2018. szeptember 30., vasárnap

Az emberiség egy új fázisba lép

Nigériában Barnabás Nwoye hazájában 2018 szeptember 14-én, a Szent Kereszt felmagasztalásának az ünnepén, több országot (Indiát, Belgiumot, Bosznia-Hercegovinát, a Bahamákat) újonnan Jézus Krisztus Szent Vérének szenteltek, és megújították az eddigiek (köztük Magyarország) odaszentelését. A felajánló imát mi is elimádkozhatjuk. A kapott kegyelmek között egy figyelemre méltó kegyelem, amit Barnabás kapott, hogy az emberiség egy új fázisba lép. Az Európát képviselő németországi felelős írta, hogy Barnabás szerint Németországban egy hatalmas iszlám terror van készülőben, fennáll egy atomháború lehetősége és sok más egyéb veszély is fenyeget. Ezek között a legnagyobb, hogy az emberek felkészületlenségük miatt a kárhozat felé sodródnak. Ha egy hurrikán közeledik, megtesznek mindent a javak és az élet mentése érdekében. A nagy kárhozatba sodró hurrikán közeledtét rengeteg ember nem is érzékeli.
Barnabás a német felelősnek azt mondta személyesen, hogy „imádkozzatok, különben a muszlimok meggyilkolnak benneteket”. Elmondta neki, hogy ők 9 hónapon át 2018 októberétől 2019 júniusáig hogyan fognak imádkozni. A megszokott imáikon kívül Barnabás és környezete ebben az időben minden pénteken 12.00-től 19.00 óráig egyfolytában – pihenési és étkezési szünet nélkül – imádkoznak. Sőt ezt egy 36 órás imaprogrammá fejlesztik, amelyben csak 3 órás alvást engednek maguknak: Csütörtökön 12.00 órától péntek 23.30-ig imádkoznak. Elismerik, hogy ezt nem tudja mindenki állapotbeli kötelességei miatt se vállalni. Helyette az alábbi – talán teljesíthetőbb – imaprogramot ajánlják - megszokott vállalt imáink mellett - a hét minden napján 2018 októbertől 2019 júniusáig. A Szent Vér imakönyvből naponta való imádkozásra ajánlják a következőket.
Hétfő: Megújulás Rózsafüzére (95.old) Szentlélek Litániája (107.old)
Kedd: Engesztelő. vigaszt nyújtó imák (49.old)
Szerda: Szentségimádási imák (55.old)
Csütörtök: legalább 2 órán át tartó virrasztás a Gecemáni órák ideje alatt
Péntek: 7 fájdalmas könyörgés (65.old)
Szombat: Misztikus imák (83.old) Ima az Új Izraelért (91.old) Ima a Kereszt győzelméért (92.old) Eredeti Szent Mihály ima (imakönyv nem tartalmazza)
Vasárnap: Engesztelő ima a Töviskoronával (89.old) Fájdalmas Rózsafüzér
Bár Magyarország jelenlegi politikai vezetése eltér a német és a legtöbb EU ország irányvonalától, de ha például Németországban iszlám terror fenyeget, a világ más pontjain pedig atomháború, ezek hatásai alól aligha vonhatja ki magát egyetlen ország így Magyarország sem. De elsősorban a lelkek kárhozattól való megmeneküléséért imádkozzunk, ne azért, hogy a szorongattatásoktól megmeneküljünk! Az engesztelés, a lelkek kárhozattól való megmentéséért való ima, böjt és áldozathozatal nekünk magyaroknak egyenesen nemzeti hivatásunk. Ezért buzdítunk mindenkit, hogy lehetőségeinkhez mérten kapcsolódjunk bele mi is ezekbe az ima- böjt- és önmegtagadás programokba, amelyekben Barnabásék jó példával járnak elől, és aminek egy szelídebb formáját nekünk is ajánlják.
Hogy komolyabb idők előtt állunk erre sok más oldalról is érkeznek figyelmeztetések. Lásd ezen az oldalon az előző két cikket! Akit nem nehezítenek el az élet élvezetei és gondjai, aki éberen és virrasztva él, az látja az idők jeleit, és komolyabb imákkal és áldozatokkal válaszol ezekre.
A mai zsolozsma délelőtti imaórájában Dániel próféta könyvének 12. fejezetéből szerepel a következő rész. Abban az időben fölkel Mihály, a nagy fejedelem, néped fiainak oltalmazója; mert olyan szorongattatás ideje következik, amilyen még nem volt soha, amióta nemzetek vannak. Abban az időben megszabadul néped; mind aki be van írva a könyvbe.
Az Úr szétküldi angyalait hangos harsonaszóval,
És összegyűjti választottait a szélrózsa minden irányából.


http://engesztelok.hu/nigeriai-barnabas/1365-az-emberiseg-egy-uj-fazisba-lep

2018. szeptember 28., péntek

Az Úr Jézus Krisztusnak Mária Julianna által adott üzenete

2018. szeptember 4. Szentségimádáson az Úr Jézus: „Drága gyermekeim! Merüljetek el Szívem szeretetének lángtengerében! Adjatok hálát azért, hogy itt maradtam köztetek a legméltóságosabb Oltáriszentségben. Köztetek trónolok, mint az irgalmasság Királya. A szívetekbe térek, ha befogadtok. Eggyé akarok válni veletek! Eggyé a szeretetben, a békében és a derűben. Ha tiszta lélekkel fogadtok Engem a szívetekbe, akkor megtapasztaljátok azt a békét és örömöt, amit Én érzek bennetek. Akkor a Mennyországot fogadjátok magatokba, Aki Én Magam vagyok. Mert a Menny a szeretet és a béke végtelen kiáradása.
Gyermekeim! Vágyakozzatok az Isten Országába, amelyet Atyám kezdettől fogva nektek készített. Azoknak, akik Őt szeretik.
Kicsinyeim! Ne hagyjátok, hogy a gondolataitokat lefoglalják a világ dolgai! Minden itt marad. Minden elmúlik. Emeljétek fel tekinteteket Rám, a Megfeszítettre! Nézzétek, mennyit szenvedtem azért, hogy megnyissam előttetek Országom kapuját! A kapu Én Magam vagyok. Aki Rajtam keresztül megy be, az legelőt talál. Örök boldogságot. Én vagyok az út, az igazság és az élet. Csak általam, mint egy kapu által mehettek be az örök életre.
Kicsinyeim! Fogjátok fel: az élet Én vagyok! Szavaim lélek és élet. Örök élet mindazok számára, akik megfogadják és tettekre váltják tanításomat. De az örök halál leselkedik mindazokra, akik süketek szavaim meghallására.
Gyermekeim! Ti döntitek el örök sorsotokat. Én mindnyájatokat megváltottalak. De csak azok nyerhetik el az örök boldogságot, akik együtt működnek kegyelmemmel.
Kicsinyeim! Az idő lejár. Irgalmasságomat felváltja igazságosságom. Addig vonuljatok fedezékbe, amíg a kegyelem ideje tart. Most még feloldozást nyerhettek bűneitek alól. Most még a szívetekbe fogadhattok. De eljön az óra, sőt már itt is van, amikor a sátán elvesz Engem tőletek. Megfoszt a szentségektől. Templomaimat bezárják. Az igaz tanítás helyett eretnekségeket hirdetnek. Most jöjjetek Hozzám! Most még köztetek vagyok. Imádjatok, dicsőítsetek, kérjetek! Minden kéréseteket meghallgatom. Az idő még rendelkezésetekre áll. De már nem sokáig.
Drága gyermekeim! Ma még kérlellek benneteket. De amikor lelketek kilép porsátor testetekből, meg kell, hogy ítéljelek. A ma még a tiétek. A halál hirtelen jön. Utána már nem tudtok megtérni. Vegyétek komolyan figyelmeztetésemet, melyet nagy szeretetettel intézek hozzátok. Megáldalak titeket Szívem végtelen szeretetével, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

