2010. október 31., vasárnap

2010.10.30.


2010. október 30. Szombat

Álmomban sok országot hatalmas árvíz öntött el. A házakat, épületeket mindent elsodort, a végén hazánkat is elérte. Én egy épületben voltam néhány ismerősömmel, az épület előtt egy hatalmas Jézus Szíve szobor volt, és az Arca szomorú tekintettel nézett ránk. Jézus: Imádkozzatok! Nehogy benneteket is utolérjen ez a nagy katasztrófa!

Megkérdeztem Pio atyát, hogy ő is látja, hogy valóban közel van a Nagy Figyelmeztetés? Pio atya: Drága gyermekem! Én színről színre látom a Mennyországban a Szentháromságot. Látom Mennyei Atyám tekintetét, aki nem akar várni e nagy eseménnyel. A Szűzanya leborulva könyörög előtte, hogy legyen türelmes az emberiséghez és várjon még. Az Úrjézus pedig az irgalomról beszél az Atyának, hogy irgalmazzon és kegyelmezzen nektek. Gyermekem, a Szűzanya és a Szentlélek örül, hogy hazátokban sok helyen létrejöttek az engesztelő csoportok. Ti nem tudjátok, de az engesztelésetekkel sokmilliónyi embert megmenthettek a kárhozattól és megkapják a megtérés kegyelmét. Legyetek továbbra is kitartóak az imában és engesztelésben, mert sok lélek sorsa forog kockán, ha abbahagyjátok! Tudod, hogy egy lélekért milyen hatalmas harc folyik a gonosz és Isten között. Ezért nektek is fel kell venni a harcot a sátán ellen, és higgyétek el, ha így tesztek, az Úr megjutalmaz benneteket az örök élettel, mely mindennél értékesebb.

Ezen a napon elmentünk az Igaz Élet Istenben, Vassula Ryden tanúságtételének előadására. Jézus: Drága gyermekem, szeretném, ha a valóságban is látnád Vassula gyermekemet, nem csak könyvekben és videó felvételekben. Sokat tanulhatsz az ő életéből és tanúságtételéből is. Sokan gondolják azt róla, hogy minden, ami vele történik az mind képzelgés és kitalálta. De én, Jézus megerősítelek benneteket nyíltan, hogy Vassula is egy eszköz és mi, a Szentháromság és a Szűzanya mögötte állunk. Aki benne kételkedik, énbennem kételkedik. Mi ketten egyek vagyunk. Nemcsak Vassulával vagyok egy, hanem minden emberrel is egy vagyok lélekben kivétel nélkül! Ez azt jelenti, hogy legyetek bármilyen vallásúak, bármilyen nagy bűnös emberek, ti mindannyian hozzám tartoztok!

URam! Add, hogy bölcsen tudjam élni napjaimat! Ámen


Van két nap az esztendőben, amikor szembesülünk az idő múlásával: az egyik a vidám-ünneplős Szilveszter, a másik az el-elgondolkodtató-szomorú Halottak napja. Ezen a hétvégén is � amikor "exodus-modusba" vált az egész ország és benépesülnek a temetők, s gyertyák milliói vibrálva-lobogva hirdetik az örök élet reménységét � elemi erővel érezzük át az elmúlás tehetetlenségét, s az eddig megélt veszteségeink évről-évre csillapodó, de soha nem múló fájdalmát. Az emberek sok mindent elhallgatnak a halálról... többek között, hogy milyen hosszú ideig tart, míg a szívedben is meghalnak azok, akiket a legjobban szeretsz. Már csak ilyenek ezek a ködös, szívet-ostromló október-végek, november eleji napok! Nagy László írja: Nyakak, ha nem hajlottak másnak, megbicsaklanak a halálnak. (Frankó Mátyás)





Halottak napja táján hatalmas temetőjárás veszi kezdetét kis hazánkban. Ilyenkor a legtöbb ember felkeresi elhunyt szeretteinek sírját és emlékezik. De vajon hogyan? Reményteljesen vagy reménytelenül? Vigasztalanul vagy megvigasztalódva? Mi adhat vigaszt számunkra? A Biblia szerint egyértelműen a feltámadott Krisztusba vetett hitünk. Az, hogy tudjuk: Valaki visszajött a halálból, még pedig diadalmasan győzve fölötte. Jézus feltámadása ugyanis értünk történt. Egyfelől ez volt a pecsét az ő kereszthalálán (e nélkül csak egy értelmetlen szenvedés lett volna), másfelől megmutatta, hogy mi vár majd ránk a halál után. Az első keresztyének fantasztikusan átélték a feltámadás valóságát, beleragyogott az a mindennapjaikba. Nem voltak vigasztalhatatlanok, hanem erőt merítettek Jézus feltámadásából, mely az övéknek is záloga. Ha szomorú vagy ezekben a napokban, akkor vedd kezedbe a Bibliát és olvass vigasztaló igéket, igeszakaszokat belőle! S ha felmelengette szívedet az igei üzenet, akkor ne tartsd meg önmagadnak, hanem add át másoknak is. Mások is várják a vigaszt, és lehet, hogy az Úr általad akar másokat megvigasztalni. Ne késs átadni az örömüzenetet!

2010. október 30., szombat

2010.10.29.

2010. október 29. Péntek
Egyszer nagyon szépet olvastam az Úrjézus hangjáról, mely végtelenül gyönyörű lehet, és ez nagyon megérintette a szívemet. Jézus: Drága gyermekem, az én hangom valóban csodálatos. Ha meghallanád hangomat, úgy éreznéd, hogy szavaimmal elragadom a szívedet és lelkedet. Gyermekem, örömödben és szeretetben belehalnál, ha megengedném, hogy halljad. Az ilyen hatalmas kegyelmet Mennyei Atyám dönti el, hogy választottja megkaphatja-e vagy sem. Gyermekem, imádkozhatsz ezért a kegyelemért, mert nem tudhatod, melyik pillanatban, milyen kegyelmet adok neked. Számomra nincs lehetetlen. Én végtelenül gazdag vagyok, ezért mindig kérd a kegyelmeket, hogy árasszalak el téged és minden embert, akiknek szükségük van rá. Megkérdeztem a Szűzanyát is. Szűzanya: Drága gyermekem! Igen, Szentfiam valóban gazdag, és a Mennyország tele van lelki kincsekkel. Mindig kérd, gyermekem, közbenjárásomat, hogy esdjem ki számodra a kegyelmeket. Ne felejtsd el, Szentfiam mindig tudja, mivel ajándékozzon meg benneteket, ami lelketek üdvére válik.
Dolgozatról. Jézus: Drága gyermekem! Inkább legyél becsületes, mint csaló. Hidd el, én segíteni fogok neked. Bízz Bennem!
Megkértem Pio atyát beszéljen a lélek tisztaságáról. Pio atya: Drága gyermekem! Nagyon jól tudod, hogy a lelkedet úgy tudod tisztán tartani, hogy gyakorolod a bűnbánatot, és rendszeresen gyónsz és áldozol. Ezek a legfőbb szentségek, melyek hófehérre mossák a lelkedet. Gyermekem, el sem tudod képzelni mi minden történik a lelkedben, amikor magadhoz veszed Jézus szent testét és vérét. Az ő szent lénye egész testedet és lelkedet átjárja, és saját képmására formál át. Ilyenkor nemcsak a test, hanem a lélek is megszabadul a betegségektől és a bűntől. Hatalmas gyógyulások történnek, bár ti nem veszitek észre. Az Úr nem véletlenül mondja neked, hogy „Őrizd lelked tisztaságát”. Ő azt akarja, hogy lélekben tökéletesek legyetek. Mindig bízz az Úrban és hagyatkozz rá!
A templomban kértem az Urat, jöjjön oda mellém. Jézus: Drága gyermekem! Már itt is vagyok melletted! Nagyon boldoggá teszel engem jelenléteddel. Elmondom neked, gyermekem, hogy nagy boldogságban fogsz részesülni a Nagy Figyelmeztetéskor, ha mindig tisztán őrzöd lelkedet és hűséges maradsz hozzám!
Kicsit aggódtam, hogy elérem-e a buszt. Jézus: Drága gyermekem! El fogod érni a buszt! Ne aggódj! Bízz Bennem!
Magamban Jézus nevét énekelgettem. Jézus: Drága gyermekem! Tudod, hogy az én nevem azt jelenti, hogy szabadító? Szentlelkem énekeli szívedben az én nevemet. Nagyon boldoggá teszel engem gyermekem, és szent szívem ujjong szereteted miatt.
Sokszor nézem az embereket és látom rajtuk, hogy boldogtalanok és Isten nélkül élnek. (Természetesen vannak kivételek.) Ez szomorúan érint engem. Jézus: Drága gyermekem, köszönöm együttérzésedet! Hidd el, én mindennél nagyobb fájdalmat és szomorúságot érzek azon emberek iránt, akik nem fogadnak el engem és helyettem az ellenségemet választják. A gonosz kéjes örömmel rabolja el tőlem lelküket és a kárhozat útjára viszi őket.
Felajánlottam az Úrnak a testi és lelki tisztaságomat és mindenemet rá akarom bízni. Jézus: Drága gyermekem! Elfogadtam felajánlásodat. Nagyon boldoggá tetted szent szívemet őszinte szavaiddal. Hidd el, nincs nagyobb boldogság számomra, mint amikor egy gyermekem önként felajánlja tisztaságát, nekem adja és a kezembe helyezi életét. Hidd el, én vigyázok rád. Mindig melletted fogok állni, és segítek legyőzni minden kísértést és csábítást. Látod, gyermekem, így fejlődik a te kis szíved, hogy bízol bennem, és rám akarsz hagyatkozni. Jól teszed! Mindig tégy felajánlásokat nekem, és én elhalmozlak sok kegyelemmel, mely nagy örömödre válik.
Megkérdeztem a Szűzanyát, hogyan tudok az ő útján járni? Szűzanya: Drága gyermekem, nagy örömmel adok neked tanácsokat. Gyermekem, rám kell hagyatkoznod, többször beszélgess velem, így általam a lelked az Úr felé irányul. Az én lelkem telis-tele van erényekkel. Nézzük először is az alázatot. Nagyon fontos erény. Minden szent ember alázatossága óriási volt. Ez az erény egy az engedelmességgel és ráhagyatkozással. Tanulj tőlem! Kérd a kegyelmeket! Olvasd a Szentírást! Szentfiam mindhalálig engedelmes volt az Atyának. Vedd úgy, hogy a Biblia számodra az életszentségre vezető útmutatás. Gyermekem, Gabriel arkangyalnak is azt mondtam: „Íme az Úrnak szolgáló leánya, legyen nekem a te igéd szerint.” Ezzel azt akarom mutatni neked, hogy alázatos szolgálója kell lenned Szentfiamnak, aki boldogan elfogadja hűségedet. De ezt egész életedben gyakorolnod kell, és kérd a segítségünket, mert mi azért beszélgetünk veled, hogy minél előbb végig  tudj járni a szentté válás útján. Kiválasztottunk téged, gyermekem, mert azt akarjuk, hogy te is szent legyél, mint minden ember, aki a mennyországba került. Törekedj az alázatosságra!

http://engeszteles.bocsajozsef.hu/egi-kegyelmek-zapora/20101029

2010. október 29., péntek

Vassula Ryden Budapestre és Szegedre érkezik!

Forrás: http://www.ichtys.hu/


TANÚSÁGTÉTELEK MAGYARORSZÁGRÓL
  


Vassula üzeneteinek hitelessége mellett nem csak külföldi, de hazai események is tanúskodnak. A jó gyümölcsök  oka nyilvánvaló: Jézus itt lejegyzett szavai nem holt betűk, személyesen szólítják meg a nyitott lelkű olvasót, nem egyszer drámai lelki átalakulást indítanak meg. Számos esetben bebizo­nyosodott, mennyire alkalmas ez a könyv evangelizációra, a nem hívők megtérésének elősegítésére. Akik ajándékba kapták és beleolvastak, rit­kán tették le úgy, hogy semmi hatást ne gyakorolt volna rájuk...



