban, melyet Urunk tanított az apostoloknak, és amit az
évszázadok során sértetlenül adtak tovább. Ez a pápaság és Krisztus
Egyháza helyreállításának szimbóluma is lesz.
Az interjú 2020. december 23-án készült, itt található angol nyelven:
https://www.lifesitenews.com/blogs/abp-vigano-were-witnessing-general-rehearsal-for-the-establishment-of-the-kingdom-of-the-antichrist
A cikket megjegyzésekkel és hiperhivatkozásokkal ellátta: Fülep Dániel r.k. teológus.
