Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek - 'The Warning'

Sohasem szabad elutasítanotok Istent azok gonosz tettei miatt, akik tévesen azt állítják, hogy Őt szolgálják

2014. június 29. vasárnap, 20:20

Drága szeretett leányom, az olyan ember, aki a vallás mögé bújik, csakhogy rosszat okozzon más vallású embereknek, nem Tőlem származik. Azok a vallások, amelyek gyűlöletet álcáznak és a többi felekezetet leördögözik, nem Isten szolgálják.

Amikor az emberek pajzsként használnak fel Engem, Jézus Krisztust, hogy mögém bújván arra törekedjenek, hogy megöljenek és lemészároljanak másokat, akkor ez a legnagyobb szentségtörés. Azoknak az embereknek, akik hisznek Istenben, tudniuk kell, hogy Ki maga az Isten, hogy mit mondott a világnak és hogy a Tízparancsolat által hogyan utasította gyermekeit, hogy Neki szolgáljanak.

Isten maga a Szeretet. Ő nem néz el semmiféle gyűlöletet. Ha és amikor azt látjátok, hogy az emberek bármilyen okból kifolyólag, a vallás köntösét használják arra, hogy fájdalmat okozzanak másoknak, akkor tudnotok kell, hogy ennek semmi köze az Isten iránti szeretethez. A gyűlölet a Sátántól jön, és szétszórja mérgét a vallási radikálisok között, annak érdekében, hogy az Isten iránti haragját szabadjára engedje. Azáltal, hogy behatol azokba, akiknek torz az értelmezésük arra azzal kapcsolatban, hogy Én Ki Vagyok, sikeresen terjeszti az Isten iránti gyűlöletet. Az emberek majd ezt kérdezik: Hogyan engedheti meg Isten, hogy az Ő Nevében ilyen gonoszság történjék? A válasz: a gonoszt mindig olyan helyeken lehet megtalálni, ahol tisztelik az Istent, mivel a gonosz gondosan felkeresi az ilyen helyeket, hogy szégyent hozzon minden olyan vallásra, amelyek tisztelik Istent. Aztán tettei által az emberek elfordulnak majd Istentől és Őt fogják hibáztatni minden olyan gonosz tettért, amelyet pedig azok követnek el, akik azt állítják, hogy Neki szolgálnak.

A gyűlölet gondosan tudja álcázni magát. Ezt általában úgy mutatják be azok, akik azt állítják, hogy Istent képviselik, mintha az igazságot hozna Isten ellenségeinek. A gyűlölet az „aggodalom hangjának” fog tűnni és annak elítélésének, amit szeretnének, hogy a világ gonosz dolognak higgyen. Isten ellenségei a különböző felekezetek egyházait világszerte ellepték belülről. Az a cél, hogy szégyent hozzanak Örök Atyám Nevére. Eredményeként a világ minden sarkában mély gyanú és az Istenbe vetett bizalom hiánya keletkezett. A természetes feltevés az, hogy Isten ellenségei gonoszságot szítsanak az Ő Nevében és így megsérült az Istenbe vetett hit. Ezért merült a világ a gyűlöletbe, korrupcióba és a háborúkba, hiszen a Sátán terve az, hogy elpusztítson minden olyan vallást, amelyek az Igaz Istent tisztelik. Azoknak, akik ilyen gonoszságot okoznak, nincs szeretet a lelkében.

Sohasem szabad elutasítanotok Istent azok gonosz tettei miatt, akik tévesen azt állítják, hogy Őt szolgálják. Amennyiben ezt teszitek, és ezért eltávolítjátok magatokat Istentől, akkor bedőltök azoknak a hazugságoknak, amelyeket a Sátán le akar nyeletni veletek. Soha ne ítéljetek el másokat a hitük miatt – legyen az jó vagy rossz. Soha ne ítéljétek el Örök Atyámat vagy Engem, Jézus Krisztust, az Ő szeretett Fiát, azokért a bűnökért, melyeket azok követnek el, akik Egyházát szolgálják. Az ember bűnös és mindig az is marad ezen a Földön. A bűn mindig az ember átka lesz, amíg vissza nem jövök. De Istent bűnnel vádolni a legszörnyűbb szentségtörés, mert ez lehetetlen.

