Mától megváltozott az Egyház halálbüntetésről szóló tanítása.
A Vatikán
csütörtöki közleménye szerint Ferenc pápa augusztus 2-ai hatállyal átíratta a Katolikus Egyház Katekizmusának 2267. pontját (
KEK 2267),
amely az Egyház halálbüntetésről szóló tanítását közli. A hivatalos
közleményt a Hittani Kongregáció prefektusa, Luis Ladaria bíboros
jegyzi.
A KEK 2267. pontja mostanáig így hangzott:
2267. Az Egyház hagyományos tanítása - a
tettes kilétének és felelősségének teljes bizonyítását föltételezve -
nem zárja ki a halálbüntetéshez folyamodást olyan esetekben, amikor ez
az egyetlen járható út az emberek életének hatékony megvédésére a
jogtalan támadóval szemben.
Ha pedig a vérontás nélküli eszközök
elegendők a támadó elleni védekezésre és a személyek biztonságának
megőrzésére, a hatalom ezekre az eszközökre korlátozódjék, mert ezek
jobban megfelelnek a közjó konkrét javainak és inkább összhangban állnak
az emberi személy méltóságával.
Napjainkban ugyanis, mivel az állam
olyan lehetőségekkel rendelkezik, melyekkel hatékonyan tudja büntetni a
bűntényt, ártalmatlanná téve elkövetőjét, anélkül, hogy véglegesen
megfosztaná a jobbulás lehetőségétől, a tettes kivégzésének szükséges
volta "immár nagyon ritka, ha egyáltalán előfordul". (II. János Pál pápa: Evangelium vitae kezdetű enciklikája, 56.)
A KEK ugyanezen pontja mától így hangzik [hivatalos magyar fordítás még nem készült, az alábbi a KV saját fordítása]:
2267. Azt, hogy a törvényes hatóság egy
igazságos tárgyalást követően halálbüntetéshez folyamodik, sokáig
megfelelő és elfogadható, jóllehet szélsőséges válasznak tartották
bizonyos bűncselekmények súlyosságára, a közjó megvédésének eszközeként.
Ma azonban egyre nagyobb a megértése
annak, hogy a személy méltósága nem veszik el rendkívül súlyos
bűncselekmények elkövetése után sem. Emellett az állam által kiszabott
büntető szankciók új felfogása jelent meg. Végül, a fogvatartásnak
hatékonyabb rendszerei alakultak ki, amelyek biztosítják az
állampolgároknak járó védelmet, miközben nem fosztják meg véglegesen a
bűnöst a megjavulás lehetőségétől.
Következésképpen az Egyház az Evangélium fényében azt tanítja, hogy "a halálbüntetés megengedhetetlen, mivel az a személy sérthetetlensége és méltósága elleni támadás" [1], és elkötelezetten munkálkodik azon, hogy világszerte eltörlésre kerüljön.
_______________________
[1] Ferenc pápa, Beszéd az Új
Evangelizáció Pápai Tanácsa által szervezett találkozó résztvevőihez,
2017. október 11.; L’Osservatore Romano, 2017. október 13., 5.
A Katekizmus új pontjába foglalt tanítás
ellentmond az Egyház eddigi, következetes folytonosságban lévő
tanításával, amely megfelelő (és ma ritka) körülmények között, a
közösségi önvédelem szándékával erkölcsileg megengedhetőnek mondta ki a
halálbüntetés alkalmazását.
A Hittani Kongregáció, Joseph Ratzinger (a későbbi XVI. Benedek pápa) vezetésével 2004. júliusában még
világossá tette, hogy
"a halálbüntetés alkalmazásáról lehetséges a vélemények legitim sokszínűsége a katolikusok között", akár a pápa véleményével szemben is:
"Ha [...]
egy katolikus ellenkezne a Szentatyával a halálbüntetés alkalmazásában [...]
, emiatt nem válna méltatlanná arra, hogy szentáldozáshoz járuljon." A Katekizmus új pontja a katolikusok számára (elvben) bezárja a lehetőséget
"a vélemények legitim sokszínűsége" előtt a halálbüntetés alkalmazásáról (lásd pl. legutóbb
Ranjith bíboros véleményét erről).
