Az
Ószövetségnek két jól ismert passzusa van, ami az Egyház
szentmiseáldozatának a szentségére utal. Melkizedek áldozatát a Teremtés
könyvéből (Ter 14,18-19: „Melkizedek, Sálem királya pedig kenyeret és
bort hozott. Ő ugyanis a magasságbeli Isten papja volt”) a római
kánonban már a legkorábbi időktől fogva a szentmiseáldozat előképének
nevezték. A másik, a mannáról szóló passzus, amit az Úr a sivatagban
vándorló népének adott a túléléshez szükséges eledelként.
Szent
Pál apostol a korinthusiakhoz írott első levelében a mannával
kapcsolatban kifejezetten „lelki ételről” beszél, és a vizet adó
sziklával együtt egyenlővé teszi Krisztussal. 1 Kor 10,3-4: „Mindnyájan
ugyanazt a lelki ételt ették, ugyanazt a lelki italt itták. Ittak
ugyanis a lelki sziklából, amely kísérte őket, s a szikla Krisztus
volt.” – Ez a szentírási rész is bekerült a szentmise liturgiájába,
mégpedig hetvenedvasárnap szentleckéjébe.
Kevésbé ismert azonban az Ószövetségnek ama passzusa, amelyben kifejezetten a templomi kultusz részeként van szó a kenyérről és a borról
– talán azért, mert ez nem került be az Egyház liturgiájába, és a
forgalomban levő Biblia-kiadások fordításai a megértését inkább
gátolják, mint segítik. A szövetség sátrában őrzött tizenkét kovásztalan
kenyérről van szó, amit a templom szentélyében egy arany asztalra
helyeztek, együtt az égőáldozat-oltárral és a hétágú gyertyatartóval,
egy függönnyel elválasztva a Legszentebbtől, amiben a szövetség ládája
állt.
A Kivonulás könyvének
25. fejezetében a szentély kialakításának és tárgyainak minden
részlete pontosan le van írva. („Az asztalon rakd ki elém mindig a
felajánlott kenyereket.” (Kiv 25,30))
Az
ószövetségi nyelvek ismerői szerint a „szövetség sátrában őrzött
kovásztalan kenyerek” helyett, amit németül „Schaubrote”, azaz szó
szerinti fordításban „kiállítási kenyerek”-nek hívnak, „a jelenlét
kenyerei” vagy az „arc kenyerei” szónak kellene itt állania, mert az év
azon három nagy ünnepén, melyen a zsidóknak fel kellett keresniük a
jeruzsálemi templomot, „hogy Isten arcába tekintsenek”, ezt az asztalt
rajta a kenyerekkel kivitték a szentélyből és megmutatták a jámbor
tömegnek. Mindazonáltal csak letakarva, hiszen „arcomat [Isten arcát]
nem láthatod, mert nem láthat engem ember úgy, hogy életben maradjon”
(Kiv 33,20).
A „jelenlét kenyerei” voltak az élő jelei annak, hogy Isten jelen van az Ő templomában és népe körében.
E kenyereket mindig sabbaton – amikor különben minden munka tiltva volt
– a lehető legkisebb részletekbe menő előírások szerint sütötték meg.
Míg az új kenyeret sütötték, addig az előző hét kenyereit a leviták
fogyasztották el, rajtuk kívül senki nem ehetett belőlük: „Szent helyen
egyék meg, mivel ez az Úr eledelének nagyon szent része az ő számukra”
(Lev 24,9).
