2011. október 22., szombat

Angyali érintés

Ne félj
Monica és Tess részesévé válik egy kisvárosi karácsonyi ünnepségnek, hogy beléphessenek két fiútestvér életébe, akik közül az egyik rokkant.
Wayne szerepében a híres country énekes, Randy Travis.






Csupán Isten kegyelméből
Monica hite megmérettetik, amikor az utcán kell élnie, hogy segítsen egy férfin, aki elvesztette a feleségét, otthonát és az önbecsülését.





A hős
Monica szabadúszó riporternek adja ki magát, hogy segítsen egy apának felismernie, mennyi nyomást helyez a fiára.
James Mackey, a helyi seriff felesége elvesztése után próbál fiának, Matthew-nak mindent megadni, de a nevelést a szigorra építi, túl sokat követel, a fiának is az övéhez hasonló karriert szán, és nem tűri meg a lazítást. Egy banki akcióban a társát is elveszti, emiatt helyi hősnek kiáltják ki, amelyet elfogad, azonban mélyen belül tudja, hogy ez kétes dicsőség, de nem meri senkinek elmondani az igazat. A segítőjeként jelenlévő angyal azonban tudja, hogyan történt valójában, és a kellő pillanatban meg is mutatja neki.



 
Angyalok az éterben 
 Monica színre lép, amikor egy gúnyos rádiós műsorvezetőnő lányáról szóló személyes információkkal próbálja hallgatottságát növelni.



 
Isten nevében
Monica és Tess faji erőszakkal, egy szenvtelen szomszéddal és egy nagy erejű angyallal találkoznak egy AIDS-otthonban, ahol önkénteskednek.





Angyali érintés

Cassie választása
Monica szülésznői állást vállal, hogy segítsen egy tinédzser lányanyának eldönteni, megtartsa-e gyermekét.









Ami számít
Monica az öröklésről és a végrendeletekről tanul egy ingatlanjogász asszisztenseként, akit ő cserébe az életről és a szeretetről okít.









Váratlan hó
A sors váratlan fordulatot vesz, amikor egy férfi, a szeretője és a felesége élete találkozik. Az angyalok azonnal közbelépnek.

Két nő országúti baleset következtében váratlanul keresztezi egymás útját. Nem sérülnek meg, de a kocsijaik egyelőre üzemképtelenek, az angyalok bevezetik őket egy pont erre az alkalomra készített szállásra, ahol megpihenhetnek és hálaadás napi vacsorán vehetnek részt. Átgondolják eddigi életüket, levetik a hétköznapi élet álcáit, szembenéznek önmagukkal és egymással, rájönnek mennyire értékesek és szépek. Azonban a vacsorára egy váratlan vendég is betoppan, egy férfi, akit mindketten ismernek. Ez a ház az igazságra épült, a hazugság nem tud fennmaradni, így mindhármójuk fontos döntés előtt áll. Természetesen az angyalok segítenek ebben.









Manny
Monica és Tess partiszervezőként összehoznak egy megárvult kisfiút és egy tehetős családot, hogy felfedezhessék, mi hiányzik az életükből.








Angyali érintés

A délre tartó busz
A nyitóepizódban Monica angyalt, aki eddig mentőangyalként szorgoskodott, előléptetik segítővé. Első feladataként az édesanyját nemrégiben elvesztett fiú, David mellé osztják be. Amikor Monica rájön, hogy a fiú által előadott történet valójában nem igaz, és hogy az anyját keresve buszozgat minden délután a sivatagi területek irányában, azaz dél felé, úgy dönt, magánakcióba kezd, és felkutatja az anyát. Ezalatt társa, Tess helyettesíti, ő vigyáz Davidre. A keresésben az egyetlen támpont az a csillag medál, amelyet David rajzán látott.






Mutasd meg a hazavezető utat!
Monica beáll egy éppen távollévő történelemtanár helyére és egyben a helyi baseballcsapat segédedzője is lesz, egy megkeseredett középiskolai baseballedző mellett, hogy segítsen neki elfogadni közelgő halálát.






Durva szeretet
Monicának ki kell találni, hogyan segítsen egy sikeres újságírónőnek beismerni, hogy alkoholproblémája végleg elválaszthatja a családjától.






Bukott angyal
Monicának egy olyan nővel kell dolgoznia, aki az öngyilkosság gondolatával játszik, miután egy zsaroló múltjának felfedésével fenyegeti.

