Amikor Pál vallását arra a hitre építette, ami"Isten első szülöttjének engesztelő halála által történő üdvözüléssel" azonos - visszatért a régi idők sémita vallásaihoz, ahol a szülők áldozatként ajánlották fel elsőszülöttjüket.
/F.Overbeck,"Christentum unk Kultur",Basel, 1919./

Az eredeti bűnről és a Szentháromságról szóló későbbi egyházi tanításoknak ez a szemlélet volt az előkészítője.

Kant, Fichte és Schelling megkülönbözteti Jézus tanítását a tanítványokétól.

Pál - a személyiségében fanatikus, akit az "intolerancia klasszikusá"-nak is neveznek, - figyelmen kívül hagyott sok tanítást és szemléletével szakadékot idézett elő.

Nem kisebbítve szerepét, mégis szükséges arra fordulnunk figyelmünkkel, ami a tanításhoz vezet.

A teológusoknak nehézséget okoz a "hibátlan koncepció"előírt követése és kétségeik elhallgatása.

A naívan értelmezett biblikus szövegek miatt a metafizikán, antropológián, filozófián nevelkedett teológusoknak- véleményem szerint- kötelességük lenne ezt a "tudathasadásos" állapotot megszüntetni,- amire példákat nemigen látok.

Az egyház,amely követőitől becsületességet, nyíltságot, őszinteséget és igazságszeretet kíván,- nem hagyhatja homályban azt, amit úgy nevezünk "Krisztus-jelenség".

A hivatalos egyházak elhallgatták a hívők elől a kereszténység területén bekövetkezett változásokat és elmulasztottak nemzedékeket megtanítani a "vallás" történeti és kritikai megközelítésének módjaira.

Amit ma kereszténységnek nevezünk, jobbára "paulinizmusnak" is hívhatnánk,-mert javarészt egy olyan "megvilágosodott" valaki leveleiből tanítják, aki életében nem találkozott Jézussal.

Az egyház szabad közösségből lett törvényes testület, hierarchikus gépezet a történelem folyamán.

Miképp lehet,hogy egy templomba járó keresztény szinte lehetetlennek érzi,hogy kritikusan szemlélje a hit szabályait még mára is?

Két évezreddel ezelőtt talán ugyanez volt a probléma.

A bürokrácia,, az önkényesség, a kizárólagos fennhatóság.

Iktatják, menedzselik a kereszténységet. Innen már csak egy lépés újra a dogmatizmus és fanatizmus. Ebből mintha már nemegyszer lett volna gond a történelem folyamán.

Az igazi lebecsmérlés a fanatikus dogmatizmusból érkezik.
A hit nem a valóság elviselésének eszköze.
Nem is az irracionalizmus és bizonyíthatatlanság világa.
A Kelet legősibb tapasztalatink eredete és forrása.
Itt állunk Kelet és Nyugat között középen.
A keresés és út, ami embertömegeket ösztönöz nem csak "kiválasztottak" elitje számára érhető el.

A"Tízparancsolat", amit Mózesnek tulajdonítanak, valójában már jóval előbb, - Mózes születése előtt - Babilonban ismert volt.

A babiloni Hammurabi király /Kr. e. 1728-1686/ híres törvényei között megtalálható ezek mindegyike.

Ezek a törvények pedig a Rig-védán alapultak, amely évezredek óta létezett.

A gondolat egy mindent tudó, láthatatlan, egyetlen Istenről, a világegyetem atyjáról, a szeretet és a jóság Istenéről, a könyörület, emberség és hit atyjáról a Védákban és az észak-germán Eddában létezett,- Zoroaszter Ura is kifejezetten EGY Isten volt.

A páli dokumentumok

Saulus szigorúan vallásos, farizeus zsidó családból származott,-apja pénzén teljes jogú római polgárrá vált,- így lett Saulusból- Paulus.

Ismerte a görög nyelvet, Gamaliel tanítványaként elvakult fanatikussá, szűklátókörűvé vált ,- szenvedélyes ellensége lett a korai keresztény szektáknak.

Damaszkuszban azonban valami történt: megragadták Jézus tanításai,- felismerte,hogy micsoda lehetőséget kínál a helyzete.

Valószínűleg megrészegítette a saját magáról alkotott kép egy jövőbeli gigantikus mozgalom eszmei vezetőjének szerepében.

