2013. július 23., kedd

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek - 'The Warning'

Bízzatok Bennem, és Én meg fogom nyitni a szemeteket dicsőséges jövőtök Igazságára

2013. július 22. hétfő, 19:09
Drága szeretett leányom, szólítok minden fiatalt a világban, minden valláshoz és hitfelekezethez tartozót.
Én Jézus Krisztus vagyok, a világ Megváltója, és hamarosan megismertetem Magam veletek. Mihelyt ez megtörténik egy természetfölötti esemény közben, melyet világszerte ugyanabban az időben lehet majd megtapasztalni, tudni fogjátok az Igazságot.
Talán most nem fogadjátok el hívásomat. Lehet, hogy nem láttok Engem szívesen a mindennapi életetekben, de amikor majd érzitek Szeretetemet, nem lesz jelentősége semmi másnak számotokra. A Második Eljövetel ideje közel van. Ez az esemény – amikor eljövök, hogy az Új Paradicsom békéjét elhozzam, melyet meghirdettem – olyan örömmel fog elárasztani benneteket, melyet korábban sohasem tapasztaltatok. Olyan életet hozok nektek, mely túlszárnyalja álmaitokat – egy élet, amit ha csak megpillantotok, olyan lesz minden, mint amire vágyakoztok.
A Második Eljöveteltől nem kell félnetek, mivel ez a leghatalmasabb örömteli esemény lesz. Ez az Én Ígéretem. Sohasem szabad aggódnotok, vagy azt éreznetek, hogy vége az életnek – hogy meg lesz tagadva tőletek az az idő, mely magától értetődő a számotokra – mert az élet csak akkor fog igazán elkezdődni. Ez alkalommal nem lesz gyötrelem, fájdalom, harag, gyűlölet vagy megoszlás. Csak a szeretet fog gyarapodni, és vele együtt egy pompás élet, ahol nagy egységben, szeretetben és békében fogtok élni szeretteitekkel együtt.
Én most készítem fel a világot erre a nagy eseményre, mely meg volt jövendölve. Annak érdekében, hogy felkészítsem – úgy, hogy egy szempillantás alatt a világ jóra fog változni –, nektek Hozzám kell jönnötök. Ahhoz, hogy ezt az új életet a Paradicsomban megkapjátok, ahol tökéletes testben és lélekben lesztek, nektek kérnetek kell Engem, hogy tisztítsam meg a lelketeket. Ahhoz, hogy Én ezt megtegyem, kérnetek kell Engem, hogy bocsássam meg bűneiteket. Ez ilyen egyszerű. Én tudom, hogy ti bűnösök vagytok. Ti tudjátok, hogy bűnösök vagytok, de ez soha nem szabad, hogy Tőlem elválasszon benneteket.
Ha nyugtalanok vagytok, vagy féltek, akkor mondjátok el Nekem aggodalmaitokat, és Én csillapítani fogom fájdalmaitokat. Bízzatok Bennem, és Én meg fogom nyitni a szemeteket dicsőséges jövőtök Igazságára. Amikor a Föld megújul és a Második Eljövetel be van jelentve, Én várni fogok, hogy köszöntselek benneteket. Én mindig szeretni foglak benneteket, mert értetek adtam oda a Testemet, amikor megengedtem nekik, hogy Keresztre feszítsenek. Ha Én annyira szeretlek titeket, akkor semmi sem állhat az utatokba, hogy még ma hívjatok Engem.
Várom hívásotokat.
Jézusotok