Jézus mondja:


"A gyümölcseikről fogjátok felismerni őket. Vajon szednek-e a tövisről szőlőt, vagy a bogáncsról fügét?

Minden jó fa jó gyümölcsöt terem, a rossz fa pedig rossz gyümölcsöt terem. A jó fa nem tud rossz gyümölcsöt teremni, sem rossz fa jó gyümölcsöt teremni. Minden fát amely nem terem jó gyümölcsöt, kivágnak és tűzre vetnek.
Tehát a gyümölcseikről fogjátok felismerni őket. Nem mindenki, aki azt mondja nekem: ‘Uram, Uram!’, megy be a mennyek országába, csak az aki megcselekszi Atyám akaratát, aki a menyben van."
    (Mt. 7,16-20)



IGAZ ÉLET ISTENBEN EVANGELIZÁCIÓ
(külső link)





BUDAPESTI IMATALÁLKOZÓ 1995
(szöveg - hang - videó)
NAGYVÁRADI IMATALÁLKOZÓ 2000
(szöveg - hang - videó)
Jézus és Mária sír
Imprimatur-Paskai László bíboros...
A Marana Tha
lapban megjelent cikekk

MAGYARORSZÁG a Keresztények Egységének történésében


Kedves Testvérek!
Néhány fontos tudnivaló Vassula látogatásával kapcsolatban:
1). Imádkozzunk és böjtöljünk buzgón, hogy minél többen eljöjjenek a 2 találkozóra és ott megújulhasson Istenkapcsolatuk.
2). A Sportkastély megközelítése:
        -  a szórólapon található információval ellentétben, a 284 E busz nem közlekedik szombaton
        -  a 184-es busz 12 percenként jár, vagyis 15.10, 15.22, 15.34, 15.46, 15.58…, a menetidő 30 perc Kőbánya-Kispest metróvégállomástól és a Vezér u.-nál érdemes leszállni (egyéb bkv információval kapcsolatban ajánljuk a http://bkv.hu/hu/busz_menetrend oldalt)
        -   ugyanakkor a Nyugati pu.-tól gyorsabb vonattal jönni, a következőképpen: a Pestszentimrei vasútállomásnál kell leszállni (akinek van bp-i bérlete, annak nem kell jegyet venni, amely teljes áron 365 ft).
        Indulás a Nyugatitól: 13:48, 14:43,
        Érkezés Pestszentimrére: 14:15, 15:10,
A vasútállomásról vagy gyalog lehet végigmenni a Nemes utcán, amelyik k keresztezi a Kisfaludy utcát vagy a 266-os busszal 2 megálló.
3). Több új IÉI könyv is meg fog jelenni, ill. Vassula által festett Jézus-képek is kaphatók lesznek mindkét helyszínen. Ezen kívül a találkozó költségeire (terembérlet, repülő stb.) is gyűjtünk.
4). Október 28-án v. 29-én még szeretnénk szórólapokat osztani a környéken. Aki ebben tud segíteni, az jelentkezzen a talalkozo@ichtys.hu címen.
5). A bp.-i találkozó helyszínére még várjuk a segítők jelentkezését. Nekik 13 órakor lesz a találkozó a Sportkastélyban. Szintén várjuk azok jelentkezését, akik le tudnak jönni Szegedre, hogy ott segítsenek. Jelentkezés a segítői űrlapon: http://ichtys.hu/urlapok/talalkozo.html
6). A Sportkastély melletti parkoló fizetős (múlt kedden 2,5 óráért kellett 450 Ft-t fizetni), de nem muszáj beállni, a közelben vannak más parkolóhelyek is. A segítők számára ingyen parkolást biztosít a Sportkastély, ehhez kérünk, hogy adjátok meg rendszámaitokat a talalkozo@ichtys.hu címre.
7). Itt lehet elérni az eddig kiment meghívókat, amelyeket lehet még rövid, személyes megszólítás keretében levélben elhelyezni:
  Rövidebb:  http://ichtys.hu/hirlevel/felekezeti.html
  Bővebb:  http://ichtys.hu/hirlevel/egyhazi.html
Ugyanakkor ha valakinek még van sok e-mail címe azt elküldheti hozzánk és mi a fenti meghívókat szabvány hírlevél formátumban tudjuk küldeni. Csak az a kérésünk, hogy aki küld e-mail -okat az most név nélkül, egymás alá oszlopba rendezve fölösleges karakterek nélkül küldje.
8). Az itt elérhető űrlap kitöltésében kérjük mindenki segítségét a résztvevők körülbelüli megállapítására:  http://ichtys.hu/urlapok/jelentkezes.html
9). Az aktuális információkat a továbbiakban az evangelizációs oldalunk fő lapjára fogjuk kiírni: http://ichtys.hu/  A találkozóval kapcsolatban a talalkozo@ichtys.hu címre várjuk a leveleket.
10). Sokféle kritikát is lehet olvasni, hallani de ezekre túl sok időt ne fordítsunk, hanem inkább imádkozzunk és mondjunk áldást Jézus Krisztus Nevében mindazokra akik támadnak és rágalmaznak.
11.) A Szegeden a Petőfi telepi Jézus Szíve templomban Vasárnap déli 12 órakor lesz szentmise Vassula részvételével mindazokkal együtt akik szeretnének részt venni.
SOKAN SEGÍTENEK A TALÁLKOZÓ SZERVEZÉSÉBEN, AMI MÁR ÖNMAGÁBAN IS EGY NAGYON MÉLY MEGTAPASZTALÁSA AZ EGYSÉGNEK. NAGYON KÖSZÖNJÜK, ISTEN ÁLDJA MEG ŐKET.
Szeretettel: a szervezők

2010.10.28.

2010. október 28. Csütörtök
Szentmisére mentem, megkérdeztem, ma meggyónhatok-e? Jézus: Drága gyermekem! Ahogyan többször is mondtam neked, elég hetente gyónnod, helyette tarts bűnbánatot és őrizd lelked tisztaságát. Nem azért mondom neked ezt, mert makulátlanul tiszta a lelked, hanem azért, hogy megtanuld az engedelmességet.
Tudom, hogy soha nem vagyok méltó arra, hogy Őt magamhoz vehessem. Megkérdeztem, miért engedi meg nekünk azt, hogy áldozhassunk. Jézus: Én a végtelen szeretetemmel és jóságommal, nem tudom nem megengedni számotokra, hogy ne áldozhassatok. Meghaltam értetek a kereszten, nagy szeretettel adom táplálékul nektek testemet és véremet, hogy elnyerhessétek az örök életet.
Megkértem a Szűzanyát, tanítson meg arra, hogyan szeressem az úr Jézust? Szűzanya: Drága gyermekem! Hogyan szeresd Szentfiamat? Ismered a főparancsot: Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, lelkedből és minden erődből. Gyermekem, Szentfiam maga a szeretet. Minden ember vágyik a szeretetre, így te is. Te megtaláltad szíved szerelmét, Jézust. Úgy tudod őt szeretni, gyermekem, hogy minden erőddel törekszel arra, hogy ne okozz neki fájdalmat a bűneiddel. Aki nem vétkezik, az mélyen rá tud hagyatkozni az Úrra és ezáltal mély szeretet-kapcsolat jön létre Isten és ember között. Hidd el, gyermekem, nincs ember itt a földön, aki gyengeségében ne tudna vétkezni. Minden elesésedet, gyarlóságodat Mennyei Atyám engedi meg. De Isten minden rosszból jót hoz ki. Így van ez veled is. Isten szent akarata, hogy mindannyian szentek legyetek. A Szeretet tud benneteket szentté formálni! Törekedjetek és gyakoroljátok elsőként az Isten iránti szeretetet és utána a felebaráti szeretetet. Ez legyen gyermekem az életed célja, mert ez visz téged az üdvösség felé! Ha mindenben hallgatsz rám, elvezetlek téged a végtelen szeretet Istenéhez, Mennyei Atyámhoz.
Megkértem Slavko atyát, mondja el, hogyan vált szentté? Slavko atya: Drága gyermekem! Örülök, hogy ezt megkérdezed tőlem. Medjugorjeban a Szűzanya lángra gyújtotta az én szívemet az ő Szeplőtelen Szíve iránt. Minden erőmmel arra törekedtem, hogy a Szűzanya által tökéletesen rá tudjak hagyatkozni az Úrjézusra. Minden embert, aki a keskeny úton akar haladni, sok szenvedés, kihívás, próbatétel vár, fel kell vennie a harcot gonosz ellen. Gyermekem, mélyen hagyatkozz a Szűzanyára, mert ő számodra a tökéletesség útja. Nem tudok betelni Égi Édesanyám csodálatával a Mennyországban, az ő lelke sugároz minden tökéletességet. Sokszor kérd tőlem, hogy tanítsalak meg, hogyan járj a Szűzanyával az úton! Azért tudlak megtanítani ere, mert egész földi életemben megtapasztaltam azt, hogyan kell őrá hagyatkozni.
Megkérdeztem Jézust, megengedi-e, hogy felolvassam Mária Julianna üzenetét a többiek előtt? Jézus: Drága gyermekem! Igen, megengedem neked, hiszen ezek az üzenetek is az én szavaim. Olvasd fel szépen nekik, mert ezáltal is megérintem az ő szívüket. Gyermekem, nagyon boldoggá teszel engem ezekkel a cselekedetekkel. Én bele látok a szívedbe és az értelmedbe, és tudom, hogy te is apostolom akarsz lenni. Mindig bízz bennem, mert én megadom neked az erőt és bátorságot, hogy hirdetni tudd az evangéliumot és a mi üzeneteinket. Nagyon szeretlek, drága kis apostolom! Légy mindig hűséges hozzám, és akkor sok olyan  lelki ajándékban fogsz részesülni, melyek létezéséről nem is tudsz.

http://engeszteles.bocsajozsef.hu/egi-kegyelmek-zapora/20101028

2010. október 28., csütörtök

2010.10.27.

2010. október 27. Szerda
Megkérdeztem Jézust, megbocsát-e nekem, mert sajnos újból elaludtam az esti imát. Jézus: Drága gyermekem, megbocsátok neked, de mostantól ne alvás előtt mondd el az esti imát, hanem jóval előtte is elmondhatod. Mindig gondolj arra, hogy rengeteg lélek vár a te imádra. Ne engedj a gonosznak, hogy elvegye tőled ezt a nagy lélekmentő feladatot!
A szentmiséről. Jézus: Drága gyermekem! Számodra mindennap kötelező eljönni hozzám szentmisére! Azért mondom neked ezt, mert a szentmise nagy kegyelmeket áraszt, és ez által megerősítelek téged a hitedben és az áldozatos munkában és feladatokban, melyet rád bízok.
A stigmákról. Madarász Éva: Drága gyermekem! Az Úr nagyon ritkán választ ki egy embert, hogy hordhassa testén szent sebeit. Nehogy azt hidd, hogy ez olyan jó! Ellenkezőleg, nagy fájdalmakkal jár, ugyanazt éled át, mint Krisztus a kereszten. Gyermekem, mindig bízz az Úrban és a drágalátos Szűzanyában! Mert Isten mindig megajándékozza kegyelmekkel azokat az embereket, akik hűségesek hozzá és buzgón imádkoznak.
A Szűzanyáról Pio atya: Drága gyermekem, egész életemben láttam a Szűzanyát, ezért mélyen tudtam őt szeretni és tisztelni. Szeresd őt! Nagyon csodálatra méltó az ő személyisége. Beszélgess vele, gyermekem, és légy boldog, mert kevés embernek van erre lehetősége.
Megkértem a Szűzanyát, mondjon valamit Pio atyáról. Szűzanya: Drága gyermekem, ne felejtsd el, hogy é vagyok a lelki vezetőd, ezért ne hanyagolj el engem! Gyermekem, bocsánatot kértem helyetted Szentfiamtól, mert elhanyagoltál! Légy hálás gyermekem, mert Szentfiam mindent megbocsátott neked. Törekedj arra, hogy többé ne forduljon ez elő! Mindig figyelj rám és beszélgess velem, mert szüksége van rá a lelkednek! Pio atyát már gyermekkora óta kiválasztotta az Úr, számotokra ő is egy példakép, hiszen szentül élt. Nektek is meg kell tanulnotok szentül élni.
A templomban az engesztelő imádságok után letérdeltünk az Úr előtt és ő ezt mondta. Jézus: Drága engesztelő gyermekeim! A ti kedvetekért kijöttem a tabernákulumból és most előttetek állok. Mellettem van Édesanyám is, aki szeretettel és örömmel rátok tekint. Elmondom nektek, hogy fehér színű ruhában vagyok, mely a tisztaságot szimbolizálja. Törekedjetek a tisztaságra! Ha így cselekedtek, a Nagy Figyelmeztetéskor nagy boldogságban részesültök. Megmutatom nektek a mennyországot! Legyetek kitartóak az engesztelésben és ne engedjétek a gonosznak, hogy megakadályozzon benneteket a lélekmentésben! Megáldalak benneteket a tisztaság és a szeretet lelkületével az Atya, a Fiú, és a Szentlélek nevében. Amen.

http://engeszteles.bocsajozsef.hu/egi-kegyelmek-zapora/20101027

2010. október 27., szerda

Nem csak az a bajunk, hogy nem vagyunk becsületesek, hanem az, hogy nem is vesszük észre, hogy mennyire nem!

