Pénteken, a homofóbia és a transzfóbia elleni világnapon a tajvani parlament első ázsiai országként megszavazta az azonos neműek házasságát. A döntés két évvel azután született, hogy a tajvani alkotmánybíróság elismerte az azonos nemű párok jogát a házasságra.
A bíróság két vonatkozó alkotmányértelmezési kérelemre válaszul jelezte: a házasság polgári törvénykönyvben található akkori szabályozása sértette a melegek alkotmányos alapjogait. A polgári törvénykönyv egy férfi és egy nő közötti önkéntes jogi kötelékként írta le a házasságot.
Az alkotmánybíróság két évet adott a parlamentnek arra, hogy a jogszabályt összhangba hozza az alaptörvény szellemiségével. Jelezték, hogy ha a kormány május 24-ig nem rendezi a jogi helyzetet, akkor a melegházasság automatikusan legálissá válik Tajvanon.
Az ítélet óta viszont a konzervatív ellenzék népszavazást kezdeményezett, melyen a többség arra voksolt, hogy nem szabad megváltoztatni a házasság jelenlegi meghatározását, ami szűkítette a kormány mozgásterét. A parlamenti képviselők többsége által végül elfogadott szöveg úgy fogalmaz, hogy az azonos neműek „állandó és kizárólagos életközösségre” léphetnek, amelyet be kell jegyezni a házassági anyakönyvbe.
A melegek szempontjából úttörő szerepet vállaló törvényszéki szavazás komoly győzelmet jelent a LMBT-közösség (a meleg, a  leszbikus, a biszexuális és transznemű) jogait védő szervezetek számára, amelyek évek óta tevékenyek voltak, hogy azonos jogokat kapjanak a heteroszexuális párokkal. A parlament épületénél pénteken több száz ember gyűlt össze a szakadó esőben, hogy arra buzdítsák a képviselőket, hogy szavazzák meg, hogy a házasság intézményéből a törvény ne zárjon ki senkit.
(MTI)