Online kérdőív kitöltésével készült felmérés 2019. október 22-e és 2020. március 1-je között az Egyesült Államokban a hagyományos rítusú szentmisékre járó 18-39 éves felnőttek jellemzőiről. A felmérést Donald Kloster atya, a bridgeporti egyházmegye egyik papja kezdeményezte.
A felmérésben az USA 39 államából 1779 olyan felnőtt vett részt, akik a szentmise új (rendes) formája helyett a régi (rendkívüli) formán való részvételt preferálják. A résztvevők 14 kérdésre adtak választ, valamennyi résztvevő valamennyi kérdésre válaszolt.
Ahogy az eredményekből kiderül, a felmérést kitöltők átlagéletkora 27,4 év, a nemek közötti megoszlás 57% férfi és 43% nő volt (az USA lakosságában a nemek aránya 49% férfi és 51% nő, a hetente misére járó katolikusok között pedig 43% férfi és 57% nő). Közülük 40% vallotta magát házasnak, 53% egyedülállónak, 7% pedig egyházi hivatásban lévőnek (papnak, szerzetesnek, vagy e hivatások növendékének). A résztvevők gyermekeinek száma átlagosan 3,5 volt (szemben az USA 1,9 gyermek/család átlagával).
A felmérésben résztvevőkről kiderült legérdekesebb eredmények talán ezek:
(1) A résztvevők 98%-a mondta azt, hogy minden vasárnap részt vesz szentmisén. Összehasonlításképpen a Gallup 2018-ban közölt felmérésében a szentmise új formáján résztvevő 20-29 éveseknek csupán 12%-a mondta azt, hogy minden vasárnap elmegy misére.
(2) A résztvevőknek csupán 10%-a járt a gyermekkorában a szüleivel hagyományos latin rítusú szentmisére, 90%-uk ilyen családi háttér nélkül, saját maga választotta ezt a miseformát.
(3) A résztvevők 20%-a válaszolta azt, hogy megtérőként (vagyis nem katolikus családban gyermekkeresztséggel) lett a katolikus egyház tagja; 25%-uk pedig azt, hogy visszatérő személy, vagyis olyan, akit gyermekkorban megkereszteltek, a katolikus hit gyakorlását azonban elhagyta, majd visszatért hozzá. Ez összesen 45%, a katolikus hitben nevelkedett és abban megmaradt 55% mellett.
(4) A résztvevők 80%-a mondta azt, hogy komolyan fontolóra vette a papi vagy szerzetesi hivatás választását.
A felmérésben a résztvevők a gyermekkori családi hátterükről is nyilatkoztak. Eszerint 84%-ukat házas, 6%-ot egyedülálló, 4%-ot újraházasodott, 3%-ot pedig csak együttélésben lévő szülők nevelték fel (1%-ot nagyszülők és 2%-ot "egyéb"). A családjaikban (őket is beleértve) a vérszerinti testvérek számának megoszlása ez volt: 23% egy, 20% kettő, 19% három, 13% négy, 21% öt és kilenc közötti számú, és 4% tíz vagy több testvér. A válaszaik alapján e családokban az apák 65%-a, az anyáknak pedig 75%-a járt rendszeresen templomba.
Arra a kérdésre, hogy ki vagy mi volt az a legfőbb tényező, aki vagy ami őket a hagyományos latin miserítushoz vonzotta, a válaszok arányai (csökkenő sorrendben) ezek voltak:
- 35%-uk esetén ennek a miseformának a "hódolatteljessége" (fegyelmezettsége),
- 16%-uknál valamelyik szülő,
- 13%-uknál barát,
- 12%-uknál "a kíváncsiság",
- 8-8%-uknál a miseforma "ünnepélyessége" vagy "egyéb",
- 5%-uknál a házastárs, és
- 3%-uknál a miseformára jellemző liturgikus zene.
Összességében tehát 34% nyilatkozott úgy, hogy valamely személy (család vagy barát) hatására döntöttek a hagyományos miseforma mellett, szemben a 66 (az "egyéb" nélkül 58) százaléknyi többséggel, akik önmagában és önmagáért választották ezt a miseformát.
https://katolikusvalasz.blog.hu/2020/06/07/uj_statisztika_a_hagyomanyos_latin_miseformat_valaszto_fiatal_felnottek_jellemzoirol_az_usa-ban


Kapcsolódó cikkeink:

- A fiatalok a régi rítust akarják
- Sarah bíboros határozottan kiáll a régi miserítushoz vonzódó fiatalok mellett
- A rendkívüli miseforma hatása az egyházi hivatásokra
- A hagyományhű közösségek adják a franciaországi papszentelések ötödét
- Megnövelni a papi hivatások számát nem rakétatudomány
Továbbá:
- A II. Vatikáni Zsinat a liturgia reformjáról
- VIDEÓ: Az "Ad Orientem" szentmiséről
- Dr. Gruber László: A versus orientem misézési mód jogosultságáról a római rendes rítusban