Az idő, melyet Isten számunkra enged, drága szent szövet, melyet mindenki a maga módján hímez ki. (A. Fause) Olyan fárasztó, kimerítő fénynek lenni. Türelmesnek lenni a rohanó világban, szeretettel fordulni azok felé is, akik csak ártanak nekünk. Sokszor jó lenne már az Atyával együtt lenni, az ő dicsőségében, közelségében. Ebben a mostani világban, ahol a bűn hatalmas erővel van jelen, sokszor csak a szenvedéseket kell kiállnunk, és nem érzünk semmit Isten jelenlétéből. De Jézus nem azt kérte az Atyától, hogy vegyen ki minket a világból, hanem, hogy őrizzen meg a gonosztól. Feladatunk van még. Nem véletlenül születtünk erre a földre, ebbe a korba s ebbe a környezetbe. Szolgálatunk, küldetésünk van még. Istennek célja, terve van a mi életünkkel. Ha sokszor már feladnánk, elhagynánk e porsátrunkat, s magunkra öltenénk végre megdicsőült testünket, akkor is maradnunk kell, hiszen az Úr Jézus maga könyörög értünk. S ha már egy ilyen közbenjárónk van az Atyánál, miért ne járnánk végig a ránk kimért utat, s miért ne teljesítenénk Isten tervét? Hiszen az ő megváltott gyermekei vagyunk. Hogyne gondoskodna rólunk a mindennapokban, és hogyne adná meg mindennap a szükséges erőt a Sátán elleni harcban? Kelj fel hát, és töltsd be küldetésed! Öltsd fel magadra Isten minden fegyverzetét, és indulj! Úr Jézus! Látod, hogy sokszor mennyire elfáradok, hogy nem látom munkám gyümölcsét, hogy sokszor feleslegesnek érzem szolgálatomat. De tudom, hogy nem hiába vagyok még itt, feladatom van még. Kérlek, mutass utat nekem, hogy meglássam helyemet, küldetésemet, és örömmel teljesítsem azt. Légy közbenjáróm az Atyánál, hogy imáim meghallgatásra találjanak. Ámen.

2010.10.26.

2010. október 26. Kedd
 Reggelinél. Jézus: Drága gyermekem! Én mindig közvetlenül melletted vagyok és vigyázok rád.
A templom felé sétáltam, megkértem Őt, hogy mondjon nekem valamit. Jézus: Drága gyermekem, mindig bízz az én jelenlétemben! Ne kételkedj szavaimban!
Szentáldozás előtt. Jézus: Jöjj, gyermekem, boldogan várlak szentáldozáskor! Nagy szeretettel haltam meg érted a Golgotán! Ne utasíts vissza engem, mert azzal egész golgotai szenvedésemet elutasítod, és semmibe vennéd, amit átéltem érted!
Szentmisén bejött egy nagyon elhanyagolt külsejű, alkoholistának látszó ember. Jézus: Drága gyermekem, én mindenkit szeretettel befogadok a házamba. Legyen bármilyen ember, szegény, koldus vagy gazdag, Engem csak a lelketek érdekel, nem a külső! Az ilyen emberek, akik az alkoholizmus szenvedélyével a gonosz hatalmába kerültek, tudatlanságukban nem tudják, mit cselekszenek. Én ennek ellenére is megbocsátok nekik.
Megkérdeztem a Szűzanyát, milyen ruhában szokott lenni előttem? Szűzanya: Drága gyermekem, mindig hosszú, kék színű ruhában vagyok előtted. Fejemen pedig egy hosszú világoskék színű fátyol van. Gyermekem, elmondom neked, hogy a kék szín a békét és  a szeretetet szimbolizálja. Ha kedves akarsz lenni előttem, akkor szerezz be egy hasonló kendőt, melyet Madarász Éva is viselt. Ezáltal megvallod mindenki előtt, hogy az Én lelki gyermekem vagy. Megkérdeztem a Szűzanyát, hogy hol hordjam a kék kendőt? Szűzanya: Drága gyermekem, egyelőre megengedem, hogy a nyakadban hordjad, körülményeid miatt.
Megkérdeztem M. Évát, hogy tényleg igaz-e, hogy voltak láthatatlan stigmái? Madarász Éva: Drága gyermekem, bár te nem ismertél engem közelről, de megerősítem számodra, hogy igen, voltak stigmáim. Az Úr megajándékozott engem szent sebeivel. Nagyon váratlanul ért, de nagy boldogsággal viseltem, viszont soha nem éreztem magamat rá méltónak. Pio atya,a védőszentem, mindig mellettem volt és szavaival megerősített engem a sok szenvedésben. Gyermekem, mindig légy hálás az Úrnak, mert nagyon kevés választottjának adja védőszentül Pio atyát. Fordulj hozzá gyakran, mert én is így tettem, és hidd el, jól jártam vele.
Megkérdeztem Jézust, hogy Slavko atyához is beszélhetek-e, mivel ő is az én védőszentem lett. Jézus: Igen gyermekem, beszélhetsz hozzá is.
Beszéltem Slavko atyához. Slavko atya: Drága gyermekem, ne félj tőlem, én vagyok Slavko atya. Hidd el, én nem szellem vagyok, hanem egy üdvözült lélek. Az Úr jóságában megengedte, hogy velem is beszélgethess. Elmondom neked, hogy a drága Szűzanya engem jelölt ki számodra, hogy vezesselek. A földön én neki szenteltem az életemet, mindig nagy tisztelője voltam. Megtanítom neked, lelki gyermekem, hogyan kell azon az úton haladni, melyet a Szűzanya mindenki számára kijelölt. Először is nézd égi Édesanyád erényeit: tisztaság, alázatosság, szeretet, Istenre való mély ráhagyatkozás, és még sok erénye felsorolható, hisz a Szűzanya tökéletes földi ember volt, akinek a lelke sugárzott Isten jelenlététől. Törekedj arra, hogy ezeket az erényeket el tudd sajátítani, és ha sikerült, megmutatom számodra a következő lépcsőfokot, mely a Szűzanya felé vezet. Még sok lépcső áll előtted, úgyhogy igyekezz!

http://engeszteles.bocsajozsef.hu/egi-kegyelmek-zapora/20101026

2010. október 26., kedd

2010.10.25.

2010. október 25. Hétfő
Reggel volt egy álmom, melyben elmentünk XVI. Benedek pápához. Furcsa körülmények voltak, minden sötét volt, nagy volt a szegénység, mintha háború lett volna az egész világon. Még arra emlékszem, hogy megáldott minket a pápa és fehér ruhában volt. Jézus: Drága gyermekem! Ezzel az álommal azt mutattam neked, hogy Benedek pápátok korotok sötétségének utolsó pápája. Imádkozzatok érte! Mert sok mindent fog átélni értetek. Általa megáldottam keresztény életedet, mely sok áldozattal és szenvedéssel fog járni az elkövetkezendő nehéz időszakban.
Tegnap 15.50 órakor kértem B. Madarász Évát, hogy imádkozzon értem odafent és arra gondoltam vajon meghallgatja-e kérésemet? Nem tudom, hogyan, de éreztem, hogy azt mondja nekem: „Igen, meghallgattam imáidat és kéréseidet.” Megkérdeztem az Úrjézust, hogy tőle való-e vagy képzelődtem? Jézus: Drága gyermekem! Sok olyan választottam van, akik nemcsak Minket Égieket hallanak, érzékelnek, hanem más lelkek jelenlétét, szavait is, akár a gonosz lelkekét is érzékelik, pl. X atya. Gyermekem, nem képzelődtél, valóban hozzád szólt Éva gyermekem.
Megkérdeztem, hogy beszélhetek-e Pio atyához is? Jézus: Drága gyermekem! Mivel Pio atya a védőszented, ezért megengedem, hogy egymással beszélgethessetek.
Megkérdeztem Pio atyát van-e jelentősége annak, hogy ő lett a védőszentem?
Pio atya: Drága gyermekem! Ne félj tőlem, mert én vagyok Padre Pio a te védőszented, és lelki gyermekemnek választottalak téged. Azért lettem a védőszented, mert az Úr engem talált alkalmasnak arra, hogy én vezesselek végig a szenvedések útján. Egész életem egy szenvedés volt. Én örömmel elfogadtam az Úr kegyelmeit, de soha nem éreztem magamat arra méltónak, hogy testemen viselhessem Jézus 5 Szent Sebét. Tanulj az életemből gyermekem, mert még sokat kell küzdened a gonosz ellen!
Megkérdeztem őt, hogy édesanyám és én mindig együtt maradhatunk-e? Jézus: Ti gyermekeim mindig együtt lesztek, mert Én együtt szeretlek látni benneteket, mint két apostolomat!
Megkérdeztem Jézust, hol van a szobámban? Jézus: Drága gyermekem! Én itt vagyok a szobádban közvetlenül melletted. Ne félj tőlem, gyermekem, mert nem vagyok kísértet! Nagy örömmel tekintek boldogságodra! Mindig ilyennek akarlak látni téged!
Megkérdeztem, hogy nem baj-e, hogy sok mindenre kértem erősítést az Úr más választottján keresztül? Jézus: Drága gyermekem! Sokszor fordul elő, hogy más választottam is megerősítést kér tőlem egy másik választotton keresztül. Elnézem neked. Gyermekem, mindig bízz bennem, és szavaimban, mert én, a te Megváltód szólok hozzád valóságosan! Nincs, miért kételkedned!
Megkérdeztem az Úrjézust, milyen ruhában van? Jézus: Drága gyermekem, mivel most az Irgalmasság órája van, ezért úgy képzelj el engem, mint az irgalmasság képen.
Gyermeki lélekkel megkérdeztem Jézust, hogy lehetek-e a menyasszonya? Jézus: Drága gyermekem, nagyon elmosolyogtam magam a kérdéseden! Ha tudnád, mennyire szeretlek téged, ezerszeresen is hálás lennél irántam. Igen, lehetsz a menyasszonyom. De ahhoz, hogy a  jegyesem maradjál, mindig őrizned kell lelked tisztaságát. Nagyon szeretlek gyermekem! Mindig maradj hozzám hűséges és szeress engem, és akkor elkötelezed magad nekem teljesen, mint a jegyesem!
Megkérdeztem az úr véleményét, tetszik-e neki az iskolánk kápolnája? Jézus: Drága gyermekem, hogy tetszik-e a kápolna? Tudnod kell, hogy számomra a lelketek tisztasága a fontos, nem a külsőség. Tekints úgy a kápolnára, mint a templomra, ahol Isten és ember találkozik egymással! Gyermekem, mindig tekints rám, ahogyan a kereszten függök!  Minden csepp véremet feláldoztam értetek, hogy megmenekülhessetek. Mindig gondolj erre!
Megkérdeztem Pio atyát, igaz-e, hogy minden szentmisén, melyet bemutatott, mindig keresztre volt feszítve? Pio atya: Drága gyermekem, igen, igaz minden, amit olvastál rólam. Azért voltam keresztre feszítve, mert Krisztus és én egyek voltunk, és mindent együtt éltünk át. Jézus valóban testemben élt, ahogy bennetek is, csak ti nem veszitek észre. Mindig gondolj arra, gyermekem, hogy amikor magadhoz veszed Krisztust, Ő él benned, és Lelke eggyé válik a te szíveddel és lelkeddel! Jézus minden ember szívében ott akar élni, és ahova befogadják őt, ott áradnak a kegyelmek és az Úr rávezeti őket az üdvösség útjára. De ahhoz, hogy elnyerjétek az örök életet, mindig vállalnotok kell az áldozatokat és a szenvedéseket! Szívből hagyatkozzatok rá és bízzatok rá mindent, mert az Úr mindent úgy alakít, ahogyan ő jónak látja lelketek érdekében!
Beszéltem B. Madarász Évához. Madarász Éva: Drága gyermekem, ahogy lelki vezetőm X atya mondta, én mindvégig ott voltam a templomban. Figyeltem rád és meghallgattam imáidat. Segítek neked gyermekem, hogy elnyerhesd az örök életet! Nagy boldogság szívemnek, hogy egy ilyen fiatal gyermek hozzám fordul. Igen sokat szenvedtem, de mindent örömmel és boldogsággal vállaltam az Úr kedvéért! Ne gondold azt, hogy könnyű volt elviselni e szenvedéseket! Az én szenvedéseim hasonlóak voltak a tisztítótűzben szenvedő lelkek szenvedéseihez. De az Úr mindig megerősített engem abban, hogy van értelme vezekelnem mások bűneiért. Kegyelmeket adott, hogy tovább tudjam vállalni a szenvedéseket. Gyermekem, gyakorold az áldozatok vállalását, és engesztelj mások bűneiért! Ezáltal az Úr még több kegyelemmel áraszt el, mely arra indít, hogy még többet tudj vállalni az ő kedvéért.