2018. szeptember 5. Az Úr Jézus: „Drága gyermekeim! Az üldözés már itt van. Bár még nem érzitek a bőrötökön, de készüljetek, mert hamar eljön. Figyeljétek a jeleket!
Az idő rövid. Úgy dolgozzatok, mintha örökké itt lennétek! Úgy éljetek, mintha még ma meghalnátok! Nem tudhatjátok sem a napot, sem az órát. Ezért kértem tőletek szüntelen készenlétet. Örüljetek, hogy a konkrét időt nem tudatom veletek, mert amint apostolaimnak is mondtam, most nektek is megismétlem: nem tudnátok elviselni mindannak a tudását, ami rátok, keresztényekre és a világra vár.
Láthatjátok, hogy az értékek felborultak. Olyan most a világ, mint egy hatalmas város, közlekedési lámpák nélkül. Minden autó kényére-kedvére száguldozik, nincs sebességhatár, nincs irány, és egymásnak ütköznek, és nagy romhalmaz válik belőlük. Ez zajlik ma a lelkekben: apraja-nagyja elfordult Tőlem, akik nem ismernek, nem is keresnek. Én csak egy kigúnyolt, megunt figura vagyok. Csak a testükkel foglalkoznak. Az érzékiség a tetőfokára hág. Nem kell az értelem, ész nélkül élnek úgy, mintha ennek az életnek soha nem lenne vége. Lelkük bűzlő hulla, mivel soha nem tartanak bűnbánatot: a bűn fogalmát nem is ismerik már. Csak a testüknek élnek és az élvezeteknek, és annak, amit még kimondani is szégyen. Nem ismerik a szemérmet, sem a bűnt, amely a pokolra taszítja őket. A sátán félrevezeti őket, könnyen a csapdájába esnek, vergődnek, de nincs segítség, mert nem kiáltanak Hozzám.
Gyermekeim! Iszonyú sok ember kárhozik el. Ez így nem mehet tovább: meg kell fenyítenem ezt a vesztébe rohanó világot. Milyen Atya lennék, ha ezt nem tenném meg?!
Kicsi gyermekeim! Éjjel-nappal adjatok Nekem hálát mindazért a nagy kegyelemért, hogy Hozzám tartoztok, hogy törvényeimet ismeritek és azok szerint éltek.
Az idő itt van, szinte már el is jött, amikor tűz által tisztítom meg a világot. Először lelki tüzet bocsátok rájuk: a nagy felismerést, hogy bűnben élnek. Az Én szememmel fogják látni rútságukat és nyomorúságukat, és azt a helyet, amelyet cselekedeteikkel kiérdemeltek. Ekkor a jobbak, akik még nem merültek el a bűn tengerében, meg fognak térni, segítségért kiáltanak Hozzám, és Én kiemelem őket bűneik verméből, amelyben sínylődnek. Megadom nekik a kivezető utat a sátán csapdájából, megmutatom nekik irgalmas szeretetemet. Ezek meg fognak térni Hozzám, és hálát adnak, hogy megóvtam őket a kárhozattól, amit megérdemeltek volna. Ezek a frissen megtért lelkek hozzátok fognak folyamodni, keresztényekhez, hogy tanítsátok őket igazságaim megismerésére. Akkor egy Evangélium milliószor többet fog érni, mint egy darab kenyér, amely megadja a tisztánlátást, és lelkeket ment. De sokan lesznek, akik nem térnek meg, és azok lesznek ennek a világnak az elpusztítói. Ők fogják okozni azt a fizikai tüzet, ami az emberek 2/3-át és a világot elpusztítja. Mondom nektek: ők soha nem látják meg isteni Arcomat, és örökkön-örökké fognak égni a pokolban.
Minden össze fog omolni egy pillanat alatt: nem lesz áram, nem lesznek gépek, csak a pusztaság, a sivárság, a nyomorúság és a büntetés. Ha nem rombolnám le ezt a civilizációt, még több lelket rontanának és fertőznének meg. Ha látnátok, hogy mennyit rombol és pusztít a sátán ezek által az eszközök által Úr az internetre, az okos telefonokra gondol], hogy mennyi ártatlan gyermek életét rontják meg, és taszítják őket a pokolba: gyermekeim, belehalnátok a fájdalomba. Én most ugyanazt szenvedem el értük és miattuk, amit a keresztfán, agóniámban. Szüntelen kiáltom Atyámnak: bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek. De egyetértek Atyámmal, hogy ezt nem lehet tovább tűrni. Ezért ne csodálkozzatok, ha egy váratlan pillanatban fel fognak búgni a vészjelző szirénák, és megindul a bombazápor, amely válogatás nélkül fog ölni, gyilkolni, pusztítani. Éljetek halálra készen!
Mindennap többször is mondjátok el magatokért az elrejtő imát: Nekem hatalmam van kimenteni titeket minden veszedelemből, de a bizalmatok mértékében kapjátok kegyelmemet.
Ima rejtettség védelméért
„Rejtsen el minket a Mindenható Isten, az Atya, a Fiú, és a Szentlélek, a Szűzanya, és Szent József palástja alatt, a szent angyalok keze által abba a csipkebokorba, amelyből az Úr Jézus töviskoronáját vették, hogy semmilyen pokoli, testi vagy világi támadás ne tudjon nekünk ártani, sem testvéreinknek, sem ellenségeinknek. Ámen.”
Gyermekeim! Készüljetek! Az óra itt van. Lejár a haladék. Irgalmasságomat felváltja igazságosságom, amely végtelenül tökéletes és mély, és megítéli a szíveket és a veséket, és minden embernek megfizet cselekedetei szerint. Fogadjátok isteni áldásomat, amely megvéd titeket, mert Szent Véremmel borítalak be benneteket, Véremmel jelöltelek meg titeket, hogy a veszedelem napján kikerüljétek a csapdákat, és megmeneküljetek az örök haláltól. Édesanyám istenanyai palástját rajtatok tartja mindvégig. Fogadjátok megerősítő áldásomat, mint gyászoló apa áldását, aki fiait és leányait siratja. Mert nagy lesz a büntetése ennek a Földnek. Ahogy bűnei az egekig fölhatolnak, úgy süllyednek az alvilág mélységébe. Áldásom rajtatok marad mindvégig, a világ végezetéig, és mindörökké az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”
Szentírási megerősítések: Máté 24, 21-22: „Mert olyan nagy szorongattatás lesz akkor, amilyen még nem volt a világ kezdetétől mostanáig, és nem is lesz többé. Ha meg nem rövidítenék azokat a napokat, nem menekülne meg egyetlen élőlény sem; de a választottakért megrövidítik azokat a napokat.
Róma 9, 28: „Szavát ugyanis beteljesíti és sietve végrehajtja az Úr a földön.”
2018. szeptember 6. Az Úr Jézus: „Nyisd ki a Szentírást!” Máté 21, 25: „A bérlők azonban megragadták a szolgáit; az egyiket megverték, a másikat megölték, a harmadikat megkövezték.” 22, 6: „…a többiek pedig megragadták a szolgáit, gyalázatokkal illették és megölték.”
„Drága kislányom! Ma is ugyanúgy van, mint ahogy az Evangéliumban kinyittattam veled: az igaz prófétákat és az Én igaz, hűséges szolgáimat megölik.
Az üldözés már a kapuban van. Készüljetek! Készítsétek a lelketeket, mert hamarosan a véreteket fogják kiontani Értem. Lélekben legyetek elszántak, erős hitűek, ragaszkodjatok törvényeim megtartásához! Váltsátok tettekre tanításomat és üzeneteimet! Így hűségesek lesztek Hozzám mindhalálig. Én pedig fejetekre teszem az örök élet koronáját.
Drága gyermekeim! Az idő itt van. Hamarosan olyan eseményeknek lesztek tanúi, amelyet még nem látott a Föld. Éljetek halálra készen, maradjatok hűségesek Hozzám! Az idő eljött. Isten igazságos haragja lesújt a Földre. Mert hiába volt a sok üzenet, figyelmeztetés, kérlelés: semmit sem használt. Hiába küldtem el Édesanyámat Fatimába és a világ számos pontjára, ahol megjelent, és kérte a bűnbánatot, az engesztelést, a békét: az emberek süketek és vakok voltak, és sajnos ma is ilyenek maradtak. Ezért ki kell inni a büntetés serlegét minden bűnösnek a Földön. Titeket viszont, akik hűségesek és engedelmesek maradtatok Hozzám, megóvlak mindattól, ami ennek a bűnös világnak készült.
Benneteket irgalmas Szívembe rejtelek. Én vagyok a ti Menedéketek, Védőpajzsotok, Gondviselő, Szerető Megváltó Istenetek. Szűz Anyátok oltalma alatt mindig biztonságban vagytok. Soha ne féljetek, ne izguljatok! Mindig csak kérjetek Bennünket, imádkozzatok – az ima soha ne fogyjon el az ajkatokról. Akkor csodákat és különös pártfogásunkat fogjátok megtapasztalni egész életetekben. Fogadjátok megerősítő áldásomat, melyet Szívem túláradó szeretetével adom rátok az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.
Szentírási megerősítések: 2Kor 9, 8: „Isten pedig elég hatalmas, hogy minden kegyelmét bőven árassza rátok, hogy mindig, mindennel teljesen el legyetek látva, és bőven teljék minden jótéteményre” Máté 15, 16: „Jézus felelte”
2018. szeptember 11. Az Úr Jézus: „Drága gyermekeim! Itt vagyok köztetek. Veletek maradtam, hogy tápláljam lelketeket és szíveteket, jelenlétemmel bearanyozzam egész életeteket. Én vagyok a Szőlőtő, ti a szőlővesszők. Én vagyok a ti Erőforrásotok. Belőlem táplálkoztok, kivirágoztok, és bő termést hoztok. Én a tiétek vagyok örökkön-örökké. Mindent itt hagytok, de Engem magatokkal visztek Atyám trónja elé. Én vagyok a ti gazdagságotok, minden örömötök Forrása, és ti vagytok az Én boldogságom, mert nem omlott hiába drága Szent Vérem értetek a keresztfán. Ti az Enyéim vagytok, Én bennetek élek, és ti Énbennem. Mi örökre elválaszthatatlanok vagyunk egymástól. Én számtalan helyen jelen vagyok egyidejűleg, és sugárzom kegyelmeimet mindenkire, kivétel nélkül. Csak egy feltétele van: az, hogy megnyissátok Előttem szíveteket, és befogadjátok azt a csodát, amit adni akarok nektek.
Drága kicsinyeim! Éljetek ezzel a páratlan nagy lehetőséggel! Mossátok meg lelketeket a Szentgyónás szentségében, értetek kiontott drága Szent Véremben! Papjaim által Én Magam oldozlak fel titeket bűneitek alól. Amikor pedig Szent Vérem által megtisztított, hónál fehérebb, Napnál ragyogóbb lelketekbe fogadtok, belépek rajta, és Magammal viszem túláradó bőségben mindazt a kegyelmet, melyet öröktől fogva nektek szántam. Ha tágra nyitjátok Előttem szíveteket, ami azt jelenti, hogy elfogadtok Tőlem mindent, bármit is akarok adni, akár jót, akár rosszat, akkor be tudjátok fogadni mindazt a kegyelmet, amelyet Én akarok nektek adni. Akkor átformállak benneteket, szentekké teszlek, és királyi gazdagon érkeztek meg Országomba. Ezt kérem minden Szentáldozáshoz járuló gyermekemtől, mert csak így tudom beteljesíteni rajtatok rátok vonatkozó örök, szent tervemet.
Fogadjátok megerősítő áldásomat, melyet túláradó, végtelen szeretetemmel adom rátok, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”
Szentírási megerősítés: Máté 16, 18: „Jézus mondja”
2018. szeptember 12. Az Úr Jézus: „Drága gyermekeim! Ti, akik most a végső időkben éltek, készüljetek föl minden rosszra, véretek kiontására! Minden napotokat úgy töltsétek, mintha ez lenne az utolsó. Éljetek szüntelen készenlétben! Adjátok át az életeteket Nekem! Éljetek minden pillanatban úgy, ahogy halálotok pillanatában szeretnétek, hogy éltetek volna. Így készüljetek: adjatok hálát Nekem jóért és rosszért egyaránt. Legyetek hűségesek Hozzám mindhalálig! Fogadjátok el a keresztet, amint Én is elfogadtam Atyámtól! Kérjétek Tőlem a sziklaszilárd hit kegyelmét és az életszentséget! Éljetek radikális keresztényként, mert a megalkuvók, a képmutatók, a kétfelé sántikálók nem örökölhetik az Isten Országát. Nem lehet két úrnak szolgálni: vagy az egyiket szeretitek, és a másikat gyűlölitek.
Szeressetek Engem úgy, hogy megtartjátok törvényeimet! Gyűlöljétek a gonoszt és határolódjatok el minden bűntől! A kísértéseknek azonnal mondjatok ellene! Csak az jöhet be Országomba, aki követ Engem az üdvösségre vezető szűk ösvényen: a keresztúton, az önmegtagadásban és a kereszthordozásban.
Drága gyermekeim! Vegyétek nagyon komolyan figyelmeztetéseimet, melyet túláradó, végtelen szeretetemmel adom nektek. Életetek minden napját úgy éljétek, mintha az lenne az utolsó, mert a sátán jobban leselkedik rátok, mint ordító oroszlán, hogy megsemmisítsen benneteket.
Körül vagytok véve fegyverekkel, amely a kiirtásotokra van előkészítve. Soha nem látott szellemi harc folyik a lelketekért, hogy a kárhozatba taszítsanak. A démonoktól, feketéllik az ég. Fölcserélik az értékeket. A jót rossznak nevezik és a rosszat jónak. Különösen nagy támadásnak van alávetve az Egyház. Itt is hatalmas szellemi harc dúl, mert az igaz tanítást fölcserélik az eretnekséggel és a tévtanításokkal.
Drága gyermekeim! Csak úgy tudtok eligazodni a tévtanítások és eretnekségek útvesztőjében, ha naponta olvassátok az Evangéliumot és az Újszövetséget, és mindennap hívjátok a Szentlelket, hogy Ő világosítson meg és vezessen el az örök életre.
