2018. április 29., vasárnap

Az Úr Jézus Krisztusnak Mária Julianna által adott üzenete

2018. április 3. Itthon az Úr Jézus: „Drága gyermekeim! Arra választottalak ki titeket, hogy hallgassátok tanításomat, és még jobban elmélyüljetek Evangéliumomban. Én a színtiszta Szentírást ismétlem nektek. Jaj annak, aki mást hirdet, aki meghazudtolja és kiforgatja szavaimat. Méltán mondta ezekre Szent Pál apostol: „Átkozott legyen!”
Gyermekeim! Nagyon sokan tévelyegnek a pokol felé vezető úton. Azt hiszik, hogy egy-egy emberi méltóságnak engedelmeskedve jó úton járnak. Jóllehet ismerik a Szentírást és az Evangéliumot, mégis ellenkeznek vele, mert Fölém helyezik elöljáróikat, akik a sátán megtévesztettjei.
Drága kicsinyeim, ti soha ne kövessétek ezeket! Én nem vagyok személyválogató, Nekem mindegy, hogy király, vagy rabszolga, bíboros vagy pap, hívő vagy hitetlen. Előttem mindenki csak és kizárólag a cselekedeteiről ad számot. Mindenkit az Általam adott talentumairól kérek számon. Akinek tíz talentumot adtam, annak annyival kell elszámolni. Ha valakit a püspöki székbe helyeztem, annál többről kérem számon. Mert ő ismeri a teljes Szentírást, annak minden mondatát, és jaj annak, aki mást hirdet, mint amit Én bíztam rá. Emlékeztek az Evangéliumra, amikor ezt mondtam? Jaj neked, Korozain! Jaj neked, Betszaida! Ha Tíruszban és Szidonban történtek volna a csodák, amelyek nálatok történtek, már régen szőrzsákban és hamuban tartottak volna bűnbánatot. Ezért Tírusznak és Szidonnak tűrhetőbb sorsa lesz az ítéleten, mint nektek.És te Kafarnaum! Vajon az égig emelkedel? A pokolba süllyedsz. (Lukács 10, 13-15.) A „jaj”, a kárhozatot jelenti. Szent Pál apostol így írja: „Jaj nekem, ha nem hirdetem az Evangéliumot.” Ez azt jelenti, hogy ha ő, akire rábíztam ezt a feladatot, és nem hirdette, hanem kiforgatta volna, elkárhozott volna. Én ugyanaz vagyok tegnap, ma és mindörökké. Szavaim érvényesek minden korra. Ugyanez vonatkozik a ma és az ezután élő igehirdetőkre, ami Szent Pálra is. Apostolaimnak ezt mondtam: „Menjetek el az egész világra, hirdessétek az Evangéliumot minden népnek.” Az apostolutódoknak, a felszentelt papoknak és minden megkeresztelt hívőnek is ugyanaz a feladata. Mindnyájatokat ezzel a küldetéssel hatalmaztam fel. Ahova nem jutnak el papjaim, oda a laikus híveknek, a megkeresztelteknek kell vetni a jó magot, az Én Igémet. Erre mondtam: „Ti pedig választott nép, királyi papság, szent nemzet, megváltott nép vagytok, hogy hirdessétek annak üdvözítő tetteit, aki a sötétségből meghívott titeket az ő csodálatos világosságára.” (1Péter 2,9) Mindnyájatokat ezzel a küldetéssel hatalmaztam fel. Erről kérlek számon benneteket. Ha megteszitek, amit mondtam, értelmet és célt nyer Bennem életetek. De ha hátat fordíttok Nekem, elszáradt szőlővesszők vagytok, amelyet levágnak és az örök tűzre dobnak. Újra mondom: az életeteket az Isten szolgálatára kaptátok. Nektek féltékenyen szerető Istenetek van, Aki nem tűri meg, hogy bálványokat imádjatok, és bármi szenvedélyt, vagy bárkit Ő elé helyezzetek. Én sem helyeztem Atyám üdvözítő terve elé senkit és semmit. Sem a félelmemet, amikor a Gecemáni-kertben vérrel verejtékeztem, sem az Édesanyámat, akit ezen a Földön a legjobban szerettem: még őt is átengedtem a keserű fájdalomnak, kínnak és gyötrelemnek, mert azt akartam, hogy társam legyen a szenvedésben és a Megváltásban. Tudtam Én jól, hogy szerető Szívének mekkora szenvedést fog okozni, hogy Engem a keresztúton és a keresztfán látott. Ha isteni erőmmel meg nem erősítettem volna, belehalt volna kínjaiba. De mert szükségem volt rá Atyám örök tervének megvalósításában, ezért megerősítettem hitét, szeretetét és alázatát. Ő mindvégig megmaradt alázatos szolgálóleánynak, aki úgy tekintett magára, mint az Örök Atya rabszolgájára. Mint Istennek szentelt személy és kiválasztott, az Én földi Anyámmá lett, de mindvégig tudta, hogy Én elsősorban az Atyáé vagyok, és neki mindig át kell Engem engedni az Atya akaratának. Ezért a lelkében mindig az első mondat visszhangzott, amit az angyalnak válaszolt: „Íme, az Úr szolgálóleánya vagyok, legyen nekem a te Igéd szerint!” Csak úgy tudta elviselni keserves kínszenvedésem látványát, hogy újra meg újra felajánlott Engem az Atyának, mint Neki szentelt engesztelő Áldozatot, és az Én kínszenvedésemmel és kereszthalálommal egyesülve az Ő egész életét: az Atya dicsőségére és a lelkek megmentésére.