Amit róla tudunk, szinte kizárólag a neki tulajdonított levelekből és az Apostolok Cselekedeteiből származik ,- ezek azonban elfogult szövegtöredékek.

A Timoteushoz és Titushoz írt levelek, a zsidókhoz írt levél kétségbevonhatók,- csakúgy, mint az efezusiakhoz, kolosszeiekhez és a thesszalonikiekhez írt második levél is.

Amit ma kereszténységnek nevezünk,-az leginkább egy szabályokból álló tan, amelyet inkább "pálinizmus"-nak kellene neveznünk.

A kereszténység egy Pál által alapított vallás, amely Krisztus evangéliumát a Krisztusról szóló evangéliummal helyettesítette"./Wilhelm Nestle/

Jahve helyett

A prisse-i papirusz szerint Isten kijelenti magáról:
"Én vagyok a rejtőzködő, a Menny és minden létező teremtője.
Én vagyok a hatalmas Isten, aki saját magát teremtette és nincsen hozzá hasonló.
Én vagyok a tegnap és én ismerem a holnapot.
Én vagyok a törvény minden létezőnek és az egyetlen lényeg."

Az isteni egységet Egyiptomban "a kimondhatatlannak" nevezték már jóval azelőtt hogy Mózes a "névtelenről" beszélt volna.
"Nuk pu Nuk" = "vagyok, aki vagyok".

Bacchus isten eredetileg arab legendája szerint őt /is/ a vízből mentették ki.

A Rig-védában van egy írás Ramáról, aki népét Ázsia szívébe vezette legalább ötezer évvel ezelőtt.

Rama szintén nagy törvényalkotó és hős volt.

Forrást fakasztott a sivatagban, manna félét juttatott táplálékul és megszüntetett egy járványt a szóma szent vizével /az indiai "élet vize"/.

Végül meghódította az"ígéret földjét" /Ceylont/ és lángzuhatagot bocsátott a királyra.

Ceylont egy apálykor felbukkanó földnyelven át érte el és ezt a helyet ma is Rama Hídjának nevezik.

Ramát is fejéből előtörő fénysugarakkal ábrázolták- t.i. a "megvilágosodás" fénye.

Zoroaszternek /Zarathusztrának/ is rendelkezésére állt a szent tűz,- Exodusz, Arisztotelész és Hermundoriusz görög írók szerint Zoroaszter ötezer évvel Mózes előtt élt.

Királyi vérből származott, elvették anyjától és kitették.

Harmincadik évének betöltése után egy új vallás prófétája lett.

Isten megjelent neki fénybe öltözötten, miután jövetelét mennydörgés adta hírül.

Albordj szent hegyén tűztrónon ülve, lángok fénykörében Isten kinyilatkoztatta neki szentséges törvényét.

Zoroaszter szintén vándorolt követőivel az "ígéret földjére ",-egy tenger partjához érkezett, ahol szétválasztotta a vizet.

"euangelion"=örömhír

Már Augustus császár születésnapját is az "evangélium napjaként" ünnepelték és a"világ megmentőjeként" emlegették.

Amminus Marcelinus megjegyzi:
"Még a vérszomjas vadállatok sem támadtak úgy egymásra, mint ahogyan sok keresztény támad saját hittestvérei ellen".

Alexandriai Kelemen egyházi tanító a dogmákról való ádáz küzdelemben látta a hit elterjedésének legfőbb akadályát.

Az egyetlen közös vonás a "keresztény" név volt.

A Jézus életéről, tetteiről, szavairól szóló eltérő írásokból néhányat kiválasztottak. Kr.u. 4o-ben Papias egyházatya tett is egy kísérletet erre,-de nem járt sikerrel.

Irenaeus a II. század végén már isteni haraggal fenyegetőzött-és így kanonizálta a négy evangéliumot,-"Mátéét", "Lukácsét", "Márkét" és "Jánosét",-ezeknek mára kizárólagos érvényességet tulajdonítanak.Az evangéliumok Krisztus után 7o-8o körül íródtak.

Máté és Lukács írásainak forrása minden jel szerint Márk evangéliuma.

A Lukács-evangélium inkább a római és hellenikus hagyományokra támaszkodik,-kevésbé júdaikus.

Az apostolok jelenléte Jeruzsálemben nyilvánvaló szándék arra mutatni,hogy a kereszténység Jeruzsálemből ered,-azóta bebizonyosodott,hogy abban az időben már másutt is léteztek keresztény közösségek.