Ne féljetek! Veletek maradok minden nap a világ végezetéig, és különösen most, amikor a legnagyobb szükségetek van rá, minden kegyelmet megadok, hogy üdvözüljetek. Nektek csak akarnotok és kérnetek kell. Ha látom, hogy Mellettem döntöttetek, nem hagylak elveszni benneteket. Bízzatok Bennem! Mindenható vagyok. Úgy szeretlek titeket, ahogy senki más Rajtam kívül. Irántatok való végtelen isteni szeretetemet úgy bizonyítottam, hogy kínhalált haltam értetek. A Véremmel fizettem ki váltságdíjatokat. Ezért joggal számot tarthattok arra, hogy minden segítséget megkaptok Tőlem. Mindazok, akik Hozzám jönnek, irgalmas, szeretettől lángoló, isteni Szívemben találnak végső, örök menedéket.
Ma, Szent Édesanyám ünnepén, az Ő Neve napján, kérjétek Tőle az Ő közbenjárását, mert sok kegyelmet kap Tőlem, de csak azoknak tudja kiosztani, akik kérik Tőle. Megáldalak titeket, drága gyermekeim, Szívem túláradó, végtelen szeretetével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”
Szentírási megerősítések: 1Tim 1, 13: „üldözés” Mt 24, 21-24: „Mert olyan nagy szorongattatás lesz akkor, amilyen még nem volt a világ kezdetétől mostanáig, és nem is lesz többé. Ha meg nem rövidítenék azokat a napokat, nem menekülne meg egyetlen élőlény sem; de a választottakért megrövidítik azokat a napokat. Akkor, ha valaki azt mondja nektek: ‘Íme, itt a Krisztus’, vagy ‘ott’, ne higgyétek. Mert hamis krisztusok és hamis próféták támadnak, nagy jeleket és csodákat művelnek, hogy ha lehet, még a választottakat is tévedésbe ejtsék.”
2018. szeptember 13. Az Úr Jézus: „Drága gyermekeim! A Szívem megszakad a szeretettől, annyira vágyom rá, hogy minden ember üdvözüljön. Mindenkit szárnyaim alá akarok gyűjteni, mint kotlós a kiscsibéit. Mindenkit meg akarok óvni a kárhozattól, mert ez a legnagyobb rossz, amit ti el se tudtok képzelni. Ha valamikor szenvedés ér benneteket, alig várjátok, hogy elmúljon. Ha tartós betegségetek van, csak nyögtök alatta.
Nem tudjátok elképzelni, mit jelent a pokol. Ez a végleges elszakítottság Tőlem, és az ebből fakadó rettenetes lelki kínszenvedés, gyötrelem, és az ördögök bosszúja, kínzása, amely örökké tart. Az örök tűz és a férgek, mely ki nem alszik, és soha ki nem pusztul.
Gyermekeim! A Szívem tele van vággyal, kiáltom felétek: Térjetek meg Hozzám addig, amíg még itt éltek ezen a Földön! Jöjjetek Hozzám mindnyájan, hogy meg tudjalak menteni benneteket! Ha ti nem akarjátok, Én tehetetlen vagyok. Adom ugyan a kegyelmeket, de nektek kell befogadnotok. Ha nem teszitek, ha nem működtök együtt Velem, tiszteletben kell tartanom Istentől kapott szabad akaratotokat, és ezért arra a helyre kell mennetek, amelyet ti választotok magatoknak ezen a Földön.
Gyermekeim! Feltártam nektek a jót és a rosszat. Mindent tudtul adtam nektek. Helyettetek senki sem dönthet. Vérkönnyeket sírok minden egyes elkárhozott lélek miatt. Könyörögve kérlek, szakítsatok a bűnnel, ami elválaszt titeket Tőlem! Szeressétek Istent, úgy hogy, megtartjátok törvényeit! Szeressétek felebarátaitokat, ahogy magatokat!
Gyermekeim! A szétválasztás elkezdődött. Hamarosan véglegesen különválik a búza a pelyvától, a hasznos a haszontalantól. Szent angyalaim csűrömbe gyűjtik a búzát, és elégetik a pelyvát. Igyekezzetek úgy élni, hogy találjak bennetek jó gyümölcsöt, az irgalmasság lelki-testi cselekedeteit, hogy emiatt üdvözíthesselek benneteket. De ha csak rossz gyümölcsöt teremtek, az örök gyűlölet lesz osztályrészetek.
Drága gyermekeim! Szeretlek titeket. Magamra vettem bűneiteket, meghaltam értetek a keresztfán. Megváltottalak benneteket, de ha ti nem akarjátok, nem tudlak üdvözíteni titeket. Újra mondom: térjetek meg Hozzám addig, amíg még nem késő! Fogadjátok áldásomat Szívem túláradó szeretetével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”
Szentírási megerősítések: Mt 24, 2: „(Jézus) szólt hozzájuk: »Ugye, látjátok ezeket mind? Bizony, mondom nektek: Nem marad itt kő kövön, ami el ne pusztulna.«” És ehhez mondja az Úr: Ez nem csak Jeruzsálemre vonatkozott akkor, hanem most az egész világra. Hatalmas háború jön. Mentsétek el az írásokat, nyomtassatok ki mindent, ne várjatok vele! A napot és az órát nem tudhatjátok, de nagyon közel van.” 21-22: „Mert olyan nagy szorongattatás lesz akkor, amilyen még nem volt a világ kezdetétől mostanáig, és nem is lesz többé. Ha meg nem rövidítenék azokat a napokat, nem menekülne meg egyetlen élőlény sem; de a választottakért megrövidítik azokat a napokat.” 33: „közel van”
Amikor az Úr az elkárhozott lelkekről és a pokolról szólt, mérhetetlenül fájdalmas, gyászos volt a beszéde. Hatalmas elvesztést éreztem benne. Minden erejével meg akarja menteni az embereket, de azok süketek és vakok kegyelmének felismerésére és befogadására. Az édes Úr tehetetlen velük, mert visszautasítják, és ez fáj Neki a legjobban.
Az Úr Jézus még ezt mondta: Először magunkért és a családunkért adjunk hálát, hogy ott vagyunk, ahova Isten állított minket, és csak utána kérjük a bűnösökre a megtérés kegyelmét. Ezt azért kérte, mert nem tudjuk felfogni, hogy mekkora kegyelem a kiválasztottság. Az, hogy katolikusok lehetünk. Hiszünk, szeretjük az édes Urat, imádkozhatunk és áldozhatunk. Ez mind az jó Isten hatalmas kegyelme.
2018. szeptember 18. Az Úr Jézus: Nyisd ki a Szentírást! Mt 18, 14: „Ugyanígy a ti Atyátok, aki a mennyekben van, nem akarja, hogy egy is elvesszen e kicsik közül.”
„Drága gyermekeim! Azért szólok hozzátok, és azért kapjátok üzeneteimet, mert Mennyei Atyám nem akarja, hogy csak egy is elvesszen közületek. Az idő vészesen fogy. A bűn elburjánzott a Földön. Az igazságtalanság az egekbe kiált. A kicsinyek megrontása és a szegények megnyomorítása miatt nem tűr tovább halasztást Atyám fenyítése. Az önzésnek nincs határa. Az anyagiak habzsolása fékezhetetlen. Az emberek elmerültek a bűnben, az önimádatban, a másik ember kihasználásában és a képmutatásban. Ezek mind a széles úton menetelnek az örök kárhozat felé. Atyám nem akarja egyetlen léleknek sem a vesztét. Engem azért küldött le a Mennyből a Földre, hogy üdvözítsem a világot. Én ezt mondtam: „Azt akarom, hogy életük legyen, és bőségben legyen.”
Kicsinyeim! Van egy szebb világ, az örök boldogság, ahol nincs halál, sem könny, sem gyász, sem jajkiáltás. Ez Atyám Országa. Én ezt megszereztem nektek, amikor a bűneiteket Magamra vettem, és kínhalált szenvedtem helyettetek. De jaj annak, aki Engem megvet, rútul elhagy és elárul, mert az saját magát rekeszti ki üdvözítő tervemből.
Kicsinyeim! Az óra itt van. A fenyítés ideje eljött, a világ megtisztítása már folyamatban van. Ez a rengeteg természeti katasztrófa mind büntetés. Ezen csak úgy tudtok változtatni, ha megtértek és szeretetben éltek, ha kiengesztelődtök Istennel és egymással. Minden más próbálkozás fölösleges és eredménytelen. Mert minden rossznak a bűn az oka. Térjetek meg, gyermekeim! Térjetek meg mielőbb, mert amint az Evangéliumban mondtam: ti sem vagytok jobbak, mint akikre rádőlt a Siloe tornya, és nem vagytok különbek azoknál, mint akiknek a vérét az áldozat vérével elegyítette Pilátus. Tanuljatok a természeti katasztrófákból, térjetek meg, mert ti is úgy járhattok, és bármikor meghalhattok. A halál után pedig már nem tudtok változtatni. Csak addig tudtok megtérni, amíg a Földön éltek.
Legyetek erősek a hitben! Kötözzétek magatokat a két tartóoszlophoz: az Oltáriszentséghez és a Mária-tisztelethez. Akkor jöhet a vihar, zúdulhat az ár: titeket nem tud elmozdítani, mert az Én védelmem, és Égi Édesanyátok közbenjáró imája mindig meg fog tartani. Mi legyünk védőpajzsotok, tartsatok ki hűségesen Mellettünk mindhalálig! Erre áldalak meg titeket, Szívem végtelen szeretetével, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”
Ima a Szentlélek által: „Ó, Fölséges, ó, Hatalmas, ó, Mindenható! Szentek Szentje, Aki köztünk maradtál a Legméltóságosabb Oltáriszentségben! Légy áldva és imádva mindörökké!
Ó, Szentek Szentje! Kérlek, boríts be minket értünk kiontott drága, Szent Véreddel, hogy a sátán ne tudjon közelíteni hozzánk, mert a Te Véred a legnagyobb védelem az egész világon. Mária, Édesanyánk, takarj be minket Isten - Anyai szent palástoddal, védelmezz minket szent angyalaiddal ebben a kaotikus, zivataros időben! Járj közben értünk Szent Fiadnál!
Fájdalmas Anyánk, Aki a kereszt alatt álltál, Aki ott megkaptál minket, nyomorult bűnösöket, hogy a mi Édesanyánk is légy. Ó, mily fájdalmas csere! Elvesztetted Legszentebb Fiadat, az egyetlent, Akit nem csak szerettél, hanem imádtál, és megkaptál helyette minket, nyomorult bűnösöket. De Fiad iránt való végtelen szeretetedből elfogadtál bennünket, mert társa voltál mindig Szent Fiadnak a Megváltásban, és Te is ki akartad venni a részed. Azért vállaltad, hogy végigkísérd Fiadat a keresztúton, és látva rettenetes haláltusáját, Vele maradtál a kereszt alatt. Jézus felszította a Te Szeplőtelen, Hétfájdalmas Szívedben a lelkek megmentése utáni vágyat, hogy Te is felajánld minden szenvedésedet az Örök Atyának, Szent Fiad szenvedésével egyesítve a lelkek megmentéséért. Köszönjük Neked, Szűzanyánk! Kérlek, járj közben értünk Szent Fiadnál, mert a Te közbenjárásod hathatósabb mindenki könyörgésénél! Kérlek, eszközöld ki Fiadtól mindazt a kegyelmet a bűnösök számára, ami üdvözíti őket.
Ó, szentek Szentje! Aki halálos agóniádban kiáltottál: „Szomjazom!” Szomjaztál az én lelkemre. Köszönöm, Uram, a kereszteket, amelyekkel meglátogattál, mert egyedül a kereszt válik minden ember üdvösségére. Köszönöm, hogy lehajoltál hozzám, hogy megfenyítettél, amikor erre volt a legnagyobb szükségem. Köszönöm azt a hatalmas kegyelmet, amit Szűzanyám esdett le számomra, hogy meghívtál az általad alapított, egyetemes, katolikus Anyaszentegyházba. Első felszólításod ez volt: „Áldozz meg!” Mert az én nyomorúságos, méltatlan szívemet akartad beragyogni, megtölteni Isteni Jelenléteddel. A második hívás pedig ez volt: „Térjél be közéjük!” Mindezt azért kaptam, amint Te mondtad, mert szerettem Édesanyádat, és nem tudtam elfogadni, hogy Őt lealacsonyítsák és bűnösnek nevezzék. Jóllehet, korábban nem tanultam, de Ő számomra kezdettől fogva bűn nélkül való, szeplőtelen, tiszta, szent, ártatlan, mert csak így méltó arra, hogy az Ő szeplőtelen méhében vegyél lakást, és Őt nevezd Anyádnak, Ő pedig Téged Fiadnak.
Amilyen nagy volt az Ő boldogsága, amikor az angyal közölte Vele, hogy Ő lesz a Te Édesanyád, oly hatalmas volt fájdalma kereszted alatt, amikor látott Téged kilehelni lelkedet. A feltámadásodig eltelt idő egy örökkévalóságnak tűnt Számára, de sziklaszilárd hite, Beléd vetett bizalma, reménye, nem hagyta Őt összeomlani. Hitt feltámadásodban, és meg is tapasztalta azt.
Kérünk, Urunk! Add meg nekünk is ezt a hatalmas hitet, Beléd vetett bizalmat és reményt, ami Édesanyádban volt! Minden nehézség közepette higgyünk, reméljünk, és bízzunk Benned, szeressünk Téged, és mindenkor megtapasztaljuk a Te gondviselő jóságodat és szeretetedet.
Jézusom! Te itt maradtál köztünk. Mindig itt vagy. Minden tabernákulumban, minden Szentmisében és a keresztfán. A kereszt elválaszthatatlan Tőled ebben a világban. A Szentmise kereszthalálod vértelen megújítása. Az Oltáriszentség a Te drága Szent Tested és Véred, és egyben feltámadott Tested is, amikor a szívünkbe betérsz.
Mindazokkal, akiket szeretsz, megosztottad keresztedet. Olyan ez, mint amikor legkedvesebb barátunkkal megosztjuk bánatunkat és örömünket. Kérlek, Urunk, add, hogy Irántad való szeretetből elfogadjuk keresztjeinket, soha ne zúgolódjunk, hanem türelemmel hordozzuk azt a picike szálkát, amit hatalmas keresztedből nekünk ajándékoztál. Bár nehéz hordozni minden szenvedést, de sokkal jobb nekünk Veled együtt szenvedni, és utána üdvözülni, mint Nélküled vigadozni és elkárhozni.
A Mennyei Atya nem akarja, hogy csak egy is elvesszen közülünk. Ezért küldött el Téged, hogy megtaníts az Atya törvényére, és megválts minket. Kérjük kegyelmedet, hogy mi is ott legyünk Veled, ahol Te vagy, és lássuk dicsőségedet, és egy egész örökkévalóságon át dicsőítsünk és magasztaljunk Téged és hálát adjunk Neked! Ámen.”
Szentírási megerősítés: Zsid 7, 21: „Megesküdött az Úr és nem bánta meg”


