Próféták, mártírok, szentek

A szentté avatások kapcsán felmerül a kérdés: lehet-e valakit szentté avatni, van-e az embernek ezt joga eldönteni? Érdemes elgondolkodni azon: eldönthető-e ez egyáltalán, vagy a kialakult gyakorlatát mérvadónak lehet-e tekinteni? 

A hit legmagasabb fokán a próféták állnak. A prófétai bölcsesség a szent szövegek beható ismeretén alapszik, tartalmazza a szó szerinti értelmezés, logikai összefüggések, példázatok megértésének, és a misztikus tartalom fölfogásának képességét is. A szent szövegeket e négyféle módon lehet értelmezni és ismerni, az ezekben való elmélyülés foka határozza meg a szellemi tisztánlátás és a hit tisztaságának fokát is. Ez jól körülhatárolja, hogy egy prófétának erősen ragaszkodnia kell a kinyilatkoztatás által kapott szövegekhez, azokkal ellenében nem szólhat és nem is cselekedhet. Nem bírálhatja őket felül és nem egészítheti ki őket. A három kinyilatkoztatás szövege összefügg, ezért bármelyik ellen szólni leleplező erejű.

Egyben minden olyan teológiai értekezés, amelyik a három kinyilatkoztatás bármelyikéhez kapcsolódik, és a másik két kinyilatkoztatás bármelyikét bírálja, nyelvi ismeretek hiányában félremagyarázza, szintén elvetendő. Ezáltal gyakorlatilag a mai nagyobb világvallások és felekezetek teológiai értelmezéseinek 99%-a egyszerűen elvethető, - mert vagy a nyelvi ismeretek hiányoznak, vagy ugyan azok megvannak, de az értelmezés és az összefüggések meglátásának képessége hiányzik. Nagyon sok teológus ír úgy értekezést, hogy az alapvető nyelvi ismeretei nincsenek meg, és fordításokra, vagy más szerzők írásaira támaszkodik, és hibás következtetések tömegét írja le. A legtöbbször az eredeti szövegváltozatok elolvasása ezeknek a kiszűrésére elegendő, azonnal nyilvánvalóvá válik, hogy a szerző, vagy gondolkodó nem ismeri az eredeti szövegek lehetséges jelentéseit. A misztikus ismeretek tulajdonképpen a szövegek betűről betűre történő elemzését, lehetséges jelentések keresését jelenti, a régi nyelvek speciális tulajdonságainak figyelembevételével. Tehát semmi ködös nincs benne, nagyon is logikus. A misztika azért lett misztika, mert a legegyértelműbb és legegyszerűbb dolgokat az emberek többségének nincs türelme észrevenni, és nincs ideje vagy kedve foglalkozni vele. A legnagyobb misztikus összefüggések és igazságok olyannyira egyértelműek és egyszerűek, hogy éppen az a meglepő, hogy nem tud róluk mindenki. Mintha Isten keze eltakarná a méltatlanok elől, hogy megőrizze az igazak számára.

A leírtak alapján egyértelmű, hogy ma a legtöbb prófétának nevezett személy egyáltalán nem próféta. Látnak valamit, de nem tudják hogy mit, vagy a nem tiszta szellemi látás miatt meggyőződéssel állítanak valami olyan dolgot, ami meglehetősen távol van az igazságtól. Beszédes, amikor egy látomást többen látnak, és mindenki mást lát. Ez árulkodó arra vonatkozólag, hogy valójában senki nem látja pontosan a látomást magát, amit egyébként nem is szemmel kell látni. Maguk a csodák és csodatételek közvetlenül kapcsolódnak a prófétai bölcsességhez, amelynek a megszerzése a fent leírtak szerint egyáltalán nem egyszerű. Még annak sem, aki gyermekkora óta látja a mennyei világot, de nem tudja, mert nem is tudhatja, hogy pontosan mit lát, hiszen még nem tanult róla semmit. A prófétai bölcsesség azért jelent erőt, mert a teremtett világ az ige összefüggéseire, alapjaira és vázára épül, mint a látható épületek a rejtett alapra és szerkezetekre. Tehát nem a valóságból vett példák mutatják nekünk az ige összefüggéseit, hanem fordítva, az örökkévalóságtól létező igéből származik a látható anyagi világ - az összefüggés előbb volt, mint az, amik között az ember az összefüggéseket sejti. Az összefüggések hozzák létre és tartják fenn azt, amihez kapcsolódnak. Hiszen kezdetben volt az Ige, és nem a teremtett világ, és a világ az Ige által lett. Ez tehát felette van a térnek és az időnek, és ahogy az ember halad az Ige megismerésében, és az Ige kiteljesedik benne, úgy maga is Igeivé válik, és az idő és a teremtés felé emelkedik. Először szellemileg, de ismerve a kinyilatkoztatásokból hogy az elragadtatás az apostolok és próféták nagy részénél testileg is bekövetkezik, ezért állíthatjuk, hogy először szellemileg, majd fizikailag is. 