Ébredjetek tudatára annak, hogy a Sátán létezik, és hogy ezt a tény gondosan elrejti, annyira megtévesztvén a lelkeket, hogy azok káromolják Istent, mindannak Teremtőjét, ami van, és ami lesz. Hamarosan mindezek a rémtettek véget érnek és minden Dicsőség az Enyém lesz. Nem fog sokáig tartani, amíg a Sátán megsemmisül és az emberiség képes lesz arra, hogy világosan felismerjen Engem annak, Aki Vagyok és azt a Dicsőséges Életet, amit Második Eljövetelemkor fogok hozni.

Nektek ébernek kell maradnotok mindarra, amit az Én Szent Nevemben mutatnak be, mert rá fogtok jönni, hogy nem minden Tőlem származik.

Jézusotok

Szigor Oroszországban

Az orosz rendőrségnél betiltották a rövid szoknyát, miután egyre rövidebb és rövidebb lett. Egy uniformis pedig nem lehet túl szexis. Lássuk, tényleg kilátszott a rendvédelem popója?

Persze mihez képest rövid az orosz rendőrnők szoknyája? Mindenesetre a közvélemény nyomására az orosz belügyminisztérium betiltotta a túl rövid szoknyát és további módosításokat is eszközölt a rendvédelem ruházatának szabályain.

Azzal indokolták a lépést, hogy az első dolog, amit látni egy rendőrön, az az egyenruha, amelynek így tisztának és rendezettnek kell lennie, hogy méltóképpen ellássa a szerv a feladatát. Ezért nagyobb figyelmet fordítanak ezentúl az állomány megjelenésére.

De nem csak a nők szoknyái rövidülnek, hanem a férfiak ingujjai is. Hogy ilyen ne fordulhasson elő többé, naponta ellenőrzik majd, ki mit visel szolgálatban.

Itt egy fénykép, amely állítólag az orosz rendőrnők egy csoportját mutatja – nem csoda hát, hogy ilyen sok a szabálysértés az országban, ki ne akarná, hogy igazoltassák és megmotozzák?

(Forrás: ma.hu)

Az el nem követett hibák által elkövetett hibák

„Úgy tanuljuk meg, hogyan szedjük össze magunkat az esés után, ha elesünk. Akik soha sem engedték meg maguknak, hogy elessenek, valójában elveszítették az egyensúlyukat, noha nem ismerik ezt fel.” (Richard Rohr, Emelkedő zuhanás – az emberélet két felének lelkisége)

Nem az elesés a cél, hanem annak a képességnek a felismerése, hogy fel tudunk állni, miután elestünk. Egyre több olyan szülőt ismerek, akik nem rohannak kezüket-lábukat törve, ha a gyermekeik elesnek. Először furcsálltam, mert azt gondoltam, ilyenkor oda kell szaladni, és megvigasztalni a gyereket. Aztán megfigyeltem a gyerekeket, hogy hogyan reagálnak szüleik viselkedésére. Elesnek, felnéznek, majd amikor azt látják, hogy édesanyjuk, vagy édesapjuk úgy néz rájuk, mintha nem történt volna semmi, mintha ez a világ legtermészetesebb történése lenne, nevetnek egyet, majd felállnak és tovább rohannak. Rájöttem, hogy valóban az a világ legtermészetesebb történése, hogy az ember elesik. Majd ezt követően az, hogy feláll, leporolja magát, és tovább végzi azt, amit eddig is.