Az Úr Jézus legfrissebb üzenetei Mária Julianna által 2010. október

Az Úr Jézus Krisztusnak Mária Julianna által adott üzenetei

2010. október 5. Szentségimádáson Jézus: „Drága kislányom! Eljön az óra, sőt már itt is van, amikor beteljesedik mindaz, amit mondtam neked. Nagy világméretű katasztrófák sorozata vár erre a Földre. Sok lesz a halott. Az emberiség 2/3-a kipusztul. Éljetek szüntelen halálra készen, mert a halál nagyon közel van a Föld minden lakójához. Imádkozzatok a jó halál kegyelméért, mert ez a legfontosabb, sorsdöntő pillanat az életetekben. Akkor dől el örök sorsotok. Jaj nektek, ha nem tértek meg Hozzám, végtelenül irgalmas, szerető Megváltó Istenetekhez! Mondom nektek, örökre viselnetek kell majd a következményeket. Elnyeli a pokol mindazokat, akik ellenem harcolnak, és megvetnek Engem és tanításomat. Ott lesz sírás és fogcsikorgatás. A tűz soha ki nem alszik, és a férgek soha el nem enyésznek. Imádkozzatok a bűnösökért, mert sokan járnak a széles úton, amely a kárhozatra visz. Ma a sátán csapdája az, hogy nincs pokol, és ha van is, akkor üres. Ami nincs, az ellen nem kell védekezni. Pedig az evangélium nem erről szól. Apostolaimnak világosan megmondtam: a sátánt csak imádsággal és böjttel lehet kiűzni. Vigyázzatok! Ellenségetek, az ördög, mint ordító oroszlán jár körül, keresve, kit nyeljen el. Szálljatok vele szembe keményen a hit erejével! Olvassátok az evangéliumot, és higgyetek benne! Váltsátok tettekre tanításomat, és ragaszkodjatok törvényeim megtartásához, akkor tehetetlen lesz veletek szemben ellenfelem. Készüljetek! Soha nem látott eseményeknek lesztek tanúi. Nyissátok meg szíveteket evangéliumom befogadására! Akkor nem lesz mitől félnetek. Ha meg is hal testetek, a lelketek Bennem, örök biztonságban van. Örvendezzetek az Úrban szüntelen! Bennem nyugalmat talál lelketek. Nálam örök biztonságban vagytok. Keressetek fel Engem szentségemben, a szentáldozásban. Jöjjetek Hozzám gyakran! Naponta fogadjatok be Engem a kenyér és a bor színében hótiszta lelketekbe! Előtte tisztuljatok meg a bűnbánat szentségében! Minden megbánt és meggyónt bűnt eltörlök a lelketekről. Megtisztítalak benneteket értetek kiontott drága Szent Véremmel. Bűneitekre többé nem emlékezem. Ne legyetek süketek tanításaim befogadására drága gyermekeim! Meghaltam értetek a keresztfán, hogy megszerezzem számotokra az üdvösséget. Nagyon szeretlek titeket! Szeretetből figyelmeztetlek benneteket! Szeressétek az Istent, Akinek szeretetéből léteztek! Istent szeretni annyit jelent, hogy megteszitek, amit parancsol. Hazudik az, aki azt mondja: szeretem az Istent, de felebarátját gyűlöli, és továbbra is vétkezik. Isten azonosul a felebaráttal, akit ti megloptok, becsaptok, megcsaltok. Éljetek tisztán! Őrizzétek meg tisztán a lelketeket, mert ezt Isten a saját Maga részére teremtette. A ti lelketek ajtaján kopogtat, hogy befogadjátok, és elfogadjátok Őt Megváltótoknak, Isteneteknek és Királyotoknak. Azért, hogy egyétek az Ő Testét és igyátok az Ő Vérét, és így eggyé váljatok Vele. Én, Jézus ezt ígértem: veletek maradok minden nap a világ végezetéig. Barátaimnak mondalak titeket, mert minden titkomat megosztottam veletek. Nyissátok meg a szíveteket, fogadjatok be Engem, Aki koldusként zörgetek szívetek ajtaján azért, hogy megmentsem a lelketeket, és örökre boldoggá tegyelek benneteket.”
2010. okt. 5. Szentségimádáson Jézus: Most X atyáról beszélek neked. Ő az Én kedves kiválasztott igaz gyermekem. Lehajoltam hozzá, és kiválasztottam őt Magamnak az Én szolgálatomra. Azért, mert láttam készségét, ahogy átadta Nekem az életét. Láttam, hogy kész elviselni az áldozatokat, a megaláztatásokat és a lemondásokat. Ő mindent kész odaadni a lelkekért, még az életét is. Annyira átadta az életét Nekem, hogy már nem is ő él, hanem Én élek általa. Én működöm, Én cselekszem. Én mentem a lelkeket. Én erősítem, Én indítom minden útjára, minden cselekedetére, az alamizsnálkodásra. Én szolgáltatom ki általa szentségeimet. Én trónolok a szívében, mint az ő Megváltója és Királya. Én vezetem őt a szűk ösvényen, amely az örök életre viszi, és Én vezetem általa a lelkeket az örök üdvösségre. Nagyon alázatos lélek. Bárcsak sok ilyen papom lenne! Akkor tömve lennének a templomok, és sorfalakat állnának a gyóntatószékek előtt. Imádkozzatok papjaimért, hogy hűséges képmásaimmá váljanak, és tettekre váltsák evangéliumomat! Erre áldalak meg mindnyájatokat az Atya, a Fiú, és a Szentlélek nevében.”