2018. szeptember 20. Az Úr Jézus: „Drága gyermekeim, Szívemnek kedves választottjai! Most hozzátok szólok, akik megnyitottátok lelketeket kegyelmeim özöne előtt, hogy beáramoljon lelketekbe és egész életetekbe kegyelmem özöne, hogy megvilágosítson a Szentlélek fénye. Ti elfogadtátok az üdvösség jó hírét, amit Én, a megtestesül Ige hirdettem nektek. Ti követtek Engem a keskeny úton, az önmegtagadás és a kereszthordozás útján.
Drága gyermekeim! Ti mind az üdvösségre vezető szűk ösvényen haladtok előre, fel a Golgotára és a keresztre, mert csak ezeken keresztül lehet bejutni a Mennyek Országába. Ezt mondtam: „Én vagyok az Út.” Ez azt jelenti, hogy Engem kell követnetek. Én pedig a keresztfán szereztem meg nektek az üdvösséget. Ti, akiket szeretek, akiket kiválasztottam, és akik igennel válaszoltatok hívásomra, veletek megosztom keresztemből azt a parányi szálkát, ami szükséges a magatok üdvössége elnyerésére, és arra, hogy másokat is Hozzám vezessetek. Ezért ne zúgolódjatok, drága gyermekeim, ha kereszteket kaptok. Hanem adjatok hálát azért, hogy jó úton jártok. Jaj, azoknak, akik nem kapnak keresztet, és azoknak, akikért senki sem imádkozik: ők az örökkévalóságban fognak szenvedni bűneik miatt. Ti viszont rövid szenvedés után megnyugodhattok, és az örök élet boldogsága vár rátok.
Kicsinyeim! Nem különb a szolga az Uránál: ha Engem üldöztek, titeket is üldözni fognak. Ne fájjon nektek az, ha kiközösítenek és megvetnek titeket Miattam. Sokszor még családon belül is ez vár rátok. Örüljetek, hogy Hozzám tartozhattok, hogy az Enyéim vagytok. Bár szenvedések és üldözések között, de megkaptok Tőlem mindent még ezen a Földön, és utána az örök életet. Ezért ujjongó örömmel adjatok hálát, mert nem az számít, hogy itt, ebben a világban átmenetileg boldogok és gazdagok vagytok-e, hanem csak az, hogy merre tart az életetek. Minden elmúlik, mindent itt kell hagynotok, csupán a cselekedeteiteket hozzátok magatokkal. Ha kitartotok tanításomban mindhalálig, akkor az örök boldogság részesei lesztek. Amikor szenvedtek, gondoljatok arra, hogy amilyen mértékben részesültök megaláztatásomban, gyalázatomban és szenvedéseimben, olyan mértékben fogtok részesülni a Mennyben, dicsőségemben.
Nézzetek tanítványaimra, a tizenkét apostolra: egyszerű, kétkezi munkásemberek voltak. Azért tudtam őket választani, mert nyitottak voltak tanításom befogadására. Erre mondtam: „Igen, Atyám, így tetszett Neked. Elrejtetted az okosak elől, és a kicsinyeknek nyilatkoztattad ki Magad.” Ez azt jelenti, hogy akik okosaknak képzelték magukat, az írástudók, a farizeusok nem fogadták be az Atya igéjét, ezért nem kapták meg a kinyilatkoztatást, mert az ítélet napján még többről kellett volna számot adniuk, és még többet szenvedtek volna örökké. Ebben is az Isten irgalmassága érvényesült. Az Én apostolaim pedig, köztük Péter, aki egy jól kereső halászember volt, voltak eszközei, hajói, munkásai, szépen megélt ebből a foglalkozásból: a csodálatos halfogás után mindenét elhagyva követett Engem. Beérte azzal, hogy Én megígértem, hogy gondoskodom róla, és beállt Mellém, hogy emberhalász legyen.
Nézzétek meg, hogy mekkora csodát tett az Isten ez által a tizenkét tanulatlan ember által! A Szentlélek kiáradása után bátran megvallottak Engem, és kiálltak Mellettem, nem törődve azzal, hogy szidalmazták, megverték és börtönbe zárták őket, mert a Szentlélek erősítette valamennyiüket. Ma is a Szentlélek hirdeti az Evangéliumot misszionáriusaim által, és a Szentlélek erősíti meg minden vértanúmat, akiket ma is szerte a világban üldöznek és megölnek Miattam. Tanuljatok tőlük, vegyetek példát róluk, mert rátok is ez vár.
Drága kicsinyeim! Megáldalak benneteket Szívem csodálatos, végtelen szeretetével, megerősítő áldásommal az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.
Szentírási megerősítés: Márk 5, 19: „Jézus szólt”
2018. szeptember 23. Az Úr Jézus: „Ezt üzenem X-nek! Drága nagyon szeretett kislányom! Már közel az idő, amikor meglátsz Engem teljes dicsőségben színről színre. Várd ezt a nagy napot kitörő örömmel! Várd életed minden percében ezt a nagy találkozást! Kimondhatatlan örömet készítettem neked országomban. Menj végig az úton, amire állítottalak! Teljesítsd továbbra is állapotbeli kötelességedet! Segíts mindazokon, akiket eléd hozok! Hintsd el a szívekbe Országom magvait! Szerezz Nekem tanítványokat, mint Egyházam megkeresztelt tagja, aki így szent királyi papságomhoz tartozol. Vedd nagy kitüntetésnek, hogy szolgálhatsz Engem, hogy meghívtalak szőlőskertembe. Nagy lesz jutalmad a Mennyben!
Ne félj azoktól, akik a testet megölik! Akkor sokan meg fogjátok látni dicsőséges Arcomat.
Kislányom készülj! Most jövök el érted. Most viszlek fel dicsőségembe. Erre áldalak meg szívem túláradó, végtelen szeretetével, megerősítő áldásommal, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”
Szentírási megerősítés: Máté 21, 13. Azt mondta nekik: »Írva van: ‘Az én házamat az imádság házának fogják hívni’, ti pedig rablók barlangjává teszitek azt«. (Iz 56,7; Jer 7,11)
Az Úr Jézus: „Egyházamat rablók barlangjává tették. Az eretnekségeket és a tévtanításokat terjesztik Igaz Igém helyett. Ezért megtisztítom. Sokan meg fognak halni. A hűségesek és a jók örökölni fogják az Országot. A bűnösöket pedig kivetik a külső sötétségre. Mindennek most van itt az ideje.”
Szentírási megerősítés: Galata 3, 18: „Ábrahámot ígérete alapján ajándékozta meg az Isten.”
2018. szeptember 25. Az Úr Jézus: „Itt vagyok köztetek. Itt maradtam Szent Testemmel és Véremmel. Leszállok közétek minden Szentmisében az oltárra, és mindazok szívébe betérek, akik befogadnak Engem.
Drága gyermekeim! Ha tudnátok, mennyire szeretlek benneteket, belehalnátok az örömbe. Drága Szent Testemmel és Véremmel táplállak. Lehoztam nektek Atyám igéjét, hogy megadjam a tisztánlátást, a tanítást, amely az üdvösségre visz. Magamra vettem bűneiteket és meghaltam értetek a keresztfán, hogy kiengeszteljem Atyám jogos haragját, mert bűneitek miatt számkivetettek lettetek ebben a siralomvölgyben. Mint ahogy Ádámot és Évát kiűzte Isten a Paradicsomból, mert bűneik miatt nem lehettek ott többé, úgy ti is a számkivetésben, a siralomvölgyben éltek áteredő bűneitek miatt. Az áteredő bűn azt jelenti, hogy a természetetekben benne van a bűnre való hajlás. Mindennek az érzékiség az oka. Amikor Éva és Ádám ettek a tiltott fa gyümölcséből, észrevették, hogy mezítelenek. Amíg nem ettek belőle, addig ártatlanok voltak, de miután ettek a gyümölcsből, feltámadt bennük az érzékiség, és ezért vették észre, hogy mezítelenek. Fügefa levelekkel takarták el magukat.
Gyermekeim! Látjátok, mivé teszi az embert az engedetlenség. Ha Éva ellene mondott volna a hazug kígyónak, a sátánnak, az egész emberiség ma is ártatlan és tiszta lenne, és boldogságban élne a Paradicsomkertben. Ehelyett az érzékiség rabja, és az egész világot megtölti a bűn. Az undorító mocsok, a szenny eláraszt mindent, és már nem csak a paráznaság, hanem a hatalomvágy, a pénzsóvárság, a mammon-imádat, a gyilkolás uralkodnak az egész emberiségen.
Ti, akik követitek üdvös tanításomat, az Én kegyelmemből, az Én erőmmel ellene mondotok a sátánnak. Ti egy kis szigetet alkottok, egy másik világot, a Mennyországot, amely köztetek van ebben a bűnös, szennyes világban. Védőpajzsotok Én vagyok, Aki betérek szívetekbe az Oltáriszentségben, Aki mint Király uralkodom bennetek, szívetek trónján. Én vagyok a ti örömötök, és minden boldogságotok.
Gyermekeim! Sem a Mennyben, sem a Földön nincs boldogság Istenen kívül. Mert Isten maga a Teljesség, minden jónak Forrása és megtestesítője. Isten maga az Örök Boldogság, a Szeretet és a Béke.
Tekintsetek megtestesülésemre! Csupa öröm kíséri, övezi. Mekkora boldogság volt Máriának, amikor az angyal közölte vele, hogy Ő lesz a Megváltó Édesanyja! Ujjongó örömmel magasztalta Istent, amint azt a Magnificat-ban olvashatjátok. Miután az angyal közölte Józseffel ezt a jó hírt, ő is boldog örömmel készült, hogy feleségül vegye Máriát, és hajlékot készítsen az Isteni Kisdednek, Aki Én Magam vagyok – és hamarosan megszülettem. De jaj! Hiába készítettek elő mindent fogadásomra Názáretben, máris jött az utasítás, hogy Betlehembe kell menniük, mert összeírták őket. Édesanyám még világra sem hozott: a Szíve alatt trónoltam Én, az Örök Ige, a rejtekben, és így, hármasban, szegényesen, szamárháton elindultak Betlehembe. Már ott megtapasztalták a számkivetést: csak nekik nem jutott hely a szálláson. Ezért nevelőatyám, József, egy istállót alakított át, hogy bár nagyon szegényes körülmények között, de mégis fedelet nyújtson a Szent Család számára. Itt láttam meg a napvilágot, itt születtem meg. Fényárban úszott minden, az angyalok ide szálltak le. Atyám révületbe esett, és csak akkor tért magához, amikor Én már fényárban tündököltem a szegényes földön. Anyámmal együtt leborulva imádtak és nem mertek érinteni méltatlanságuk tudata miatt. Ekkor szóltam lélekben Anyámhoz, hogy nyugodtan érintsen meg, vegyen az ölébe, öltöztessen föl, tápláljon és gondoskodjon Rólam. Akkor Ő az Énekek Éneke szavaival ölelt szűzi keblére: „Megtaláltam, Akit igazán szeret a lelkem. Megragadom, és soha el nem engedem.”
Ti is, drága gyermekeim, akik a szívetekbe fogadtok Engem, ezekkel a szavakkal imádjatok, és soha el ne engedjetek, mert Én vagyok a ti örök boldogságotok, üdvösségetek, örök életetek. Ó, ha tudnátok, mekkora öröm és boldogság vár rátok odaát a Mennyben, Atyám milyen csodálatos helyet készített számotokra öröktől fogva, belehalnátok a vágyba és a boldogságba, hogy mielőbb ott legyetek. Ezt az Országot az Én kínszenvedésem és kereszthalálom nyitotta meg előttetek. Ha Én nem váltottalak volna meg benneteket, soha nem mehetnétek be oda. Mert drága Szent Vérem mosta le bűneiteket, és Szent Anyám könnyei esdették le számotokra mindazt a kegyelmet, amit ma Tőlem kaptok. Mert Ő Minden Kegyelem Közvetítője, Nélküle nem születhettem volna meg. Ha ő és Szent József nem neveltek volna föl, nem növekedhettem volna, és nem lehettem volna a ti Megváltótok. Ezért azt kérem tőletek, hogy tiszteljetek minden megfogant életet. Fogadjátok el, és segítsétek, mert mindegyikkel örök terve van az Én Atyámnak. Ha Anyám azt mondta volna az angyalnak, hogy „nem”, akkor ma nincs Megváltás – jóllehet, Ő minden kegyelmet megkapott azáltal, hogy szeplőtelenül fogantatott, mert csak így volt alkalmas arra, hogy a Második Isteni Személy Édesanyjává legyen.
Jaj, azoknak az anyáknak, akik bár nem kaptak annyi kegyelmet, megöletik magzataikat. Mondom nektek: nagyon súlyos bűn, és nagy lesz a számonkérés az ítélet napján.
Drága gyermekeim! Most örüljetek és ujjongjatok, hogy a szívetekbe tértem, itt vagyok köztetek, és az örök élet várományosai vagytok, amelynek csíráját már itt és most a szívetekben hordozzátok. Erre áldalak meg titeket Szívem túláradó, végtelen szeretetével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”
2018. szeptember 27. Az Úr Jézus: „Drága gyermekeim! Eljött az Óra. Az Emberfiát bűnösök kezére adják. Közel az óra, már itt is van, amikor rátok is ez vár. A káosz már annyira eluralkodott a világban, hogy bármikor bármi megtörténhet. Szent angyalaim készen állnak a bűnösök megbüntetésére. Amikor túlárad a bűn, túlárad a kegyelem. Eddig rengeteg kegyelmet és haladékot kaptatok. De az embereknek csak nagyon kis hányada tért meg. A zöme még mélyebbre süllyedt a bűnben. Atyám megfenyíti ezt a népet, mint egykor Izraelt. Isten ugyanaz tegnap ma és mindörökké. Atyám igenis fenyít, ha ez válik a közösség és az egyén javára. Most már elérkezett ez az idő, amikor a szép szó, az üzenetek, a figyelmeztetések süket fülekre és ellenkezésre találtak, akkor már nincs más hátra, mint a fenyítés. Eddig rengeteg haladékot kaptatok. Sőt, egy-egy beígért csapás el is maradt. Láthatjátok, milyen irgalmas vagyok. De sajnos nem akar mindenki megtérni, ezért a próféciák be fognak teljesülni.
Gyermekeim! Ti, akik megtartjátok törvényeimet, nincs mitől félnetek. Titeket kiragadlak ebből a bűnös világból, mint egykor Lótot és Nóét. Csak a bűnösök bűnhődnek, akik megérdemlik. Ti, akár éltek, akár haltok, irgalmas szeretetemet élvezitek, mert az örök boldogság lesz osztályrészetek.
Kicsinyeim! Az óra itt van. Éljetek szüntelen készenlétben!
Megáldalak benneteket Szívem csodálatos, minden emberi értelmet meghaladó, végtelen szeretetével, megerősítő áldásommal, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.
Szentírási megerősítések: Máté 17, 20. 22-23: „Jézus mondta”