Tess, Monicát ebben az epizódban a víz iránti félelme legyőzésére próbálja rávenni, hisz az angyallánynak ezidáig még nem volt olyan komolyabb küldetése, amely víz közelébe sodorta volna, illetve ha hívták is, megpróbálta valahogy elhárítani ezeket a kéréseket. Ebben az epizódban Monica egy olyan ember (Angela Evans) mellé szegődik, akinek a gondolataiban gyakran megfordul a víz, mint helyszín, de Angela félelme nagyobb és sokrétűbb, és nem igazán a víz irányában nyilvánul meg, hisz minden nap kihajózik, hogy a tenger magányában gondolkozhasson. Tess szerint ha a nőnek nem sikerül mielőbb elűznie ezt a félelmet, akkor el fogja követni élete legnagyobb hibáját.
Angela férje, Carter Evans egy nagy kampány közepette van éppen, és kampányfőnöke tanácsa ellenére nem sikerül meggyőznie a feleségét, hogy álljon ki mellé, miközben a beszédét veszik fel. Monica Angeláék új szomszédjaként mutatkozik be, aki épp előző nap este költözött be. Angela, hogy feledtesse a gondjait, felajánlja, hogy segít a pakolásban, berendezkedésben. Angela elmondja, hogy önkéntesként dolgozik a férje kampányában, emellett a hátrányos helyzetű gyermekek iskolájában tanít. Monica tüstént fel is ajánlja, hogy segít neki ezekben, ő is beáll önkéntesnek.
Nem sokkal később Angela kissé megbotránkoztatja a férjét, hogy éppen akkor megy el hazulról csónakázni, amikor fontos támogatókat várnak vendégségbe. Azonban Tess sem nézi jó szemmel, hogy Monica ahelyett, hogy követné a nőt a tengerre, otthon lófrál az üres szobában.
Hamarosan azonban egy titokzatos férfi tűnik fel Angela életében, akivel úgy tűnik, nem először találkozik. Monica először egyik este, majd később egy fogadáson is meglátja, követi Angelát és közbelép, amikor a férfi bántalmazza őt. Angela bevallja, hogy ez a bizonyos Marshall már egy ideje zsarolja őt az egykori kicsapongó, közös életük miatt, mely rossz fényt vethet a szenátorra és kampányára is, ha kiderülne Angela múltja.
Másnap reggel a férfi már Angela lakásán keresi, és tovább fenyegetőzik. A nő ezt levezetendő rögtön elindul a partra, ahol találkozik Monicával. Nagy nehezen ráveszi az angyallányt, hogy merészkedjen bele a vízbe, ezt követően pedig Monica győzködi Angelát, hogy merjen szembeszállni zsarolójával, menjen utána, beszéljen vele olyan nyilvánosabb helyen, ahol biztonságban érzi magát. Mégsem sikerül a visszavágás, mert Marshall előrukkol egy sor kompromittáló fotóval és a pénzt illetően is követelőzőbb lesz. Így Angela megint azt kezdi érezni, hogy nincs menekvés szörnyű végzete, a múlt árnyéka elől, talán már nincs más megoldás, mint az öngyilkosság.





Ézsaiás könyvében pedig egy világrengető földtengely elmozdulásról olvashatunk, ami a világ valamennyi tektonikus lemezét megmozgatja, és óriási pusztítást hoz. A hírekben is megjelent, hogy ennek a földtengely elmozdulásnak az első fázisa már most is észlelhető és a megfigyelések szerint az Északi-sark „Szibéria felé vándorol!”

