Újabb bibliai szövegű Holt-tengeri tekercseket azonosítottak

A qumráni barlangokban talált Holt-tengeri tekercsek rendszerezésekor kilenc újabb, eddig ismeretlen tekercset találtak bibliai szövegekkel izraeli régészek. A hírt egy luganói nemzetközi konferencián jelentették be – tájékoztat az MTI.

A Holt-tenger nyugati partján, a Jerikótól mintegy 15 kilométerre délre fekvő qumráni barlangokban találtak rá 1946 és 1956 között a Kr.e. III–I. századból származó Holt-tengeri tekercsekre, amelyek között találhatók az ismert legkorábbi bibliai kéziratok. A héber, illetve keresztény bibliai kánonba bekerült szövegek mellett a tekercsek apokrif írásokat is tartalmaznak; megtalálhatók közöttük a tekercsekkel összefüggésbe hozott zsidó közösség – hagyományos értelmezés szerint az esszénusok – belső szabályzatai és hiedelmei is. Az eredeti kéziratokat az Izrael Múzeumban őrzik.

Yonatan Adler, az izraeli Ariel Egyetem szakembere az 1950-es évek ásatási anyagain dolgozva talált rá három érintetlen tfilinre (imaszíjra) a rajtuk lévő bőrdobozokkal. Az imaszíjat évezredek óta viselik a vallásukat gyakorló zsidók, a dobozok bibliai szövegeket tartalmazó kézzel írt tekercseket rejtenek.

A tfilineket 1952-ben a 4. és az 5. kumráni barlangban találta Roland Vaux régész. Most a Holt-tengeri tekercsek megőrzésén dolgozó izraeli műemlékvédelmi hatóság laboratóriumában vizsgálta meg Adler az eddig ismeretlen tekercseket, és felfedezte, hogy bibliai szövegeket rejtenek. „Nem mindennap adódik lehetőség arra, hogy az ember új kéziratokat fedezzen fel” – hangsúlyozta a szakember, bemutatva új régészeti felfedezését a Qumránról és a Holt-tengeri térségről Luganóban rendezett nemzetközi konferencián.

A tekercsek szövegeit még nem elemezték teljes mértékben, és egyelőre nem tudni, hogy miről szólnak. 

Magyar Kurír

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek - 'The Warning'

A téves helyesnek fog tűnni, és a helyes pedig tévesnek

2014. március 6. csütörtök, 13:45

Drága szeretett leányom, amikor az emberek arra próbálnak másokat bátorítani, hogy vétkezzenek, akkor azt különböző módon teszik, hogy ne legyen feltűnő.

A bűnre való kísértés csábító, és az áldozatnak mindig nehézére fog esni, hogy megszabaduljon attól. A lopás esetében a bűnös a fődíjhoz fog vonzódni, ami az övé lesz, ha vállalja a lopást. A tettlegesség és a másoknak okozott testi sérülés elkövetése esetében, az ’áldozatot’ a gyűlölet által veszik rá, amit úgy mutatnak be neki, mintha az jó dolog lenne. Őt arról fogják meggyőzni, hogy egyszerűen csak egy büntetés végrehajtásában vesz részt, amire az igazság nevében van szükség. Más esetekben az áldozatot a bűn elkövetésébe fogják belerántani, és semmi rosszat sem fog abban látni, mert annak a varázsa nagyon vonzó lesz.