Drága gyermekeim! Ezt a lelkületet kérem tőletek is, amelyre példát adtunk: Én és Édesanyám. Ti is ajánljatok fel Engem a Mennyei Atyának, az Én sebekkel és vérrel borított, megalázott testemet, Szűzanyátok hétfájdalmas szeplőtelen Szíve és könnyei által. Kettőnk szenvedésével egyesítve minden áldozatotokat és szenvedéseteket a lelkek megmentéséért.
Gyermekeim! Tegyétek meg ezt mielőbb, és folyamatosan minden nap, valahányszor csak eszetekbe juttatom, vagy szenvedést engedek meg. Kérésem sokkal időszerűbb, mint valaha a történelem folyamán. A sátán ádáz szellemi harcot folytat a lelkekért. Mindenféle módon el akarja buktatni, és meg akarja kaparintani őket. Rengetegen mennek a pokolra. Ha csak egyetlen lelket tudtok megmenteni közbenjáró imátokkal és szenvedésetekkel, már nem éltetek hiába.
Gyermekeim! Nagyon közel van a Nagy Figyelmeztetés. A világ már annyira mélyre süllyedt bűneiben, hogy kénytelen vagyok figyelmeztetni őket. Maga a Szentlélek avatkozik közbe: megvilágosítja az elméket és a szíveket. Az a nap forróbb lesz minden másnál, minden eddiginél. Kívül-belül égetni fog. Belül azért, mert a bűnösöket mardosni fogja lelkiismeretük. Látni fogják cselekedeteiket, amelyekkel oly mélységesen megbántották a Mennyei Jó Atyát, Engem, Megváltójukat, a Szentlelket és a Szűzanyát. Látni fogják irántuk való végtelen szeretetünket, hogy minden igyekezetünkkel meg akarjuk menteni a lelküket. Látni fogják keserves kínszenvedésemet, melyet miattuk szenvedtem el, hogy megmentsem a lelküket. Akkor lelkükben mélyen megrendülve, őszinte bűnbánatot fognak tartani, megtérnek Hozzám, ezzel megmentik a lelküket. De lesznek megátalkodottak, akik továbbra is a Szentlelket káromolják, vagyis a megismert igazság ellen tusakodnak. Ezek a menthetetlenek csoportjába tartoznak. A Nagy Figyelmeztetés után ők lesznek minden baj okozói.
Gyermekeim! Készüljetek, mert közel a vég! Közel vannak próféciáim beteljesülései. Akik életszentségben élnek, éljenek még szentebbül! Akik még keresnek Engem, keressenek még buzgóbban, hogy mielőbb Rám találjanak! Imádkozzatok! Imádkozzatok! Imádkozzatok! Imáitok eléri a bűnösöket, akiknek kéréseitekre még több kegyelmet adok, és sokan megtérhetnek közülük.
A ti fegyveretek az ima legyen! Egyetlen üdvözlégy, vagy rózsafüzér, vagy bármilyen hittel mondott ima nagyobb fegyver a gonosz ellen, mint a kard, vagy a küzdelem.
A harc örökre eldőlt, a győztes Én vagyok, de megengedem ellenfelemnek a csatározást, hogy mindenki előtt nyilvánvalóvá váljon, hogy az emberek melyik oldalra állnak. Ez most a nagy szétválasztás ideje. Úgy is mondhatnám, hogy az Egyház összeomlása, mert mindazok, akik Egyházamban a fenevadat szolgálják, vagyis eretnekek, tévtanítók, paráznák, gyilkosok, kicsapongók, úgy összeomlanak egy pillanat alatt, mint a kártyavár. De éppen az üldözés miatt fognak megerősödni igaz, hű papjaim és híveim a földalatti Egyházban, akik minden áldozatot, szenvedést, még a vértanúságot is vállalják hitük megvallásáért.
Gyermekeim! Kerüljetek minden eretneket, tévtanítót! Ne engedelmeskedjetek nekik! Ti csak Engem, a Keresztre feszítettet szolgáljatok, Aki örökké élek, uralkodom és szeretlek benneteket.
Gyermekeim! Már mindent elmondtam nektek. Az idő eljött. Higgyetek az Evangéliumban! Térjetek meg, éljetek halálra készen, mert csak egy a biztos: a halál. Minden pillanatban úgy éljetek, ahogy halálotok pillanatában szerettétek volna, hogy éltetek volna. Erre áldalak meg titeket, kicsinyeim, Szívem túláradó szeretetével, üdvözítő áldásommal az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”
Szentírási megerősítés: Róma 9, 6: „Isten biztos ígérete”
2018. április 4. Itthon az Úr Jézus: „Nyisd ki a Szentírást!” Ide nyílt ki: Máté 26, 55: „Jézus azt mondta” 56: „hogy beteljesedjenek a próféták írásai”
Jézus: „Drága gyermekeim! Amint a Szentírásból ezt olvastátok, hogy a próféciáknak be kell teljesülnie, és ez Rajtam is beteljesült, úgy most is be fog teljesedni minden jövendölés, amelyet prófétáim által terjesztettem elétek.
Gyermekeim, készüljetek! Éljetek halálra készen, mert egy nagy világégés előestéjén álltok. Csak a cselekedeteiteket hozhatjátok magatokkal. Fölösleges gyűjtögetni, mert minden itt marad és megsemmisül. Az időt jól használjátok föl, mert rossz napok járnak. Időtöket arra fordítsátok, hogy bánjátok meg bűneiteket, amellyel a jóságos Atyát megbántottátok. Engesztelődjetek ki szívből egymással, bocsássatok meg egymásnak, mert Atyám is úgy bocsát meg nektek. A Miatyánkban naponta imádkozzátok, amit tanítottam: „Atyám, bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek!” Aki nem bocsát meg, az átkot hív le magára. Gondolkozzatok el: hajatok szálánál is több bűnötök, gyarlóságotok van. Ha nektek nem bocsátja meg Atyám, miben reménykedtek, hová kerültök? Megmondom nektek: az örök kárhozatra.