A János evangélium a Jézus életéről szóló kanonikus szövegek közül a legkésőbb - a II.század közepén - íródott. Ez inkább filozófiai mű,amelyik az első három alapján és azok kiegészítéseképpen készült. Irenaeus állítása szerint ugyan János tanítvány írta az evangéliumot,- de megkérdőjelezhető,hogy az egyszerű galileai halász aligha írhatta volna -az író képzettségét és stílusát tekintve- ezt a művet.

A János-evangélium szerzője Jézus életéről a Krisztus tanításárára alapozott vallásos filozófia szellemében számol be.

A lutheránus egyházban a teljes evangéliumi irodalomban a "Kinyilatkoztatások Könyvéről" Rudolf Bultmann azt mondja, hogy azok az első palesztinai közösségekből erednek és a legősibb keresztény hagyományokhoz tartoznak,-de ennek is megvan a maga bonyolult történelmi háttere.

"A hagyomány összegyűjti a szavakat,megváltoztatja a hangsúlyokat, hozzátesz és így fejleszti tovább".

A bizonytalanságok miatt dokumentumként hitelesnek csak a Hegyi Beszéd néhány szava, a farizeusokkal folytatott viták, valamint számos példabeszéd tekinthető.

Az egyháztörténészek leszűkítik a választékot huszonegy idézetre.

Ezért mondhatjuk Bultmannal, hogy
"Jézus személyisége, életének és alakjának igaz képe a megismerés határain túl rejtőzik".
"A Jézus életéről végzett kutatás próbára teszi az egyház őszinteségét"/A.Sweitzer/

Többszázezer monográfia ismert Jézusról,-szinte kizárólag arra szolgálnak, hogy a hit bizonyítékai legyenek.

Még születésének pontos idejét sem lehet meghatározni./i.e.7-4/.

Gyermek- és ifjúkora szinte teljesen kimaradt az ismert evangéliumokból.

Tacitus /Kr.u.55-l2o/ említ egy Krisztusnak nevezettet, akit Pontius Pilátus keresztre fesztíttetett Tiberius császár uralkodása idején.

Ifjabb Plinius /Kr.u. 6l-ll4/megemlíti a keresztények szektáját, de nem írnak Jézus Krisztus személyéről.

Kr. u. 93-ban Josephus Flavius zsidó történész megírja "A zsidók történetei" c. művét /Judaiké Achaiologia"/.

Ebben a "teremtéstörténettől" Néróig szóló műben megjelenik Keresztelő János, Heródes és Pilátus alakja - politikáról és társadalomról számol be, - de Jézusról nincs benne szó.

A III. században megjelent egy keresztény szerző műve "Testimonium Flavianum" címmel, amelyben váratlanul Josephus zsidó történetíró beszámol Jézus keresztrefeszítéséről.

Az egyházatyák - Justinius, Tertullianus és Cyprianus még semmit sem tudnak a "kereszténységről", - Origenész szerint pedig Josephus nem hitt Krisztusban.

Jézus kortársa a zsidó Alexandriai Philón a zsidó szekták szakértője volt,- nem említi Jézust.

Egyedül a keresztény-ellenes Celsus írásaiban található, valamint az evangéliumokban.
* * *

Kutatók szerint Ábrahám, a zsidók patriachája valóban történelmi személyiség volt és Kr. e. 17oo körül született.

"Menj el földedről, rokonságod közül és atyád házából arra a földre, amelyet mutatok neked" /Ter.12.1./

Szankszrit nyelven "adi"=legelső, "hava" pedig-szakrális áldozat
A "nem" brahmanák-vagyis az abráhmanizmushoz tartozók./"a"-mint fosztóképző/
A Ter.11.32.szerint Ábrahám Háránban élt,-alsó-Mezopotámiában
/Ma Eski-Charran/,mielőtt elvándorolt.)

Ahhoz, hogy világosabban megértsünk dolgokat, ismernünk kell bizonyos kultúrális irányzatok vezéralakjainak elnevezését.

Ezekben látnunk kell a párhuzamokat.

Az egyiptomiak törvényalkotója "Manesz" volt, - aki odautazott, hogy azokat tanulmányozza, egy krétai görög, neve:"Mínosz",- az ókori India vallási és politikai törvényeit "Manunak" köszönheti, - a héber törzsek vezetője és a "Tíz-parancsolat" kihirdetője "Mózes" volt...

