2019. május 22., szerda

A püspök megparancsolta papjainak, hogy ne öltözzenek papnak

Burkina Faso, Ouahigouya püspöke, Justin Kientega megparancsolta papjainak, hogy hétköznapi ruhákat viseljenek, különben felismernék őket az iszlamista gyilkosok.

Május 12-én a terroristák hat katolikust, köztük egy papot öltek meg mise közben. Másnap négy katolikus halt meg egy Mária-felvonulás alatt. Idén eddig három papot gyilkoltak meg.

Kientega azt ajánlotta, hogy ne üljenek fel nagyobb járművekre a plébániába való utazás során, gyakran járjanak más útvonalon és ne menjenek ki az utcára éjjel. A miséket pedig nem szabad sokkal előre bejelenteni.

Burkina Faso terroristái kapcsolatban vannak az al-Káida és az ISIS terror csoportokkal. Az al-Káida 1988-ban jött létre Osama Bin Laden vezetésével, a csoportot a nyugati hatalmak fegyverezték, hogy harcoljanak Afganisztánban a szovjetek ellen. Az ISIS 1999-ben jött létre szintén nyugati támogatással arra a célra, hogy a szunniták ellen harcoljanak. A nyugati hadseregek együttműködtek az al-Káida terrorista csoporttal Szíriában és Líbiában egyaránt.

https://gloria.tv/article/jYw3jXM6eUJX1Egt6oQmvepcW

Brazília elnöke is Mária Szeplőtelen Szívének ajánlotta országát

Mária Szeplőtelen Szívének ajánlotta az országát Brazília szélsőjobboldalinak mondott elnöke, Jair Bolsonaro (a kezdőképen balra). A kedden tartott felajánlási ceremónián a katolikus egyházat a tradicionalista Fernando Areas Rifan püspök képviselte.
A szertartáson, amelyet katolikus parlamenti képviselők kezdeményeztek, több magasrangú politikus és különféle katolikus szervezetek képviselői is részt vettek. A résztvevők együtt imádkozták a rózsafüzért és máriás himnuszokat énekeltek.
Az esemény zárásaként az elnök, az Egyház részéről pedig Areas püspök és a jezsuita João Evangelista Martins Terra, Brasília nyugalmazott segédpüspöke közös kiáltványt írtak alá, amelyben a Szűzanya védelmét kérték, és közbenjárását a brazil nép bűneiért. Egy a szertartásra készített Fatimai Szűzanya szobrot (lásd a kezdőképen) Bolsonaro az elnöki palota egyik díszhelyére helyeztette.
A magát katolikusnak valló Jair Bolsonaro egy 2017-es beszédében kijelentette:
Isten mindenek felett. Nem létezik olyan, hogy szekuláris állam. Az állam keresztény, és bármely kisebbségnek, amely ez ellen van, meg kell változnia, ha képes rá.
Bolsonaro 2019. január 1-jétől szolgál Brazília elnökeként. Kétszer elvált, a jelenlegi (harmadik) felesége és az egyik fia is evangelikál keresztények. Bár katolikusnak vallja magát, 2016-ban egy evangelikál lelkipásztorként is szolgáló politikustársával bemerítéssel megkereszteltette magát Izraelben, a Jordán folyóban. Jóllehet politikusként több kérdésben is katolikus álláspontot képvisel, egyes kérdésekben szembemegy az Egyház tanításával - többek között a fogamzásgátlás és a művi sterilizáció támogatója.