Isten, a végtelen Szeretet, és a szeretet törvényét adta főparancsba, joggal várja el, hogy ne ti akarjatok magatoknak igazságot szolgáltatni, mert ti egymásnak nem bírái, hanem testvérei vagytok. Nektek egyetlen dolgotok van egymással: megbocsátani, elfeledni és mindig újra kezdeni. Ha ezt teszitek, ledobhatjátok hátatokról a több mázsás batyut, amit a harag és az ellenszenv rak rátok, mint elviselhetetlenül súlyos terhet. Akkor szabadok lesztek, mert a sátán nem tud megbilincselni titeket a gyűlölettel és a haraggal. Ha teljes szívetekből elengeditek a sértést, a rágalmat, az anyagi megkárosítást, a szeretetlen szavakat és minden jogos panaszotokat, akkor mindezektől megszabadultok, megszabadítjátok embertársaitokat is, mint egy új lehetőséget adva neki, hogy megtérjen, és újra megpróbáljon szeretni.
Gyermekeim! A Bíró Én vagyok. Az Én ítélőszékem előtt áll meg mindenki, hogy elvegye jogos büntetését vagy jutalmát aszerint, hogy jót vagy rosszat cselekedett. Szent Pál apostol ezt írja: „Adjatok teret Isten haragjának”. „Enyém a bosszú, Én megfizetek” – mondja az Úr. „A mi Istenünk emésztő tűz.” (vö. Róm 12, 19; Zsid 12,29) Az Én emésztő tüzem kettős jelentésű: szeretetem lángoló tüze, amely magába alakítja az Engem szerető lelket. Őt irgalmammal ölelem át. De a megátalkodottakat, akik nem akarnak Hozzám közeledni, igazságosságom tüze emészti örökkön-örökké. Ezért, drága gyermekeim, igyekezzetek megbocsátani egymásnak amíg még úton vagytok az örök haza felé, mert utána már az ítélet következik.
Irgalmasságom ünnepe következik a Húsvét utáni vasárnapon. Ezen a napon szélesre tárom irgalmas Szívemet. Bárki beléphet rajta, aki őszinte, jó Szentgyónást végez és Szentáldozáshoz járul. Ezen a napon különösen nagy szeretettel várok minden megtérő bűnöst. Elepedek a vágytól és hívogatom őket, hogy ők is üdvözüljenek.
Gyermekeim! Ti, akik most imádkozzátok Fausztina gyermekemnek adott kilencedet az Isteni irgalmassághoz, minden embercsoportot Hozzám vezettek. Ez rendkívül sok kegyelmet vonz le az Égből. Örüljetek, hogy ilyen irgalmas, szerető Atyátok van, Aki minden megtérő, tékozló fiát keblére akarja ölelni. Isten szeretete annyira tökéletes és mély, mindenre kiterjed, az emberi elme ezt felfogni képtelen.
Bízzatok nagyon Atyám irgalmában és szeretetében! Gondoljatok arra, hogy Engem, a Legszeretettebbet, az Ő Egyszülött Fiát elküldte hozzátok a Mennyből, Aki megtestesültem a Szentlélektől és megformálódtam Szent Édesanyám méhében. Aranyos kisdedként jöttem a világra, fényem beragyogta egész környezetemet. Azért születtem meg, hogy emberi testem legyen, amiben majd szenvedni és meghalni tudtam értetek. Fölfogni nem tudjátok ezt a hatalmas áldozatot és mérhetetlen szeretetet.
Gyermekeim! A tiszta, önzetlen szeretet mindig áldozatokat kíván. Kövessetek Engem! Legyetek nagylelkűek, hozzatok meg minden áldozatot, mert amit a kicsinyek közül eggyel tesztek, Velem teszitek. Ezt hozzátok magatokkal ítélőszékem elé. Ha találok bennetek szeretetet, az lesz belépőtök a Mennybe. Országomban csak szeretet van. Igyekezzetek úgy élni, hogy tettekre váltsátok szavaimat és elnyerjétek az örök üdvösséget.
Hatalmas Kincs vagyok. Az egész világmindenség semminek bizonyul ahhoz a nagy ajándékhoz, hogy köztetek maradtam drága Szent Testemmel és Véremmel a Legméltóságosabb Oltáriszentségben. Elepedek a vágytól, hogy minden ember tiszta lelkébe betérjek, hogy lakást adjanak Nekem a szívükben, hogy egykor majd Én is befogadjam őket az Én Országomba, és az Én irgalmas, szeretettől lángoló Szívembe, amely egy örökkévalóságon át a legnagyobb gyönyörűségek helye és forrása. A legmerészebb álmaitokat is felülmúlja, elképzelni nem tudjátok, hogy mi vár rátok Országomban. Ó, ha tudnátok, mekkora boldogság a Velem egyesült üdvözült lélek sorsa, mindent megtennétek, hogy elnyerjétek ezt a hatalmas kegyelmet. Erre áldalak meg titeket irgalmas szeretetemmel az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”
2018. április 6. Szentségimádáson az Úr Jézus: „Drága gyermekeim! Ég és Föld elmúlnak, de az Én Igéim soha el nem múlnak. Készüljetek, mert hamar beteljesülnek a próféciák! Ha figyeltek üzeneteimre, és tettekre váltjátok, megmenekültök. Ha nem, áldozatul estek.
