(Amazóniai Szinódus , Eucharisztia)
RÓMA, 2019. március 5.
( LifeSiteNews) - Raymond Burke bíboros, és Athanasius Schneider püspök riasztónak tartja a Vatikánban elhangzott megdöbbentő javaslatot, mely lehetővé tenné az Eucharisztia megváltoztatását.
A kritikusok figyelmeztetnek, hogy egy ilyen lépés érvénytelenné tenné a szentséget, és ténylegesen „új vallást” hozna létre.
Francisco Taborda, jessiu-i teológus, múlt héten felvetette annak a lehetőségét, hogy az elkövetkező októberben megrendezésre kerülő Amazoniai Szinódus vegye fontolóra az Eucharisztia megváltoztatását, lehetővé téve egy yuca nevű dél-amerikai zöldség használatát a búza kenyér helyett.
Fr. Taborda azt nyilatkozta a „Crux” február 28-i számában, hogy az éghajlati problémák indokolják a változtatást. Az Amazonas vidékének esős évszakában ugyanis az intenzív páratartalom tönkreteszi a búza minőségét. Hozzátette, hogy „az Amazonasban kenyeret készítenek a Dél-Amerikában őshonos cserjéből, a yuca-ból”.
Taborda, a brazil Belo Horizonte-i jezsuita egyetem teológusprofesszora volt a Vatikánban február 25-27-én megtartott tanulmányi szeminárium előadója, az „Amazónia: új út az Egyház számára és egy integrált ökológia számára. ”
A kétnapos szeminárium főbb szereplői: Lorenzo Baldisseri olasz bíboros, a püspökök szinódusának főtitkára és Claudio Hummes brazil bíboros, a latin rítusban a házas papok fő támogatója. Szintén részt vettek a pán-Amazóniai püspökök konferenciáinak elnökei, és más „prelátusok, illetve szakértők” Amazóniából és más földrajzi régiókból.
Míg Fr. Taborda elismerte, hogy az Eucharisztia megváltoztatása „nagyon összetett kérdés”, azt mondta, hogy úgy véli, hogy a helyi püspököknek kellene dönteniük a kérdésben.
Yucarizmus: egy új vallás
A LifeSite számos kiemelkedő katolikus teológushoz és főpaphoz fordult, hogy megkérdezze tőle, hogy ez a változás elképzelhető – e, akik egyhangúlag és hevesen tiltakoztak.
„Teljesen helytelen lenne, ha az Amazoniai Szinódus megvitatná a Szent Eucharisztia megváltozását” - mondta Burke bíboros a LifeSite-nak.
„Ez teljesen lehetetlen, mert ellentétes az isteni törvénnyel, amit Jézus alapított” - válaszolta Athanasius Schneider püspök. „Ha az Eucharisztiát yucával ünnepeljük, akkor az egy új vallás bevezetését jelenti.”
Fr. John Saward, az Oxfordi Egyetem Blackfriars Hall vezető kutatója azt mondta, hogy a búza kenyér felcserélése a yucával ellentétes lenne a hagyománnyal, Aquinói Szent Tamás tanúságával és a Kánonnal.
Egy másik kiemelkedő teológus, aki az anonimitás feltételével beszélt, elmondta:
Ha a pápa ezt az engedélyt a „tanítás fejlesztése” alapján kívánja meglépni, ezáltal segítve és támogatva a heterodox teológusokat Rómában (vagy Brazíliában, vagy Németországban, vagy bárhol), akkor engedélyezi a változást. Ezzel a szentség lényege, amint azt az Úr Jézus Krisztus az utolsó vacsorán rendelte, elveszne; a „yuca” kenyérrel nem lenne se valódi jelenlét, sem áldozat. Egyszerűen lehetetlen.
Megkértük ezeket az illetékeseket, hogy részletesebben magyarázzák meg, hogy miért lehetetlen az ilyen változás megtörténte.
Burke bíboros elmagyarázta, hogy „a Római Egyház hite szerint a Szent Eucharisztia szentségének alapja a búzakenyér és a természetes szőlőbor ”.
„Ha bármilyen más anyagot használnak, a Szent Eucharisztia szentsége nem jöhet létre.” - mondta.
A bíboros megjegyezte, hogy „az egyház ősi szokását, amely szerint csak búza kenyeret lehet használni az eucharisztikus áldozat számára, megerősítette a Firenze Tanácsa (az Örményországgal, az Örményekkel, Exsultate Deo-val , November 22, 1439).
„A szentségek a Szentírás tanításán alapszanak” - magyarázta Burke bíboros. „A Szent Eucharisztia intézményének narratívája azt írja elő, hogy Krisztus az utolsó vacsorán vette a búza kenyeret, nem az árpa kenyeret vagy bármilyen egyéb kenyeret, és megváltoztatta annak anyagát úgy, hogy az lényegében az Ő Testévé változott át. A görög „artos”szó szinte mindig búza kenyeret jelent.
Athanasius Schneider püspök egyetértett azzal, hogy: „Az Úr Jézus Krisztus búza kenyeret és természetes szőlőbort vett, és az Egyház folyamatosan és ugyanabban az értelemben tanítja ezt immár több mint kétezer éve. Csak a búza kenyér változhat át az Eucharisztia szentségévé. Ez az Egyházi Tanítóhivatal egyetemes és tévedhetetlen tanítása.
kép.png