A csodatevés képessége tehát így kapcsolódik a hithez és a bibliai ismeretekhez. Ahol nincs hit, bibliai ismeret és a helyes értelmezés képessége, ott okkal kételkedhetünk, hogy nem a mennyei erők, hanem egyéb szellemi erők működtek. A jelenlegi szentté avatási folyamatban és az utóbbi pár száz évben elismert szentek esetében joggal kételkedhetünk abban, hogy a szentekhez kapcsolódóan csoda történt, hiszen nem csak a szentté nyilvánítás szellemi alapjai problémásak, de az eljárás és a csoda létrejöttének módja is. Ettől a gyakorlattól eltekintve az illető személy valóban lehetett kimagasló hitű, alázatos és szegényes életvitelű valaki, aki nem minősíthető prófétának. 

Érdemes néhány kirívó esetet megemlíteni, például Pio Atyáét, akinek a személyéhez több csodásnak tartott esemény kapcsolódik. Az ilyen embereket egyébként jó személyesen ismerni, ha lehetséges, mert életre szóló élménnyel lehetünk gazdagabbak. Ettől függetlenül a tanítások szellemisége a mérvadó. Ameddig azok a szeretetről és alázatról, illetve ezek megvalósításáról szólnak, nem is nagyon lehet hibát találni. A hibák az igei összefüggések ismeretében, illetve azok hiányában ütköznek ki, - de ezeket sem érdemes keresni, ha az adott személy helyesen és buzgón imádkozik, és minden tőle telhetőt megtesz, mert akkor nyilvánvalóan Isten vezetése alatt áll.

Szent Ferenc életében a szegénység egy igen komoly hitelesítő tényező. A mai világban a kereszténység jóval hitelesebb lenne, ha lennének szegénységi fogadalmat tett és az emberek közt az igét hirdető tagjai. Az apostolok élete is mérvadó: halászok és sátorkészítők, mindenféle kétkezi munkát végzők, akik ugyan nem koldultak, de munkájuk jövedelmét és minden evilági vagyonukat az Isten szolgálatába állították. Másképp nem is alakultak volna keresztény közösségek, és azok szellemi ereje nélkül Európa népeinek történelme is teljesen másképp alakult volna. Lehet, hogy nem is lennének Európa nemzetei.

A mártírok vagy (vér)tanúk azok, akik életüket adják a hit igazságaiért. Fontos, hogy a fent leírtaknak megfeleljenek szellemileg, mert akit nem a tiszta hitért, hanem valami másért hal meg, az elpocsékolja az életét. Nem az ember személyes meggyőződése számít, hanem azok a konkrét szempontok, amelyek alapján a hívő embert hitéről, az általa vallott és tanult dolgokról fel lehet ismerni. Viszont akiknek a hite tiszta és ezért halnak meg, semmilyen kritika nem érhet. 

A közelmúltban Szíriában kivégzett kórházi dolgozók esetében felmerülhet a kérdés, hogy milyen szerepet játszott életükben és utolsó perceikben a hit. Az őrjöngve tomboló, magukat muszlimnak valló kannibálokat elkövetett bűnük alól semmi sem mentesíti. Rájuk nézve a felvételek igen szégyenletesek, bizonyítják szellemiségük teljes hiányát. A felvételen hősiesen éppen a kivégzettek viselkednek, akiken nem látszanak a félelem jelei. Aki hittel hal meg, nem hal meg soha. A teljes igazságot csak Isten tudja, és tudtunkra fogja adni az utolsó napon. Ismerünk bizonyos szempontokat, de nem mindent. Mivel a világban a tévtanítások és a rossz példák jelentették mindig a legnagyobb veszélyt, ezért oda kell figyelnünk, hogy ne olyasmit tartsunk szentnek, ami nem az. Feltétel nélkül elfogadni csak a prófétákat szabad, de azokat kell is, hiszen aki nem fogadja el őket, az a saját lelke ellen vétkezik. 

Mindezek fényében a pápákat szentté avatni még mindig elhibázott és káros dolog volt. Úgy tesznek az emberek, mintha nem lenne nyilvánvaló az igazság. 