Kicsinyeim! Nem Én büntetek. Ti büntetitek magatokat az által, hogy a sátánhoz szegődtök. Beleegyeztek kísértéseibe, és a bűn rabszolgájává váltok. Ezt mondtam: az igazság szabaddá tesz titeket. Én vagyok az Út, az igazság és az élet. Tanításom igazság. Ha megteszitek, állni fogtok. De ha ellene mondotok, elkárhoztok.
Gyermekeim! Örök sorsotokat ti választjátok meg. Ha Rám hallgattok, üdvözültök. Ha ellenfelemre, elkárhoztok.
Kicsinyeim! Országomban csodálatos helyet készítettem nektek. De oda csak azok jöhetnek be, akik Istent szeretik. Istent szeretni annyit jelent, hogy megteszitek törvényeit. Szakítsatok a bűnnel! Térjetek meg! Akkor soha nem látott boldogságban lesz részetek a Mennyben. Imádkozzatok minden nap! Kérjétek magatokra a hit kegyelmét! Ha őszinte lélekkel fordultok Atyámhoz, teljesíti kéréseiteket. Én is imádkozom értetek Atyámhoz. Megáldalak titeket Szívem túláradó, hazaváró szeretetével, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.
Ezt üzenem X-nek: Drága kislányom! Az idő rövid. Élj halálra készen! Légy türelmesebb a környezetedhez! Te sokkal többet kaptál, mint ők. Erről kérlek számon. Szeress engem lángolóan! Vágyakozz Hozzám még jobban! Ne hagyd, hogy a napi gondok és tennivalók teljesen lefoglalják gondolataidat! Szakíts Rám több időt! Soha ne aggódj! Én mindig gondodat viselem. Te csak adj hálát szüntelen! Jóért és rosszért egyaránt. Bízzál gondviselő szeretetemben! Mindent a javadra fordítok. Élj úgy, ahogy halálod pillanatában szeretnéd, hogy éltél volna! Dolgozz úgy, mintha örökké itt lennél! Imádkozz még többet ellenségeidért! Imáidra csodákat teszek. Add át magadat Nekem! Én teljesen lefoglallak Magamnak és szentté teszlek. Megáldalak Szívem minden emberi értelmet meghaladó csodálatos szeretetemmel az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.
Ezt üzenem Y-nak: Drága kislányom! Ezt a betegséget azért engedtem meg, mert meg akarsz halni. Ne hidd, hogy odaát jobb lesz. A tisztítótűzben milliószor annyit kell szenvedni, mint itt. Ráadásul annyi ideig, amennyit itt kellene lenned. Ezt tanácsolom neked: fogadj el mindent úgy, ahogy van! Légy közömbös minden személy és esemény iránt! Szakadj el mindenkitől és mindentől! Egyedül Hozzám kötődj! Én legyek a te Istened és mindened, egyedüli reményed és boldogságod. Ha megfogadod tanácsomat, megadom neked a kegyelmet, hogy békében és lelki örömökben töltsd el hátralévő napjaidat. Fogadd szeretetteljes áldásomat, amely megadja neked a békét és a reményt, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.
Ezt üzenem Z-nek: Drága kislányom! Bízzál Bennem! Veled együtt harcolok. A győztes Én vagyok. Most foglak végleg megszabadítani ellenségedtől. Te csak imádkozd a szabadító imát, és tedd meg mindazt, amit meg kell cselekedned. Szüntelenül veled vagyok. Én irányítom sorsodat. Megáldalak Szívem minden emberi értelmet meghaladó végtelen szeretetével, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”


2018. április 10. Itthon az Úr Jézus: „Drága gyermekeim! Meghallgattam ennek az országnak imáját, amely évek óta esedezve Hozzám száll. Nem gazdagságot, pénzt, elismerést kértetek, hanem lelki megújulást. Ez a lelki megújulás most fog bekövetkezni. Egyre több fiatal és minden korú ember fog Hozzám csatlakozni, mert kiárasztom Szentlelkemet, hogy vonzza őket Hozzám, az egyedül élő Istenhez, Aki felragyogtatom Napomat jókra és gonoszokra egyaránt. Ezt mondtam: „Nálam nélkül semmit sem tehettek.” Most az egész világ erre a kicsi országra tekint. Mint lelki Izraelre, mint kiválasztottra, akit különös kegyelmekkel halmoztam el, mert
Édesanyám szüntelenül közbenjár értetek, hisz ti az Ő tulajdona vagytok.
Én minden rosszból jót hozok ki. Szent István királynak meghalt a fia, akire országotokat akarta hagyni. Mivel nem volt örökös, a Szűzanyának adta Magyarországot. Ennél jobb döntés nem létezik. Ma is, akik közelebb akarnak kerülni Hozzám, ezt Szent Édesanyámon keresztül tudják megtenni. Mert Ő a közvetítő az ember és a Második Isteni Személy között. Mint ahogy ti közbenjárhattok egy magas rangú embernél egy-egy kedvezményezettetekért, úgy Édesanyám is mindazokért közbenjár Nálam, akik hozzá kiáltanak. Ezért kértem a rózsafüzért, mint leghathatósabb imát, amely megkötözi a sátánt, mint tüzes lánc, és ami ellen nem tud rugdalózni.
Gyermekeim! A ti fegyveretek az ima legyen, mert az ima megvakítja a sátánt, megkötözi, és a pokolra veti. Az ima az egyetlen, leghathatósabb fegyver, ami megszabadít a bűntől. Felszabadultok a sátán rabigája alól. Szabadon Nekem adhatjátok életeteket, és Én szentté teszlek titeket. Most újabb négy évet kaptatok. Nem dőlhettek hátra a karosszékben. Ugyanúgy folytatnotok kell az imát hazátok lelki megújulásáért, és engesztelésül minden bűnért, amelyet országotokban és a világban elkövetnek.