A bűnt és a kísértést, hogy abban részt vegyenek, minden esetben, mint ártalmatlan, jó dolognak fogják bemutatni, és sok esetben azt jogosnak fogják érezni. A téves helyesnek fog tűnni, és a helyes pedig tévesnek. Minden dolog, amiben a Sátán részt vesz, fonákul lesz, különösen akkor, amikor ő, az embert kísértvén, minden elképzelhető okot felhasznál arra, hogy fordítson hátat Istennek. Bárhol, ahol a Sátán van jelen, ott zűrzavar lesz. Semmi sem lesz úgy, ahogy annak lennie kellene. Semmi jó sem származhat az ő fertőzéséből. Az emberek, akik részt vesznek az ő mesterkedéseiben – a bűn elkövetése alatt, vagy utána –, egy mélyen nyugtalanító lelkiismereti érzés miatt szenvednek. Itt a legfontosabb tanulság az, hogy el kell kerülnötök az olyan helyzeteket, ahol kísértésnek vagytok kitéve. Ahhoz, hogy ezt megtehessétek, imádkoznotok kell az erőért, hogy továbbra is a Kegyelem állapotában maradhassatok.

Senki se higgye, hogy elegendő akaratereje van ahhoz, hogy ellen tudjon állni a gonosz által ráhelyezett nyomásnak. Ha ezt így hiszitek, akkor hirtelen és váratlanul fogtok elesni. Nektek a nap minden percében ébernek kell maradnotok, mert sohasem tudjátok azt, hogy a gonosz éppen mikor munkálkodik. Ő nagyon ravasz és óvatos. Sokaknak nincs fogalma arról, hogy a Sátán hogyan munkálkodik, de egy dolog azonban világos: ő semmi mást nem fog hozni nektek, mint nyomorúságot és bánatot.

Imádkoznotok kell tehát mindennap az imát Szent Mihályhoz.

Szent Mihály arkangyal,
védelmezz minket a küzdelemben;
a Sátán gonosz kísértései ellen légy oltalmunk!
Esedezve kérjük: "Parancsoljon neki az Isten!"
Te pedig, mennyei seregek vezére,
a Sátánt és a többi gonosz szellemet,
akik a lelkek vesztére körüljárnak a világban,
Isten erejével taszítsd vissza a kárhozat helyére! Ámen.

A Sátán és minden démon, akik bekóborolják a Földet, keményen munkálkodnak azon, hogy elvigyenek benneteket Tőlem ebben az időben – sokkal, inkább, mint bármikor, amióta a Földön jártam. Nektek rajtam kell tartanotok a szemeteket, és hallgatnotok kell Rám, hogy továbbra is megvédhesselek benneteket.

Jézusotok

Ferenc a tettesekből áldozatokat, a papokból jótékonysági tisztviselőket kreál?

2014. március 6-án Ferenc pápa [?] hosszabb beszédet mondott a római egyházmegye papjai előtt, akiket a nagyböjt kezdetén VI. Pál kihallgatási termébe hívott össze. A beszéd témája annak megvitatása volt, hogy milyennek kell lennie egy papnak, hogy „jó pásztor” legyen. Ferenc beszédéről egy laikus katolikus írta meg gondolatait.

A bűnös mint sebesült?

Írta: Martha Weinzl

A beszéd, ahogy ez Ferenc pápára [?] jellemző, három pontba volt felosztva: „Az egész egyházban az irgalmasság ideje jött le”; „Mit jelent a papok számára az irgalmasság?”; „Az irgalmasság nem jelent se túlzott engedékenységet, se merevséget”.

Elsőnek próbáljuk meg a szöveget empirikusan analizálni. Ferenc pápa [?] beszédében összesen 27-szer fordul elő az irgalmasság szó, 12-szer a szív, 10-szer a sebek, 6-szor a test szavak, és 5-ször a megbékélés szentsége, illetve a gyóntatóatya kifejezés. 3-szor használja a sajnálat, a gyónni és a gyónás szavakat, és csak egyetlen egyszer a bűn, bűnös, kiengesztelni és feloldozni kifejezéseket. A vétek, a gyóntatószék nem fordul elő egyszer sem, csakúgy, ahogy a megváltás, a Megváltó, a Megmentő, az Üdvözítő, az üdv, a lelki üdv vagy a feloldozás kifejezés sem.