Máté evangéliumának 24. fejezetében Jézus arra figyelmeztet, hogy az utolsó idők közeledtével a heves földmozgások, globális háborúk és terrorcselekmények, az egész földet sújtó aszályok, éhínségek, járványok és betegségek száma drámai mértékben növekedni fog.
Ézsaiás, Ezékiel és a Jelenések könyve mind egy végső, hatalmas, az egész bolygót megmozgató földrengésről írnak, amelyben a világ valamennyi nagyvárosa és hegysége elpusztul. Számunkra egy ilyen erejű és kiterjedésű, a 2012 című filmben megjelenített pusztításhoz hasonló katasztrófa elképzelhetetlen.
Jeremiás próféta egy hatalmas utolsó hurrikánról beszél (Jeremiás 51), ami szó szerint az egész világon végigsöpör, soha nem látott pusztítást hagyva maga mögött. Jeremiás arról beszél, hogy ebben a katasztrófában annyi ember veszíti életét, hogy a halottakat eltemetni sem lesz módja az életben maradtaknak. Sokan azt sem tudják, hogy a Biblia Ufókról is ír, persze ezek a „lények” nem egészen olyanok és nem onnan érkeznek, mint a legtöbb ember gondolná.
Sokan úgy gondolják, hogy a természeti csapások megnövekedett számának köze lehet a maják naptárában leírt próféciákhoz, ami egyesek szerint a világ 2012 decemberére jósolt végére utal. Megtörténhet ez? A Biblia szerint egyértelmű, hogy a világnak nem lesz vége 2012-ben, hiszen számos prófécia határozottan leírja, hogy jelen történelmünk egy végső 7 éves időszakkal zárul, amely során egy mindenre elszánt, a Bibliában Antikrisztusként említett diktátor uralja majd szinte az egész világot és csak ezt követően jöhet el a vég. (Hozzátennénk, hogy ez a „vég” nem a földnek, mint bolygónak a végét jelenti, hanem a jelenlegi igazságtalan rendszer, vagy ha tetszik történelmi korszak végét.)

John Benjamin könyve alapján

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek – “The Warning”

Nagyfigyelmeztetés egyfajta globális (világméretű) gyónás

2011. október 21. péntek, 20.30
Drága szeretett leányom, írd ezt. Te most egy nagyfokú szenvedésen mész keresztül annak érdekében, hogy megmentsd azokat a sötétségben levő lelkeket, akik visszautasítanak Engem, és visszautasítják Atyámat.
Olyannyira zártak és megkeményedettek ezek a lelkek, hogy csak a többi lélek imái és az ártatlan lelkek szenvedése által lesz lehetséges megmenteni őket.  Mert ők el fogják utasítani, hogy megváltást keressenek. Az ő makacsságuk meg fogja akadályozni őket abban, hogy olyan mértékben érezzenek bűntudatot, hogy meggyónják bűneiket, és bocsánatért esedezzenek.
A Nagyfigyelmeztetés egyfajta globális (világméretű) gyónás. Ekkor mindenki felé az lesz az elvárás, hogy kérjen bocsánatot bűneiért, vagy szembe kell néznie a visszautasítással. Oly sok sötétségben lévő lélek fogja elutasítani Irgalmas Kezem. Ők el fognak fordulni Tőlem. Te, leányom, minden ájtatos követőmmel együtt tudsz segíteni, megmenteni a lelküket az örök kárhozattól.
Én soha nem erőltetném rá Gyermekeimre, hogy szenvedjenek az Én nevemben. De azok által, akik szenvedésükön keresztül felajánlják segítségüket Nekem, mint ajándékot, Én meg tudom váltani az emberiség nagy részét.
A szenvedés a sátán támadásai által következik be, amikor gyötri a Hozzám közel álló lelkeket, és azokat, akiket Én kijelöltem egy – a lelkek megtéréséért folytatott – szent küldetésnek a vezetésére.  Legyetek tudatában, hogy amikor ezek a támadások jönnek, akkor egységben vagytok Velem.  Ti akkor fogtok megismerni Engem nagyon jól. Ti tudni fogjátok, hogy hogyan érzek Én- az örömöm, a szomorúságom, a bánatom, a fájdalmam, és a rettegést, amikor elveszítek egy lelket a sátán javára.
Ne aggódj(atok)! Már lelkek milliói menekültek meg ezen üzenetek által.
Ájtatos hadseregem imái már mérséklik a globális katasztrófákat, és az Én Szent Helytartóm távozását a Vatikánból. Isteni Irgalmasságom rózsafüzérének engedelmes imádkozása lelkeket ment éppen most.
Leányom, biztosítsd, hogy minden Gyermekem megértse, hogy ezen üzeneteken keresztül Én minden valláshoz és felekezethez szólok. Senkit sem zárok ki. Mert ők mindannyian Isten gyermekei. Csak egy Isten van, és ez az Én Örök Atyám, a Magasságos Isten.
Gyertek Velem együtt gyermekek, és egy emberként dolgozzatok Lelkeim megmentésén, szerte a világban, gyorsan. Csak az ima által tudtok segíteni Nekem a világ megmentésében.
A ti Jézusotok
Az egész Emberiség Megváltója