2010. október 21. Szentségimádáson Jézus: „Édes kislányom! Az idő rövid. Élj halálra készen! Meglátsz Engem dicsőségben, és örömödnek soha nem lesz vége. Szem nem látta, fül nem hallotta, emberi szív fel nem foghatja, amit neked készítettem. Hamarosan birtokba veszed, amit Atyám készített neked. Végezz még sok-sok jó cselekedetet! Gyakorold a szeretetet mindazokkal, akiket eléd hozok! Azt akarom, hogy királyi gazdagon érkezz haza országomba. Előttem csak a szeretet számít. A legkisebb jó tett, amit szeretetből végzel, lelkeket ment meg az örök kárhozattól. A tökéletlenségeket, gyarlóságokat, sőt még a bűnöket is eltörli az alamizsnálkodás. Segítsetek a rászorulókon! Ne hagyjatok elmenni senkit üres kézzel, aki szűkölködik, és kér tőletek! Ma a legnagyobb a lelki ínség. Mindenkinek nem tudjátok hirdetni az örömhírt, de imádkozni tudtok értük. Hozzatok áldozatokat és imádkozzatok a tudatlanokért, akik még nem ismerik tanításomat, és nem hisznek. Ezeket nagyon könnyen csapdába ejti a sátán. Imádkozzatok értük, hogy megkapják Tőlem a hit kegyelmét, ami a leghatékonyabb fegyver a sátán ellen. Mindazok, akik Bennem hisznek, és Engem szeretnek, biztonságban vannak, mert nem állnak szóba a sátánnal. De akik nem hisznek Bennem, és nem ismernek Engem és tanításomat, azok könnyen áldozatul esnek. Öntörvényűek, és ezért kiszolgáltatottak ellenfelemnek. Csak azok vannak védelem alatt, akik ismerik, és megteszik Atyám törvényeit. Ha hűségesen kitartanak az életszentségben, nem érheti őket baj. Atyám nagy jutalmat készített minden Őt szerető hűséges gyermekének. Ez a jutalom az örök élet, az örök boldogság. Igyekezzetek elnyerni az örök életet! Éljetek mindenkivel békében és szeretetben! Gyakoroljátok a nyelv böjtjét! Aki nyelvével nem vét, tökéletes. Csak a szeretet szavai hagyják el ajkatokat! Mosolyogjatok gyakran! A mosoly gyógyítja a lelkeket. Azt is, aki mosolyog, és azokat is, akikre mosolyog. Engedjétek, hogy Én szeressek, Én szóljak, Én mosolyogjak általatok! Akkor körülöttetek mennyországgá változik a föld. Kicsinyeim, értsétek meg, ti mindannyian Isten szeretetéből léteztek. Atyám arra teremtett mindnyájatokat, hogy szeressetek, és szomjazzátok a szeretetet. Ez a boldog élet titka. Szeretni, és szeretve lenni. Ez az alapja a házastársi hűségnek, a barátságnak, a testvéri összetartozásnak. Minden emberi kapcsolat szeretetet igényel. Még az állat is érzi, ha szeretik, és az is arra vágyik. Tanuljatok meg szeretni! A szeretet mindig áldozatot kíván, de olyan boldogságot nyújt, hogy felülmúl minden áldozatot és szenvedést. Én szeretetből mentem fel értetek a Golgotára. E nélkül nem tudtam volna meghozni a kereszt áldozatot, és nem is lett volna semmi értelme. A szeretet felülmúlja az emberi erőt, mert Istentől van. A szeretet értelmet ad minden kapcsolatnak, és tartalmassá teszi azt. Szeretet nélkül üres, öncélú az ember élete. Unalmas, boldogtalan. Nem tud kiteljesedni. Istennek minden egyes emberrel örök terve van. Már a fogantatása előtt ott van az Úr Szívében, és ajándékokat készített neki. De csak úgy tudja neki adni, ha elfogadja, vagyis ha igennel válaszol hívására. Ha hátat fordít az Istennek, és megy a maga feje után, soha nem fog kiteljesedni, és örökre elveszíti az ajándékokat, amit Isten neki készített. Gyermekeim! A kegyelem időhöz van kötve. Aki elutasítja, elveszíti. Aki elfogadja, az Isten munkatársa lesz. Isten szentté formálja, és örök dicsőséggel jutalmazza a mennyben. Életetek minden helyzetében döntenetek kell Isten mellett, vagy Isten ellen. Minél többször döntötök Isten mellett, annál jobban megerősödtök lelkileg, és a sátán tehetetlen lesz veletek szemben. Minél többször döntötök Isten ellen, annál gyengébbek lesztek. Ellenfelem egyre lejjebb taszít benneteket, végül a kárhozatba dönt. Az élet sok kicsi lépésből áll, de minden lépés fontos. Fontos az irány. Ha a jó irányt választjátok, jó célba értek. Ha rossz irányba mentek, az örök szenvedés a vége. Nektek kell dönteni. Az iránytű a Szentírás, az Újszövetség. Ebben minden megvan, ami az örök boldogság elérésére vezet benneteket. Ez az Én tanításom. Ezt mondtam: „Mindaz, aki hallgatja tanításomat és tettekre is váltja, hasonlít a bölcs emberhez, aki házát sziklára építette. Szakadt a zápor, ömlött az ár, süvöltött a szél és rázúdult a házra, de az nem dőlt össze, mert sziklára alapozták.” (Mt.7,24-26) A szikla Én vagyok. Aki Bennem bízik, az Rám épít, és nem csalódik, mert Én veletek vagyok minden nap a világ végezetéig. „Mindaz pedig, aki hallgatja tanításomat, de tettekre nem váltja, hasonlít a balga emberhez, aki házát homokra építette. Szakadt a zápor, ömlött az ár, süvöltött a szél és rázúdult a házra. Az összedőlt és romhalmazzá vált.” (Mt.7,26-27) A homok ennek a világnak a hamis csillogása. Aki a mammonban bízik, és arra épít, az csalódni fog. Mert a vagyon kicsúszik a kezéből. „Mit ér az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de lelke kárt szenved? Mit is adhatna az ember cserébe lelkéért?” (Mt.16,26) Gyermekeim! A ti üdvösségetek az Én kiontott Véremben van. Én váltottalak meg benneteket a keresztfán. Az Én Vérem a ti váltságdíjatok. Ezen felül a lélek sokkal magasabb rendű, mint a test. Amikor a test meghal, feloszlik. De a lélek örökké él. Ezért a lélek az úr. A testnek a lelket kell szolgálni. A lelketeket tápláljátok a Szentírás folyamatos olvasásával! Járuljatok a szentségekhez! Tisztuljatok meg a bűnbánat szentségében! Erősödjetek meg az erősek kenyerével és borával, amely az Én Testem és Vérem. A test csak hordozza a lelket. De a lélek a fontos. Ezért ne engedjetek a test kívánságainak, mert az a lelket a testtel együtt az örök kárhozatba taszítja. Inkább tartsátok kordában a testet, és éljetek lélek szerint! Akkor az örök üdvösségre mentek. Megmentitek a lelketeket a testetekkel együtt az örök életre. Addig döntsetek Mellettem, amíg még nem késő! Ne halogassátok a döntést! Szakítsatok a bűnnel! Éljetek szüntelen készenlétben, mert a halál hirtelen jön! Csak addig tudtok változni, amíg a testetekben éltek. Odaát már mindörökké olyanok maradtok, amilyenek halálotok pillanatában voltatok. Ha szüntelen készenlétben éltek, akkor állandóan fejlődtök, mert nyitott a lelketek kegyelmeim befogadására. Akkor nem ér váratlanul a halál, mert várni fogjátok. Az Irántam való szeretet ugyanis felszítja bennetek a vágyat Szent Színem látására. Szent Pál így ír erről: „Számomra az élet Krisztus, a halál pedig nyereség. Ha viszont tovább kell élnem, az termékeny munkát jelent. Nem tudom hát mit válasszak. Kettő között vívódom: Szeretnék megszabadulni, hogy Krisztussal legyek. Ez volna a legjobb. De hogy miattatok életben maradjak, az szükségesebb.” (Fil.1,21-25) A szentek mind erre vágytak, és mindazok, akik szeretnek Engem, Hozzám vágynak. És Én beteljesítem vágyukat. Kiragadom őket ebből a siralomvölgyből, és örökre boldoggá teszem.”
2010. október 24. Szentségimádáson Jézus: „Drága kislányom! Az idő eljött. Szent angyalaim már készen állnak, hogy megfújják a harsonát. A Föld a csapásokat nem kerülheti el. Némi enyhülést kaptok az engesztelő imákra, de kevés a megtérés, kevés az engesztelő ima, kevés az engesztelő imádkozó. A világ tobzódik, és sokan mennek a széles úton a kárhozat felé. Nagyon kevés az igazak száma, akik életszentségben élnek. Nem elég csak ajakkal imádkozni, és közben bűnben élni. Az ilyen imának nincs ereje. Az igazi ima ilyen: hittel teli, szívből jön, és tele van szeretettel Isten és a felebarát iránt. Az ilyen imának nem tudok ellenállni. Minden kegyelmet megadok rá. Életszentséget, üdvösséget, és minden körülményt, amely az igaz életre segít. De nagyon-nagyon kevés az ilyen buzgó imádkozó. Ezért kérem annyiszor, hogy térjetek meg, mert nagyon sok a képmutató ember. Ezek közönséges hazudozók, akik a hazugság atyját, a sátánt szolgálják. Ezek nem kapnak semmiféle kegyelmet, az imáiktól is undorodom. Magatokon kell kezdeni a megtérést. Az igazi életszentség ebben áll: szüntelen lelkiismeret vizsgálat. Állandó keresés: Mi az Isten akarata? Hogy viszonyulok Isten törvényeihez? Megteszem-e azokat? Mit vár tőlem Isten az adott helyzetben? Jézus és Mária hogyan cselekedtek, amikor a Földön éltek? Ha Ők lennének az én helyemben, mit tennének? A válasz ez: Mindig a szeretet és az irgalom uralkodjon a lelkemben. Szüntelenül gyakoroljam az önmegtagadást, és szeretettel öleljem át a keresztet, amivel az üdvösségem, vagy mások üdvössége szempontjából az Úr Jézus megajándékozott. Soha ne akarjak megszabadulni a kereszttől, hanem türelemmel hordozzam. A keresztre feszített Üdvözítő Isten-Emberből merítsek erőt, és Tőle kérjek megerősítést, hogy kitartsak mindhalálig. Az ilyen lélek tetszik Nekem. Az ilyen követ Engem hűségesen. Én sem lázadtam, amikor a ti üdvösségetekért ártatlanul szenvedtem. Nem harcoltam az igazamért, hanem szótlanul tűrtem az igazságtalanságokat. Nem zúgolódtam a kereszt ellen, hanem engedelmesen átkaroltam azt. Tudtam, hogy engedelmességem és áldozatom az egész világ üdvösségére válik. Mindazokat üdvözíti, akik együttműködnek kegyelmemmel. De mivel az ember teremtésekor értelmet és szabad akaratot kapott, neki kell dönteni Mellettem úgy, hogy teljesíti törvényeimet. Senkit sem üdvözíthetek, ha ő maga nem akarja. Az Én irgalmas szeretetem nem abban áll, ahogy sokan gondolják, hogy a bűnösök bemasíroznak a mennybe. Ha valaki életében többre tartotta a bűnt, mint Engem, akkor az nem is akar üdvözülni. Az Én szeretetem abban áll, hogy lehajolok a bűnöshöz, elhalmozom kegyelmekkel, és várom a válaszát. Ha megtér, akkor üdvözítem. Ha nem, akkor nem. Ilyen egyszerű. Papjaimnak többet kellene beszélni a pokolról és a kárhozatról. A széles útról, amelyen sokan mennek a kárhozatba. A keskeny útról, amely az üdvösségre visz. A megtérésre kellene buzdítani, hogy szakítsanak a bűnnel, azonnal. Még ma. Amíg a kegyelem ideje tart. Ezt különösen kellene hangsúlyozni. Az életszentség állandó harc a sátánnal és az ember saját bűnre hajló természetével. Csak ha teljes önmegtagadásban él valaki, akkor tud életszentségre jutni. Ezt kérem mindenkitől. De sokan nagyon-nagyon távol állnak ettől. Ezért lesz megtisztítva a világ, és benne az Egyház. Igyekezzetek bejutni a szűk kapun! Ez azt jelenti, hogy hagyjatok el mindent Értem, hogy elnyerjétek az örök életet. Az erőszakosoké az ország. Nem lehet lazsálni. Nap, mint nap fel kell venni a harcot a sátánnal, és az ember saját rosszra hajló természetével. Csak aki ilyen lelkülettel él, az nyeri el az országot. A mennyországért küzdeni kell. El kell érte viselni gúnyt, üldözést. Ne akarjatok mindenkinek megfelelni, csak egyedül Istennek! Aki így él, az már magában hordja az örök életet. Aki kétfelé sántikál, az képmutató. Ez pedig az örök kárhozat. Vigyázzatok, hogyan éltek! E szerint lesztek megítélve. Megáldalak benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.
Most a lelkek megmentéséről beszélek neked. A lélek az Isten sajátja. A teremtéskor az Isten lelket lehelt az emberbe, amitől az életre kelt. Ezért a lélek az, ami éltet, a test nem használ semmit. A testet arra kaptátok, hogy beilleszkedjetek az anyagi világba. A test a lélek szolgálatára van. A lélek a magasabb rendű, a test az alacsonyabb rendű. A lélek halhatatlan, a test a halál után feloszlik, megsemmisül. Porból lett és porrá lesz. Azt az időt nevezik a Földön életnek, amíg a lélek a testben időzik. Amikor a lélek kimegy a testből, akkor a test hal csak meg. A lélek átköltözik arra a helyre, amit cselekedetei szerint kiérdemelt. Három hely van. Mennyország, tisztítótűz és pokol. A lélek azonnal odamegy, mihelyst kijött a testből. A személy előtt lepereg egész élete, amiből ő már tudja, hogy hol a helye. Nagy kegyelem a lélek számára, hogy testben élhet. Elmagyarázom neked, hogy miért. Például egy ember elhatározza, hogy bűnt követ el. De valaki a rejtekben imádkozik érte. Én, Aki meghallgatom az imát, cselekszem. Erre az emberre betegséget adok. Lázas, tehetetlenül fekszik. Arra indítom a szomszédját, aki igaz hívő ember, hogy látogassa meg. Elmegy hozzá, beszélgetnek. A betegnek jól esik a látogatás. A beszélgetést Én irányítom. A szomszéd beszél a betegnek Rólam, hogy Én mennyit szenvedtem az ő lelkéért, hogy üdvözítsem. Azt akarom, hogy bűn nélkül éljen. A szomszéd előhúz a zsebéből egy Újszövetségi Szentírást, és felolvas a betegnek egy részt, a tékozló fiú történetét. Én közben kopogtatok a beteg szívének az ajtaján. Ő magába száll, és szívből megbánja szándékát, aminek az elkövetésében megakadályoztam. Többé már nem akar vétkezni. Jól esnek neki az evangélium szavai. Befogad Engem a szívébe, és imádkozik. Ez a megtérés. Gyermekeim! Ha tudnátok, hogy mekkora ereje és hatása van a szívből mondott imának, szüntelen imádkoznátok! Elég egyetlen fohász is, és megmenekül egy lélek. Amikor halljátok, hogy valaki káromkodik, mondjatok el érte egy fohászt! Pl. így: Jézusom, a Te érte kiontott drága Szent Véredre kérlek, ne hagyd elkárhozni ezt az embert! Ígérem nektek, hogy megmentem őt. Egyetlen fohászért, amit egy pillanat alatt mondtatok hittel és szívből. Könyörögve kérlek, mentsétek meg a lelkeket! Legyetek az Én eszközeim! Szent Véremre kérlek benneteket! Nem az számít, hogy milyen imát mondotok, és milyen szavakkal van megfogalmazva. A tartalom számít, a saját szavaitokkal, és legyen hittel teli, és jöjjön szívből. Aki Bennem bízik, az meg nem szégyenül. Én, a ti Megváltó Jézusotok mindig meghallgatom a lelkekért mondott imáitokat, és megmentem mindazokat, akikért imádkoztok. Éljetek ezzel a nagy lehetőséggel! Kérjetek sokat! Imádkozzatok a világ végezetéig élő összes lelkekért!”
2010. okt. 24. Szentségimádáson Jézus: „X-nek ezt üzenem: Drága kislányom! Nagyon szeretlek téged. Folytasd továbbra is szép tiszta életedet! Nagy örömöm telik benned. Majd csak a mennyben fogod meglátni szép tiszta igaz életed gyümölcseit. Rengeteg lelket mentek általad. Nem te élsz már, hanem Én élek általad, és ez az életszentség. Ez vigasztaljon, amikor nehézségek és kudarcok érnek. Minden mögött Én állok. Szükség van a szenvedésre, az áldozatra a lelkek megmentéséért. Nézd, Én mennyit szenvedtem! De országomban ezeknek fogsz a legjobban örülni, mert erre kapod a legtöbb lelket. Imáidra is sok-sok lélek kapja meg az üdvösségre vezető kegyelmet. Hamarosan megállsz Színem előtt, és átveszed örök jutalmamat. Nagyon fogsz csodálkozni bőkezűségemen, túlcsorduló jóságomon. De Én túlcsorduló bőséggel jutalmazom meg mindazokat, akik irgalmasságot gyakorolnak. Odaát nagy gazdagság és pompa vár rád. De lelked fénye, öröme Én leszek. Én, és Bennem a Szentháromság. Kimondhatatlanul boldog leszel. Készülj erre a napra! Imádkozd el minden nap a Te Deumot! Már nagyon közel van. Mondd Nekem gyakran: Szeretlek, Jézusom! Már nagyon vágyom Hozzád! És Én beteljesítem vágyadat.”

