"Lehet, hogy sokan, akik az evangéliumot nem értik, a szeretetet másképp értelmezik. Ők olyan szeretetet gondolnak, mely magát elveszti, mikor mások önzésének, tolakodásának és szertelenségeinek prédájává lesz. Ők olyan szeretetet gondolnak, mely Magyarország koldus népét jászolhoz köti, ott szegényes abrakon tartja, s azután robotmunkára befogja. Ők a szeretetet cukrosnak, az evangéliumot málnaszörpnek gondolják. Igaz: az evangélium szeretet és béke. De olyan szeretet, mely tűzet hozott a földre és a tűz mellé kardot s korbácsot a petyhüdt, blazírt erkölcstelenség, árulás ellen. Tűzet a bűn bozótjaira a nemzet lelkét megmászó patkány-egzisztenciák s üzelmeik ellen.“
A próféták mindannyian az Ige megismerését, tanulmányozását tartották az első és legfontosabb feladatnak. Ennek egy igen egyszerű oka van: mert amíg a hitében gyenge, vagy a hitet épp csak tanulni kezdő ember csak néhány nevet ismer, és azokat foglalja imákba, addig a tanultabb ismeri azokat az összefüggéseket, amelyek a neveknek valódi jelentést adnak, többet elmondanak az egyébként egyszerű emberi nevekről. Az Isten neve tehát maga a tanítás, amiből Isten megismerhető, hiszen Istennek nem olyan neve van, mint az embereknek, hanem bölcsességgel teli és éltető.
Jézus Krisztus születéséről is és haláláról is igen röviden beszélnek az evangéliumok, viszont sokkal nagyobb terjedelműek a tanításokról, példázatokról szóló részek. Ez azért van, mert a történet, a példázatok, a születés és a halál közötti események sokasága magyarázza meg, hogy ki is volt az, aki megszületett majd meghalt. Az, amit valaki megél és létrehoz, sokkal többet ad a világnak, mint a születése vagy halála. Krisztus halála attól olyan jelentőségű, hogy Krisztus végig bűntelenül és engedelmesen szolgálta Istent, és szolgált minden embert, hihetetlen erejű jeleket és csodákat tett, tanított, vagyis mindenféle módon segítette az embert, és egy zsidó mégis elárulta, a többi zsidó pedig halálra ítélte és kivégezte. Aki csak Krisztus születésének, halálának és feltámadásának tényét ismeri a nevén kívül, az nem érezheti át a megváltás igazi súlyát és nem értheti meg a misztériumát sem.
Az Igéhez tehát, Krisztus megismeréséhez az evangélium ismeretén keresztül visz az út, az evangélium rejti és magyarázza Krisztus nevét, azaz hogy ki is volt Krisztus. Aki tehát az evangéliumot, igazságot, a hit általi megigazulást szereti, el kell mélyednie az evangéliumban, és életében is azt kell megélnie. Az igazság megélése tesz minket részesévé Isten kegyelmének, így válik valóra életünkben a megismert és megértett evangélium.
Az evangélium a leghatékonyabb fegyver a sötétség és a bűn ellen. Ugyan kizárólag szellemi erőkről és ezek használatáról szól, mégis a legsátánibb rendszer, azaz a zsidó-cionista rendszer megsemmisítésének stratégiai haditerve. A sátáni rendszer természete ugyanis nem csak egyszerűen a fegyverekben, hanem a gonoszság és hazugság minden fajtájában jelen van, vagyis az a természet és jelleg, ami minden élet elpusztítását hozza el, szándékosan vagy szándékán kívül. Teljesen természetes, hogy a bűnösnek bűnhődnie kell, ezt csak a liberális zsidó világrend utasítja el, ők a bűnösök (gyilkosok, buzik, mindenféle aberráltak) jogaiért hajlandóak harcolni, számukra az ártatlan áldozatok a bűnösök (szegények, árvák, elesettek, gyengék, szelídek, igazságszeretők, irgalmasok). Teljesen természetes, hogy ebben a világban is helyre kell állítani a jogosságot, és elősegíteni az Igazság megismerését. Péter is fegyvert ragadott Krisztusért, és a római katonák is megtértek, miután látták a rettenetes változást, ami Krisztus halálával végigsöpör a teremtésen.
Valamit tehát alaposan félreértenek azok a keresztény emberek, akik a szeretetet nem tudják összeegyeztetni a háborúval és a katonasággal. Egyrészt a békeszerető, mindent eltűrő, de hitében erős ember bármikor mártír lehet, mint tanúbizonysága a hitnek és az Igazságnak, azaz Krisztusnak. Ez a legmagasabb rendű győzelem, a szellem diadala, a szabadság legmagasabb foka. Az ördög és a démonok rettegnek a mártíroktól.
Amilyen bizonyos, hogy a szellem nem válhatik testté, a tűz jéggé, a vér vízzé: épp oly bizonyos hogy a szellem impulzusaitól megrendül a kialakult egyensúly s a léha béke, tűzétől felforr a vér. Ez a szellem elriasztja a tűrhetetlen békét, bünteti a gyávát, megbosszulja az árulást, nem békül ki az olyan jó emberekkel, kik szeretnek úszni, de vízbe nem mennek, kik szeretnek harcolni, de fegyvert nem fognak, s minden harcnak említésénél idegesek lesznek. Az újjászületett embert a Lélek nem helyezi a paradicsomba, hanem a porondra. Kegyelmeit tetézi azzal, hogy munkát ad neki, melyet el kell végeznie, s ellenséget, melyeket le kell győznie. Ha nincs ellenség, nem fejlik az ember. Így volt ez régen, mikor az első Egyházat emelte ki a Szentlélek a keresztvízből, azaz, hogy inkább a kereszttűzből s a csecsemő mellé nevelőül az üldözőt állította: a gyermek így hamar fejlett, harc és szenvedés nevelte naggyá.
Ennyire szereti a Lélek a munkát és a harcot, ellenségeket támaszt kegyelemből, megesik a szíve a rothadt vizeken és felhőszakadást zúdít rájuk, utálja a temetők békéjét a keresztény élet mezején s életet teremt még erőszak árán is.
Prohászka összes (25) 1902 |
Más részről a katonaság önfeláldozást jelent, azaz azt, hogy a katona az életét is áldozza azért, hogy a bűnt megfékezze, és helyreállítson egy felborult jogrendet, véget vessen az erőszaknak. Nincs nagyobb szeretet annál, ha valaki életét adja embertársaiért, Istenért. Azt, hogy milyen helyzetben melyik sorsot kell választanunk, azt az adott helyzet és annak szereplői döntik el.
Az Ige tanulmányozása nélkül elképzelhetetlen, hogy valaki hitében erősödjön, és kérdéses helyzetekben jól döntsön. Márpedig a sátáni hazugságokkal teli világban szinte csak a kísértéssel teli kérdéses helyzetek az ismertek. Ha valaki nem erős a hitében és a szeretetben, akkor a liberalizmus, amit Prohászka is részletez, legyőzi, és el sem jut az igazi harcig. A mai emberek többségének ez a sorsa: rabszolgamunka, szegényes abrak és cukrosnak gondolt szeretet. Egyeseknek pedig a dúskálás a mocsokban, és gazdagság a bűnnel és a bűn által. Ez nem mindig az egyén, inkább a bűnös társadalom és a bűnös rendszer vétkeinek összessége, annak hatása. Ezért nem látják a közelgő ítéletet sem, és nem tudják felismerni a hitgyülis tévtanításokat vagy az álhungarizmust sem.
Tamási Attila