2018. szeptember 27., csütörtök

Urunk Jézus Krisztus üzenete Mária Magdolna által

Az Eucharisztia, mint létünk forrása

2018. 09. 01, Szombat
Jézus: „Gyermekeim, Szentséges Szívem legnagyobb szomorúsága a világban uralkodó hitehagyás. Sok katolikus gyermekem elhagyta a vallást, akik szívükből kitöröltek mindent, ami Istenre emlékeztette őket. A katolikus templomokban lassan elvész az Eucharisztia iránti igaz tisztelet. Amikor másodszor eljövök a felhőkön, akkor vajon találok e hitet a földön? A zűrzavar és az események beteljedése során alig marad hívő ember a világban. A Sátán nemcsak az ember szívét támadja, hanem az értelmét is. Atyám legnagyobb ajándéka a lélek után az értelem, melyet az ember számára adott. Ám a hitnek meg kell előznie az észt, és nem pedig fordítva. Apostolaim hittek Bennem, mert láttak és hallottak Engem, míg ti csupán a hitetekre hagyatkozhattok. Gyermekeim, őrizzétek meg tisztán a hiteteket! Vannak, akik szívüket megnyitják az okkultizmus különböző formáira, ami mögött valójában démoni erők működnek. A világ és a média megfertőződött ezekkel az erőkkel, ezért ne csodálkozzatok azon, hogy az ember miért veszi már oly könnyedén a bűnt. Az emberekből elveszett az istenfélelem és már nem gondolnak bele abba, hogy az elkövetett bűnök nem maradnak következmények nélkül. Mindazok, akik valaha gyakorolták a New Age bármelyik ágazatát, azok hosszú idő után szabadulhatnak csak fel a démonok befolyása alól, akik erősen ragaszkodnak a lelkekhez. Gyermekeim, akiknek nincs hite, azok elvesznek a reménytelenségben. Csak azok élhetik túl a most elkövetkezendő ítéletidőt, akik a Szentháromság személyeibe és édesanyámba kapaszkodnak. A ti egyetlen menedéketek az Eucharisztia legyen, amely nemcsak az Egyházat élteti, hanem az egész világot is. Szentséges jelenlétem tart fenn mindent, mert Atyám értem teremtette a világot és az embert (Kol 1, 16-17). Ahol az emberek elutasítják ezt a szentséget, mint utolsó mentőövüket, ott nem marad kő kövön semmi. Az ördög ott tud igazán kibontakozni, ahol nem talál ellenfelet. Az Én szeretetem a legnagyobb fegyver a gonoszság megállítására. Jelenlétem által oltalmat és védelmet adok azoknak, akik Bennem bíznak.
Mária Magdolna