Urunk Jézus Krisztus üzenete Anna Terézia által

A Szűzanya Magyarok Nagyasszonya ünnepén

Dicsértessék a Jézus Krisztus! Gyógyító, édesanyai szeretetem hoztam el hozzátok, drága kicsinyeim. Simuljatok egészen Szentfiam akaratához úgy, hogy elfogadtok mindent a kezéből, ami hozzátok érkezik. Ajánljátok fel mindazokat az eseményeket, amelyek benneteket érnek! Sok érdemet tudtok szerezni a Mennyben ezek által. Ma ünnepre jövünk össze, hogy megtegyétek önfelajánlásotokat Szeplőtelen Szívemnek. Vágyom, hogy felajánlva életeteket, biztonságban tudjalak titeket mellettem. Hamarosan hatalmas erők csapnak össze országotok felett, és óriási küzdelmek indulnak meg az Égben. Bátorítsátok egymást, mert rajtatok is múlik, mennyire akarjátok engesztelő életfelajánlásaitokkal győzelemre segíteni ügyünket. Országotok felett őrködöm. Hagyatkozzatok egészen a Szentlélek vezetésére! Ne engedjetek rést a hitetlenség szellemének! Segítsetek egymásnak, hogy jól és helyesen felismerjétek a Szentlélek indításait! Készen állva várjátok érkezését! Legyetek figyelmesek sugallataira, és tegyetek meg mindent, amit Szenfiam kér tőletek! Legyetek áldottak, édesanyai szeretetem borítson be benneteket védelmező palástommal és mindazokat, akikért felajánljátok napi áldozataitokat! Az Úr békességes szeretetében találjatok mindig menedéket, mert Ő vár benneteket! Ámen.
2010.10.08.                                           Anna Terézia

http://engeszteles.bocsajozsef.hu/egi-uezenetek/a-szzanya-magyarok-nagyasszonya-uennepen
Ha jobban érdekel az, hogy a magad kedvében járj, mint az, hogy a feleséged kedvében, akkor bajban van a házasságod. A legtöbb házasság egyetlen ok miatt megy tönkre: ez pedig az önzés. „Csak még egy pár hónapot kérek. Ha befejezem ezt a projektet, akkor minden visszatér a normális kerékvágásba.” Hány feleség hallotta már ezt a férjétől, amikor megpróbálta tudtára adni, hogy több figyelemre és együtt töltött időre van szüksége? És mi történik? Az a projekt véget ér, és a férj beleveti magát valami másba, ami ugyanúgy teljes embert kíván. Így aztán, mivel a feleség szükségei betöltetlenek maradnak, reménytelenség és neheztelés köszönt be, a feleség pedig védőfalak mögé húzódik. Ezen a ponton a férfiak általában semmit sem értenek. Ilyen dolgokat mondanak: „Keményen dolgozom. Pénzt hozok haza. Nem körülötted forgok.” És aztán a legnagyobb: „Ezt mind érted teszem”. De a felesége nem egy üzleti ügyhöz ment hozzá, nem egy teli pénztárcához, ő a férjéhez ment feleségül. Márpedig a világon semmi sincs, amivel a férj helyettesíthetné önmagát a felesége életében, nem számít, mi mindent ad neki. Ezért van az, hogy vannak házaspárok, akik ugyan kevesebbel rendelkeznek, mégsem szenvednek semmiben hiányt, mert ők ott vannak egymásnak. Míg másoknak megvan mindenük, és még sincs semmijük. És ha egyszer a falak felépülnek, nehéz áttörni rajtuk. Ami pedig még rosszabb, a válási statisztikák azt bizonyítják, hogy nagyon kevés férfinak van elég türelme ahhoz, hogy a falakat lebontsa. Ilyenkor kezdenek más nőkhöz vonzódni – pedig a szeretet lángja le tudná olvasztani azt a falat. Ha elkezded onnan, ahol éppen most tartasz, és elkötelezed magad arra, hogy újra szeretni fogod a feleségedet [vagy férjedet], akkor Isten segíteni fog abban, hogy újraéleszd azt a tüzet.

2010. október 25., hétfő

Medjugorjei Üzenetek 2010. október

Medjugorje, 2010. október 2.

„Drága gyermekek! Ma az alázatra hívlak benneteket, gyermekeim, az alázatos vallásosságra. Szíveteknek igaznak kell lennie. Keresztjeitek legyenek eszközök a mostani idők bűnei elleni küzdelemben. A türelem és a határtalan szeretet legyen a fegyveretek, a szeretet, amely tud várni, és amely képessé tesz benneteket arra, hogy felismerjétek Isten jeleit, hogy életetek az alázatos szeretet által megmutassa az igazságot mindazoknak, akik a hazugság sötétségében keresgélnek. Gyermekeim, apostolaim, segítsetek nekem megnyitni az utakat Fiamhoz. Még egyszer hívlak titeket, hogy imádkozzatok pásztoraitokért. Velük fogok győzedelmeskedni. Köszönöm nektek.”

Medjugorje, 2010. október 25.

“Drága gyermekek! Ez az idő legyen számotokra az imádság ideje. A hívásom, gyermekeim, meghívás szeretne lenni számotokra, hogy határozzátok el, a megtérés útját követitek. Ezért imádkozzatok, és kérjétek Minden Szentek közbenjárását. Legyenek ők számotokra példakép, buzdítás és öröm az örök élet felé. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra.”

2010. október 24., vasárnap

Bün és bünhödés -azaz Ha ez a civilizáció, nem hagy fel az istentelenséggel, egyre nagyobb katasztrófa várható.



HAZÁNKÉRT ma ki sír közülünk?
JÉZUS sírt Jeruzsálemért!
Sok bűn között ez is a bűnünk,
hogy szívünkig gondja nem ér,
nem fáj nagyon, hogyha nem épül,
s ha tán igen – az Ige nélkül.

ORSZÁGOK, NÉPEK ISTENE!
TE látod, hogy élünk mi – maroknyi nép – itt a Kárpát-medence közepén, “a történelem leghosszabb századában”. Itt küszködünk megtörve és bizony már fogyva is, marakodva, gyanakodva, megtűrt bűnök között. Könyörülj rajtunk, ISTENÜNK, a JÉZUS KRISZTUSÉRT! Adj népünknek Evangéliumot, bűnbocsánatot, békességet – nem úgy, ahogy a világ adja -, védelmet is a Sátán erői ellen, kimenekedést is sokféle bajunkból. Tégy bennünket alkalmassá akaratod betöltésére, dicsőséged hordozására!
Ámen.
Az emberek bechipezése a küszöbön áll
Az Illuminátus elit fő célja, hogy minden embert totális megfigyelés alatt tarthassanak, hogy ne tudják magukat a rendszertől, az Új világrendtől függetleníteni. Már így is hatalmas függőségben vagyunk, de még önként ki lehet ezek alól térni. Minden mobil eszköz, melyet erre a célra hoznak létre még elhagyható, ezért kell egy olyan módszer, melytől nem tud hordója önként megszabadulni. Ez lenne a bőr alá ültetett mikrochip. Természetesen ennek hordására nem kényszerrel veszik rá az embereket, hanem bizonyos előnyök bemutatásával igyekszenek a manipulálható emberiséget meggyőzni ennek használatáról.
Háziállatoknál a módszer már kipróbált. Egyre több rendelő hirdet akciókat kedvencünk bechipezése érdekében. Természetesen ezzel a fő cél nem az, hogy védjük állatunk érdekeit, hanem hogy bemutassák, hogy milyen nagyszerű dolog ez a rendszer és egyáltalán nem kell tartani sem a beültetéstől, sem a viselésétől. Ez a hozzászoktatás egyik formája. A közeljövőben biztos vagyok benne, hogy egyre több figyelmet fog kapni a médiában ez, s majd néhány év múlva kötelezővé fogják tenni a beültetést kutyáinkon, macskáinkon.
Persze ez még kevés ahhoz, hogy az emberek önként magukba tetessék a készüléket. Ezért az e felé vezető úton más, kevésbé drasztikus módszerekkel szerettetik meg a rendszert.
Az Elit célja ugye ezzel a totális kontroll. Idővel ennek segítségével, például a globális helymeghatározó rendszerekkel folyamatos megfigyelés alatt tarthatják a rabszolgákat. A fizetési eszközt, nevezzük pénznek pedig erre vezetik át a bankkártyákról, így az egyén teljesen kiszolgáltatott lesz a rendszert irányítóknak. Így egy lázadás is könnyen megfékezhető.
Nem véletlen tehát az sem, hogy a bankkártyás fizetést gőzerővel reklámozzák a médián keresztül, különböző kedvezményekkel veszik rá az embereket ennek használatára. Már ezzel ugyanis komoly kontrollt gyakorolhatnak a lakosságon. Ez igen fontos lépés tehát ahhoz, hogy átszoktassák a népet az elektronikus fizetésre, ami könnyen ellenőrizhető és szükség esetén elzárható egy gombnyomással.
Most pedig itt van már a következő generációja a fizetésnek, mely már jóval közelebb áll a chipes rendszerhez. A médiában reklámok útján komoly pénzeket beleölve népszerűsítik a módszert, melynek lényege, hogy a vásárló a karórájával fizethet.
Íme a weboldal: http://www.fizessazoraddal.hu/
A hozzászoktatás újabb lépcsője tehát ez a vívmány. Ebben az egészben az az elképesztő, hogy az emberek önként fogják vállalni saját rabszolgaságukat azáltal, hogy ezeket a készülékeket divatból elkezdik használni. Nagyon sok példáját láttuk már ennek. Itt van az Iwiw vagy a legújabb divat a Facebook őrület. Az ilyen oldalak fő szerepe a megfigyelés, mégis egyszerű indokokkal és ösztönökkel az emberek boldogan vetik magukat alá a kontrollnak fel sem fogva, hogy milyen veszélyeket hordoz ez magában. Azzal, hogy egy személy jelen van ezeken az oldalakon könnyedén feltérképezhetik ismerősi körét, amit bármikor könyörtelenül kihasználhatnak, ha adott egyén a rendszer ellen vét. A érdeklődési kör megadásával további fontos információkat adunk ki magunkról, teljesen kiszolgáltatva lényünket, személyiségünket, elvesztve a magánéletünket ezáltal. Ez is része a kontrollnak. A rabszolgasorba taszított embert még a saját gondolataitól, magánéletétől is megfosztják, így a magántulajdon teljes mértékben megszűnik még szellemi szinten is.
Ezért, akinek van egy kis esze törli magát ezekről az oldalakról. Anno jómagam is regisztráltam a Facebookra, mert politikai hozzászólást intéztem ott. Közben persze elkezdtek jelölgetni ismerőseim. Most már töröltem magam innen is. Ami érdekes, hogy a fiókot törölni nem éppen egyszerű. Csak felfüggeszteni lehet azt, de még ekkor is pszichológiai ráhatásokkal próbálnak erről lebeszélni. Például kiírják, hogy adott ismerősök hiányolni fognak, biztos jól meggondoltam-e? Meg kellett magyaráznom kilépésem okát és több lépcsőben kellett megerősítenem a felfüggesztést. Törölni egy mezei felhasználó pedig nehezen tudja magát. Még én sem találtam hol lehet, pedig én napi szinten használom a világhálót. Csak a keresőben történő kutatás után találtam egy linket, melyet a böngészőbe írva eljutottam a törlés oldalra. Fontos tehát a rendszernek, hogy ne maradjak kívül rajta.
Megfigyelve a tendenciákat nagy erőkkel folyik az emberek mikrochipezésének folyamata. Még egyszer hangsúlyozom, hogy ez nem úgy fog megtörténni, hogy kényszerrel beültetik, hanem az emberek önként és dalolva, szinte kérni fogják ennek használatát. Egy idő múlva pedig már kötelező lesz az újszülöttek bechipezésénél.
Hogy mikor fog erre sor kerülni? Véleményem szerint az elkövetkező háború után már nagyobb léptékben fognak haladni vele és 10-15 év múlva már megszokott eseménnyé válhat ez a fajta fizetési mód.