Mit fejez ki számunkra ez a statisztika? Ferenc pápa [?] a gyónásról és a pap, mint gyóntatóatya szerepéről szándékozott beszélni.
     A gyónás feltételei, gondolhatnánk, a bűn és a bűnös, aki a bűnt vagy bűnöket elkövette. Mi ugyan mindannyian bűnösök vagyunk, de ebbe nem nyugodhatunk bele, hanem állandóan igyekeznünk kell óvakodni a bűntől. Ez egy életen keresztül önmagunk ellen folytatott harcot jelent a számunkra, amihez azonban az Egyház értékes segédeszközöket bocsát rendelkezésünkre. Először az oktatást, mely döntően hozzájárul a lelkiismeretvizsgálathoz. Utána a legfontosabbat, a szentségi kegyelmi eszközöket, különösen a Jézus Krisztus alapította gyónás szentségét. Hiszen végülis lelkünk örök üdvéről van szó, arról, hogy Isten igazságossága és irgalmassága előtt helyt fogunk-e állni vagy sem.

Mindazonáltal a pápai [?] beszédben a bűn és bűnös kifejezések mindössze egyetlen egyszer fordulnak elő. A bűnt sem a gyónóval kapcsolatban, hanem akkor használja, amikor a túl lanyha papokat bírálja, akik a bűnt „minimálják”, tehát elbagatellizálják. Ez fontos kijelentés.
     A bűnös, jobban mondva, hogy pontosak legyünk, a „bűnösök” szót egyetlen egyszer mondja ki minden magyarázat nélkül együtt a „betegekkel” szóval, „akikkel senki sem törődik”. A bűnösök és a betegek a pápa [?] beszédében ugyanabban a mondatban, mint „kizártak” jönnek elő. „Különösen” irántuk kell a papnak „gyengédségét” éreznie.

A pápai [?] fejtegetéséket eddig legalább valamelyest követni lehet, ha valaki a hiányzó részeket hozzágondolja a hallottakhoz. De akkor is feltűnik, milyen homályban maradnak a bűn és a bűnös státuszának a dimenziói, holott a témára tekintettel ezeknek kellene a középpontban állniuk.
     A pápánál [?] a bűnös beteg lesz, de nem olyan, akinek lelki vagy szellemi betegsége van. Ez felkelti a gyanút, hogy a pápa [?] a papot – kicsit kiélezve – nem gyóntatóatyának tekinti, hanem betegápolónak vagy jótékonysági-munkásnak.
     A pápa [?] valóban nem beszél bűnről vagy bűnösökről, hanem sebekről és betegekről. A sebek azonban nem bűnök. A pápa [?] minden bizonnyal megsebzettekre gondol, olyan emberekre, akik megsebesültek. A bűn valóban – lelki – seb, de a bűnös saját bűne által maga sebének okozója, és nem mástól megsebzett. Hogy a bűnös megsebesítő is lehet és a megsebzett egyben bűnös is, az már egy másik kérdés, amire azonban a pápa [?] egyáltalán nem tér ki.

Ferenc pápa [?] beszédében a gyóntató szerepében papjainak csak a sebesülteket köti a szívükre. Holott a gyóntatóatyának a bűnösökkel kell törődnie. El kell ítélnie a bűnt – ez azonban olyan téma, amit a pápa [?] messziről elkerül – és a bűnöst visszafordulásra kell rávennie. A papnak a megbánásra kész embert, aki megbánta, amit tett – ezt Ferenc pápa [?] is mondja – kell az Istennel megbékélő útján elkísérnie, hogy ne essen el újra. Ehhez azonban hozzátartozik a gyónóra kiszabott elégtétel és az intés is. Ezek azonban azok az aspektusok, amik a beszédben egyetlen egyszer sem hangzanak el.