Országotok rendkívül sok kegyelmet kapott. A Szeretetlángot, amely a leghatalmasabb ajándék azóta, hogy Szent Anyám méhében megfogantam és világra jöttem. Imádkozzátok ezt minden Üdvözlégyben, amit csak elmondotok. A fohász így hangzik: „áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását az egész világra”.
Aztán ott van Natália nővér, aki által Édesanyám a kápolnát kérte a Szent Anna-réten. Ez a kápolna, ha kövekből nem is, de lelkekből már áll. Mert mindazok, akik odajárnak imádkozni, részt vesznek a Szentmisén és Szentségimádást tartanak, olyan Nekem, mintha egy templomban imádkoznának. Mert a templom Én Magam vagyok. Ezt mondtam: „romboljátok le ezt a templomot, és Én harmadnapra felépítem azt.” A templom az Én feltámadott Testem és Vérem a Legméltóságosabb Oltáriszentségben. Ezért ne búsuljatok, kicsinyeim, mert nem rajtatok múlik, hogy kőből épült templom legyen ott. Ti a magatokét megtettétek, és Édesanyám elfogadta azt. Rajtatok tartja istenanyai palástját, amely a szent angyalok védelme, Én pedig Szent Vérembe burkollak titeket, és megóvlak mindattól, ami a világot sújtja.
Tőletek fog kiindulni az engesztelés, az ima és az a sok kegyelem, amelyet magyar prófétáimon keresztül adok elsősorban nektek, és az egész világnak. Mert mindazok, akik hittel olvassák üzeneteimet, és tettekre váltják, életszentségre jutnak. Imádkozzatok, hogy minél többen legyenek olyan emberek és papok, akik ezt megteszik.
Magyarországot fölemelem, és kiemelem abból a szorongatásból, ami a világot sújtja. Őrizzétek továbbra is a keresztény hitet, járuljatok gyakran a szentségekhez! Az ima legyen mindennapi kenyeretek! Én pedig megóvlak titeket, és a Mennyben úgy fogtok ragyogni, mint dicsőségem koronája. Folytassátok az imát, az engesztelést, és haladjatok továbbra is az életszentség útján! Rátok, engesztelő kicsi gyermekeimre való tekintettel kapja Magyarország az összes kegyelmet. Fogadjátok áldásomat, mely megerősít titeket, hogy kitartsatok ezen az úton, és életpéldátokkal hirdessétek a keresztény hitet Európa szívében, és innen induljon ki az az imahadjárat és kegyelem, amely fokról-fokra az egész világot be fogja borítani. Fogadjátok megerősítő áldásomat, melyet Szívem csodálatos, mindeneket felülmúló szeretetével adok rátok az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”
Szentírási megerősítés: Máté 15, 32: cím: A második kenyérszaporítás „Jézus mondta” Az Úr mondja: „Én mindig gondoskodom országotokról.”

2018. április 11. Itthon az Úr Jézus: „Drága gyermekeim! Az élet rövid. Minden napját és pillanatát Én osztom be, hogy fokról-fokra közelebb kerüljetek Hozzám. Én engedem meg a próbatételeket, hogy megedződjetek, a botlásokat, hogy el ne bízzátok magatokat. Én engedem meg a sikereket és a kegyelmeket Én adom, hogy megerősödjetek, és újult erővel vegyétek fel a harcot a világ fejedelme, a sátán ellen. Minden életszentségre törekvő és ebben élő gyermekem élete egy szüntelenül megújuló harc, radikális kereszténység, ellentmondást nem tűrő ellenállás minden kísértéssel és bűnnel szemben.
Ezt mondtam: ti vagytok a Föld sója és a világ világossága. A sóból nem kell sok az ételbe, hogy megízesítse. Egy szobában elég egyetlen mécses is, hogy bevilágítsa. De a só nem lehet ízetlen, és a mécses nem lehet sötét, vagyis nektek teljesíteni kell a rátok bízott állapotbeli kötelességeiteket. Egy pillanatra sem feledjétek el, hogy ti vagytok az Én meghosszabbított jobb kezem, akik által cselekszem, működöm és kormányozok. Erre áldalak meg benneteket, Szívem túláradó, végtelen, megerősítő szeretetével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”
Szentírási megerősítés: Máté 23, 36: „bizony mondom nektek”
2018. április 12. Itthon az Úr Jézus: „Drága gyermekeim! Végtelenül szeretlek Benneteket. Amikor feltámadtam és visszamentem Atyámhoz a Mennybe, nem tudtam elszakadni tőletek. Veletek, köztetek akartam maradni. Ezért az Utolsó Vacsorán átváltoztattam a kenyeret és a bort Testemmé és Véremmé. Így akartam köztetek maradni, hogy tápláljam lelketeket földi zarándoklásotok alatt. Megvédjelek titeket a sátán gonosz cselszövéseitől és megerősítve eljussatok az örök életre. Minden Szentmisében megismétlődik az Utolsó Vacsora története. A pap lehívja a Szentlelket, Aki átváltoztatja a kenyeret és a bort Szent Testemmé és Véremmé. A Szentmise az Én Megváltásom vértelen megjelenítése, a legnagyobb imádság. Ott újra keresztre feszítenek, kínhalált szenvedek és meghalok. De amikor a pap fölmutat Engem, és ezt mondja: „Ez az Én Testem. Ez az Én Vérem.” – Akkor már föltámadott Testemet és Véremet mutatja föl, mert Én örökké élek, és mint élő Isten és Megváltó akarok a szívetekbe térni. Azért, hogy nektek is örök életet ajándékozzak. Az Én erőmet és Istenségemet oltsam belétek, hogy ti is Belém istenüljetek, mintegy elvesszetek Bennem, mint vízcsepp a hatalmas óceánban. Engem sugározzatok ki, az Én szeretetemet továbbítsátok, és hagyjátok, hogy Én működjek bennetek és általatok. Így fokról-fokra képmásaimmá alakítalak titeket, ami az életszentség maga. Hisz minden embert erre hívtam meg: „Legyetek szentek, mert Én Szent vagyok. Legyetek tökéletesek, mint Mennyei Atyátok.” Értsétek meg: csak a szentek méltók az Istenhez, az Ő Színe látására. Ezért csak nagyon tiszta lélekkel fogadjatok Engem a szívetekbe. Vágyakozzatok a Velem való nagy találkozásra, amikor a Szentáldozásban befogadtok Engem.