A Szűzanya közbenjáró ereje

2018. 09. 09, Vasárnap (Kisboldogasszony ünnepe Máriabesnyőn)
Ezen a napon számos zarándoktestvér köszöntette a Szűzanyát énekkel, imával, virágokkal és egyéb kérésekkel. A szívemet mélyen megrendítette, hogy az emberek mennyire szeretik a Szűzanyát és mennyire hálásak az ő közbenjárásáért. Édesanyánk a Mennyország Királynőjeként örömkönnyek között fogadta az emberek imáit és kéréseit. Ő mindenkire egyénként odafigyelt és kedvesen hallgatta az embereket. Amikor magamban én is elsoroltam a kéréseimet, akkor hallottam édesanyám hangját, aki így szólt:
„És te mit ajánlasz fel nekem? Sokan kérnek tőlem, és amint imájuk meghallgatásra talált, akkor elfeledkeznek a hálaadásról vagy az ígéreteikről. Mindezek elmulasztása miatt számos kegyelemtől elesnek, amely a lelkük javát szolgálta volna.” Édesanyámnak azt feleltem: „Nekem nincs semmim, csak a szívemet tudom neked felajánlani.” A Szűzanya ekkor megmutatkozott előttem és nem szólt semmit. Viszont egy gyöngéd mosoly megjelent az arcán, ami engem boldogsággal töltött el.
Öröm volt látni ezen a kegyhelyeken, hogy milyen sokan álltak sorba a gyóntatószékek előtt. Várakozás közben láttam a Sátánt láncokkal a mellkasán és hallottam a dühöngését, mert amikor egy ember a gyónás által megtisztul, akkor azzal csorbul a gonosz hatalma a lélek fölött. Láttam, hogy a Sátán szétküldte angyalait az emberek között, hogy azt sugallják nekik, hogy ne gyónjanak. A Szűzanya azt mondta: „A Sátán retteg tőlem, mert tudja, hogy közbenjárásomnak nagy ereje van, melynek hatására sokan megtérnek. Miután az emberek megakarnak tisztulni a gyóntatószékben, Fiam elé vezetem őket, aki az üdvösség forrása. Ez jelenti a Sátán igazi bukását, mert így teljesedik be az ember valódi szabadulása.”
Édesanyám megmutatta a Mennyország kincstárát. Aki oda belép, az Isten végtelen nagy gazdagságával találkozik, amely legfőképpen az Ő szeretetét, bölcsességét és egyszerűségét jelenti. Ezek a kincsek meg sem közelítik a földi értékeket. Itt a pénznek nincs nyoma. Láthattam, hogy a kincstárnak van egy olyan része, amely az emberek összegyűjtött kincseit tárolta. Isten előtt semmi nem vész kárba pl. a felajánlott könnyek, imák, az áldozathozatal, a felajánlott szenvedés stb. Ezek fel lesznek mutatva a különítélet során, mint a szeretetből fakadó jócselekedetek. Ekkor megértettem, amit az Úr mondott az evangéliumban: „Ne gyűjtsetek magatoknak kincset a földön, ahol moly rágja és rozsda marja, s ahol betörnek és ellopják a tolvajok! A mennyben gyűjtsetek kincset, ahol nem rágja moly és nem marja rozsda, s ahol nem törnek be és nem lopják el a tolvajok! Ahol a kincsed, ott a szíved is.” (Mt 6, 19-21)
Mária Magdolna

Sargentini-jelentés

2018. 09. 12, Szerda
Jézus: „Gyermekeim, sokan elszomorodtatok azon, hogy az Európai Unió képviselői megszavazták a Sargentini-jelentést Magyarország ellen. Ez egy olyan szellemi harc, amely az emberek szeme láttára történik. Akik tisztán látnak a jelentés tartalmával kapcsolatban, azok számára nem kérdés, hogy mögötte a Sátán áll, aki arra használja a politikusok többségét, hogy az igazságot elhallgattassák a hazugságok és csalások áradataival. A szabadkőművesség legfőbb célja a kereszténység eltörlése. Ez a vallás az egyetlen akadály a bűn szabad gyakorlásának megvalósítása előtt. A hazátok ellen felszólaló politikusok már pályájuk kezdetén elköteleződtek a gonosznak a hatalom elnyerése érdekében, melyért a lelkük árával fizetnek. Ők nem tudják magukról, hogy az ördögök megszállták az értelmüket és a lelküket. Erről a fékezhetetlen gyűlöletük tesz tanúságot. Gyermekeim, sokatokban félelem keletkezett a jelentés elfogadása miatt. Talán megfeledkeztetek az Én ígéreteimről, melyet a Szent Korona előtti felajánlások során adtam nektek? Úgy gondoljátok, hogy a hazátokért végzett imaórák, virrasztások, szentmise felajánlások hiábavalóak voltak? Hát nem bíztok Bennem és édesanyámban? A magyar szentek szüntelen azért fohászkodnak a Szentháromság előtt a Mennyben, hogy oltalom alatt álljon a magyar nép, melynek egyetlen királynője az Én szeretett édesanyám. Én ezeket soha nem hagyom figyelmen kívül! Tervem még mindig változatlan a magyarokkal kapcsolatban. Jelenleg több ország tekintete Magyarország felé néz, mert általatok ezek a népek reményt kapnak. Egy olyan kormány kezébe helyeztem édesanyám népének jövőjét, amely az igazság oldalán harcol a nép javára. Ne féljetek, mert az igazság világossága előbb-utóbb legyőzi a hazugság sötétségét! Az Európai Unió diktatúrája hamarosan elbukik úgy, ahogyan a többi is az elmúlt évszázadok során. A nemzetek népei fogják megbuktatni ezt a diktatúrát, amely az emberek életét tönkre teszi. Én a kereszthalálom és feltámadásom által legyőztem a bűnt és a halált. Atyám igazsága végül legyőzte a hazugság atyját, az őskígyót. Gyermekeim, Viktor fiam nem szégyelli megvallani az Istenbe vetett hitét, ezért Én sem fogom őt megtagadni Atyám előtt, aki a Mennyben van. Fiam a bátor cselekedetéért meg fog kapni Tőlem minden kegyelmet és erőt, hogy szembe tudjon szállni az ellenségeivel. Eljött az ideje annak, hogy Magyarország tanúja legyen azon országok vereségének, akik valaha is megtörték a magyar nép hitét és életét. Ám helyes az a lépés, hogy nem tagadja meg a segítséget azoktól, akik kérik. Ez a cselekedet méltóvá teszi vezetőiteket az ősi királyok példájához. Országotok védelem alatt fog állni, ha kitartóan imádkoztok a hazáért és a magyar egyházért, amelynek fontos támaszt kell nyújtania a magyar nép hitének megerősítésében.”

Mária Magdolna


Istenfélelem

2018. 09. 15, Szombat
Jézus: „Gyermekeim, amikor az emberben eluralkodik a félelem, akkor hamar rossz útra lép. A hívő katolikusoknak tudnia kell, hogy Ádám és Éva nemcsak az engedetlenség miatt bukott el, hanem a bűnből fakadó szégyen és félelem miatt is. A bűn elkövetése után az őszinte bűnbánat helyett szégyenben érezték magukat. Atyám szeretetből felkereste őket és megkérdezte: Hol vagytok? Erre az első emberpár így válaszolt: Hallottuk lépteidet a kertben, s féltünk, mert meztelen vagyunk, tehát elrejtőztünk (Ter 3, 9-10). Gyermekeim, Atyám a feltett kérdésével lehetőséget adott Ádámnak és Évának, hogy bűnbánatot gyakoroljanak és bocsánatot kérjenek tőle. Ám ők már nem tudtak bízni Atyámban, mert a bűn eltorzította bennük a helyes istenképet. A Sátán tudja, hogy a félelem gyökerei minden emberben ott lapulnak. Bizony mondom nektek, hogy az embert a félelem könnyen a bűnre ösztönzi. Legtöbb hívő gyermekem fél az eljövendő eseményektől, amelyeknek a beteljesedése valóban elkerülhetetlen, mert ami a Szentírásban meg van írva, az előbb-utóbb valósággá válik. Föltettétek-e magatokban a kérdést, hogy a Jelenések könyvében leírt csapások és történések miért teljesednek be pontról pontra? Mindez a bűnök következményéből fakad. A próféták nem a jövőbe tekintenek, mint a jósok, hanem a bűnök következményeiből fakadó eseményeket látják előre. Gyermekeim, csak egy egészséges félelem létezik és ez nem más, mint az istenfélelem. Ez azt jelenti, hogy az ember elismeri, hogy a világmindenség fölött van egy Alkotó, egy Teremtő Isten három személyben és belátja, hogy a bűnökért vezekelni kell. Aki elakarja kerülni a kárhozatot, az törekszik megváltozni és Istennek kedves életet élni. Ez egy helyes önfélelemre épül. Az életformát szabadon ti választjátok meg, ezért a különítélet során nem Én ítéllek el benneteket, hanem ti magatokat. Azt akarom kicsinyeim, hogy jobban bízzatok Bennem és az Én irgalmamban. A tisztítótűzben szenvedő lelkek szüntelen hálásak a kegyelemért, hogy megismerhetik az Én szeretetemet és irgalmamat. Ezek a lelkek tudják, hogy a szenvedéssel járó vezeklés a javukat szolgálja. Ezt a földön élő emberek közül sokan nem értik meg. A szenvedés elviselése és elfogadása (felajánlás) érdemszerző cselekedetnek számít, amellyel saját és mások bűneiért engesztelhettek a földön, így megrövidül a túlvilágon való adósságaitok terhe. A Sátán a bűnt nem adja ingyen. Vannak, akik azt gondolják, hogy elég jó embernek lenni az életben és ezzel mindent elrendeznek. Ezek az emberek föl akarják menteni magukat a bűnök felelőssége alól. A Sátán elhiteti velük, hogy nem lesz semmilyen számonkérés a halál után. Nincs olyan ember, aki az önmagával való szembesülést elkerülhetné. Ha ez lenne, akkor az igazság és így Isten sem létezne. Gyermekeim, mindennap kérjétek a kegyelmet, hogy helyes istenfélelemben tudjatok élni és ne abban a félelemben, amely a bűnben gyökerezik.”
Mária Magdolna

