2021. július 20., kedd

„A szivárvány Istené és senki másé”

 

„Tőlem nyugodtan kiélhetitek a perverzióitokat, ahogyan csak akarjátok, én csak egyszerűen vissza szeretném kapni a szivárványt”

Eugen Böhler evangélikus teológus nemrégiben egyértelmű szavakat használt Görlitz-ben mondott prédikációjában, jelentette az ikea evangélikus hírügynökség. Böhler azt sérelmezte, hogy az ú. n. LGBTQI-mozgalom kisajátította magának a szivárványt: „A szivárvány Istené és senki másé”, szögezte le beszédében a Görlitz-i Szabad Evangéliumi Közösség pásztora, miközben arra emlékeztetett, hogy az Ószövetség szerint Isten a szivárványt azon ígéretének jeléül adta, hogy soha többet nem fogja a világot özönvíz által elpusztítani. Böhler szerint az özönvíz a Noé idejében élt emberek nemi és szexuális eltévelyedéseiért kapott büntetés volt.

Ma azonban a szivárványt a bibliai, azaz egy apából, egy anyából és gyermekekből álló családkép elleni jelként is használják. A teológus azt is kifogásolta, hogy a kereszténység a bibliai értékeket és parancsokat harc nélkül ráhagyja egy mind harsányabbá és agresszívebbé váló korszellemre. „Az ilyen kereszténységnek nincsen jövője, és csak árt a társadalomnak.”


A hozzászólásokból:
Lisa: Egy evangélikus teológus egyértelműen kifejti a véleményét az LGBTQI-mozgalomról. Miközben a "katolikus" plébánosok szivárványos lobogót tesznek ki a templomtornyokra. Milyen szégyen!

Christoph: Isten megígérte Noénak, hogy „többé nem jön olyan áradat, amely elpusztítja a földet” (Ter 9,11). És szövetséget kötött Noéval és utódaival, és e szövetség jeléül „szivárványt helyezett a felhőkbe” (Ter 9,12-14). És pont ezen isteni szövetség jelét bitorolja és forgatja ki perverz módon az LGBTQI-mozgalom. És az emberek még ezek után is csodálkoznak, hogy Isten felmondta szövetségét, ahogy Jerobeam bűnei miatt Izraellel is tette. A homo-házasság és a világ mostani állapota között oksági összefüggés áll fenn. Ezt kellene az embereknek megérteniük, amíg még idejük van rá!

(forrás: https://kath.net/news/75764 – 2021. július 20.)
http://katolikus-honlap.hu/2101/szivarvany.htm

Zsinati folyamat vagy a pápaság intézményéneké megszüntetése. Bergoglio látogatása a V4-ben - Magyarországon és Szlovákiában.Illés pátriárka több mint egy órán át tüzes módon tartott beszédében nemcsak Bergoglio zsinati folyamatának rejtett szándékait tár

 

Zsinati folyamat vagy a pápaság intézményének megszüntetése. Bergoglio látogatása a V4-ben - Magyarországon és Szlovákiában

Október 9-én és 10-én kétéves, soha nem látott zsinati folyamat kezdődik a Vatikánban, amelynek csúcspontja 2023 októberében a pápaság tényleges eltörlésével és a katolikus egyház szétesésével áll a New Age felé való áttérés érdekében. Ez a szándék azonban rejtve van. Illés pátriárka több mint egy órán át tüzes módon tartott beszédében nemcsak Bergoglio zsinati folyamatának rejtett szándékait tárja fel, hanem mindenekelőtt egy mentési megoldásra mutat. Ez első látásra nagyon paradoxnak tűnhet, de ez az üdvösség eredeti módja.