http://www.youtube.com/watch?v=K6v1I9HUREA

http://www.emehungar.net/

2010.10.23.

2010. Október 23. Szombat
Ezen a napon elmentünk Vácra. Évente van itt a kiengesztelődés napja. Mindig sokan vannak  az ország több városából, falujából és Romániából, Szlovákiából is eljönnek ide. Sok kegyelemben részesít minket a Szentháromság és a Szűzanya. Találkoztam az Úr egyik kedves választottjával, akivel nagyon szeretek beszélgetni. Amikor felé sétáltam erősen éreztem, hogy gyorsan ver a szívem, ilyenkor tudom, hogy az Úrjézus jelenlétét érzem, mert Ő megérezteti velem.
Szomorú voltam. Jézus: Drága gyermekem, ne légy szomorú, mert én itt vagyok melletted. Ne bánkódj, jöjj gyermekem karjaimba, mert én átölellek és megvigasztallak téged!
Szűzanya: Drága gyermekem, hallgass Szentfiamra! Ne légy szomorú! Vigasztaljon meg téged, hogy mi itt vagyunk melletted. Jöjj, gyermekem, mert én átölelve betakarlak palástommal és megvigasztallak!
Előfordul, hogy nagy szomorúságomban élni sem akarok. Jézus: Ilyen gondolat meg se forduljon az értelmedben, főleg az én jelenlétemben! Ellenségem a gonosz akar ezzel a gondolattal elvenni tőlem!
Szentáldozás előtt Jézus: Drága gyermekem! Mindent megbocsátottam neked. Jöjj, mert én nagy szeretettel várlak szentáldozáskor! Légy boldog, gyermekem, mert az üdvösségedet, engem veszel magadhoz valóságosan!
Kértem X atya áldását. Jézus: Drága gyermekem! A pap által én rajzolok valóságosan keresztet a homlokodra!
A templom udvarában van egy szép Szűzanya szobor, oda mentem hozzá imádkozni, és közben fogtam mindkét kezét a Szűzanyának. Kértem, hogy mondjon valamit nekem. Szűzanya: Drága gyermekem, fogd a kezeimet, mert én erősen fogom a te kezeidet. Jöjj gyermekem, mert én végig vezetlek az életszentség útján és Szentfiam elé viszlek!
Sajnos többször előfordult, hogy fáradtságból nem tudtam elmondani az esti imát. Jézus: Gyermekem! Esti ima előtt mond el a Szent Mihály imát, mert ellenségem akadályoz téged abban, hogy megmenthess oly sok lelket.
Este megöleltem és megcsókoltam az úr 5 Szent Sebét. Jézus: Gyermekem! Amikor megcsókolod sebeimet, mindig szeretettel és tisztelettel gondolj rám, hogy mi mindent megtettem érted a Golgotán.

http://engeszteles.bocsajozsef.hu/egi-kegyelmek-zapora/20101023

2010. október 23., szombat

AZ ÚJ EMBER MÁS!

Hol született?
Újjászületés városának bűnbánat kerületében.
Hol nevelkedett?
Az engedelmesség iskolájában.
Hol dolgozik?
A szorgalom szakmájában, az önmegtagadás osztályán.
Milyen a ruházata?
Az alázatosság öltönyét viseli, ruhája a Krisztus igazságának szépsége.
Merre jár?
A szolgálat völgyében, de sokszor a krisztusi lelkület magas hegycsúcsain.
Mi a tápláléka?
A reggeli és a vacsora bőséges imádság. Az Ige tiszta, hamisítatlan tejét issza, de kemény eledellel is táplálkozik. Van eledele, amelyet mások nem ismernek.
Minek örül?
Annak, hogyha Krisztus növekedik és ô maga Krisztusban élhet.
Hogyan fejlődik?
Úgy, hogy a Szentlélek által naponta növekedik belső embere.
Kire hasonlít?
Krisztus képére változik el naponta.
Mi a titka?
A Krisztussal elrejtett élet az Istenben.
Hol érzi jól magát?
A kereszt alatt, az Úr közelében.

2010.10.22.

2010. Október 22. Pétek
Vassula naplóját olvasgattam, és nagy vágyat éreztem az Úr iránt. Jézus: Drága gyermekem! Bízz bennem, mert eljön az az idő, amikor látni fogsz engem!
Bizalommal kértem az Úr bocsánatát. Jézus: Drága gyermekem, bizalmaddal boldoggá teszed Szent Szívemet! Mindent megbocsátottam neked! Légy boldog gyermekem! Nagyon szeretlek kicsim!
Megkérdeztem, hogy értette, hogy „látni fogsz engem.” Jézus: Drága gyermekem! Ezzel a mondattal azt akartam mondani, hogy a Mennyben örökké látni fogsz engem. Másként pedig, hogy megkaphatod a látás kegyelmét. De nem árulok el neked többet, mert ez a kegyelem mindenkit váratlanul érint. Ha megtudnád, mikor kapod meg, annak nem lenne jó a vége, mert minél jobban akarsz valamit, annál inkább elveszíted azt a kegyelmet. Bízz rám mindent, hogy mikor és milyen kegyelmet kapsz tőlem!
Jézus: Gyermekem! Mindent bízz Rám!  X atya fel fogja ismerni, hogy minden válasz, melyet leírtál a naplóba az tőlem és a Szűzanyától ered.
Hallgattam az Úr tanácsára. Jézus: Drága gyermekem, én mindig ott vagyok melletted és azáltal, hogy becsületesen vettél jeget a vonatra, boldoggá tettél engem és rád mosolyogtam. Nagyon örültem, hogy engedelmeskedtél nekem és hallgattál Rám! Érzed a szívedben? Nincs aggodalmaskodás a jegy vagy bérlet miatt.
A Nagy Figyelmeztetésről kérdeztem. Jézus: Drága gyermekem! Nem tudjátok elképzelni, mennyire közel van a Nagy Figyelmeztetés! Boldogan várd Szentlelkem eljövetelét, és így várja minden ember, aki törekszik a tisztaságra és szeretetre. Megkérdeztem, hol lesz ekkor a Szűzanya? Jézus: Gyermekem, Édesanyám mindig ott van mellettetek. A Szentlélek eljövetelekor mellettem lesz és imádkozni fog minden emberért, azokért a lelkekért is, akik ekkor fognak meghalni.
Csodáltam a Szűzanyát. Jézus: Drága gyermekem! Édesanyám lelke és teste sugárzik a tisztaságtól. Testéből áradnak a kegyelmek és különböző illatú virágok, legfőképpen a rózsa érezhető nála, mindez azért, mert az egész Mennyországot tükrözi valóságos jelenlétével.
A holnapi Váci kiengesztelődési találkozóról kérdeztem. Jézus: Drága gyermekem! A holnapi napot tekintsd úgy, mint a kegyelmek napját. Az egész Szentháromság és a Szűzanya jelen lesz köztetek a templomban. Szentlelkem sok lelki ajándékkal és kegyelemmel fog elhalmozni benneteket ezen a napon. Készítsd fel a lelkedet, hogy tiszta legyen, mert ezáltal még több kegyelmet be tudsz fogadni kis szívedbe.
Sajnos csütörtök este nem tudtam felolvasni másoknak az égiek egyik tanítását, ezért elszomorodtam. Jézus: Gyermekem, én is ugyanúgy elszomorodtam, mint te. De, boldoggá tettél engem, mert alázatosan elfogadtad a tanár döntését és kérését. Látod gyermekem, ilyen kis apró jó cselekedetekkel alakítom a lelkedet és szívedet.
Sokszor érzem magamat egyedül az iskolában, és ezt a problémámat megosztottam az Úrral. Jézus: Drága gyermekem, örülök, hogy elmondtad nekem a lelki problémádat. Ne légy szomorú! Most pedig főleg ne, mert Én itt vagyok veled és beszélgethetsz velem. Ne foglalkoztasson téged, gyermekem, hogy a többi diák közömbös irántad! Az érdekeljen, hogy törekedj őket úgy szeretni, mint önmagadat. Legyen számodra bármennyire fájdalmas és bántó a viselkedésük, te csak szeresd őket, amennyire csak tudod! Mindig gondolj az én életemre! Hisz sokan engem sem szerettek, pl. a farizeusok, a nép, de én ennek ellenére mégis úgy szerettem őket, mint a többi embert.
Nagyon szerettem volna egy-egy emberrel beszélgetni. Jézus: Drága gyermekem! Az természetes, hogy olyan emberekkel akarsz beszélgetni, akik számára én fontos vagyok. Én mindig nagy boldogsággal hallgatom beszélgetéseiteket, melynek témája én vagyok.
Tegnap nem csókoltam meg az Úr 5 Szent Sebét, mert nem mertem megtenni szobatársaim előtt. Jézus: Gyermekem, elszomorítottál engem, mert nem csókoltad meg 5 Szent Sebemet tegnap. De másrészt nem tettél rosszat vele, mert az ilyen tiszteletet, és szeretetet nem kell szobatársaid előtt mutogatni. Ne felejtsd el, a legtöbb szent is titokban élt, és cselekedeteiket eltitkolták a nyilvánosság elől. De törekedj arra, hogy kérésemet mindig boldog szívvel teljesítsd.
A gyónással kapcsolatban Jézus: Gyermekem! A héten eleget gyóntál, ezért holnap ne gyónj meg újra! Helyette tarts bűnbánatot és kérd irgalmamat és a teljes búcsú kegyelmét. Mert én mindig megtisztítom szent véremmel a te kis lelkedet!
Szentmise előtt kértem az Úr bocsánatát. Jézus: Drága gyermekem, hagyatkozz rám és bízz az én végtelen irgalmamban! Szentáldozás előtt. Jézus: Jöjj gyermekem, boldogan várlak szentáldozáskor!
Gyerekkoromra gondoltam, amikor egy-egy alkalommal ott voltam a szentmisén! Jézus: Már gyermekkorodban rajtad tartottam szemeimet!

http://engeszteles.bocsajozsef.hu/egi-kegyelmek-zapora/20101022

2010. október 22., péntek

Megtisztulás napja, november 06.