Minden Szentmise előtt így imádkozzatok: „Drága Jézusom! Köszönöm, hogy leszállsz közénk az oltárra, hogy feltámadott, megdicsőült Testeddel a szívünkbe térsz. Megnyitom Előtted szívem ajtaját! Lépj be rajta! Légy az Én szívem örökös Királya és Ura! Soha el ne távozz a te kis ostyádtól! Tégy engem élő tabernákulumoddá! Köszönöm, hogy én is, mint Legszentebb Édesanyád, hordozhatlak a szívemben, ahogy Ő szeplőtelen szűz méhében hordozott Téged. Köszönöm, hogy Számodra nincs idő, hogy Te a világ végezetéig élő összes emberrel közlöd Magadat, mindenkinek ugyanazt a hatalmas kegyet osztogatod. Egyedül rajtunk múlik, hogy megnyitjuk-e szívünket, hogy befogadjuk a Te fényességedet, az Örök Napot, amely megvilágítja elménket és lelkünket. Köszönjük, hogy meghívsz minden embert a Te szolgálatodra, hogy szolgáljunk és viszontszeressünk Téged. Köszönöm, hogy mindnyájunkat üdvözíteni akarsz. Áldott légy örökkön-örökké! Ámen.”
Szentírási megerősítés: Máté 18,3: „Bizony, mondom nektek…”
2018. április 14. Itthon a Szűzanya: „Ezt üzenem X-nek: Drága szeretett kislányom! Figyeld a jeleket! Az idő itt van. Már minden készen áll egy nagy keresztényüldözésre. Térítsd a lelkeket, akiket eléd hozok! Beszélj nekik Szent Fiam Evangéliumáról! Fogadd be mindazokat, akiket küldök! Amit a kicsinyek közül eggyel teszed, Szent Fiammal teszed. Nagyon gazdagon fogsz megérkezni Országomba. Figyelj mindig a jelekre! Figyeld a belső hangot! Tedd meg mindig, amire indítást kapsz! Mindig Szent Fiamat szolgáld! Ő legyen a példaképed, az iránytű, hogy merre kell haladnod. Nemsokára megérkezel Hozzá. Addig, amíg még lehetőséget kapsz, tedd a jót, és fogadd el szenvedéseket, amelyekkel lelkeket mentesz. Szent Fiaméval egyesített szenvedéseid és áldozataid gyémántvaluták, amelyeken lelkeket vásárolhatsz. Ezért soha ne panaszkodj! Viseld türelemmel sorsodat! Az idő hamar lejár. Nemsokára sokan meg fogtok állni Isteni Szent Fiam színe előtt. Akkor mindenki megkapja jutalmát vagy büntetését a szerint, ahogy érdemli. Imádkozz a bűnösökért! Imáidra még sok kegyelmet adok. Isten - Anyai Szívembe rejtelek. Betakarlak Isten – Anyai palástommal. Áldásomat adom rád, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”
2018. április 16. Itthon a kegyelem órájában az Úr Jézus: „Nyisd ki a Szentírást!”
Ide nyílt ki: 1 Timóteus 1, 3: „figyelmeztess bizonyos embereket, hogy ne tanítsanak téves dolgokat…”
Jézus: „Írd, amit mondok! Drága gyermekeim! Közel van a Nagy Figyelmeztetés. Mindnyájan tartsatok bűnbánatot! Mosakodjatok meg értetek kiontott drága Szent Véremben, a bűnbocsánat szentségében! Ha megteszitek, nyugodtan nézhettek szembe a Nagy Figyelmeztetéssel, ami a Szentlélek kiáradása. Szentlelkem megmutatja minden cselekedeteteket, egész életeteket és az érte járó jutalmat vagy büntetést a szerint, amit kiérdemeltetek. Lelki szemetekkel látni fogjátok a poklot, a tisztítótüzet és a Mennyet, ahová mennetek kellene, ha akkor halnátok meg. Ez egy hatalmas kegyelem. Még mindig kaptok időt, haladékot, hogy megváltoztassátok az életeteket és jó útra térjetek. A Nagy Figyelmeztetést azért adom, hogy megmentsem a lelketeket. Ellenfelem most soha nem látott módon mesterkedik, hogy elveszejtsen benneteket. Sokakat megtévesztve bűnbe taszít. Hallgassatok a lelkiismeret szavára! Soha ne tegyetek rosszat! Mindig a jót válasszátok! Az ítéletet bízzátok Rám! Az Örök Bíró Én vagyok. Ti ne szolgáltassatok magatoknak igazságot! Én megfizetek mindenkinek tettei szerint. Előttem csak por és hamu vagytok. Én vagyok az Alkotó. Én kérlek számon benneteket. Ti csak tartsátok meg törvényeimet, és akkor nincs mitől félnetek. Így készüljetek a Nagy Figyelmeztetésre, ami már nem várat sokáig magára. Fogadjátok meg intésemet! Szeretetteljes áldásomat adom rátok, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”
Szentírási megerősítés: Kolosszei 4, 5: „Az időt jól használjátok fel.”