Az új 2267-es pont a megváltoztatott tanításhoz emellett meglehetősen furcsa és ellentmondásosnak tűnő indoklásokat közöl.
Az Egyház ugyanis mindig vallotta, hogy "a személy méltósága nem veszik el rendkívül súlyos bűncselekmények elkövetése után sem"; nem világos ezért, miért hivatkozik a pont indoklásként ennek "egyre nagyobb megértésére".
Nem kevésbé homályos az sem, mit jelent a
második indoklásként közölt "új felfogás" a büntető szankciókról,
amely a pont szerint indokolja az Egyház halálbüntetésről szóló
tanításának átírását.
Az új pont utolsó bekezdése azonban
végképp érthetetlenné teszi az előző bekezdésben közölt indoklásokat.
Míg az előbbi ugyanis a körülmények megváltozásával indokolja a
halálbüntetés mai megengedhetetlenségét, addig az utolsó bekezdés
szerint maga a halálbüntetés
belső természete az, ami Krisztus
evangéliumának ellentmond, emiatt az semmilyen szándékkal és
körülmények között nem megengedhető (és - ahogy ezt Ferenc pápa
a hivatkozott beszédében ki is mondta - a történelem során nem lett volna megengedhető sohasem). Erről részletesebb elemzést
egy korábbi cikkünkben már közöltünk.
A KEK váratlan és precedensértékű átírására érkező reakciókkal foglalkozni fogunk.
Magyarázó levelet adott ki a Hittani Kongregáció a világ püspökei
számára, amelyben a Kongregáció prefektusa, Luis Ladaria bíboros, az
átírt KEK 2267 pontban közölt tanítás folytonosságát próbálja bizonygatni az Egyház eddigi tanítóhivatali megnyilatkozásaival. [
A
levél magyar nyelvű fordítását nem készítjük el, mivel az bizonyosan
elérhető lesz hamarosan hivatalos forrásból is. A levél idegen nyelvű
változatai azonban IDE KATTINTVA megtalálhatóak a Vatikán saját, hivatalos honlapján.]
A Kongregáció levele az új
tanítás folytonosságát kizárólag Szent II. János Pál és XVI. Benedek
pápa megnyilatkozásaival próbálja igazolni. Ezekben a két előző
pápa a halálbüntetésnek a mai társadalmi körülmények közötti
nélkülözhetőségét és (csakis) ebből következően a mai alkalmazásának
embertelenségét állították. A pápák
fenntartották azt is, hogy a halálbüntetésről a körülményektől függően lehetnek az általuk képviselttől
eltérő vélemények,
mivel a halálbüntetés alkalmazása önmagában, a belső természeténél
fogva nem erkölcstelen cselekedet, csupán a körülmények és szándék
tehetik azzá.
A Hittani Kongregáció levele az
új KEK 2267 folytonosságának bizonygatásában ugyanazt a logikai
csúsztatást követi el, amit maga a KEK 2267 átirata is.
Az új KEK 2267 második bekezdésében közölt érvek ugyanis nem indokolják
a KEK 2267 harmadik bekezdésében közölt tanítást: míg a második
bekezdés a társadalmi körülmények megváltozását nevezi meg az új tanítás
indokaként, addig a harmadik bekezdésben szereplő tanítás már a
halálbüntetés belső természetének sajátos minősítésével mondja ki annak
összeférhetetlenségét az Evangéliummal. A harmadik bekezdés állítása
ezért minőségi és logikai ugrást jelent a második bekezdés állításaihoz
képest, amelyekkel így az, indoklásként, nem alátámasztható.
Hasonlóan, az az állítás, hogy "az Evangélium fényében" "a halálbüntetés megengedhetetlen, mivel az a személy sérthetetlensége és méltósága elleni támadás",
nem vezethető le, és nem is áll folytonosságban az előző két pápa
tanításával, akik tagadták, hogy a halálbüntetés a körülményektől
függetlenül megengedhetetlen és "a személy sérthetetlensége és méltósága elleni támadás" lenne, ahogy tagadták azt is, hogy a halálbüntetés a körülményektől függetlenül összeférhetetlen lenne az Evangéliummal.