Látnunk kell tehát, hogy ez egy őseredeti séma.
Mind a négy névnek közös szankszrit eredete van.
/"man"-gondolat,ember,értelem/

Minden alakulóban lévő civilizáció kezdetén bizonyos férfiak kiemelkednek a többiek közül, ők befolyásolják a tömegeket, -fejlődést hoznak vagy uralkodnak fölöttük.

Őket nem vakítja el a puszta halatom, - mert az csak a tanulatlanok között szolgálhat legfőbb törvényként.

Ezek a kultúrális és szellemi vezetők, - a valamennyi ember tudatában jelen lévő "Istenséggel" összhangban kívánják hatalmukat érvényesíteni.

Ezeket az embereket misztikus hírnév övezi, - származásukat és életüket pedig legendák örökítik meg.

"Prófétáknak" vagy "Isten követeinek" tartják őket, - ők pedig újraértelmezik a múlt hományos kinyilatkoztatásait.

Hozzáértő kezükben minden fizikai realitás átalakítható valamilyen mennyei hatalom megtestesülésévé, amit ők akaratuk szerint felidézhetnek vagy lecsillapíthatnak.

Izraeli és indiai mágusok egyformán képesek voltak például egy kígyót önkívületi állapotba hozni, körbemutatni, mintha egy darab rongy lenne, majd visszaállítani eredeti állapotát és ez azóta is kedvelt trükk maradt az indiai fakírok repertoárján.

Manu azért lépett szövetségre a brahmanákkal, hogy megdöntsék a Védákban leírt szociális struktúrát.

Írásainak betű szerinti értelmezése okozta követőinek pusztulását,-akik a papság korrupt uralmától szenvedtek.

Hasonlóképpen a mózesi szájhagyomány írásos emlékei is átvették azt a zsarnoki szerepet, amit Mózes elődei játszottak Izrael népeinek kormányzásakor.

"Mózes" neve az egyiptomi nyelvben egyszerűen "gyermek"-et jelent vagy szó szerint: "megszületett"-et.
/pl.Tutmozes/.

Egy másik - a héberen alapuló - magyarázat szerint a név a "mo"-"víz" és "useh" - "megmenteni" szavakból származik, ami megfelel a Mózesről szóló legendának, hogy úszó gyékénykosárban találták meg. /Kiv. 2.10./

Az Ószövetség történeti vizsgálata kimutatta, hogy Mózes nem lehetett a neki tulajdonított öt könyv alkotója,- a "Pentateuchus" évszázadok szájhagyományának és írásos emlékeinek eredménye.

A különböző forrásokat bizonyítja a stílus következetlensége, az ellentmondások és ismétlések valamint az alapvető teológiai tézisek összegyeztethetetlen változatai.

Amit a történetből tudni lehet: Mózes létező személy volt, az egyiptomi királyi udvarban nőtt föl, papok nevelték és befolyásos tisztviselő volt az államigazgatás minden területén.

Mózes tanában a mágikus praktikák, a védikus elemek és az egyiptomi bálványimádás elemei keveredtek.

Szándéka az egyetlen Isten létezésének hirdetése volt, - Izrael Istenéé és hogy "véget vessen" minden más isten hatalmának,-kénytelen volt "csodákhoz" folyamodni....,hogy foganatosítsa

Isten - azaz saját - akaratát.

A görög és a római mitológiát a keresztények nem fogadják el, mint hitük vallásgyökereit, - helyettük Mózes szövegeit használják, - ez éppoly ellentmondásos dolog, mint azt elfogadni, hogy a bosszúálló Isten, akit Mózes pusztító tűzként festett le, - azonos az Újszövetség Istenével.

A mítoszok és legendák továbbra is éltek.

Egy vallásban sem volt eleinte szervezett egyház, csak egységes közösség.

A konzervatívok és "haladók" között hamarosan vita támadt az alapvető tanok fölött,-ami megint hasonlít a konzervatív zsidó keresztények és a progresszív pogány keresztények közötti nézeteltéréshez.

Rajagrihában az ortodox buddhisták, a pataliputrai konferencián /Kr.e.24l-ben/ rögzítették dogmáikat,-25o évvel Buddha halála után.

Az ortodox keresztények megállapították alapvető dogmáikat a niceai zsinaton, 325-ben,- körülbelül háromszáz évvel Jézus után.

üdvözlettel:
BéresErika