Üdvösség Anyja: Az utolsó Fatimai titok nem lett feltárva, annyira rémisztő volt

2013. július 22. hétfő, 20:17
Gyermekem, annyira nehéz lesz felismerni a csalást, amellyel a világ szembesülni fog, hogy csak azok lesznek képesek az előttetek lévő megpróbáltatásokat elviselni, akik átadják magukat Istennek és minden bizalmukat Fiamba helyezik.
1917-ben próféciákat adtam a világnak, de az utolsó Fatimai titok nem lett feltárva, oly rémisztő volt az a Katolikus Egyházon belüliek számára.
Az utolsó Fatimai titok továbbra is ismeretlen maradt Isten gyermekei számára, bár 2012. január 26-án kinyilatkoztam egy részt belőle. Az Egyházon belül csak nagyon kevesen tudnak erről. Most napvilágra kell kerülnie a Fatimai titok következő részének, hogy figyelmeztetni tudjam az emberiséget azon beavatkozásom figyelmen kívül hagyásának következményeire, hogy így segítsek a lelkek megmentésében.
Az Egyház, Isten ellenségeinek köszönhetően már belsejében fertőzött. Ők – és ezek közül húszan vannak, akik belülről irányítanak – a legnagyobb csalást hozták létre. Ők megválasztottak egy nem Istentől származó embert, miközben a Szentatyát, akit Péter Koronája illet, gondosan eltávolították.
A részletek, melyeket feltártam, az az, hogy a végidőkben két ember fogja Péter Koronáját viselni. Az egyik szenvedni fog a hazugságok miatt, melyeket azért találtak ki, hogy lejárassák és szemmel láthatóan fogollyá tegyék őt. A másik, a megválasztott, pusztítást fog hozni, nemcsak a Katolikus Egyháznak, hanem minden egyháznak, amelyek tisztelik Atyámat, és akik elfogadják Fiam, Jézus Krisztus, a Világ Megváltójának Tanításait.
Az Egyháznak csak egy, Fiam által engedélyezett feje lehet a Földön, akinek Pápának kell maradnia egészen haláláig. Bárki más, aki azt állítja, hogy Péter Székében ül, egy szélhámos. Ennek a csalásnak egyetlen célja van, hogy a lelkeket Lucifer felé fordítsa és az ilyen lelkek számára – akik nem lesznek okosabbak -, csak nagyon kevés az idő, hogy megmentésre kerüljenek.
Gyermekek, nektek most csak egy figyelmeztetést kell figyelembe vennetek. Ne térjetek el Fiam Tanításától! Vonjatok kétségbe minden új tant, amelyet talán bemutatnak nektek, és amely tanokról azt állítják, hogy Fiam földi Egyházától származnak. Az Igazság egyszerű. Az sohasem változik. Fiam Öröksége nagyon világos. Ne engedjétek, hogy bárki is beködösítse ítélőképességeteket.
Hamarosan a Fatimai Próféciáknak értelmük lesz. Most minden megtörténik egy hitetlen világ előtt, de sajnos nagyon kevesen fogják azt megérteni, mielőtt már túl késő lenne. Imádkozzátok, imádkozzátok, imádkozzátok Szent Rózsafüzéremet, minden egyes nap amilyen gyakran csak lehetséges annak érdekében, hogy gyengítse a gonosz hatását, mely körülvesz benneteket.
Szeretett Édesanyátok,
Az Üdvösség Anyja

Egy katedrális segélykiáltása

Santiago de Compostela székesegyháza nemcsak az észak-spanyolországi Galícia, hanem Spanyolország, sőt az egész kereszténység jelképe.
A konzervatív spanyol ABC csak egy szerény felhívást tett közzé, de meglepetésre a liberális El Mundo hosszan foglalkozott a csaknem ezer éves történelmi műemlék állapotával.

A katedrális állaga miatt - amelyet még a XI. század végén kezdtek építeni - sürgős beavatkozásokra van szükség. A Katedrális Alapítvány röviden így foglalta össze a segélykiáltás lényegét: „a katedrális nélkül nincs Camino, a Camino nélkül pedig Galícia is elveszíti lényegét.” Daniel Lorenzo, az alapítvány igazgatója elmondta, hogy hiába van évente hárommillió látogató, aki átlagban fél eurócentet hagy a perselyekben, az éves karbantartási költség meghaladja a négymillió eurót is. Ezért nemcsak az állam, hanem a vállalkozói szféra és a civil lakosság segítségére is számít az alapítvány. A Mecenatúra Terv révén enyhíteni szeretnék az állandó hiányt, és kisebb programok létrehozásával szeretnének gyűjteni minél több új támogatót. Az idén esedékes felújítás már augusztusban elkezdődne és a jövő év elején fejeződne be, amelynek során először a homlokzatot és a két harangtornyot hoznák rendbe. Florencio Domínguez, az alapítvány főadminisztrátora elmondta, hogy honlapjukon - www.ayudaalacatedral.es - már nemcsak hazai, hanem külföldi vállalkozók is jelentkeztek. Szükség is van rájuk, mert összesen 30 millió euróba kerül a teljes felújítás költsége.
Magyar Kurír