Régebben csak olyan szülőket ismertem, akik agyon kényeztették a gyerekeiket, és minden kis gikszert túlreagáltak. A gyerek, miután elesik, és felnéz az édesanyjára vagy az édesapjára, és azt látja, hogy az kétségbe van esve, és rohan kezét lábát törve, hogy megvigasztalja kis porontyát, a gyerek jogosan fogja azt hinni, hogy valami tragédia történt, és most sírnia kell. Nem a szülő alkalmazkodik a gyerekhez, hanem a gyerek alkalmazkodik a szüleihez. Annyira kézenfekvő szabály, mégis épp fordítva neveljük a gyerekeinket. A gyermekem viselkedésem tökéletes lecsapódása. A gyerekbe mélyen beleivódik, hogy elesni nem jó! Elesni tragédia. Ha elestünk, arra az a környezetünk reakciója, hogy sajnálnak és megvigasztalnak. Ha elestünk, felsegítenek. Ha elestünk, azzal rosszat teszünk azoknak, akik „vigyáznak ránk”, magyarán: nem szabad elesni. Gondoljuk csak végig ezt az egész filozófiát az elesés körül, és nem kizárt, hogy megtaláljuk magunkat benne!

Szóval kikerülhetetlen az elesés, és soha nem is az elesés mellett kardoskodtam, és egy szerző sem, aki ezt a mély bölcsességet felfedezte, és akiknél én magam is rádöbbentem erre a egyszerű szabályszerűségre. Nem az az evidencia, hogy az ember nem esik el soha, hanem az a TÉNY, amire mérget vehetsz, hogy el fogsz esni. Semmi nem fog sikerülni elsőre. És EZ NORMÁLIS. Így van rendjén. Az emberek többsége elakad ott, hogy megpróbál nem hibázni. És ha hibázott, elkezdni addig ismételni azt, amiben hibázott, hogy erre pazarolja el az értékes éveit. Végül az élete nem lesz más, mint egy hiba kijavítására tett próbálkozás. Pedig nem a hiba elkerülése, és nem a hiba kijavítása a cél (ami szintén arra tett kísérlet, hogy kikerüljük a hibát, ha másként nem, másodjára…), hanem az a cél, hogy megtanuljunk felállni, ha elestünk. Megtanuljunk felállni úgy, hogy nem sajnáljuk magunkat. Ha fáj, jelezzük. Ha nagyon fáj, sírjunk. Ha nem fáj, menjünk tovább. Mert elesni a világon a legtermészetesebb dolog. Tévedni emberi dolog. Közhely, de mégis! Nem ragadhatunk le ott, hogy most mi lesz, mert elestem. És nem gyökerezhet a földbe a lábunk, hogy mi lesz, ha elesem.

Mennünk kell. Hibázni fogunk. Lesz, ami elsőre sikerül, más dolgok talán soha. És lesznek dolgok, amelyeket úgy tanulunk meg, hogy talán már le is mondtunk arról, hogy egyszer menni fog. De felállunk, és újra megpróbáljuk.

Hadd meséljek el egy példát az életemből. Gyerekkoromban nem voltam egy eleséskerülő gyerek, ez az eleséskerülés inkább húszas éveim első felében jellemezett. Amikor biciklizni tanultam, egyszer nem sikerül bevennem az udvarunkon elég jól a kanyart, és mesébe illően akkorát tanyáztam a falon, aminek egyenesen nekiszáguldottam, hogy visszagondolni is fáj. Nem volt ott senki, megnéztem, egyben vagyok-e, a bicaj egyben van-e, majd újra felültem, és a következő alkalommal már nagyjából sikerül az a kanyar is. Bár nem hiszem, hogy van még egy olyan tevékenység, ami annyi sebet okozott nekem, mint a bicajozás, mégis nagyon, de nagyon szerettem bicajozni és így van ez mind e mai napig.

Azt hiszem, így kellene hozzáállnunk az életünk minden területéhez, és elengedni azt a rögeszménket, hogy lehet elesés nélkül előre jutni. Amit tanulsz, abban hibázol, és mivel mindent tanulás által sajátítunk el, mindenben hibázhatunk. Ami elsőre sikerül, abban talán másodjára hibázunk.

Engedd meg magadnak, hogy eleshess, és amikor elestél, nézd meg, egyben vagy-e, majd élvezd, hogy most azt gyakorolhatod, hogyan kell felállni, és tovább menni. Ez a folyamat az életünk.

(Szikszai Szabolcs, ujragondolo.hu