Tamási Attila

A zűrzavar még büntetésként sem származhat soha Istentől

Nyilván sokan voltak, akik egészen vasárnap reggelig abban reménykedtek, hogy az Úristen közbelép, és 2014. április 27-én nem történik meg az a borzalom, ami az egész egyházat, a szentek kultuszát, egyáltalán a katolikus hitet, vallást meggyalázta. És nyilván még náluk is többen voltak, akik azt várták, hogy ha Isten nem is akadályozza ezt meg, de legalább megbünteti az egyházat, Rómát, a világot a személye és a menyasszonya ellen elkövetett ilyen nagyfokú sértésért. Megint egyszer úgy vártak Isten közbeavatkozására, mint a zsidók 70-ben Jeruzsálem ostrománál. És ahogy akkor a zsidók, ők is hiába vártak …     [A mai időknek Jeruzsálem pusztulásával való kísérteties hasonlóságáról 2013. szeptember végén már írtam egy cikket, amire – idézés helyett – itt hívom fel a figyelmet: „Az egész emberiségre hatalmas fenyítés jön” (Fatimai titok) – „Non praevalebunt – a pokol kapui nem vesznek erőt rajta.” (Mt 16,18) – Nehogy úgy járjunk, mint a zsidók Jeruzsálem ostrománál]

A kérdés tehát az, hogy Isten tényleg elhagyja-e az övéit, valóban nem hallgatja meg könyörgésüket, még akkor sem, amikor nem saját magukért, hanem az Egyházért és Isten dicsőségének megőrzéséért imádkoznak?
     Nos, hogy Isten 70-ben miért nem hallgatta meg a zsidókat, annak okát egészen biztosan tudjuk, sőt, tudták már akkor is Jézus Krisztus követői, Isten választott népe, mely nem nemzetsége, faja szerint a kiválasztott nép, hanem hite, engedelmessége folytán. Ők pontosan emlékeztek arra, amit az Úr még a földön járva mondott nekik: „Amikor majd látjátok a szent helyen a Dániel próféta által megjövendölt gyalázatos pusztulást – aki olvassa, értse meg! – akkor, aki Júdeában van, fusson a hegyekbe.” (Mt 24,15)
     [Az utalás Dániel 9,27 és 12,11-re vonatkozik. Az utóbbi így hangzik: „Az időtől, mikor elvétetik a mindennapi áldozat, és pusztulásra fölállíttatik az utálatosság ezerkétszázkilencven nap telik el.” Az 1916-os Káldi-Biblia ehhez a vershez ezt a magyarázatot fűzi: „A mindennapi áldozat alatt valószínűleg a szentmiseáldozat értetik, melyet az Antikrisztus igyekezni fog megszüntetni; s bálvány utálatossága maga az Antikrisztus, aki istentiszteletet fog követelni.” – Dán 9,27 pedig így szól: „És a hét felén elfogy az eledel- és egyéb áldozat; és leszen a templomban a pusztaság utálatossága, s fogytig és végig megmarad a pusztulás.”]

Ellentétben a keresztényekkel, akik időben elhagyták Jeruzsálemet, az Ószövetség választott népe, a zsidók, akik 1) nem hittek Jézusban; 2) keresztre adták Öt, fel nem tudták fogni, hogy Isten nem menti meg őket, nem menti meg a templomát! Valójában Jeruzsálem pusztulása, a templom földig való rombolása meg kellett volna győzzön – és meg kellene győznie most – minden zsidót, hogy az ő templomuk már nem Isten temploma, az ő vallásuk már nem Isten vallása és az ő egyházuk már nem Isten Egyháza. Azt is mondhatnánk, hogy érthetetlen, hogy mindez nem győzte meg őket. Ahogy a nagypénteki liturgiában az Úr azt kérdezi tőlük, hogy mit kellett volna még tennie, amit nem tett meg értük, mi is kérdezhetnénk, hogy mit kellett volna még Istennek megtennie, amit nem tett meg elég világosan, hogy a zsidókat meggyőzze?

De ugyanez a kérdés vonatkozik korunk „választott népére” is. Mit kellene még tennie, milyen szörnyűség bekövetkezését kellene még megengednie Istennek, hogy a katolikusok végre rájöjjenek, hogy ami Rómában zajlik, az nem az Ő vallása, aki ott trónol (sőt, már akik ott trónolnak) nem az Ő papja?