2018. április 16. Itthon a kegyelem órájában az Úr Jézus: „Nyisd ki a Szentírást!”
Ide nyílt ki: 1 Timóteus 1, 3: „figyelmeztess bizonyos embereket, hogy ne tanítsanak téves dolgokat…”
Jézus: „Írd, amit mondok! Drága gyermekeim! Közel van a Nagy Figyelmeztetés. Mindnyájan tartsatok bűnbánatot! Mosakodjatok meg értetek kiontott drága Szent Véremben, a bűnbocsánat szentségében! Ha megteszitek, nyugodtan nézhettek szembe a Nagy Figyelmeztetéssel, ami a Szentlélek kiáradása. Szentlelkem megmutatja minden cselekedeteteket, egész életeteket és az érte járó jutalmat vagy büntetést a szerint, amit kiérdemeltetek. Lelki szemetekkel látni fogjátok a poklot, a tisztítótüzet és a Mennyet, ahová mennetek kellene, ha akkor halnátok meg. Ez egy hatalmas kegyelem. Még mindig kaptok időt, haladékot, hogy megváltoztassátok az életeteket és jó útra térjetek. A Nagy Figyelmeztetést azért adom, hogy megmentsem a lelketeket. Ellenfelem most soha nem látott módon mesterkedik, hogy elveszejtsen benneteket. Sokakat megtévesztve bűnbe taszít. Hallgassatok a lelkiismeret szavára! Soha ne tegyetek rosszat! Mindig a jót válasszátok! Az ítéletet bízzátok Rám! Az Örök Bíró Én vagyok. Ti ne szolgáltassatok magatoknak igazságot! Én megfizetek mindenkinek tettei szerint. Előttem csak por és hamu vagytok. Én vagyok az Alkotó. Én kérlek számon benneteket. Ti csak tartsátok meg törvényeimet, és akkor nincs mitől félnetek. Így készüljetek a Nagy Figyelmeztetésre, ami már nem várat sokáig magára. Fogadjátok meg intésemet! Szeretetteljes áldásomat adom rátok, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”
Szentírási megerősítés: Kolosszei 4, 5: „Az időt jól használjátok fel.”
2018. április 17. Itthon az Úr Jézus: „Nyisd ki a Szentírást!” Ide nyílt ki: Máté 24, 42-44: „Legyetek tehát éberek, mert nem tudjátok, mely napon jön el Uratok. Azt pedig értsétek meg, hogy ha tudná a házigazda, melyik őrváltáskor jön a tolvaj, ébren volna és nem engedné betörni a házába. Legyetek tehát készen ti is, mert amelyik órában nem gondoljátok, eljön az Emberfia.”
„Drága gyermekeim! Értsétek meg végre, hogy ha üdvözülni akartok, éberen kell várnotok Uratokra, mint az okos szüzek. Előlem nem lehet elrejtőzni. Minden gondolatotok, szavatok, cselekedetetek fel van írva. Előttem számot adtok mindenről. Amikor Éva és Ádám vétkeztek, elrejtőztek, de nem tudtak. Amikor Káin megölte Ábelt, ő is elrejtőzött, de Én láttam őt és Magamhoz hívtam. Azok is, akik bűnben élnek, próbálnak rejtőzködni Előlem, de végül is, amikor kiszólítom őket porhüvely testükből, minden napvilágra kerül, és számot adnak életükről, mert minden ember élete végén a külön ítélet következik. Ott nem lehet mások hibáival takarózni, mások rossz dolgaira hivatkozni, ott csak az egyén felel magáról, csak az ő életvitelét és cselekedeteit fogom megítélni.
Akik megfogadják tanításomat, és tettekre váltják, azok nagyon boldogok lesznek a Nagy Figyelmeztetéskor, ami már nem várat sokáig magára. Látni fogjátok azt a sok jót, amit cselekedtek, és jó életpéldájukkal mutattak.
Drága gyermekeim! Tartsatok ki ebben mindhalálig! Haladjatok előre az életszentség útján, hogy biztos léptekkel megérkezzetek Országomba. Tegyétek meg mindig Isten törvényeit, kutassátok akaratomat, kérjétek a tisztánlátást, és ha fölismertétek szándékomat, azt váltsátok tettekre. Erre áldalak meg titeket Szívem túláradó, végtelen szeretetével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”
Szentírási megerősítések: Máté 20, 13: „Jézus válaszolt”
2018. április 18. Itthon az Úr Jézus: „Drága gyermekeim! Én szólok hozzátok. Nagyon boldog vagyok köztetek. Kimondhatatlan öröm Számomra, hogy a szívetekbe térek, hogy befogadtok Engem és imádtok. Veletek is megéreztetem ezt a hatalmas boldogságot. Ez a Mennyország előíze és előszobája. Tulajdonképpen ti már itt és most a Mennyben éltek. Csak azt a káprázatot és csodát nem láthatjátok, és a boldogságnak azt a tetőfokát nem érzékelhetitek, ami odaát vár rátok, és amiben egy örökkévalóságon át részesültök, mert gyönge testetek belehalna a boldogságba. De most egy kicsiny fokban érzékeltetem veletek ezt a szárnyaló örömöt, hogy megízleljétek, hogy mit tartogat számotokra az örökkévalóság, és hogy Én mit érzek a szívetekben. Mert minden ember azt érzi a Szentáldozás után a lelkében, amit Én az ő szívében. Aki nagyon szeret Engem és kitárja lelkét Előttem, annak a lelkében hatalmas öröm van, mert mindazt a szeretetet és boldogságot visszahullatom rá, amit ő ad Nekem szeretete és Rám-hagyatkozása által.