2010. november 6. a Megtisztulás Éjszakája!

Felhívás!
2010. november 6-án támadást intézünk a sötétség erői ellen! A világ minden pontján este nyolc órakor fellobbannak a lángok és a fény erejével megkezdjük harcunkat egy élhetőbb szebb világért! Legyél Te is az igazság harcosa! Barátaiddal, ismerőseiddel gyűjtsétek össze az életeteket mérgező tárgyakat, kiadványokat és a Megtisztulás Éjszakáján hamvasszátok őket el! Erkölcstelen, pornográf füzetek, abortuszt népszerűsítő kiadványok, soviniszta, gyűlölködő transzparensek és minden a cionista szellemiséget magán hordozó tárgy, vagy nyomtatvány semmisüljön meg!

Szerte a világban fellobbannak a lángok!
Eddig nyolc nemzet fiai, lányai (Egyesült Államok, Szlovákia, Szerbia, Magyarország, Görögország, Oroszország, Románia, Bulgária) álltak hadrendbe! Csatlakozz Te is barátaiddal!
Eltüzeljük azokat a kiadványokat, tárgyakat, melyek népeinket, nemzeteinket becsmérlik, azokat múltjukban, kultúrájukban, erkölcsükben kiforgatják, megalázzák.

A felhívás szervezet független!
Bárki csatlakozhat, aki egyedül vagy barátaival, önállóan vagy szervezett keretek közt november 6-án este nyolc órakor a Megtisztulás Éjszakáján megsemmisíti a környezetében fellelhető, mindennapi életét mérgező tárgyakat, kiadványokat, az a fény harcosává válik! Tagja lesz annak az Isteni Hadseregnek, mely megtisztítja Földünket a fertőtől!

Mondjunk egy imát!
A sátán jelképeinek hamvasztása közben lehetőségeinkhez mérten jelenítsük meg a Nap szimbólumait! Minden résztvevő kérjen erőt, bátorságot és kitartást az előttünk álló szörnyű küzdelemhez!

Együtt Egységben! - Viribus Unitis!

Most megmutathatják a világ nemzetei, hogy képesek felállni, és harcolni! Összeköt minket nemzetünk, hazánk és az igazság szeretete. Ellenségeink is azonosak. A cionista elnyomók, a globalizmus erkölcstelen mocskában fojtogatják a világot! Az eddigi csatlakozott nemzetek mellé várjuk valamennyi nemzet gyermekeit, szervezeteit!
Ébredj világ! Ébredj Európa! Harcra fel! Éljen a Győzelem!



Jézus:"Ez, a vessző futás napja. Helyes a gondolat. A New Age és könyvei behálózzák és megfertőzik az egész világot.Az ezoterikus könyvek ferde irányba befolyásolják gyermekeimet, de vigyázni kell, hogy a "fürdő vízzel, ne öntsék ki a gyereket is". Őrizzék meg az értékeket. Manapság sok új próféciát küldök választottjaimmal, melyektől bűn megfosztani az olvasókat. Teológusoknak kellene ellenőrizni ezt a nagy tisztítást. Ha kidobják Ottavio Michelini, Vassula, Bíró Ilona könyveit, a nagyfalui, kadarkúti könyveket, a nandzsui-könyveket, Balogh Zsófiát, Bossis Gabriella könyveit, a sükösdi könyveket, a Medjugorjéről szóló könyveket és még sok mást.Nagyon sok szépségtől és igazságtól megfosztják gyermekeimet. Óvatosságra intelek benneteket. Amen.

2010.10.21.

2010. Október 21. Csütörtök
Szentgyónás előtt. Jézus: Drága gyermekem! Mivel végtelenül irgalmas vagyok és szeretlek, ezért megbocsátok neked. Gyermekem, ne bánts meg engem újból bűneiddel. Törekedj a szeretetre és a tisztaságra!
Szentáldozásnál. Jézus: Gyermekem, látod, mennyire kötődöm és ragaszkodom hozzád!
Néha úgy éreztem, hogy szerzetesnő akarok lenni, hogy még jobban az Úrnak szentelhessem az életemet. Megkérdeztem erről az Úr véleményét. Jézus: Drága gyermekem, én azt mondom neked, hogy várj még ezzel a döntéseddel. Bízz rám mindent! Mert, ha én azt akarom, hogy te elkötelezd magad nekem teljesen, mint a vőlegényednek, akkor megadom a lelkedben az indíttatást a szerzetesi életre. Ne gondold azt, hogy ott könnyebb lenne! Ez tévedés! Ellenkezőleg még többet szenvednél, és még több kísértésnek lennél kitéve! Példa erre Szent Faustyna nővér, Szent Bernadett, Kis Szent Teréz. Tanulj az ő életükből! Gyermekem, még sokat kell fejlődnöd a lelkedben, hogy úgy érezd, képes vagy bármilyen áron nekem szentelni az életedet!
Kadarkúton kérte az Úrjézus, hogy minden hét csütörtökén virrasszunk este 20-tól 24 óráig. És azt ígérte, aki megteszi, annak a házát nem fogja katasztrófa érni. Megkérdeztem őt, hogy mi hogyan virrasszunk? Jézus: Drága gyermekem! Kérdezzétek meg először is otthon a papotokat. Ha azt mondja nem, akkor ne legyetek szomorúak, ellenkezőleg, örüljetek, hisz megpróbáltátok legalább. Én elfogadom az otthoni virrasztásotokat is, egyedül vagy ketten. Amint alkalmatok van rá, együtt imádkozzatok, ameddig csak bírjátok lelki erővel. Azok a választottaim, akik egymástól messze vannak, virraszthatnak otthon is, akikkel csak tudnak. De, ha egyedül virrasztotok, azt is elfogadom. Én nem azt nézem, hányan vagytok, hanem azt, hogy akartok-e minden erőtökkel virrasztani este 20 és 24 óra között. Akik megtehetik, örüljenek, akik nem, ne legyenek szomorúak, amennyit lehet, annyit imádkozzanak.  Mindenhol, ahol csak virrasztanak, legyen az templom vagy lakás, én ott jelen vagyok úgy, mint Nagycsütörtökön a Gecemáni Kertben. Elmélkedjetek rólam, és az én szenvedéseimről!

http://engeszteles.bocsajozsef.hu/egi-kegyelmek-zapora/20101021

2010. október 21., csütörtök

2010.10.20.

2010. október 20. Szerda
Reggel újból kértem az Úr bocsánatát. Jézus: Drága gyermekem! Én mindent megbocsátottam neked, mert végtelenül szeretlek! Gyermekem, törekedj a tisztaságra és az engedelmességre! Igyekezz azon, hogy ne bánts meg engem bűneiddel!
Szomorú voltam. Szűzanya: Drága gyermekem, ne bánkódj! Jöjj, gyermekem, mert én megvigasztallak téged! Ne lepődj meg azon, hogy sok a hibád és nem vagy még engedelmes irántunk! Más választottamnál is így van, sokszor évekig is eltart mire olyan lesz a lelkük, amilyennek mi szeretnénk, hogy legyen.
Ezen a napon Kadarkútra mentünk. Szűzanya: Drága gyermekeim! Nagy örömmel és tárt karokkal várunk benneteket Kadarkútra! Én és a Szentháromság sok kegyelemben részesítünk benneteket!
A kísértésekről. Jézus: Drága gyermekem, csakis a mi segítségünkkel tudsz ellenállni a gonosz kísértéseinek és csábításainak. De legfőképpen tőled függ minden. Imádkozz, és akkor minden jóra változik körülötted!
Megkérdeztem a Szűzanya véleményét, hogy ima alatt aludhatok-e valamennyit. Szűzanya: Drága gyermekem, ha úgy érzed, hogy fáradt vagy, nyugodtan pihenhetsz. De ha van erőd és kedved, imádkozz együtt a többiekkel! Minél többen imádkoztok, annál több lelket megmenthettek.
Csodáltam az Oltáriszentségben lévő Jézust. Jézus: Drága gyermekem, el sem tudod képzelni, hogy az én végtelen tisztaságom mennyire gyönyörű!
Kaposfüreden építettek egy szép Mária kápolnát, mely nagyon hasonlít a Szűzanya efezusi házához. Szűzanya: Drága gyermekem, megmutattam nektek, milyen házban éltem a földön! Az új világban is egyszerű és szerény házban fogtok élni, mely számotokra az imádság háza lesz. Életetek minden pillanatában Istent fogjátok imádni és dicsőíteni. Én pedig boldog szívvel fogok rátok tekinteni, mint mennyei édesanyátok!
Kis helyen volt a szentmise, én pedig az oltár mellett ültem. Örültem, hisz soha nem láthattam ilyen közelről az áldozati liturgiát. Megkérdeztem Jézust, volt-e jelentősége, hogy ilyen közel ültem az oltárhoz. Jézus: Nincs jelentősége, hogy ott ültél az oltár mellett. Boldog voltam, hogy ilyen közel voltatok hozzám, kicsinyeim és sok kegyelemben részesítettelek benneteket.
A kadarkúti engesztelésen jelen volt az egész Szentháromság és a Szűzanya. A Mennyei Atya egyik kezében egy kard volt, a másik kezében a Föld. Sajnos a földünk egyre sötétebbé változott a bűnök sokasága miatt. A Mennyei Atya a kardjával le akart sújtani a világra, de a Szűzanya és az Úrjézus visszatartotta az Ő kezét, majd rátekintett a Szentlélekre és azt mondta neki: „Most Te következel!”  Mennyei Atya: Hálásan köszönjétek meg Szentfiamnak és a Szűzanyának, hogy megállították haragomat, nehogy lesújtsak e világra. Imádkozzatok! Kérjétek irgalmamat és türelmemet! Készítsétek fel lelketeket! Mert a Nagy Figyelmeztetés minden ember életében eltörölhetetlen esemény lesz. Vegyétek komolyan a bűnbánatot és a szentgyónást, és éljetek szent törvényeim szerint! Készüljetek, készüljetek, mert nem tudhatjátok, melyik pillanatban döntök úgy, hogy most már elég! Szentlelkem ott ál trónom előtt és várja határozatomat. Ő készen áll! Kérdés, hogy ti készen álltok-e? Ezért mondom, engeszteljetek, imádkozzatok és őrizzétek lelketek tisztaságát! Bármelyik pillanatban eljöhetek e világra. Jaj azoknak az embereknek, akik a gonosz mellé álltak! Imádkozzatok és imádkozzatok, ne csak másokért, hanem önmagatokért is! Megáldalak titeket a felkészülés lelkületével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.
Engesztelésen. Jézus és Szűzanya: Ez a mi szeretett engesztelő csoportunk, mely boldoggá teszi két Szent Szívünket.
Utazás közben néztük a napot, igazi égi csoda volt. Több volt, mint egy naplemente. Szűzanya: Kadarkút-ot az egész Szentháromság védelmezi.
Egy szivárvány is volt. Szűzanya: Drága gyermekem! Én és Szentfiam békét kötöttünk a Mennyei Atyával. Ez azt jelenti, hogy lecsillapítottuk az Ő haragját és megkegyelmez nektek, engedett egy kis időt számotokra, hogy fel tudjatok készülni a Szentlélek eljövetelére!
Vágyakoztam a Mennyország után. Szűzanya: Drága gyermekem! Nagyon kevés választottamnak mutatom meg a Mennyországot. Én láttam vágyakozásodat és mélyen megérintett engem és Szentfiamat. Gyermekem, ha hallgatsz ránk és törekszel betartani a szent törvényeket, megígérem neked, hogy a Szentlélek eljövetelekor magam mutatom meg neked a Mennyországot, de csak egy kis időre! Gyermekem, miután megláttad, egész földi életedben azért fogsz küzdeni és szenvedni, hogy újból visszatérhess Atyám házába.

http://engeszteles.bocsajozsef.hu/egi-kegyelmek-zapora/20101020