Hivatás a lelkek mentése

2018. 09. 19, Szerda

Az Úr egy tiszta folyóhoz vezetett, ahol üdvözült papokat láttam. A papok a folyó partján álltak. Jézus lehajolt a folyó vízéhez és abban a pillanatban a halak sokasága közeledett a parthoz. A papok kezében aranyhálók voltak, amivel jelezték a küldetésük fő célját, melyet a földön beteljesítettek. Az édes Jézus azt mondta:

„Apostolaimnak azt mondtam, hogy emberek halászává teszem őket. Ezt a küldetést nemcsak a püspökökre és a papokra bíztam, hanem mindazokra is, akik Engem követnek. A lelkek megmentése része a megváltás művének. Azt akarom, hogy minden gyermekem tekintse hivatásnak a lelkekért való küzdelmet. Ezt a feladatot nemcsak imával és böjttel lehet véghez vinni, hanem személyes példával is. Sokan megfeledkeznek arról, hogy a hit cselekedetek nélkül halott. Tehát a szeretetgyakorlásához szükségesek a cselekedetek. Gyermekeim, nektek az egész életetekkel az evangéliumot kellene mások felé sugároznotok. Kevesen olvassátok a Szentírást, amelynek szavait a szívetekbe kellene zárnotok! Csak úgy válhattok valódi segítőtársaimmá, ha törekedtek az Én szememmel látni, hallani és cselekedni. Sose gondoljátok azt magatokról, hogy kevesbé vagytok bűnösek másoknál. Csak az tud igazán szeretni, akinek tiszta önismerete van, ami az alázat táptalaja. Törekedjetek úgy menteni a lelkeket, hogy arról másnak ne legyen tudomása. Az érdemszerzés nem dicsekvés tárgya.”
Mária Magdolna


Gyógyulás

2018. 09. 22, Szombat

Jézus: „Gyermekeim, sokan nem veszik észre, hogy a Sátán milyen ravasz módon elrejtőzik a különböző karizmák gyakorlása mögé. A karizmákat a különböző gyülekezetek is komolyan gyakorolják, melyek Egyházamtól elszakadtak és tévtanításokat hirdetnek. Apostolaim nem ezekre az ajándékokra tették a hangsúlyt, hanem a szeretetre, mely mögött Én állok. Nagyon kevés az a választottam, aki egy gyógyítás vagy szabadítás során meg tud maradni az alázatban. Legtöbben hamar elbízzák magukat, és így tévedésekbe esnek, amiket fel sem ismernek. Akik önmaguknak tulajdonítják a gyógyításokat, azok könnyedén a gőg bűnébe esnek. Szent Pál felismerte, hogy az Én erőm leginkább a szeretetben mutatkozik meg. A szeretet nem kérkedik a különböző adományokkal és nem vágyik arra, amelyre nem méltó. Amikor betegeket gyógyítottam, akkor Atyám kegyelme által megszüntek a betegségek. Akik valóban hittek Bennem, azoknál a betegség (meggyógyított) már soha többé nem mutatkozott meg. Én nemcsak a testet akartam gyógyítani, hanem elsősorban a lelket. A betegségek nagy része a bűnökből fakadnak, melyek a lelkek mélyén gyökereznek. A Sátán szeret látványosan csodát színlelni, amivel álnok módon megtéveszti az embereket. Gyermekeim, Atyám végtelenül egyszerű, aki a csodákat rejtett módon viszi véghez. Ha valódi gyógyulás történik egy beteg esetében, akkor nem mutatkoznak  rövid időn belül újabb betegségek. A tünetek gyarapodása mutatja, hogy a gyógyulás megtévesztő volt. Ne feledjétek, hogy az orvosok is eszközök az Én kezemben! Először mindig őket keressétek fel, hiszen a tehetséget Tőlem kapták ajándékba. Vannak, akik elakarják kerülni az orvosokat és ezért más megoldáshoz akarnak folyamodni. A Sátán ezeket az embereket könnyen csapdába csallja, mert nem bíznak Bennem. Bizony mondom nektek, hogy az igazi gyógyulások és szabadulások a szentségek ereje által következnek be, amelyekhez szükséges a hit és az őszinte bűnbánat. Gyermekeim, mindig imádkozzatok az orvosaitokért, akik megvizsgálnak titeket vagy műtenek benneteket. Az ima csodákra képes. Sok beteg azért csalódik az orvosokban, mert nem imádkoznak az orvosokért. Az orvosok között sokan nem hisznek Bennem, így a betegekben nem Engem látnak, hanem az embert. Vannak hívő gyermekeim, akik még betegségük alatt is evangelizálnak. Az orvosok is ugyanúgy szomjazzák az igazságot, mint mások. Soha nem tudhatjátok, hogy rajtatok keresztül kegyelmemmel kiket akarok megérinteni. Aki menekülni akar a szenvedés elől a könnyű megoldások lehetőségén keresztül, azok önmaguk elől menekülnek.”
Mária Magdolna

Ellenségszeretet

2018. 09. 26, Szerda

Láttam, hogy Jézus mennyit szenved a kereszten azokért az emberekért, akik haragban élnek és bosszút forralnak ellenségeik ellen. Az Úr legnagyobb fájdalma, hogy még a katolikusok között is sokan így viselkednek.

Jézus: „Gyermekeim, akik engednek a haragnak és a bosszúnak, azok egyenesen a kárhozat felé haladnak. Ezek az érzelmek kiölik az ember szívéből a valódi szeretetetet. Vannak katolikusok, akik azt mondják mások felé, hogy megbocsátottak lelki testvéreiknek, de a szívük mélyén arra törekednek, hogy ártsanak nekik. Ezzel a viselkedéssel a farizeusok képmutató magatartását követik. Akik ellenséget látnak a másik ember személyében, azok nem értették meg szeretetem lényegét. A megbocsátáshoz nem elegendőek a szavak. Cselekedetek kellenek! Aki azt várja, hogy a másik oda lépjen elé és bocsánatot kérjen ahelyett, hogy maga is élhetne a lehetőséggel, az ilyen lélekben nagy a gőg és a büszkeség. Aki valóban szeret, az nem fél kezdeményezni. A tökéletes kiengesztelődés egyedül az Én kegyelmem által lehetséges. Gyermekeim, ha valaki ellenetek cselekszik, akkor ti mindig a szeretet erejével védekezzetek. Hozzátok Elém gondjaitokat, Nekem bátran panaszkodhattok, hiszen Én örömmel meghallgatlak titeket! Számos templom ajtaja nyitva áll, ahol Én jelen vagyok az Eucharisztiában. Hiányolom a látogatásaitokat! Soha ne sajnáljátok Rám fordítani az időtöket! Aki Velem van, annak az idejét meghosszabítom. Kérjétek Tőlem a kegyelmet, hogy minden órátokon és perceteken áldás legyen. Az áldott időn keresztül másként szemlélhetitek a napjaitokat. Gyermekeim, a Sátán számára gyűlöletes, hogy Atyám általam kiengesztelte önmagával a világot, ezért szüntelen azon munkálkodik, hogy az emberek közötti kiengesztelődést ellehetetlenítse vagy nevetség tárgyává tegye. Ő a megtévesztés nagy mestere, aki a leggyengébbeket tudja fölhasználni célja megvalósítására. Aki a hitben erősnek gondolja magát, az a leggyengébb mind közül. A hitetek ajándékát sose használjátok fel önmagatok felmagasztalására, mert akkor hamar elbuktok. Gyermekeim, mindig tartsátok szem előtt az irgalmamat, melyet ellenségeim számára is kinyilvánítottam. A szeretet legmagasabb foka az ellenségszeretet és a másik ember életének a megmentése. Az ellenségszeretet a legnagyobb kihívás egy keresztény ember számára. Az Én szememben már az is hatalmas lépés a ti részetekről, ha nem ártotok ellenségeiteknek szavaitokkal és cselekedeitekkel. Inkább legyetek csendben és bízzatok az ima erejében.”
Mária Magdolna

2018. szeptember 25., kedd

Égi Édesanyánk üzenete 2018. szeptember 25-én Medjugorjéból

Medjugorje, 2018. szeptember 25.
Drága gyermekek! A természet is felétek nyújtja szeretetének jeleit, a nektek adott gyümölcsei által. És ti is bőséges ajándékot és gyümölcsöt kaptatok jövetelemmel. Gyermekeim, Isten tudja, mennyire válaszoltatok hívásomra. Én hívlak benneteket: Nincs késő, döntsetek a szentség és az Istennel való élet mellett, kegyelemben és békében! Isten meg fog áldani benneteket és százszorosat ad, ha Benne bíztok. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra.

2018. szeptember 24., hétfő

Új szakadék Moszkva és Konstantinápoly között

Az orosz ortodox egyház szent szinódusa úgy döntött szeptember 12-én, hogy a liturgia alatt többé nem fogják I. Bertalan konstantinápolyi pátriárka nevét említeni.

Felfüggesztették a további koncelebrációt a konstantinápolyi pátriárka hierarchiával, valamint bármilyen további részvételt olyan eseményen, amelyet Konstantinápoly valamely képviselője tart.

Az orosz metropolita Hilarion szerint ez azért történt, mert a konstantinápolyi pátriárka törvénytelenül megszállta a kánoni moszkvai pátriarchátus területét azzal, hogy két exarchát nevezett ki Kijevbe. A világon élő ortodox keresztények fele Oroszországban él.

https://gloria.tv/article/YrfMKQR3o42R1YqYLLFMVjVkf

2018. szeptember 22., szombat

Jézus második eljövetelének meghamisítását már a 60-as években is lehetségesnek tartották