A
kenyerekkel együtt boros edények is álltak az asztalon. Mózes
törvényében „tálakról, csészékről, kancsókról, amelyekkel az
italáldozatot bemutatják” (v. ö. Kiv 25,29) van szó, de azt nem tudjuk,
hogy az ezekben lévő bort csupán áldozatként kiöntötték, vagy a
kenyerek elfogyasztásakor a leviták megitták. Ez utóbbi ellen szól az,
hogy a Leviták könyvében, ahol az előző hét kenyereinek
elfogyasztásáról van szó, nem történik említés a borról. Ugyanakkor az
első templom, a szövetség sátrának részletes leírása Mózesnek a Sinai
hegyen kapott látomásaira megy vissza, amikor Mózes a nép vénjeivel
találkozott Istennel – a fent idézett szabálytól eltérően: „Mózes és
Áron, Nadab és Abihu, s Izrael vénei közül hetvenen újra felmentek.
Látták Izrael Istenét. A lába alatt olyan valami volt, mint a zafír
kövezet, és fénylett, mint a tiszta ég. De a kezét nem emelte fel
Izrael fiainak képviselői ellen, ezért láthatták az Istent. Ettek és
ittak.” (Kiv 24,9-11).
„A
szövetség sátrában őrzött kovásztalan kenyerek” mindenekelőtt arra
utalnak, hogy a vérontás nélküli áldozat, amit először Ábrahám és
Melkidezek idejében mutattak be, a templom kultuszában is kiemelt
szerepet játszott. És ellentétben a nyilvános és messziről látható
égőáldozatokkal ezt a szentély belsejében mutatták be.
Miközben a Tóra a Kivonulás könyvében a szövetség sátrának, illetve a
későbbi templomnak csupán a materiális berendezését írja le, a Leviták
könyve a kenyerek spirituális jelentőségének megértésére is útmutatást
ad (v. ö. Lev 24,2-8). A régebbi Szentírás-fordításokban e kenyerek
felajánlásánál ez áll: „mint örök szövetségi járandóságot Izrael fiai
részéről” (Lev 24,8), míg az újak ugyanezt így fordítják: „Izrael fiai
vigyék oda az örök szövetség jeléül”. – E kifejezéseknek a
szentmiseáldozatban az átváltoztatáskor elhangzó szavaival – „EZ AZ ÉN
VÉREMNEK KELYHE, AZ ÚJ ÉS ÖRÖK SZÖVETSÉGÉ” – való egybecsendülését nem
lehet nem észrevenni. Az apostolok az Utolsó Vacsoránál egészen biztosan felfigyeltek erre a hasonlóságra,
hiszen, mégha a szó szoros értelmében nem is voltak írástudók, azért a
templomba való évenkénti zarándoklataik alatt nyilván tudomást
szereztek „a szövetség sátrában őrzött kovásztalan kenyerekről”, és
ismerték ezek jelentőségét.
De egy
másik párhuzam is fellelhető az Ószövetség „szövetség sátrában őrzött
kovásztalan kenyerei” és az Újszövetség Eucharisztiájának kenyere és
bora között: „A jelenlét kenyerei” egyfelől Izrael áldozati adománya
Istenének, másrészt e kenyerek az Úrnak népe körében való jelenlétét
jelzik, és ezért egyik elő-formája a sacrum commercium, ama csodálatos
cserének, ami az Eucharisztia áldozatában megy végbe.
Az Úr minél jobban kinyilatkoztatta magát népének, azok annál jobban
felismerték, hogy Isten jelenléte a szövetség kenyerének folytatólagos
kicserélésében mutatkozik meg – amíg a Megváltó megtestesülése a
valóságot egy új síkra nem emelte, amivel a szövetség áldozatának
tartalma és formája is megváltozott.
Az Új
szövetség, valamint tana és liturgiája ily módon nőtt ki szervesen az Ó
szövetség hitéből és gyakorlatából. A templom lerombolásával ez
drasztikusan megváltozott. A szakadás, ami ezt követően egyre jobban
elmélyült, lényegét tekintve abból származik, hogy az egyik oldal
elismeri názáreti Jézust az Ószövetségben megígért Messiásnak, míg a
másik oldal ezt vehemensen visszautasítja.
(forrás: www.summorum-pontificum.de – 2021. június 2.)
http://katolikus-honlap.hu/2101/kenyerek.htm