Ferenc pápánál [?] a bűnös nem a megsebző, hanem nyilvánvalóan a megsebzett szinonimája. Ezt meg kéne magyarázni, ha nem feltételezhető, hogy különben a legfontosabb dolgok a fejükre állítódnak. Mert így a tettes és az áldozat egymással felcserélhetők lesznek. Normálisan a bűnös a tettes, a sérült az áldozat. A papnak – Ferenc pápa [?] szerint – a sebesültekkel kell törődnie, vagyis az áldozatokkal, akik azonban – ha a pápai [?] fejtegetéseket hűen követjük – valójában tettesek, hiszen különben mihez kellene a gyóntatóatya? A bűnös ezek szerint a pápa [?] új dialektikájában tettesből sebesült áldozattá válik. De kinek vagy minek az áldozatává: A saját bűne áldozatává? A gonosz áldozatává? Az ördög, az örök kísértő és csábító áldozatává? – Ezt a pápa [?] nem magyarázza meg!

Ehelyett az egyházról, mint „tábori kórházról” beszél, és ezzel azt a benyomást közvetíti, mintha a mostani időkben egészen különleges módon állna fenn annak „szükségessége, hogy sebeket, sok sebet gyógyítsanak! Sok sebet!” Ez azonban azt jelentené, hogy a papoknak elsősorban azokkal kell törődniük, akik a bűn által megsérültek, de pontosan ez nem derül ki a további fejtegetésekből. De miért kellene korunkban több „sebet” meggyógyítani, mint a korábbi időkben, olyannyira, hogy az egyháznak egy új szerepet is el kell vállalnia, nevezetesen a tábori kórház szerepét?

A pápának [?] valóban igaza lehet. Még soha nem élt annyi ember a földön, mint ma, ezért a bűnösök száma már csak számtanilag is nagyobb, mint bármikor korábban. De mivel a pápa [?] a bűnt nem nevezi meg és valójában soha nem beszél a bűnösökről, kijelentései homályosak maradnak, és számos kérdést vetnek fel, melyek azonban megválaszolatlanok maradnak. Mert a sebesülések okaihoz, melyek miatt szükség van a gyóntatóra, tehát a bűnhöz – vélné az ember –, Ferenc pápa [?] mindössze ennyit mond: „Sok ember van megsebesülve, anyagi problémák miatt, a botrányok miatt, az egyházban elkövetett botrányok miatt is .. emberek, akik a világ illúziói miatt sebesültek meg…”
     Az ember hitetlenül dörzsöli a szemét: „anyagi problémák”, „botrányok”, „az egyházban is”, „a világ illúziói”? Mi ez? Ezek lennének a bűn dimenziói, amitől óvakodnunk kell? Szociális igazságtalanság miatti sebesülések? Talán mégis a marxistáknak lesz végül igazuk, akik azt állítják, hogy a bűnözők csak azért ülnek a börtöneinkben, mert strukturális szociális igazságtalanságok áldozatai? Szociológiai és pszichológiai meggondolások? Erre szolgál a gyóntatóatya, a gyónás, az Istennel való kibékélés szentsége? A gyóntatóatya átminősítése élettanácsadóvá? Pszichológussá? Baráttá? Ez nem más, mint a bűnnek az emberek gondjaival és problémáival való összetévesztése! És ezért jogos a kérdés, vajon professzionális képzésük alapján más hivatások nem lennének alkalmasabbak az ilyen problémák megoldására, mint az „elhivatott” papok? Vagy Isten mégis egy fajta fő pályaválasztási tanácsadó lenne a szociális hivatások számára?

A pápának [?] egyházmegyéje és ezzel a világ összes papja számára adott üzenetét így lehet összefoglalni: Menjetek ki, ne irtózzatok és ne kéressétek magatokat bepiszkítani, hogy az embereknek életük gondjaiban és mindennapi szükségleteiben segíthessetek!      Ez minden keresztény számos kötelessége közül amúgyis az egyik. Mindenekelőtt azonban a jótékonysági munkás feladatának tökéletes leírása. De vajon ez-e a papság definíciója? Különösen a gyónás szentségével kapcsolatban?

(forrás: www.katholisches.info – 2014. március 7.)