Blue-Beam-Project
Pár évvel ezelőtt egészen sokszor bukkant fel itt az oldalon és az általam megosztott videókban a Blue Beam Projekt neve. Ennek lényege dióhéjban, hogy a NASA Jézus második eljövetelének bizonyos technológiák felhasználásával történő szimulálásával vezetné be az Antikrisztus uralmát. Mivel a projekt bevezetésére az arról eredetileg író újságíró, Serge Monast, konkrét évszámot is megjelölt, majd azt többször módosította, nem meglepő, hogy mára az elméletet leleplezni hivatott cikkek száma meghaladta az arról szóló összeesküvés elméletek számát.
Ami számomra újdonság, hogy Jézus eljövetelének szimulálását már a 60-as években is lehetségesnek tartották, olyannyira, hogy a CIA Fidel Castro hatalmának megdöntésére is be akarta vetni. Akkoriban persze az égre vetített hologram helyett, bizonyos pirotechnikai megoldások és hanghatások játszották volna a főszerepet, de a lényeg, hogy a vallásos kubaiakat „Jézus” szólította volna fel a Castro elleni lázadásra.
A kubai rakétaválság idején aztán a tervet, a benne rejlő számos kockázati tényező miatt elvetették.
Hasonló történeteket hallva először önkéntelenül elmosolyodom, nevetségesnek gondolva, hogy ilyen eszközökkel bárkit is megtéveszthetnének, de azután mindig eszembe jutnak Jézus szavai, Aki második eljövetelének jeleiről szólva konkrétan arra figyelmeztetett, hogy
„Ha valaki ezt mondja akkor nektek: íme, itt a Krisztus, vagy amott; ne higgyétek. Mert hamis Krisztusok és hamis próféták támadnak, és nagy jeleket és csodákat tesznek, annyira, hogy elhitessék, ha lehetne, a választottakat is.”
Nekem ez nagyon úgy hangzik, hogy valóban képesek lesznek sokakkal elhitetni, hogy Jézus tényleg másodszor is eljött, de azért a „választottakat”, vagyis a hívőket talán mégsem.
„Mert amiképpen a villámlás napkeletről támad és ellátszik egész napnyugatig, úgy lesz az ember Fiának eljövetele is.”
Jézust minden szem meglátja majdJelenések 1:7, az Övéi pedig nemcsak látni fogják, hanem az Oldala mellől szemlélhetik mindezt1. Thessalonika 4:17.
Ebből adódóan tehát, ha valamilyen általunk még nem ismert technológia segítségével egy napon a Jézus által felsorolt összes jelet képesek lennének szimulálni, ami által „elsötétedik a nap, a hold nem fénylik, a csillagok lehullanak az égről és még az egek erősségei is megrendülnek”Máté 24:29, a felismerés egy csepp erőfeszítésünkbe sem kerülne, hiszen, ha ilyesmit a Földről, amatőr vagy akár hivatásos csillagászként szemlélnénk, tudnánk, hogy nem egyebet, csupán földiek és földalattiak által rendezett előadást látunk.
Nem tudom, hogy valaha bevetnek-e ilyesmit az emberiség ellen, de inkább hajlok arra, hogy nem, hiszen elhitetni ennél sokkal egyszerűbb és olcsóbb eszközökkel is lehet. Hologram vagy pirotechnika helyett pedig hús vér emberek is megteszik. Így a felismerés is nehezebb egy kicsit, hiszen a jó hamisítvány a lehető legközelebb áll az eredetihez.
Aggodalomra persze így sincs okunk, mert, Aki örök életet adott nekünk, saját okosságunk ellenére se fogja hagyni, hogy bárki kiragadjon minket a kezéből, szóval, ha jól ismerjük Jézust, szerintem mégiscsak megállja a helyét a mosoly.
„És én örök életet adok nekik; és soha örökké el nem vesznek, és senki ki nem ragadja őket az én kezemből.” – János 10:28
http://idokjelei.hu/2018/09/jezus-masodik-eljovetelenek-meghamisitasat-mar-a-60-as-evekben-is-lehetsegesnek-tartottak/

Megállapodást kötött a szentszék a Kínai Népköztársasággal

Szeptember 22-én Pekingben megszületett a régóta lebegtetett megállapodás a szentszék és a Kínai Népköztársaság között. A megállapodást a szentszék részéről Msgr. Antoine Camilleri, az államközi kapcsolatok helyettes titkára, míg a kínai kormány részéről Vang Csao külügyminiszter-helyettes írta alá.
A szentszék közlése szerint a megállapodás egyelőre "átmeneti", amit bővíteni fognak, és időről időre felülvizsgálat alá kerül majd. A most aláírt diplomáciai szerződés a katolikus püspökök kinevezési folyamatát rendezi, ennek részleteit azonban egyelőre nem árulták el, az aláírt szöveget pedig nem hozták nyilvánosságra.
A szentszék annyit már most bejelentett, hogy a megállapodás részeként Ferenc pápa feloldotta valamennyi állampárti püspök kiközösítését, és elismerte őket az Egyház legitim püspökeinek.
Az Egyház új, immár legitim püspökei lettek: Joseph Guo Jincai (Rehe püspöke), Joseph Huang Bingzhang (Shantou püspöke), Paul Lei Shiyin (Jiading püspöke), Joseph Liu Xinhong (Wuhu püspöke), Joseph Ma Yinglin (Kunming metropolita érseke), Joseph Yue Fusheng (Harbin apostoli kormányzója), és Vincent Zhan Silu (Fujian püspöke). A püspökök közül többen a kínai népi kongresszusnak (vagyis az állami törvényhozásnak) is tagjai.
A hét püspököt eredetileg a kínai állampárt által irányított "hazafias" katolikus egyház nevezte ki, a szentszék azonban őket mostanáig nem ismerte el, az engedély nélküli felszentelésük miatt pedig az Egyházból kiközösítés alá estek. A hét püspök mellett Ferenc pápa egy nyolcadik "hazafias" püspököt, a 2017. január 4-én elhunyt Anthony Tu Shihua-t posztumusz rehabilitálta. A szentszék közlése szerint ő a halála előtt "kifejezte a vágyát a szentszékkel való megbékélésre".
A "hazafias" püspökök legitimálásához a szentszék két törvényes püspököt félreállásra kért: Peter Zhuang-ot, Shantou eddigi püspökét nyugdíjba vonulásra, Joseph Guo Xijint, Mindong püspökét pedig arra kérték, hogy a továbbiakban segédpüspökként szolgálja az egyházmegyéjét. Mindkét püspök a "földalatti" katolikus egyházban, vagyis Róma támogatásával, de a kínai állampárt üldöztetése mellett szolgálta az Egyházat. Guo püspököt a kínai hatóságok többször bebörtönözték és a nyilvános működéstől eltiltották, mert nem volt hajlandó a kényszerítésükre vállalni azt a segédpüspöki szolgálatot egy "hazafias" püspök alárendeltjeként, amire utóbb már a kiegyezést szorgalmazó szentszék is kérte őt.
Ahogy a szentszék államtitkára, Pietro Parolin bíboros közölte, "ez az első alkalom, hogy Kína összes püspöke egységben van Róma püspökével, Péter utódjával". A szentszék és a kínai kormány abban is megállapodott, hogy Peking mellett egy új egyházmegye (a chengdei egyházmegye) jöhet létre. A mintegy 40 000 négyzetkilométer területű új egyházmegye lakossága 3,7 millió fő, közöttük 25 000 katolikus, akiket eddig 12 plébánián hét pap látott el. Az új egyházmegyét Joseph Guo Jincai, az egyik most legitimált "hazafias" püspök vezeti majd.
Bár a megállapodás kimondottan erről szólt, az egyelőre nem derült ki, hogy a jövőben hogyan történik majd a katolikus püspökök kinevezése Kínában. Még a tárgyalási folyamat során publikált információk szerint a megüresedett püspöki székek betöltésére a kínai hatóságok javasolnak majd három személyt, Róma pedig közülük választhat egyet, akit püspökké szentelnek.
Pietro Parolin bíboros, a szentszéki államtitkár külön közleményben méltatta a megállapodást. Vele szemben "hihetetlen árulásnak" és "teljes önfeladásnak" nevezte azt a Kína első bíborosának számító Joseph Zen, Hongkong korábbi érseke és XVI. Benedek pápa kínai-vatikáni kapcsolatokért felelős egykori tanácsadója.
A 86 éves Zen bíboros szerint a pápa és a vatikáni hivatalnokok a megállapodással "kiszolgáltatják a nyájat a farkasoknak" Kínában. Szerinte a kiegyezés ketté fogja szakítani a "földalatti" katolikus egyházat Kínában: míg lesznek közülük, akik elfogadják, mások - akikre pedig ezért az eddigieknél súlyosabb üldözés vár - el fogják utasítani azt.
Zen bíboros egyenesen odáig ment, hogy a megállapodás megkötéséért felelős államtitkárt, Parolin bíborost lemondásra szólította fel. "Nem hiszem, hogy lenne hite. Ő csak egy jó diplomata, teljesen szekuláris, világi értelemben. Le kellene mondania." - nyilatkozta a bíboros a Reuters-nek. Zen egyébként folyamatosan bírálja Parolin bíborost, és már 2013-ban, az államtitkárrá kinevezésekor figyelmeztette rá Ferenc pápát, hogy Parolin "mérgezett elméjű", aki "a diplomáciában hisz, nem a mi hitünkben".

Zen bíboros a kínai-vatikáni egyezmény közléséről: A leleményesség mesterműve, avagy semmitmondás sok szóban

Rövid reflexiót közölt Joseph Zen bíboros, Hongkong korábbi érseke és XVI. Benedek pápa kínai-vatikáni kapcsolatokért felelős egykori tanácsadója arra a szentszéki közleményre, miszerint a szentszék és a Kínai Népköztársaság szombaton megállapodást írt alá a püspökök kinevezésének jövőbeli módjáról Kínában. Az alábbiakban a 86 éves bíboros írását közöljük, magyar nyelven.
***

A leleményesség mesterműve, avagy semmitmondás sok szóban


A Szentszék közleményét ennyiben összefoglalhatnánk: "A Szentszék egyezményt írt alá a Kínai Népköztársasággal a püspökök kinevezéséről."
Azt közölni, hogy az egyezmény ideiglenes, de anélkül, hogy megadnák, meddig hatályos, semmitmondást jelent.
Minden egyezményt ideiglenesnek lehet mondani, tekintve, hogy a két fél bármelyike kérheti valamilyen okból az egyezmény felülvizsgálatát vagy akár felmondását. Amíg azonban ez megtörténik, az egyezmény, legyen bár ideiglenes, érvényes egyezmény marad.
Az egyezmény a püspökök kinevezéséről szól. Ezt a Szentszék többször is elismételte. Ilyen hosszú és kemény munka után (nem beszélve az izgatott várakozásainkról) végülis mik az eredmények? Erről egyetlen szó sincs! (Talán titok?!)
És mi az az üzenet, amit a közlemény a kínai hívek felé közvetít? "Bízzatok bennünk! Fogadjátok el a kiegyezést!" (?)
Az egyezménnyel a kormány most azt mondhatja a katolikusoknak: "Engedelmeskedjetek nekünk! Megegyeztünk a pápával!" (?)
Bízzunk, fogadjuk el és engedelmeskedjünk anélkül, hogy tudnánk, mit fogadunk el, és minek engedelmeskedünk? Hogy Szent Ignác lelkisége szerint "tamquam cadaver" ["úgy, mint egy halott"] engedelmeskedjünk?
A "püspökök kinevezésébe" a hét [állampárti püspök] legitimálása is beletartozott? A földalatti püspököket újra kinevezik majd az állampárt jóváhagyásával, vagy meg kell elégedniük azzal, hogy őket majd az állampárt "emeritusz" püspököknek ismeri el?

https://katolikusvalasz.blog.hu/2018/09/24/zen_biboros_a_kinai-vatikani_egyezmeny_kozleserol_a_lelemenyesseg_mestermuve_avagy_semmitmondas_sok