Kicsi gyermekeim! Igyekezzetek minden Szentáldozásban így fogadni Engem: hatalmas örömmel, teljes alázattal egészen a megsemmisülésig, és nagy hittel, hogy Én, az Üdvözítő, Aki értetek kínhalált szenvedtem, minden Szentmisén leszállok a Mennyből, és itt maradok köztetek: mindezt azért teszem, mert végtelenül szeretlek benneteket. Soha nem akarok elszakadni tőletek, és hitetek által minden Szentáldozásban és Szentségimádásban megkapjátok a kegyelmet, hogy feltöltődjetek Velem, hogy egyesüljetek isteni Megváltótokkal, elmerüljetek Bennem, mint parányi vízcsepp a hatalmas Szeretetóceánban. Én minden gyermekemre vágyom. Mindnyájatokkal közölni akarom Magamat. Minden embert üdvözíteni akarok. Azt akarom, és ezért imádkozom Atyámhoz, hogy egyetlenegy emberben se váljon hiábavalóvá rettenetes kínszenvedésem és kereszthalálom. Egyetlen csepp Vérem se vesszen kárba. Mert azok, akik hátat fordítanak Nekem, nem hisznek Nekem, mert nem ismernek Engem. Hiábavalóvá teszik magukban Isten kegyelmét. Mert az Atya a Legdrágábbat, Engem adott értetek, hogy mindnyájan üdvözüljetek. Ezért kérem imáitokat, hogy Velem egyesített áldozataitokkal és szenvedéseitekkel fölemeljétek az elesett bűnösöket, hogy azok keressenek és megtaláljanak Engem. Megtérjenek és üdvözüljenek.
Drága gyermekeim! Ha látnátok, hogy milyen rettenetes harc folyik a lelkekért a démonok és a szent angyalok között, ha látnátok azt a sűrű, sötét felleget, amely körbeveszi az egész Földet – mert a bűnös emberek az összes ördögöt kiszabadították bűneikkel a pokolból –, belehalnátok a rémületbe, és mind Belém kapaszkodnátok, hogy Nálam menedéket találjatok. De mivel a bűn megvakítja és süketté teszi az embert, ezért a vesztükbe rohannak. A hamis csillogás megtéveszti, a sátán félrevezeti őket.
Drága gyermekeim! Közbe kell avatkoznom. Szent Pál írta: „amikor elhatalmasodott a bűn, túláradt a kegyelem”. Most csordultig kiárasztom kegyelmemet. Megadom a bűnösöknek, hogy meglássák lelkük szörnyű állapotát. Maga a Szentlélek fogja megmutatni nekik, hogy milyen úton járnak, és ez az út a pokolba vezet. Megmutatja nekik a pokol rettenetes kínszenvedését, annak egész mivoltát. Sok ember meg fog halni a rémülettől, mások segítségért kiáltanak Hozzám, és megmenekülnek a kárhozattól. Ez a nagy léleklátás nagyon közel van. Szükséges, hogy ezt megkapják az emberek, hogy tisztán lássák, kit választanak. Ez mind az ember üdvösségéért és a sátán ellen fog történni. Maga a sátán üldözi ezt az üzenetet, amiről pedig még a szentéletű II. János Pál pápa is beszélt. Azért, mert a sátán nem tud tovább rejtőzködni, a Szentlélek felfedi gonoszságát és álnokságát.
Megáldalak titeket, Szívem végtelen, minden emberi értelmet meghaladó, csodálatos szeretetével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”
Szentírási megerősítés: Mt 21, 12 cím: „A Templom megtisztítása” 13: „Jézus mondta” És mondja az Úr Jézus: „Most fogom megtisztítani Egyházamat.”
2018. április. 28. Itthon az Úr Jézus: „Drága kislányom! Készülj! Már nagyon közel van, amire felkészítettelek. Minden hirtelen jön. Mától fogva a következő imákat mondd el magadért és sorstársaidért: Az Irgalmasság rózsafüzérét, a Szent Vér litániát (Hozsanna 66. oldal) a Vianney Szent János imát, az elrejtő és a szabadító imákat. Ajánld fel mindezeket a jó halál és a végső állhatatosság kegyelméért! Így készülj fel a Velem való nagy találkozásra, amely örökké tart.
Kislányom! Az idő egyre fogy. Már nagyon közel van. Továbbra is folytasd utadat az általam mutatott pályán. Megjelöltelek a szent keresztség által. Magamhoz bilincseltelek, hogy a sátán soha ne tudjon elszakítani Tőlem. Mindörökké az Enyém vagy. Úgy vigyázok rád, mint saját dicsőségemre. Saját képemre formáltalak, minden szentáldozás után Magamba alakítalak. Úgy egyesülsz Velem, mint parányi vízcsepp a hatalmas Szeretet óceánnal. Mindörökre az Enyém vagy. Szeretettől lángoló irgalmas Szívem a te örök menedéked. Szívem lesz lakásod a Mennyben, amely a legnagyobb örömök forrása. Készülj! Hamarosan lehull szemedről a lepel. Színről színre fogsz gyönyörködni Bennem az egész örökkévalóságon át. Örülj és ujjongj, mert hamar bekövetkezik. Minden nap így imádkozz, Hozzám: Uram, kérem kegyelmedet, hogy maradéktalanul beteljesítsem rám vonatkozó örök szent tervedet. Megáldalak téged, Szívem, minden emberi értelmet meghaladó, csodálatos, semmihez sem hasonlítható örök szeretetemmel, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.”