Isten nem csak a túlvilágon büntet, hanem büntet már itt a földön is. A „reményteleneket” bűneik következményeként vaksággal, a „nem reményteleneket” (tehát, akik még megtérhetnek) inkább különböző szenvedések, nehézségek megtörténtének megengedésével. Egy valamivel azonban soha, senkit, se egyéneket, se csoportokat nem büntet Isten, nevezetesen zűrzavarral és nyugtalansággal. A szellemi összevisszaság, a zűrzavar, a zavarodottság a Sátán eszközei! És csakis az övéi!
     Nem csak azért nem származhat a zűrzavar Istentől, mert ez összeegyeztethetetlen a lényével, az igazsággal, hanem azért is, mert Ő mindenkit üdvözíteni akar, következésképpen a büntetésekkel is az a szándéka elsősorban, hogy megértsük és megtérjünk; ez viszont lehetetlen, ha összezavarodunk. Az is logikus, hogy Isten CSAK azért engedi meg a zűrzavart, hogy ezzel is segítsen nekünk megérteni, hogy kinek a keze van mindabban, ami korunkban a hivatalos egyházban történik.
     Mert ami ma Rómában, a hivatalos egyházban és az egész világon a leginkább jelen van, az éppen a szellemi zűrzavar! Amit egyedül a Sátán idézhet elő! És mivel az újegyház képviselői, köztük is leginkább a legfelső rangú képviselői azok, akik ma a legnagyobb zűrzavart okozzák, ők nem lehetnek Isten szolgái, csakis a Sátán eszközei!

Egy elkötelezett katolikus számára nagy lelki szenvedést jelent a katolicizmus válsága. Ezt a szenvedést pedig az értetlenség teszi leginkább elviselhetetlenné, ami fokozatosan még az Istenbe vetett bizalmat is aláássa. Ha viszont végre helyesen értelmezzük Isten jeleit, és ezáltal megértjük a történéseket, amik egyértelműen bizonyítják – valójában, ahogy telik az idő, annál világosabban –, hogy az új idők pápái nem igazi pápák, hogy a szentmisék nagy többségében nem történik meg az átváltoztatás, tehát Urunk Jézus Krisztus nincs jelen se a szentségben, se a templomokban – akkor a zűrzavar, az érthetetlenség helyét a bizonyosság, a nyugalom és az újra töretlenné váló bizalom foglalja el bennünk. Akkor értjük, hogy Isten miért nem lépett közbe 2014. április 27-én Rómában: pontosan ugyanabból az okból, mint amiért 70-ben Jeruzsálemben nem akadályozta meg az üressé, fölöslegessé vált jeruzsálemi templom elpusztítását: az a templom már nem az Övé, akik ott ténykednek, azok már nem az Ő hívei, nem az Ő egy, szent, katolikus, apostoli Egyházának tagjai.

http://www.katolikus-honlap.hu/1401/zurzavar.htm

Munkás Szent József ünnepe

Május elseje Jézus Krisztus nevelőapjának, Szent Józsefnek az ünnepe a katolikus hagyomány szerint. A munka ünnepe tehát ennek egy elvilágiasított, szekularizált, materialista, keményebb szóval élve istentelen változata. A régi időkben a hívő munkásemberek vonultak fel ezen a napon, ünnepelve és egyházi énekeket énekelve. A liberális szellemiség ezt a lángot, ezt a szellemi világosságot és egyszerű tisztánlátást akarta kioltani, hogy az ünnep helyett csak az evés és az ivás, vagyis a nagy közös dorbézolás legyen a mérvadó. A nemzet és a munkásosztály felszabadulásának egyik fontos része lesz az, hogyha a munkásemberek hitben és igazságban tudnak majd ismét Isten felé fordulni.

Szent Józsefről megemlíti az evangélium, hogy látomásai voltak - angyalok jelentek meg neki, és Isten üzenetét közvetítették a számára. Az evangélium és az evangéliumi történetek hitelességét nem lehet kétségbe vonni. Ezeknek a látomásoknak a történetekben igen komoly üzenete van. József látomásai egyértelművé teszik, hogy őt magát is (mint Krisztus anyját, Máriát) a próféták közé kell számítanunk, mert másképp nem láthatná vagy nem érthetné az angyalok üzenetét. Tehát ha a prófétákra általában jellemző dolgokra gondolunk, akkor Avilai Nagy Szent Teréz megállapításait is komolyan kell vennünk, miszerint egészen fiatalon könyv nélkül tudta idézni a zsoltárokat és más ószövetségi könyveket.

Szent József

József tehát annak ellenére, hogy megélhetését tekintve egyszerű munkás, korának egyik legműveltebb embere volt. Emiatt nem csak a fizikai de a szellemi munkások számára is példaértékű életet élt.

Érdemes végiggondolnunk azt is - ha csak az evangélium elejét olvassuk el, József és Mária történetét -, hogy ha önmagukban a próféták (férfiként vagy nőként) egyedül is nagy hatással voltak a történelemre, milyen nagy hatású és kivételes a történelemben két próféta, két igaz és hitben teljes életet élő személy, egy férfi és egy nő házassága. Az is ismeretes, hogy a prófétáknak vagy a hívőknek mennyi nehézségük vagy bajuk származott a hitetlen vagy gyenge hitű házastársuk miatt. Ezért a házasságban élő mindkét félnek törekednie kell Isten minnél alaposabb megismerésére, a hitnek a növelésére. A felelősség és a lehetőség is óriási.

Tamási Attila